Mesterré válni
St. Augustin, Florida - 2006. március 11.
( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelstaugustine06.html )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Újra csak megtörténik ez az összeolvadás, az Emberi Lény és Felsőbb Énje között.
A folyamat, melyet a Családdal való egyesülésnek neveznétek, nagy dolognak
tűnhet, amint azt az utóbbi órákban hallottátok az Emberi Lény előadásából. (Lee
előző beszédére utal) De ez egyáltalán nem így van.
A következő pillanatokban meghívlak benneteket, hogy érezzétek ama légiónak az
energiáját, melyet ti angyali lényeknek neveztek és amely légió most betölti
ezt a teret. Oly módon fognak rátok telepedni, hogy ez az élmény majd teljesen
reálisnak tűnik, mivel szándékotok által ez alkalommal mindannyian behívtátok
ezt a helyzetet valóságotokba. Legtöbbjük karjaitokban fog elhelyezkedni,
körülvesz, magához ölel titeket, kapaszkodik a nyakatokba és a fejetekbe,
azonban az a személy aki még semmilyen módon nem fejezte ki szándékát ebben a
tekintetben, semmit nem fog ebből érezni. Itt egy dimenziókon áthatoló jellemző:
ülhetsz velünk együtt az arénában vagy ülhetsz egyedül otthon, ez a te szabad
választásod. Ezért mondható el az, hogy szándékod a valóságod teremtője, mert
sokan "eljutnak vele valahova" ma este, miközben mások mozdulatlanok maradnak.
Pillanatnyilag nagyon sokan vannak akik felkészülten jöttek ide - készen állnak.
Szeretnél átmenni a következő szintre? Szeretnél még többet megtudni a benned
lévő isteni mesterről? Szeretnéd megtudni, ki az, aki lenni szoktál, ki vagy és
ki leszel majd, amikor befejezed ezt az emberi megnyilvánulást? Mindezek az
információk hozzáférhetőek. Tudtad ezt? Ez egy minden mértéket felülmúló becses
helyszín.
Társamnak jó kedve van és tréfálkozik. Beszél a szőnyeghez,
beszél a mennyezethez. (Lee-re utal, aki elmondta a hallgatóságnak korábban,
hogy majdnem minden este másik szálloda szobával ismerkedik és hogy beszélget a
tárgyakkal a szobában). Nos, elárulom nektek, hogy ezek a tárgyak most, ebben a
pillanatban is beszélnek hozzátok. Mindazok a dolgok, melyeket mozdulatlannak
vagy élettelennek gondoltok, egy nagyobb kép részeit képezik. Meglephet, esetleg
sokkolhat az a tény, hogy mindezek titeket támogatnak. A fák, amelyek
alkotóelemei az itt lévő bútoroknak, még mindig rendelkeznek interdimenzionális
életerővel. A farostok, valamint azok a darabok, melyeket élettelen fémnek
neveztek - rendelkeznek életerővel. A levegő, amit belélegeztek, interdimenzionális életerőt tartalmaz és mindezek ismerik a mestert, aki
bennetek lakozik.
Közületek sokan bizonyítékot akarnak, ugye? 3D-s valóságotokban bizarrnak tűnik
elhinni, hogy a dolgoknak lehet tudata. Mit szóltok egy olyan bizonyítékhoz,
amelyet az ítélőképesség egy belső motorjától kaptok? Vajon saját tudatotok és
intuíciótok jóváhagyása elég bizonyíték, vagy egy külső tekintélyre van
szükségetek? (Lee mosolyog, mert tudja, hogy nincs olyan dolog, hogy a "dolgok
tudatosságán" kívül álló tekintély). Miért nem kérdezed meg Felsőbb Énedet? Az
mindent tud és valamennyien rendelkeztek vele. Ő tulajdonképpen spirituális
részetek, azonban az emberek szeretnek különálló részként gondolni rá. Ő segít
különválasztani a 3D-t a többi dimenziótól... ez valami olyan, amit meg kell
tennetek ahhoz, hogy megőrizzétek a 3D-s észlelés józanságát. Pillanatnyilag ez
a szoba egy biztonságos hely - egy végső menedék. Nyugodtan beszélhettek
vezetőitekkel és feltehetitek nekik azokat a kérdéseket, amelyeket mindig is fel
akartatok tenni nekik. Sokan közületek, interdimenzionális válaszokat fognak
kapni. Nem feltétlenül, az általatok várt 3D-s válaszok lesznek ezek. Ellenben
néha, csupán megölelnek és megérintenek majd benneteket. Azonban elárulom, hogy
bármilyen is lesz a válasz, kétirányú kommunikációt tesz lehetővé a fátyolon
keresztül és ez csupán a kezdet. Érted olvasó? Ez egy biztonságos hely számodra
is... miközben szemeid ezeket a sorokat olvassák. Szokjál hozzá ehhez, ahogy
előrehaladsz az olvasásban, mi tudjuk mi történik és úgy látunk téged, amilyen
mértékben megvalósítod ezt a dolgot. Azt hiszed, csupán elolvasol valamit, ami a
múltban történt? Gondold át még egyszer! Ezeknek a szavaknak az energiája egy
örökkévalóságon át fog tartani, ha partnerem szavainak és energiájának örökösei
így kívánják. Ma este, egyesek közületek kérhetnek egy bizonyos dolgot, de
másvalamivel fognak távozni.
