Új gondviselés
Karib-szigetek -2002. szeptember 2.
( Forrás:
http://www.kryon.com/k_chanelcruise.html )
Az élő közvetítés a harmadik éves Kryon tengeri körút első napján hangzott
el, amikor a "Voyager of the Seas" (Tengeri Utazó) fedélzetén a Karib-tenger
felé hajóztunk. Ez volt az első eset, hogy Kryon egy tengeri körút során adta át
üzenetét. Mivel a közvetítés ideje alatt a közönség a nyílt tengeren hajózva
mozgásban volt, ennek energiája eltér a szokásostól.
Üdvözöllek benneteket
kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Eljött egy újabb alkalom, hogy egy termet energiáinkkal betölthetünk, ezúttal
egy olyat, mely mozgásban van és nem "érinti" a földet. Látszólag nem
kapcsolódik a földhöz és folyamatosan mozog. Ténylegesen jobban jelképezi a mostot, mint bármely más alkalom mikor előttetek megjelentünk. A most mindig egy
nem egyenes vonalú mozgásban van. Soha nem pihen meg és mindig a realitás körén
belül van - örök változásban, egyidejűleg számtalan dolgot teremtve. Ne
hagyjátok tehát figyelmen kívül, hogy az egész hajó és vele együtt ez a terem
is, a közvetítés ideje alatt mozgásban van. Ez fokozza üzenetünk erejét.
Itt vagytok tehát bolygótok egy különleges helyszínén, azzal a szándékkal, hogy
jól érezzétek magatokat, gyönyörködhessetek Földetek szépségében és ezzel
egyidejűleg spirituálisán is gazdagodjatok, hiszen a Szellem veletek tart
utazásotok teljes időtartama alatt.
Így ez lesz a cél erre a néhány napra, amíg a hármas jegyében zajló Kryon
körúton (arra utal, hogy ez a harmadik körút) tartózkodtok. Ez egy katalitikus
szám. Egy nyugvó energiát jelképez, mely arra vár, hogy működésbe léphessen.
Gyakran egy másik energiára vár, hogy azzal együtt nyilvánulhasson meg. Egy kis
idő múlva beszélünk majd erről bővebben is, mert általa jól ábrázolhatók ma esti
tanításaink. Amennyiben erre engedélyt adtok, a mai nap katalitikus energiái
veletek lehetnek az út utolsó napjáig, a legutolsó üzenet elköszönő részének
legutolsó szaváig. Ezzel megnyílik a lehetőségek egy ablaka... melyre néhányan
már korábban engedélyt adtatok és melynek néhányan már jóval azelőtt tudatában
voltatok, hogy ebbe a terembe beléptetek volna... és közben ti magatok is
nyittok valami felé. Nevezzük ezt most a szándék olyan "mozgó kapujának", mely
teljes összhangban van a mosttal és mely a fátyol személyes meglibbentését
célozza.
Mindenkit arra kérünk, hogy most csak önmagával törődjön. Ez a tűnődés, a
pihenés, a kikapcsolódás, az önmagatokkal való együttlét időszaka. Néhányatoknak
ahhoz, hogy ezt megtehesse, egy ilyen körúton kell részt vennie. Ideje feltenni
a kérdést: "Ki vagyok én valójában". Lehetséges, hogy örökkévalók
vagytok? Talán nem is haltok meg soha? Mivel a halálba való átmenet során egyik
energiaformáról a másikra váltotok - és közben olyan helyeken haladtok át,
melyeknek létezéséről földi tartózkodásotok során sejtésetek sem volt, de amit
mégis úgy hívtok: Otthon - lehetséges, hogy örökké élni fogtok? Lehetséges, hogy
mindig tovább és tovább éltek? Lehetséges, hogy lényetek esszenciája soha nem
hal meg?
Lehetséges, hogy azokkal akik most körülöttetek helyet foglalnak és akiket mind
ismeretlennek tartotok, akikkel talán nem is egy országból jöttetek, mégis
ugyanahhoz a családhoz tartoznátok? Lehet, hogy ha egymás szemébe néznétek,
nagyon is ismerősnek találnátok egymást? Lehetséges, hogy bár úgy tesztek, mint
akik még soha nem látták egymást, nagy személyes győzelmeket arattatok már
együtt valamikor?
Hadd mondjam el nektek kedves Emberi Lények, hogy ha igennel feleltek ezekre a
kérdésekre és képesek vagytok tényként elfogadni őket, akkor sokkal közelebb
álltok a valósághoz mint sokan mások. Ez tényleg így van. Egy nagy kép van
kialakulóban és van rá néhány napotok, hogy eltűnődjetek rajta.
Beáramlunk e helyre, ahová meghívtatok. Ma egy szokatlan és különleges energia
van jelen, olyan, amilyet hívtatok, hogy mellétek üljön, fogja kezeiteket. Olyan
energia, amelyben nincs ítélkezés. Olyan, mely személy szerint ismer benneteket
és maga is ünnepel örömötök láttán. És bár mindeddig úgy volt, hogy ez az
energia az üzenet végén távozott, ez ma másképp lesz. Ezt az energiát most nem a
csoport kapja, hanem személy szerint adományozzuk nektek. Ez egy olyan energia,
amely felteszi nektek a kérdést: "Megadod nekünk az engedélyt, hogy néhány
napig veled maradjunk? Mi is veled mehetünk majd, mikor a program befejeztével a
termet elhagyod és beszállsz a liftbe? Az étkezések alatt ott ülhetünk majd az
oldaladon? Beengedsz minket magadba erre a hétre? Ott lehetünk majd mi is
melletted az elkövetkező napokban, amint a természet szépségében gyönyörködsz?
Hagyod, hogy megfogjuk a kezed, miközben sétálsz? Beszélhetünk hozzád álmodban?
