Az aranytálca

Az aranytálca
Banff, Alberta, Kanada - 1997. szeptember

( Forrás: http://www.kryon.com/k_27.html )


Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ó, kedves partnerem, nagyszerű dolog ismét visszatérni ehhez az energiához, nem? Sok tanítás ered innen. Ez a Szellem szeretetének átható ereje, mely most, ebben az energiában betölti ezt a helyet Isten szeretetével.

Nem számolunk különösebb nehézségekkel, mivel a sokan közületek készen állnak már erre. A mai esténk témája gyakorlati szempontból lesz fontos, az emberek reakcióiról és kölcsönhatásairól szól. És Kedveseim, Kryon egyik kedvenc témája… hogyan működik együtt Isten az emberekkel. Most álljunk meg egy percre és érezzétek át azt a szeretet energiát a környezetetekben, amit Kryon hozott magával, hogy kifejezze, mennyire szeret Titeket! Ez a környezet, melyet magunkkal hoztunk, Rátok irányul, akik itt vagytok. Azokra, akik most itt ültök ezeken a székeken, szándékotokkal a változásra, készen az új információk befogadására, elfogadva, hogy ezek hasznosak lesznek számotokra. Van egy nagyszerű móka számotokra és ez személyes mindenki számára. Mégpedig az, hogy mindenki tudja, hogy ez a hang, amit hallotok vagy olvastok, ismerős számotokra. Néhányan halljátok a partnerem hangját, vagy olvassátok a szavakat, de ÉRZITEK a Szellem energiáját, ahogy a szívetekhez beszélünk. Ez az OTTHON energiája.

Azt mondom nektek, hogy mi mindent tudunk, amit Ti tudtok… Rólatok. Egyetlen dolog van, amit nem tudunk, az, hogy mit fogtok tenni az elkövetkezendőkben. Kedveseim, ez a bolygó ezért az, ami - a szabad választás bolygója - minden az előzetes engedélyetekkel történik. Eónok után most ez a végkifejlet: itt ültök az Új Kor energiájában és hallgatjátok, vagy olvassátok egy ember szavait, miközben közvetíti az isteni energiát - egy olyan energiát, mely kezet szorít azzal az isteni lénnyel, aki a szívetekben létezik. Hagyjuk, hogy ez a környezet beáramoljon az ülések, padsorok közé és megtegye, amire hivatott. Nyissátok ki a szíveteket azelőtt, ami ma este a tietek lehet! Kedveseim, nem azért jöttünk, hogy információkat adjunk át Nektek! Azért jöttünk, hogy átadjuk az életeteket megváltoztató energiát.

A kapcsolat, melyet néhányatokkal kiépítettünk, csodálatra méltó. Lehetővé tettétek számunkra, hogy eljöjjünk és most már tudjátok, hogy mit jelent az, hogy magatok teremtitek a saját valóságotokat. Nem? Mostanra sokan közületek tudják, milyen kéz a kézben létezni a magasabb énetekkel - milyen a bennetek lakó Isteni szikra partnerének lenni - felébredni reggel úgy, hogy nem tudjátok, mi fog történni Veletek, vagy hogy hogyan jut el a bőség Hozzátok - mégis mosolyogtok és békességet éreztek a szívetekben, mely a szeretet hangját hallatja. Ez az igazi próbatétel, igaz?

Ismét eljöttünk Hozzátok és elmondjuk nektek, hogy az új energia néha ellent mond a régi emberi természetnek. Néhányan belátjátok, hogy a nehézségek találkoznak, nem jó előre, hanem az utolsó lehetséges pillanatban. És Ti, akik egy kicsit is megtapasztaljátok ezt a tudást, tudjátok, milyen a MOST-ban létezni. Isten így dolgozik - a válaszok pontosan akkor érkeznek meg, amikor szükségetek van rájuk és nem előbb. Van még kétség afelől, hogy tudjuk, ki vagytok? Minden szívhez beszélek most. Eljöttetek ide és ültök a székeken, vagy olvassátok a szavakat és nagy megbecsülést tanúsítotok - megbecsülést annak az entitásnak belül, akinek csodálatos színörvénye van - megbecsülés annak az arany angyalnak belül, amelynek a "szárnyai" szétterítve 27 a láb hosszúságot is meghaladják. Az energia, amelyet birtokoltok, mikor nem vagytok itt, fantasztikus! Mi tudjuk, hogy milyen a Merkabátok! Ismerjük a színeket, amelyben pompáztok. Ismerjük a spirituális származásotokat. Tudjuk, honnan származtok és tisztelünk Titeket! Azok, aki itt vannak, most meg tudják változtatni a bolygó energiáját. Így van itt ennyi energia.

Ha nem lenne dualitás, leleplezhetnétek a színkavalkádot és azt az energiát, mely meglepő az Univerzum számára. Mindenki, aki valaha élt ezen a bolygón most is él valamilyen formán… tudtátok ezt? Sokan, miután elmentek, gyorsan visszajönnek, mert tudják, hogy ez az az idő, amely változást hoz. Mindenki, aki nyugalmi állapotban van, néz és figyel. Van olyan energia, mely különböző forrásokból származik. Ó, minden MOST van! Minden a MOST-ról szól! A humanitás egy teljes, celluláris szinten tudja, mi ez az egész.

Nem gondoljátok, hogy ismerjük az érzéseiteket, kérdéseiteket, nyugtalanságaitokat, színlelt kiegyensúlyozatlanságotokat, problémáitokat? Ez az, amiről ma este beszélni szeretnénk, a problémák.

