A meghatározhatatlan spirituális út
Ft. Pierce, Florida - 2005. szeptember
Sedona, Arizona - 2005. október
( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelsedona05.html )
Az olvasó dolgát megkönnyítendő, ez a közvetítés át lett dolgozva
Lee és Kryon által, ki lett bővítve, a jobb érthetőség érdekében. Gyakran, az
élő közvetítés során az információ ott megjelenő energia formájában is
befogadható, ami olyan kommunikációt jelent, amelyet a nyomtatott oldalakra nem
lehet átvinni. Élvezd tehát ezt a bővített üzenetet, amely Ft. Pierce-ben,
Floridában és az arizonai Sedona-ban hangzott el.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Megosztom veletek a VAGYOK energiáját, mely isteni eredetű és amelyet sokan
közületek megfoghatatlannak és hozzáférhetetlennek érzékeltek, ám ez ott
hullámzik a szellemében minden itt lévő Emberi Lénynek. Hadd áruljam el nektek,
hogy ez egy nagyon kedves hely. Jelen tapasztalás élvonalában az emberi lény
áll, intellektusával, érzelmeivel, intelligenciájával, valamint Isteni mivolta
által, amely meghatározza őt, mint Embert, ahogy hallgatja vagy olvassa ezen
üzeneteket. Hadd jelenjen meg a kíséret - lassan beáramlik erre a helyre és
kitölti a székek közt lévő üres helyeket!
A legutóbbi alkalommal, amikor ezt tettük, az jó messzire történt innen.
(Alaszkában). Felhívtam az ott jelenlevő emberek és partnerem figyelmét arra,
hogy semmilyen felvételt vagy jegyzetet ne készítsenek arról az eseményről, mert
az csupán a bemelegítés volt. Ő most már ismeri ezeket a dolgokat, amelyekről
beszélünk és így még jobb fordítást tud eszközölni a mostani alkalommal.
Kedveseim, Kryon kísérete nem az aminek föltételezitek. Beszéltünk már erről
ezelőtt is. Ez egy isteni időszak! Több energia fog megnyilvánulni felétek és
átáramlani rajtatok, mint amire számítottatok. Ezek olyan energiák, amiért
imádkoztatok, mert ez egy személyes jellegű kíséret, mindig is az volt. Nincs
egy olyan általános energia, ami része egy ilyen közvetítésnek. Közületek
mindenki részt vesz benne, még a kételkedők is... mert mindig van ilyen.
Mindannyian külön utat jártok, egy olyan utat amit mi jól ismerünk.
Arra bíztatlak ezért, a következő néhány pillanatban: Érezd ezt az energiát!
Kapcsold ki előítéleteidet, kapcsold ki azokat a gondolataidat, amelyek szerint
ezek a dolgok itt nem történhetnek meg! Partnerem, Lee már hozott nektek egy
üzenetet, melyben földi mesterek és filozófusok eszméit hangoztatta. Ezek azt
mondták: "Azzá váltok, amit gondoltok,"! Az erő, amit birtokolsz, rejtve van
attól, amit a valóságodnak érzékelsz . Ha te most itt ülve azt mondod, hogy
valóságodban "ez nem történhet meg" - akkor nem is fog. Ezek a szavak egyszerűen
leperegnek, mint a falra hányt borsó.
Ha azonban, a valóságod az, hogy "ezek a dolgok mégis reálisak" és igenis
lehetséges egy entitás számára, a fátyol túlsó oldaláról az, hogy ide jöjjön és
a szeretet mélyreható üzenetét hozza el nektek a mai napon, akkor jó helyen
vagytok. Mert ezek az üzenetek egy olyan entitástól származnak, aki úgy szeret
benneteket, mint egy fivér vagy egy nővér és ezen az energián
keresztüláramlanak és terád vannak irányítva. Itt van még az olvasó is, aki
éppen most kapcsolódik hozzánk, ti ezt jövőnek neveznétek és nem érzékelitek
vagy nem látjátok őt. Több ezren vannak, akik részt fognak venni és ez még
nagyszerűbbé teszi ezt a találkozót, azok számára, akik igénylik közületek a
"most" tapasztalatát!
Mi látjuk az olvasókat is! Azt is tudjuk, mire van szükségük. Tehát olvasó, ez,
ami a szemed elé kerül ugyanúgy felkavarhatja szívedet, mint azokét akik ma itt
hallgatják! Legalábbis reméljük, hogy így fog történni, mert ez a tanítás, amit
át kell adnunk nektek! Az olvasó talán tudja, hogy ez az üzenetet egy olyan
zónában hangzik el, melyik minden évben ki van téve annak a veszélynek, hogy
elsöpri a víz és a szél - ezt a helyet Floridának hívjátok.
(Ez az üzenet ismételten elhangzott Sedona-ban, de először Floridában történt.)
Tehát, ide címezzük mondandónkat ebben a pillanatban!
A Föld időjárása
Amint már a múltban elmondtuk, újból el fogjuk mondani. A szélviharok, amelyek
nagy pusztítást végeztek országotokban, két évben is, előre lettek jelezve és
nem kellett volna, hogy meglepetést jelentsenek. Tizenhat éve beszélünk nektek a
jelentős időjárás változásokról, amelyek be fognak következni (Kryon első
könyve). Ezek az Emberi természet polaritásának visszhangjai. Ahogy az Emberiség
halad, úgy halad Gaia is. Ahogy növekszik a polaritás a fény és a sötétség
között, úgy növekszik a hideg és a meleg között is. Extrém nagy hidegek és
extrém nagy melegek lesznek és ezek találkozásánál, valószínűleg veszélyes
zónák. Éppen ahogy a spirituális szenvedély polaritása sokakat letépett a
normális állapotuk kerítéséről, úgy a bolygó is válaszol ezekre az energiákra,
pontosan úgy, ahogy azt mondtuk.
Fénymunkások, közületek néhányan tudják ezt és fel vagytok rá készülve. Itt egy
olyan épültben vagyunk, ami egy megszentelt tér, ahol nagy múltja van a hasonló
tanításoknak. (a Kryon közvetítés egy Fénymunkás templomban történik). Ellenállt
a szeleknek és az esőnek és még mindig itt áll. Isteni áldás van rajta.
Helyénvaló, ami itt van, azonban mégis a Föld egy veszélyes helyén van.