Megengeded, hogy felébresszünk? Megmutathatjuk magunkat álmaidban? Küldhetünk
neked önmagáddal kapcsolatos üzeneteket?" Ha minderre engedélyt adtok, akkor
a közvetítés végeztével nem távozunk el. Nem megyünk sehová, hanem veletek
maradunk.
Csak a körút utolsó programjának végeztével szándékozunk visszamenni a fátyol
túloldalára. Néhányan majd azt várjuk, mikor jöttök ti is. És amikor egyszer
újra találkozunk majd, visszaemlékezünk ezekre az időkre, amikor egy teljes
hétre megengedtétek nekünk, hogy veletek lehessünk! Nevezhetitek ezt nyugodtan a
fátyol személyes fellibbentésének. És ha már erről beszélünk, szeretnénk
figyelmedet felhívni az új adományra, melyet ti teremtettetek.
A felismerés adománya
Határozzuk meg, mit is jelent a fátyol fellibbenése: sokatok számára ez az
emberiséget és a Szellemet elválasztó korlátok, más szóval, a dualitás
energiájának csökkenését jelenti. Spirituális fejlődésetek évezredei során
mindig is ezt jelentették e szavak, a Szellemhez való közeledést. De most ennél
többről van szó.
Most megadjuk nektek a fátyol fellibbentésének egy lineáris definícióját is: "a
fény felgyújtása". Mivel a fény felfed mindent ami korábban rejtőzködött, az
emberiségnek új választási lehetőségei lesznek. Nevezhetitek ezt a "fény
adományának" is. Az egyes embereknek saját életüket illetően is új választási
lehetőségeik adódnak, tükrözve az új szembetűnő dolgok felszínre kerülését.
Tegyük fel, hogy egész eddigi életedet egy elsötétített szobában élted
(metafora). Ez látszólagos valóságod és a sötétben közlekedsz egyik helyről a
másikra. A vakokhoz hasonlóan te is hozzászoktál, hogy megkülönböztesd az utadba
kerülő tárgyakat és mivel évek óta közlekedsz a lakásban, meglehetősen jól
kitapasztaltad már, hogyan kerülheted ki az akadályokat. Így ez teljesen
természetesnek tűnik számodra. Megkerülsz dolgokat, mert tudod, hogy van ott
valami. Nem botlasz meg semmiben, életedet nem zavarja a sötétség és megszoktad,
merre van olyan dolog melyben eleshetnél vagy megbotolhatnál. És természetesen,
e kis metafora szerint még csak tudatában se vagy annak, hogy sötétségben élsz.
Valóságod már oly régóta ilyen, hogy teljesen normálisnak tartod.
Hirtelen fény gyullad, nem erős, épp csak akkora melyben mindent csak homályosan
látsz a szobában. Elcsodálkozol azon amit látsz és első reakciód az, hogy jót
nevetsz. Azt mondod magadnak: "Végig másfelé mentem, mint igazából mennem
kellett volna, nem is kellett volna ezeket a tárgyakat kerülgetnem! Nem is olyan
a szoba berendezése, amilyennek képzeltem! Nézzük csak. Például erre is, meg
arra is volt mindig egy szabad útvonal, de ezeket soha nem használtam. Milyen
fura egy alak lett belőlem, kerülgettem erre meg arra, mikor volt sokkal
egyszerűbb útvonal. Mekkora felismerés! Az a legjobb az egészben, hogy most
tisztán megértem, hogy eddig nem jól láttam. Végig sötétben voltam!"
Nos hát, mit kezdetek ezzel az információval? Azt hihetitek, hogy a válasz
nagyon is nyilvánvaló. Nos, mit kezdetek újonnan szerzett látásotokkal? "Hát
nézd Kryon - mondhatjátok -, meglehetősen ostoba az aki most is úgy tesz mint
régen." Valóban! Ez azt jelenti, hogy átrendezitek életeteket, ugye?
Átrendezitek, hogy élni tudjatok a látásotokkal, melyet azzal nyertetek, hogy a
fény bevilágította a realitásotokat jelképező szobát. Ez nem más mint a
felismerés. Életutak, Ember és Ember közötti utak jobbá tétele.
Ez történik most a bolygón a fátyol fellibbenésével - valami olyasmi, amit
őseitek ténylegesen előre is jeleztek. Vegyétek észre, hogy a folyamat célja nem
kifejezetten az Istennel való együttműködés javítása, de ez a hatása is megvan.
A folyamat arról szól, hogyan jöttök ki egymással és arról, hogy mennyire
vagytok képesek megérteni a Föld energiáját.
Tíz évvel ezelőtt Kryon megkezdte tanításait és felismerésekről beszélt nektek.
Beszéltünk a fátyol fellibbenéséről és arról miben fog megnyilvánulni. Azt
mondtuk, hogy ez nagy lépés lesz az emberiség számára és hogy erre csak
bolygótok alkotóelemeinek és jellemzőinek teljes átrendeződése után kerülhet
sor. Tíz évvel ezelőtt ezt egyértelműen elmondtuk. Azt is mondtuk, hogy a Föld
jellemzőinek alapvető megváltozása támogatni fogja majd emberi tudatosságotok
fejlődését.
Beszéltünk a "hálók hármas rendszeréről" és közülük arról, mellyel mi dolgozunk,
a mágneses hálóról. És bár vannak olyanok, akik a Kryon csoportot spirituális
műszerészeknek tartják, munkánk mindig is a fénnyel állt kapcsolatban. Célunk
mindig az volt, hogy lehetővé tegyük a felismeréseket a háló átállításával,
melynek lehetősége mindig is fennállt, attól függően, hogy a bolygó lakossága
mit kezd saját erejével. És ti most itt ültök a fény adományában. Ez az energia
a Föld számára eddig ismeretlen volt. Új energia, a fény új beállítása, hogy az
eddig soha nem látott dolgokat is felismerhessétek.
