Isten emberbőrbe bújtatása

Isten emberbőrbe bújtatása
Totowa, New Jersey - 2011. július 16.

( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_New%20Jersey.html )


Üdvözletem kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Hát, újra egy olyan üzenettel térek vissza hozzátok, amelyik az érzékelésről szól. A váltás, ami pillanatnyilag ezen a bolygón történik, rólatok szól. A kommunikációról. Mert az, ami ott van bennetek, amit ti a Felsőbb Éneteknek hívtok, továbbra sem azonosítható számotokra, egyszerűen nem lehet helyesen meghatározni 3D-ben. Így gyakran rosszul értelmezik. Itt van az ideje, hogy mindannyian halljátok ezt az üzenetet, habár lesznek még olyan részek, amelyeket talán nem mindenki ért meg. A skatulya, amelyben vagytok, a 3D-ban való túlélésnek a skatulyája. Ez minden, amit tudsz. Így, mindent, amit látsz és minden döntés, amit hozol, annak alapján hozod meg, amiről úgy véled, hogy tisztában vagy vele. Tulajdonképpen, tényleg lehetetlen számodra a dolgokat olyan alapokra helyezni, amelyekkel nem vagy tisztában - mi mégis azt kérjük, hogy próbálkozz.

Nehéz feladat az emberek számára a többdimenziós dolgokon elmélkedni. Ha kilépnél abból a szemléletmódból, amibe beleszülettél és abból a valóságból, amiben eddig életben maradtál, az egy zavarba ejtő tapasztalat lenne. Akkor, hogy kérhetjük tőled, hogy olyan módon gondolkodj, ami meghaladja eddigi tudásod és tapasztalatod?

Az energia változik ezen a bolygón. Úgy is mondhatnánk, hogy a Fénymunkások eszköztárán fejlesztések történtek. Úgyhogy az új eszköztár a kulcs, hogy képes legyél azt tenni, amiről azt állítjuk, hogy most már lehetséges és hogy kezdj többdimenziós módon gondolkodni, anélkül, hogy tudnád, hogy az már az, amit éppen teszel. Tudod, az eszköztár egy része új segítség. És az öreg lélek fokozott intuíciójával kezdődik.

Kezdjük tehát egy megerősítéssel, egy szándéknyilatkozattal, a megértés érdekében. Amikor a Szellem előtt ülsz, egy ilyen csoportban, mint ez, esetleg egyedül és hallgatod, vagy olvasod e szavakat, ahogy azt most teszik néhányan, kérd a bölcsesség adományát: "Kedves Szellem, segíts, hogy egy többdimenziós szinten megértsem a fogalmakat, amelyeket ismertettél." Mert ha meg tudod növelni a bölcsességed, az fokozza majd a kommunikációt a fátyol két oldala között.

Isten emberbőrbe bújtatása

Ennek a közvetítésnek én fogok címet adni, nem a partnerem. Nem mindig adok nekik címet, mert a dolgok felcímkézése olyan valami, amit a 3D miatt teszünk. A ti valóságotokban, ti címet akartok az üzenetnek, amit majd meghallgattok. Így hát, megcímezem a kedvetekért, éppen csak a dualitás gyakorlására. A cím pedig a következő lesz: "Isten emberbőrbe bújtatása"

A társam itt ül egy széken. Huszonkét évébe került neki, hogy eljuttassa hozzátok az én gondolat-csomagjaimat. Még akkor is, ha ezek a gondolat-csomagok a fátyol másik oldaláról, ott vannak szintén minden Emberben, a Felsőbb Énetekben, de ezekhez nem könnyű hozzáférni. Ez azért van így, mert többdimenziós állapotban léteznek és nem olyanban, amivel egy Ember kapcsolatba tud kerülni. Ezért van az, hogy a társamnak huszonkét évébe telt, hogy megtanulja szófüzérekké linearizálni a fogalmakat, egy olyan nyelven prezentálni őket, amelyen ti majd megértitek.

A jelenlévők és az olvasók közül nem mindenki fogja megérteni, amit ma tanítunk. Ezzel tisztában vagyok, mert a Szellem nem ilyen módon beszél az Emberi Lényekhez, szavakkal. Inkább egy olyan nyelvet használ, amit ti intuitív bevillanásoknak neveztek, a lineáris időn kívül és mindent egyszerre. Így kapjátok a legjobb információkat. Mégis sokan úgy érzitek, hogy Istent mindenestől csak kitaláltátok.

