( Forrás:
http://www.kryon.com/Seattle00chanel.html )
Üdvözöllek benneteket kedveseim,
Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Nincs attól
nagyszerűbb mint egy ilyen összejövetel és néhányan már régóta
várnak erre. Végre Emberi alakban látlak benneteket, szemtől szembe,
egy olyan időszakban, amikor a kíséret beáramlik ide, a család iránt
való szeretet energiájával. Üdvözlet az olvasónak is, mert te is ide
tartozol, habár azok akik "itt" vannak, sehogy sem értik, hogy
milyen módon szemléljük mi az időt.
Sokan vagytok
akiknek ez az első alkalom (az élő közvetítésről beszél), valójában
mégsem az első. Mert mi tudjuk, hogy kik vagytok és örülünk, hogy
itt vagytok, egy ilyen értékes pillanatban mint ez. Habár te nem is
vagy talán tudatában, mi gyakran ülünk ott előtted és szeretettel
veszünk körül.
Az is lehet,
hogy ez lesz az egyetlen alkalom amikor ilyen módon itt ülhetsz a
Szellem előtt. Ez lehet az egyetlen alkalom, hogy azt mondhatod a
Szellemnek: "Szeretnék másnak is juttatni a könyörület
energiájából és üldögélni néhány percig minden magyarázkodás
nélkül." Kedves Emberi család, bármi is történik az életedben,
arra kérünk, hogy azt most tedd félre és használd az idő
felfüggesztésének interdimenzionális ajándékát, amiről beszéltünk
neked. Megvan a hatalmad, hát most használd ha úgy akarod, annak
érdekében, hogy összpontosíthass arra amit el kell mondanunk.
Teremtsd meg
ebben a pillanatban és jelenítsd meg, hogy az életed tiszta, szabad
és békés és hogy nincs aggódás és nincsenek problémák. Ti, akik úgy
érkeztetek ide, hogy a testetek sejtjeiben betegség lappang,
jelenítsetek meg most rögtön egy olyan időszakot, amikor az még nem
volt jelen. Érezd ennek az érzésnek a békességét ahogy a Szellem
előtt ülsz. Eláruljuk, hogy amint ezt megjeleníted képzeletedben és
kifejezed rá igényedet mint sajátodra, közelebb juttatod magad
magához ahhoz a valósághoz amit teremtesz az elmédben - ilyen ereje
van ezeknek az interdimenzionális ajándékoknak.
Hadd sétáljon
be a kíséret ezen az estén a székek közé és hadd tegyék oda kezüket
és energiájukat a vállatokra és a lábaitok elé. Kedves olvasó, ebbe
téged is beleértünk, mivel gyakran beszéltünk már róla, hogy miként
látjuk a "mostját" azoknak is, akiket ez az üzenet idehozott. A
találkozás rátok is vonatkozik!
Hadd legyen ez
egy olyan időszak, amikor a Szellem szeret benneteket. Hadd legyen
ez egy olyan időszak, amikor csendben - csendben ülsz a Szellem
előtt mindaddig, amíg megfelelőnek nem tartod az időt, hogy mondj
valamit, hogy tegyél valamit és érezz valamit. De most, hadd legyen
ez egy olyan értékes időszak, amikor Isten szeretete töményen
áramlik köztünk és betakar benneteket a bölcsesség tisztaságával, ez
a család. Nincs grandiózusabb vagy nagyszerűbb az univerzumban, mint
ez a pillanat - nincs grandiózusabb vagy nagyszerűbb, mint te. Érezd Kryonnak és kíséretének a szeretetét és a nagyrabecsülését.
Sokan mondtátok
ezekkel az üzenetekkel kapcsolatban, hogy "Ó Kryon, már úgy
hozzászoktunk, hogy amikor belépsz köszöntesz bennünket, kifejezed
nagyrabecsülésed és szeretsz bennünket." Aztán van aki
megkérdezi: "Ez minden, amit Kryon csinál?" Ha te ilyet
kérdezel, te nem érted a Szellem interdimenzionális természetét. Te
tényleg nem tudod, hogy mi ez itt? Ez itt Isten szeretete! Tényleg
nem érted, hogy ki ül itt előtted? Tényleg nem érted, hogy a
teljesség jelenlétében ülsz most itt? Tényleg nem érted, hogy, ami
itt van, az van mindenhol? Sok-sok szinten, valamennyi teremtmény
tud erről a pillanatról! Ez nem egy Kryontól származó üzenet. Ez a
mindenségtől érkezett üzenet - egy üzenet a családtól, amit egy
családtag hozott el. Nagyon nehéz megmagyarázni, hogy történhet meg
egy ilyen dolog a ti időkeretetekben. Tudnod kell, hogy Isten tud
mindenről ami van, tud erről a pillanatról... arról, hogy ott ülsz a
széken és szemeddel kíséred ezeket a sorokat, vagy, hogy a füleddel
hallod ezeket a szavakat. Hát ilyen fontos vagy nekünk.
Kedves család,
itt egy energia ami a tiéd, amiről többek között beszélni kívánunk
ezen az estén. Ez egy új nyelv energiája, amelyet mi a korábbi
üzenetekben "Harmadik Nyelvnek" neveztünk. Ez a nyelv egyfajta
kommunikációt jelent, ahol Isten minden darabjának tudomása van
rólad, ha használod. Talán nehéz elképzelni, hogyan lehetséges
ilyesmi. A ti saját dualitásotok teremtette meg a megértés hiányát,
azért hogy korlátozza Isten hatókörét, amíg itt vagytok.
Mondtuk, hogy
Isten MINDENSÉGE tudja, hogy ott ülsz a széken és olvasod vagy
hallgatod ezt az üzenetet. Isten mindensége tud az életeidről. Ó
kedves Emberi Lény, ha valami fogalmad is lenne arról, hogy te ki
vagy! Ez az egyedüli bolygó az Univerzumban, ahol szabad a
választás. Ez az egyetlen bolygó amelyik angyalokkal van
benépesítve, akik egy olyan teszten dolgoznak mint a tiétek - és az
egyetlen bolygó, amelyik megváltoztatta a saját valóságát! Ti pedig
csodálkoztok, hogy miért szeretünk annyira benneteket?