Az arany szék

Egy évvel ezelőtt ugyanezen a helyen (Banff, Kanada) ültünk az energiában és az arany székről beszéltünk. Olyan témáról beszéltünk, ami először került szóba, tekintettel az Istennel való kapcsolatra, melyet részletesen kifejtettünk és városról városra elterjesztettünk az egész bolygón. Valóban, leírtuk és kiadtuk, de a témát ezen a helyen nyitottuk, ahol most ültük. Néhányan akkor is itt voltatatok és tudjátok, miről beszélek. Arról beszéltünk, hogy a csodálatos arany angyal a széken ott ül a szívetekben. Legbelül van valami, amit "felsőbb én"-nek hívtok. Meséltünk Nektek arról, hogy van egy sajátos kivezető út, melyet megragadhattok és megérdemeltek. Ösztönöztünk arra, hogy metaforikusan üljetek az arany székbe az arany angyalotok mellé, hogy meglássátok, kik vagytok valójában és érezzétek át a szeretetet minden sejtetekkel. Kértünk arra titeket, hogy vegyétek észre, hogy elérhetővé vált a kapcsolat az Istennel ebben az Új Korban. Kértünk arra, hogy lépjetek házasságra a felsőbb énetekkel és hogy ez még csak az első lépés.

Beszéltünk arról is, hogy ha ezt megteszitek, új dolgok adódnak az életetekben. A Szellem ajándékai és kincsei, melyekre szükségetek van ahhoz, hogy azok felé a dolgok felé forduljatok, amelyek lehetővé teszik, hogy olyan emberek legyetek ezen a bolygón, amilyenek valójában vagytok. És ez bizony különbözik mindattól, amit a múltban tapasztaltatok. Különbözniük kell. Semmilyen régi energiájú dolog nem szolgál titeket ezen a bolygón a napról-napra való létezésetekben, amikor magasabbra emelitek a rezgésszinteteket. Tehát az emberi lény "az úton" egy új paradigmává válik, elkezd egy új iskolát és egyik ajándékot kapja a másik után. Sokan közületek nem értik, mik ezek az ajándékok, összezavarodva ültök még, minden tiszteletben és szeretetben, ami adható, amely szándékot ad nektek és ez a szándék az egész folyamat katalizátora!

ELŐKÉSZÜLET AZ ÜZENETRE

Egy olyan információt szeretnénk adni nektek ezen az estén, mely radikálisan különbözik az egy évvel ezelőtti arany szék történetétől. Meg szeretnénk győződni arról, hogy mindenki igényli a belső lényével való kapcsolatot, mielőtt továbbmennénk. Van egy feladatom a számotokra, ami segíteni fog a "hogyan tovább" kérdésben. Egy olyan gyakorlat, melyet a partnerem (Lee Carroll - ford. megj.) a csoportokban már használt, de élő közvetítések során még soha. Sokszor mondtuk már nektek, hogy azért vagyunk itt, hogy megmossuk a lábaitokat. A következőkben megmutatjuk a hatalmas tiszteletünket és szeretetünket, amit az emberek iránt érzünk. Ha semmi mást nem kapsz ma este, csak azt, hogy ÉREZHETED Isten szeretetét, mely átitat téged és hogy a lábaidat megmossuk az örömkönnyeinkkel, már ez is elég, mert ez a célunk.

Vannak Kryonhoz hasonló entitások, akik hasonlóan sokat tesznek értetek. Ebben a tökéletes Isteni szeretetben elmondom nektek, hogy sokat tettem azért, hogy a mágnesen hálót beállíthassam, hogy lássam a ti nagyszerű időtöket, hogy láthassam, hogy mit csináltok itt a Földön, hogy reményt és változásokat hozhassak a szeretet a megtapasztalásában. Engedjétek meg, hogy megmossam a lábaitokat, hogy kifejezzem a megbecsülésemet az erőfeszítéseitekért. Fogadjátok el a legnagyobb tiszteletemet!

Mindegyikőtök emberi problémák kíséretében jött el ide ma este. Mindenkinek saját forgatókönyve van, különösen azoknak, akik keresőnek tartják magukat ebben az Új Korban. Vannak felfordulások. A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. Hirtelen úgy érezheted magad, mintha kirántottak volna valami kényelmes dologból. Hirtelen megtalálhatsz olyan kiutakat, amely korábban nem volt ott: egészség, bőség, túlélés. Néhányan megtaláljátok a kiutat a családotokkal együtt - biológiailag és kozmikusan.

Íme a felkészülési gyakorlat, amit ígértem. Meglátjátok, hogyan illik abba, amit mondani szeretnék nektek. Azt kérem tőletek, hogy vizualizáljátok az előtérben lévő problémáitokat most, amint halljátok, vagy olvassátok ezeket a szavakat! Van, akinek több is van. Mennyire tisztelünk titeket ezért! Nincs nagyszerűbb annál, mint egy ember, aki azt választotta, hogy idejön erre a bolygóra vállalva a biológiai test korlátait és a felsőbb énjének eltakarását - melyet meg tud találni - hogy megtapasztalja a test törékenységét, az öregedés okozta csalódást és a humanitás próbáját! Ezért szeretünk titeket annyira, ha még eddig nem mondtuk volna. Épp ezért érdemlitek meg, hogy megkapjátok ezt az üzenetet a felvilágosulásról, mely ebben a módszerben rejlik. És ezért érdemlitek meg azt az energiát, mely beültet tieteket az arany székbe, hogy ki tudjatok mozdulni és képesek legyetek az ajándékok befogadására.

Vizualizáció

Vizualizáljátok azt a problémát, mely leginkább jelen van most az életetekben! Vegyétek ki arról a csúnya helyről, ahol van és tegyétek az öletekbe, mint egy pöttöm, kegyetlen állatkát, mely lehet csúnya és fekete a félelemtől. Azt szeretnénk, hogy ültessétek magatok elé és lássátok azt élőnek és csordultig tele kétséggel, bizonytalansággal. Azért kértük ez tőletek, mert most van arra lehetőség, hogy csináljunk is vele valamit. Ezen az estén ez a csúnya dolog meg fog oldódni… vagy visszakerül a helyére, ahonnan elővettétek. Láthatjátok, hogy ezeket a dolgokat nem lehet csak úgy kidobni. Nem tűnnek el! Hozzátok TARTOZNAK. Dolgok, melyeket hordoztok magatokban. A tietek, nevekkel ellátva. Elfogadtátok őket. Tegyétek ki most az öletekbe, mint egy megoldatlan feladatot. Metaforikusan és képletesen itt fognak ülni egy olyan helyen, ahol csak ti láthatjátok őket. Ők is fogják hallani az üzenetet.

