Új információk 2006-ra
Longmont, Colorado - 2006. január 22.
( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanellongmont06.html )
Az élő közvetítéskor bizonyos információk közvetlenül, energia
formájában adódnak át, valamint az ott történtek olyan plusz információkat
jelentenek, amelyek eleve nincsenek jelen az írott szövegben, fogadjátok hát
örömmel a 2006. januárjában Longmontban élőben elhangzottaknak Lee és Kryon
által átdolgozott valamint kiegészített változatát, mely így segíti az olvasót a
jobb megértésben.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ez a hely különösen kedves számomra. Engedjétek, hogy a kísérők elárasszák a
helyet, hogy senkinek ne lehessen kétsége afelől, mi történik most és hogy
valóságos-e, ami történik. Engedjétek, hogy az interdimenzionális tökéletesség
megérinthessen benneteket, megnyilvánuljon a fizikai testetekben is.
Vannak olyanok, akik talán szaglásukon keresztül is érzékelik ezt az áldott
eseményt, érzik a szent jelenlétre utaló virágillatot, annak bizonyítékát, hogy
e mai üzenet ténylegesen a Forrást képviseli.
A mai napot a 2006-os új évhez illő új információk közlésére választottam ki.
Eltelt már némi idő, amióta először közöltem partneremmel ezeket az új
információkat azzal a szándékkal, hogy legyen ideje "megemészteni" azokat. Talán
amíg jobban el nem mélyedsz benne, nem fog teljesen újnak tűnni, amit most
átadni készülök. Gyakran nehezen magyarázhatóak, gyakran nincs rájuk hasonlat és nehéz leírni őket. Engedd, hogy megálljak és feltegyek egy kérdést neked
Emberi Lény: Van róla fogalmad, mennyire része vagy ennek a pillanatnak?
Úgy gondolod egy teremben ülsz és egy Embert hallgatsz, aki nem a saját
szavaival beszél hozzád. Talán valahol éppen olvasod ezeket a szavakat, melyek a
múltban hangzottak el....de nem érted azt a "kvantumkapcsolatot", amely működik,
amely mindent, mindenkit összeköt. Tulajdonképpen mind ti olvasók, mind ti
hallgatók: együtt vesztek részt ebben az élményben.
Partnerem csaknem öt óra hosszát töltött el azzal, hogy ezen a
kvantumkapcsolaton keresztül információt adjon át nektek... annak a kapcsolatnak a
mélységéről, mely közted és a melletted ülő közt, közted és Gaia között, közted
és a lemúriaiak között létezik. Ugyanaz, amellyel ahhoz az idős lélekhez
kapcsolódsz, mely valójában Te vagy és természetesen ugyanaz, mely közted és
köztem áll fenn. Erről a múltban csak keveset beszéltünk.
Már megosztottuk veled korábban, hogy míg itt vagy, nincs fogalmad arról, ki
vagyok én valójában (a Földön emberi formában való létre utal). Ha pedig nem a
Földön, akkor már a fátyol másik oldalán vagy... és ekkor már hirtelen emlékszel
rám, mert látsz, amikor megérkezel és látsz, amikor elmész. A Földhöz tartozom,
a része vagyok... nem idősebb, mint Te... nem fiatalabb, mint Te. Mi egyszerűen
együtt létezünk. Egy fiú-, vagy lánytestvér energiáját hordozom, néhányatoknak
álmában lánytestvérként szerepeltem és ők tudják, miről beszélek.
Emlékszem az alkalmakra, mikor hazatértél (a földi halálra utal). Emlékszem az
alkalmakra, mikor elmentél tőlünk (a földi születésre utal). Emlékszem a félelem
szikrájára szemeidben, ahogyan halálos ágyadon fekve, mielőtt lehunyod őket,
arra gondolsz félve, milyen is a halál... hogy mi a valóság és mi nem ... Aztán
hirtelen "felébredsz", megérted, miről is szólt az élet. A "nagy színjáték". A
papírtigris , ahogyan ti mondjátok.
Már mondtuk korábban, hogy a halál csak átmenet és közületek mindenki számára
teljesen ismerős. Egy ciklikus esemény, melyen már közületek mindenki
számtalanszor áthaladt. Beszéljünk a kicsiről, aki ma este csatlakozott hozzánk
(a hallgatóságban egy pár hetes kislányról). Öreg lélek. Ott voltam, amikor
ragyogása, pompája átszállt egy gyermek, egy Ember testébe. Sokan most először
érkeznek a bolygóra... de ő nem... ő öreg lélek. Annak megfelelően teszi majd
próbára szüleit, ezért választották egymást erre az életre.