Sok olyan dolog
történik ezen a bolygón, amit te soha nem láttál a 4D-ben, nem tudsz
róla és még nem érted. Talán azt gondolod, hogy csak akkor leszel
képes visszatekinteni amikor hazatérsz és akkor majd azt mondod: "Ó,
most már értem, hogy volt ez a földön. Micsoda teszt és micsoda
kihívás." Ez nem így van, mert ismerheted a teljes képet és annak az
energiáját, ahogy itt ülsz ezen a széken. A dolgok változnak,
beleértve a te képességedet, hogy megértsd azt is, ami
interdimenzionális. Az Univerzumnak ez az ékköve, amit ti planetáris
otthonnak hívtok, egyedülálló! Nincs még egy ilyen hely sehol,
különösen nem a Föld energiájával. Ami itt történik, sejt szinten
nagy hatással lesz a világegyetemre - és te ezt tudod.
Sejtszinten
ismeritek a szeretetet, ami jelen van a mai napon. Csak ülhetnénk
itt nagyrabecsülésünk jeléül, egyetlen kimondott szó nélkül. Társam
elmondta, hogy voltunk itt néhány napja (amiről Lee beszélt az
előadásában). Voltunk. Amikor kifejezted szándékod, hogy eljössz,
hogy helyet foglalj ezen a széken, mi tudtuk. Még azokról is
tudtunk, akik az utolsó pillanatban érkeztek meg erre a találkozóra.
Mi értjük a lehetőségeket amelyek közül szándékoddal válogatsz, még
annak a lehetőségét is, hogy hová fogsz leülni. Ó kedveseim, mi
tudjuk a ti igazi neveteket. Ti vagytok a család és mi azért vagyunk
itt, hogy köszöntsünk benneteket és kifejezzük nagyrabecsülésünket.
Lesz aki azt
mondja: "Kryon, Én soha nem írtam semmilyen könyvet és nem tettem
semmilyen látványos dolgot. Miért én?" Ó valóban? Béke van
odakint, ugye Emberi Lény? Nézd csak a szűkebb környezeted és nézd
az országod. Vajon háborúzik az ország? Mondd csak Ember, vajon
bombák hullanak az égből? Romlásban a Föld? Azt mondod nem tettél
semmit, mégis megváltoztattad a bolygód valóságát! Egy olyan
energiában éltek, amit senki nem jövendölt és egy olyan
lehetőségben, amit soha nem láttak előre. Megváltoztattad amit meg
lehetett változtatni! Megváltoztattad a bolygó többezer éves
történelmének legnagyobb jóslatait. És most itt ülsz egy olyan
valóságban, amit senki nem feltételezett közületek, amikor
megérkeztél ebbe az életedbe. Furcsán érzed magad? Jóhogy!
Hányan vagytok
tudatában annak, hogy a korszak valósága megváltozott a számotokra?
Hányan vagytok tudatában annak, hogy az emberiség vonata, amelyen
ültök, gyorsabban halad? A hasonlatban a vonat helyett talán most az
autók mozognak! Gyorsabban mozognak, mint bármikor ezelőtt, habár a
ti órátok ugyanolyan ütemben jár. Ez az időnek a gyorsulása és ennek
sokan tudatában vagytok. Sokan szorongást éreztek e miatt a
gyorsulás miatt és ennek is tudatában vagytok. Ez történik, amikor a
4 dimenziós lények megtapasztalják a 7 dimenziót! Azért vagyunk itt,
hogy elmondjuk, Nyugalom, legyél csendben. Értsétek meg Isten
részecskéit, hisz ti vagytok azok. Legyél csendben és hagyd, hogy a
Szellem karjai átöleljenek egy pillanatra. (Szünet)
Páratlan
Emberi Érzelem
A tanításunk ez
alkalommal most elkezdődik és olyan témákat vet fel, amelyekről
eddig soha nem beszéltünk. Valójában az interdimenzionális Emberi
Lény az, amiről beszélünk - a legutóbbi tanításunk kibővítése (amit
Santa Fe-ben, Új Mexikóban kaptatok). Olyan valamiről szeretnénk
szólni, amiről valamennyien tudtok, ám nem vártátok, hogy éppen most
fogtok róla hallani. Olyan valamiről szeretnénk szólni, ami egyedien
jellemző az Emberi Lényre ezen a bolygón - valamiről, ami nem
létezik egyetlen más bolygón sem, amelyen intelligens életformák
élnek. Az isteni mivoltod "érzéséről" fogunk beszélni.
A múltban már
utaltunk érzelmekre és ez most a teljes feltárásuk. Az Ember az
egyedüli ezen a bolygón, aki spirituális érzelmekkel rendelkezik és
az egyedüli az Univerzumban, akinek interdimenzionális érzelmei
vannak. Ez az érzelmi jellemző "utazik" a mi oldalunk és a tiétek
között. Érintetlenül jut át az Emberrel, amikor az megszületik és ez
Istennek egy sajátossága. Valamennyi érzelem és az a képességetek,
hogy érezzétek őket, a Szellem egy sajátossága és ez szent. Erre azt
mondhatod: "Kryon, láttam már olyan állatokat, amelyek mutattak
érzelmeket. Mit mondasz erről?" Hadd áruljam el, hogy amit az
állatokban látsz, az ösztönös és nem szent. Habár láthattál sok
olyan jelet, ami úgy tűnt, hogy érzés, az állatok absztrakt módon
(elvonatkoztatva) nem éreznek. Nem tudnak nevetni és örülni, a
dolgoktól elvonatkoztatva. Nem gyanakszanak, nem féltékenyek, nem
aggódnak a jövő miatt, ahogy azt ti teszitek. Habár sok mindent
kiolvashatsz a személyiségükből, ők nem rendelkeznek azokkal a szent
érzelmekkel, amelyekkel ti. Képesek szeretni benneteket, de nem
képesek Isten fogalmát szeretni. Érezhetnek szomorúságot veszteség
miatt, de nem egy esetleges veszteség miatt. Tehát a szent érzelem
egy olyan sajátosság, amely magába foglalja a múltat és a jövő
lehetőségeit. Lehetővé teszi, hogy örüljetek az emlékezésnek,
ugyanúgy ahogy örülhettek a jövőnek. Azonkívül a nemláthatót is
magasztalja.