Ezzel a fénnyel új emberi életszínek fejlődnek ki. Ennek elkerülhetetlenül be
kellett következnie. A bolygó mágnesességének ilyen nagymértékű változása miatt
az emberi tudatosság lényegének is törvényszerűen meg kellett változnia. Es
amikor az indigó kifejezést halljátok egy emberre vonatkozóan, akkor fontos
tudnotok, hogy mit jelent ez. Eljön majd az idő, amikor már nem csak gyerekekre
értitek. Akkor majd egy új életszínként emlegetitek, mely a háló
megváltoztatásával egyidejűleg érkezett. Ez az átállítás révén keletkezett
egyetlen új életszín és arra a változásra utal, melyen az emberi tudatosság a
születéskor átmegy. Egy tökéletesítésről van szó, az Emberi Lény térbeli
gondolkodásának fejlesztéséről. Minderre a háló átállítása révén nyílik
lehetőség és realitásotokban a gyerekek változásán keresztül szembesülhettek
vele. Néhány évvel ezelőtt a következőt is mondtuk: még a bolygó változásait
követően se fogja mindenki látni a fényt. Elmondtuk, hogy az egyik Ember
valósága különbözni fog a másikétól és hogy lesznek véleménykülönbségek...
személyes harcok a spirituális dolgok felett. Ez a harc a régi és az új között
zajlik majd, azok indítják akik a régmúlt időkből származó információk és
spirituális törekvések valóságában élnek. Ők azok akik azt mondják: "Isten
mindig ugyanaz, tegnap, ma, holnap és örökké, ezért nem lehet csak úgy
átállítani a hálót és megváltoztatni Istent!" Van valami, amit egyszerűen
nem akarnak észrevenni, mégpedig az, hogy nem Isten energiájának változásáról
van szó, hanem az Emberéről. Ezért a változás az Embernek Istennel való
kapcsolatában van. Bár való igaz, hogy a Szellem maga nem változik, de
kapcsolata az Emberiséggel igen, mégpedig azért mert szabad akaratotokból és
szándékotok szerint többet szeretnétek tudni arról, mi valóságos és mi nem.
Van olyan Emberi Lény, aki úgy döntene, hogy nem vesz tudomást a szobában
felgyúlt fényről? Igen. Nemcsak, hogy tudomást sem vesznek róla, hanem azt is
mondják: "Nem Istentől való. Ezért én úgy teszek mintha nem is létezne.
Ráadásul olyan erőteljes, hogy ártana is ha használnám. Egyetlen régi prófécia
se említi, hogy ilyen dolog bekövetkezhet, ezért egyszerűen semmibe kell venni."
Es mivel ez az ő igazságuk, ugyanúgy tiszteljük mint minden más szabad döntést.
De a véleménykülönbségek még azok között is megmutatkoznak majd, akik médiumnak,
fényküldöttnek vallják magukat.
Az új energiában sokan fogják azt is megtapasztalni, mit jelent az amit mi
"jeles kimenetnek" hívunk. Sok "egyes" és "kilences" jellegű dolog történik
(utalás a számok numerológiai jelentésére). Ez a sok kezdetre és végre utal,
váratlanokra melyek megteremtik a változás energiáját. Sokan távoznak el az élők
sorából szabad akaratukból, ez alatt az idő alatt is míg együtt vagyunk.
Sokan vannak tudatában, hogy a kihívások a jelen időszakban láthatóan nőnek! Ez
kicsit ellentmondani látszik annak amit az imént mondtunk nektek... azaz, hogy
most jobban láthatjátok, ezáltal kikerülhetitek az akadályokat. És tessék, most
gondolkodhattok azon vajon mit tettetek rosszul! Összezavarodva álltok láthatóan
megnőtt terheitek súlya alatt. Drága barátaim, ezért szeretünk benneteket olyan
nagyon! Dualitásotok még mindig elég jelentős, ezért nem rendelkezhettek
rálátással a nagy egészre. A nagyobb fénnyel nagyobb felelősség és nagyobb
képességek járnak együtt. Az új energiával új eszközöket kaptok a
megoldhatatlannak hitt problémák megoldására... az élet nevű kirakós játék
darabkáinak felismerésére.
Mégis úgy tűnik, személyes kihívásaitok egyre nőnek. Sokan megadóan tartják fel
kezüket, mondván: "Egyszerűen semmi nem működik az életemben. Túl sok
váratlan dolog történik. Egyáltalán nem úgy alakul az életem, ahogy szeretném,
vagy ahogy azt a Szellem ígérte. Még az is szétesik, ami eddig stabilan
működött." Ekkor sokan arccal a földre borulva imádkoznak Istenhez és azt
kérdezik tőle: "Mondd, hol rontottam el?"