Végtelen szépség rejlik ebben a dologban, hisz most köszöntem el tőle ezen az
oldalon. Pontosan emlékszem rá. Nem úgy nézett ki, mint ahogyan most látod. Az
energiái földi mértékkel mérve 9 méter szélesen terjedtek szét, szikrázva. Így
látnád te, ha ott lehetnél a mostani 3D alakodban. Pompás színekkel, hatalmas és
csodálatos tudással. Gyakran van ez így. Most visszatér a karmikus csoportjához,
hogy eljátssza szerepét... ugyanabban a csoportban, melyet itt hagyott legutóbb,
mikor eltávozott. Most újra itt van.
Talán azt kérdezed, "Mi a szerepe?". Elmondom. Az a szerepe, hogy ő és még
sokan mások éljenek a nekik felkínált lehetőséggel 2007-ben. Talán nektek, akik
nem követtétek végig az ezelőtt elhangzottakat, kissé zavarosnak tűnhet majd ez
az üzenet. De meg fogjuk próbálni kiegészíteni a hiányosságokat.
Kik vagytok ti? Mi Lemúriaiaknak hívtunk benneteket - öreg lelkeknek.
Fénymunkásként jellemeztünk és mesternek neveztünk. Mennyien látják közületek,
hogy a lehetőség, amiért jöttetek, valóságos? Olyan sokan mondják: "Annyira
hétköznapi vagyok, olyan átlagos, túl öreg és túl sok a tennivalóm, túl
elfoglalt vagyok".
Tudjátok, olyan vidéken éltek, ahol bőség van... ezen a Colorado nevű helyen.
Gyönyörű és nyugodt. Nagyszerű lakhely. Hadd áruljak el valamit. A világ
lakosságának ahhoz a másfél százalékához tartoztok, akinek nem kell hazamennie
éhesen. Eszetekbe jut ez minden nap? Van autótok, amibe beleülhettek, amint
kiléptek innen és nem fogtok fázni. A családotok és barátaitok szeretetével
teli otthonba érkeztek meg. Azt hiszitek, ez véletlen? Mindeközben a mágnesesség
olyan jellemzőiben éltek, mely támogatja a megvilágosodást. Nem is az
egyenlítőn, nem is a sarkokon, pontosan középen, a kiegyensúlyozott területen.
Azt hiszitek ez véletlen? Azt mondom, van valami rajtatok, az értelem köpenye, a
felelősség energiája, amely azért kiált hozzátok, hogy fordítsatok egy kis időt
minden nap az isteni tulajdonság használatára, melyet magatokban hordoztok.
Használjátok, hogy kiaknázhassátok az Emberi család többi tagjával való
kapcsolat kvantumjellegét. Ha csak a szabadidőtökben teszitek ezt, már az is
megváltoztatja a földet
Néhányan azt mondjátok, nincs elég időtök. Annyi időtök van, amennyit csak
akartok. Tudjátok kinek nincs szabadideje? Az emberiség többi részének ...
azoknak, akik "túlélő üzemmódban" működnek, akik mindig éhesek, s ezért nem jut
semmi idejük önmagukra. Ők azok, akiknek nincs elég idejük és ők képviselik az
emberiség túlnyomó részét. Akik azzal vannak elfoglalva, hogy élelmet, hajlékot
és melegséget találjanak maguknak. Nektek azonban mindez megvan... és ez sem
véletlen.
Nem véletlen, hogy itt ültök és hallgatjátok ezt az üzenetet.
Olvasó: az sem véletlen, hogy most olvasod e sorokat. Tudd meg, már vártunk rád,
s számítottunk figyelmedre, amellyel ezeket a sorokat követed. Ismerlek téged és mindannyian együtt vagyunk most, ...ti is olvasók
és ti is hallgatók. Az itt
ülők közül néhányan azt kérdezhetik: "Mégis hogyan lehetséges ez Kryon? Úgy
beszélsz egy jövőbeli eseményről, mintha most történne." Pontosan! Mert ez az
egész egy nagy kvantum-energiát alkot, mely egyetlen egészet képez. Tudom ki az,
aki most itt ül és tudom, ki az, aki olvas... és te, olvasó, te sem a túlélő
program szerint élsz. Tudnál szakítani egy kis időt arra, hogy fényt küldj a
bolygód legsötétebb helyeire, nem igaz? Talán ez az amiért a Földön vagy?
Elmondom, miért lényeges ez most különösen.