Tulajdonosai biztosak a munkájukban. Miért? Mert értik, hogy helyénvaló
mindkettő, a szél is és a munkájuk is.
Megkérdezték tőlem: "Mi a helyénvaló kedves Kryon az ilyen dolgokban, mint
ezek a nagy viharok?"
Az elmúlt hetekben, hónapokban, két nagyméretű vihar volt, egyiknek az
energiájáról hasznos információkat fogok nyújtani nektek. Az időszak legnagyobb
viharának, a Katrina nevet adtátok. Habár ezt a területet, ahol én tartózkodom,
nem érintette olyan mértékben, mint más helyeket, tisztában vagytok vele, mit
tett és mekkora káoszt okozott. Az előző vihar pontosan ott csapott le ahol most
vagyok, félelmet és károkat okozva.
Újból megkérdezhetitek: "Mi a helyénvaló egy ilyen dologban?"
Tulajdonképpen, mindezek a viharok helyénvalóak. Egytől egyig az energiák
kavarodását jelentik és erre szükség van. Nem létezik negatív célkitűzés
valamelyik ország ellen, sem büntetés bármely Emberi lakhelyet illetően.
Ellenben létezik az általatok teremtett energiának a megnyilvánulása, ahogy
megvilágosodási folyamatotokkal változtatjátok Gaia aktuális vibrációját.
Ahogy változik a Föld, többet is fogtok látni mindezekből. Engedjétek meg, hogy
visszatérjek arra, amit sok évvel ezelőtt mondtam. Ebben az Új Energiában,
intenzív időjárás változások fognak történni, egy olyan ciklusban vagytok most,
melynek potenciálja legalább öt évre előremutat, ugyanilyen intenzitással, a
ciklus végéig. Ennek láthattátok egy jelét az idén, amikor az idény nagyon korán
kezdődött igen erős aktivitással. Az időszakok tartósak lesznek és az
intenzitásuk is hasonlóan erős lesz, mint az aktivitásuk. Nos ennek nem
feltétlenül kell így maradni, mert ahogy a Föld vibrációja egyre nagyobb lesz,
lassanként ki fogtok lépni ebből a ciklusból. Igaz is, kedves Emberi Lény, ez
csupán egy lehetőség! Ti felgyorsíthatjátok a ciklust, saját vibrációtok
megemelésével és Gaia majd reagál.
Nem azért vagytok itt, hogy szenvedjetek vagy aggódjatok és azért sem, hogy
féljetek. 16 évvel ezelőtt elárultuk nektek a kilencesek és a tizenegyesek
jelentését. A tizenegyes egy mesterszám. A mesterszámok a megvilágosodott
értelemről beszélnek. Amikor megérkeztem 1989-ben, (egy 9-es év) elmondtam, hogy
a rám jellemző szám a 11-es. Az egyszerű angol abc-ben a Kryon numerológiája a
11, mely helyénvaló felvilágosodást jelent. A kilences a beteljesedés száma és
amikor egymás mellé teszitek őket, mint a 9:11, amit kaptok, az a helyénvaló
felvilágosult beteljesedés. Már beszéltünk ezekről a dolgokról ezelőtt is. Még
korotok nagy tragédiái is, amelyekről nem szóltak a próféciák, igen mélyrehatóak
voltak országotok és a Föld energiájának megváltoztatásában. Ezek terv szerint
történtek és a maguk módján helyénvalóak voltak.
Katrina egy érdekes numerológiai aspektussal rendelkezik, ha közületek bárki is
megtette, hogy kiszámolja. Ha "össze lesztek kapcsolva", partnerem kifejezése
szerint, annak az energiájával, ami igazán most zajlik a bolygón, meg fogjátok
érteni a kilenceseket és a tizenegyeseket. Arra kérlek, elemezzétek a Katrina
számmisztikáját és megtudjátok, hogy ez is tizenegyes! És ugyanígy el fogjuk
mondani újra, hogy ezek a dolgok nem egy misztérium és nem "meglepetés
Istennek"! Készüljetek fel! Semmi nem kellene, hogy itt meglepjen benneteket!
Készüljetek! Rendelkeztek a technológiával, bölcsességgel és most már
tapasztalattal is. Léteznek egyszerű technikák, amelyek megakadályozhatják, hogy
egy ház elrepüljön, még a legerősebb szélben is... ezért vissza az alapokhoz. *
Léteznek szintén nagyon egyszerű technikák, hogy megóvjuk otthonunkat az
elárasztástól azokon a területeken, amelyek a tengerszint alatt találhatóak. Ezt
"földnek" nevezik! Miközben sokan segélycsomagokat küldenek azoknak, akiknek
újjáépítésre van szükségük, te inkább küldj földet nekik. Tanulmányozzatok egy
olyan újjáépítési tervet, ahol minden ház ki van emelve legalább a tenger
szintjére, vagy az fölé. Majd amikor újból rátok tör a hurrikán, csupán az
utcákat fogja elönteni.
Szintén mondtuk azt is, hogy a föld mozdulni fog. Megtette, a közelmúltban is.
Ez egyike volt a legnagyobb rengéseknek, amit lejegyeztek történelmetekben. Gaia
az óceán mélyén rázkódott meg, ahol a platók találkoznak. Habár úgy érezhetitek,
hogy az emberéletek elvesztése a rengést követő árhullámban egy Emberi tragédia,
nem tudhatjátok milyen élmény lett volna, ha a földmozgás ugyanezzel az
energiával más platókat érint, vagy az ország más területein történik.
Eltűnődtetek már ezen? Ennek a rengésnek az ereje tulajdonképpen megváltoztatta
a bolygó tengelyforgásának idejét, ez olyan valami, amire számíthattatok, ha
követtétek amit újra és újra elmondtunk az évek során. És újra meg fog mozdulni
és előre megjósolható helyeken. Azt is mondtuk, hogy figyeljetek a vulkánokra,
amelyek szintén aktívvá válnak újból, reagálva a földrengésekre, hirtelen és
figyelmeztetés nélkül. A következő helyekre figyeljetek: Etiópia, Oroszország,
Új Guinea, India, Ecuador, Japán, El Salvador és Alaszka az USA-ból.