Példák a linearitásra

Ahogy itt ülök, talán valaki, aki először van itt, majd felteszi a kérdést: "Kryon, ki vagy te és honnan jöttél?" Nos, ez a két kérdés talán teljesen logikusan és normálisan hangzik minden Emberi Lénynek, aki hallja és olvassa ezt az üzenetet, de el kell mondanom, hogy már maga a kérdés elárulja a lineáris gondolkodás elfogultságát. Hiszen Kryon nem valaki és nem jött sehonnan. Ez hogy lehetséges? Egyedül úgy tudom ezt megmagyarázni, hogy metaforákat alkalmazok. Tudom, hogy a metaforák egy kicsit mindig sántítanak, mert egyetlen analógia sem tökéletes. Ezért tekintsétek ezt csupán megközelítő példának, ahhoz, hogy megkezdhessétek a megértés folyamatát.

Tegyük fel, hogy hihetetlen szeretetet érzel egy másik Ember, vagy a gyereked, de akár egy állat iránt. Mondjuk, hogy ez a szeretet teljesen eláraszt és talán még a könnyeid is kicsordulnak örömödben, olyan intenzív! Nos, amikor ilyet érzel, vajon körülnézel és megkérdezed: "Ki vagy te valójában? Ki van ott?" Megszólítod ezt a szeretet érzést, mintha teste lenne és megkérdezed "honnan jöttél?" Nem fogod! Inkább egyszerűen elfogadod és azt mondod: "Tudom, hogy tőlem származik, de valójában nem érzem úgy, hogy részem lenne".

Valami van a szeretet körül. Minden felől áramlik. Átjárja az Emberi Lények lelkét. Nagyon erősen érzed. Nem vagy tudatában annak, hogy küldték, vagy te vonzottad oda, csak van. De majdnem olyan rendkívüli és mélyreható, mintha valami másnak lenne a része, valami nagyobb dolognak. Talán a te növekvő Isteni részed? Ha így gondolod, igazad van. A szeretet nem egyedülálló. Ne szeleteld részekre, ne húzz rá testet és úgyszintén, ne adj neki nevet sem. A szeretet egy fogalom, amely hatással van tested minden egyes sejtjére és minden funkciójára. Néha még az irányítást is átveszi! Ez a szeretet szépsége.

Én nem valaki vagyok. Azon a hangon keresztül hallasz engem, ami egy különálló Emberi Lény testéből jön. Így érthető, hogy szeretnéd tudni, ki beszél. De az egyedüli dolog, ami különálló, az Ember, akin keresztül érkezem. Legjobban úgy tudsz engem meghatározni, mint az Univerzumban lévő kreatív energiaforrás összesereglett gyűjteménye. Nem vagyok megszámlálható, nem vagyok elszigetelt és nem vagyok különálló. Nem tudsz jellemezni (definiálni 3D-s tulajdonságokkal). 22 évvel ezelőtt azonosítottam magam és kijelentettem: "Vagyok, aki vagyok." És ekkor azt is mondtam: "És te úgyszintén." Azt is mondtam, hogy ahol vagyok, az az atom középpontja. Azt is mondtam, hogy az űr az elektronfelhő és az atommag között szeretettel van kitöltve. Azt is mondtam, hogy a jóindulatú, Teremtő Forrás energiája, ami a te részed, az én részem is. Ez úgy van, hogy minden dolgok együtt vannak. Megtalálod egy fában, a fűben és a föld porában. Megtalálod a levegőben és nem kérdezheted kicsoda, mert nem vagyunk különállók. Nem tudod megszámlálni az ízt a levesben, vagy meghatározni: "hol van benne a só?". Az csak a leves.

Isten nem egy Emberi Lény elméjével rendelkezik, vagy egy Emberi Lény tudatosságával. Se nem sok különálló tudatosságrész gyűjteménye és ezt nektek nehéz megérteni. Isten tud beszélni minden egyes Emberhez - mind a 6,7 milliárdhoz - ugyanabban az időben. Isten képes a szeretettel és gyógyítással teli társalgásra mindenkivel egyszerre. Gondoljatok csak bele! Ő nem valaki. Ő AZ Univerzum teremtője. Ő AZ - egy isteni, intelligens és szerető energia. Ne bújtasd emberi testbe ezt a forrást! Ő nem olyan, mint Te.

A lineáris gondolkodó

Az Emberek mindent különállóvá és egyedivé akarnak tenni. Szétválasztani, azonosítani és megszámolni. Ez az emberi természet. Minden élő dolog, amivel kapcsolatba kerülsz, elkülönített és különálló: egy ember, egy állat, egy bogár, egy fa. Ez a közös mindegyikben. Mindegyik egy zárt, élő rendszer és EGY dolog. Így, ha Istent beleteszitek ebbe a skatulyába, mindjárt jobban érzitek magatokat. Mert csak akkor tudjátok megfogni, hogyan kellene viszonyulni a Szellemhez. Isten linearizálása abban segít, hogy érezd, mit kellene tenned és mikor kellene, hogy megtedd. A túlélés minden velejárója, amit egész életed folyamán tanultál, beletartozik ebbe és mi ezt az Ember lineáris elfogultságának nevezzük. Istent könnyebb megérteni, ha az egy szakállas és mély hangú ember - tekintéllyel rendelkező személy. De a Szellem nem ilyen.