Mielőtt elkezdem ezt a tanítást, meg szeretnék még valamit osztani veletek,
némileg felrúgva a sorrendet, ugyanis normálisan ez az üzenet végén szerepelne,
de segít elkezdeni és felépíteni a mondanivalómat. Ha a partnerem lassan és
mérlegelve mondja el ezeket, még nagyobb megértéshez juthattok (figyelmeztetés
Lee-nek, hogy lassítson az előadásmódján).
A két utazó
Itt van egy régi, általános szemléletmód, mellyel jelenleg egy nagyobb útra
induló személyt kísértek. Ez az utazó, ez az Emberi Lény úgy hagyja el otthonát,
hogy tudja, merre indul. A világ így működik számára: a tényleges valósága azt
mondja neki, hogy vigyázzon, milyen messze utazik azoktól a forrásoktól,
amelyekre, nyilvánvalóan szüksége van az életben maradáshoz. - Így utaztok
mindannyian. - Nem távolodtok el túlságosan attól a helytől, ahol élelmet
találtok. Ha tudod, hogy beteg vagy, nem utazol messze onnan, ahol még tudod,
orvosi segítséget kaphatsz. Ha fénymunkás vagy, nem távolodsz el túlságosan a
többi fénymunkástól, hiszen ez az a csoport, mely támogat, ha támogatásra
szorulsz. Tehát utazásotok módját, távolságát, még az irányát is a források
helye befolyásolja.
Ez a leírás nagyon is a 3D-ra jellemző, ugye? Te oda mész, ahová a terveid
visznek. Meg kell állnod élelemért, ha pedig nincs élelem, meg kell keresned. Ha
egészségügyi problémáid vannak, úgy kell tervezned, hogy útba essen egy olyan
hely, ahol elláthatnak, talán egy kórház, ahol valaki segíthet. Egymást
támogatjátok és egymásra támaszkodtok. Ez mind helyénvaló, de úti célotok
távolságát és irányát gyakran az határozza meg, hogy hol találhatók a források...
és azok, akikre számítotok, akikre támaszkodhattok. Nem is gondolkozol rajta.
Egyszerűen ez a dolgok rendje. Lehet, hogy most azt mondod: "Igen ez a normál
élet. Mi az értelme ennek a metaforának?" Csak akkor van értelme, ha kiegészítem
egy másik történettel.
Át szeretném adni nektek a következő történetet is: egy másik utazóról... az
interdimenzionális utazóról. Ugyanolyan Emberi Lény, mint te, azzal a
kivétellel, hogy úti célját nem a rendelkezésre álló forrásokhoz igazítja. Ennek
pedig az oka, hogy tisztában van vele, hogy a forrásokat magával hordozza a "zsebében". Tudsz követni? Ösztönösen, ellentétben azzal, ahogyan a dolgok
számodra működnek, amikor szüksége van valamire, csak megáll, belenyúl a
zsebébe és kiveszi onnan, amire szüksége van. A különös dolog ebben az, hogy
egy pillanattal ezelőtt a zsebe még üres volt.
Hadd magyarázzam meg ezt az ellentmondást: Néha igen nagy dolgokra van szüksége,
de a zsebei igen kicsik. Végül is az öltözékének részei... ez minden, amit magával
hord. De úgy tűnik, ez nem lényeges. Hiszen néha igen nagy dolgokat vesz ki az
igen kicsi zsebből. Ennek semmi értelme, ugye? Amikor a körülmények egyik vagy
másik irányba szólítják, egyszerűen elindul abba az irányba. Nem áll meg, hogy
azon törje a fejét, hol vannak a források. Érzi a jelenlévő energiát, hogy
mennyire "helyén van minden" és mennyire természetes ez így, s elindul. Ő az
interdimenzionális utazó, néhányan mesternek ismeritek őt.
Most pedig befejezem ezt és elkezdem a tanítást, de azt szeretném, hogy
emlékezzetek erre a két különböző történetre... a két különböző utazóra, mert két
különböző energiát, a régi és az új energiát fogják képviselni. Olyan
információkat fogok most átadni nektek, amilyeneket ezelőtt még soha... meg
szeretném adni nektek a puzzle hiányzó darabját.
Kezdődjön az üzenet
A "teljes kép", ahogyan az elmúlt években láthattátok és elmondtuk nektek,
magában foglalta a Harmonikus Konvergenciát 1987-ben. Ez a 11:11 -ként vált
ismertté, mint a nagy ugrás és változások ideje. A fátyol másik oldalán
tartózkodó részeitekkel való megállapodás ideje volt ez... egy tervezési szakasz.