Fénymunkás, ne félj ezektől a dolgoktól! Ne a félelem alapján dönts arról, hogy
hol fogsz élni! Ami azt illeti, újból elmondjuk, a Világítótornyok veszélyes
helyeken épültek, hogy a megvilágosodás fényét sugározzák a sziklákat körülvevő
nehézségekre. A Világítótornyok vezetnek és mutatják az utat a sötétségben. A
sziklákhoz vannak horgonyozva és nem félnek, hisz ez miatt építették őket. Te
meg tudod-e ezt tenni félelem nélkül?
* Kryon olyan acélból ill. nylonból készült hálóról beszél,
a házak fölé, amely előre beöntött vasbeton cölöpökhöz lenne erősítve a ház
körül, ugyanúgy mint azt a cirkuszi sátraknál alkalmazzák. A háló lehetne nagyon
finom csomózású és nagyon erős, ugyanakkor könnyű is. Ennek egyetlen célja az
lenne, hogy megakadályozzon egy erős és sokáig tartó vihart abban, hogy a házat
rétegről rétegre lehámozza, miután elvitte a tetőszerkezetet és ezzel lehetővé
vált a nyomás változása a ház belső tere és a külső tér között.
A mai napra szóló tanítás
Ó, kedves Emberek, kedveseim, hadd áramoljon be kedvesen a kíséret erre a
helyre! Talán érzitek azoknak az energiáját akik azért jöttek ide, hogy átadják
nektek ezt a kedves üzenetet! Azok vannak itt, akiket szerettetek és
elveszítettetek! A ti csoportotok részei ők és mindig is azok lesznek. Sokszor
elmagyaráztuk már, ezért itt most nem fogjuk újra elmondani. Olyan sokan vannak,
akik a nagyobb képhez tartoznak és most ott állnak melletted.
Merült-e fel benned valaha is kérdés azokkal a családtagjaiddal kapcsolatban,
akik elmentek? Mi van akkor, ha ők most látnak téged? Elárulom, ők most igenis
látnak téged! Vannak olyanok köztetek akik néha megkérdezik, "Anyám vagy apám
most büszke lenne rám?" Miért nem kérdezed meg őket? Mert itt vannak! A teljes
kép sokkal nagyobb, mint azt te gondolod! Át szeretnénk adni néhány olyan
információt, amelyet egy alkalommal már átadtunk, (a Kryon körutazáson) azonban
csupán most került átírásra. Ez a spirituális ösvényetekkel kapcsolatos.
Néhány héttel ezelőtt, arra kértem partneremet, változtasson programján és
fektessen több hangsúlyt az emberi észlelésre. Arra kértem, beszéljen többet
"az
Ember által észlelt, korlátolt valóság skatulyából való kilépésről", hogy minél
többen kezdjék el érteni, mi is valójában a valóság. Nos, már a tudományotok is
kezd egyetérteni azzal, hogy erre szükség van. Sokkal több minden tartozik a
körülötted lévő képhez, mint amit képes vagy észlelni. A tudomány nem
foglalkozik a spirituálissal, a két elmélet viszont ütközik egymással. Az
emberek ezt nem veszik tudomásul, de minden alkalommal kijelentik: "Nem tudjuk
mit kezdjünk vele" vagy "Több minden létezik mint amit szemeinkkel látunk" -
ilyenkor a spirituális kiegészítőkről beszélnek a valóságukon belül.
Amikor az Emberközpontúság Elvéről beszéltek (Az új felfogás, hogy -
akármennyire is furcsa - az Univerzum az általunk ismert élet számára van
építve), Isten szeretetéről beszéltek! DNS-etekben és a Föld bolygón működő terv
nem véletlen! Nos, még a tudósaitok is kezdik ezt látni. Íme, itt vagy kedves
hallgató és olvasó, a megfelelő helyen, a kellő időben, habár vannak még
köztetek, akik kételkednek ebben és azt mondják: "Nos, ha valóban ismernéd az
életemet, nem mondanád ezt!" Nos, kedves fivérem és nővérem, én valóban ismerlek
és minden, amit látok a lehetőségeid és a mester-léted!
Hogyan lehetséges az, hogy amit Istennek/Szellemnek hívtok, tudatában van minden
hajszálnak a fejeden? A válasz interdimenzionális. Ott ahol én vagyok, idő nem
létezik. Ilyen módon gondolj erre! Amikor a Szellemnek rendelkezésére áll az
örökkévalóság ahhoz, hogy szemléljen és tevékenykedjen veled, még ha csak egy
életről van is szó, tudunk magunknak időt szakítani, hogy ezt megtegyük. Mi
ilyen módon látjuk a dolgokat. Más szavakkal, a ti órátokon egy másodperc,
számunkra egy örökkévalóságot jelent ahhoz, hogy tanulmányozzunk, tervezzünk és
szeressünk benneteket. Maga ez a közvetítés is, egy lineáris időkeretbe van
szorítva, egyik szó követi a másikat. Szörnyű módja ez a kommunikációnak! Lassú
és nehézkes. Szeretnénk, ha egyszerűen csak magunkkal vihetnénk, mindannyiatokat,
hogy átadjunk mindent egyszerre, ami mondanivalónk van a mai napra, egyetlen
energia csomagban, rátok loccsantva az egészet, hogy mindent megtudjatok
egyetlen pillanat alatt.
Megtehetném ezt álmotokban. Amikor ébren vagytok, nem tehetem. Ezért van az,
hogy egyike a legjobb meditációnak félálomban valósul meg, egyszerűen letölthető
az információ, ahogy ezt ti mondanátok, messzemenően gyorsabban, egy nem
lineáris módszerrel. Hadd elevenítsek fel egy érdekes tudományos tényt az
álmokról. Volt-e valaha is hosszú folyamatos álmod? Úgy játszódott le
fejezetről-fejezetre mint egy könyvben, egy kaland, amely hirtelen az ébresztő
óra hangjával ér véget. A kutatók azt fogják mondani, hogy a hosszú álmod,
amelyen keresztül kalandos módon eljutottál ide is, meg oda is, egy másodperc
töredéke alatt történt meg... amikor a vekker megszólalt. Más szóval,
álomállapotban az idő semmit nem jelent! Ez azért lehetséges, mert ilyenkor
előnyben részesíted DNS-ed interdimenionális részeit, amit ébren még tudomásul
sem veszel, hogy rendelkezel vele.