Hiszel az isteni intuícióban? Ez egy irányító rendszer, mely segít neked
megtudni milyen gyorsan haladj és merre tarts. Nem fog előre megtörténni mindez
és nem fogod tudni a választ induláskor. Akkor fog megtörténni amikor legkevésbé
várod, abban a pillanatban amikor legnagyobb szükséged lesz rá. Így hát
gondolkodjatok ilyen módon: egy dimenziókon keresztül működő csomagot fogtok
kapni. Többel fogtok távozni, mint amivel ide jöttetek. És ez az olvasóra is
vonatkozik. Azonban nem fog igazi válaszként megnyilvánulni mindaddig, amíg nem
lesz rá a legnagyobb szükséged, ez egy értékes kincset tartalmazó zsák...
csakhogy láthatatlan mindaddig, amíg szükséged nem lesz rá. Egy légió angyali
lény is jelen van itt és igen, ők is láthatatlanok. (Kryon mosolyog. Lee arról
beszél, mennyire nehéz bebizonyítani a láthatatlan dolgok létezését a 3D-s
észlelésű lényeknek). Már a lecke megkezdése előtt, íme a felhívás: Hányan
kívánnak, eme üzenet hallgatói és olvasói közül, másképp elmenni mint ahogy
idejöttek? Talán nem ezért vagytok itt?
Én vagyok Kryon, a nővéred és megjelenek akkor, amikor ezt a bolygót elhagyva,
megérkezel a fátyol másik oldalára. Ott vagyok, amikor bekerülsz a születés
fuvallatába és bejutsz a szülőcsatornába. Hát, innen üdvözöllek benneteket. Ezt
teszem én. Jól ismertek engem, a családhoz tartozom. Amikor szavaimat olvassátok
és éreztek bennük valamit amit felismertek, azért van, mivel testvéretek vagyok.
Mindent tudok rólatok. Mi mindannyian tudjuk ezt és tisztelettel nézünk fel
rátok, nem pedig ítélkezve. Tisztelünk benneteket azért, amit csináltok.
Ahogy a múlt mesterei éreztek
A bolygó valamennyi Mesterében volt valami közös. Rájöttetek már erre? Tudatában
voltak isteni tulajdonságuknak. Embereket gyógyítottak, ha csak megérintették
őket. Helyről-helyre jártak és így jöttek létre a gyülekezetek. Az anyag
megnyilvánulásának csodáit vitték véghez. Egyesek közülük, a semmiből alkottak
dolgokat. Ezt teszik a mesterek. Egyesek közülük továbbra is itt vannak ezen a
bolygón. Jelen pillanatban is élnek, nem csak a történelem részeként és hasonló
csodákat visznek véghez. Minden, ami a mester-lét energiát illeti, még mindig
jelen van.
Mihez kezdesz a régmúlt és jelenkori mesterek tudásával és hogyan tekintesz
rájuk? Gondolkodj el egy kicsit ezen. Úgy tűnik, mindezek a mesterek, egy isteni
kiegészítővel rendelkeznek. Az emberi felfogás szerint, az isteni tulajdonság
megnyilvánulása csak Isten által lehetséges, - függetlenül attól, mit jelent
számotokra az, hogy "Isten által"... Isten megérintette őket, lehetővé téve
nekik az ellenőrzést az anyag felett, de még maga az élet felett is. Erről mi a
véleményetek? Imádták őket, de sokat meg is öltek közülük a múltban. Íme, mit
tesznek az emberek, amikor olyan dolgokkal találkoznak, amit nem értenek.
Imádják, vagy egyszerűen megszabadulnak tőle... vagy mindkettőt egy időben. Még
most, az új energiában is így állnak a dolgok.
Így hát arra kérünk, mérlegeljétek, mivel is rendelkeztek ők, mivel ez a
mérlegelés hozott létre minden vallást e bolygón! Az emberek gyakran mérlegelték
prófétáikat. És amikor nem voltak próféták, akkor az Isteneiket mérlegelték...
és ez a magatartás létrehozta a különböző tanokat, majd a tanok a vallásokat. A
bolygó minden vallása, a mesterek tetteinek, szavainak és prédikációinak
mérlegelése által született meg...
Létezik egy hipotézis, amely szerint minden isteni dolog el van választva az
Emberi Lényektől. Eme feltételezésnek, jó oka van, hisz a háromdimenziós
gondolkodást követi. Ez így logikus. Így legalább tudjátok, hogyan válasszátok
szét a tapinthatót a tapinthatatlantól. A csodálatos, láthatatlan és
megérinthetetlen dolgok Istentől származnak. A mindennapos, megszokott dolgok
meg az emberhez tartoznak. Ez egy régi energiához tartozó fogalom, akár tudtatok
róla, akár nem és ez egy olyan szemlélet, amelynek el kell tűnni. Mit szólnál
ahhoz, hogy a földön élő Mesterek, akik fenséges dolgokat cselekedtek, pontosan
olyanok voltak mint ti magatok?
"Ó, nem", mondjátok ti, "ők nem olyanok voltak mint én." De igen!
Hallottátok már a kifejezést "a saját képére teremtette?" Pont olyanok
voltak, mint te és te pont olyan vagy mint ők voltak. Az egyetlen különbség
köztetek az, hogy ők aktiválták dimenziókon áthatoló DNS-ük bizonyos részeit,
azokat az isteni részeket, melyek számotokra természetfelettinek tűnnek. Ezt
látva, Istennek neveztétek őket.
Íme az Igazság! A múlt régi energiájában, amikor a mesterek megjelentek, életük
világítótoronyként ragyogott a sötétségben. Mindenki látta ezt és mindenki
rendkívülinek és isteninek tekintette őket. Most, egy új energia van jelen, a
mesterlét tekintetében, melyet a következőkben részletesebben ki fogok fejteni.