Az érzelmek
részévé válnak a saját elmétek és testetek valóságának. Úgy
használhatod az érzelmeidet ahogyan csak akarod, mi pedig tudatjuk
veled, hogy ez Istennek egy szent jellemzője. Amiről ez a lecke szól
olyan valami, amiről úgy érzitek, hogy hétköznapi, de szent és az
Emberi érzelem használatával jön létre. Az Emberi érzelem valójában
egy valóság-átalakító!
A
földönkívüliek és az érzelmek
A múltban már
utaltunk rá, hogy ez a tulajdonságotok vonzza azokat, akik néha
meglátogatnak benneteket (a földönkívüliekről beszél). Most
elmondjuk újra. Arra a szent képességetekre kíváncsiak, amellyel
megváltoztatjátok a valóságot. Meg akarják tudni, hogy mi az a szent
valami, amivel ők nem rendelkeznek, ti pedig igen - az pedig a szent
érzelem. "Kryon, te most az Emberi érzelmek teljes palettájáról
beszélsz?" Igen, arról beszélek. Arról a lehetőségről beszélek,
hogy válogathatsz az érzelmek között, bármelyiket választhatod. Mert
minden érzelem, változást okoz az interdimenzionális jellemzőkben,
ami aztán létrehozza azt, amit valóságnak neveztek. De közülük egy a
király!
A
Legerőteljesebb Spirituális Érzelem
Mit gondolsz,
melyik a legerőteljesebb érzelem a bolygón? Lesz aki majd azt
mondja: "Biztosan a harag, mert többen vannak akik a harag miatt
haltak meg, mint akik betegségben. Háború, háború után pusztította a
bolygónkat, az országok között uralkodó haragnak köszönhetően és a
következmény az embertelenség. Az emberek hallatlan módon gyilkolták
egymást, a harag következtében." Ez lenne a legerőteljesebb
érzelem? Nem, nem a harag az.
"Kryon,
akkor biztosan a félelem. A félelem a felelős az aggódás és a
szorongás miatt. A félelem a felelős azért, amivel esetleg holnap
szembe kell néznem. Ez az érzelem az, amit magammal hoztam ide ma
este, ahogy hallgatom az üzenetet, vagy ülök és olvasom ezeket a
szavakat. Nem tehetek róla, de időnként érzem és újra meg újra
elkap." Nem. A félelem
nem a legerősebb érzelem, de mindenképpen beszélni akarok a félelem
erejéről is.
Hát,
idehallgass, családtag. Ezt most közvetlenül neked mondom. Ha
félelem kavarog éppen most a testedben, csendesedj el egy pillanatra
és hagyd, hogy a Szellem szeretete és a többi jelenlévő szent dolog,
átáramoljanak rajtad tetőtől talpig. Értsd meg, hogy megvan a
hatalmad arra, hogy más emberként kelj fel arról a székről, mint
ahogy leültél. Ha azt akarod tudni, hogy miféle gyógyulásokról
beszélek, elmondom. Ez az energia itt, készen áll az élet
megváltoztatására... éppen ott, ahol te ülsz.
Most egy
pillanatra abbahagyjuk a tanítást. Itt az ideje a gyógyulásnak és
talán éppen ezért jöttél, vagy éppen ezért olvasod most e sorokat.
Vannak köztetek olyanok, akik el szeretnék dobni a fogadalmaikat és
mi segíthetünk ebben (az elmúlt életek spirituális fogadalmairól
beszél). Talán majd később fogod megtenni? Megteheted akár most is.
Miért nem teszed meg ennek a kíséretnek a színe előtt, amelyik olyan
nagyon szeret téged?
Elmondtuk már
korábban is: Semmit nem kell kimondanod hangosan - mondd halkan,
mintegy magadnak: "Igen, ez nekem szól. Eldobom azokat a
fogadalmakat, amelyekkel idejöttem - a cölibátus fogadalmát, a
remete élet fogadalmát, azt a fogadalmat, hogy sámán leszek és
kuruzsló - száműzve a közösség perifériájára, akit félreértettek és
akitől féltek. Nem akarom ezt többé. Bőséget szeretnék az életemben.
Elég élelmet. Isten szeretetét akarom állandó társamul. Nem akarok
soha többé aggódni. Itt és most eldobom a fogadalmakat azokból az
elmúlt életekből."
Hallunk téged
sámán. Hallunk téged szerzetes. Itt az ideje a változásnak. Miért
nem fogsz neki és teszel egy új fogadalmat: "Megfogadom a Szellem
nevében, hogy a lehető legmagasabb szintre emelem az energiáim
vibrációját - hogy közelebb kerüljek Istenhez és ott legyek azon a
helyen, amit úgy hívnak, hogy Mennyország - az energiákt, melyek a
helyükre kerülnek ahogy közeledek a Felsőbb Énemhez és felfedezem az
isteni mivoltomat. Ez az én fogadalmam. És ebben a folyamatban
szeretet vesz körül. Ebben a folyamatban nem leszek egyedül. Ebben a
folyamatban lesz elég táplálékom." Halljuk amit mondasz kedves
család!
A
könyörület, a spirituális katalizátor
Nem, a
legerőteljesebb érzelem nem a félelem. De még csak nem is a harag.
Mindjárt elmondom, hogy mi az és azt kell, hogy mondjam, hogy ez a
szeretet egyik tulajdonsága. Te talán majd azt mondod: "Ó ez
nagyon, nagyon szép, mi pedig tudtuk, hogy ezt fogod mondani."