Ha tisztában lennétek vele, hogy mennyire szeretünk benneteket, ez az üzenet is
sokkal mélyrehatóbb lenne számotokra! Nem is olyan rég eljuttattam hozzátok azt
az információt, amely arról számol be, kik is vagytok valójában. Arra kértelek,
hogy figyeld meg a rejtett kapcsolatot köztem, mint Kryon és közted, akinek az
igazi nevét nem is tudod kiejteni. A név, amelyet ma hallasz vagy olvasol, nem
az igazi neved. Neked egy angyali neved van, tényleg, amit nem lehet kiejteni,
mindaddig míg nem úgy érzékeled, mint intedimenzionális fény. És ti, drága
hölgyek, itt a teremben, tudatában vagytok-e harcos származásotoknak?
Ismeritek-e, érzitek-e a jelenlévő férfiasságot?
Ha láthatád DNS-ed Akasha jegyzeteit, értenéd ezt a tréfát! Ez alkalommal nőként
születtél le, egy extra adag ősi intuícióval, hogy gyorsabban haladhass. De,
hidd el, még mindig szükségünk van harcosra! Még ahogy most szemléllek is,
húgocskám, emlékeztetni szeretnélek tapasztalataidra a harcmezőn, amit tagadni
szeretnél, amint most itt ülsz. Messzemenően erősebb vagy annál, mint azt
magadról gondolod!
Valamennyien, akik a megvilágosodás ösvényén jártok, számtalan puzzlet képeztek,
de nem szeretnék ebbe belemenni, amíg le nem higgadunk, mert nem vagyunk
nyugodtak. (A helyszínről beszél) Megállok egy pillanatra. Még mindig vannak
néhányan köztetek, akiknek szükségük van arra, hogy érezzék, mi is történik itt
igazából. Kételkedtek ebben? Csak nyújtsátok ki karjaitokat és érezzétek. Ez itt
egy szent hely. Ez egy értékes pillanat! Hadd állítsuk meg az időt, csak egy
pillanatra! Érezzük az angyalokat körülöttetek és azokat is amelyek veletek
jöttek. Azt kívánjuk nektek, hogy másként távozzatok, mint ahogy ide jöttetek!
Még gyógyulás is történhet. Megfelelő pillanat ez a gyógyulásra.
(szünet)
Tanács az Embereknek, a megvilágosodás ösvényével kapcsolatban
Az ösvényről szeretnék beszélni nektek. Ismertetem veletek négy tulajdonságát,
ebből hármat megkaptatok már, ez előtt. Ez az üzenet arról szól, hogy mit
tanácsolunk az Emberi Lénynek egy megvilágosodott ösvényen. Sokaknak közületek
értelmetlennek fog tűnni ez a tanács, azonban mindenképp elétek kell tárnunk a
tanítást! A megvilágosodás ösvényéről szóló tanítás egy olyan tanítás, amely az
interdimenzionálisba vezet. Olyannak tűnhet, mint egy utazás egy értelmetlen
logikátlan állapotba, ám ezt azért kapjátok, hogy beteljesítsük a frigyet az
Ember és az isteni között. Ez interdimenzionális dolog, ezért itt nem lesz
értelme. Ez az az eset, amikor megkérünk benneteket, hogy egy pillanatra
függesszétek fel az intellektust! Ehelyett mérlegeljétek az információt szívetek
ítélőképességével és nem a 4D-s tapasztalás logikájával, amiről úgy gondoljátok,
hogy a valóságotok.
Négydimenziós agyatoknak ez egyáltalán nem fog sikerülni, mindaddig, amíg meg
nem tanultok a mélyére hatolni azon részeinek, amelyek elmozdítják az elmúlt
időt és távolságot, azokra a fel nem mérhető helyekre, amelyek látszólag csupán
a fantázia világában léteznek. Ezek olyan interdimezionális részek, melyek
megnyílnak és kezdenek összeolvadni a 4D-s részekkel, megalkotva a hit logikáját
és a kezdetét a bizalomnak a nem láthatóban, mert "ezek ott vannak és működnek".
Túllépni a 4D logikáján, a legnehezebb dolog amit egy Ember megtehet, ez az oka,
hogy csak kevesen ébrednek fel, még akkor is amikor ilyen elsöprő bizonyítékkal
találkoznak szembe. Igen, létezik egy intelligens erő az univerzumban, amely
tudatában van mindannak ami történik és ez ismer téged.
Ezt az üzenetet azért kapjátok, mert sokan közületek, úgy olvasók mint
hallgatók, készen álltok erre. Rólad van szó. Azokhoz beszélek, akik azt tartják
magukról, hogy a megvilágosodás ösvényén járnak. Mindenek előtt tudnotok kell,
hogy ez az ösvény soha nem ér véget! Történtek bírálatok olyan 4D-s Emberek
részéről, akik így beszélnek: "Nos, egy lineáris világban, célt kell kitűznöd
magadnak. Tudnod kell, merre tartasz. Mi ebben a világban élünk, nem kérhetitek
tőlünk, hogy szemellenzőt rakjunk magunkra!"
Egy interdimenzionális világban, nem tűzhetsz ki végcélt. Nem tűzheted ki, mert
ha nincs idő, nincs lineáris út. Ha egy óriási ballon belsejében utaznál körbe,
hol lenne a végcél, a másik oldalon? Az utazás soha nem ér véget. Pont ez az,
ami nehézzé teszi az emberi elme számára ennek az elfogadását. Szemeitek tágra
nyitva, de nem láthattok semmi olyat, aminek értelme lenne. Mi a megoldás?
Tanuld meg, hogyan "láthatsz" túl ennek a nem létező útnak a korlátjain! Ehhez
szükség van intuícióra, szándékra és tanulásra arról, hogy néz ki egy
Spirituális Térkép! (Lásd a következő bekezdéseket) Időközben majd,
megalkotjátok saját céljaitokat azzal a hellyel kapcsolatosan, ahová "gondoljátok", hogy elvihet benneteket a Szellem. Ez a legnagyobb tévedés,
amivel kezdhetünk! A Szellem minden utat egynek tekint! Amikor előre eldöntik,
merre gondolnak menni, sokan közületek "megakadnak" az útjukon, nem teszik
lehetővé a Szellemnek, hogy megváltoztassa saját föltételezett elképzeléseiket
arról, hogy "kik vagytok" és hogy elvigyen benneteket arra az útra, ami a
lehető legjobb jövő számotokra. Aztán úgy fogjátok magatokat érezni, mint akit
átvertek, vagy hogy odafönn "senki nincs otthon". Ez a klasszikus példája a
spirituális megvilágosodás útját járó Emberi észlelésnek.