Ez az Új Energia arra bíztat, hogy vegyétek a Fényt és addig a fokig növeljétek
a folyamatot, amíg elkezdődik az emelkedés, ami DNS-etek vibrációját a mesterlét
szintjéig vagy ennek megközelítéséig emeli fel. Tulajdonképpen ez az energia
volt jelen azokban akiket imádtok. Az energia nem azért van itt, hogy
prófétákként járjatok a földön, mint a régi mesterek tették. Nem, minden azért
történik, hogy önmagatok prófétáiként járjatok a Földön, aki rendelkezik a saját
mesterléte felé vezető válaszokkal, saját útján járva, előrehaladva a fény és
Isten szeretete felé - képesen arra, hogy elsősorban és leginkább önmagát
gyógyítsa meg és képes legyen olymódon járni kelni a világban, hogy ne
befolyásolják más emberek, vagy a pillanatnyi drámák. Az új energia
perspektívájában, ez annak az isteni erőnek a jellemzője, amelyről már szóltam,
a régi energia perspektívájában pedig az, amiről a mesterek állították, hogy ti
is megtehetitek.
Tehát az igazság az, hogy ti pontosan olyanok vagytok mint ők,
csupán nem rendelkeztek azzal a belső megismeréssel, mely segítségetekre lett
volna eszköztáratok aktiválásában, hogy elkezdjétek DNS-etek dimenziókon
áthatoló megváltoztatását. Ez a dolog helyénvaló és a szabad akarat
kategóriájába tartozik. Azonban közeleg a megvilágosodás kora és beteljesíti
azt az energia kört, melyet őseitek előreláttak a kalendáriumaikban.
A Jó és Rossz felfogása
Rendelkeztek egy furcsa felfogással a jóról és rosszról, mely a 3D sajátossága
és titeket egy mitológiai fogalom rabságában tart fogva és ti ezt valóságosnak
érzékelitek. A jó dolgokat Istennek, a rossz dolgokat egy Sátánnak nevezett
entitásnak tulajdonítjátok. Bizonyos módon, ahogy ezt hiszitek, mindkettő
természetfeletti és egy korszakokon át tartó harcban állnak egymással, olyan
valamire vadászva, amivel ti rendelkeztek.
A sötétség és a fény közti harcban ott van középen az emberek tömege és Isten
meg a Sátán harcban áll egymással, hogy megszerezze a lelketeket. Furcsán
hangzik, mert ebben a felfogásban az ember értéktelennek tűnik, aki bűnben
született és meg fog semmisülni, ha csak nem találja meg valahogyan Istent,
aminek a módját csak a vallásért felelősek ismerik. És az is különös, hogy ebben
a történetben az ember lelkéért vívott harc olyan intenzív. Vajon van valami
értelme annak, hogy a jó és a gonosz erői, értéktelen Emberek lelkéért
harcoljanak egymással? Nincs. De még ebben az ellentmondásban is létezik egy
utalás arra, hogy valami okból, az ember egyformán becses mind Istennek, mind a
Sátánnak.
Ó, milyen egyértelmű így minden! Annyi mindent megmagyaráz. Ez ugye megszabadít
benneteket a felelősségvállalás alól, hogy magatok teremtsétek a fényt vagy a
sötétséget. Így te csak üldögélsz és arra vagy kíváncsi, vajon melyik fog
elkapni. Mit szólsz ahhoz, hogy a legsötétebb sötétség ezen a bolygón, a
legnagyobb rossz amit el tudtok képzelni, az okkult természetfeletti maga... az
ember által lett létrehozva és támogatva? Sem az Ördög, sem a Sátán, hanem az
Ember által. Zavarna ez téged?
Mit szólsz ahhoz, hogy a leginkább isteni dolog a bolygón, a legcsillogóbb
fehér, a legvilágosabb fény, ugyancsak ti általatok jött létre és általatok van
támogatva? Mit szólsz ahhoz, hogy a bolygón a leglenyűgözőbb gyógyító erő,
belülről és nem kívülről származik? Elárulom: Így működik és éppen most
magyaráztam el az Emberi Lény ama képességét és erejét, hogy bármi lehet, amit
kíván... ez a szabad akarat, természetfeletti képességekkel.
A múlt sötét energiájában, az alacsony vibrációval rendelkező dolgokat könnyen
támogatták, könnyen fejlődtek. Most azonban, ahogy a fény rájuk vetül, kezdi
elégetni őket az igazsággal. Kevesebb lehetőség létezik e dolgok támogatására és
fejlődésére és egyre több a lehetőség a mesterek megjelenéséhez és a fény
bekapcsolásához. Az igazságot mondom nektek és ez rátok hárítja a jó és a rossz
felelősségét. Milyen irányba haladjanak bennetek a vibrációk? Milyen energiát
szeretnétek családotok körül és munkahelyeteken? Teljesen tőletek függ, mennyire
sötét vagy fényes lesz lelketek energiája. Ez a teszt része, tudjátok? Ez része
a szabad akaratnak.
Sokan kételkedtek abban, hogy ez lehetséges. Így beszélnek: "Ha mi angyalok
lennénk emberi álruhában, milyen rendszer tenné lehetővé, hogy gonoszságot
teremtsünk és sötétségben járjunk? Kryon, ennek egyszerűen nincs értelme. Az
angyalok ezt nem tehetik..." Ezek szerint, ti figyelmen kívül hagyjátok
mitológiátokat, ami szerint egy angyal valami varázslatos módon kiesett a
dicsőségből és Luciferré változott... ő lett Sátán a sötétség ura. Látjátok? A
rendszer ott van, még a történeteitekben is. Spirituális történelmetek
metaforáiból merítettétek ezeket a dolgokat, de valóságnak tekintettétek őket,
ahelyett, hogy saját magad lehetőségét láttad volna bennük. Nem arra utal-e ez,
hogy megvan a választási lehetőséged, hogy mindkét irányban fejlődhess? Igen,
megteheted! Azonban, a DNS-edben lévő mesterlét hirtelen ráébreszt arra, hogy mi
is az, ami közeleg a bolygón... az ébredés és újjászületés ideje.