És most elmondok valamit:

Mielőtt megmutatnám ezt az új módszert, bele kell nézzünk egy történelmi forgatókönyvbe. Elmondom, mit tesznek az emberek normális esetben az olyan problémákkal, amelyek ott vannak az öletekben. Megbeszéljük a RÉGI ENERGIÁT először, mert világosan látnotok kell, hogy miben különbözik az ÚJ ettől.

Ötféleképpen bántok el a régi energia szerint az ilyen problémákkal. Nem vagytok egyedül ezekkel a gondokkal. Tisztán gondolkodó egyéniségként a problémáitok hasonlók másokéhoz. Mi teszi a problémát mégis különlegessé, amikor NEKED van vele dolgod és nem másnak? Mert te tudod, hogyan működnek a dolgok, ki vagy te és nem mentesít téged más dolgok alól. Nézzük, mik a régi energiájú módszerek - figyelembe véve a problémák erősségét és hogy mennyire embert próbálók - amit a dualitás generál, ha bizonyítékra van szükségetek!

Menekülés

Az első dolog, amit az ember tesz egy túl komoly, mélyreható problémával, hogy elmenekül előle. "Ha elég messzire futok előle, nem lesz ott, amikor visszajövök" - mondják páran és ide-oda rohangálnak. Ezt láthatjuk időről időre. A menekülés elkezdődik és ó, rengeteg úton lehet ám szaladgálni! Vannak olyan utak, melyek lefoglalják az agyat, aztán vannak fizikai lehetőségek is… Ezek olyan folyamatok, melyekkel szándékosan figyelmen kívül hagyjátok a problémát: "ó, elmegy magától, majd elmúlik magától". De mégis veletek marad, nem igaz? De bizony! És szép lassan egyre rosszabbá is válik. Néha gyűlik tovább és van, amikor a menekülés energiája még nagyobbra duzzasztja. Nem tudtok elmenekülni!

A régi paradigma az volt, hogy először elmenekültök. Most azt kérdezem tőletek: lehet a dolognak spirituális természete? Miért van az, hogy a félelem és a problémák oly rémisztőek? És a válasz, Kedveseim, spirituális: mert ezeknek a dolgoknak ott az öletekben spirituális energiájuk van! Létrehozott dolgok! Bármikor történik valami, ami mindenek előtt való - és amely félelmet, aggodalmakat keltenek, megzavarják az életeteket. És a legelső dolog, amit csináltok, hogy elmenekültök előle! Ehelyett miért nem fordultok felé és oldjátok meg őket? A válasz csupán annyi, hogy mert egy óriási spirituális burok veszi körül. Minden problémában van az "otthonból" egy darabka. Minden gond hordoz magában egy kis szeretetet. Tehát az első reakció a menekülés. "Nem akarok oda menni" - mondja az ember. Igen, ez is a megegyezés, a dualitás része. Néha kemény dolog ezt elfogadni. A dualitás kelti a félelmeket.

Legkisebb ellenállás

Amikor elmenekültök és látjátok, hogy a probléma ettől még létezik, azt gondoljátok, hogy a megoldás a legkisebb ellenállás. "Rendben van… foglalkozom a dologgal. Azt fogom tenni, ami a legegyszerűbb" - mondjátok és itt van egy kettősség a dologban. Legtöbbször a legkisebb ellenállás megoldás azt jelenti, hogy semmit nem csináltok vele. Majd valahogy elmúlik. "Mi a legegyszerűbb dolog, amit tehetek - kérditek - hogy megszabaduljak tőle? Megalkuszom vele, de mi a legegyszerűbb?"

Emlékezzetek a korábbi "Sarah és az öreg cipő" példabeszédünkre, hogy semmi dolgunk az öreg cipővel. Az öreg cipőnek metaforikus jelentése van, mégpedig az, hogy az ember csak azt hajlandó megtenni, ami a legkényelmesebb és legkevesebb problémával jár. Figyeljetek, Kedveseim! Sokszor a legkényelmesebb megoldás a régi energia! Sarah története egyszerű: Sarah időről időre imádkozott egy új állásért, hogy a neki legjobban megfelelő helyen lehessen. Mindössze egy csodálatos foglalkozást szeretett volna, olyat, amit igazán jól tud végezni. Ez volt a szenvedélye, imádkozott és végül meg is kapta. Az egyetlen út, ahogy meg tudta közelíteni a helyet, ha metróval ment. Sarah klausztrofóbiával jött a világra és utálta a metrót! Minden alkalommal, mikor felszállt, elkezdett izzadni, elfogta a szorongás, a félelmek és alig bírta kivárni azt a pár percet, amíg végre kiszállhat belőle. Társteremtéssel létrehozott egy életre szóló állást és meg kellet alkudnia egy karmikus dologgal, ami látszólag az útjába állt.

Végül Sarah az arany angyala elé állt, ezt mondta: "Ez nem fog menni, ó, vezetőim, arany angyal, drága partnerem, nem fog menni." Az arany angyal ezt kérdezte tőle: "Mit tegyünk ezzel kapcsolatban?". Sarah azt kérte, hogy keressenek másik állást. Az angyal pedig így válaszolt: "íme az állás, amit megteremtettél magadnak és amiért imádkoztál. A te szenvedélyed volt és a te ajándékod. Miért nem határozod el ehelyett, hogy megszabadulsz a klausztrofóbiádtól?" Sarah így válaszolt: "Mert 50 éve klausztrofóbiában szenvedek, viszont az állás csak 3 hónapja van meg!"

