Telegramos Kryon hírek
Keresés a tartalomban


Nyomtatható magyar PDF formátum Magyar nyelvű MP3 gépi felolvasás
Az energia körforgása

Az energia körforgása
San Francisco, California - 2001. október 28.

( Kombinálva a november 3-án és 4-én történt Denver, Colorado-i közvetítéssel )
( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelsanfran.html )


Köszöntelek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Most is lesznek olyanok ebben a teremben, akik nem értik, hogy milyen értékes ez az időszak. Lesznek olyanok, akik majd azt mondják, hogy az itt jelenlévő energiák az Embertől származnak és nem a Szellemtől. Hadd áruljuk el, ahogy már számtalanszor megtettük ezelőtt is, hogy az energia ami ide beáramlik és rátok telepszik minden oldalról, azoktól származik akik azért jöttek, hogy megmossák a lábatokat. Legyen ez a bizonyíték, hogy ez nem egy hétköznapi dolog.

Ez egy értékes időszak, amely lehetővé teszi a Szellem és a Szellem családjának beáramlását erre a helyre. Ma este eljöhettek ide olyanok is, akikre sokan közületek nem is számítottak. Vannak akik azt mondták, hogy Kryon kísérete mindig ugyanaz, ők azok akik tiszteletből megmossák a lábadat. Azoknak, akik nem tudják, eláruljuk, hogy ez a kíséret soha sem ugyanaz!

Ez a csoport a te nevedet viseli. Mi tudtuk, hogy jönni fogsz, mivel kifejezted a szándékod. Még azok érkezésének is napok óta megvolt egy energia-potenciálja, akik csak ma határozták el, hogy eljönnek ebbe a terembe. Hadd áruljak el valamit ami talán elgondolkodtat kedves Emberi Lény, Isten közönséges darabkája - talán most már megértheted, hogy pontosan ki is jött kihez látogatóba!

Egy olyan kíséret van itt, amelyik három napja várakozik. Ennek a helyiségnek az előkészítése a látogatók és az olvasók számára három napja kezdődött. Azok nevének az elhelyezése, akik majd bejönnek és azon "angyaloknak", akik majd az ajtón keresztül érkeznek (az Emberek), három napja indult. Vannak akik felfogták, hogy egy nagyon békés szentélyt hoztunk létre, mint egy buborékot, amelyet ideiglenesen elkülönítettünk a Föld többi részétől, lehetővé téve így, hogy lassan emlékezzetek kik vagytok valójában. Érezd a Szellem és a család szeretetét, amint lassan ledönti az elme korlátait és az elfogult értelmezését mindannak, amit fátyolnak neveztek.

Talán ez majd fel tudja törni a kagyló héját, a kettősség kagylójának a héját - azt, ami távol tart benneteket attól, hogy valóban érezzétek Isten szeretetét.

És így történhet meg, hogy most itt ültök egy olyan energiában, ami új a bolygó számára és ami lehetővé teszi, hogy ezek az üzenetek kiáradjanak, még inkább mint bármikor ezelőtt. A szeretetnek egy energiája, ami végre képes elérni és megragadni benneteket és azt mondja: "Nos kedves család, vajon emlékszel mik voltak a potenciálok?" Voltak köztetek olyanok, akik megnyitották a szívüket ebben az elmúlt néhány hétben (szeptember 11-ét követően). Beszélni fogunk mindjárt ezekről a dolgokról kedves Emberi Lények, mert ez alkalommal egészen mások az energiák, mint legutóbb amikor itt jártunk. Olyan potenciált látunk, amilyen ezelőtt soha nem volt. Egy nyílás bukkant fel és ez nem volt előre elrendelve, de erőteljes potenciál volt - amire újra meg újra utaltunk az elmúlt évtized folyamán. Informáltunk benneteket a keletkező szakadékról, amire most a szemeteket meresztitek. Informáltunk benneteket arról a döntésről, az emberiség számára, hogy "le kell jönni a kerítésről" és most csak bámultok a kerítésre. Amit senki nem feltételezett közületek, hogy ez téged is érinteni fog. Ez most olyan valami, amivel együtt kell élned életed hátralévő részében. A döntés a tiéd, a szándék ott van benned. Erről szeretnénk beszélni ma este.

Esetleg azt mondhatod: "Kedves Kryon, olyan közönségesnek érezzük magunkat ebben a világban. Figyeljük a zajló eseményeket és ez kellemetlen a mi lényünknek. Van aminek értjük a szükségességét, de gyámoltalannak érezzük magunkat, mert nem tudunk megváltoztatni semmit. Olyan közönségesek vagyunk! Figyeljük a földi vezetőinket és a fejlődést a különböző rendszerekben, amiről a hírekből értesülünk. Csak a kezünket tördeljük és sírunk. Elképzeljük magunknak a dolgokat és imádkozunk, de olyan közönségesnek érezzük magunkat."