Az Utazás hazafelé (magyarul a 8. Kryon könyv) példabeszédének üzenetében,
Michael Thomas (a főhős) első leckéinek egyike, hogy olyan térképet kap, amely
nem használható. Legalábbis ez volt az ő véleménye, mert amikor ránézett a
térképre, az csak annak a helynek az energiáját mutatta, ahol pillanatnyilag
tartózkodott és semmi egyebet. Nevetett rajta és elnevezte "bolond térképnek",
mert olyan valamit közölt vele, amiről úgy gondolta, hogy már tudja.
A spirituális térkép tulajdonságainak egy része az, amiről most beszélni fogok
nektek, mert az ösvényetekre vonatkozik, minden ösvényre. A térkép egy metafora.
Ez egy olyan térkép, ami látszólag nem működik, mindaddig, amíg igazán nincs
szükségetek rá és az energiák kereszteződésében található. Az ösvényen, amelyet
kiválasztottatok magatoknak, szükségetek lesz valamilyen térképre. Egy olyan
térkép, amelyet használni szoktatok, az egy 4D-s térkép, amelyik úgy van
elkészítve, hogy tartalmazzon mindenféle jeleket azokról a helyekről, ahova
talán el szeretnétek jutni. Szeretitek tudni, mire számíthattok utazásotok
közben. Ám egy interdimenzionális spirituális térkép semmi ilyet nem tartalmaz,
mivel az, hogy merre fogtok menni, nem ismert. Szabad akaratotok változtatja a
térképet, minden megtett lépéseteknél. Tehát akkor előre, amit el szeretnénk
árulni az, hogy még Isten sem tudja , mit fogtok tenni az ösvényetekkel!
Nos, ez számos Emberi Lényt bizonytalanná fog tenni, ugye? "Ha Isten sem tudja,
hogy feltételezzem, hogy én tudni fogom?" Hát akkor újra, elmondtam már, hogy az
isteni tulajdonságotok Istennek egy része, így ti tulajdonképpen a teremtő
energia egy része vagytok! Ezért úgy gondoljatok erre a térképre, mint a
teremtőnek egy térképére! Vállaljátok az ismeretlennek a felelősségét!
Gondoljatok magatokra úgy mint egy felfedezőre, aki rövid időszakokra kiküldi
futárait a körülötte lévő vidékre, hogy megtudja merre volna a legjobb menni.
Ezelőtt ezt úgy írtuk le, hogy amikor nekitámaszkodsz egy ajtónak és érzed az
energiát, használod ítélőképességed energiáját és lassan haladsz előre. Az
egyetlen különbség a felfedező és közted az, hogy te hordozod a fényt bármerre
haladsz, ezért bármit is teszel, biztonságos kutatás lesz, teli
megvilágosodással.
Elmondtuk, hogy ez hasonló ahhoz, mint amikor jegyet váltasz egy spirituális
vonatra, amit ösvényednek nevezel, aztán türelmesen várod, míg a vonat oda nem
ér. Nos, itt az ideje, hogy felsőbb osztályba lépjünk! Ki fogjuk cserélni ezt a
metaforát valami jóval összetettebbre. Ha jegyet kívántok váltani, az kitűnő!
Ezt szándéknak nevezik. De nincsenek sínek és nincs vonat! Ám itt egy állomás!
Mit fogtok tenni egy állomáson, ahol sem sínek, sem vonat nem létezik? Nevetni
fogtok rajta. Nos, a vasutat és a vonatot még nem építették meg. "Ki az, aki
megépíti?" Hát ti vagytok azok!
Az első
Hát, itt az Első Pont, a tanácsok közül, ahogy haladtok előre az ösvényen,
amelyet egyesek felemelkedett állapotnak hívnak: Ne döntsetek előre azzal
kapcsolatban, hogy merre akartok menni!
"Ó, nagyszerű Kryon!" - mondják egyesek. "Minden tanácsod ehhez hasonló lesz?
Lássuk csak! Feltételezzük, hogy ott állunk az állomáson, nem létező sínekkel és
vonat nélkül, de ne aggódjunk azzal kapcsolatban, hogy merre fogunk menni, vagy
még csak azt a látszatot se keltsük, hogy merre akarunk menni." Igen.
Helyes! Ez egy jó kezdet! Majd így érvelhettek: "Nos, hogy tételezhetjük fel,
hogy haladni fogunk előre?" Mi pedig imígyen: Ki mondta, hogy előre fogtok
haladni? Hát nem 4D-s gondolkodásmód ez? Mit szóltok ahhoz, hogy felfelé? Milyen
iránynak fogod azt nevezni, ha azt kéred régi sejtrendszeredtől, hogy magasabb
rezgésszámon vibráljon? Milyen irány az, kérdezem én? Hogyan állhattok a
vasútállomáson, ha azt akarjátok, hogy gyorsabban rezegjetek? A magasabb
vibráció számára nincs irány! Lépjetek ki abból a skatulyából, amelyben vagytok
és ami azt mondja: "Tudom hová megyek, ahová Isten fog vinni", mert
sokkolna, ha tudnád az igazságot. A valódi igazság még ezután jön. Az lesz ennek
az üzenetnek a negyedik pontja.
Utatok legnehezebb része az lesz, amikor rájöttök, hogy nem
egy olyan ösvényen jártok, amelyet már a Mesterek megalapoztak. A Mesterek saját
útjukat alkották meg! Az isteni terv részeként vállalnotok kell a felelősséget,
nem mások követésével vagy tanácsokba kapaszkodva, akár még Kryon tanításaiba
sem! Ehelyett, használva mindezeket, beolvasztani saját ösvényetek
megteremtésébe. Minden tanítás amit ezen a bolygón kaptok, olyanoktól mint én,
részei egy interdimenzionális konyha receptjeinek. Nos, menjetek és készítsetek
egy olyan ennivalót, amilyet még soha nem készítettek ezelőtt, felhasználva az
információt, ami most a rendelkezésetekre áll a hozzávalókról! DNS-etek
támogatja a mester-létet! Értitek-e már miért mondtuk 16 évvel ezelőtt, hogy ne
követők legyetek? Értitek-e, miért mondtuk 16 évvel ezelőtt partneremnek,
(Lee-nek)hogy ne váljon guruvá? Ez sérti és zavarja a saját mester-léteteket,
sejtszerkezetetek belsejében. Ez megmagyarázza azt is, miért nem létezhet
valójában egy igazi útmutató a felemelkedéshez!