A manifesztálódásra képes energia megteremtése
Drága barátom, most egy alapvető szabályt mondok el neked, egy olyan spirituális
fizikai szabályt, melyről már korábban is beszéltem, de amit nem hallhattok
elégszer. Az energia teremtéséről van szó. Fényküldött! Minden egyes alkalommal,
amikor a félelmek kezdenek benned feljönni, de bölcsességed és tudásod révén
legyőzöd őket, akkor egy csatát nyersz meg. Sőt ennél több is történik, a
félelem száműzésének folyamata során egy harmadik energia keletkezik. Látszólag
a semmiből megszületik valami, amit harmadik energiának hívunk. Azért "harmadik"
energia, mert másik kettőhöz kapcsolódik. A másik kettő pedig: (1) tudatosságod
energiája (az emberi energia) és (2) az előtted álló kihívás energiája (egy
helyzeti energia). Amikor képes vagy használni az (1)-et a (2) várakozásaiddal
ellentétes kiküszöbölésére vagy megváltoztatására, akkor megteremtődik a (3),
mely nem más mint a "manifesztálódott, megnyilvánult új energia". Ez az energia
helyezkedik el a helyzet (interdimenzionális) piramisának csúcsán. Nevezzük el
ezt "a kihívás hármasának". Bár az újonnan teremtett energia a piramis csúcsán
helyezkedik el, mégis "horgony-energiának" nevezzük. Ez a hármas számú energia
összeolvad a háló energiájával és megnöveli valami olyan dolognak a mennyiségét,
melyről pár perc múlva fogunk beszélni. Itt az Emberi Lény tényleges teremtő
energiájáról van szó, mely fizikailag érinti a Földet. Mielőtt folytatnánk,
jegyezzétek meg a következőt: nem kívánjuk tőletek azt, hogy szörnyűséges
élményeken menjetek át! Verjétek ki fejetekéből ezt a gondolatot. Azt kérjük
tőletek, hogy a helyzetek keltette félelmet megértéssel űzzétek el. A félelem
elűzése a helyzet megoldását, a Föld segítését... és a tényleges győzelmet
jelenti mindenki számára.
Más szóval, ha teljes nyugalommal, bölcsességgel és szeretettel nézünk a tigris
szemébe, akkor az lefekszik és fordul egyet a hátán. Értitek már, hogy mi a
különbség a régi harci felfogás szerinti "keresd meg és pusztítsd el" elve és az
új harci felfogás "keresd meg és hozd egyensúlyba" elve között? Ki mondta azt,
hogy az ellenséget el kell pusztítani? Mert mi van akkor, ha az ellenség
megváltoztatja nézeteit? Azt mondjátok, ez meglehetősen szokatlan lenne?
Ellentétes az emberi természettel? De mi van akkor, ha ebben az új típusú
harcban mindkét fél megváltozik? Mi van akkor, ha a nem kívánt dolgok
elpusztítása, majd a dolgok megszokott módon való folytatása helyett mindkét fél
nyer valamit és változik? Jobb, ha hozzászoktok ehhez, mert az "indigó"
tudatosság ezen alapszik! Hogyan működik mindez egy személyes jellegű harcban?
Hadd fejtsek ki egy interaktív és interdimenzionális dolgot, méghozzá lineáris
módon. Az előző példánál maradva: vajon kiküszöbölted életedből a szóban forgó
félelmet? Nem, a félelem újra meg fog jelenni. Ám az történt, hogy szembenéztél
vele, megértetted, miről szól energiája, majd hagytad elmenni. Ettől
megváltozott maga az Ember. (1) A félelem elhagyásakor sejtszintű változás megy
végbe. Megváltozott a helyzet? (2) Nem magától, de megváltozott. Az történt,
hogy a helyzet a megnyilvánult energia (3) megjelenésével megváltozott. Ez az
egész folyamat pedig az emberi megértés révén mehetett végbe. így mindkét rész,
az emberi (1) és helyzeti (2) is megváltozott a megoldás megnyilvánult energiája
(3) által. A piramis felépült. A kihívás hármasa teljessé vált. Nézzük most meg
ezt a hármast a numerológia szemszögéből. Ha elvégzitek a következő összeadást:
1+2+3, akkor az eredmény 6 lesz. A 6-os szám egyszerű energetikai jelentése
pedig: Egyensúly.
Így tehát minden egyes alkalommal, amikor a kihívást félelmek nélkül és
tényleges megoldást hozóan kezelitek, akkor azzal a bolygó mag-energiához
járultok hozzá. Hogy a bolygó élet-magján belül hova? Bár nektek talán ez nem
tűnik túl logikusnak, a hármas háló-rendszerhez, mely fönt és lent található.
Már beszéltünk ennek komplexitásáról. Itt arról van szó, hogy kihívásaitokat
gyakran kifejezetten abból a célból kapjátok, hogy a rájuk adott reakcióitokkal
megteremtsétek a bolygó számára égetően szükséges energiát. És ki más tudná ezt
megtenni, mint azok akik szeretik a Szellemet? Ki más tudná ezt az energiát
jobban előállítani, mint azok akik erre a feladatra előzetesen feliratkoztak? De
tudjuk, hogy jelenleg ezt nem érthetitek.
Soha még ilyen zavaros időket nem kellett átélniük a fényküldötteknek. Képzeld
el, hogy 20 vagy 30 éven át egy stabil otthonban élsz. Itt jól érzed magad,
mindent kedvedre alakítottál. Most pedig azt mondjuk neked, hogy új házat kell
építened. Le kell rombolnod a régit. Az alapot is teljesen le kell bontani, újra
kell alapozni, új házat kell felhúzni. Az új háznak van egy metaforikus neve: az
Új Jeruzsálem - egy új korszak kezdete, a földi béke korszakáé.
És még csodálkoztok azon, hogy oly mérhetetlenül szeretünk benneteket?
Drága barátaim, kik itt ültök székeitekben, elmondom nektek, hogy életetek
legjelentéktelenebb problémáit is a felfedezés ékköveként kaptátok.
Mindegyikükkel egy meghívót kaptatok a bolygó segítésére. Nem válaszul kaptátok
valamire amit rosszul tettetek, sokkal inkább munkaként kaptátok... olyan
munkaként, melyet már akkor felvállaltatok, mikor azt mondtátok: "A földön
szeretnék élni a nagy átalakulás idején. Részese akarok lenni a
paradigmaváltásnak. Ezért akarok dolgozni és része kívánok lenni az emberiségnek
adandó új adománynak és új gondviselésnek." És íme, itt vagytok.
Beszéltünk már arról nektek, hogy a fényküldöttek ereje hatalmas. A fény
generátorai ők, bár átlagos külsőt öltve élik céltudatos és szeretetteljes
életüket a Földön. Olyan energiát termelnek, mely nem látható, melyben sokan nem
is hisznek és melytől sokan meg is ijednek. Erről szól majd a küszöbönálló harc.