Sarah a legegyszerűbb megoldást választotta: "Keressünk egy másik állást, ami a következő a sorban, ez így egyszerűbb!". Legtöbben tudjátok, hogy a történetnek figyelemre máltó vége van. Sarah végül elhatározta, hogy kitisztítja a karmikus sajátosságát, megszabadul a bezártságtól való félelmeitől és megtartja magának a "legjobb állást", amit megteremtett magának. És mellesleg amikor megtette a Föld is megváltozott egy kicsikét. Az emberek gyakran a legkönnyebben járható utat választják, amely legvalószínűbben, leggyorsabban vezet eredményre, még akkor is, ha nem hoz megoldást a problémára.

Megosztás

A következő régi energiájú dolog, amit az ember a problémájával kezd, hogy megosztja másokkal. Azt gondolják, hogy ha kellő mennyiségű emberrel megosztják a problémákat, akkor elmúlik magától. És szépen megszervezik magunknak és a barátainak a dráma csoportokat. Felhívják a barátaikat és elmondják nekik részletesen az összes létező problémájukat. Időről időre sorolják őket és azt hiszik, hogy ha elég sokszor megosztják másokkal, majd csak elmúlik. Úgy érzik, hogy ha minél több embert kevernek bele, a kimenetel valahogy enyhülni fog. Nem akarnak tanácsokat vagy megoldást kapni. Egyszerűen csak át akarják adni a végkifejletet a csoportnak. Ez nem működik így! Ebben a helyzetben belekeverni másokat csak oda vezet, hogy megosztja az energiáit egy csoporttal, egy téves útra lép, ahelyett, hogy tenne valamit, hogy felelősséget vállalna, ami épp a probléma magját képezi. Senki más nem veheti magára a problémáját, mely az ő karmikus nevét viseli!

Aggodalmaskodás

Ó, a következő az, amit néhányan a legjobban tudnak! A régi energiában számos esetben az első dolgotok, amit szeretnétek tenni, hogy körülveszitek az aggodalom energiájával. Beszéltünk erről korábban. Az aggódás ENERGIA! Az aggodalom szellemi energia, SZERETET NÉLKÜL. Tudtátok ezt? A szeretetteljes szellemi energia a legnagyszerűbb dolog. Az elme szeretet nélkül aggodalmakat szül. Valahogy úgy gondolja az ember, hogy az aggodalom és az energia hozta létre, majd valahogy csökkenti is a problémát. Sokszor az Új Korban megadatik a választás az aggodalmak és a békesség között és az ember mégis az aggodalmat választja. Ez az öreg cipő esete, nem igaz? Sokat beszéltünk az útról és az eljövő útelágazásról. Ha megláttok egy kihívást magatok előtt, könnyebb leülni és idegeskedni, mint belesétálni a közepébe és megoldani a problémát azonnal. Sok esetben az útelágazásnál ott van a megoldást jelentő útjelző tábla! Bele kell sétálni a probléma közepébe ahhoz, hogy megtaláljuk a válaszokat. Mielőtt belesétáltok, még nincs ott a jelzőtábla. Az aggodalmaskodás általános emberi reakció és tiszteletreméltó, mert ez is a DUALITÁS része. Bármi másra gondoltok, csak arra nem, hogy direktben odaforduljatok a probléma felé. Ez egy kiegyensúlyozott spirituális lény reakciója? Nem hát! Hanem egy olyan emberé, aki idejött erre a bolygóra, vállalva a dualitást, mely logikátlan reakciókat kelt a terv alapján, amit előre meghatározott magának. Kedveseim, ezért mondjuk rólatok azt, hogy DOLGOZTOK itt.

Bezárkózás

Mikor mindezek csődöt mondtak, a probléma felé fordulás helyett a legtöbb ember egyszerűen bezárkózik, maga alá zuhan. Ez kiegyensúlyozatlanságot generál és egészségügyi problémákhoz, betegséghez vezet. Sok esetben történik meg, hogy ez a viselkedés biológiai krízishez vezet: a bezárkózottság állapotához. Hol van az emberi bölcsesség, amikor ezeket mondjuk magunknak: "jobb lesz elmenni erről a bolygóról, mint megbirkózni a problémával?" Megmondom, hol van: a dualitásban. Nem bizonyíték az, hogy minden rendben megy? Különben is, mi az az "emberi természet?" …A logikátlan viselkedés egy formája, mely elég komikusnak tűnik… általános emberi természet? Nem. Ez a DUALITÁS része… a tiszta Szellem egy spirituális sajátossága ezen a bolygón! Hozzátartozik a küldetésetekhez.

A problémátokkal az öletekben ismerősen hangzanak ezek a felsorolt sajátosságok. Még azok számára is, akik "megvilágosodottnak" mondják magukat és magas rezgésszinten vibrálnak, megvan a kísértés, hogy a régi energia szerint reagáljanak, míg bele nem mennek a probléma közepébe és folytatják a munkát. Mit akarok ezzel mondani nektek? Nem az a célom, hogy megmutassam a dualitást működés közben, hanem, hogy megmutassam az eljövő dolgok szépségét! Minden dolog, amit régi energiájúnak, vagy normális dualitásbeli reakciónak nevezünk, most átalakítható spirituálisan!

Ti, mint emberek és mi, mint Szellem most szövetkezünk egymással és irányítás alá vonjuk ezeket a dolgokat az életetekben. Min azt mondjuk, hogy itt az ideje felszámolni mindegyiket! Nincs esély elmenekülni, aggódni, vagy a legkisebb ellenállást tanúsítani, sem feladni.

Mit kezd az Új Kor embere az olyan problémákkal, mint az, ami az öletekben van? Vizsgáljuk csak meg! Az, aki teljesen világosan lát, aki tudja, kik vagytok valójában, aki az arany székben ül, aki magas rezgésszinten vibrál, három dolgot fog tenni, melyek olyan csatornákból erednek, amin keresztül mi is kommunikálunk. Az Új Kor emberének teljesen eltérő paradigmái vannak.