A második
Nos ez hasonlóan fog hangzani, a Második Pont így szól: Ne állítsatok fel
semmilyen hipotézist munkátokkal kapcsolatban!
"Ó, Kryon, ez egyre rosszabb! Tehát nem kell, hogy tudjuk merre megyünk és
nem kell arra gondolnunk mi lesz amikor odaérünk." Helyes, négydimenziós
barátom! Ne gyártsatok feltételezéseket, mert a feltételezések teljesen elállják
azt az utat, amerre valóban mennétek . Ó, kedves Fénymunkás, amikor az isteni
energiával foglalkozol, az sokkal bonyolultabb és mélyrehatóbb, mint bármi, amit
az emberi agyatok felidézhet! Társam megízleltette veletek ezt a mai napon,
amikor az isteni tervezés összejöveteléről beszélt, hát még milyen bonyolulttá
válik a puzzle amikor társ-teremtesz önmagadnak.
Amikor egy ilyen találkozón veszel részt mint ez, a többiek közt képes lehetsz
arra, hogy elérd és megérintsd - átvitt értelemben - énednek azt a részét, ami a
csoport, ami téged képez és ugyanakkor érezd a szeretet szétáradását. Olyan sok
minden más is történik még itt! Ez a megvilágosult ösvény, amelyet néhányan
közületek elhatározásuk szerint követnek, tulajdonképpen hozzájárul Gaia
energiájához. Ennek köze van a fizikához, mivel Istennek is. Köze van a saját
DNS-edhez. Köze van az angyalhoz, aki benned lakozik. Ott álltam veled a
születés fuvallatánál, amikor erről beszéltünk, amikor eldöntötted, hogy lejössz
a földre és amikor a próféciák nagyban különböztek a mostaniaktól. Mégis itt
ülsz, egy megváltozott környezetben, a földi béke lehetőségével és azzal a
képességgel, hogy küldjed a fényt, mely tulajdonképpen megmarad ott, ahova
küldöd! ( A tudományos rész, amelyet Lee korábban közölt veletek a mai nap
folyamán, tudományosan bizonyítja azt, hogy a DNS megváltoztatja az energiát és
a megváltoztatott energia úgy is marad.)
Szerződésekről beszéltek, mintha valamiféle előre meghatározott, aláírt
nyilatkozattal jönnétek, arról hogy ezt fogjátok tenni, meg azt fogjátok tenni.
Nem értitek, hogy amikor lejöttök a bolygóra, a szerződés csak ennyit mond: "Itt
vagyok a földön, indulás!" Bele szeretnétek nézni a szerződésbe? Ennyit mond:
"Itt vagyok a Földön, itt vannak szüleim és az indulási lehetőségeim!" Ez a
szerződés. Ez csupán egy kezdő lehetőség, nem pedig egy mindent átfogó életterv.
Úgy gondoljátok, hogy szerződésetek van arra, hogy gyógyítók legyetek, vagy úgy
gondoljátok, hogy ezt vagy azt kell tennetek? "Nos, nekem még mondták is ezt
és látomásaim is voltak, hogy ezt teszem". Szeretném neked elárulni, kedves
Emberi Lény, hogy látomásaid annak az álomnak a részei voltak, amely csupán
másfél másodpercig tartott, ahogy korábban már említettem. Nem ismered az álom
"többi részét". Lehetett tulajdonképpen látomásod arról, hogy mit csináltál, "mielőtt idejöttél". Erre nem gondoltál? Azt sem tudhatod, mivel minden
összemosódik. Ezért ne fabrikálj semmiféle hipotézist! Egy tiszta lap vagy. És
ha a látomásod csak egy megállapítása annak, hogy te már gyógyító vagy és most
te túl akarsz lépni ezen? Ha négydimenziós feltevéseket gyártasz erről, akkor
azzal töltöd az életed, hogy megpróbálj tenni valamit, amit már megtettél!
"Hogy élhetek napról napra tiszta lappal? Lennie kell valamilyen célnak."
Rendben, ne úgy állapítsd meg a célod, hogy "hová megyek"? Ez helyett inkább
úgy: "Ki VAGYOK." Célod az, hogy istenivé válj! Talán ezt kéne mondanod: "Gyakorolni fogom, pillanatról pillanatra a legfenségesebb isteni tulajdonságot,
amire csak képes vagyok. Énem akarok lenni, egy más Én, mint egy pillanattal
ezelőtt, egy magasabban vibráló Én és ebben a folyamatban minden ajtó megnyílik,
amelyiknek meg kell nyílni. Ebben a folyamatban, földi térkép nélkül, képes
leszek információt szerezni isteni térképemtől, amikor ott leszek, ahol
szükségem lesz az információra. Fordulj jobbra, fordulj balra! Ezt teszi a
térképem. Akkor működik, amikor szükségem van ítélőképességre és intuícióra. Az
egyetlen feltevés amit gyártok, hogy egy áldott darabkája VAGYOK az istenségnek,
mely megalkot bármit, amire szükségem van előrehaladásom közben. Ez fog engem, a
tökéletes helyre vezetni."
A harmadik
A Harmadik pont is úgy hangzik, mint a többi: Semmire ne húzzatok
időbeosztást!
Hallottam, olyan sokan közületek így beszélnek: "Nos, itt a terv! Ezt fogom
tenni, majd amazt és akkor ez fog történni és itt van, mennyi év eltelik, stb.
stb." Ez hiábavaló dolog. Ezek megszorítások. Általad felépített börtön. Amikor
időbeosztást kezdesz ráhúzni ezekre a dolgokra, magadat zárod egy kozmikus
négydimenziós időbörtönbe. Lehet, hogy a terveid, kedves Emberi Lény,
nagyszerűbbek, mint bármilyen időkeret, amit el tudsz képzelni? Lehet, hogy ha
holnap belököd az ajtót egy csoda áll előtted? Bele fogsz ragadni a régi
időbeosztásba és így szólsz: "Bocsásson meg, Csoda Úr, egy kicsit korán
érkezett? Vissza tud jönni, amikorra én vártam?" Ugye milyen nevetséges? Mégis,
sokan közületek ezt teszik! Lesz köztetek olyan, aki csodával találkozva ilyet
fog mondani: "Ajaj, nem tudom ezt megtenni, nem fér bele az időbeosztásomba. Nem
állok készen, vagy nem készültem fel rá". Társam azt akarta, hogy ennek a
közvetítésnek a következő címet adjuk: "Hogyan kerüli el az Emberiség a
csodákat." Nem hagytam neki.