Rezonancia - Új információ
Most egy olyan dologról lesz szó, amit a hálórendszer ad nektek... és ez új
információ, melynek átadása igen könnyű lesz, tekintettel arra, hogy jelenleg
mozgásban vagyunk. Nincs körülöttünk statikus energia, vagy szárazföldi energia.
Itt nem vesz körbe bennünket a szárazföldi helyekre jellemző gyökér energia.
Mint ahogy már korábban is elmondtuk, jelen pillanatban mindannyian egy ritka, a
mozgás miatt a szokásosnál tisztább helyzetben vagyunk.
Hadd beszéljünk most a rezonanciáról. Ez egy kulcsszava mindannak, ami a bolygó
rezgéseiben napjainkban történik. A bolygónak és a bolygón való életnek van egy
alaprezonanciája. Talán tudományosnak tűnik, de egyben spirituális is.
Évezredeken át egy nagyon alacsony frekvenciájú rezonancia vette körül az
emberiséget és magát a földet is, amin járt. Ez a rezonancia a környezet
energiájára adott válasz. A Föld bolygót és az őt körülvevő rétegek
rezonanciáját használják a kommunikációs rendszerek, erről majd egy későbbi
alkalommal fogunk beszélni. Ez a rezonancia mindig 7 és 9 rezgés/mp volt. Ez az
érték az idők kezdete óta állandó volt. (Schumann rezonancia - lektor)
Ez megfelel az emberi agy "tónusának" is, csakúgy, mint a Föld geológiai
összetételének. Ez biztosítja a Földön az állat- és növényvilág energiáinak
szimmetriáját. Átható, az élethez alapvetően szükséges "horgony" ez, fontos
alapját képezi olyan ismérveknek, melyek még felfedezésre várnak. Mint ahogy azt
már sok ízben elmondtuk, sejtjeitek és szerveitek "kórusa" ultra magas
frekvencián rezeg, de az alaprezgés, a "horgony" jelenti a kulcsot minden
számára. Bár sok különböző "frekvencia" létezik, most valami másról beszélünk -
olyan rezonanciákról és energiákról, melyek rezgés intenzitása nagyobb és
amelyek a környezet hatására inkább hajlamosak a frekvenciaváltoztatásra. A
következőképpen közelítsétek ezt meg: a rezonancia a harmóniáról szól. Ha valami
rezonál, akkor azt a környezetben lévő, hasonló, de erőteljesebb harmonikus
frekvencia vagy frekvencia együttes okozza.
Azt akarjuk ezzel mondani, hogy a hálóigazítások célja részben a Föld
alaprezonanciájának átállítása. Az új alapérték 11 körül, ill. afölött lesz. Nem
tudjuk megmondani, mi lehet majd a végső érték, mert ezt az Ember módosítja
azzal, hogy megoldja a bolygó számtalan problémáját. Ez azt is jelenti, hogy az
ezzel "harmonikusak" is változni fognak és hogy még a sejtműködésetek, valamint
az "instrukciós kórus" is változni fog.
Amikor az emberi sejtrendszer más frekvenciára rezonál, mint amilyennel
született, ha olyan energiákkal találkozik, melyek új módon rezegtetik meg,
akkor fellépnek bizonyos reakciók. Nyugtalanság, rossz közérzet és igen...
felriadás éjjel 3-kor. Ilyenkor azt kérdezed: "Ez most normális? Furcsa
érzésem van, mintha minden más lenne." Talán azért, mert más is!
A DNS (DNS
információk egy helyen)
Olyan keveset mondtunk DNS-etekről, melyre a bolygó új rezonanciája hatással
van, de eljön majd az idő, amikor sokat fogunk beszélni róla. Mennyi mindent
elrejt előletek négy dimenziótok. Van bennetek egy kreatív motor, egy
információs adatbázis rólatok, múltatokról, jelenetekről és lehetőségeitekről.
Ez mind ott van DNS-etekben.
Azt mondtuk korábban, hogy 12 réteg van. Csak egyről van tudomásotok közülük, a
dupla spirálról melyet négy dimenzióban láthattok. Ennek a rétegnek az
"alapkészlet" nevet adjuk. A DNS-ben tárolt minden információ innen indul ki. Ez
az alap, mivel ez alapvető valóságunk része. A DNS rétegek között nincs
fontossági hierarchia. Ezért az alapkészlet se azonos az első réteggel. A
lineáris valóságon túl másképp kell gondolkodnotok. Az alapkészlet a DNS körének
középpontjában van. Igen nehéz feladat lenne bemutatni számotokra az alapkészlet
és a többi réteg közötti kapcsolat-rendszert. Nem "szálak" alkotják, hanem
inkább rétegek. A számotokra láthatatlan interdimenzionális rétegeket úgy
képzeljétek el, mint amelyek az általatok is látott rétegen fekszenek. Ha
jólesik a rétegeket megszámolnotok, akkor tegyétek azt. De emlékeztetünk arra,
hogy ha egyszer elhagyjátok a négy dimenzió korlátait, az idő nem lineáris.
Ezért például ötödik dimenzió se létezik, de nektek mégis jólesik ezt a
kifejezést használnotok (Kryon azt mondja, inkább négy plusz egy dimenzió).
Ettől már korábban is beszéltünk. Ezért a rétegeknek nincs számszerű sorrendjük,
inkább jellemezhetők névvel és energiával, mind a 12-es körön belül.