1. Először is megvizsgálja metaforikusan, hogy a probléma MIÉRT keletkezett. Ez nagyon tiszteletre méltó, mivel ez a kulcs ahhoz, hogy mi a következő lépés! Megnézi a problémát és a következőket mondja: "Miért került hozzám ez a probléma? Mit jelent ez?" Elgondolkodik anélkül, hogy bármit is mondana a Szellemnek és felteszi a kérdést: "Mit kell ebből megtanulnom?" És ezután nem megoldásért imádkozik, hanem belső békéért! Ez nagyon bölcs… nagyon-nagyon bölcs… Először egyensúlyra és békességre van szükségetek, majd felismerésre és komplett megoldásra. A BÉKESSÉG az aggodalmaskodás helyett teljesen elengedhetetlen a társteremtésben! Többen közületek ebbe a kategóriába tartoznak. Arról beszélek, hogyan oldjátok meg a problémáitokat!

2. A második dolog, amit a felvilágosult ember tesz, hogy FELELŐSSÉGET VÁLLAL a problémáért, nem törődve azzal, hogy mekkora teher, vagy hogy mit történt, figyelmen kívül hagyva, hogy baleset volt-e vagy sem… a következőket mondja: "Valamilyen szinten megterveztem ezt. Felelős vagyok érte. Megkaptam, így hát meg fogom oldani." Ez nem valamiféle dolog, ami csak úgy megtörténik veletek. Nem sorscsapás és nem megtorlás.

3. A harmadik dolog pedig már a munka része: elindítja a társteremtés folyamtatát. Sokszor beszéltünk már erről és számos útját tártuk fel a társteremtésnek, de van még valami, amit tudnotok kell. Van egy módszer, amit még eddig nem mutattunk meg nektek. Egy olyan mód, mely megváltoztatja az Új Kor emberének gondolkodásmódját, mely "aha" élményt hoz, egy új gyakorlat. Valami, amire gondolni tudtok, valami, amit használni és vizualizálni tudtok, amikor szükséges. És ez spirituális érzést kelt.

Azért hoztam szóba ezt a témát, mert interdimenzionális dolgokról kell beszélnem. Nehéz, mert emberekkel van dolgom, akik egy számjegyű dimenzióban élnek és a Szellem multidimenzionális. Néhány fogalom a dualitásnak köszönhetően túl van a számotokra a megérthetőség határán, míg a Földön vagytok. Hadd mutassak egy példát, amit eddig még nem mondtam nektek. Talán jelentéktelen dolognak tűnik most még számotokra és akár tíz év is eltelhet, mire felfogjátok, hogy ez az igazság. Íme, egy tudományos tény: a gammasugárzás, amit úgy láttok, hogy billiónyi fényév távolságból érkezik hozzátok, a következő ajtó! Ha építhetnétek egy kétdimenziós utat, mely egy szalaghoz hasonló és billió éveken át fénysebességgel utazhatnátok rajta, ahol a gamma sugárzás aktivitásának forrása van és megfordulnátok ezen a kétdimenziós úton, a saját naprendszereteket látnátok! Úgy tűnne, mintha sosem hagytátok volna el. Hogy lehet ez? Rejtély. Pedig így van. Interdimenzionális fogalom. Valami, amit nem értetek. Tudtátok, hogy a ti hihetetlenül "táguló" univerzumotok egy zárt rendszer? Fel tudjátok fogni, hogyan lehet az, hogy nincs kezdete? Hadd érzékeltessem. Az emberi agy nehezen érti meg, hogy csakugyan nincs kezdete. Az Isten, mely minden egyént magában foglal, egyszerűen "mindig létezett". Ez az univerzum része, mely mindig létezett és mindig létezni fog - és ti mindannyian a részei vagytok kivétel nélkül.

A MOST-ról szeretnék beszélni. A MOST fogalma érthetetlen számotokra a lineáris időben. A valós időről beszélek, mint egy körről. Az idő valójában MOST van (mely a zárt Univerzumot is létrehozza). Az idő, ami számotokra készült, lineáris. El tudjátok képzelni, hogy az ember nem a MOST-ban él? Ahogy itt ültök, vagy jövőt, vagy múltat érzékeltek. Ahogy a lineáris időtök halad előre, lineárisan vagy múlt, vagy jövő létezik számotokra. Sosem engedtetik meg nektek, hogy megállítsátok az időt és LEGYETEK ott, ahol mi vagyunk, a MOST-ban. A MOST-ban, ami egy interdimenzionális fogalom, Kryon, Isten, minden vezető és angyal hozzászoktunk ahhoz a szituációhoz, hogy minden múltbéli, jelenbeli és "potenciálisan bekövetkező (lehetséges jövő)" dolog MIND EGYSZERRE VAN. És itt van az, ami kritikus számotokra: a "lehetséges jövő" a belső dimenziótokban Isteni terv. Nehéz számotokra észrevenni a MOST tárházát, ha folyton a múltat és a jövőt nézitek! A ti vonatotok egy sínen állandóan megy és mindössze annyit láttok, mikor az útra néztek, hogy mi van mögöttetek és mi előttetek. Mi pedig a vonatotokat nézzük egy körben. Merőben más és nehéz ezt tisztán átadni.

Kedves partnerem, a közvetítés e pontján kritikusan fontos, hogy kristálytiszta légy és a mondanivalóm logikája pontosan jusson el azokhoz, akik hallgatnak minket. A spirituális idő azt jelenti, hogy minden egyszerre van jelen. Minden, amire lehetőségetek van, hogy megtegyétek, már megtörtént és ennek semmi köze az eleve elrendeltséghez. Már korábban is mondtuk, hogy ti irányítjátok a saját vonatotokat. De most beszéljünk arról, hogy mik a lehetőségek a problémáitokkal kapcsolatban, a MOST-ban.

Mondok egy példát: Néhányan úgy tartjátok, hogy a földi életetek iskolához hasonlít. Mi is beszéltünk nektek leckékről és tapasztalatokról és ezért vagytok itt. A probléma az öletekben a teszt, nem igaz? Most menjünk vissza egy kicsit az iskolába. Menjetek vissza az időben odáig, mikor még iskolások voltatok és tanultátok azokat a dolgokat, amiket tanítottak nektek. Tegyetek úgy, mint amikor a teszt ott volt az asztalon előttetek és készen álltatok arra, hogy legjobb tudásotok szerint megválaszoljátok a kérdéseket. Sikerült felidézni azt az időt?