Isten nem is egy autoritás. Ezt mégsem fogadják el sokan közületek. "Azt akarod mondani, hogy az Univerzum teremtője nem irányít?" Én nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy Isten nem egy tekintély. Isten a család. Ha létezik a tekintélynek bármilyen energiája, akkor ebben osztozol Istennel, mert Isten benned van. Következésképpen, TE vagy a tekintély.

Semmiféle szertartás sincs! Vajon hallottátok ezt? Semmiféle általános szertartás nincs. Több ezer éven keresztül a vallások több ezer "szabályt" hoztak létre arra, hogy hogyan "nyerjük el Isten kegyelmét".

Mit szóltok ahhoz, ha egyik sem helyes? Hadd kérdezek valamit: Ha beszélni akarsz a saját tested sejtszerkezetével, milyen szertartásra van szükség? Ha te beszélsz magaddal, hogy kezded? Felveszel valami ünneplőset, letérdelsz, felkészülsz? Vajon kitalálsz valamit, valami keretet, ceremóniát, mozdulatokat, hogy jobban működjön? Vagy egyszerűen csak az elméddel befelé fordulsz, beszélsz ahhoz, ami a sajátod és megfejted az összerakóst? Vajon érted, mire gondolok? Az emberek soha sem tekintenek Istenre befelé. Inkább el szeretnék különíteni Istent. Magasztalni akarják Istent, oltárra helyezni a Szellemet, hogy fel tudjanak nézni rá és esetleg még szobrot is készítenek, hogy lássák, hogy kihez beszélnek. Ez Isten emberiesítése, emberbőrbe bujtatása.

Vezetők és angyalok

Beszéljünk akkor arról, amit én Isten "emberiesítése" legrosszabb forgatókönyvének neveznék és ez sokakat nagyon mélyen érint. Így képzelitek ti a vezetőket és az angyalokat. Nos, nagyon sok minden egészen más lesz majd attól, amit idáig hallottatok róluk. Ezért készüljetek fel, hogy másképp gondolkodjatok. Ez nem fog kisebbé tenni egyetlen Isteni entitást sem, inkább csak szinkronba hoz benneteket a többdimenziós gondolkodással.

Vajon léteznek angyalok? Feltétlenül, de nem úgy, ahogy azt ti gondoljátok, vagy ahogy azt tanították nektek. Vannak segítők is? Pontosan, de újra csak, nem úgy, ahogy azt ti gondoljátok. Amikor az angyalok ellátogattak az Emberekhez, az ősi időkben és akik ott voltak, mint az események tanúi és papírra vetették az eseményeket, biztosítalak benneteket, hogy a dolog egészen más volt, mint amit ki tudtak fejezni, vagy leírni. Amikor egy angyal megjelenik egy Ember előtt, az olyan, mint egy örvénylő energialabda, néha még lángol is, de nem éget és nem emészt el semmit. Az Angyalok nem Emberi formában vannak és soha nem is voltak. Többdimenziós lények ők és nem 3D-sek. Ti mégis bőrt akartok húzni, szárnyakat aggatni rájuk és nevet adni nekik! De miért? Mert ettől jobban érzitek magatokat. Mi ezt megértjük.

"Kik azok?" Akiknek neveket adtok és tulajdonságokkal ruházzátok fel őket. Ez az angyal ezt teszi, az a másik meg azt. Mi lenne, ha azt állítanám, hogy ők mind együtt vannak? Mindjárt így reagálnál: "Nekem ez nem tetszik. Azt akarom, hogy személyiségek legyenek és különböző dolgokat tegyenek." Az emberek azt akarják, hogy az angyalok Isten "mennyei gyári munkásai legyenek", mindegyik valami feladattal megbízva. Ez nem így működik! Amikor levegőt veszel, vajon sorba állnak-e a molekulák, mint személyiségek, külön névvel és feladattal és akkor sorban belépnek a tüdődbe? Szokj hozzá ahhoz a fogalomhoz, amit a fizikában összefonódásnak hívnak. Ez egy olyan kifejezés, amit a kvantumvilágban használnak, ami az anyag egy különleges jellemzőjét írja le, úgy tűnik "minden folytonosan kapcsolatban van mindennel."