Minden embernek, aki valaha itt volt, vagy ide szándékozott kerülni, része volt
ebben az ugrásban, nem csak az éppen jelenlévőknek. Tehát kvantumdöntés volt ez,
amiről az összes (többségében nem a bolygón tartózkodó) ember minden részét
megkérdeztük... a megkérdezett csoport pedig úgy döntött, változtat. Az volt a
terv, hogy ha az emelkedési folyamat sikeres, új energiák érkeznek a földre... a
Föld más fizikai és nem fizikai tulajdonságainak aktiválásához, egy sor
egymáshoz kapcsolódó eseménynek kellett lejátszódnia meghatározott sorrendben.
Ezekről szeretnék most beszélni nektek. Minden egyes dologról, amit megemlítek,
beszéltem már a múltban, de ilyen módon soha sem kapcsoltam még őket egymás
után. Ám itt az ideje, hogy így is halljátok őket.
Közvetlenül a Harmonikus Konvergencia után észrevehetően elkezdett megváltozni
az energia. Észrevehettétek a Föld politikájában. 1989-ben elmondtuk nektek,
hogy az Armageddon nem következik be. Azokat, akik hittek az bekövetkeztében,
örömhírként kellett volna, hogy érje a dolog. Ehelyett gyakran zavaró volt.
Sokan nem hitték el. Végül is ez egy prófécia, tehát "számíthattatok rá, hogy
megtörténik". Miután nem történt meg, sokan még mindig zavarodottak voltak,
féltek. Furcsa dolog ez az Emberekben. Inkább szeretnétek biztosan tudni, hogy
valami rossz közeleg a régi vágányon haladva, mint hogy azt halljátok, a síneket
elvitték.
Aztán a Kryon csoport megérkezett és közvetlenül átadta nektek az információt,
hogy a mágneses rács nagyot változik a következő 12 évben... és elkezdődött a
változás. A folyamat során tények mutattak rá, hogy elkezdődött, még a
geológusok is észrevették, amikor megmérték az elmozdulást... a valaha történt
legnagyobbat. Ha figyeltetek, azután kezdtük el átadni a háló elmozdulásának
ezoterikus okait. Elmondtuk, hogy a DNS-etekkel áll kapcsolatban. Azt mondtuk,
ha úgy döntötök, hogy meg szeretnétek valósítani a békét a Földön, ha úgy
döntötök, kinyilvánítjátok szándékotokat lehetőségeitek beteljesítésére, a
mágneses hálónak meg kell változnia, ezáltal megváltoztatva a tényleges
biológiai DNS-etek lehetőségeit. Ez az, amiért a háló-csoport jött és megtette,
amit tett.
Kryon nem 1989-ben érkezett. Én mindig is itt voltam. A háló-csoport érkezett
1989-ben. 2002-ben távoztak. A mágneses hangolás elkészült és egy másik
eseménysorozat vette kezdetét. Olyan dolgok voltak ezek, melyek között
néhányatok nem vette észre a logikus összefüggéseket, még csak nem is gondolt
így rájuk. A történések közül egy fölött, azt hiszem, az emberiség teljesen
elsiklott (folytatás később). Pedig mindegyik kapcsolatban áll egymással.
Mindegyik. Néhányuk magában hordozza a 11-es energiáját... könnyen észrevehetően
számotokra. A 11 energiája Kryon energiája, amely a változás energiája is. Ez
nem újdonság. 1989-ben beszéltünk erről nektek. A háló-csoport ugyancsak ezzel
az energiával rendelkezik. Sok, a bolygón mostanáig történt esemény is ezt az
energiát hordozza és észreveheted ezt az energiát a jelen történéseiben is. Azt
is elmondtuk, hogy ezzel az energiával együttműködő kilences energiája, a
"beteljesülés" energiája segítette a folyamatot.
Beszéltünk a Vénusz Átvonulásról. Ez olyan energiaszállítmányt képviselt erre az
időkeretben létező bolygóra, melyre már nagy szükség volt. Terv és szervezés
szerint érkezett. Közületek néhányan egyszerű asztronómiai, néhányan
asztrológiai eseménynek könyvelték el. Tulajdonképpen egy "energia-esemény"
volt! Elmondtuk már, hogy miről is szólt és mikor történt. Olyan esemény volt
ez, mely arra hivatott, hogy feminin energiákat közvetítsen a bolygóra. Ez
egyike azon okoknak, melyek miatt olyan nagy a zűrzavar jelenleg a földi
politikában. A Föld országainak vezetői közül a legférfiasabbakban van most a
legtöbb harag. Észrevettétek már? Haragosak a bolygón erősödő feminin energiák
miatt. A DNS-ből származó intuitív harag ez... harag amelyet pusztán amiatt
éreznek, mert itt vannak és kényelmetlenül érzik magukat. Figyeljetek csak
erre. Ha elkezdik rakétákkal bombázni egymást, az csak a férfiasság versenye
lesz... mert tudják, hogy hamarosan elvesztik az irányítást.