Összesen 30-féle különböző kölcsönhatás jellemzi a DNS alapkészletének és a
többi rétegének kapcsolatát. Eljön majd a nap, mikor azt is elmondjuk nektek,
melyek ezek az kölcsönhatások. Talán még meg is nevezzük őket! De most hadd
adjak nektek egy kis utalást: elgondolkodtatok már azon, hogy igazából honnan
jöttetek? Ha örökkévalók vagytok, akkor hol a hazátok? És hol voltatok azt
megelőzően, hogy idejöttetek? A Földön korábban nem volt ilyen magas a népesség,
így hát akkor honnan jöhettetek? Elgondolkodtatok már azon, hogy is volt az,
amikor feltették nektek a kérdést: "Akarsz a Földre menni?" Mit
csináltatok éppen akkor? Hol voltatok? A Szellemi lét interdimenzionális
spektrumának mely részén dolgoztatok épp, mikor a hívást hallottátok? Talán egy
másik bolygón, egy másik dimenzióban, egy másik időkeretben? Mi volt a nevetek?
Mi volt a célotok? Vagy azt hiszitek, hogy miután sokáig angyali formában
röpködtetek az örök üdvösség állapotának végtelenségében, egyszer csak hirtelen
megérkeztetek a Földre? Lehet, hogy az univerzum nagy terve ennél sokkal
összetettebb? Vagy lehet, hogy Isten családjában dolgozó szellemi lényként arra
kérnek, gyakran jöjj és menj?
Igen, DNS-etek számotokra láthatatlan rétegeinek egyikén van egy lenyomat, mely
pont erről mesél! Ez mesél arról is, hogy ki vagy épp most és mit remélsz a
Földön való rövid tartózkodásod során elérni. Hányszor voltál már itt a Földön?
Ki voltál, miket tettél? Hogyan érint mindez ma téged? Vannak a DNS-ednek olyan
rétegei is, melyek itt tartózkodásod teljes történetét tartalmazzák. Milyen
energiákra tettél szert? És mi közük ezeknek az energiáknak ahhoz, hogy most itt
vagy ebben a szobában (vagy itt jársz a könyvnek ezen a lapján)? Mindez
kiolvasható a számotokra láthatatlan DNS rétegek lenyomataiból.
Ma az egyik előadó, Barbara (Barbara Dillinger) arról beszélt, hogy az
interdimenzionális valóságban minden egyidőben történik. Ezzel kapcsolatban még
elmondjuk, hogy ha linearitásotokon kívülről szemlélitek, akkor ez azt jelenti,
hogy minden korábbi életeteket épp most élitek! Erről már beszéltünk korábban,
de lehet, hogy még soha nem gondolkodtál el azon, hogy vajon hogyan befolyásolja
mindez közérzetedet akkor, mikor az új energiában "felgyúl a fény"? Izgatottan
várod, mi történik? Vagy talán félsz? Lehet, hogy az életek melyeket múlt
életeidnek tartottál, kezdenek nagyon is jeleneddé válni? Ha így van, akkor hadd
gratuláljunk neked és hadd bocsássuk rendelkezésedre a tudatosságodnak megfelelő
energiát, hogy ünnepelhesd, ahelyett, hogy félnél tőle. Alapkészleted négy
dimenzióban már tudja ugyanezt. Ezért található épp a kör közepén. Minden
módosítja, árnyalja... sőt, még rezonáltatja is az alapkészletet.
Nemrég arról beszéltünk nektek, hogy függetlenül attól, hogy milyen
négydimenziós génkészlettel rendelkeztek, az amiről azt gondoljátok eleve
elrendeltként kódolva van benne, megváltoztatható. Ez igen mélyreható
információ. Azt jelenti, hogy módotokban áll saját génállományotokat
megváltoztatni! Elmondtuk nektek, hogy a Földön fellelhető legnagyobb erő az
Emberi Lény tudatossága és most már tudjátok, mit értünk ezalatt. Gondolataitok
által megváltoztatható lenne sejtműködésetek? Igen, igen és megint csak igen! Ez
mindig is így volt. A DNS interdimenzionális rétegei selyemgubóként veszik körül
az alapkészletet és várják a szándék, szenvedély és szeretet rezonanciáját... az
Ember változásának katalizátorát.
Az alapkészlet csak egy motor. Gondoljatok rá úgy, mint dinamikus biológiai
motorra, mely a születéskor kapott instrukciós készletet hordozza egészen addig,
míg más instrukciók új irányt nem szabnak neki. Képzeljétek el magatokat a
tenger hullámain vakon hányódó hajóként, mely maga se tudja melyik irányba tart.
Csak annyit tud, hogyan kell fennmaradni, állandóan megújulni és létezni. De az
alapkészlet kapitánya nem más, mint a körülötte lévő interdimenzionális rétegek.
Ezek módosítják az alapkészletet, utasítják, hogy váltson irányt és hajózzon
biztos kikötőbe. Bár ezek a rétegek nem voltak mindig aktívan elérhetők a
négydimenziós érzékelés számára... addig legalábbis nem, míg a fényt fel nem
kapcsolták.
A DNS interdimenzionális részeinek ébredését tapasztalhatjuk most. Ezt értjük
DNS-etek aktiválása alatt. És ezzel azt is elmondtuk, hogy a háló
megváltoztatása és a többi igazítás mind közvetlen összeköttetésben vannak a DNS
interdimenzionális részeivel, beszélnek hozzá. Ez az a változás, mely a másfajta
gondviselésben élő Embertől megkülönbözteti napjaink Emberét... kik most itt
ülnek, vagy olvassák e könyvnek a régi és az új paradigmáról szóló üzeneteit.
Numerológia
Azt ígértük, hogy beszélünk a numerológiáról is, a bolygó egyik legősibb
tudományáról. Röviden fogunk szólni róla. Még a legkomplexebb numerológiai
rendszerek is a lincaritásotok szerinti számsorral foglalkoznak, azzal, amit
négy dimenzióban érzékeltek.