Szeretném, ha hozzászoknátok valamihez, ami gyönyörű és mélységes. Része vagytok mindennek! Nem vagytok elkülönítve semmitől. Hozzájuk tartoztok. Lehet, hogy egyéni fizikai testtel rendelkeztek a 3D-ben, de egy többdimenziós világban, mindennel össze vagytok kapcsolva!

Beszéljünk a segítőkről és az angyalokról, történelmi környezetben, jóval konkrétabban. Az ókori közvetítések (a szent iratok) úgy keletkeztek, hogy elképzeltetek három vezetőt. De nektek, ebből az új perspektívából már tisztában kellene lenni ezzel a "hármas" számmal, mert én most olyan valamit fogok elmondani, ami merőben más, mint a 3D.

Húsz évvel ezelőtt egyszerűen követtem a ti felfogásotokat a "három segítőről". Ez szolgált titeket és nem volt elég bölcsesség bármi egyéb megértéséhez. Most viszont van. Van számotokra egy hírem: Nem három vezetőtök van. A hármas csak a segítő energia beazonosítása a számmisztikában. A hármas szám egyfajta "kurzor" lesz, aminek más jelentése van.

Ma már említettem (egy korábbi közvetítésben), hogy ti mindannyian közreműködtök egy harmadik nyelvben a közvetítéseim alatt. Van, aki egyáltalán nem is hallja azt, amit a partneremmel teszünk (mert olvasod). Helyette, te egy saját, személyes közvetítést kapsz, aminek az átadása éppen most történik. Ezért, amit mi "Harmadik Nyelvnek" hívunk, az egy katalitikus, többdimenziós nyelv. Katalizálja az energiát, közted és köztem és amikor előttem ülsz és kinyitod, amit ti harmadik szemnek neveztek, a tobozmirigy tágra van nyitva. Ez az, amikor a katalizátor elkezd működni és ilyenkor jutsz intuitív és beszédes üzenetekhez.

A katalizátor azon energia között működik, amelyet ti veleszületett energiának neveztek, vagyis a Felsőbb Éned és a fátyolnak azon oldala között, ahol én vagyok. Ez a nyelv az intuícióddal működik, bevillanásokat és utasításokat kapsz általa, fogja a kezed és általa jut el hozzád a szeretet. Hát, ez a Harmadik Nyelv.

Nem három vezetőd van

Nos, látszólag három vezetőd van, mivel három különböző mennyei energia létezik, amelyeket a Szellem használ az emberiséggel kapcsolatban. Az első ember, aki ezt látta és ezt a tényt közzétette, Elizeus volt, Illés próféta tanítványa. Amikor figyelte Illés felemelkedését, úgy tűnt neki, hogy három fehér ló húzza a szekeret, amin Illés a felhőkbe emelkedett, önkéntes mennybemenetele alkalmával. Ezt az egész élményt MerKaBa-nak nevezte. Ez egy héber szó, ami azt jelenti "lovaglás, kocsizás".

Amit Elizeus látott, az háromféle energia volt, amelyek Illés energiái voltak, nem pedig vezetők vagy angyalok, amelyek el lettek volna választva tőle. Ehelyett, Illés ezekkel született és ezekkel távozott. Kedveseim, ti egy olyan felséges energiával érkeztek, ami olyan mélyreható, hogy egy része egész életetekben tőletek külön áll. Sokkal nagyobbak vagytok, mint ahogy gondoljátok. A vezetőitek a részetek! Nincsenek különválasztva, nem más helyekről valók és nem váltják egymást. "Hohó, várjunk csak Kryon, a korábbi könyvekben azt mondtad, hogy cserélődnek." Valóban azt mondtam és csak azért, hogy megértsétek az Isteni természet egyszerűbb valóságát. Most már ti diplomásak vagytok.

A lélek sötét éjszakája - Egy látszólagos vezetőváltás

Most elmondok nektek más valamit, amit hallanotok kell. Sokan voltatok már olyan helyzetben, hogy amiben hisztek, angyalok, segítők, hívjátok őket, ahogy akarjátok, elmentek egy időre. Kryon munkásságának kezdetén azt mondtuk nektek, hogy ez 90 napig tarthat, lehet, hogy azt éltétek meg, amit mi most újrakalibrálásnak hívunk. Akkor régen "Implantátumnak" hívtuk. "A változáshoz szükséges jóváhagyásod beültetése (palántálása)" volt ez. Gyakran, ezt egy olyan érzés kísérte, hogy a vezetők és az angyalok távoztak arra a 90 napos időszakra.

Minden egyes Emberi Lény, aki újrakalibráláson esik át, nem számít, hányszor történik ez meg vele, egy olyan időszakon megy keresztül, amikor látszólag nincs segítsége, olyan időszak ez, mintha a Szellem elhagyta volna. Nos, azért kapjátok ezt az információt, mert néhányan át fogtok esni rajta és van, aki már át is esett és ez nem arról szól, ahogy ti gondoljátok. Most azt akarom, hogy idehallgassatok, ahogy végül elmondom, mi is történik.

