Fénymunkások frusztrációi II.

Fénymunkások frusztrációi II.
Newport Beach, California - 2003. december 6.

( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelnewport03.html )


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól.

"Hogyan lehetséges az," - kérdezheti valaki - "hogy a Szellem egy Emberi Lényen keresztül szól hozzánk?“ Elárulom, ez így működik. Az összes szent iratotok ilyen módon keletkezett, jutott ez már az eszetekbe? A közvetítésnek most egy személyes formáját tapasztaljátok. Tudtátok-e, hogy ha hazamentek innen és csendben leültök a Szellem elé meditálni, akkor magatokhoz hívhatjátok ugyanezeket az energiákat, amelyek itt jelen vannak? Ez isteni mivoltotok csodája. A kíséretem most elfoglalja helyét mellettetek.

Csodálatos energiák vannak itt jelen és ez Isten szeretete. Bármit is jelentsenek számodra a szavak Szellem és Család, többek között ezekről fogunk beszélni nektek, sok egyéb mellett. Van köztetek, aki azt mondja, ilyesmi nem történhet meg, ezt nem hiszi el. Kedvesem, tényleg egy sziget szeretnél lenni, elhatárolva magad a csodáktól és a szeretettől, ami a családod? Valóban ezt választod? Intellektusod miatt szigetelni kívánod magad a gyógyítástól, a békességtől és az örömtől? Ha igen, áldásunk rá. Részünkről nincs ítélkezés döntésed miatt, hiszen szabad választásod van kedvesem.

De legalább arra kérünk, hogy maradj velünk. Az elkövetkező percekben talán magadon érzed egy kéz érintését és ez nem a melletted ülő keze. Esetleg elönti a szívedet egy csodálatos érzés, amikor végre rájössz, hogy a spirituális családod az, aki most beszél hozzád. Ez minden létezésnek az alapja. Akit Istennek hívsz, jelen van. Akit Istennek hívsz, itt ül a teremben ezeken a székeken.

A dualitás - a kihívás részeként - azt a benyomást kelti a Föld bolygó energiájával dolgozó Emberi Lények között, hogy teljesen hiábavaló munkát végeznek. Néhányan közületek azt mondják: "Csak jövünk és megyünk, majd újra jövünk és megyünk. Mi az értelme és a célja ennek?" Elárulom: épp a munka kellős közepén vagytok! Kedves Emberi Lények, nem szól semmiféle jövendölés ezekről a napokról. Mi a véleményetek arról, hogy olyan energiákban éltek most a bolygón, amiről semmilyen prófécia nem beszél? Mit jelent ez számotokra? Sokat kellene, hogy jelentsen. Ha tényleg semmiféle jövendölés nem szól arról, ami mostanában történik, akkor lehetséges, hogy valami tényleg megváltozott? Elképzelhető, hogy az új lapra a próféciákat azok írják, akik most e teremben ülnek, valamint az emberiség azon része, akik nincsenek is jelen itt, ezen a helyen? Lehetséges, hogy amit mondtunk nektek, az valóban úgy van, vagyis az emberiség tényleg megváltoztatta a Föld realitását?

Vannak közületek, akik azt mondják: "Hát, Kryon, nem igazán ezt látjuk magunk körül. Mindenfelé zűrzavar uralkodik és ez nem kimondottan pozitív." Talán a dolgok nem azok, aminek látszanak. Azonnal beszélünk erről is, de előbb beállítjuk az energiát, hogy megkezdhessük az információközlést.

Ki is az, aki ma eljött ide? (Kryon a találkozó résztvevőihez szól) Talán megkérdezitek magatokat: "Ki is az, aki ezen a széken ül, amelyen én ülök?" (Kryon az olvasókhoz is szól) Esetleg felteszitek magatoknak a kérdést: "Ki vagyok én?" Esetleg megkérdezitek: "Ki vagyok én, hogy meg tudom változtatni mindezt?" Ezt mondjuk nektek: Ti vagytok azok az angyalok, akik a Földre jöttek, miközben tökéletesen tudatában voltatok annak, hogy az Armageddon vár a Földre. Lehetetlen? Gondolkoztatok már erről? Amikor megszülettetek, az összes prófécia szerint ez a sors várt rátok. Mégis itt vagytok! Miért választaná egy szent teremtmény, hogy a Földre születik, mikor tökéletesen tisztában van a rá váró ijesztő jövővel?

Mi az oka, hogy erről beszélünk nektek, mint ahogy tettük ezt pár hónapja is? Az, hogy felébresszük a "spirituális logikátokat". Ez az, amiért felteszitek a kérdést magatoknak: "Ki vagyok én valójában?" Talán felmerül bennetek, hogy van valamiféle célja az ittléteteknek. Mindennek, ami előttetek áll, célja van. Egy tervvel születtetek ide és szabad akarattal - olyan hajlamokkal, amiken már átléptetek, amiket megváltoztattatok. Kezditek már érteni, mit jelent a szabad választás? Lehetséges, hogy a szándékotokkal megváltoztathatjátok a sejtfelépítéseteket? Lehetséges, hogy beszélni tudtok a sejtjeitekhez? Lehetséges esetleg, hogy képesek vagytok békét teremteni a Földön? Hadd mondjunk többet ezekről a dolgokról.