"Kedves, Kryon, olyan sokáig vártam hogy ez a folyamat bekövetkezzen. Nagyon
türelmes voltam, de semmi sem történik az életemben!" Valóban. Valóban? És a
szíved helyreállítása? (Szünet)
Itt, a helyszínen van, akihez szólok!
"És mit értesz ez alatt?" - kérdezheted.
Arról beszélek, kedves Emberi Lény, ami akkor még nem történt meg, amikor
elindultál ezen az ösvényen. Arról a szívetekben történő helyreállításról
beszélek, amire szükségetek van ahhoz, hogy hordozhassátok fényeteket... hogy ne
vesszetek el, amikor egy régi potenciál azt mondja elvesztek. Arról a
helyreállításról beszélek, melyről eddig semmit nem tudtatok. Egy fizikai
dologról beszélek. Arról beszélek, ami egyik éjszakán bejutott a belsődbe, hogy
megfoltozza és neked halvány fogalmad sem volt erről és talán nem is fogsz
róla tudni, mindaddig, amíg egy nap röntgen vagy ultrahang vizsgálat során, meg
nem kérdeznek, hogy mi az, amit látnak. Te pedig: "Nem voltam operálva!" De
igen, voltál, egy gyönyörű, isteni beavatkozás! Egy olyan beavatkozás, amit te
tettél magaddal, saját szándékoddal.
Azokról a dolgokról beszélek, amelyek bennetek mennek végbe és amit nem is
érzékeltek. Mit szóltok azokhoz a vibrációkhoz, melyeket nap-mint nap megkaptok?
Mit szóltok ahhoz, ahogy nőnek az "ampereitek"? Semmi nem történik veletek?
Minden történik veletek! De a "történést" ti saját szabványaitokkal méritek,
amelyek a négydimenziós elmétek falán lógó listán vannak lefektetve. Miért nem
nyitjátok meg érzékelésetek kapuját, hogy érezzétek mindazt, ami történik a
testetekben?
A megvilágosodás maga egy nagyszerű gyógyító energia, mely szó szerint kiemel
benneteket egyik helyről és egy másik felé kezd vinni. Olyan sok minden kezd
körülöttetek változni és átalakulni! Arra biztatlak benneteket, hogy
csökkentsétek a drámát életetekben. Talán mindig is ez volt a cél? És mi van
akkor, ha ez volt a cél egész idő alatt, hogy eljuttasson egy olyan helyre, ahol
sugározhatod a Fényt? Mit szólsz ehhez? És mi van akkor, ha más nem is létezik,
csak ez? Mi van akkor, ha az a feladatod, hogy Világítótorony legyél és életed
hátralevő részében minden, ami történni fog az, hogy a Fényed egyre ragyogóbb
legyen, ami hatással van Gaiára is? Elfogadható ez számodra? A béke megteremtése
a Földön, elfogadható számodra? Vagy ücsörögni fogsz, úgy érezve, hogy
elhibáztad, mivel ez nem felel meg az elképzelt négydimenziós listának? Tiéd a
választás!
Az utolsó
A negyedik pont, az utolsó: DNS-ed sokkal, de sokkal összetettebb, mint
gondolnád!
Eddig megadtam DNS-ed 10 rétegének jelentését és hamarosan megadjuk az utolsó
kettőét is. Az utolsó három, egy energia-kombináció (10-11-12). Nem kellene még
megszámoznom is őket, de miattatok teszem, négydimenziós felfogásotok miatt.
Mindezekben az energiákban, amelyekről beszámoltam DNS-etekkel kapcsolatban, ott
van még valami nagyszerű, ami jól el lett rejtve. Ha megfigyelitek DNS-etek
rétegeinek nevét és azok jelentését észrevehettek valamit. Ott van a
mester-lét!
Mi történik, mikor egy Emberi Lény elindul egy olyan ösvényen, ami valóban
megváltoztatja DNS-ét? Elárulom: Úgy tűnik, másvalaki lesz belőle! Nos, nem
egészen másvalaki. Mondjuk úgy, számodra másvalaki. És ez azért van így, mert a
négydimenziós élettapasztalatod korlátozza annak a felfogását, hogy "ki vagy".
Amikor elkezded aktiválni DNS-ed, minden tulajdonság előbukkan, amely valaha is
létezett előző életeidben. Voltál valaha művész? Nem, jelenleg nem vagy az, de
mi történt a tehetséggel? A tehetség még mindig ott van belül. "Úgy érted,
hogy DNS-em aktiválásával jelenleg is művésszé válhatok?" Igen, ez az, amire
gondolok, valóban, ahogy már előzőleg is az voltál, te öreg lélek!
Igazán itt az ideje, hogy elmondjam a következőt és olyan módon fogom
elmondani, hogy mindannyian meg fogjátok érteni. Mindannyiatok belsejében
létezik egy emelkedett Emberi Lény, amiről többségetek soha nem fog tudni, ám
amit néhányan fel fogtok fedezni, ha igazán figyelmet szenteltek annak, amit
most fogunk közölni. Van köztetek, hallgatók és olvasók között, aki birtokolja a
mesteri magot. A bolygón található legmélyrehatóbb gyógyító energia hordozói,
néhányan itt vannak ebben a teremben, vagy ott, ahol olvassák ezeket a sorokat!
El tudjátok-e ezt valaha hinni? Van aki majd így beszél: "Túl öreg vagyok."
És én ezt fogom mondani: "Újra ide értünk, számláljuk az éveket?" Vagy a
másik: "Nincs elég energiám." Én pedig: "Újra csak visszatérünk a
négydimenziós energia méréshez?"
Emberi Lények, hát nem értitek, hogy az élettartamotok megnövelhető és
energiátok módosítható, hogy DNS-etek és egészségetek drámai módon feljavítható?