Ennek az újrakalibrálásnak az ideje alatt, amikor úgy tűnik, hogy a Szellem nem figyel rád, illetve a vezetőid elhagytak, a legjobb, amit tehetsz, ha egyszerűen egy jó könyvet olvasol. Ne próbáld megfejteni. Ne hozz semmilyen döntéseket. Ne költözz el onnan, ahol eddig éltél. Ha mégis tenni akarsz valamit, ülj bele egy fotelbe és mondd ezt "Köszönöm Istenem, hogy ennyire törődsz velem, hogy megtörténik velem ez a folyamat. Mert, amikor túl leszek rajta, más ember leszek majd." Igen, más leszel!

Az Emberi Lények szándékukkal és szabad akaratukkal választják az újrakalibrálást, hogy utána magasabb szinten rezegjenek. Az újrakalibrálással együtt jár egy kifinomultabb látóképesség, fokozott intuíció, több fény és több látomás arról, hogy kik is ők valójában. Amikor újból felbukkannak, újrakalibrálva, végrehajtva az energiaváltás egy lépcsőfokát, látszólag visszatérnek azok a segítők! De most elárulom az igazságot. Úgy gondolod, hogy váltás történt? Ha-ha-ha. Bizony, hogy nem. Ugyanaz az energia-készlet jelenik meg, amelyik mindig is ott volt, kivéve, hogy most jobban látod őket! Vajon érted, miről beszélek?

Habár a 3D-ben úgy tűnik, mintha egy fajta energia távozott volna és egy más fajta jött volna vissza, a valóság az, hogy te váltottál, olyan mértékben, hogy számodra egyszerűen ők tűnnek másnak! Hát ilyen sokat változtál! Te változtál, ők nem.

Van erre precedens? Igen, benne van a szent irataitokban, behatóan leírva és most én is elmondom. Nem azért mondom el, hogy bárkit is megbántsak, de ebben a fejtegetésben majd eljutok olyan területre, amire nem számítottatok. Az igazat fogom elmondani és ez gyönyörű. A történelmi szent iratokban olyan világos és olyan rejtélyes a beszámoló. A szeretet mestere keresztre feszítve haldoklik. Ez egy komor nap, amikor bizonyos, hatalmon lévő Emberek úgy döntöttek, hogy megölik az egyetlen mestert, aki a legtöbbet tudta volna mutatni nekik. Miközben könnyei csorognak, ő kétségbeesetten kiált fel: "Istenem, miért hagytál el Engem?" Vajon számítottál ilyenre a mestertől? Hiszen ő volt Isten kinyilatkoztatott fia!

Elmondom hát az okát: Éppen váltásra készült! És ebben a váltásban, amire éppen készült, szüksége volt arra az állítólagos vezető energiára, hogy az újrakalibrálás megtörténhessen. Az Emberi Krisztusnak úgy tűnt, hogy mindazt elveszítette, de csak egy pillanatra. Mégis világosan látszott, hogy csügged, mert hirtelen sötétben találta magát, azon támasz nélkül, amelyet már megszokott egész életén keresztül. Aakkor mindannyian visszatértek és az Istenség újra helyreállt, egy emelkedett formában. Hát ez a felemelkedés folyamata.

Ez a jellegzetesség ott van benned is. "Istennek ez a fia" megmondta, hogy ti is "Isten fiai" vagytok. Világosan azt akarta, hogy megértsétek, minden amit tett, amíg itt volt, arra volt példa, hogy mi mindent tudtok megtenni ti is. Azt akarom még elmondani, hogy tudnod kell, amikor majd eljutsz ehhez a folyamathoz, Isten soha nem hagy el! Eltávolítani sem tudod őt a testedből. Megtagadhatod, egész életeden keresztül, de ugyanannyi angyal fog veled távozni innen kedvesem, mint egy gyógyítóval, vagy egy olyannal mint a társam, aki az üzeneteimet közvetíti. Nincs ítélet a hited miatt, csak szeretet.

Beszélgetés Istennel

Beszélgessünk akkor a következőről - a kommunikációról. Miért van az, hogy emberiessé akarjátok tenni Istent? Ahogy az előbb említettem, Istent elválasztjátok magatoktól, hímneművé teszitek, szakállt rajzoltok neki és szerintetek mély hangon beszél. Egy vén szerepét osztjátok neki, beszéltek hozzá, imádat tárgyává teszitek és szobrokat készítetek, hogy minél emberibb legyen. Isten ott van belül! A Föld teremtőjének legmagasztosabb energiája ott van minden egyes Emberi Lényben, pontosan ott belül. Ott van a DNS minden egyes darabjában, 100 milliárd egységben. A DNS molekulákban ott a tudatosság és még kommunikáció is van a molekulák között, amiről a tudomány még csak nem is tud. Isten ott van benned! Akkor hát miért téped ki önmagadból és építesz templomokat, hogy ott tartsd?