Az 1-től 9-ig terjedő számokkal és a velük kapcsolatos rendszerekkel
foglalkoznak. Ideje bevonni három olyan "számot" is, melyet nem érzékeltek. Mint
DNS-etek esetében is, itt is vannak más olyan elemek, melyek módosítják azt,
amit láttok, vagy valamilyen rezonanciába kerülnek vele.
Lehet, hogy nagyon különösnek tartjátok majd azt, amit most mondunk, de
rendszeretekben van még három szám, melyek nem rendelkeznek numerikus értékkel
és ez így van jól. Pontosítunk: ezekhez értékeket rendelni nem lenne más, mint
például azt kérdezni: "Hányas számértékű a kék szín?" Furcsa választ kapnál, ami
úgy szólna: "Hogy érted? A színeknek nincs számuk, csak nevük." Igen, ez
így van, mégis rendelkeznek energiával, kombinálhatók és egy rendszert képeznek.
Gondolj hasonlóképp a három új számra is. Szeretném megismertetni veletek ezeket
az interdimenzionális számokat, melyek módosítják az általatok használt számok
jelentését.
Van még három szám a kilences után és egyik se zéró. Mindnek van egy szimbóluma
(szakrális geometria) és neve. Ha igazán szeretnétek növelni tudásotokat, akkor
a többi kilenc számmal együtt ezeket is használnotok kell. Módosítják az első
kilenc jelentését, ezért megváltoztatják a rendszer energiáját.
Hadd mondjak egy példát. Ha vesszük például az 1-et, akkor ez az "új kezdetek"
asszociációt hordozza (a legegyszerűbb értelmezés szerit). Az 1-es szám így
egyszerűen mintha azt mondaná: "az új kezdeteket, a kiindulási pontokat
jelképezem." Ugyanakkor, ha vesszük a 9-es után következő három új szám
valamelyikét, akkor az 1-es szám jelentése módosul.
Hogy még világosabb legyen, elárulom nektek, mi is ez a három nem-szám,
legegyszerűbb formájában. Linearitásotokban ezek a múlt, a jelen és a jövő
energiáit jelképezik. Egyelőre ezeket a neveket rendeljük hozzájuk, sorrendiség
nélkül. Ezért nem abszolút, hanem feltételes számok. Az első kilenc számjegy
értékkel bír (abszolút lineáris értékkel). Az utánuk következő három azonban
feltételes szám, nincs értékük, de módosítják az abszolút számokat.
Ez a három interdimenzionális szám nem rendelkezik saját energiával. Szükségük
van a többi számra, hogy hatni tudjanak. Ettől katalizátor számokká is válnak.
Emiatt a többi kilenc számjeggyel együtt egy körben és nem pedig sorban vagy
oszlopban helyezkednek el. Egyesek megértik majd mindezt, mások viszont nem.
Vagy mondok mást: ha a kilenc számjegyet egy oszlopban feltüntetnétek a lap
tetejétől lefelé, akkor gondoljatok úgy erre a másik háromra, mint amelyek az
oszlop fölött lebegnek. Ezzel a példával tudjuk leginkább érzékeltetni ezt a
négydimenziós valóságotokon kívüli dolgot.
Térjünk vissza példánkhoz. Hogyan érintené az 1-es szám értelmezését, ha a
"múlt" interdimenzionális száma állna mellette? Mi a válasz? Az, hogy többlet
információt árul el a szám energiájáról, jóval nagyobb rálátást ad. Jelen
esetben azt mondja, hogy múltadat az új kezdet energiája veszi körül. Mit
jelenthet mindez? Nincs ebben valami ellentmondás? Sokak számára ennek nincs
értelme. Arról van szó, hogy a múlt energiája, mely meghatározza a jelent,
átrendeződésben van. "Micsoda? - kérdezitek most. - Mi köze a múltnak a
jelenemhez?" De ez egyáltalán nem bonyolult, drága barátom. Mit hordozol
magadban, hogy most is mérges vagy? Mi olyan történt veled a múltban, amitől
bánatos és szomorú vagy? Ha numerológushoz mennél tanácsadásra, az ő olvasatában
az 1-es szám mellette a múlttal mint módosító tényezővel, azt jelentené, hogy az
érzelmeidet és cselekedeteidet évek hosszú sora óta zavaró múltbéli dolgok körül
az új kezdetet jelző energiák csoportosulnak. Így érted már?
Mi lenne akkor, ha az 1-es szám mellett a "jelen" állna módosító számként? Ez
azt jelentené, hogy az új kezdet energiája vesz körül és valószínűleg épp most
szándékozik megmutatni magát négydimenziós valóságodban! Ez egy változást
jelezne realitásod adott idejére vonatkozóan és segítene megérteni, mit kellene
tenned ahhoz, hogy életed még ugyanaznap meg is változhasson!
Ha az 1-es szám mellett a "jövő" energia jelölője áll, akkor az olyan új
kezdetet jelöl, melyre lehetőség van, nem most, nem a múltban, olyan lehetőség
melyet már észrevettél és amely segíthetne neked megtervezni... segíthetne
gondolkodásodat megváltoztatni azzal kapcsolatban, hogy mi legyen a következő
lépésed. Látjátok már, milyen módon hatják át ezek a "fogalmi" számok létező
rendszereteket? Ugyanakkor ezzel jóval komplexebbé válik az egész. Három szintet
rendel az általatok ismert egy mellé.