Igen, de igazából nem a szeretet az! Azonnal tisztázni fogjuk a
jellemzőit egy érzelemnek, ami a harmadik nyelv lényege. A harmadik
nyelvet úgy definiálhatjuk, mint a nyelvet az Emberi Lény és a
Felsőbb Énje között. Tartalmaz még valamit, ami az erő katalizátora.
Úgy hívják "könyörület". Ezt a harmadik nyelvet nehéz meghatározni,
mert interdimenzionális. Amikor az Emberi Lény igazi könyörületet
érez a család iránt, önmaga iránt és a bolygó iránt, létrejön egy
energia, a kommunikáció energiája, ami soha nem volt ott azelőtt és
ezt érezni tudod.
Van aki már
érezte ezeket a dolgokat meditációiban. Van aki egy bizonyos fajta
érzést keres, amikor imádkozik. Keresd a könyörületet. Hányan
vagytok tudatában egy "visszajelzés" érzésnek amikor meditáltok -
valami ami eláraszt, vagy bizsereg, vagy megérinti a fejedet? Hányan
vagytok tudatában annak, hogy mi az? Eljuttattad magad egy olyan
szintre, ahol érezni tudod és megtapasztalni a könyörület
energiáját. Ez megindította a kommunikációt és te érezted az
útmutató energia és a Felsőbb Én visszajelzését.
Elmondjuk, hogy
a könyörület az indító a Szellemmel folytatott kommunikáció
során, nem egy egyszerű kérés vagy a szeretet befogadásának nyelve
vagy energiája. A "szeretet töménységének" létrehozásáról beszélünk.
A könyörület a kulcs és amikor könyörületet érzel, az visszajut
hozzád egy kétirányú interakció keretében. Érezni kezdesz bennünket,
amint megérezzük a benned lévő energiában a könyörületet. Ez hozza
létre a kommunikációt. Ez fordítja le a lefordíthatatlant. Azért
vagyunk itt, hogy elmondjuk neked, hogy ez egyedül a tiéd. Az
állatok nem éreznek szent könyörületet, te igen. Egyetlen élő dolog
a bolygótokon nem képes létrehozni ezt a fajta energiát, vagy bárki
azok közül akik látogatják a világotokat ebben a pillanatban.
Még többet a
Földönkívüliekről
Léteznek a
világegyetemben olyanok, akik olyan ösvényen járnak ami egészen más
mint a tiétek. Ők nem képesek mint bolygó, spirituálisan fejlődni és
nem is céljuk ezt tenni. A teremtésben minden dolog helyénvaló és
noha ezt talán soha senki nem magyarázta el nektek kielégítően, mi
újra és újra elmondtuk, hogy a Föld egyedülálló és el van választva
a ti Univerzumotok egyéb életformáitól.
Mégis, néhányan
ezen másfélék közül, még mindig látogatnak benneteket, mert a
készségeik a fizikai univerzum megértése terén fejlettek, értik
annak működését. Ti néhányat E.T.-nek hívtok. Vannak akik annyira
érdeklődnek irántatok, hogy elvisznek benneteket, hogy
tanulmányozzanak. Hadd mondjam el, hogy igazán mire kíváncsiak: az
érzelmeitekre, különösen a könyörületre. Meg akarják ismerni a
könyörület energiáját, mert az mélyreható. Gyógyító hatású. A
harmadik nyelvről akarnak valamit megtudni. Az érzelmeitek olyan
erőteljesek, hogy némelyek tényleg a félelmeitekből táplálkoznak! Ez
a bizonyíték, hogy milyen kivételesek vagytok! Mi másért
tanulmányozna egy látszólag fejlettebb faj benneteket ilyen
erőteljesen?
A meditáció
és az ima
Hadd kérdezzem
meg a következőt kedves Emberek. Miként meditálsz? Miként imádkozol?
A könyörület a társ-teremtés nyelve. Miként tudsz társ-teremteni
magadnak? Most lemegyünk a gyakorlati szintre. Vajon ülsz a Szellem
előtt és azt mondod: "Édes Istenem, szükségem van erre meg arra?"
Vajon azt mondod: "Édes Istenem, el kell magyaráznom valamit
neked, mielőtt segíteni tudnál. Tudnod kell, hogy ez vagy az hogy is
működik?"
Kedveseim, mi
ismerünk titeket, pontosan tudjuk, hogy mire van szükségetek és
szeretünk benneteket. Emberi Lény, mi mindent tudunk rólad, ezért
nem kell elmagyaráznod semmit! Volt valamikor a régi energiában,
hogy talán informálnod kellett bennünket az Emberi szükségletekről,
de az jóval a harmadik nyelv időszaka előtt volt. Amikor a fátyol
sűrű volt - mielőtt a rács a helyére került. Még azoknak akik
gyötrődnek, hogy egyedül vannak... még nekik sem kell felsorolniuk,
hogy mire van szükségük. Soha nem vagy egyedül!
Mit mondhatunk
a társ-teremtésről, a szinkronicitásról és a gyógyulásról? Hogyan
csinálod ezeket, kérdezheted? Miért nem működik minden alkalommal? A
válasz az, hogy gyakran túl sok szót használsz! Gyere, legyél
csendben és ülj le a Szellem színe elé. Tudunk mindenről, ami az
életedben történik. Vedd ezt tudomásul és maradj csendben Isten
nagyszerűsége előtt. Legyél könyörületes és kapcsolódj össze a
Felsőbb Éneddel!
Hogy az erő
mélyen gyökerezzen az életedben és hogy gyors legyen a kapcsolat a
Felsőbb Éneddel, tanuld meg, hogyan fejleszd a könyörületet - hogy
érezd a lelkedben és a szívedben. Érezz könyörületet a körülötted
lévők iránt - könyörületet a helyzet iránt, amiben éppen vannak -
könyörületet az emberiség iránt és a Föld iránt. Vizualizáld a
dolgokat, amelyeket szeretnél és ezzel kezdd el társ-teremteni őket.
Vizualizáld önmagad, betegségek nélkül, aggódás nélkül és szorongás
nélkül. Aztán pedig tényleg örvendezz az érzésnek! Ünnepeld a
létezésed minőségét.