Hadd kérdezzek valamit: Mondjuk, itt az ideje annak, hogy beszélj a testedben lévő egyik szerveddel és a napi gyakorlat az lenne, hogy beszélj a vesédhez. Vajon akkor építenél egy óriási vesét és leborulnál imádni? Mennyire 3D-s viselkedés! Vajon érted, mit mondok? Miért tennéd ezt, amikor ott van a testedben? Csak azért, mert nem ismered fel, hogy Isten belőled árad. Mindez tehát az Istenség felfogásáról szól. Elérkezett az idő, számodra is, hogy megváltoztasd az énképedet! Amikor megteszed, kinyitod majd a szemed, belenézel a tükörbe és azt mondod: "Vagyok, aki vagyok! Isten ott van bennem!" Nagyon nehéz ezt megtenni, mint Emberi Lény. Megköveteli, hogy kilépj a régi valóságodból, az áldozat szerepéből.

Mit mond neked a kultúrád az Isteni mivoltodról? Minden, amit a médiában látsz, azt mondja gyámoltalan vagy. Erre van szükséged, meg arra van szükséged, mondják. Vajon láttál már valaha is olyan hirdetést, amiben azt mondták: "Semmi másra nincs szükséged, csak magadra! Csak így tovább." Hát nem.

Hogyan tudsz a Szellemmel a legjobban kommunikálni? Elmondom. Szeretned kell önmagad! Ez a kulcs! Ez a kapu. Teljesen rendben van az, hogy Isten benned van. Nem mocskosan születtél, ragyogónak születtél - ragyogónak! És azokon, akik felfedezték ezt a ragyogást, már nem az egójuk uralkodik! A szeretet vezéreli őket és ez nagy különbség! Úgy szeretik önmagukat, ahogy Istent szeretnék. Tisztában vannak az egyensúllyal, amikor a fény részeként kiállnak azért, amiben hisznek és elutasítják azokat a dolgokat, amelyek a régi energiát képviselik és a sötétséget. Ugyanakkor féken tartják az egójukat, úgyhogy az soha nem irányítja őket. Ezt tették a mesterek és ezt tanították. Az Istennel való kommunikáció automatikussá válik, amikor megérinted a Teremtőnek azt a részét, ami ott van önmagadban. Ez kinyitja a kaput.

Háború a Mennyben?

Vessünk egy pillantást a történelemre és nézzük meg, hogy határoztak az emberek Istenről és a mennyei történelemről. Elmondanám a történetet, amit ma tanítanak. Egyszer régen, Istennek, az Univerzum teremtőjének problémája támadt. Úgy tűnik, hogy éppen háború zajlott. Valahogy az angyalok is bele voltak keverve és néhány angyalnak nem tetszett, ahogy Istennél történtek a dolgok. Nos, mindjárt látod, vajon ez a mese Istenre hasonlít, vagy inkább az emberre?

A történet folytatódik. Végül, mivel a háború rossz irányba fordult, a lázadót ledobták a mennyekből (vagy, bárhogy is hívjátok) és ő a Földre pottyant. Követőivel együtt, a föld alá költözött és tüzet rakott. Hosszú farka volt és szarvai. Most újra megkérdezem, kedveseim, vajon úgy hangzik ez nektek, mintha az Univerzum teremtőjéről volna szó? Vajon úgy hangzik, mintha a szeretet lényegéről, a mindenség többdimenziós forrásáról szólna? Nem. Ez úgy hangzik, mint egy gyerekmese, ami emberiesíteni próbálja Istent, úgyhogy aztán a tömegek felett uralkodhasson. A háborúkat emberek csinálják, nem az Univerzumotok teremtője. Hogy háború a mennyekben? Maga a történet a legmesszebbmenő emberiesítése Istennek. Az emberek létrehozzák az ítélkezés, a büntetés, a bosszú és a dráma forgatókönyvét és akkor ráfogják Istenre. Ha a spirituális logikának csak egy szikrája is megvan benned, szinte hallod, hogy kiáltja, ez az ember egyénisége, nem Istené.