Ma este ezt a bizonyos üzenetet fogjuk hozzátok intézni: "Az energia körforgása egy közönséges angyaltól." Semmi közönséges nincs abban kedveseim, hogy kik ülnek itt előttünk a székeken, vagy kik olvassák éppen ezeket a sorokat. Nem számít, hogy hány éves vagy, hogy milyen tehetségesnek érzed magad, vagy hogy hol tartasz egy spirituális ösvényen, ami neked úgy tűnik nagyon fontos. Semmi köze sincs ezekhez a dolgokhoz.

Hányan vannak tisztában közületek a "most" jelentésével? Hányan értik azt, hogy ez az időszak minden bizonnyal egyedi a történelemben? Talán ez lesz majd az egyedüli alkalom, ami lehetővé teszi, hogy olyan módon nyílj meg a Szellemnek, ami ezelőtt nem volt lehetséges? Talán ez az a pillanat, amikor megengedheted magadnak, hogy olyasmit tegyél, amit ezelőtt sohasem tettél volna?

Engedjétek meg, hogy egy mély spirituális folyamatról beszéljek nektek. Úgy hívják "Az energia ciklusa". Azért vagyok itt, hogy olyan valamiről beszéljek nektek, amit már tudtok - amiről már beszéltünk és célba vettünk újból és újból beszélgetéseinkben, de ami talán nem volt elég világos. Kedves egyszerű Emberek, ti vagytok azok, akik majd megszabjátok a kimenetelét annak, ami elhangzik előttetek a hírekben. Amikor azt mondjuk, hogy "ti", az emberiség családját értjük alatta, akik éppen most, ebben a mostban hallgatnak bennünket és az olvasókat szintén, az ő mostjukban.

Kedves olvasó, hozzád beszélünk most, mert látjuk a szemeid, ahogy követik ezeket a sorokat és látjuk az elmét, amivel összekapcsolódunk. Arra kérjük a családnak azt a részét, amelyik itt van a teremben, hogy nyújtsa ki a kezét és fogjon kezet az olvasóval. Azok akik itt vannak a hallgatóságban, noha nem a te időkeretedben vannak, teljes mértékben értik, hogy sokkal többen lesznek azok akik majd olvassák ezt az üzenetet, mint azok akik most hallgatják. Mi "itt" vagyunk veled olvasó, amint te most úgy teszel, mintha a múltba látogatnál ennek az átiratnak a segítségével. A családnak az a része amelyik most itt van a hallgatóságban, kinyújtózik az időben, az évek hosszú során keresztül, azokhoz akik majd újra és újra elolvassák ezt az üzenetet. Mert ez az energia körforgása, amelyet a közönséges Emberi Lény hozott létre.

Az energia körforgása

Az energia körforgásban van, ami érinti és befolyásolja a bolygót. És ezt az energiát majdnem kizárólag az Emberi Lények hozták létre azzal, amit a bolygón tesznek, mint Isten darabkái akik ezen a Földön élnek, dualitásban. Nem ítélkezésről van szó, mert az nincs. Elmondjuk nektek ezt az üzenetet újra és újra. Nem is a munkáról, hogy ki csinálja jól és ki nem. Nem is a társadalmi helyzetről, hogy kiből lett vezető és kiből nem. Inkább a megoldásokról. Megoldottál-e valamit mostanában? Felfedeztél-e valamit mostanában? Melyek azok a spirituális és interdimenzionális dolgok, amelyekről beszéltünk és te felfogtad és elkezdted életed részévé tenni? Hányan vagytok békésebbek ma, mint amilyenek tavaly voltatok, vagy tavaly előtt? Hányan vagytok sokkal vidámabbak? Hányan tudjátok előcsalni szándékosan ezeket az érzéseket, még akkor is amikor fájdalommal, szomorúsággal, szenvedéssel néztek szembe, vagy mélyen együtt éreztek valakivel?

Beszélni szeretnék nektek az energia körforgásáról. Amikor megoldod a problémákat, amikor megteszel bizonyos spirituális dolgokat, amikor interdimenzionálissá válsz és kezdesz összekapcsolódni a Szellemmel és meghámozod a dualitás hagymáját, hogy felfedezd legbelül isteni mivoltodat, energia szabadul fel. A múltban sokféle dolognak a címkéjét ragasztottuk erre az energiára, de ez az isteni tulajdonságokkal bíró Emberi Lény energiája, aki a megoldáson munkálkodik itt a Földön. Lehet, hogy ez furcsán és szokatlanul hangzik, de majd azon a napon, amikor valóban a tudatosság energiamezejét fogják vizsgálni a tudósaitok, lehet, hogy majd kezd értelmet nyerni.