Mindezek a dolgok testi funkcióitokban már léteznek, indulásra készen várnak a
"főnök" utasításaira? De a nagyágyú az, hogy "kik voltatok" Lemúriaiak. Hogy
szeretnétek, hogyan kezdődjön ennek a különleges dimenziós érzékelésnek a
fejlődése, amiről beszéltünk? Ezek itt vannak, csak folyamodni kell értük! Van,
aki intuíciónak, mások fejlett intuíciónak nevezik ezeket, megint mások már
képesek látni a színeket és ők tudják, miről beszélek.
Szeretnélek visszavinni benneteket 30 évvel! Abba az időbe, amikor a társam,
ahogy ő mondja, még fiatal volt. 31 éves. Előrelátott céljait elérte. Azzal
foglalkozott, amit szeretett, megvalósított mindent, amire vágyott, egy olyan
műszaki gárda tagja volt, amelyben szívesen maradt volna, boldog volt. Most
kérdezzük meg őt. Társam gyűlöli ezt a részét a közvetítésnek, személyes volta
miatt.
30 évvel ezelőtt, az ember, aki itt ül előttetek és közvetít, egy remete volt.
Amit csak tudott megtett, hogy bezárkózhasson egy szobába és egyetlen másik
személlyel se legyen kapcsolata. Ő egy csodálatos, remete mérnök volt. Miközben
csak a felszerelésekkel foglalkozott, soha nem kellett foglalkoznia az emberiség
drámájával. Nem kellett érintkeznie senkivel, nem kellett hallgatnia
véleményüket. Így működött az élete. Így most megkérdezem, mint remete mérnököt
és szeretném ha meghallgatnátok a kérdéseket és a válaszokat!
"Mondd, kedves társam, mikor szerezted azt a képességet, hogy beszélj az
embereknek a spirituális dolgokról, jó szónokként a színpadon, sok ezer ember
előtt alkalmanként, anélkül, hogy ideges lennél?" Az ő válasza így hangzana:
"Miről beszélsz. Én nem vagyok szónok. Soha nem voltam szónok. Nem tudom mire
gondolsz. A gondolat is megrémít. Soha nem is leszek az. Miről beszélsz?"
"Mikor értetted meg, hogy tudnál írni? Hány könyvet és cikket írtál az
iskolában? Milyen tanfolyamokra jártál?" Erre ő: "Hogy érted ezt? Én nem
írok semmit. Én mérnök vagyok. Műszaki dolgokkal foglalkozom, hang és videó
technikával. Nem kell írnom semmit. Egyáltalán nem vagyok szerző és nincs ilyen
képességem." Kezditek érteni a poént? Honnan mégis mindez a képesség? Azt
szeretném, ha ő lenne a példa előttetek.
Annak ellenére, hogy boldog volt, egy saját maga gyártotta börtön-valóságban
élt. Mégis, amikor elindult ezen az ösvényen, a képességek, amelyek mindig is
ott voltak, lassan elkezdték változtatni azt "aki ő volt". Belülről arra
buzdítottuk, hogy ne legyen ideges a nagyszámú hallgatóság előtt és ő nem volt
az, aztán, hogy írja meg mindezeket a könyveket és ő megírta. Milyen
gyakorlással és milyen tehetséggel tudta ezt megtenni? Eláruljuk, hogy minden
tehetség, amire szüksége volt, ott rejtőzött a DNS-ében, készen arra, hogy
előbújjon az új "én". Önműködően történt és semmilyen gyakorlásra nem volt
szükség, mert ez már ott volt benne. Most zavarban van, hogy erről beszélünk,
mert úgy tűnik neki, hogy magasztaljuk, közben, amit teszünk, csupán Isten
szeretetéről beszélünk és arról a tényről, hogy mindannyiatokban jelen vannak
ezek a tulajdonságok. Többé válhattok, mint amit gondoltok magatokról!
"Kedves Szellem, tudom, hogy arra kértek, ezt vagy azt tegyem és intuitív
módon érzem, el kellene indulnom és elkezdenem, de nem vagyok rá képes!" Ó
igen, képes vagy rá! Különben soha nem történik meg veled! Nézzétek a példát,
amit elétek állítottam! A Szellem nem fog olyan irányba kényszeríteni, ami nem
felel meg a képességeidnek. Arra kértek, hogy írj gyermekkönyveket? Kértek? Én
tudom, kiről van szó! Tedd azt! Hadd áradjon ki a lapokra és használd Isten
szeretetét vezetődként. Akiről szó van, jelen van! Ez nagyszerű információ Kryon
részéről, ugye?
Nos, a kíséret még itt van, amelyet néhány perccel előbb már bemutattam nektek.
Hogy büszkék-e rátok? Ó, igen! De jelen van egy másik energia is. Ez az, amelyet
már néhányan közületek kezdenek érezni. Nem a türelmetlenség, de mindenesetre
érzed? Ez egy lökés a Szellem részéről. Azt mondja: "Most már tudjátok, rajta,
boldoguljatok vele!"
Most, hogy megfigyelhettétek az időjárás változásait, legyetek biztonságos
helyeken! Használjátok az isteni bölcsességet, útmutatást és ítélőképességeteket
ahhoz, hogy támogassátok azokat a dolgokat, melyeknek szükségük van támogatásra!
Ne lepődjetek meg, ha Gaia újra meglátogat benneteket, egy olyan módon, amiről
ti azt gondolhatjátok, hogy szörnyű! Közületek hányan merészkednek, együtt
énekelni a széllel? Vizsgáljátok meg a nevek számmisztikáját.
Úgy tekintsetek ezekre a dolgokra, mint a bolygó helyénvaló tisztogatására és
súrolására azokon a helyeken, ahol erre szükség van és mindez része a nagy
váltásnak! A legfontosabb tulajdonság DNS-etekben a félelmet nem ismerő harcos,
Fénymunkások! Eljött az ideje, hogy visszaszerezzétek ezt a tulajdonságot. Ha
megteszitek, a legjobb úton lesztek, hogy meggyógyítsátok jelenlegi testeteket.
Mindez együtt jár, egy csomagban, amit mi megvilágosodásnak nevezünk. Soha nem
mondanánk nektek ezeket a dolgokat, ha nem így lenne! Ezek ennek az órának az
igazságai! Nagyszerű információk, nagyszerű lényeknek, akik itt ülnek előttem és
akik olvassák ezeket a sorokat!
És ez így van.
Kryon
Fordító - Korpos Magdolna |