Még többet a DNS-ről (DNS információk egy helyen)

A naptáratokban ez az utolsó hónap (a találkozó decemberben zajlott), amikor is különböző fogadalmakat tesztek, amikor megígéritek magatoknak, hogy az újévben másképp csináltok bizonyos dolgokat, hogy aztán a következő évben újra megígérhessétek magatoknak ugyanazt. (Nevetés) Ilyen az emberi természet, ugye? Egy korábbi alkalommal megígértük nektek, hogy felfedjük majd a DNS fonalainak neveit. Itt az idő, hogy hozzákezdjünk ehhez. Visszatekintésként: elmondtuk már nektek, hogy mihez hasonlít a DNS. Amikor a fonatokról beszéltünk, megadtuk pár fonalnak a nevét, valamint ismertettük ezek jellemzőit és a céljukat. Érti valaki közületek annak a ténynek a jelentőségét, hogy a fonalak kört alkotnak? Bizony, kör alakban rendeződnek el. Talán megkérdezitek: "És milyen módon kapcsolódnak egymáshoz?" A válaszunk: igen. (Nevetés) Hogyan lennétek képesek arra, hogy interdimenzionális dolgokat lássatok, amikor a gondolkodási folyamatotok egyszámjegyű dimenzióra korlátozódik? Utaltunk már Escher-re, a festőművészre, hogy képet alkothassatok arról, hogy milyennek kell kinézni számotokra …a realitásnak a felfogóképességeteken túl. Escher perspektíváinak és térábrázolásainak semmi értelme sincs a valóságotokban, ahogy a 4D-s fizikátoknak sem, ha a DNS-ről beszélünk.

Megadtuk nektek a második fonal nevét. (Torah E’ser Sphirot) A harmadik fonal nevét úgyszintén (Netzach Merkava Eliyahu) Az első fonal nevét később fedtük fel előttetek (Keter Etz Chayim) Észrevehettétek, hogy mindhárom Isten neve. Ha megkeresitek és áttanulmányozzátok a már publikált információkat, akkor láthatjátok, hogy nagyon körültekintően jártunk el az információátadás során azokon a találkozókon, ahol tudtuk, hogy a közvetítést felveszik és nyilvánosságra hozzák. Azt az információt, amit ma átadunk nektek, társam már két alkalommal közvetítette olyan összejöveteleken, amelyek anyaga nem került rögzítésre, de itt az ideje annak, hogy ezek a dolgok írott formában is megjelenjenek. Azért tettünk így, hogy partnerem (Lee) hozzászokjon ezen információk átadásához. Túl fontos ez ahhoz, hogy most hangozzon el először. Ezeknek a dolgoknak a közvetítését még társamnak is gyakorolnia kell!

Amiről ma beszélni fogunk, azok további információk a DNS 12 fonaláról.

Visszapillantásként: interdimenzionálisan négyszer hármas csoportba oszthatók. Minden egyes csoport három alkotórészt (fonalat) tartalmaz. Az első csoport, amiről már beszéltünk nektek, magában foglalja az egyes fonalat, ami az egyedüli 4D-s fonál az összes közül. Ez az egy, amelyet láthattok mikroszkópon keresztül. Elmondtuk továbbá azt is, el jön az idő, amikor az interdimenzionális magyarázata már közeli lesz, amikor láthatjátok majd az interdimenzionális fonalak árnyékát. Kutassatok utána! Keressétek a bizonyítékokat! Amikor az interdimenzionális után kezdtek kutatni, bizonyos dolgok láthatóvá válnak, még a dupla spirálon belül is. Figyeljétek a jeleket, kedveseim, mivel a DNS fonalai interdimenzionálisan egy kört alkotnak. Ezért mindet felfedezhetitek azon az egyen, ami látható a 4D-ben. Mintázatukat még nem tudjátok értelmezni… hasonlóan Escher festményeihez. A hármas és négyes csoportosulással szintén ez a helyzet.

A fonalak kört formálnak, ami egy kockába illeszkedik. Ez a kocka a Merkaba közepén található. Ennek megint nem sok értelme van számotokra, mindaddig, amíg nem tanulmányozzátok a Merkaba 4D-s geometriáját és fel nem fedezitek a kockát a közepén. Akkor talán ezek a szavak még a 4D-ben is érthetőbbé válnak.

A DNS negyedik és ötödik fonala

Itt az ideje, hogy beszéljünk a negyedik és az ötödik fonalról. A neveiket szintén héberül adjuk meg, ami utalást adhat nektek a feladatukra nézve. Előtte azonban tekintsük át, amit az első három fonalról mondtunk.

A DNS első hármas csoportja együtt működik, a DNS magjáról van szó . Ebbe a csoportba tartozik az első fonal, amely az emberi génkészletet tartalmazza és amely számotokra is látható. Ez a fonal felelős az Emberi Lény biológiai jellemzőiért. Mondtuk már nektek, hogy keressétek ezen belül a "négyeseket, a hármasokat és a hatosokat." Említettük, hogy ez a minden létezőt jellemző 12-es alapú bázisra utal. És ez számotokra is látható, még a 4D-ben is. Egy magasabb szinten ez majd nyilvánvaló lesz előttetek, ha majd jobban megértitek a dupla spirál kémiáját. Szinte kiáltanak a 12-es után, ami remélhetőleg még több bizonyítékot szolgáltat nektek arra nézve, amit már majd egy évtizede mondogatunk, hogy az Univerzum matematikája valójában 12-es alapú.

Az első csoport egy interdimenzionális fonalat is tartalmaz, a harmadikat (Netzach Merkava Eliyahu), amit a felemelkedés fonalának neveztünk. Ebből is láthatjátok, hogy még az első csoportnak is van köze a spiritualitáshoz. Régebbi közvetítéseinken arról is beszéltünk, hogy a félelem jellemzőit is ebben a csoportban találhatjátok. Beszéltünk arról is, hogy fel kell magatokban ébreszteni önnön értékességetek tudatát és hogy milyen fontos ez fejlődésetek egészének szempontjából. Mindezeket a dolgokat a DNS első hármas csoportja tartalmazza.