Érezz
könyörületet egy pillanatra Isten egy darabjáért, ami te vagy. Érezz
könyörületet a Föld gyermekeiért, még akkor is ha azt gondolod, hogy
ennek semmi köze ahhoz, amire neked pillanatnyilag szükséged van,
tedd meg mégis. A hihetetlen teremtő erőnek ebben az új
energiájában, te nem érted mire jó, de a könyörület amit létrehozol,
elmondja a teljes történetet a Felsőbb Énednek és megnyitja a
kommunikáció csatornáját.
A könyörület a
harmadik nyelv kódja és amikor képes vagy használni az imáidban, a
meditációidban és a vizualizációidban, a válaszok és a megoldások
megérkeznek. A könyörület szinkronicitást teremt. Megteremti a
valóságodat. Gyógyulást hoz létre a testedben. Végig a
történelemben, minden mester aki beszélt hozzátok, könyörülettel
tette. Belenéztél-e vajon a szemükbe? Vajon láttad? "Kryon" -
mondhatjátok: "hogy tudnám ezt megtenni, hiszen ők történelmi
figurák." Ó, te a linearitás teremténye, nem érted a
származásod? Valóban, belenéztél már a szemükbe, ahogy akár ebben a
pillanatban is megteheted. A bolygó valamennyi régi és mostani
avatárja mindig elérhető, hogy meglátogasd őket a ti 4 dimenziós
valós időtökben. Nos, te tudtad ezt, ugye? Nézz a szemükbe és az
első dolog, amit majd látsz, az állandó és folyamatos könyörület. Ők
ezen a nyelven beszélnek!
Az egyik
avatár, aki jelenleg a bolygón él, az az ember akit
Sai Babának hívtok. A könyörület lehorgonyzója ő az emberiség
számára. Könyörület áramlik keresztül rajta. Valamennyi avatárnak
könyörületes lelke volt, kezdve Illéstől. Nézz csak utána, hogy mit
mondtak és mit tettek. Hozzájuk hasonlóan, ez az ajándék a tiéd is,
hogy létrehozd és továbbfejleszd. Ez a harmadik nyelv. Ez
megmagyarázhatatlan. Isteni.
Az angyali
vezetőid és a tanítók energiája
Kedves
interdimenzionális Emberi Lény, el szeretnénk mondani neked valamit,
amiről korábban soha nem beszéltünk. Az interdimenzionális vezetőid,
az angyalok és a tanítók észleléséről lesz szó - bárhogy is hívd
azt, amit úgy észlelsz mint a körülötted lévő isteni energia. Soha
nem hoztuk szóba ezt a témát ilyen módon, mert ez interdimenzionális
információ és néhány dolgot mostanáig nem hittetek volna el.
Emberek, én
beszélek hozzátok, miközben a fátyol másik oldalán úgy látlak
benneteket, mint isteni részét a teljes egésznek. Én tudom, hogy ki
vagy. Mi tudjuk, hogy ki vagy. Egy fontos darabja vagy az egész
tervnek. Szeretnéd tudni a spirituális nevedet? Én nem tudom neked
elmondani. Hogy is tudnám? Mert interdimenzionális, nem látható és
nem hallható és ez a helyzet a körülötted lévő kísérettel is.
Ez a linearitás
következménye, hogy bőrt akarsz húzni a vezetőidre! Bele akarod
tenni a vezetőidet a saját lineáris időkeretedbe, arcot akarsz nekik
adni és szárnyakat akarsz rájuk akasztani. Neked ez nagyon megfelel,
mert ez segít, hogy hozzáigazítsd őket a saját valóságodhoz. De ők
egyáltalán nem így néznek ki.
Évekkel
ezelőtt, a régi energiában azt mondtuk nektek, hogy legalább három
vezetője van minden egyes Emberi Lénynek. Hányan tudtátok, hogy
metaforákban beszéltünk? Sok minden amit az írásokban és a
közvetítésekben kaptatok az elmúlt évek során, ebben a stílusban
kaptátok. Hogy dolgozni tudjatok az interdimenzionális
információval, az egyedüli módja az, hogy megszemélyesítjük.
Szerettünk
volna nektek szép információkat adni a vezető/angyal energia szent
mivoltáról. Megkaptátok az információt a 3-as számról, mint a
katalizátor metaforájáról... a cselekvés száma. Szóltunk az anya/apa
energiáról, ugyanakkor amikor a fiú/gyermek energiáról beszéltünk.
Megkaptátok az információt a Szellem energiáról is. Ez az
interdinmenzionális hármas, vagy háromság, amit alkalmaztok is. Az
atya, fiú és a Szellem (Szentlélek), a benned lakó Isten metaforája.
Kaptok majd még több információt erről a jövőben, de ez mind a 3-as
számon alapul.
Vajon három
vezető van, vagy több? Én ezt nem tudom megmondani, mert
megszámlálhatatlanok. Hogyan tudod megszámolni az energiát? Menj ki
az óceánhoz és vess egy pillantást a vízre. Kérdezd meg magadtól:
"Hány darab víz van itt?" (nevetés) Ez energia. Ez Isten-energia,
amely körülvesz benneteket 24 órán keresztül!
Hadd mondjak
nektek valami nagyon különlegeset a vezetők energiájának sűrűségéről
és erről a könyörületről, erről az energia-levesről, amelyet ti
segítőknek és tanítóknak hívtok. Három különböző személyes
energiaforrás van körülötted: (1) az Emberi családtagjaidnak
energiája, akik már eltávoztak erről a földről, de energiájuk még
mindig veled van; (2) azoknak az energiája, akiket hozzád rendeltek,
hogy veled legyenek a születésedtől fogva (ez változik a te
megvilágosodásoddal, ahogy öregszel); és (3) önmagadnak egy
aspektusa, ez a te saját vezetőd! Mit gondolsz, hogyan valósíthatná
meg a bolygó másként a szinkronicitásod és a társ-teremtésed
tervezését? Már előbb is elmondtuk: mint isteni valóságod részei és
darabkái, ugyanabban az időben, ott vagy sok helyen. Ezért ahogy itt
ülsz, azt gondolhatod, hogy nem vagy hiánytalan. Azonban azok a
részeid állandóan veled vannak és más helyeken szintén. Ilyen az
interdimenzionális. Felfüggeszti a 4 dimenziót, aminek szüksége van
helyre és időre, amit ellentmondást nem tűrő módon mértek
valóságotokban.