Isten Szeretete

Már beszéltem az édesanyáról, aki a gyermekére néz és semmi mást nem ad neki, csak szeretetet. A családnak ez a tagja soha nem mondja a gyermekének, hogy nem vesz róla tudomást, vagy hogy nehéz élete lesz mellette. Soha nem löki majd a gyermekét a sarokba, csak azért, mert nem fogad szót neki. Inkább, részéről ott a szeretet, a megértés, türelem és segítség. Ez minden. És ezt a fátyol másik oldaláról kapjátok kedveseim. Ezért állok most itt előttetek. Miért húztok emberbőrt Istenre és miért csökkentitek ennek a Teremtő energiának a ragyogását egy közönséges dualitássá? Ennek az a magyarázata, hogy ez az Emberi gondolatoknak a régi energiáját ábrázolja és nem egy Új Földnek a bölcsességét. Az emberiség változik és így változik a bennük lakozó Isten megértése is.

Figyelmeztetés az Új Energiának

Most elmondok valamit, amivel tisztában kell lennetek az új energiában. Ne vonulj ki a társadalomból. A régi energiában volt egy olyan tendencia, hogy elhagytátok a sötét dolgokat, hogy más megvilágosodott embereket találjatok és közösségeket alapítsatok, vagy talán kimentetek a sivatagba, a magányba. A törzsek szent emberei mindig egyedül éltek. Ezt így tanították, hogy növelje a tisztaságotokat, hogy jobban tudjátok szolgálni a Szellemet.

Most azonban, gyufahordozónak hívlak benneteket és te tudod, mit jelent ez, kedves Világítótorony. Ti gondoskodtok a fényről a sötétségben, emiatt vagytok itt. Nem kell csak fél százaléka az emberiségnek, hogy meggyújtsa azt a gyufát és békét teremtsen a Földön. Ennek a magvait éppen most ültetik, ahogy itt beszélünk. A régi energiában elköltöztél a sötétségből, most azt kérjük, maradj a kultúrádban és egyszerűen csak áraszd a fényed.

Itt van még valami, amit el szeretnék mondani. Vannak itt, akik így vélekednek: "Miért kell ott dolgoznom, ahol most dolgozom? Ott nincs senki, aki hasonló gondolkodású és az egy sötét hely. Nem szeretem, de be kell járnom." És újra elmondom, ahogy már évtizedekkel ezelőtt is, ha te vagy a Világítótorony, akkor majd ott leszel, ahol nincs más Világítótorony. Talán egyedül nálad van fény a környéken. Fogalmad sincs róla, hány hajót irányítasz biztonságba. Ezért vagy itt, hogy eljuss olyan helyekre, ahol még soha nem jártál talán, vagy hogy ottmaradj azokon a helyeken, ahol sötétség van, talán.

Itt a biztosíték a Szellem részéről, hogy ebben az új energiában a sötétség megérinteni sem tud. Ha te tartod magasba az egyedüli fényt, a sötétség nem tudja megérinteni! A fény hiánya (a sötétség) nem tudja hatálytalanítani a fényt. Ne aggódj ezért, ha valami sötét dolog eljut hozzád. Ártani nem tud. Nem tud ártani! Nem kell többé elvonulnod a társadalmadból. Ne legyél büszke például arra, hogy nem mész el ide vagy oda, vagy nem teszel ezt vagy azt, mert akkor majd úgy tűnik, mintha összevegyülnél azokkal, akik másképp gondolkodnak. Ne ítélkezz a körülötted lévőkön! Tudnod kell, hogy ők is Isten darabkái, mint te. Az egyetlen különbség, hogy te egy öreg lélek vagy és hogy van gyufád! A mester tulajdonságai ott vannak benned. Nem lenne kedved meggyújtani egy szálat, hogy jobban lássanak?

A többiek talán soha nem fogják megtudni, honnan jön az a frissítő fény. Lehet, hogy még a nevedet sem tudják. De ha ott állsz közöttük és meggyújtasz egy szál gyufát, jobban fogják látni egymást. Áldottak azok az Emberi Lények, akik látják egymást a fényben, mert kevésbé valószínű, hogy háborúzni fognak - mindez azért, mert valaki meggyújtott egy szál gyufát.

A gyufa a megvilágosodott öreg lélek metaforája, aki tudásával itt él ezen a bolygón. "Akkor hát mit kellene tennem?" kérdezed. "Mi a feladat?" Éppen semmit nem kell tenned. Csak az kell, hogy itt legyél. A világítótorony nem kommunikál a tengeren lévő hajókkal. Csak sugározza a fényét. Nem kell mászkálnod és prédikálni. Nem kell vándorolni és bárkinek Kryon könyvet adni. Semmit nem kell mondanod. A fény, amit hordozol, megmutatkozik abban, ahogy másokhoz viszonyulsz, ahogy a családod kezeled és hogy mit teszel azokban a szituációkban, amelyek tipikusan Emberiek. Ez arról szól, hogy miként tükrözöd Isten szeretetét.