Minden a férfi/női energiák egyensúlyára vezethető vissza. Nem szabad ugyan
minden problémátokat ezzel elintézni, de ez az igazság. Azok, akikre a
legnagyobb hatással lesz a beáramló feminin energia által beálló egyensúly itt,
a férfi-női polaritás bolygóján, azok lesznek, akik kibillentek az egyensúlyból.
Ha ezek az emberek olyan országot vezetnek, ahol férfi-uralmú társadalomnak
kellene lennie, akkor bajban vannak. Egyre inkább kezdik ezt érezni. Nézzetek
körül és meglátjátok, miről is beszélek. A maszkulin/feminin egyensúly lesz a
kulcs a kiegyensúlyozott Emberi Lényhez. Ugyanez az egyensúly az oka annak, hogy
a feminin energia akkora szerepet játszik a közelgő választásokban. Azt hitted,
véletlen? Ez lesz az első eset az országotok történelmében. Micsoda véletlen,
hogy pont akkor történik meg, mikor a maszkulin/feminin egyensúlyba állásának
folyamata elkezdődött!
Ám nem ez az újdonság, melyet át akartam nektek adni. Ez csak a hozzá vezető út.
Történtek még dolgok az eseménysorozat részeként. A rács elkészült. A Vénusz
Átvonulás megtörtént. Azután a Harmonikus Konvergenciát támogató Harmonikus
Konkordancia. Már beszéltünk róluk korábban. Ezek az események több évet
felölelő időszakot képviseltek, melyben a változás már látható volt és az
igazítás kezdett elkészülni. Számunkra ezek a dolgok nem feltétlenül abban a
lineáris sorrendben történtek, ahogyan nektek, de egy meghatározott rendben...
egyfajta körben (a mi szempontunkból). És az energiának ez a köre előkészítette
az utat valami másnak.
Az ezen a bolygón valaha történt legjelentősebb energetikai események közül az
egyik mostanában zajlott le, ám legtöbben közületek elmulasztották. Elmondom,
miért. Nem azért, mert aludtatok, vagy, mert esetleg nem figyeltetek. Hanem
sokkal inkább, mert (1) nem számítottatok rá és (2) ha valóban láttátok volna,
nem hittétek volna el.
2005. március 5-én egy fontos esemény történt. Néhányan látták és nevet adtak
neki. Megadom az esemény nevét a nyelveteken: a Paradicsom Mátrix. Elmondom
nektek, mi is volt ez és amikor megteszem, rájöttök, miért volt szükség a háló
kiigazítására és többet megtudtok a történtekről. A 2005. március 5-i
Paradicsom Mátrixot én a "Felemelkedés Napjának" nevezem. Egy pillanat volt ez
az időben - mégis időn kívül - egy pillanat, amikor minden mester, aki valaha a
Földön élt visszatért Gaiához. Visszajöttek.
Ha felidézed, közülük legtöbben megmondták, hogy ilyen vagy olyan formában majd
visszatérnek, visszatérésük ideje pedig akkor jön el, ha majd a Föld a béke
küszöbén áll. A visszatérésre tett ígéretük most teljesült. Jelen pillanatban ők
itt vannak - ó nem a biológiai testük, hanem az egyesült tudatosságuk.
A felemelkedett mesterek egyesült tudatossága tökéletesen illeszkedik a 12 év
alatt behangolt mágneses rácsba. Ugyanis a tökéletesen behangolt rács úgy lett
megalkotva, hogy a mesterek energiája tökéletesen illeszkedjen bele. Amikor az
beleilleszkedik a rácsba, egy olyan energia termelődik, ami átáramlik a ti
DNS-etekbe arra várva, hogy megnyilvánulhasson.