Hogy fogjátok ezt véghezvinni? Hogyan fogjátok megteremteni a változást saját
DNS-etekben? Újra és újra elmondtuk, hogy itt nincsenek lépések. Ez egy
dimenziókon keresztül működő összerakós játék. Itt nincs válasz. Te egy
kézzelfogható választ vársz és a konkrét lépéseket szeretnéd megkapni egy
lineáris rendszerben. Egy világos, általános választ óhajtasz, közben ez
különböző minden Emberi Lény számára. Te hol tartasz az eseményeknek ebben a
láncolatában? Egyesek közületek már készen állnak, mások pedig éppen hogy csak
ébredeznek. Van akinek időre van szüksége, hogy elgondolkozzon ezeken. Van, aki
készen áll az ugrásra, most azonnal. Többet akarsz tudni? "Kryon, legalább
azt mondd el, mit tegyünk legelőször!" - mondjátok. Már megtettük...
számtalanszor. Elolvashatjátok és meghallgathatjátok.
18 éven át, amint partnerem mondja, számtalanszor megkaptátok ugyanazt az
üzenetet, a Kryonnak nevezett entitástól, újra meg újra. Mindig megtaláljuk a
módját, hogy szóljunk nektek erről. Ez egy értékes információ: A szándékkal
indultok és az ajtó kinyílik. És akkor kezd nehezebb lenni.
A planetáris változások története
Elmondunk nektek egy keveset azokról a dolgokról, melyekkel majd szembekerültök.
De hadd emlékeztesselek az ezzel kapcsolatos ezoterikus történelemre is. 1987
óta különböző szinteken vezettünk át benneteket. Itt van a 11:11 felismerése,
ami valójában 1992-ben tudatosodott bennetek. A 11:11-es tapasztalat azzal a
döntéssel kapcsolatos, hogy megváltoztassátok a történelmet, hogy kitöröljétek a
próféciát... amit meg is tettetek. Apropó, ez a döntés nemcsak a tiétek, akik
most a bolygón éltek, hanem mindannyiótoké, akik valaha is ezen a bolygón
éltetek, vagy a bolygón fogtok élni. Mi egy olyan szinten hozott döntésről
beszélünk, ami meghaladja az Emberi megértést, amit olyanok hoztak, akik még meg
sem "születtek". Ez a döntés, mindenre hatással van a bolygón, beleértve Gaia
energiáit is. Nem gondoljátok, hogy ebbe a döntésbe be kellene kapcsolni azokat
is, akik ezután fognak ide születni? Sőt!
A 12:12 tapasztalata volt a fáklya átadása. Beszéltünk erről már ezelőtt is
nektek. Ez a jelentős esemény azokról szól, akik átvitték a fáklyát a régiből az
újba. Jelentős, mert szükség volt rá és nélkülözhetetlen volt, mint egy új
elrendezésbe való átmenet szimbólumára. Nos, amikor ezeket a számokat ismétlődni
látod: kilenc, tizenegy, tizenkettő, ez nem egy ismétlődő véletlen, amikor
11:11-et látsz az órádon. Ez a Szellem "kacsintása", hogy emlékeztessen, miért
vagy itt.
A Harmonikus Konvergencia, a Harmonikus Konkordancia, a Vénusz Átvonulás -
mindezek az események az energia átadásai voltak. Egy évvel ezelőtt megtörtént a
legpompásabb, de alig néhányan észlelték. Túlságosan ezoterikus és váratlan volt
mindenkinek, kevés kivétellel. 2005 március 5-én történt. Erről is szóltunk már
és újra elmondjuk, mivel tudnotok kell róla. Ez az Édeni Mátrix nevet kapta. Úgy
írtuk le, mint az újjáéledés idejét, amikor a mesterek, akik megígérték, hogy
visszatérnek a Földre, mind visszatértek. Nem testben, még csak nem is
szellemben, hanem bolygótok mágneses rácsába áramló energia formájában! Most már
talán értitek, miért vagyok én a mágnesség mestere? 12 évig tartott a mágneses
rács előkészítése. Most már tudjátok, mi mindenre készítettünk elő.
Tizennyolc évvel ezelőtt megadtuk nektek ezeket a dátumokat...hogy mikor fognak
megkezdődni a mágneses változások, mikor fejeződnek be és most már a
tudományotok is kimutatta, hogy ez megtörtént. Az iránytűk megmutatták, hogy a
bolygó mágnesessége furcsán megváltozott, misztikus módon, úgy, ahogyan sosem
tette ezt életed során, de a szüleid élete során, vagy még a nagyszüleid
életében sem. A háló mozgása befejeződött 2002-ben. Most már tudod, miért
mozdult el.
Ezoterikus módon, de úgy, hogy ez magába foglalja a mágnesség dimenziókon
áthatoló tulajdonságait, előkészítettük bolygótok mágneses rácsát a mesterek
visszatérésére, hogy elkezdjék érvényesíteni az eszközkészleteket, amelyekre
majd neked szükséged lesz. A mesterek itt vannak - mind visszatértek - és itt
ülnek veled, miközben minket hallgatsz vagy e sorokat olvasod.
Miért te? Miért téged néznek? Ez azért van, mert az öreg lelkekhez beszélnek,
akik bizonyos okból és céllal jöttek ide. Ezek az öreg lelkek tudják, hogy azért
vannak itt, hogy egy változó bolygó metaforikus Világítótornyai legyenek. Ők
katalizátorként szolgálnak neked, hogy segítsenek elindítani DNS-ed változását
és hogy olyan fokig fejleszd ezt a mesterlétet, ameddig csak képes vagy, hogy
továbbhaladj és megteremtsd az "Új Jeruzsálemnek" nevezett energiát ezen a
bolygón még 2012 előtt. Ez már csak öt évnyi távolságra van mondhatjátok. De a
dolgok nem mindig olyanok, amilyennek látszanak.