Ahogy fokozatosan felfedjük mind a 12 fonalat, ne lepődjetek meg ha elérkezünk azokhoz, amelyek a múltbeli élmények lenyomatáért felelősek. Még a karmikus jellemzőitek is tárolva vannak és ezek közül mindegyik megváltoztatható. Számotokra a legzavarbaejtőbb talán az, amit még nem említettünk: ha bármelyik fonalat megváltoztatjátok valamilyen módon vagy valamilyen síkon, a többi mind tudni fog róla. Mint a kémiai folyamatokban is, ahol nem változtathattok meg egy összetevőt sem anélkül, hogy a többi komponens ne reagálna rá és ne változna valamit. A kémiai metaforához hasonlóan, a DNS ugyanúgy viselkedik. Ha aktiváljátok a harmadik fonalat, mind a 12 tudni fogja.

Ahogy azt eddigi közvetítéseink során is tettük, megadjuk nektek a 4. és az 5. fonal nevét. Fontos tudnotok és újra elismételjük, hogy tanulmányaitok során nem különíthetitek el ezt a két fonalat. Nincs értelme önmagában csak a negyediket vagy csak az ötödiket tanulmányozni. Csak együtt vizsgálhatjátok őket, mert egy párt alkotnak. Soha nem lehet őket különválasztani, ez egy interdimenzionális tulajdonságuk. Ezek így működnek együtt a többiekkel.

Néhányan talán megkérdezitek: "Oké, Kryon, de akkor miért van két fonal, ha igazából egyként működnek?" Erre egy kérdéssel válaszolok: "Az első fonal - a dupla hélix - miért alkot egy olyan létrát, aminek különböző a két oldala, ha a két oldal csak együtt működőképes?" A létra oldalai ahhoz kapcsolódnak, ami középen van. Ismét csak azt mondjuk, nehéz interdimenzionális tulajdonságokat megmagyarázni. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy vázként szolgálnak a középső rész számára, ami önmagában nem fonal.

A negyedik fonal neve Urim Ve Tumim. Hatalmas erőt és hatalmas fényt jelent. Ez Isten neve és soha nem választható külön az ötödiktől. Az ötödik fonal neve Aleph Etz Adonai. Ez Istent jelenti. Az élet fáját írja le. A két fonal együtt a spirituális csoport része. Az első csoport (az első három fonal) az alapcsoport. Ez tartalmazza az emberi génállományt (első szál). A második csoport a spirituális csoport, a negyedik, ötödik és a hatodik fonal. Gondolatban már halomba is raktátok őket, ugye? Ne tegyétek. Nem egymás felett helyezkednek el. Mind egybefonódik.

A negyedik és az ötödik fonal megnyilvánulásotok lényegéért felelős (ennek a speciális földi életnek). Ezek képviselik az istenségeteket a bolygón. Ők jelölik a neveteket az Akasha Krónika kristályán. Hadd foglaljam össze egy mondatban, mi a 4. és az 5. fonal feladata: az első és legfontosabb spirituális tulajdonságuk mind közül az élet fájának leírása, ami a családot jelenti. Ez egy isteni csoport, ami angyalokkal kommunikál. A negyedik és az ötödik szál az istenség-csoport része, de a csoport utolsó tagját, a 6. fonalat egy más alkalommal fogjuk bemutatni nektek. Néhányan közületek már tudják, hogy ez is Istennek az egyik neve és hogy ez módosítja a negyediket és az ötödiket. Most ezoterikus információkat adtunk át. Nem várjuk el tőletek, hogy megértsétek azt, amiről beszéltünk, de egy dolgot jegyezzetek meg mindabból, amit ma átadtunk nektek: van a DNS-nek egy olyan része, ami ugyanolyan isteni, mint Isten maga. Nevezzétek ezt angyali csoportnak, ha gondoljátok.

Hogyan lehetséges ez? - kérdezhetitek. Fontolóra vennétek egy pillanatra, hogy biológiátok egy része isteni tulajdonságokkal bír? Jobb, ha hozzászoktok a gondolathoz. Hogy működhetne másképp a társteremtés? Hogyan lennétek máskülönben képesek arra, hogy létrehozzatok és megváltoztassatok dolgokat? (Ahogy a szeminárium tudományos szekciója ezt világosan megmutatta.) Mit gondoltok, hogyan történhetnek meg ezek a dolgok, kedves Emberi Lények? Ezen kívül felfedeztétek már, hogy a puszta tudatosságotok és az ezt közvetítő mező még a szándékotok nélkül is megváltoztatja az energiát körülöttetek? Ha valaki mellett a színházban ültök (vagy akár itt most), akkor az energiamezőtök interdimenzionálisan kommunikál a mellettetek ülő energiamezejével. Ez történik akkor is, ha elmentek valaki mellett a zöldségesnél. Tudtátok, ha az energiamezőtök behatol egy másik ember energiamezejébe és kölcsönösen megérintik egymást, akkor kommunikáció kezdődik közöttük? Ez bonyolult, de így van. Jusson eszetekbe, ha mások között sétáltok. Úgy gondoljátok, hogy ez nevetséges? Várjatok csak, míg a tudományotok megerősíti az interdimenzionális energiamező képének létezését. Meg fogja tenni. Milyen típusú energiaátadás zajlik az emberek között, ha elég közel kerülnek egymáshoz ahhoz, hogy ily módon egymásra hassanak? Elárulom: ez nem agresszív energiaátadás. A DNS-etek spirituális csoportja az, aki istenségeteket hirdeti, bármerre jártok. Ez az, ami tudatja másokkal, hogy magasabb szinten rezegtek - hogy felébredtetek. Ez nem támadó energia, hanem informatív. Hányan kerültetek olyan szituációba, hogy megismerkedtetek valakivel, majd ez az ember újra és újra felbukkant mellettetek, míg végül megkérdeztétek: "Mit akarsz tőlem?" Ő erre azt felelte: "Csak a közeledben szeretnék lenni. Nem tudom, mid van, de többet szeretnék belőle." Talán még megfogalmazni sem tudja, egyszerűen csak vágyik arra, amid van. Lehet, hogy nem is akarod, hogy melletted legyen, ám ő mégis ott van.