Amikor a megoldásnak ez az energiája felszabadul, két helyre jut el... ha valóban szükségét érzed, hogy hely szerint azonosítsd. Itt válik egyre nehezebbé ez a magyarázat, a te négydimenziós világodban. Mert az energia egy olyan helyre jut, amit nem tartalmaz a te, tapasztalaton alapuló spektrumod és ezért nem igazán tudom elmagyarázni. El tudom mondani, hogy hova jut az energia, de te talán nem fogod teljesen megérteni, mert egy körről van szó.

Az energia két helyre jut el és akkor visszatér. Eljut a föld mágneses hálójának rendszerébe és a föld talajába is - két irányba, fölfelé és lefelé. Hogy ott mit tesz, kedves közönséges Ember, te isteni lény, hát megváltoztatja a föld jelenleg mért energiáját! Mert ti, akik otthonosan mozogtok Kryon üzeneteiben és tudjátok miként működnek ezek a dolgok, tisztában vagytok vele, hogy a föld mérettetik meg, nem az Emberi Lény - az élő, fizikai föld mérése történik 25 évente. Ezek a mérések azért történnek, mert ti itt vagytok: Vajon le tudnak jönni Isten részecskéi - Embernek álcázott angyalok - a Föld bolygóra, egy alacsony tudatosságú játéktérre, anélkül, hogy felismernék ittlétük alatt, hogy kik ők és mégis felfedezik a szeretetet vagy a spirituális tudatosságot? Vajon mit fognak elszenvedni és mi mindenen fognak keresztülmenni, hogy megváltoztassák a bolygót? Vajon milyen valóságot fognak választani? És milyen megoldásokat fognak felfedezni benne? Amikor majd véget ér a kísérlet és a Föld energiáját megmérik, fogják majd az összes korszakok előkészületeinek - az elmúlt és a folyamatban lévő életek több tízezer ciklusának - eredményét és az univerzumban egy olyan helyen fogják alkalmazni, amiről neked fogalmad sincs.

Amíg te ebben a Földi testedben tartózkodsz, minderről semmit nem fogsz tudni. Csak annyit fogok mondani, hogy az energia, amit te azzal szolgáltatsz, amit most teszel és azzal, ahogyan megoldod most a dolgokat, milliókat fog érinteni olyan helyeken, amit te el sem tudsz képzelni. Ez az igazság. Ez "a szabad akarat egyedüli bolygójának" a próbatétele. A körforgás? Egy pillanat és rátérünk arra is.

Beszéljünk néhány dologról ezek közül, különösen az újakról. Beszéljünk arról, hogy mi hozza létre a valóságot, megváltoztatva az Emberi Lényektől származó energiát. Az első pont úgy tűnik áttekintés lesz, de újra el kell mondanunk, mert ez az első pont kritikus. Van az Ember és van a kihívás. Amikor ezek találkoznak és létrehoznak egy spirituális megoldást, energia szabadul fel és ebben ott van "a harmadik energia", amit mi "Harmadik Nyelvnek" neveztünk. Már több ízben beszéltünk nektek a Harmadik Nyelvről. Az információ most már elég régi, sok helyen megjelent és sokan olvasták.

Mondtuk, hogy van egy nyelv, ami interdimenzionális - a halhatatlanok nyelve. Ez egy olyan nyelv, amit magadévá tehetsz és ez egy 100%-ban átjárható kapcsolat a Szellemmel. Egy olyan nyelv, ami megváltoztatja a fizikát és túlmegy a ti 4D szabályaitokon. Íme, ami neked új lehet: Amikor azt mondjuk Szellem, úgy értjük, te, magaddal. Lesz köztetek, aki megérti mit akarunk most ezzel mondani.

Isten darabkája, aki te vagy - az, amelyik a fátyol túloldalán van - átnyúl és meg szeretne érinteni. Ez nem szokatlan és nem félelmetes. Ez a legmagasabb rendű újraegyesülés. Egyesek a múltban elérték, hogy félelmetesnek tűnjön, mivel a fátyol biztosan eltakarja. Vajon tudod-e, mi-mindent tehetsz "te és te" ezzel a felismeréssel? Egy társat teremt neked! Ez a Harmadik Nyelv egy összekapcsoló energia. "Kryon, vajon azt mondod, hogy inkább ezt kéne tennünk ahelyett, hogy meditálunk?" Egyáltalán nem. A Szellem szereti a ceremóniát és szereti, ha szeretik. A család szeret beszélni hozzád és azt is szereti, amikor te szólsz hozzá, de ez ennél több.

Amikor felkelsz és távozol erről a helyről, vagy onnan ahol olvasol, eláruljuk, hogy ott lesz veled egy nyelv vagy energia, ami ott tud lenni veled és ami állandó kapcsolat Istennel. Amikor elmozdítod a tested erről a helyről és beülsz a gépkocsidba és elindulsz, hogy a látszólag evilági dolgaidat végezd kedves Ember, egy közönséges hétköznap, akkor is veled van. Amikor kinyújtózkodsz és megfogod a Felsőbb Éned kezét, valójában energiát hozol létre! Amikor azt mondod a Szellemnek: "Szeretnék erről többet tudni. Szeretnék kapcsolatban lenni akkor is, amikor a háló befejezi a tervezett elmozdulását 2002 végén, amikor masnit kötünk az ajándékra, a földnek egy új energiájára. Szeretnék áthaladni a kardok hídján, ott lenni a sorban!" Ez hozza létre az energiát! Ez mélyreható, spirituális dolog és kihat magára a Földre is.