A vezetők
energiáját sem tudom elmagyarázni neked, az egyszámjegyű dimenzió
kedves lakója. Csak annyit tudok mondani, hogy létezik egy leves,
egy tömény energia, amit ti vezetőknek
(angyaloknak/tanítóknak) hívtok, ami mélyrehatóan körülvesz
benneteket és, hogy három részből áll. És ha szeretnéd tudni, hogy
mi a fő jellemzője, hát a "könyörület". Az interdimenzionalitás ott
van veled mindig. Lesz aki majd azt mondja, hogy soha nem érezte.
Valóban? Mi van azokkal az alkalmakkal, amikor "érezted"
valamelyiküket azok közül, akik már elmentek? Vajon azt gondoltad,
hogy csak a képzeleted volt? Nos, akkor most mi a helyzet? Elmentek
vagy nem? Ezt soha nem értetted igazán! Ha értetted volna,
örvendeztél volna és ünnepeltél volna.
Azt is meg kell
értened, hogy ez egy támogató energia, amit a szándékoddal kell
aktiválni. Milliószámra lejöttök és visszamentek anélkül, hogy
valaha is felfognátok a hatalmatokat, anélkül, hogy felfognátok,
hogy aktiválni tudjátok a 3-as erejét. Kryon tanítása mindig is ez
volt, de most megvan a képességetek, hogy kezdjétek teljesen
megérteni, hogy ez mit jelent. Micsoda újraegyesülésben lehet
részetek!
Szeretnéd
aktiválni a körülötted lévő csoportot? Próbálkozz a könyörülettel. A
kíséret ugyanaz minden Emberi Lénnyel. Habár részben egyéni energiák
alkotják, a legfontosabb tulajdonsága továbbra is az egység, amely
mindenkié. Ez az a rész, amit nehéz leírni. Hogyan lehettek
egyszerre több helyen? Hogy lehetnek a vezetők és az angyalok külön
és mégis együtt? Ehhez arra van szükség, hogy teljesen megértsd
legalább a 11 dimenziót a fizikátok középpontjában. A nemlátható,
normális. Szokj hozzá ehhez!
A
vezető-váltás információjának áttekintése
Kedves sámánok,
11 éve kaptatok egy információt, elmondtuk, hogy vezető-váltás
történhet, ha tudatosan elfogadod a tiszta szándék beültetését, hogy
elkezdődjön a felemelkedés folyamata. Ez egy metafora, ami egy
"energia-váltást" jelent a körülötted lévő kíséretben. Az energia
először semlegessé válik, miközben megtörténik a változás - szó
szerint, az új energia-edény létrehozása, ami hordozni képes az új
hatalmadat. Beszéltünk egy 90 napos periódusról, ami ezt követheti
miután kifejezted ezt a szándékot - hogy be legyen ültetve, Isten
szeretetével. Sokan akik ezt megtették, elárasztotta őket az részvét
ajándéka, emlékeztek? Hirtelen elárasztotta őket az együttérzés a
többi Ember iránt, az állatok iránt és a föld iránt. Ez volt az ő
ráébredésük, saját maguknak erre az új részére. Ezzel az ébredéssel
kaptak egy még nagyobb ajándékot, hogy megteremtsék saját
valóságukat. A 90 nap? Valóságos is és metafora is, hogy
teljesedjen.
"Azt akarod
mondani, hogy többé nem számolhatom meg a vezetőimet? Hát, én érezni
tudom őket! Határozottan tudom melyik angyalok vannak körülöttem.
Itt számolom Gábrielt és Mihályt és Rafaelt! Te miről beszélsz,
Kryon?" Drágáim, az
energia végtelen, még akkor is ha ti végessé akarjátok tenni. Vajon
meg tudod számolni az energiát az ujjad hegyén? Megteheted ha úgy
akarod, de talán itt az ideje tudomásul venni, hogy azok "akiket
érzel", mindegyik végtelen. Mindegyik lenyűgözőbb és nagyobb annál,
mint ahogy gondolod. Minél magasabb a rezgésszámod és minél tisztább
a szándékod, annál magasabb az energia szintje. Hogy fogod azt
megszámolni? Hogy lehetséges nevet adni nekik? Maga a Mihály név egy
sokaságnak az energiáját takarja... ennek a csoportnak Kryon egy
része. Még egyszer, érzékelheted a "minden kiterjedés hiányát" (a
szingularitást), de az, egy óceánját rejti az aktivitásoknak.
Miért szólunk
nektek erről? Mert azt akarjuk, hogy megértsd, hogy a könyörület
amivel rendelkezel mint Emberi Lény, a harmadik nyelv legfontosabb
részévé alakul, ez a kommunikáció azokkal akiket ti vezetőknek
hívtok. Ez gondoskodik a társ-teremtésről, a szinkronicitásról és
még valami másról, amit most azonnal megtárgyalunk. Olyan energiát
hoz létre, ami messze meghaladja azt amire szükségetek van a magatok
számára. Most pedig azt kívánjuk megtárgyalni, hogy mit jelent
számotokra ez az új információ, globális léptékben - egy globális
vizualizáció, a Föld valóságának megváltoztatásáért.
Segítség a
bolygónak
Figyeljetek
ide: vannak olyan dolgok, amelyek éppen most történnek a Földön,
amelyekhez könyörületre van szükség. Tehozzád fordulnak energiáért
és könyörületért, a valóság megváltoztatásának eszközeiért. Minden
alkalommal, amikor a saját problémáid megoldásával foglalkozol, arra
kérünk, hogy ugyanakkor terjeszd ki a könyörületedet a földnek
ezekre a pontjaira. Mert az a könyörület, amelyet a gyermekek és a
haldoklók iránt érzel, a kavarodást átalakítja Isten bölcsességévé.