Néhányan közületek egyszerűen csak rendületlenül sugározzák fényüket. Az egyensúlynak és a bölcsességnek az energiabuborékjában sétálnak, ami annyira figyelemfelkeltő, hogy a többi ember is észreveszi és megérzi - még azok is, akik soha nem járnak ilyen összejövetelekre.

Egyszer ennek az alapjairól is lerántjuk a leplet.

A mai alkalommal ennyit tanítottunk a DNS-ről. Az elkövetkezendő találkozók egyikén jellemezzük a hatodik fonalat is és megadjuk a nevét, ami magában foglalja a célját és feladatát. Értsétek meg, kedves Emberi Lények, hogy a DNS-ről szóló információ magas szintű ezoterikus tanítás. Mihez kezdtek vele? Ha már tudjátok mind a 12 héber nevet - amit a társam sem tud sokkal jobban kiejteni, mint ti (nevetés) - mit fogtok kezdeni ezzel a tudással? Ezek a nevek nem egyszerűen hangok, hanem színeket és formákat is képviselnek. Talán eljön majd az idő, amikor összeállnak a dolgok és ez az egész sokkal érthetőbb lesz számotokra, annak ellenére, hogy interdimenzionális. Talán elkezditek észrevenni benne az istenséget és megértitek, honnan is erednek a csodák. Talán még arra is rájöttök, hogyan ejtsétek ki ezeket az ősi szavakat és megérezzétek az általuk képviselt energiát, amikor kimondjátok őket.

Fénymunkások frusztrációi, II. rész

A fénymunkások további hat frusztrációjáról szeretnék beszélni nektek. Természetesen nincs annyi időnk, hogy az összes további frusztrációt a mai alkalommal tárgyaljuk meg (nevetés). Csak további hatot. (Lásd a 2003.09.27-i Kryon közvetítést - Félreértések és frusztrációk, I. rész)

Első kérdés: "Kedves Kryon, nagyon összezavarnak a hírekben látottak. Rossz érzéssel töltenek el. Aggódom. Próbálom megtartani a pozitív hozzáállásomat. A béke jeleit figyelem a Földön, de bárhonnan is közvetítik a híreket, úgy tűnik, mintha minden széthullana. Azt mondtad, hogy új energia érkezett a Földre, ami segít abban, hogy valódi megoldásokat találjunk a nehézségekre, ami előremozdítja a dolgokat, ennek ellenére úgy tűnik, csupa szörnyűség vesz körül bennünket. Hogy egyeztethető össze ez a két dolog? Számomra ez nagyon zavaró. Van itt még más is: még ha én el is tudnám fogadni ezeket a dolgokat, mit mondjak a barátaimnak, amikor átjönnek hozzám és fájdalmat éreznek azok miatt, akik meghaltak, amikor gyűlöletet és háborút látnak mindenfelé, amikor azt látják, hogy a dolgok egyre rosszabbak lesznek, ahelyett, hogy jobbra fordulnának? Mit tegyek? Veregessem a vállukat és mondjam nekik azt, hogy változik az energia? Nem! Valódi válaszokat akarok."

Kedvesem, először is ragadd magadhoz lényed isteni részét. Értsd meg, hogy mi történik, hogy békét sugározhass magad körül. Tedd meg azt, hogy tekintet nélkül arra, mi megy a hírekben, mikor a barátaid meglátogatnak, Isten békéje áradjon belőled. Az istenség követe vagy. Intuitív módon aktiváld a DNS-ed fonalait, ami békét hoz majd neked a bizonytalansággal és a frusztrációval szemben. Ez az első teendő. TE vagy az első, még az általad keresett magyarázatot is megelőzve. Tanuld meg az elfogadást, hogy megteremthesd azt a csendes helyet, aminek a neve TE, ahol a barátaid megnyugvást találhatnak akkor is, ha úgy tűnik, körülöttetek minden lángokban áll. Ez a feladata a világítótoronynak: biztonságos kikötőbe vezet másokat, amikor kitör a vihar.

Hadd világítsam meg egy metaforával, mi történik. Képzeld el, hogy a világ legkorruptabb nemzetében élsz, ahol minden egyes ember korrupt. Te nem, de tegyük fel. Az ország már évszázadok óta korrupt és nincs olyan része, vagy darabja, ami ne lenne az. Magyarul, mindenki megvesztegethető. Az átlagembernek esélye sincs arra, hogy vesztegetés nélkül bármit is elintézzen. Így működnek ott a dolgok.

Most képzeld el, hogy ebbe a képzeletbeli jelenetbe belép egy új vezető, aki tisztességes és becsületes. Emlékeztetlek rá, ez egy metafora. Képzeld most azt, hogy te vagy ez az új vezető és minden tőled telhetőt megpróbálsz megtenni azért, hogy mindenki számára megfelelő és bölcs döntéseket hozzál. Hadd kérdezzek valamit: Számítasz-e, problémákra? Esetleg kihívásokra? (nevetés) Természetesen! Mi a megoldás? Az, hogy nem egyedül kell véghezvinned, támogatókat kell találnod. Először a körülötted élőkkel célszerű kezdened, nekik kell megmutatnod a fényedet. Meg kell mutatnod nekik a különbséget azáltal, ahogy élsz. Amikor már biztonságban érzik magukat melletted, akkor talán észreveszik benned, amire ők is vágynak: a feddhetetlenséget. Hamarosan ők is megváltoznak és már van egy feddhetetlen osztályod. Nemsokára a kongresszus elé terjesztitek az új elképzeléseket és egyre többen csatlakoznak, akik látják a dolgok bölcsességét. Amikor megemeled a "tisztesség" lécét és ők meglátják az addig rejtőzködő kincseket, izgatottá válnak. 15 évvel ezelőtt beszéltünk már nektek erről, a kátrányos gödörről szóló metaforában.