Az igazi Kryon munka majd 2003-ban kezdődik. A háló már megállapodik és a megoldhatatlan tételek megoldása a bolygótokon kezdi majd elmozdítani a lehetetlenség határát. Itt a harmadik nyelv és ez egy interdimenzionális energia, amelyik azt mondja, "Kapcsolódj össze velem és tudni fogod, amikor összekapcsolódsz." Ez csak az egyik módja annak, hogy a közönséges Ember egy energiát hoz létre, ami mindent megváltoztat.

Ó, milyen sok minden van még. Van, aki azt mondta, "Én olyan átlagos vagyok, hogy soha nem fogok találkozni a Föld vezetőivel. Én nem tudok befolyásolni semmit. Senki nem fogja meghallgatni azt a bölcsességet, amivel esetleg úgy érzem, hogy rendelkezem. De nem csak ez, hanem úgy érzem, életem megrekedt, olyan helyekre járok, ahova nem akarok menni, olyan dolgokat vagyok kénytelen csinálni, amit igazából nem akarok csinálni. Kedves Szellem, én nem tudom megszerezni azt a ’Harmadik Nyelvet’, te nem tudod, hol dolgozom!" (Nevetés.) Ó, igen, mi tudjuk!

Közönséges, nem vagy. Vannak olyanok, akik nagyon sötét helyekre járnak, minden nap. Elmondtuk ezt már ezelőtt is. Vannak, akik azt mondják erre a Szellemnek: "Ó, kérlek, vigyél el engem erről a helyről. Nem illik össze Isten ragyogásával és én itt semmit nem tudok véghezvinni. Az emberek itt nem értenek meg engem. Ez nem nekem való. Szabadíts ki innen!" Vajon szeretnéd tudni, miként jön létre a fény-energia? Vajon szeretnéd tudni, hogy jut az energia fel a rácsra és le a földbe? Ez akkor történik, amikor elmész azokra a helyekre, ahová nem szeretsz menni és árasztod a fényedet! Lehet, hogy ott te vagy az egyedüli, aki tud a fényről!

Hadd emlékeztesselek, hogyan változtatod meg mások életét azzal, hogy nem erőlteted rájuk az energiáidat. Soha nem kell azt szavakkal kifejezned. Te csak menj oda és "legyél a fény" és abban a folyamatban ahogy elmész egy olyan helyre, amiről azt gondolod, hogy nem tartozol oda, pontosan ott vagy ahova kérted, hogy legyél, amikor beleegyezésedet adtad Istennek, hogy odajuss a neked kedves helyre! Pontosan ott vagy és segíted a többi Embert. Ó, persze mondhatod, hogy nem így van és, hogy azok ott téged egyáltalán nem is ismernek, de emlékeztetnünk kell, hogy azokon a sötét helyeken talán te vagy az EGYEDÜLI fény!

Megint csak emlékeztetnünk kell benneteket arra a jelenségre, amiről már többször beszéltünk, de talán nem értettétek. Arról az energiáról van szó, amit akkor hozol létre, amikor fényeddel világosságot teremtesz valahol. Ez lehetővé teszi azoknak körülötted, hogy tisztábban lássák az alternatívát. Soha nem kell velük verbálisan kommunikálnod. Ők talán soha nem fogják megtudni a neved, miközben akár számtalanszor össze is találkoztok. A jelenléted végül könnyebbé teszi nekik az ösvényt - nem evangelizálás (igehirdetés) útján, hanem olyan módon, ami láthatóvá tesz nekik olyan dolgokat, amelyeket eddig a sötétben esetleg nem láttak. Talán jobb döntéseket hozhatnak, a te fényednek köszönhetően. És miközben megteremted ezt a megoldást, azért imádkozol, hogy megszabadulj arról a helyről. (Nevetés.) Vajon komolyan gondolod? Hát ezt teszi egy fénymunkás. Szóval ezért mondjuk, ha ez a helyzet veled, mi hallottuk imáidat. Arra kérünk, ünnepelj azon a helyen, ahova minden nap eljársz. Eljön majd az idő, amikor ott majd befejezed a fény terjesztését és egy megfelelőbb helyre fogsz mozdulni, de amíg ott vagy, tedd a dolgod és élvezd az utazást.