Engedjétek meg, hogy néhány dolgot megmagyarázzak. A rács energetikai
kiigazítása olyan, mint egy "ágy", amely most lett előkészítve ennek a mester
energiának. A mesterenergia 2005. március 5-én érkezett meg, hogy beteljesítse a
háló rendeltetését, 27 hónappal az elkészülte után. Katalizátorrá vált, mely
lehetővé teszi, hogy a rács fő közvetítőként működjön a DNS-etek felé. A
közvetített információ azonban csak interdimenzionális adásként fogható. Ti
vagytok a vevő és a szabad akarat által eldönthetitek "ráhangolódtok" erre a
csodálatos kiegyensúlyozott-energiára, vagy nem. Látjátok már, hogyan "ráznak
kezet" a Vénusz Átvonulással?
Amiről beszélek: 1987-ben (11:11) úgy döntöttetek, megteremtitek a lehetetlent.
Valóban lehetséges megteremteni a békét a Földön? Nézz körül. Valóban úgy néz
ki, hogy sikerrel jártok? (sokan azt mondják: "nem") Hát, ez az entitás úgy
gondolja, igen! Mert én látom, "mi fő a fedő alatt". A mágneses háló most már a
mesterek tulajdonságait hordozza, hiszen ez az, amiért behangoltuk és ez az,
amiért létrejött. Olyan új információ ez, melyet ezelőtt még sosem osztottunk
meg veletek... a háló valódi rendeltetése a Felemelkedés Napjával állt
kapcsolatban. A háló most már tökéletesen az Emberi Lényben lévő DNS vevőre van
hangolva. Emlékezz rá, hogy az emberi DNS-nek megvan a saját mágneses mezeje. A
DNS tényleges attribútumai olyanok, mint egy hurok, ez a hurok pedig mágneses
mezőt alkot. Ezt a mezőt mostanában fedezték fel a tudósaitok (Dr. Vladimir
Poponion) és még azt is megmondták, hogy ez egy kvantummező. Nem csupán
ezoterikus vágyálom hát többé, mikor látjátok, hogy a Föld mágneses mezeje
hatást gyakorol a DNS-re elektromos induktivitás útján... mikor két mágneses mező
kölcsönhatásba lép egymással azért, hogy változást hozzanak létre
tulajdonságaikban.
Most jött el az ideje annak, hogy az Emberi Lények szabad választásuk útján úgy
dönthessenek, engedélyezik a változást, hogy megkezdjék a DNS-ük
megváltoztatását. Tudjátok, a most lejátszódó dolgoknak nem mindegyike
láthatatlan, néhányuk pedig talán már kezd értelmet nyerni. Az irónia az, hogy
ezeket a változásokat előre jelezték bolygótok legősibb civilizációinak
naptárai.
Valami más is közeledik, amit eddig csak említettünk. Noha szóba került
1999-ben, csak keveset beszéltünk róla. Közeledik egy dátum: 2007. szeptember
9.: egy választóvonal. A Szellem által adott dátumok a változás középpontját
jelzik. A változás egy lehetőségét jelentik, nem egy konkrét eseményt, amelyben
kinyitod a kempingszékedet, beleülsz és bámulhatsz valamit (Kryon humor). Tehát
ezek a dátumok, amelyeket tudatunk veletek, az energia megváltozását jelzik
széles spektrummal, nem időpontok, amikor megfigyelhettek egy konkrét eseményt.
2007. szeptember 9-e az a dátum, amikor az Indigó Gyerekek hozzákezdenek
"feladatukhoz". Várnunk kellett addig, amíg elegen lesznek, most pedig már sokan
vannak... többségben vannak az Indigók. Néhányuk már fiatal felnőtt.
Megtalálhatjátok őket távoli helyeken is. Egész csoport van belőlük Iránban.
Tudtad ezt? Még nem hallottál róluk, de fogsz. 2007. szeptember 9-én mindannyian
elkezdik "feladatukat". Ez a "feladat" az új tudatosságba való univerzális
energiaközvetítés. Nem olyan esemény ez, amely "egyszer csak" megtörténik... Ez
egy fokozatos folyamat, melynek során változást vesztek majd észre a dolgokhoz
való hozzáállásukban. Néhányatoknak nem fog tetszeni, de tudni fogjátok, hogy
valamiképpen szervezettek.
Sokan kíváncsiak lesznek, hogy milyen energetikai hatása lesz egy ilyen
dolognak, aztán rájöttök, hogy a hatás a tudatosság emelkedése és ezzel már
megvan a közös céljuk. Elkezdik ösztönösen érezni a "feladatukat". Mint minden
dologban, itt is mindegyikük rendelkezik a szabad választás lehetőségével, így
azt tehetik, amit kívánnak, de látni fogod a Föld fiataljainak lassú és
kollektív mozgalmát, hogy olyan szokatlan dolgokat tesznek, melyek teljesen
ellenkeznek azzal, amit jelenleg logikusnak, vagy bölcsnek tartasz.