Álljunk meg egy pillanatra. Hadd magyarázzuk meg, miről is szólt ez a metafora. Ki ez az új metaforikus vezető? Az emberi tudatosság. A tudatosság megváltozott és ennek a megváltozott tudatosságnak az energiája - ami szó szerint selyemgubóként vesz körül - arra vár, hogy fedezd fel. A Föld energiájának változása nem kényszerít téged választásra. Ez az ember szabad akaratán múlik. Nem próbál meggyőzni. Nem ösztökél. Csak ott van, arra várva, hogy felfedezd. Megtisztelő, nem? Az új vezető, a megnövekedett emberi tudatosság, megérkezett és azt mondja: "Amit hoztam, béke a Földön, gyógyulás azoknak az országoknak, melyeknek gyógyulásra van szükségük, hogy megoldásokat találjak a megoldhatatlanra, hogy kompromisszumok születhessenek olyan helyzetekben, ahol ez eddig reménytelennek tűnt. Itt vagyok, hogy véget vessek az ősi gyűlöletnek. Itt vagyok, hogy tápláljalak, ha szomjazod az igazságot."

Egy ilyen teremben, ami fénymunkásokkal van tele, akik reagáltak a tudatosságra, nyilvánvalónak kell lennie néhányatoknak, hogy a dolgok elmozdulnak… nagyszerű munka! Miért olyan rosszak a hírek mégis?

Itt az előző történet következő része.

Ha te a vezető, magad köré gyűjtesz néhány embert a tisztesség dolgában, ezzel ragyogó fényt gyújtasz. (végülis fénymunkások vagytok, nemde?) Ebben a ragyogó fényben hirtelen mindenki észrevenné azokat, akiknek eddig a sötétség volt a társuk. Mi történne egy addig sötétségben lévő helyen, ha hirtelen szokatlanul erős fényt gyújtanál? Elárulom: a sötét energia menekülne, búvóhelyet keresve. Hirtelen megvilágítanád a legrosszabbak legrosszabbját. A reakció természetesen felháborodás, változás lenne és a sötét dolgok, amelyek eddig megbújtak előletek, hirtelen reflektorfénybe kerülnének. Némelyik, esetleg rátok támadna. De nem lenne hova bújniuk. Lassan nekik is el kellene kezdeni változni, hogy elfogadják az új világosságot… vagy keresniük kellene egy másik sötét helyet, ahol elbújhatnak.

Olyan okok miatt, amiket már kifejtettem, az emberi természet szereti a drámákat. Talán észrevettétek, hogy jóhír-csatorna nincs. Pedig ez lenne a valami. Egy olyan adó, amire behangolva, az emberek a nap jó híreit hallgathatnák meg, ahol arról beszélnének, hogy hogyan segít ember az emberen? Képzeljetek el egy olyan csatornát, ahol győzelemről, örömről és egyéb mindennapi pozitív dolgokról hallanátok! Nem lehetséges? Talán ezt felelitek: "Jó-jó, de ki lenne kíváncsi egy ilyen adóra?" A válasz az, hogy még nem elegen. Tudjuk. De ha ez bekövetkezik és be fog következni, akkor majd megértitek, hogy az emberi tudatosság egy része valóban megváltozott. A kérdésre a válasz a médiával kapcsolatban tehát a következő: értsétek meg, hogy érik a változás. A "kiegyensúlyozott és pártatlan" híradásaitokban "kiegyensúlyozott és pártatlan ROSSZ" híreket kaptok. Csak az egyik oldalról tudósítanak, mert ilyen az emberi természet. Csak a "menekülő sötétségről" kapjátok a híreket, ám a negativitás növekedése a fény növekedésének köszönhető! Intuitív módon próbáljátok megérteni, hogy a pozitív oldal is létezik, csak nem kap nyilvánosságot. A tudatosságotokkal értsétek meg, hogy az öröm és a boldogság is jelen van, hiszen az egyensúly ezt kívánja. Értsétek meg az új metaforikus vezető lehetetlennek tűnő feladatát, aki felkavarja a régi energiát, amire a sötétség a porával hirtelen mindent beborít.

Második kérdés: "Kryon, fárasztanak és frusztrálnak az emberek. Mi történt a múlt évben, ami olyan szituációkat eredményezett, hogy az emberek radikálisan megváltoztak? Nem értem. Úgy tűnik, hogy a körülöttem élők közül sokan elmozdultak az egyik vagy a másik irányba és változnak."

Kedves Világítótorony (szünet)…

Hadd kérdezzek valamit. Biztos vagy benne, hogy ők változtak meg és nem te? Nem lehet, hogy megvilágosodásért imádkoztál és megkaptad… egy igen finom és becses módon? Lehet, hogy te lettél bölcsebb és ítélkezés helyett bölcsességgel eltelve tekintesz családtagjaidra és barátaidra és te veszed észre az elkülönülést? Mi van akkor, ha te változtál meg és nem ők? Kérünk téged, őrizd meg a türelmedet és a toleranciádat, míg az utadon haladsz… ők pedig lemaradnak. A szakadék szélesedik köztetek, ahogy te haladsz előre, ők pedig nem. A szakadék azonban áthidalható azzal, amit metafórikusan a Kardok Hídjának neveztünk. Ez egy régi információ, de hirtelen a küszöbön áll. Mára a valóságotok részévé vált, a néhány évvel ezelőtti Kryon tanítás pedig csak írott szó volt. Soha többé nem lesz olyan időszak az életedben, amikor az emberiség ilyen mértékű polarizálódását figyelheted meg. Van olyan barátod, aki elfordult tőled? Mit jelent ez számodra? Vége a kerítésen üldögélésnek! Kezd megmutatkozni, ugye? Kezd láthatóvá válni, hogy mit éreznek és gondolnak másokról,. Az Emberi Lények között egy elkülönülés figyelhető meg, elszigetelődés abba az irányba, amiben ténylegesen hisznek. Eddig ez nem volt ennyire szembetűnő.