Lehet, hogy ott sötétség van, nélkülözés, ellenségeskedés és szomorúság. De lehet, hogy te vagy ott az egyedüli, egy olyan energiaburokban, ami lehetővé teszi, hogy ezek a dolgok lepattanjanak rólad és helyettük fényt hozhatsz arra a sötét helyre. Milyen sokan élnek félelemben körülötted, bármerre is járnak? Most éppen nagyon sok a félelem - mindenhol! Nagyszerű időpont ez arra, hogy megmutasd nekik az örömödet. Nagyszerű időpont ez arra, hogy magabiztos legyél. Ó, hát olyan érzékeny vagy, könyörületes, aki tud szeretni és te is gyászolod velük a közelmúlt eseményeit (szeptember 11.) de te valami más vagy: benned ott a Szellem fénye, amivel bevilágítasz a sötét helyekre. És amikor ezt teszed, az energia a rácsra jut - a földbe - és létrehozza az energia körforgását. És mindezt angyalok teszik, akik közönséges Emberi Lényeknek hívják magukat - azok akik már régóta itt vannak, újra és újra és újra. Soha nem létezett alaposabb felállás, ami segítene megváltoztatni a bolygót, mint éppen most!

Beszéljünk most arról, hogy mit jelent félni. "Kryon, vajon mit tudunk tenni a félelemmel? Mostanában tele van a világ félelemmel, bármerre is megyünk." Talán észrevetted, hogy nem emlékszel, mikor élt ilyen sok ember félelemben, kollektív szinten? Elmondunk valamit amit már hallottatok tőlünk, mert újra és újra elmondjuk. Talán most bele tudod illeszteni egy olyan összefüggésbe, ami beleillik az élet rejtélyébe. Áldott az Emberi Lény, aki érti, hogy mi a félelem. Egy helyénvaló energia. Egyensúly. A szeretet árnyéka, ami kifogástalanul és ösztönzően mutatkozik meg az Emberi Lénynek és nagyon hatékony. Azok akik tanulmányozták, tudják honnan indul a félelem. Idehallgassatok: a félelem nem a korona csakránál indul! Jóllehet, abba az irányba halad. Ha hagyod, eljut oda és irányítani fogja a gondolataidat, megbénítja az elmédet és átveszi az irányítást.

Van időd, amíg eljut az indulás helyéről oda, ahová tart. Van időd felismerni, azonosítani és azt mondani neki: "Most nem. Ülj csak hátra, mert ma én vezetek!" A jármű pedig, amit vezetsz, az életed! Ez arról szól mit választasz, hogy érezz a körülötted lévő dolgokkal kapcsolatban és a spiritualitás tekintetében, ami a békédet biztosítja. Nem arról, hogy mit tesznek "veled" az érzelmek, amelyek el tudnak rajtad uralkodni és átveszik az irányítást. Azok a napok elmúltak.

Amikor egy közönséges Ember felismeri és hatástalanítja a félelmet amint az kúszik felfelé, interdimenzionális energia jön létre... nem is kevés! Tiszta energia, ami akkor a rácsra és a földbe áramlik. Most talán majd azt mondod, hogy egy személy energiája elenyészően kicsi és nem játszhat fontos szerepet. Hát itt nagyon tévedsz! Ez sokkal hatékonyabb, mint azt képzeled. Vajon hányszor tudod hatástalanítani a félelmet? Minden alkalommal amikor megteszed, energiát hozol létre. Az energia megoldás. Aki fogja a kezét a Felsőbb Énjének a Harmadik Nyelv segítségével, az képes segíteni a bolygónak, saját magának és mindenkinek aki ott van körülötte. Eljön majd az idő kedves közönséges angyal, hogy amint reggel felébredsz, minden amit teszel, energiát küld a rácsra és a föld talajába! És akkor... talán majd kezded érteni, mit is jelent valójában a felemelkedés.

"Kryon, beszéltél már nekünk a társ-teremtésről. Hogy fog az ebbe beleilleszkedni?" Kitűnően! Hogy akarod társ-teremteni az egyesülést, ha úgy gondolod, hogy nem is lehetséges? Továbbra is a Felsőbb Énről beszélünk. Ez egy téves elnevezés. Igazából, egyáltalán nem a Felsőbb Én, hanem inkább egy "másik én". Egyenlő a te éneddel és a fátyol túlsó oldalán van. Te vagy és te. Egy olyan jelenség, amit te még mindig nem értesz, vagy nem fogadsz el teljesen.

Nincs itt veled mindened, ahogy azt már ezelőtt is mondtuk. Nemrég, kaptatok egy képet a történelemből, ezt szeretnénk most felfrissíteni. Illés prófétáról van szó, aki tanítványára, Elizeusra nézett, amint egy mezőn mentek keresztül és azt mondta neki: ideje van indulni, mert ő most fel fog emelkedni. És Elizeus a 4D-ben tanúja volt ennek a felemelkedésnek. Emberlétének valóságában Elizeus beszámolt mesterének, Illésnek a felemelkedéséről. Elolvashatjátok a leírt történelmetekben.