Ne lepődj meg, ha kormányokat döntenek meg, olyan dolgokat tesznek, ami
látszólag lehetetlen, felborítják a rendszereket és kiselejteznek néhány szent
szabályt - mert ez az egyedüli módja az Új Jeruzsálem megteremtésének. A régi
beidegződéseket el kell hagyni. Megtaláljátok őket Izraelben, Palesztinában és
ott találjátok őket Jordániában és Szíriában. Ott fogjátok találni őket az
emirátusokban és Kuwaitban és ott találjátok őket majd Irakban és Iránban.
Azért említettem ezeket a helyeket, mert ezek, ahol a legkevésbé számítotok
arra, hogy ott vannak... És ezek azok a helyek, ahol az Indigók a legnagyobb
változást érik majd el. Ez a dátum lesz az, amikor megkezdik a feladatukat és
nem ekkor látjátok a hatást. De figyeljetek, mert lesznek olyan dogok, amelyeket
megláthattok. Mindig vannak ilyenek.
Most pedig szeretnék visszatérni az utazásról szóló történethez, amellyel az
elején kezdtem.
Jelenleg az összes visszatért mester a Föld mágneses hálóján tartózkodik. Egy
energiát alkotnak és nem egy vallásos csoportot képviselnek. Mindnyájan
egyetlen energiát alkotnak, válogatás nélkül. Minden egyes Emberi Lény szabadon
eldöntheti, hogy elfogadja ezt, vagy nem, hogy ütközik-e ez a saját
elgondolásaival, vagy nem. Az információ azonban valós és talán végiggondolod,
mit is jelent neked, amikor alaposabban megvizsgálod.
Amikor a bolygón járt mesterekről szóló történeteket olvastad, lenyűgöztek? Hadd
mutassam meg neked Emberi Lény, milyen is mesternek lenni. Haladsz az
ösvényeden és azt mondod, "Kellene már egy kis erőforrás", (például étel)
belenyúlsz és ott van a zsebedben! Ekkor azt mondod: "Tudtam. Számítottam rá".
Hamarosan arra számítasz, hogy amire szükséged van, ott lesz az ajtód előtt,
amikor szükséged van rá, aztán rájössz: te teremted meg, ahogy haladsz az
utadon. Sokak számára ez a folyamat misztikusnak tűnik, másoknak ez az a mód,
ahogyan az Univerzum működik.
Áldott az Emberi Lény, aki nem esik pánikba, nem retteg és nem hívja azonnal
segítségül a barátait, amikor rájön, hogy betegség tombol testében, hanem
ehelyett letekint és azt mondja: "Úgy örülök, hogy megvan a zsebem. Mert ott
megtalálom a gyógyulást ... már most is rendelkezek vele". Egy mester saját maga
mentsvára, egész rendszer, külső segítség nélkül. Az igazi mester azonban érti,
hogy az ő forrása a mindenség egyetemes energiája, ezért "ismert Isten előtt".
Ezért ő is része Istennek és ezért az ő része a forrás.
Áldott az Emberi Lény, aki azon tanakodik "Erre kell mennem,
vagy arra" és sohasem a tartalékok miatt aggódik az út során. "Jó, hogy
megvannak a zsebeim", mondja, amint nekivág az ismeretlennek. Hányan vannak itt,
akik felelősséggel fogadják ezt a fajta energiát?
"Kryon, ez így nem jól hangzik. Úgy érted, végül minden Ember
mesterré fog válni ezen a bolygón?" Nem, de lesztek elegen "iparos" mesterek,
akik felismerik a "szerszámos ládát", ami elétek van tárva. Akkor aztán
elkezditek tanulni, hogyan használjátok. A "szerszámos láda" ott van a hálón,
értitek már? Ott áll a helyén, használatra készen. Itt az idő, hogy elkezdjétek
az "építkezést", mennyien tudják ezt megtenni közületek? Ez ellentétes az
ösztöneitekkel, azzal, ahogyan az Emberi felfogás működik? Mégis lesznek
köztetek, akik el fogják kezdeni majd a folyamatot.
Biztos hallottátok már a halak és a kenyerek történetét - a saját kultúrátok
változatában. Vajon igaz lehetett ez a történet? Hát igen. Igaz volt. És az
ehhez hasonló helyzetek, minden nap újra és újra megtörténnek India szerte.