Katalizátorként működik, ami a szinkronicitást is teremti és egy
fennálló valóság megváltoztatását, bárhová fókuszálod is. Fényt
teremt nekik, hogy egy új ösvényt válasszanak. Fényt teremt azoknak,
akiknek szüksége van új folyamatokra és találmányokra. Az energiátok
mélyreható, amikor együtt használjátok a többi Emberrel. Most arra
kérlek benneteket, hogy ébresszétek fel a könyörületet a család
másik részében is.
Emlékezz, mi
tudjuk mi történik. A Szellem nincs elszigetelve tőled, ami az
életedet illeti vagy a földet. Most és az elkövetkező néhány évben,
a könyörület meg kell, hogy teremtse a megoldásokat ott, amit ti
Közel-Keletnek hívtok. 2000 októberében Kryon ott lesz, ezen a
csatornán keresztül akit most hallgattok és most olvastok. Azt
akarjuk, hogy együttérzéssel tekintsetek most arra. Legközelebb
amikor meditálsz, azt szeretnénk ha együttérzéssel tekintenél az ott
szükséges megoldásokra. Lásd a megoldhatatlant megoldva. Úgy
vizualizáld, mint ami megtörtént. Ne próbáld megoldani. És ahogy
vizualizálod ezeket a csodákat, eláruljuk, hogy a te saját életed is
ugyanúgy váltani fog és változni. Minden kapcsolatban van az
egésszel. Békességet fogsz érezni, amiért könyörögtél valahol a
szívedben. Így működik ez valójában.
Egy ilyen
Emberi angyalokkal teli teremben (arról a 250 emberről beszél, akik
ott ülnek Lee előtt) mindazzal a tiszta könyörülettel egy dologra
fókuszálva, meglepődnétek, hogy mire vagytok képesek. Hát ilyen
óriási az energia és így működik. Mit gondolsz, hogy teremtettetek
egy új valóságot 2000-re a bolygó számára? Mi akadályozta meg, hogy
az utolsó ítélet próféciái bekövetkezzenek? Az, hogy elegendő
könyörületes Emberi Lény volt a földön 1963 és 1987 között, az
Emberiség megfordította a dolgokat. Sokan ülnek most itt előttem
olyanok, akik ebben részt vettek! Itt most hatalmas a szeretet! A
székek körül ahol ültök, mi most ünnepeljük az Emberi Lényeket!
Ünnepeljük a családot!
Van itt még
valami. Van egy ország a Földön, amelynek szüksége van az
együttérzésedre és az odafigyelésedre. Erről majd egy másik
alkalommal fogunk beszélni és aztán újból és újból. Beszéltünk
nektek egy bolygó szintű energiáról - valamiről, amit úgy hívtunk
"Új Jeruzsálem". Ez nem egy helyre vonatkozik Izraelben, hanem egy
planetáris jellemzőre, egy planetáris potenciálra. Egy metafora ez
és az elnevezés teli van ígérettel és békével a bolygó számára. Ám
kedveseim, ehhez arra van szükség, hogy az egész föld részt vegyen
benne, nem csak az a kontinens ahol esetleg éltek (az amerikaiakról
beszél).
Létezik egy
egész földrész, aminek nem volt esélye a teljes felébredésre, nektek
pedig van, ahogy olvassátok ezt az oldalt. Ők túlságosan is
belebonyolódtak az ősi háborúkba és régi törzsi ügyekbe. Túlságosan
belebonyolódtak a félelembe és a gyűlöletbe. Túlságosan el vannak
foglalva a mindennapi túléléssel, nemhogy még egy spirituális
ösvénnyel foglalkozzanak. Az irónia ebben, hogy éppen ott van a
bölcsője annak a fajta Embernek, amelyik pillanatnyilag a Földön él
és ők most bajban vannak.
Ez nem
politikai kérdés, mert a Szellem azzal nem foglalkozik. Nem, ez
családi kérdés. A következő alkalommal amikor leülsz, te aki
könyörületes vagy, teremtsd meg a részvét energiáját és küldd el
annak a kontinensnek amit Afrikának hívtok, valamennyi országába és
az emberi család valamennyi törzsébe. Tizenegy éve már elmondtuk,
hogy egy bizonyos százalék majd elhagyja a földet, annak érdekében,
hogy elősegítse a változást az utolsó időkben (Kryon Első Könyve).
Most ezt látjátok. Azonban ti is egy új energiában vagytok, amit ti
hoztok létre amikor elkezditek felismerni, hogy meg tudjátok
változtatni mindezt! Vajon meg akarjátok változtatni?
Ó kedves
családtag, te spirituális bőségben születtél a többi országhoz
képest, fordítsd együttérzésed Afrika felé, mert annak az energiának
változni kell, hogy az egész föld váltson. Lásd gazdagnak a családot
Afrikában. Lásd azt a családot bőséges táplálékkal és jó
egészségben. Ne érdekeljen miként! Inkább vizualizáld, hogy már
megtörtént. Láss megoldást mindegyikük számára. Lásd, ahogy
növekszik bennük a bölcsesség és a harmónia. Lásd a békét!
Egy újabb
lehetőség eljuttatása
Tizenegy éve
megkaptátok egy esemény lehetőségét, ami végül 1999-ben következett
be. A Végső idők, című könyvben találhatjátok meg. Ebben jeleztük,
hogy egy diktátor káoszt teremt a föld számára 1999-ben és megtette.
(arról a potenciálról beszél, amit az első Kryon könyv - a Végső
időkben írt le - kiderült, hogy Koszovóról van szó). A kialakult
káosz a népirtásról szólt. Ez az első alkalom, amikor a föld egy
alig hihető koalícióban, kötetlenül összefogott és azt mondta az
ország vezetőjének: "Nem számít a határaitok sérthetetlensége;
egyetlen ember, vagy ország sem követhet el népirtást a lakosságával
szemben."
Akkor ennek a
lehetőségét mondtuk el nektek. A potenciál olyan erős volt, hogy a
dolgok pontosan menetrend szerint történtek és itt egy másik.