Rajtad a sor, hogy a megnövekedett emberi tudatosság révén szeretetet, együttérzést és toleranciát tanúsíts azok irányában is, akik ellöknek téged maguktól… még azok iránt is, akik elhagynak téged. Képes vagy rá, hogy megtedd? Hadd mondjam el, mi történik akkor, ha a szemébe nézel annak, aki elhagyott és ennek ellenére továbbra is szereted. Ha ezt teszed, kettőtök között egy különleges harmadik energia jön létre. Ez az energia isteni és egyenesen a földbe kerül - egyenesen a kristályemlékezetbe. Feljegyzésre kerül, amit tettél, elraktározódik tetted bölcsessége és megváltoztatja a bolygót.
Így működnek a dolgok.

Kezdj el máshogy tekinteni az emberekre. A felemelkedés szemével figyeld őket. Lásd őket családtagokként. Mindegy, mit tettek veled, értsd meg, hogy ők is az egész részei. Ha azt választják, hogy elfordulnak tőled, hadd menjenek a saját útjukon. Értsd meg, hogy őket is ugyanúgy szeretjük. Meg tudod tenni? Ez a legnehezebb dolog, amit valaha Emberi Lénytől kértünk. Nézz annak a szemébe, aki elhagyott és szeresd őt ugyanúgy, mint önmagadat!

Harmadik kérdés: "Kryon, fáradt vagyok, nagyon fáradt. Nincs annyi energiám, mint régebben. Tanítottál a Földre érkező energiákról, ami egyesül a lemúriai energiával - a fénymunkások energiájával. Erősebbnek kellene magam érezni, nem gyengébbnek! Miért vagyok mindig olyan kimerült? Valamit rosszul csinálok?"

Közületek nem mindenki teszi fel ezt a kérdést, de elég sokan ahhoz, hogy megtárgyaljuk. Hogy magyarázzam el, kedvesem? Legközelebb, ha kimerültnek érzed magad, ha úgy érzed, hogy le kell ülnöd és talán panaszkodsz az miatt, hogy ez nem volt mindig így, akkor is tudnod kell: egy kíséret vesz körül, akik ünneplik az életedet, akik figyelik, hogy leteszed a súlyokat, amelyek cipelésébe beleegyeztél. Nem érted? Ha az energia, amire vártál, megjelenik, indulnod kell dolgozni!

Azért jöttél, hogy az emberiség történetének legnagyobb spirituális energiaszint emelését hajtsd végre a bolygón. Lemúriaiak, halljátok? Amikor az új energia megérkezik a bolygóra és ez összhangban áll a ti energiátokkal, azonnal meg kell azt kötni a bolygó valóságában. Ez mindennapi életetek része. Néhányan ezt mondjátok: "Kryon, a mai napom abból állt, hogy teletankoltam a kocsit és megbízásokat teljesítettem. Nagy spirituális erőfeszítés? Nem. Mégis fáradt vagyok."

Figyeljetek: fénymunkásként léteztek a bolygón, ám van olyan részetek, amely energiát szállít a Földbe. Ez mindennapi feladatotok része. Már a puszta tény, hogy megvilágosodott emberként létezel, energiát teremt. Teljesen mindegy, mivel foglalkozol. Ha belépsz egy sötét szobába, bevilágítod a szobát, még akkor is, ha úgy teszel, mintha nem lenne fényed.

Talán arra ébredsz reggel, hogy nagyon fáradt vagy és úgy döntesz, hogy szabadnapot veszel ki, ennek ellenére még kimerültebbnek érzed magad estére. Ismerősen hangzik? Épp a rezgésszint emelésben veszel részt! Micsoda megtiszteltetés számunkra, hogy előttetek ülhetünk! Megállapodással és tervvel érkeztetek a bolygóra, emlékeztek?

Legközelebb ha ismét fáradtnak érzed magad, üdvözölj minket és adj hálát a kimerültségedért. Mondd azt: "Tudom, hogy valamilyen módon planetáris munkát végzek és boldogsággal tölt el, hogy Isten családjához tartozom. Felismerlek, Urim Ve Tumim! Felismerlek, Aleph Etz Adonai!" Ha ezt teszed, DNS-ed spirituális csoportja aktiválódik és elkezded megérteni, mi a lényege a spirituális rezgésszint emelésnek.

Fáradtnak érzed magad? Igen. Ám ez nem lesz mindig így. Eljött az idő, amiről beszéltünk. Nem a jövőben fog bekövetkezni, hanem itt van. Végezd a munkádat, a rezgésszint emelést és értsd meg, miért vagy itt. Ezért szeretünk benneteket annyira. Legközelebb pedig… vegyél ki újra egy szabadnapot!

Negyedik kérdés: "Kryon, nyugtalanná tesznek a bolygón zajló változások. Globális felmelegedés kezdődött, olvadnak a gleccserek. Különféle elméleteket hallunk, miszerint változik az időjárásunk. Félek… vagy legalábbis aggódom emiatt."

Kedvesem, mire számítottál? Úgy gondoltad, hogy semmi nem fog változni, ha megszólal a gong és elkezdődik a harc? A Föld magasabb rezgésszintre jutott és megváltozott az időkeretetek, ami geológiai változásokat eredményezett. Lapozd csak fel a régebbi közvetítéseket! (Utalás a már régebben megjelent Kryon könyvekre.) Mondtuk nektek, hogy az életetekben hamarosan eljön az az idő, amikor a termékeny területek meddővé válhatnak, illetve a korábbi sivatagok kivirágozhatnak. Mondtuk nektek, hogy növekvő geológiai aktivitást fogtok tapasztalni. Beszéltünk arról, hogy a mágneses háló megélénkülő tevékenysége időjárási változásokat is okoz.