Jól figyeljetek: Abban az iskolában, ahova jártatok, valamelyik fiókban, vagy rekeszben, vagy egy tanár asztalán ott volt az összes helyes megoldás minden tesztre, amit megírtatok. Egyet értetek ezzel? Csupán a teszttel együtt nem kaptátok meg a megoldásokat. Azért voltak ott, hogy amikor összehasonlítjátok a megírt teszttel, tanuljatok belőle. A megoldások ki voltak dolgozva és rendelkezésre is álltak, még akkor is, amikor az asztalnál ültetek és írtátok a dolgozatot. A megoldás el volt rejtve előletek, de készen voltak, igaz?

No, most térjünk vissza a problémához az öletekben! Beszéljünk az interdimenzionális partneretekről, a Szellem fiókjairól, mert azért jöttem el ma, hogy egy új koncepciót hozzak, amit "aranytálcának" hívunk és ezt nagy szeretettel átadjam nektek, ahogy az arany szék esetében is tettem. Kedveseim, ezen az arany tálcán ott van minden megoldás minden egyes problémára, mely ott van az öletekben. A megoldás a MOST-ban van. A probléma már meg van oldva! Nem a megoldási folyamatról beszélek, hanem arról hogy meg van oldva. Milyen érzéssel tölt el, hogy azok a dolgok, melyeket kétségbeesetten próbáltok megoldani, felszámolni, máris meg vannak oldva? Abban a tárházban vannak, ami te valójában vagy és ahova bejárásod van. Nézz a rondaságra az öledben - nézd, milyen félelmetes! Meg van oldva. Az arany tálcán ül, az arany angyal kezében, aki tartja a tálcát. Van egy kimondatlan kihívás ebben.

Ez a kihívás arról szól, hogy mit kezdesz vele? Ha a megoldás rendelkezésedre áll, valamit mondania kell arról, hogyan működnek a dolgok, nem? Semmi sem túl nehéz és nincs megoldás, mely elérhetetlen lenne! Hadd adjak még néhány instrukciót, hogy körüljárjuk ezt a fogalmat. Ahelyett, hogy átküzdenétek magatokat a társteremtésen, ki tudtok nyúlni ezért és megragadhatjátok a lehetőséget - valamit, ami mindig is ott volt, előkészítve nektek. Kedveseim, tudjátok, hogy miért van ez itt? Ismeritek azokat a gondoskodó kezeket, amelyek előkészítették őket? Néhányatoknak szüksége lesz a logikai érzékére, van, akinek nem. Minden dologban van EGYENSÚLY. Még régebben valaki, aki eljött Kryon energiájába és megérezte az otthon szeretetét, feltett egy kérdést. A kérdés a következő volt: "Hova tűnik a karma, amikor letisztítják és megszabadulunk tőle?" Ez egy nagyon jó kérdés, mert azt mutatja, hogy megértette az energia egyensúlyának kérdését. Megmondom, hova tűnik: egyenesen a fölbe távozik… és még csodálkoztok, hogy a Föld változik! Erről az alkímiáról beszélünk régóta. Hova távozik a régi energiájú tudatosság? BELEMEGY a Földbe, ahol átalakul a VÁLTOZÁS energiájává. A bolygó változik és mozog és ez a mozgás a régi energia megváltoztatása köré csoportosul. Bölcs ember, aki megérti, hogy az energia mindig ott van. Amikor az Új Kor emberévé váltok, csakugyan elindul egy folyamat a spirituális tevékenység következtében. Ez az egyensúly.

Amikor a Hale üstökös elhaladt a Föld mellett, elképesztő mennyiségű energiát hozott magával a bolygótokra - a Föld mocskába -, hogy ezek a folyamatok valóban átalakulhassanak. Energiaigényes volt a folyamat és időben küldtük. Most már tudjátok, honnan jött… és miért volt szükségszerű. Az energia elmozdulása komplex folyamat és amikor valaki közületek kifejezi szándékát, hogy elveti a régi utat, a régi paradigmákat és a régi karmát, a Föld elnyeli ezeket. A Föld változása része a nagy tervnek és része az egyensúlynak is az Új Korban. Szóval, ne sokkoljon titeket az a hír, hogy minden egyes feladat, probléma, mely ott van az öletekben már meg van oldva. A feladatok egyensúlya a megoldás, ott a tálcán! A MOST-ban van, ahogy a problémáitok is és készen várnak rátok! Mégis, van néhány sajátosság, melyekről tudnotok kell, mert nem egyszerű a dolog. Hadd mondjak párat!

Először is:

Amint elismered a tényt, hogy a megoldás a rendelkezésedre áll, még akkor is, ha nem látod most még, vizualizáld a megoldást. Lásd a tálcát és vizualizáld a megoldást. Nagyon fontos! Ne azt vizualizáld, amit GONDOLSZ, hogy szükséged van a megoldáshoz! Hagyd meg azt a partnerednek (a Szellemnek). Ha az ember versenyen vesz részt és azok közt akar lenni, akik be is fejezik, de nem tudja, hogyan jut túl a kimerítőnek ígérkező hegyen, vagy hogyan kerüli meg azt, fordulatért imádkozik az Istenhez. Mi azt mondjuk, hogy ehelyett vizualizálja azt, hogy átmegy a célszalagon. Hagyja RÁNK, hogy miképp kerüli ki a hegyet és a fordulatot is. Ez a mi dolgunk