2002-ben, ott egy újabb lehetőség egy másik ilyenfajta megegyezésre.
Ez egy olyan megegyezés lesz, ami lehetőség szerint a könyörületen
alapul, az egész föld összefogásával, hogy erőszak vagy háború
nélkül és az Emberi Lények gyilkolása nélkül hozzon változást. Ez
óriási potenciál és az emberi evolúciót jelzi. Ez a spirituális
tudatosság, működés közben. Persze van választásod, ahogy telik az
idő. Majd meglátjuk mit kezdesz vele drága Ember.
Elsősorban
magadra vigyázz
Szeretnél
segíteni azoknak Afrikában, hogy inkább éljenek, minthogy
meghaljanak? Szeretnél segíteni a Közel-Keleten megoldásokat
teremteni? Ha igen, magaddal kell kezdened. Mi ezt úgy hívjuk: "ülni
az arany székben". Tanítottuk ezt veletek újra és újra. Végre kedves
interdimenzionális Ember, most, hogy körülvesz a tömény szeretet és
a könyörület, talán megérted? Azzal, hogy megteremted saját
világítótornyod, valójában segítesz a család többi tagjának abban,
hogy a földgolyó biztonságos kikötőibe kormányozzanak. Mennyire
ragyogó a fényed? Képtelen leszel bármit is tenni a család többi
tagjáért, akik a sziklák felé közelednek, amíg be nem kapcsolod a
saját fényedet!
Mi a helyzet a
könyörület érzésével önmagad iránt? Mit szólsz ahhoz, hogy eldobod
az összes haragod azok iránt akik nem akarnak szólni hozzád? Mit
szólsz ahhoz, hogy rávetíted a megbocsátást azokra akik valahol az
életedben elkövették ellened a megbocsáthatatlant, ami neked nagyon
rosszul esett? És a könyörület magaddal szemben? Itt az ideje
meglátni a belső gyermeket, az angyali énedet. Mondunk még erről
többet is egy kicsit később, de most egy hasonlattal elmondjuk, ha
lehámoznád mindazokat a dolgokat ami Emberi és képes lennél "látni"
a belső angyalt, egy gyermek arcával találkoznál! Az ártatlanság
lenne és a feltétel nélküli szeretetet, a lényeged legmélyén. Olyan
gyakran hozzátok kapcsolatba a gyermekeket a szentséggel. Most már
tudod, hogy miért.
Itt az ideje,
hogy könyörületes legyél önmagadhoz. Ülj bele az arany székbe. Érezd
a csodát, ami érted történik ma itt. Olvasó és hallgató, hadd
hangozzék el most, hogy itt egy olyan energia van, körülöttetek, a
levegőben, ami nagyon értékes és szinte könyörög, hogy fogadd el. Ha
hajlandó vagy most könyörületet érezni, válaszul majd eláraszt a mi
könyörületünk. Mert itt most jelen van egy kíséret, ott a székek
között és ez a kíséret meg akarja fogni a kezed és megölelni téged.
Titkokat
árultunk el nektek ma este. Sokan vagytok akiket arra biztatunk,
kelj fel a helyedről ahol éppen ülsz, a megfelelő időben és másként
hagyd el a helyet, mint ahogy megérkeztél. Ó te sámán, te gyógyító,
szerzetes, láttunk benneteket az előző életeitekben és hallottuk
azokat a fogadalmakat, amelyeket ma este eldobtatok! Olyan szent
információkat kaptatok, amelyek olyan öregek mint ti magatok -
tekintettel a valóság könyörület által való megváltoztatására. Ez
majd lehetővé teszi, hogy másként meditálj és másképp imádkozz.
Segíteni fog, hogy szétválogassátok a dolgokat.
Istent nem
tudod megszámolni. Nincs kiterjedésünk, mégis végtelenek vagyunk. Az
idő homokszemei vagyunk, melyek az "örökkévaló pillanatként"
peregnek lefelé. Mi vagyunk a fizika középpontja. Mi vagyunk Isten.
Mi egy család vagyunk. De szerelemmel szeretünk benneteket. Ez az
üzenet. Vajon van-e fontossági sorrend? Ó, igen. Az, hogy veled
legyünk a könyörületben. Ez Istennek, mint társnak az energiája,
amiről azóta beszélünk amióta elkezdtük a tanítást. Ebben a
levesben, amit ti úgy hívtok, hogy a körülöttetek lévő isteni
energia, ott a megoldás az életed legértékesebb elhivatottságaira.
Kedveseim,
ahogy összegyűjtjük az örömkönnyekkel megtelt tálakat, amelyekben a
lábatokat mostuk, nagyon mély könyörületet érzünk. A mai nap egy
hazatérés volt. Sokan érezték a Szellem érintését, mélyreható
megerősítését annak, hogy amit hallgattok és amit olvastok, nem csak
egy fecsegő ember. Nem, ez a Szellem valódi látogatása.
A legnehezebb
dolog, amit tennünk kell, hogy távozunk. Habozunk maradni szeretnénk
és egyszerűen csak megölelni benneteket, csendben. De itt az idő,
ideért az amikor helyénvaló, hogy visszavonuljunk. Soha nem volt az
Emberi történelem folyamán olyan időszak, amikor intenzívebb volt a
közösség azokkal az angyalokkal, akik úgy tesznek mintha emberek
lennének. Vajon csoda az egyáltalán, hogy maradni szeretnénk?
Távozz úgy
erről a helyről, hogy az életedben ott a magadnak megteremtett
menedék. Vedd körül magad Isten szeretetével. Teremts egy
hosszantartó spirituális fényt, ami meg tudja változtatni magát a
földet! Tudnod kell, hogy ez egy egyetemes fény és hogy ez
mindenkié. És így történt, hogy titkokhoz jutottatok hozzá a mai
napon. És így történt, hogy tudományt szállítottunk nektek. És így
történt, hogy minden, amit elmondtunk ezen a napon igaz és
sejt-szinten ezzel tisztában van az egész emberiség.
És ez így van
kedves család, hogy majd újra találkozunk.