Mi derül ki most ebből számodra, hogy ezek a dolgok valóban bekövetkeztek? Hadd áruljam el, ha még esetleg nem jöttél volna rá: megváltoztattátok az időkeretet! Geológiai aktivitást tapasztaltok? Az időkeret felgyorsult, ezért tapasztalhatjátok ezeket a változásokat, amit különben nem vennétek észre. Ezt teszi a megvilágosodott Föld! A Föld változóban van. Ez nem ezoterikus változás, amit csak néhány "megvilágosodott ember" vehet észre. Ez a valóság! Mondtuk nektek. Beszéltünk róla, hogy a Föld válaszol az emberi tudatosságra és most ennek lehettek szemtanúi. És most, hogy végre bekövetkezett, azt mondod, hogy aggódással tölt el? Áldott legyél… a dualitás valóban működik!

Ismét átadom ezt az információt: a globális felmelegedést a bolygó óceánjai okozzák, nem a légkör változása. Alig várjuk már, hogy a tudósaitok is felfedezzék ezt a tényt. Ha előállnak vele, jusson eszedbe, hol hallottad először ezt az információt. Akkor talán azok számára is hihetőbb lesz ez a mai esemény, akik kételkednek abban, hogy ez a közvetítés tényleg valóságos-e. Azt is elmondjuk, hogy ez a felmelegedés mindenképp bekövetkezett volna, a fosszilis üzemanyagok használatának problémája nélkül is. Ettől függetlenül nyomatékosan megkérünk titeket, hogy folytassátok ennek a problémának a megoldását! Ám nem ez okozza a globális felmelegedést.

Ezek a változások mind lecsillapodnak majd. Figyeljetek: nem létezik olyan isteni terv, ami arra vonatkozna, hogy lakhatatlanná tegyétek a bolygót. Úgy gondoljátok, helyénvaló lenne, hogy a Föld ne támogassa az erőfeszítéseiteket? Nem. A Föld a partneretek mindabban, amit véghezvisztek. A Föld változásaival kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint a hírekkel. Nyugtalanítanak titeket és nem látjátok az értelmét. Itt az ideje, hogy az aggódást ünnepléssé és örömmé változtassátok! Ez az iróniája a dolognak: pont azok a dolgok nyugtalanítanak titeket, amik azért következtek be, mert megváltoztattátok a bolygó tudatosságát!

Ötödik kérdés: "Kryon, azt mondtad, ha megváltoztatjuk a Földet és fényt gyújtunk, akkor sokan lesznek, akik "előbújnak a kövek alól". Más szóval sok gonoszságot fogunk látni a Földön. Így történt. Ez az oka annak, hogy sokkal több gyűlöletet és gonoszságot tapasztalunk, mint eddig bármikor?"

Igen. Amikor fényt gyújtotok és minden láthatóvá válik, nehéz továbbra is a kerítésen üldögélni, ugye? Pontosan ezt látjátok most. Két évvel ezelőtt beszéltünk ezen a helyen erről a lehetőségről és most tapasztalhatjátok.

Talán azt gondolod: "Segítségre lesz szükségünk emiatt. Mit tehetünk, hogy védekezzünk az előretörő sötétséggel és gonosszal szemben? Hogyan fogjuk megvédeni magunkat?"

Még egyszer a leghatározottabban kijelentem: Kedves Emberi Lény, a védekezés - a spirituális energiavédekezés - a régi energia maradványa. Alapja a lényetek mélyén rejtőző félelem, mivel volt olyan időszak, amikor oltalmaznotok kellett energiáitokat másoktól, de ez többé nincs így. Hadd ismételjük meg a sötét szobáról szóló metaforát: ha valaki belép egy szobába és fényt gyújt, akkor a sötétség meghátrál. Így kell lennie! Nem próbál meg megtámadni titeket. Ehelyett átalakul. Világosabbá válik és ez nektek, világítótornyoknak köszönhető. Még egyszer elismételjük: a sötét energia passzív energia. Üres helyre van szüksége, ahol létezhet… és ezt a helyet ott találja, ahol félelem uralkodik.

Ti vagytok a fény hordozói! Ez a folyamat automatikusan beindul, ha magasabb rezgésszinten kezdtek létezni és felébresztitek isteni lényegeteket. Bármerre mentek az ösvényeteken, a sötét energiával találkozva átalakítjátok azt. Többé nincs szükségetek védekezésre. Használjátok arra a fényeteket, hogy minden veletek szembejövőt teljesen átitassatok vele. Ez realitás és egyben ígéret. Többször beszéltünk már nektek erről. Kérlek, értsétek meg, hogy az erőtök nem támadó, hanem kiegyensúlyozó jellegű. Ha a sötét szobát megvilágítjátok, akkor a dolgok láthatóvá válnak. Ezt csak a sötétség éli meg támadásképp!

Ne féljetek azoktól, akik szerintetek sötét energiát hordoznak! Ebben az új energiában még az általatok elképzelhető legsötétebb Emberi Lény sem képes arra, hogy akár a legkisebb mértékben is csökkentse fényeteket. Nincs olyan sötét fegyver, amivel árthatnának nektek. A sötétségnek üres, fény nélküli helyre van szüksége ahhoz, hogy létezni tudjon. Ezért van bennük annyi düh. Azoknak, akik a sötét energiát választották, egyszerűen nincs hova menniük, ahol folytathatnák, amit mindig is tettek… mindent befolyásoljanak maguk körül és félelmet keltsenek. Ha azt látják, hogy rátok ez semmilyen hatással sincs, nagyon dühösek lesznek. Észrevettétek? Dühösek lesznek, mert te, Világítótorony nem reagálsz a sötétségükre. Erről még beszélünk majd egy következő alkalommal.