Ragyogó fények, látszólagos elpárolgás, energia mindenhol! Elizeus azt mondta, hogy Illés megszűnt létezni az ő szeme láttára. Azoknak a napoknak az energiájában el szeretném mondani, hogy mi történt: Illést nem Isten vette magához. Amit Illés tett, hogy igénybe vette a Harmadik Nyelv látványos energiáját - hogy megérintse a Felső (a másik) Én kezét. Illés két része egyesült és Isten részecskéjévé vált, amiről éppen beszélünk. Az tehát, amiről Elizeus beszámolt, egy teljes spirituális lény egyesülése volt, nem felemelkedés vagy elhalálozás. Az Ember Illés, plusz a kapcsolat energiája, plusz Illés Felsőbb Énje - három energia - egyesült, hogy Illés megkapja az ő teljes isteni mivoltát... egy olyan energiát, ami abban az időben nem maradhatott a Földön.

Amikor az egyesülés bekövetkezett azokban az időkben - abban a régi energiában - az interdimenzionalítás látszólag elporlasztotta Illést. Most elmondhatjuk nektek, hogy a föld megváltozott - a rács megváltozott - az Emberiség tudatossága megváltozott - még az időjárás is megváltozott! Mindez egy új valóságot hozott létre, úgyhogy képesek vagytok több energiát elviselni és itt maradni - és még majdnem azt is megtenni, amit Illés megtett: létrehozni egy döbbenetes energiát, magatok egyesítésével. Ebben az esetben az energia, amit Elizeus látott, még mindig valóságos, de ti nem porladtok szét. Maradtok és itt éltek a földön, azzal a lehetőséggel, hogy árasszátok a fényt a sötét helyekre és segítsetek ennek a bolygónak, hogy a következő fázisba jusson. Nem mondanánk ezeket a dolgokat, ha nem így lennének és azt mondjuk, teremtsd meg "társaddal" az egyesülést!

És itt a nagyágyú. Mennyire szeretnél bámulatos energiát létrehozni? Itt az idő, hogy rendbe hozz néhányat az életedben elrontott kapcsolatok közül, esetleg családi szinten. Újra csak elmondjuk: Ki az, akivel nem akarsz beszélni? Akár élő, akár halott, ki az, akivel nem akarsz beszélni? Most pedig elmondjuk az újságot, hogy kik vannak itt a szobában, illetve ott a széked mellett. Azoknak az embereknek a részei és darabkái, akikkel problémáid vannak, ott állnak körülötted. Most lenne a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy megoldást találj, vagy nem? És akkor figyelj! Szikrák fognak repülni minden felé és az energia, amit a megoldással létrehozol a rácsra kerül és az élő földbe.

Kedves közönséges Ember, ennek az energiának olyan magas a rezgésszáma, hogy ez tovább fokozza a föld tudatosságát. Lesz, aki továbbra is azt mondja majd: "Ez mind nagyon jó ami engem illet, de nem fogja megváltoztatni vezetőink döntéseit, vagy segíteni, hogy bölcsebbek legyenek." Ó, de még mennyire! Talán te még nem érted világosan, amit mondunk. Minél többen vagytok akiknél megjelenik ez a látomás, annál több energiát hoztok létre. A fény behatol a sötét helyekre, az ösvényre amin még végig kell haladni, a döntésekre amiket még meg kell hozni. Eljut azokba a belső irodákba, ahol azok az ismert vezetők vannak, akikkel talán soha nem fogsz találkozni kedves Emberi Lény. Fényt juttat olyan helyekre, ahova különben soha nem jutna fény. Ebben a folyamatban semmilyen módon nincs rájuk erőltetve semmi. Inkább felhívja a figyelmüket. Hasonlattal élve, a lábaik elé helyezi a Szellem fényét, amerre járnak, segít nekik, hogy több választási lehetőséget lássanak az ösvényükön. Mindez azért, mert te megoldottál egy problémát az életedben - mert megszerezted magadnak a Harmadik Nyelvet - mert létrehoztad az egyesülést. Ez így működik.

Volt aki megkérdezte: "Mit tehetünk valójában azért, hogy jobban fel tudjuk fogni Istent?" Itt egy válasz, ami talán majd váratlanul érint: Egy gyönyörű energia érkezett a rácsra ebben az évben. A dolgok egyensúlyban történnek, még akkor is ha ez nem mindig úgy látszik. Ha valahol tragédia történik, ott csoda is történik. Soha nem kaptok problémát megoldás nélkül. Soha sem lesznek kihívások, válaszok nélkül. De ezt már ezelőtt is mondtuk. Mindig megvan az egyensúly.