Amikor a világítótorony bekapcsolja fényét, nem méregeti a vihart. Nem ítélkezik
fölötte. Nem mond ilyeneket magában, mielőtt árasztani kezdené a fényt: "Meg
kell értenem, hová vezet mindez." Minden, amit tud, hogy arra építették,
hogy elviselje a sötétséget, a hatalmas szelet és hullámokat, amelyek a
végtelenségig verdesni fogják a szerkezetét. Még csak nem is fél. Nem tudja
mikor ér véget a vihar, azt sem milyen erős lesz, vagy hogy mi okból is
építették. Minden, amit a világítótorony tud, hogy biztosan áll és hogy
árasztania kell a fényt a sötétségbe, hogy segítsen másoknak megtalálni a kikötő
biztonságát. Soha nem kérdezi, honnan a fény, de tudja magáról, hogy kicsoda és
hogy mire szolgál. Ugyanakkor azt is tudja, hogy várják a fényét és akik
sötétben vannak, keresik azt. Értitek, mit akarok mondani? Tudtátok mindezt,
amikor bejöttetek? Mélységes értelme van! Nagyon megható partnerem számára.
(Lee megáll egy pillanatra)
Ez azért van, (az emberi elérzékenyülés) mert miközben erről beszélek,
megmutatom neki a bolygó lehetőségeit! Mosolygó arcokat mutatok neki Iránban.
Mosolygó arcokat mutatok neki Palesztinában. Nevetést és örömöt mutatok neki
Izraelben. Olyan dolgokat mutatok neki, amelyekről ti úgy gondolnátok, hogy
lehetetlen, amelyeket azok az egyének teremtettek, akik most itt ülnek. A hírek
olyan mély értelemmel rendelkeznek, hogy az örömteli lehetőségek könnyekre
késztetik az emberiséget.
Három "lehetetlen" feladat
Kaptok három lehetetlen feladatot. Hogy fogjátok megtenni? Nem igazán
lehetetlenek, de lehetetlenné válnak a régi fajta gondolkodásban. És azért sem
fognak nektek tetszeni, mert ellenkeznek a régi emberi természettel. Amikor majd
elkezdek róla beszélni, azt fogjátok mondani, "Hu, ez durva" - és az is.
Rá fogtok jönni, azt várja el tőletek, hogy lemondjatok a "régi Emberről" és
hogy lemondjatok majdnem mindenről, amit ebben az életben megtanultatok és hogy
újra megtaláljátok az egyensúlyt. Adok nektek három példát azokra a dolgokra
melyekkel meg kell, hogy békéljetek, annak érdekében hogy elkezdhessétek ezt az
utazást. Mindegyik példában arra kérlek, hogy hasonlítsd azt össze a választásod
szerinti mesterrel és látni fogod, igazam van. Nekik is el kellett dobniuk az
Emberi természetet, hogy olyan mesterré váljanak, amilyenné váltak. Nekik is
újra egyensúlyba kellett hozniuk mindazt, amit az emberiség egy új felfogásában
kaptak.
Az egyes számú
Arra szólítalak fel, szabadulj meg a túlélési ösztönödtől. Készen állsz erre?
Már úgy születtél, hogy ez be volt építve minden sejtedbe, ugye? Mint egy
lenyomat, ott van rajtad, ugye? Valóban így van, ám ez egy régi energia
lenyomat. A túlélési ösztön, egy erős üzenettel rendelkezik minden Emberi Lény
számára. Csendesen tölti meg az emberi elmét ezekkel a gondolatokkal:
"Egyedül vagyok. Minden, amit csinálok, egyedül kell megtennem. Meg kell
tisztítanom az utat magam előtt, mert senki nem fogja azt megtisztítani
számomra. Ezért, csak úgy fogom túlélni, ha mindenkit ledöntök előttem,
mellettem és mögöttem. Versenyezni fogok a helyért a bolygón. Túl kell élnem.
Egyébként leköröznek a többiek, akik tudják azt, amit én is tudok. Versengek a
kapcsolatokért, az ennivalóért, a pénzért. Versengek a szeretetért. Így kell
tennem. Törődnöm kell magammal, mert túl kell élnem." Akár egy dalszöveg,
hát nem? (Kryon mosolyog).
Hogy hangzanak ezek a gondolatok a mester elméjében? "Most értem és felfogom,
hogy nem vagyok egyedül. Szükségleteimhez velem van isteni tulajdonságom. A
Világmindenség hatalma rendelkezésemre áll. Dimenziókon áthatoló eszközökkel
rendelkezem, amelyek majd szeretettel tisztítják meg az űrt és mindazt, ahol
buborékom fényesen szétterjed. A körülöttem lévők tisztábban fognak látni és
szabad akarttal haladnak egy biztonságos ösvényen a kikötőbe. Velem együtt élik
túl és lesznek része egy családnak, amelyet én segítek megteremteni
kiegyensúlyozott fényemmel. Én vagyok a legfőbb Világítótorony. Bárhová megyek,
áldott leszek. Nincs szükségem a túlélési ösztönre, mert én magam vagyok a végső
túlélés. Én vagyok, a túlélés definíciója... az emberiség egy mestere. Fény
vagyok."
Na, mi a véleményed erről? Ez a mester hangja, ugyanakkor a tiéd is. Kezded
megérteni, hogy bízhatsz a dimenziókon keresztülhatoló erőkben, amelyek a
mesterlét erői, amelyeket te nem értesz, de tudod, hogy állandóan ott vannak.
Kezdesz ráeszmélni, hogy a mesterként való működés során kiapadhatatlan bőségben
áll rendelkezésedre a szeretet. És igen, kimeríthetetlen forrásból meríthetsz,
amikor az élet fenntartásához szükséges dolgokról van szó. Hogy miként juthatsz
hozzájuk? A legfontosabb: hagyd el azt a bizonyos túlélési ösztönt, amely régi
energia és azt sulykolja beléd, hogy mindenért versenyezned kell, hogy
mindenért meg kell küzdened. Nem kell, mert korlátlan a bőség. De ez ellentmond
a régi jó emberi természetnek, igaz?