Tekintsünk vissza egy picit a Henry és a hiányzó híd példabeszédhez! Néhányan emlékeztek, hogy ebben a történetben Henry egy híd felé hajtott, melyről tudta, hogy nincs ott. Minden, amit a Szellem mondott neki az volt, hogy "Folytasd az utat, menj csak tovább! A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak! Gondoskodom rólad, Henry." A hiányzó híd metaforája arról szól, amit az emberek nem tudnak előre kipuhatolni, vagy meglátni a jövőben és amiről Isten már jó előre gondoskodott. Ez a példabeszéd Kedveseim, valójában az aranytálcáról szól. Henry problémájára a megoldásról a hiányzó híddal kapcsolatban már gondoskodtak. Ha újra elolvasod ezt a példabeszédet (kiadásban megjelent), meg fogod látni benne az aranytálca fogalmát! Ahogy Henry közeledett a hely felé, ahol a hídnak lennie kellett, azt látta, hogy még mindig nincs ott! A félelme egyre nőtt… ez már az utolsó perc volt! A megérzései azt mondták, ne álljon meg és a Szellem is ezt mondta: "menj csak tovább, Henry". Tehát Henry minden hitét összeszedve még gyorsabban folytatta az útját, bízva Istenben és a vele való kapcsolatában. Már épp akkor, mikor elgondolta, hogy az autója felborul és leesik a sziklák közé a völgybe, egy munkást pillantott meg, aki elirányította őt egy olyan út felé, amit még sosem vett észre eddig. Egy olyan hely volt ez, mely teljesen kiesik a látókörből, amit eddig sosem vett észre, mert el volt rejtve. És teljes pompában ott állt a híd! Egy olyan híd, mely döbbenetesen nagy volt és Henry észrevette, hogy fel is újították, mielőtt szüksége lett volna rá. Átkelt rajta és közben és örült az Istennel való erős kapcsolatának. Ez a kulcsa az egész példabeszédnek, Kedveseim! Vannak olyan megoldások a tálcán, melyeket még nem kaptatok meg. Amint elkezdtek a Szellemtől megoldást kérni, máris ott vannak azok, amint látjátok! Ez is az egyensúly része. Megoldásnak LENNIE KELL… és van is!

Henry nem képzelte el azt, hogyan oldódik meg a híddal kapcsolatos dilemmája. Az a gondolat, hogy egy csodából épült híd váratlanul felbukkan, butaságnak tűnt számára. Ez felülmúlta volna az emberi valóságot. Ehelyett egyszerűen vizualizálta, hogy átkel a másik oldalra… a végét pedig tudjátok. A futó azt vizualizálja, hogy beér a célba. Ami a kérdéseteket illeti, vizualizálhatjátok azt, hogy gondoskodtak számotokra megoldásról és hagyjátok a részleteket ránk… mégis, TI vagytok azok, akik a szándékotokkal energiát adtok a vizualizációban.

Másodszor:

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak. A válaszok jöhetnek szokatlan, vagy sokkoló módon is. Néha a természetfeletti energia megdöbbent titeket. Vannak olyan esetek, amikor a válaszok túl komplexnek tűnnek. Amikor visszapillantasz a múltba, eszedbe jutnak ilyesmi esetek: "ha az egyik ember nem tette volna meg ezt… és a másik nem tette volna meg azt… akkor sosem tudtam volna megoldani a problémámat". Ezekben az esetekben van valami furcsa: az egyik személy már azelőtt megtette, amit tett, MIELŐTT szükséged lett volna rá! "Milyen összetett dolog volt, milyen elegáns és tökéletes!" - joggal mondhatod. A te problémáddal kapcsolatban: nem érdekes, milyen komplex a megoldás, az sem, hogy milyen kölcsönhatást kíván a többi emberrel, a végén mindenki nyerni fog. Kedveseim, ez a jele a SPIRITUÁLIS megoldásoknak. Vizualizálj és ennek következtében a megoldásról gondoskodunk. Hiszen ott van a tálcán!

Harmadszor:

Sose korlátozd Istent! Nem tudhatod, mi van a tálcán és mit teszünk mi. Sok esetben valaki egy kis bokrot kér és a Szellem egy egész erdőt tartogat számára a tálcán. Nem láthatod azelőtt, mielőtt megéreznéd az értékét. A problémádra való megoldásban egy egész erdő lehet, ajándékokkal a számodra. Vannak dolgok, amit egyszerűen nem tudhattok előre, de a megoldással együtt ajándékba kapjátok őket olyan problémákra, amilyet most az öletekben tartotok… tökéletes egyszerűséggel, a Szellem szeretetével és a humanitás bonyolultságával. Szóval, hagyjátok csak ránk a munkát! Ezt a partneretek tudja jól átlátni (a Szellem), akivel egymás kezét fogjátok, aki az arany székben ül, aki ismer minden lehetőséget, ismeri a megállapodásotokat, akit arany angyalnak hívunk, vagy felsőbb énnek. Ő rendelkezik a Szellem erejével és ismeri a neveteket. Ne korlátozzátok Őt!

És a negyedik:

FIGYELJÉTEK A SZINKRONICITÁST! Várjátok! Ez most nagyon fontos és már számtalanszor említettük. A régi energia paradigmája még az Új Korban is az volt, hogy az isten végzi a dolgokat. Eszerint ha bíztál Istenben és alávetetted magad, minden működött valahogy. Az a társas szerep, amit most ajánlunk nektek kapcsolatos egy szituációval, amit korábban mondtunk nektek még Breckinridge-ben a hegyek tetején. Az arany angyal kezét fogva felállhattok és együttműködhettek Istennel. Elmúltak azok a napok, mikor a dolgokat készen kaptátok, miközben mindössze ülnötök kellett és megköszönnötök. Most már nem ülhettek otthon, mert nem fognak az öletekbe hullani a jó dolgok csak úgy. Ez a FELELŐSSÉGVÁLLALÁS, a felsőbb énetek KÉPESSÉGet ad nektek, lehetőséget, hogy felálljatok és kezetekbe vegyétek a dolgokat. Ez a társteremtés. Semmi sem történik, ha nem álltok fel és nem nyitogatjátok az ajtókat. Próbáljátok ki azokat a dolgokat, melyek látszólag korábban nem hoztak eredményt és figyeljétek a végeredményt! Gyűljetek össze és találjátok meg, milyen szinkron események történnek, mik viszik előre az életeteket!