Mielőtt az az esemény megtörtént, amit ti úgy ismertek mint 2001. szeptember 11., volt egy másik esemény is. Megérkezett a rácsra minden mester, aki valaha járt ezen a Földön és akik mondták, hogy majd visszajönnek és mindazok, akiknek már olyan régóta várták az eljövetelét. Nem hús-vér formában - de különbül - egységbe összeforrva, beállítva egy olyan potenciált, ami majd reagál a ti cselekedeteitekre. Egy részt ez az oka a rács változásának és egyedül emiatt érkezett meg Kryon rács-igazító kísérete 1989-ben. Ide tartozik még, hogy miért olyan fontos a rács és miért lett igazítva és miért vált teljessé 2002-ben. Ez teszi teljessé.

Bolygótokon majdnem minden vallásban vártak egy mestert, hogy visszatérjen, vagy az első eljövetelre vártak és ezek most megérkeztek. Hogy kinyújtózkodsz és megérinted a Felsőbb (másik) Éned, részben azt jelenti, hogy elérsz a rácsig és annak megértéséig, hogy micsoda valójában Isten. A visszatérő avatárok - a visszatérő mesterek - a próféták - mind, közvetlenül a 11:11 eredményeként vannak itt, ez az időszak, a Harmonikus Konvergencia után, ahol beleegyezéseteket adtátok arra, hogy elhagyjátok egy Armageddon nyomvonalát és inkább megváltoztattátok a spirituális valóságotok földre vonatkozó paradigmáját. Az a tragédia, ami szeptember 11-én bekövetkezett, nem volt semmi olyannak a kezdete, amit valaha is régi próféciákban jövendöltek volna. Inkább egy olyan valaminek a kezdetét jelentette, amihez jóváhagyásotokat adtátok, egy új próféciában.

Ezek a mesterek és avatárok, akiket szinte lehetetlen megszámolni, mindannyian egymás kezét fogva szemlélik ezt a bolygót és veled kommunikálnak, mintha az összes egy energia lenne. Soha nem létezett a bolygón egy olyan forrás - a bölcsességnek egy kútja - mint ez... soha. Az interdimenzionális Ember az, aki elkezd kutatni, aki kifejezi tiszta szándékát az isteni kommunikációra, aki ki akar nyújtózkodni, hogy megérintse ezt az energiát. És a bölcsesség özönleni fog ebbe az Emberbe, majd ennek a mélyreható döntésnek az energiája eljut a rácsra, a föld talajába és fénnyel árasztja majd el a sötét helyeket... és mindezt egy közönséges Emberi angyal hozta létre.

A körforgás? Van aki mostanra már kitalálta. Amint ez az energia eljut a rácsra és a Gaiának nevezett élő földbe, megváltoztatja a szerkezetét annak, hogy mi lehetséges, annak amit az Ember "valóságnak" hívhat és kollektíven meg tud valósítani. Visszakerül a földbe a Harmadik Nyelvnek nevezett kapcsolaton keresztül - az istenség tökéletes körforgása a közönséges Ember számára! Megoldásaitok energiát hoznak létre és az energia javítja a kapcsolatot. Jegyezd meg, hogy mindebben részt vesz a föld és az ég és az életerő, ami köztük van. Vajon meg tudjátok változtatni a bolygótok valóságát? Éppen megtettétek.

Most elmagyarázok valamit, ami közelről érint néhányatokat és amit talán még most sem értetek. Sokan közületek ellentétes érzelmekkel viszonyulnak a 2001. szeptember 11-i eseményekhez. Sokan vagytok, akik hihetetlen szomorúságot, rémületet és megrázkódtatást éreztetek. Elárasztottak benneteket az érzelmek - igen, talán még az értékrendetek is megváltozott. Lehet az egy teljesebb megértése annak, ami a földön történik. De közületek sok embernek van egy látszólag ellentétes érzése, amit nem tud megmagyarázni. Úgy tűnik nem illik a többi érzés közé és ez zavaró lehet.

Vannak akik még suttogva sem hajlandók kimondani, mert oda még gondolatban sem akarnak "elmenni". Lélekben nem tudjátok megérteni, hogy Mi történik, úgy tűnik nem illik bele a tragédia fájdalmába. Mi majd kimondjuk, hogy mi ez a szó és lesznek köztetek, akik majd igazán tudni fogják amikor kimondom, hogy ez a szó az: ELENGEDÉS.