A dráma motorja

Vajon minden problémát jelent? Az életedben folyamatosan ott a dráma? És az aggódás? Vajon úgy tűnik, hogy olyan dolgokat vonzol folyamatosan magadhoz, amelyekkel birkóznod kell? Ha a válasz igen, elárulom, még nem gyújtottad meg a gyufád. Ó, lehet, hogy fénymunkás vagy, de még tényleg nem gyújtottad meg a gyufát. Csak az eszköztárad van meg. De soha nem nyitottad ki.

És hogy működik...

Kedves Emberi Lény, egy valóságos célod van ezen a bolygón és nem ok nélkül születtél. Ahogy egyre emelkedik a rezgésszámod, a Kristályrács, ami a bolygónak egy ezoterikus rácsa, tudja, hogy ki vagy.  Mihelyt elkezded emelni a rezgésszámod, kapcsolatba kerülsz a bolygóval, Gaiával magával. Kezdi változtatni a rezgését, mivel te is változtatod a tiédet. Ha meggyújtasz egy szál gyufát egy besötétített szobában, megvilágítja a szobát. Végül egyre többen érdeklődnek majd, hogyan szerezhetik meg a saját gyufájukat és megtalálják majd maguknak. Akkor aztán ők is hatással lesznek a Kristályrácsra, ahogy te is. Ez a rács Gaia tudatossága. Ahogy ez a rács változik, úgy változik az emberiség. Látható volt ez már az elmúlt két generációban. Ez volt a mai üzenet (az előadás, amelyet Lee aznap korábban tartott).

Az emberi tudatosság változik, pontosan úgy, ahogy azt 22 éve megmondtuk. Most van itt az idő és a fény kezd dolgozni. Talán két generációra is szükség lesz, mielőtt valóban meglátjátok, hogy miről beszélünk a Közel-keleti problémák megoldásával kapcsolatban, mert ez tisztítja meg az utat egy tartós békéhez a bolygón. De mindez most kezdődik és ti ott vagytok a frontvonalban. Ezt érzitek. Ennek az energiának a tevékenységi része az, hogy maradj a kultúrádban és legyél része annak, miközben magadnál tartod a gyufát.

A Fénymunkás a fénnyel munkálkodik. Egyszerűen mondva, ő az az Ember, aki el tudja engedni a drámát és aki kezdi megérteni, hogy tud hosszabb ideig élni, hogy tud békés lenni és meggyógyítani magát, nem számít milyen módon. Legyen az fizikai, vagy lelki gond, a Fénymunkások tanulják, hogy miként írják át a DNS-üket. Ez a tanítás. Ez az a tevékenység, amit most kezdesz el gyakorolni. Az eszköztárad kezdi feltárni a mesterlét új eszközeit. Némelyik akár varázslatosnak is tűnik majd számodra, mivel nem tartozik bele a 3D-s szemléletmódba. Végül majd mindenfelé ezt fogod látni és a tudomány kezdi majd megerősíteni, azzal, hogy igazolják majd amit éreztek.

Ne öltöztesd Istent emberbőrbe! Inkább fogd meg Isten kezét, amit a Felsőbb Éned által kínál és válj részévé. Ne imádd Istent és ne borulj le előtte. Inkább válj részévé az Isteni szeretet esszenciájának, ami ott van benned. Az Emberi történelem folyamán először közelítesz az érettség státuszának magvaihoz. A legjobb úton vagy, hogy figyelmeztesd azokat a galaxisod távoli részéből, hogy eljutottál a megértésnek erre a pontjára. Ó kedveseim, fogalmatok sincs róla, hogy ez mit jelent!

A Majáknak igazuk volt. Az emberiség magas fokú tudatosságának lehetősége dereng. Bármilyen értelemben véve, ez még nem egy holtbiztos dolog, de az utóbbi két generáció szabad választásának eredményeképp, most közelebb van, mint valaha is volt. Ezúttal nem fogjátok elpusztítani magatokat. Inkább lassan elkezditek megtalálni a megoldást.

A Föld (Gaia) majd együttműködik. Már el is kezdte. Az életciklus változóban, az óceánok lehűlése elkezdődött, éppen terv szerint. A föld a szövetségesetek. Együtt vagytok, nem pedig külön tőle.

Kedveseim, mindezek a dolgok igazak. Van amit még nem értetek, de én azt mondom: Áldott az Emberi Lény, aki felismeri az Univerzum tervezőjének arcát, amikor a tükörbe néz. Mert akkor tudni fogja, hogy rendben van, ha szereti azt, amit lát - Istent önmagában.

Ez az üzenet ezen a napon. Én Kryon vagyok és szeretem az emberiséget.

És ez így van.

Kryon