Pedig végtelen gazdagság a tiéd, ha energiáról van szó és számolatlan csoda vár
rád. Másként távozhatsz, mint ahogy idejöttél. Megváltozhatsz, még mielőtt
letennéd ezt a könyvet! Ez része a hitrendszerednek, számít-e ez valamit...
valóban, mit számit? Mennyire szeretnél másként távozni, mint ahogy ide jöttél?
Mennyire szeretnél gyógyultan távozni? Ez a ma esti tapasztalat lehetősége. És,
kedves olvasó barátom, lehetséges, hogy te is ezért vetted kezedbe ezt a
könyvet, vagy nem? Ezt nevezik szabad akaratnak. Mennyire tudod félre tenni a
régi poggyászt, amiről azt gondolod, hogy beléd van ágyazva?
A második
Van akinek ez még nehezebb lesz mint az első. Meg kell tanulnod meglenni egód
nélkül, majd ki kell egyensúlyoznod azt. Hallottátok ezt? Hogyan tudsz valamit
kiegyensúlyozni, amitől előzőleg megszabadultál? Már mondom is a választ. Csak
félre kell lökni. Ha félrelökted az egódat, már el is nyerted az egyensúlyt.
Mert azt gondolod, hogy az egód egy dolog, közben egyáltalán nem így van. Kapsz
néhány gyakorlatot illetve példát, hogy mire hasonlít egy kiegyensúlyozott egó:
Közömbös tudsz-e maradni egy olyan helyzetben, amikor valaki mindenfélét mond
rólad, hogy ne vedd zokon? Háát? Még akkor is, ha igaza van? (Kryon mosolyog).
Képes vagy? Nyugodt tudsz maradni, elviselni a szóbeli sértéseket anélkül, hogy
ne vedd zokon? Képes vagy mosolyogni ebben az örömteli pillanatban, miközben ez
történik? Képes vagy elkülönülni és lazán nézni ahogy peregnek az események...
képes vagy erre?
Kapsz valami tennivalót, egy gyakorlatot. A következő alkalommal, amikor ilyen
helyzetbe kerülsz, azt szeretném, ha megpróbálnál egyszerűen kikapcsolni. És
amikor ránézel a téged ócsároló személyre, látva annak dühét,
kiegyensúlyozatlanságát, nyugtalanságát, azt akarom, hogy szeresd őt. Ebben a
pillanatban ő az, aki elveszítette egyensúlyát, nem pedig te. Hogy téged
szidalmaz, az egy felhívás számodra, hogy csatlakozz hozzá ebben az "egyensúlyon
kívüli élményben." (Nevetés) Maradj nyugodt és viseld el
kiegyensúlyozatlanságát, ne csatlakozz hozzá. Így, amikor majd befejezi, ha még
elérhető távolságban van, megfoghatod gyengéden a karját és megjegyezheted:
"Sajnálom, de úgy tűnik, ma rossz napod van." (Nevetés) Meg tudod ezt tenni?
Tudod mi történik, amikor az általa előadott drámára nem úgy reagálsz, ahogy azt
ő föltételezte? Ez őt teljesen és tökéletesen lefegyverzi. És ez az a pillanat,
kedves barátaim, amikor megtörténhet a kommunikáció. Ez az a pillanat, amikor
Isten szeretete a legjobban látható. Ez csak egy olyan személlyel történhet meg,
aki kiegyensúlyozott egóval rendelkezik.
Kiegyensúlyozott egója pedig csak egy olyan embernek lehet, aki valóban tudja,
hogy kicsoda. Ez az istenség egy darabja és a túlélésé, amihez semmi nem férhet
hozzá. Egyetlen másik ember sem avatkozhat bele, sem a halálodba, sem az
életedbe és nem változtathatja meg a véleményedet valamiről, ha isteni
támogatással rendelkezel. Nem számit milyen szavakat intéznek hozzád, nem számit
milyen helyzetbe kerülsz, nem számit milyen hangosan kiabálnak veled... egy
dolgot nem tudnak megváltoztatni, a te mesterlétedet. Emlékeztek a szeretet négy
tulajdonságára, amit tanítottunk nektek? (a nyolcadik Kryon könyv, 273.oldal)
Reakciótok nem a harag lesz, hanem a megoldás. Ahogy ők kiabálnak, minden
gondolatod arról szól, hogy tudod megoldani a szituációt, nem az, hogy kiabálj
vissza, vagy hogy te is hasonló legyél. Egy kiegyensúlyozott egó így szól
hozzád: "Tudom ki vagyok. Egy szerető személyiség vagyok, aki képes megoldani
a problémákat. Semmit nem kell védelmeznem. Nem túlélő módban létezem és
érdekel az embertársam, aki itt áll velem szemben."
A harmadik
Hadd ismertessem meg veletek a harmadikat is. Szabaduljatok meg a nemi
elfogultságtól. Úgy gondoljátok, hogy csak azért, mert az egyik nemhez tartozó
jellegzetességgel rendelkeztek, egy bizonyos módon kell viselkednetek, nem így
van? Nos, ez elég nevetséges, annál is inkább, mivel vannak itt a teremben, akik
most női jelleggel rendelkeznek, de akik egy férfi, harcos múltból jöttek.
Megszokták, hogy fegyvert viselnek és töménytelen embert levágtak a harctéren.
És te, aki ezt olvasod, tudod, hogy kiről van szó, ugye?