Tudtatok erről? Ez egy olyan folyamat, amelyben látszólag semmiből teremtenek
valamit. Ez az, ami a mester zsebében rejtőzik. Áldott az Ember, akinek az úti
célját mostantól nem az határozza meg, hogy merre vannak a források, bármiről is
legyen szó, hanem az érzés, hogy merre szeretne menni. Mert a Mindenség ott áll
a háta mögött, mindig készen a forrásokkal.
Úgy gondoljátok, hogy az Izraelitákról szóló történet, egy legenda? Táplálták
őket minden nap - minden törzset - negyven évig. Honnan jött a táplálék?
Lehetséges, hogy ez megtörtént, vagy csak (mondhatod) legenda? Tény, hogy egy
mestert követtek, akinek a zsebei elég mélyek voltak, telve egyetemes
igazsággal, helyes hozzáállással és bölcsességgel. A történet tulajdonképpen azt
mutatja, hogyan is működik a dolog.
Vannak ebben a teremben olyanok, akik már megtapasztalták ezt. Van, aki enyhébb
módon tapasztalta meg, mások így élték le az életüket. Úgy az egyik, mint a
másik számára a hálón lévő új energia minden képzeletet és eddigi tapasztalatot
felülmúló módon megerősödik. Vannak olyanok is köztünk, akik olyan tetteket
hajtottak végre, melyekre nem lettek volna képesek, ha megálltak volna a forrást
keresgélni, mielőtt hozzákezdenek. A "hogyan jutok a forrásokhoz" 3D-s
gondolkodásmódja megállította volna őket, de nem így történt. Mert újra csak a
zsebeikre néztek és megjegyezték, "Olyan jó, hogy itt vannak a zsebeim".
Tehetjük-e ezt még világosabbá, mesterek? Lesznek köztetek, akik majd így élnek.
Azonban a meghívás mindenkihez szól, annyit vegyél el belőle, amennyit helyesnek
tartasz. Ami korábban nem állt készen, mostanra már elkészült. Mindez egy új
világnézetet tükröz - egy váltást. És az Indigók, nos néhányan közülük már
tudnak erről, intuitív módon. Néhányan már alkalmazzák ezt az új
gondolkodásmódot... és ez magyarázza azt, hogy zavarban vannak veletek
kapcsolatban, akiknek mindig közel kell maradnotok a forrásokhoz. Az üzenet
pedig az, hogy a bolygó utazásotokhoz való hangolása folytatódik, állandóan
változik és igen... növeli az esélyeteket a békés Földért folytatott "harcban"
ott, ahol a legnagyobb szükség van erre.
Egy grandiózus hely ez, a föld. A feltáruló játék kezd érdekessé válni.
Megfelelő pályán vagytok és a bolygó legnagyobb kihívásai közül néhány még csak
ezután jön... és emiatt vagy itt, Világítótorony. Mindig újra elmondom. A
világítótornyokat sohasem biztonságos helyekre építik. Ez az, amiért itt vagy.
Gyújtsd fel a fényedet! Szükséged lesz rá. Ez azonban nem rossz hír, csak
annyira, mint az, hogy sötét, hűvös éjszaka lesz erős széllel. Ez része annak,
amit teszel, tudod? Ez az, amiért idejöttél. Nemsokára ez is bekövetkezik. Ti
vagytok azok, akik el tudjátok érni, hogy a változás bekövetkezzen, itt és most,
míg a sötétség tombol.
Egy kvantumkapcsolat van közted és az Izraeliták, közted és a Palesztinok
között. Ha úgy döntesz, hogy megérted és használod ezt a kapcsolatot, fényt
küldhetsz nekik, valóban és látni fogják a céljukat a Földön és elvégzik azt
az igazítást, amire szükségük van.
Előláttuk azokat a dolgokat, amelyek a Közép Keleten történnek majd és fittyet
hánynak a logikára - még az ősi szertartások logikájára is. Hogy tudják majd
ezek azt megvalósítani? A fény segítségével, amelyet te küldesz. Meg tudod
tenni? Küldj fényt és figyeld a bekövetkező változásokat. Vedd magadhoz a
"szerszámosládát" és kezdd el a személyes változást ott, ahol most ülsz.
Emlékezz erre a napra, mint egy fordulópontra, annak a kezdetére, amiért
ténylegesen idejöttél. És ha meg tudod ezt tenni, melletted leszek, ünnepelve,
tapsolva és a lábaidat mosva, mert ez az, amiért én itt vagyok.
Szeretem az emberiséget.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Veres Miklós
Lektor - Vass Antal |