Nagyon érdekes az emberek egymás közötti munkája, különösen, ha az egyikük fénymunkás. Néhányan nagyon dühössé válnak a jelenlétetekben. Pedig nem csináltok semmi különöset, esetleg meg sem szólaltok. De pusztán azzal, hogy a fényt hordozzátok, gyakran frusztrációt keltetek másokban. Ez is része az interdimenzionális energiamezők közötti interakciónak, amiről már korábban beszéltünk a mai napon. Talán a most hallottak megvilágítják számodra, hogy mi zajlik az életedben, miért hagynak el és fordítanak neked hátat néhányan, kedves világítótorony. Az ő energiájuk nem passzol a tiedhez. Ezáltal frusztrálod őket, tudtad ezt? Az irónia az egészben az, hogy a fénymunkások frusztrációinak egyike, hogy frusztrálnak másokat.

Hatodik kérdés: "Kryon, nagyon zavar, hogy ugyanazokkal a leckékkel találom magam szembe újra és újra. Nem értem meg őket pontosan? Meddig kell még ismételnem őket?"

Hadd kérdezzek valamit. Mielőtt idejöttetek volna a mai napon, többen megebédeltetek. Ez erőt adott a testeteknek és most itt ültök. Miután véget ér ez a mai összejövetel, valószínűleg hazamentek és ismét esztek egy jót. Valami nincs rendben veletek? Az előző nem volt elég jó? (Nevetés) Nem adott nektek erőt? De igen. Nem volt jó? De igen, jó volt. Értitek?

Kedveseim, egy tanulási folyamaton mentek keresztül. Amikor megismétlitek a leckéket, valójában nem egyszerűen ismétlésről van szó. Ez tartja fenn az életeteket a bolygón. Ne ismétlésként tekintsetek hát rájuk! Az étkezésre sem így tekintetek, ugye? Mikor leültök az étel elé, vajon ezt mondjátok: "Ó, nem, már megint?" Helyette örömmel várjátok, hogy jóllakathatjátok testeteket és együtt ehettek a családtagjaitokkal. Ha a kihívásaitokra is ily módon tekintetek, kedves Emberi Lények, akkor sokkal hamarabb meggyógyíthatjátok a világot!

A lecke ismétlését a tanultak megerősítésének fogjátok fel. Értsétek meg, ahogy a testetek sem egy végtelen biológiai ciklus része, úgy ti sem vagytok bezárva egy végtelen spirituális ciklusba. Ahogy a létfenntartásotokhoz ennetek kell, ugyanúgy létszükséglet, hogy a körülmények közvetítette kihívásokat megoldva spirituális tudásra tegyetek szert. Ez is életetek része.

Ez az üzenetünk számotokra. A jelenlevő energiát hadd fordítsuk a javatokra! Vannak, akik gyógyulásért érkeztek ide. Néhányan érzelmi vagy fizikai gyógyulásért, míg mások valamely régóta fennálló nehézségre szeretnének végre megoldást találni.

"Kedves Kryon, reménytelen helyzetben vagyok. Nincs kiút." Hidd el, hogy van! Azt hiszed, a Szellem nem tud ezekről a dolgokról? Lehet, hogy a probléma megoldása már folyamatban van valaki által, aki megoldást talál az életében felmerülő nehézségre, miközben megoldja a tiedet is a szinkronicitás által. Így működnek a dolgok. Gondoltál erre? Kedvesem, mindenki elől elzárkózol és azt gondolod, hogy egyedül vagy. Valami miatt úgy érzed, mindent egyedül kell megoldanod. Dolgozik a dualitás. Nem vagy egyedül és a kihívásodnak mások is részesei.

Mi az igazság? A DNS spirituális csoportja által, amiről ma hallhattatok, minden egyes Emberi Lény összekapcsolódik a Földön élő minden egyes Emberi Lénnyel interdimenzionálisan. Nem csak a DNS láthatatlan számotokra. Ez az egész egy igen összetett hálót alkot, amiről még nem beszéltünk nektek és ami több a Kozmikus Szövedéknél. Minden egyes emberrel összeköt a létezés. Ez egy hálót alkot, ami által létrejöhet a társteremtés és a szinkronicitás. Így működnek a dolgok. Gondolhatjátok, hogy hihetetlenül összetett az egész, ahogy az emberiség Felsőbb Énjei olyan dolgokat tesznek, amiket elképzelni sem tudtok… mind összeköttetésben álltok, még ha otthon egyedül ültök is és teljesen magányosnak hiszitek magatokat.

Alakítsuk át az itt jelen levő csodálatos energiát! Milyen kihívással kell szembenézned? Mi lenne, ha olyan energiát hoznál létre, amire szükséged van kihívásod megoldásához… most rögtön? Ha társteremtésről beszélünk, akkor az életetekben felmerülő nehézségek megoldását értjük ez alatt. Nem anyagi dolgok létrehozásáról van szó. Nem. Olyan kultúrában éltek, ahol sok materiális dologra van szükségetek. Megértjük. Ám minden egyes hallgatónak és olvasónak más kihívással kell szembenéznie. Ez az egész sokkal inkább az egyensúly kialakításáról szól. Kezdődjék hát a gyógyulás! Sokszor megtörtént már ez más, Kryon előtt ülő csoportokban. Szünet…

Szabad akarattal rendelkeztek, kedves Emberi Lények és ez a szabadság abból áll, hogy magatokhoz öleljétek lényetek isteni részét és máshogyan térjetek haza, mint ahogyan ideérkeztetek.

És ez így van.

Kryon