Ebben a teremben vannak, akik először találkoznak egymással és sok szinkronicitás van jelen. Ezért van itt ennyiféle ember. Valakik hoztak számodra valamit és talán te is az ő számukra. Vannak potenciális életre szóló kapcsolatok… mint a tálca előtted a válaszokkal. Ez sosem történik meg így, ha nincs a szándékotok, hogy eljöjjetek ide és leüljetek ezekre a székekre. Van itt valami, amit a CSALÁDOTOK adhat meg nektek. Kedveseim, számos útja van annak, ahogy a dolgok megtörténhetnek. Az emberek szerint a szinkronicitás definíciója így szól: "események, amelyek váratlanul történnek". Látszólag véletlen egybeesések, melyek váratlanul történnek és nagy változásokat hoznak létre az életetekben. A szinkronicitás a Szellem definíciója szerint: "az aranytálcán előkészített dolgok". A megoldások részei, most már tudjátok. Készen állnak, hogy nagy szeretettel átnyújtsuk nektek, de fel kell állnotok, hogy elvegyétek őket. Ki kell nyitnotok az ajtót, kifejezni a szándékotokat.

Gyógyítók! A partnerem erről beszélt, amikor azt mondta, hogy amikor a legkevésbé hihető a változás, vagy a gyógyulás, azok a dolgok fogják előidézni a változásokat a bolygón. És a katalizátort ti tartjátok a kezetekben. Azok a páciensek, akiket el akartok küldeni, akik irritálnak, akiről azt kívánjátok, bár sose jönnének vissza, akik a legtöbbet siránkoznak, azok kaphatják meg Isten szeretetét. Gyakran ők hozzák meg a legnagyobb változásokat, ők írják a könyveket és változtatják meg a világot. Ez az a szelídség, amiről évek óta beszélünk, mely véget vet a bolygón lévő uralomnak… mindenki szeretetben él… és mindenki maximálisan megérti az aranytálca metaforáját. Ez is ott van a tálcán, meglátjátok. A lényeg az, hogy most még nem látjátok ezt. És itt lép be a bizalom.

Az első teendő, hogy BÉKÉT vontok köré. Nem számít milyen csúnyának látszik a probléma, vegyétek körül békességgel és érezzétek Isten szeretetét, ahogy hullámzik a szívetekben és azt mondja: "Tudom, min mész keresztül. Ismerem a problémádat! Emlékszel, ismerem a megoldást is rá. Maradj békés! Szeress engem annyira, hogy maradj nyugodt!" Ez az első lépés. A második elég nehéz. Azt kérem tőletek, hogy nézetek rá erre a rémes dologra - arra dologra, ami a problémád és a leckéd is egyben - arra dologra, amiről nem tudod, mit kezdj vele… és SZERESD! Ez a megállapodásod része, amivel ide jöttél és megfelel a tervnek. Annak a szeretetnek is része, amit mi sugárzunk feléd és amibe beleegyeztél. Annak is része, hogy megmossuk a lábaidat! Mert bizony beleegyeztél, hogy ott legyen az öledben ez a probléma! Egy perce azt kérdeztem tőletek, hogy "Ki hozta létre azt a tálcát tele megoldásokkal?" A válasz: TI MAGATOK. Ahogy elterveztétek a problémáitokat egy magasabb szinten, ugyanúgy létrehoztátok a megoldásokat is rájuk. A megoldásoknak ugyanaz az energiája, mint amit a probléma generál - megállapodás a felismerésekre. Olyan ez, mint amikor gyermekként elrejtesz néhány gyöngyöt egy mágikus dobozban valahol a kertben. Mindez hozzád tartozik.

A kérdés

Hamarosan mindenki fel fog állni és amikor ezt megteszitek, eltűnik az öletek. A problémának ezért - amely most még ott pihen - távoznia kell valahova. Mint embernek, a szabad akarat szerint jogodban áll visszatenni oda, ahonnan elővetted. Megvan a választásod, hogy elmenekülj előle, hogy megtaláld a legkisebb ellenállás útját, hogy aggódj miatta, drámázz rajta, vagy elzárkózz előle. Mindez a rendelkezésedre áll. Megvan a lehetőséged arra is, hogy ránézz és meglásd, micsoda valójában - valami ici-pici dolog a kozmikus iskolában - valami, aminek megoldása van egy jól ismert aranytálcán, amit előkészítettél magadnak már rég. Metaforikusan gyakran átitatottak olyan entitások könnyeivel, mint én, vagy az őrangyalok, esetleg olyan entitásokéval, akik itt vannak a földön és nagyon szeretnek titeket. És amikor megtaláljátok ezeket a megoldásokat és felismeritek az egyensúlyt, győzedelmes kiáltással fogadjuk!

Ha úgy gondolod, ez a módszer hatékony, várd csak ki, hogy meddig fogsz élni! Nézz körül itt a csodálatos hegyek között és néhányan el fogtok csodálkozni, milyen sokáig gyönyörködhettek ebben a tájban! Micsoda kérdés! A válaszunk az, hogy "maradj, ameddig csak akarsz". Ez az ajándékok része, amit megkapsz. Keressétek, a tudomány meghozza rá a választ. Egy vibrációs emelkedés határán vagytok, ami majd lehetővé teszi, hogy nagyon hosszú ideig maradjatok itt. Mi tisztelünk titeket, hogy részt vesztek ezekben a nagyszerű időkben.

A partnerem érzi a szeretet erejét, amely megtölti a termet most. Csodálatos alkalom, mert néhányan előre megterveztétek ezt a lehetőséget. Változásokat fog hozni a hátralévő életetekben. Nem a közvetítővel, vagy Kryonnal kapcsolatban hoz változást, hanem azzal kapcsolatban, hogy ki vagy TE.

Kedveseim, köszönjük, hogy lehetővé tettétek, hogy ez a nagyszerű energia létrejöjjön. Köszönjük, hogy a család tagjai vagytok - a családnak, amire mi nagyon büszkék vagyunk - egy örökkévaló családnak, mely megváltoztatja az egész Univerzumot.

És ez így van.

Kryon