Ez, persze egy tréfa. Mindannyian voltatok már mindkét nem képviselői. Hogy mit
teszel a mostani jellegeddel, a te szabad választásod. De az elfogultságtól, ami
ezzel jár, meg kell szabadulnod. Legtöbben ezt mondjátok: "Férfi vagyok, vagy nő
vagyok." és ez meghatároz benneteket. Ez egy hatalmas elfogultság, mert ez miatt
egy bizonyos módon viselkedsz, hogy megfelelj annak, amit elvárnak tőled. Vannak
köztetek, akik még mozgalmakat is szerveznek nemi alapon, a többiek ellen. Még
egyszer, a túlélésért és azért, amiről azt hiszitek, hogy ez egy korrekt és
igazságos besorolás kultúrátokban.
Ezen a bolygón, évezredeken keresztül egy elfogult egyensúlyi helyzet volt a
férfi és női tudatosság energiája között. A férfi energiák voltak túlsúlyban és
ti ezt tudjátok. A Vénusz átvonulásának energiája, a ’95-ös évben, egy olyan
eszköz volt, amely egy lehetséges egyensúlyt juttatott magának Gaianak, hogy
lehetőséget nyújtson azoknak, akik kiegyensúlyozottabbakká szeretnének válni a
férfi/nő területen. Ez azt jelentené, hogy a férfiak jobban érezhetnék magukat
női társaságban. "Kedvesebb magatartást" tanúsítanának. A nők jobban érezhetnék
magukat férfi társaságban, mindamellett, hogy bizonyos dolgokra nagyon különböző
módon tekintenek. Ez a kettőnek a kiegyensúlyozása és amikor ez végigsöpör a
kultúrátokon és a körülöttetek lévő más kultúrákon, elkezdődik egy jobb
kommunikáció megteremtése a bolygó vezetői között.
Már előbb is mondtuk: jelen van egy olyan potenciál a különböző országok
hímnemű, macsó vezetői számára, hogy ostoba dolgokat tegyenek, csupán azért,
mert tehetik. Látni fogjátok férfi elfogultságukat, mert az fogja működtetni
akcióikat, ahelyett, hogy a kiegyensúlyozott megoldások gondolatát is
mérlegelnék. Ez bizonyos macsó klubok velejárója, amelyek ma is léteznek és
léteztek évszázadokon keresztül. Hirtelen azonban, ezek a macsó vezetők
kényelmetlenül érzik majd magukat - jobban mint általában - és nem tudják miért.
Ingerültek, bár nem tudják miért, - boldogtalanok és nem következetesek.
Elárulom miért: mert Gaia éppen váltott és több női energia van jelen, mint
bármikor ezelőtt és ez meg fogja őket őrjíteni, mert ez nem felel meg annak az
energiának amelyhez hozzászoktak és amellyel teremteni akarnak. Ez befolyásolja
a népet is, az alattvalókat és persze terveiket is.
Figyeljetek rájuk! Kétségbeesett erőfeszítéseket tesznek, hogy megtartsák az
irányítás energiáját, azonban kudarcot vallanak. Ez valami újnak a része ezen a
bolygón, de olyan valami, amire figyelmeztettünk, hogy számítsatok rá. Nagyon
lassan közeledik, de most látni fogjátok, milyenek a reakciók.
Meg tudjátok-e találni ezzel kapcsolatban a személyes belső egyensúlyt?
Tudjátok-e, hogy ez ellentmond az emberi természetnek? A nők nőiesek szeretnének
lenni, a férfiak pedig férfiasak. Mit szólnál ahhoz, ha mindkettő lennél
folyamatosan, már kiegyensúlyozva gondolkodásodat mindkettővel kapcsolatban?
Gondolj a kapcsolatokban lévő félreértésekre, amelyek sokkal könnyebben
megoldódnának, ha láthatnád mindkét oldalt és gondolataidban mérlegelhetnéd
azt. Képzeld el, mire lennének képesek a Föld politikai vezetői, együtt, ha egy
sokkal kiegyensúlyozottabb gondolkodással rendelkeznének. Ez azonban nem
intuitív, nem könnyű és ellenkezik azzal a gondolkodásmóddal, amire tanítottak.
Három "lehetetlen dolgot" mutattunk be nektek. Szabaduljatok meg a túlélési
ösztöntől, dobjátok el az egót és tegyetek úgy, hogy a nemi jelleg nem számít.
Ez egy jó kezdés ahhoz, amit a mesterek tesznek. Nézd meg kedvenc mesteredet,
legyen az élő vagy akár már nem élő és látni fogod benne mindezt a három
dolgot. Megfigyeltétek? Nos, talán majd magatokban is meglátjátok.
Hogy fogod kezdeni? Hogyan hozol létre olyan energiákat és érzelmeket, melyek
ellenkeznek az Emberi
megérzéseiddel? Mi a válasz? Kifejezed a szándékodat ezzel kapcsolatban és
hozzákezdesz a kirakó játékon való munkád lassú folyamatához, miközben DNS-ed
már készen áll az aktiválásra. Az eszközök a helyükön vannak, a mesterek az
édeni mátrixban a bolygón vannak, indulásra készen. Így hát, sokkal több energia
áll rendelkezésre, hogy dolgozzon az érdekedben, mint bármikor ezelőtt. Ez egy
igazi megújulás. A különbség az, hogy most olyan sok belső segítségre
számíthattok.
(Szünet)
És ez így van. Már csak egyetlen dolgot szeretnénk elmondani nektek mielőtt
befejeznénk. Napjaink egyik leginkább félreértett fogalmáról van szó.