Végül pedig, hogy már az eddig is igen érdekesen összetettnek tűnő dolgot még
tovább vigyük, megkérdezzük: vajon mi történne akkor, ha több "fogalmi" szám is
állna az 1-es szám mellett? Mi lenne, ha ott állna a "jelen" és a "jövő"
jelölője is mellette? Ez már egy bonyolultabb kirakós játék, olyan új rendszer
melynek mi az "interdimenzionális numerologia" nevet adjuk. Ez egy vadonatúj
eszköz. Természetesen rögtön adódik is a kérdés: "Ki képes meglátni ezeket a
fogalmi számokat?" A válasz pedig: "Mindannyian, ha akarjátok". Ez is része az
új fénynek, része a "sötétben való látásnak". Ez mind része annak, amit nektek
adományoztunk, hogy újraírhassátok spirituális szabálykönyveiteket és ősi
írásaitokat, melyek olyan nagy értéket képviseltek számotokra, mielőtt a fények
kigyúltak volna.
Nos, mi köze ennek hozzád, ki most itt ülsz a hajón, vagy épp most olvasd e
sorokat? A következő: minden Emberi Lény aki most olvassa vagy hallgatja
üzenetemet, mindezt már régóta tudja! Kryon üzenete így fölöslegesnek is
nevezhető. Az üzenet csak megerősítése mindannak, amit "belső magotok" már eddig
is tudott. Ha képes lennék egy pillanatra lehántani életetekről a dualitás és
linearitás burkát, ha egy pár perc erejéig igazi családtagokként
beszélgethetnénk, akkor a magas fizikáról folytathatnánk diskurzust.
Beszélhetnénk nektek a magasabb szellemiségről. Beszélhetnénk nektek a
szenvedély és a szeretet hihetetlen gyógyító erejéről. Megvitathatnánk emberi
történelmeteket, ahogy évezredek jöttek és múltak pl. Beszélgethetnénk az
univerzum történelméről és mindannyian tudnátok egymásról, ki honnan jött.
Mesélhetnénk nektek a Földről, mely a létezés egy adott pillanatában nem volt
több egy tervnél. Elmondhatnánk nektek, mi volt szerepetek abban, hogy a
naprendszer létrejöhetett, épp azon a helyen ahol van, megoszthatnánk veletek
azt is, hogy született meg maga a háló. És ti mind tudnátok, emlékeznétek, miről
van szó... mind emlékeznétek.
Akkor együtt örvendezhetnénk azon, hogy oly sok mindent elértetek már.
Ünnepelnénk nagyszabású tetteiteket és az előttetek álló lehetőségeket.
Beszélnénk a nagyobb képről, arról, hogy amit itt a Földön tesztek, az egész
univerzumra hatással van... a legnagyobb titokról, mely még mindig el van rejtve
az emberiség elől. A titokról, mely a fény és a sötétség egyensúlyának
megteremtéséről szól, talán még Isten családján belül is.
És végül... ünnepelnénk, hogy szabad akaratotokból bármit megtehettek ezzel
kapcsolatban, hisz ez a szabad akarat bolygója (árra céloz, hogy a Föld az
egyedüli bolygó, melynek valósága és spirituális rezgése megváltoztatható).
Nézzetek fel az égre! Számoljátok meg a csillagokat. Meg tudjátok számolni őket?
Nem. Túlságosan is sok van belőlük, pedig ezek még csak azok amelyeket ti
magatokat is láthattok. De ezeken túl, szemeitek elől elrejtve, hihetetlen
bőségük van az égen! Mégis, egyedül a ti Földetek van kikövezve a különleges
feladatra, melynek teljesítésére jöttetek. Elképzelni sem tudjátok, mennyire
különleges a feladat. Még mindig nem akarjátok elhinni, hogy többek vagytok a
hatalmas tengerpart kis homokszemcséjénél. Ezzel szemben mi azt mondjuk nektek,
hogy ti vagytok a teremtés hatalmas nagy kiterjedésében rejtező ékkő, mely alig
várja már, hogy a világegyetem változásának és fejlődésének láncára felfűzzék.
Eljön majd a nap, amikor a fények teljesen kigyúlnak. Megismeritek valódi
neveiteket és az enyémet is. A Kryon pusztán csak az a nevem, melyet
négydimenziós valóságotokban ki tudtok mondani. Majd elbeszélgetünk a Földön
tett utazásotokról és hogy mit jelentett mindez az univerzum számára. Együtt
nevetünk, együtt örvendezünk azon, hogy mennyi mindent elértetek. Beszélünk
arról is, milyen volt életetek 2002-ben... a kezdeti idők utolsó időszakában.
Minden ami eddig történt, még csak egy lehetőséget jelent arra, hogy
megkezdődhessék a Föld és a rajta élő emberiség által kitűzött feladatok
teljesítése.
Közületek néhányan épp erre az időre vártak. Visszatartották Földre való
visszatérésük ciklusának természetes ütemét, mert kifejezetten az Új
Gondviselésnek ezt az időszakát céloztátok meg. Tudták, milyen kihívások várnak
rájuk. Tudtak az Armageddon lehetőségéről, mégis kivárták az időt, hogy itt
lehessenek épp ezekben az időkben. A ma esti csoportban heten vagytok ilyen
"halasztók", akik tudatosan, előre eltervezett szándékkal megszakítottátok
planetáris életciklusotokat, azért, hogy itt élhessetek ma a Földön és ez
megmutatkozik elszántságotokban. Különösen hosszú időt töltöttetek a fátyol
túloldalán, nagy egyensúlyban és csak a megfelelő időre vártatok.
És még csodálkoztok azon, hogy végtelenül szeretünk benneteket? Csodálkoztok
azon, hogy dicsőítjük életeiteket és megmossuk lábaitokat? Nem értitek, miért
akarunk veletek maradni egész héten át, míg a Kryon körútnak nevezett utazásotok
tart?
Ugye, azon is csodálkoztok, miért került rátok a kihívások köpenye? De talán
ébred már bennetek a harcos! Talán már jobban értitek, ki is az ki-e lapokat
olvassa. Nos, már nincs min csodálkoznotok... mert a fény már kigyúlt.
Szeretettel búcsúzunk.
Kryon
Fordító - Szabó Anna |