A Föld megrekedt a régi kihívásokban, de mi mondtuk, hogy eljön az idő, amikor a dolgok meg akarnak szabadulni és abban részt kell venni az egész bolygónak. (A nyolcadik Kryon könyv) Ez 1989 óta létező Kryon információ volt és még hangsúlyozva is lett 2000-ben. Ez volt a tervetek az új valóságotokban és ebben a folyamatban rengeteg elengedés történt! Összetört egy kapocs, egy olyan kapocs amelyik a múlt paradigmájához kötött benneteket, amelyben generációkon keresztül éltetek. Szeptember 11-e, habár az Emberi értelmet meghaladó szörnyű esemény, feloldott egy olyan energiát, ami most lehetővé tette a dolgoknak, hogy gyorsabb léptekkel induljanak előre. Megjósolták? Igen. Menj csak és keresd meg a Kryon energiákat a 9-es és a 11-es körül, erről még 1989-ben hallottatok. Mi volt az üzenetünk 1989-ben? Hát, hogy megváltoztattátok a bolygó paradigmáját és elmozdultatok egy új valóságba. Elkezdtük mozdítani a rácsot és most kezditek érteni hogyan és ahogy a rács kezd a helyére kerülni, kezd a kép is összeállni. Vedd észre a 11-es szinkronicitását mindenhol, de legyél vele tisztában, hogy semmi sincs eleve elrendelve. Inkább ti nyilvánítjátok meg a potenciálokat, amelyeket mi látunk és beszámolunk róluk, már több mint egy évtizede. Amikor ez a bolygó, egyre nagyobb léptekkel elindul előre ebben az új évtizedben, semmi sem közönséges abban, amit most te tudsz vele tenni.

Hadd fejezzem be ezzel. 2001. szeptember 11-én reggel, országotok különböző épületeiben számos közönséges Emberi Lény jelentkezik munkára. Bizonyos szinten, volt egy sejt-információ, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen lesznek és mindnek megvolt a szabad választása, hogy ott legyen, amit választott. Természetesen, a négydimenziós valóságuk információja alapján egyikük sem távozott volna el szánt szándékkal. Viszont spirituális értelemben, megbeszéltek egy találkozót és ott voltak, ahogy eltervezték.

Egytől egyig közönséges Emberi angyalok voltak. Nos, ti a földön, mint eredményt, azt látjátok, amit a közönséges emberek kiválasztottak maguknak, hogy megtegyék azon a napon a bolygóért. Éppen "most", sorakoznak egyenként "a tiszteletadás csarnokában" és mi elénekeljük spirituális nevüket a fényben és időt szánunk rá, hogy felidézzük azt az életüket, amelyből éppen távoznak, hogy merre jártak és, hogy merre mennek... és, hogy milyen gyönyörű gyerekek lesznek, amikor majd újra visszatérnek. Én nem tudom, vajon gondoltál-e arra, hogy ez milyen szép lehet, de hadd áruljam el... valóban az. Velük minden rendben. Ők jókedvűek! Ne keseregjetek miattuk. Árasszátok imáitokat azokra, akik veletek maradtak.

Nem tudom, vajon fel tudjátok-e fogni abban az összefüggésben, ahogy a szellem látja ezt, de a szeptember 11-i esemény egy "mérföldkő" volt. 2000-ben, Tel Avivban, (Izraelben) társam, Lee elmondta, hogy mielőtt a Föld mozdulni tudna előre és mielőtt megoldások születhetnek a Közel Keleten, meg kell történni, hogy a dolgok "eljutnak a nullára". Ez egy közvetített információ volt. Majdnem mindenki, aki ott ült azon az összejövetelen (Izrael) mély szomorúságot érzett. Ez nekik, személy szerint jelentett kihívást és arra voltak kíváncsiak, mit jelent "eljutni a nullára". Mindnyájan úgy érezték, hogy ez valami prófécia lehet, amit majd Izraelben fognak megtapasztalni. Senki nem képzelte, hogy "eljutni a nullára" alsó Manhattanben fog bekövetkezni. Senki nem fogta fel, hogy amit jelentett az a "ground zero" (a nulladik szint). Hogy fog egy esemény Amerikában elindítani egy megoldást Izraelben? Ez az energia körforgása és hamarosan látni fogjátok.

És most itt ülsz, egy családtagja a földnek - a réginek és az újnak a kihívásaival magad előtt. Mennyire vagy közönséges? Csodálatos látványt nyújtasz. Amikor különböző időpontokban "látunk" belépni a "tiszteletadás csarnokába" és amikor a fényben elénekeljük spirituális nevedet, semmi közönséges nincs abban az angyalban, aki átveszi a színes szalagokat. De amíg itt vagy, az interdimenzionális lényt, aki te vagy, a fátyol teljes mértékben eltakarja tőled!

Ez Kryon üzenete - soha nem volt a Föld történetében olyan időszak, amikor több lett volna a lehetőség, mint most. Soha sem volt nagyszerűbb időpont a megoldáshoz, mint éppen most és mindez közönséges Emberi Lényekkel fog megtörténni, az energia körforgásában - ahogy elkülditek a rácsra, ahogy a földön szétárad a fény, áthaladtok a kihívásokon, összekapcsolódtok a harmadik nyelvvel, fényt sugároztok azokra a helyekre, ahol a királyok döntéseiket hozzák, nemzeteket formálva, békét hozva és reménységet azokba az országokba, ahol már lemondtak mindenről.

Közönségesek? Semmiképp. Ezért szeretünk benneteket úgy, ahogy azt tesszük. Ezért mondjuk, hogy "mélységesen szeretünk".

És ez így van.

Kryon


Fordító - Pap Mónika