Az érzelmek helye az Isteni Tervben
Feltettetek egy kérdést már néhány éve, hogy mi az igazi értelme az Emberi
emócióknak a bolygón. Egyenesbe szeretném hozni ezt a dilemmát. Vannak, akik így
beszélnek: "Az emberi érzelem egy szörnyű gyengeség. Sajnálatos, hogy
rendelkezünk vele, mivel útjába áll a logikus gondolkodásnak. Kryon túlságosan
érzelgős és ez eluralkodhat az értelmeden." Gondolkozz csak egy pillanatig. A
tiszta szeretet egy grandiózus formában létezik a fátyol másik oldalán. Te ezt
tudod, mert nem vagy képes megtapasztalni a megvilágosodás és Isten szeretetének
örömét anélkül, hogy azt éreznéd. Örömkönnyeket hullattok, amikor csak a
születésre, a gyógyulás örömére, vagy a Földi békére gondoltok.
Következésképpen, ha azok közé tartozol akik ki akarják iktatni ezt, arra
készülsz, hogy megváltoztatsz egy isteni tulajdonságot, ami akkor lett hozzád
adva a fátyolon keresztül, amikor megszülettél! Ez nem olyan valami, ami
gyengeség, inkább egyik legnagyobb erő, amivel rendelkezel.
Amikor idejöttem és elmondtam: "Becsülöm és szeretem az emberiséget." Bennem
volt egyfajta jelenlét, az anyai szeretetnek egy női jelenléte, ami azt mondja:
"Olyan büszke vagyok rátok!" Honnan ered ez? Azt gondoljátok, Emberi? Nem, nem
az! Ez isteni eredetű és a Forrásból származik! Ez egyetemes isteni szeretet. A
szeretetnek helye van a ti isteni tervetekben, akárcsak a könyörületnek.
Íme az igazság! Vannak bizonyos fajta Emberi érzelmek, amelyek arra lettek
tervezve, hogy megváltoztassák Gaiát magát. Persze, ha indulatokba, gyűlöletbe
vagy drámákba akartok keveredni, annak megfelelő reakciókhoz juttok. Ha viszont
könyörületet és szeretetet akarsz teremteni, a válasz is másmilyen lesz.
Tudjátok, mindez a sötétség és a fény közötti szabad választás része. Mindezt
azért kaptátok, hogy eszközként használjátok.
Az emberi könyörület, imában és a fény küldésében alkalmazva, talán a
legerőteljesebb dolog a bolygón. Ezért történt a szökőár... hogy kiváltsa a
könyörületet. A 9:11 forgatókönyvének szintén része a könyörület. Ezek és egyéb
dolgok, a könyörület olyan hullámát indították el, amelyek tulajdonképpen
megváltoztatták Gaiát, egy olyan módon, ami nem jött volna létre, ha ezek a
dolgok nem történnek.
Megkérdezheted: "Nos Kryon, miért kellett ennek együtt járni ennyi élet
elvesztésével és ennyi gyásszal?" Ez a te 3D-s reakciód az ilyen fajta
dolgokra. Újra csak azt kérjük, nézzetek azokra, akiket elveszítettek ezekben az
években. 2005 - egy bámulatos katasztrófaév volt, mégis mindazok akik elvesztek,
beleértve azokat is, akiket talán szerettél, még mindig itt vannak. Dolgoznak a
Föld érdekében, talán más módon, de még mindig itt vannak. Van aki közülük már
visszatért Emberi formában, míg mások segítőként dolgoznak. Ki vagy te,
korlátolt dimenziódban, hogy megmondd az Univerzumnak, hogy nem ez a módja,
ahogy ezt csinálni kell? Ki vagy te, hogy megmondd a Szellemnek, hogy te ott
szeretted volna őket tartani? Ez az Emberi elfogultság, csúcsformában. Ha ebben
a pillanatban meg tudnátok őket kérdezni, így válaszolnának, "Remekül
vagyunk és örülünk. Megtettük, amit tettünk és örülünk, hogy megtettük." Ez
egy más felfogás, mint a tiétek és egy messzemenően többet mutató perspektíva.
Csodálatos! Az élet folytonosan zajlik... soha nem ér véget. Egyszerűen csak a
formáját változtatja előttetek, persze, ti ezt nem láthatjátok, mert a 3D-ben
vagytok.
Akiket elvesztettél a halálban, akiket gyászoltok, szükség volt rá, hogy
elmenjenek, szükség van a munkájukra, más módon, más területen, hogy tolják ezt
a Földet a béke irányába. És ti erről nem tudtok semmit! Minden, amit éreztek, a
gyászotok, de elárulom nektek, hogy minden dolog helyénvaló és ők együtt
dolgoznak veletek, mellettetek, váll-váll mellett, ha ti lehetővé teszitek ezt
nekik.
Tudom, kik vannak itt. Ide hallgassatok. Miért nem léptek szövetségre azokkal
akiket szerettetek és elveszítettetek és úgy haladtok tovább? Nem telik el sok
idő, amikor majd rajtad lesz a sor, hogy megtedd ugyanezt (arról beszél, amikor
majd újra belépsz a halálba és az újjászületésbe). Buzdítsátok ennek megértésére
gyermekeiteket. Tudassátok velük előre. "Amikor majd elmegyek a Földről,
ünnepeljétek az életemet. Fogjátok a kezem a dimenziókon át és haladjunk
tovább." Mert ez az igazság. És ennek ez a módja, mesterek.
A gyógyító energia jelen van. Veszitek az adást, mert én úgy érzem, hogy igen?
Megérintett benneteket? Érzitek már a bizsergést? Kedves olvasó, valóban úgy
gondolod, hogy ez a kommunikáció, csupán "szavak egy könyvben"? Sokkal többről
van itt szó, mint ahogy ezt most gondolod és ez igen értékes. Van köztetek, akit
ez megérintett ma este. Van, aki majd leteszi a könyvet és más lesz, mint
amikor felvette azt. És ha te vagy az, akkor tudod, hogy nekünk találkozónk
volt, ugye? Megható? Remélem is, mert ez az az együttérzés, ami meg fog
gyógyítani, ami békés magatartást teremt és segít meggyógyítani a bolygót.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Vass Antal |