Az utolsó idők - átdolgozott változat
Torontóban, Kanada - 2006. augusztus 12.
( Forrás: http://www.kryon.com/k_chaneltoronto06.html )
Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést átdolgoztuk és
adtunk hozzá, hogy még tisztább megértést biztosítson. Gyakran, ami élőben
történik, energiákkal van átitatva, ami egy olyan fajta kommunikációt hordoz,
amelyet a nyomtatott szöveg nem. Ezért hát élvezzétek ezt a kibővített üzenetet,
amely Torontóban, Ontarióban, Kanadában hangzott el 2006.08.12-én.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Tudjátok, hogy sokkal több vagyok ennél. Azok számára, akik látják a színeket -
hát most jelen vannak. Gyorsan bejöttek, mert azok akik a székeken ülnek,
számítottak rájuk és várták őket. A kíséret ott ül a lábaitoknál. Szeretettel
telve érkeztek erre a helyre és én több vagyok, mint Kryon a Mágneses
Szolgálattól. Egy angyal vagyok akárcsak ti, egy Emberi Lényen keresztül
beszélek, ti pedig ezt közvetítésnek nevezitek. Arra bíztatunk, hogy érezzétek
egy szent energia van jelen ezen a helyen, ami több mint a részeknek az összege.
Néhányan majd nemcsak érezni fogjátok, hanem meg is fogjátok tapasztalni, jót
tesz majd nektek és másképp fogtok távozni mint ahogy ide jöttetek. Ahogy
megtapasztaljátok ezt az energiát, lassan tudni fogjátok, hogy valóságos és
talán csodálkozni fogtok azon, vajon ki lehet Isten. Messze túl azokon a
vallásos tanokon, amelyeket magasztaltok, szerettek és amelyekbe beleélitek
magatokat, létezik egy sokkal nagyszerűbb energia - amely sokkal grandiózusabb
módon vesz körül benneteket, mintsem valaha elképzelhettétek volna, hogy
lehetséges.
Partnerem említette nektek, hogy 1987-ben érkezik a 11:11-es energia, a
Harmonikus Összetartás. Beszélt erről az energiáról és arról, milyen
drasztikusan hatott ez a bolygóra és azokra, akik a bolygón vannak. A szabad
döntés lehetősége miatt, közületek legtöbben nem éreztétek ezt, sokan pedig még
csak nem is tudtak róla. Ennek így is kell lennie, mivel ez egy olyan esemény
volt, amelyik a lehetőségekkel foglalkozik, olyan határidőkkel és energiákkal,
amiket ti nem tudtok könnyen felfogni és megérinteni. De feltenném nektek a
kérdést: Mi történik most, hogy már tudjátok? Megváltoztat ez bármit?
Szemlélem ezt a csoportot és elmondom: Ismerem a neveteket. Tudom, ki van itt.
Felemelő számomra itt lenni! Én vagyok az, aki elbúcsúzott tőled a fátyol túlsó
oldalán, amikor lejöttél. Láttam azokat a színeket és, hogy milyen csodálatos is
voltál az átmenetben. Egy olyan kommunikáció energiájával, ami nem lineáris,
beszéltem hozzád és azt kérdeztem: "Készen állsz az indulásra?" Te pedig
így válaszoltál: "Soha nem voltam még ennyire készen! Az ígéret időszakában
fogok megérkezni és nagy változást fogok okozni."
Mondok nektek valamit, kedves Emberi Lények: Akik olvassák-e sorokat és
hallgatják ezt az üzenetet, ők azok, akik majd megváltoztatják a bolygót és
olyan rezgésszintre hozzák, amelyet a 2012-es év feltételez. Ez a családfátok.
Ez az isteni rendeltetésed, ebben az életben, ahol szabad választásod van. Ez
az, amiért jöttél. Ez az, amiért olvasod e szavakat ezen az oldalon. Látom az
olvasókat, még ha ti nem is. Megragadtatok egy időkeretben, ami helyénvaló is
annak, akik most vagytok. Látom azoknak a lehetőségeit, akiknek a szemei ezeket
a sorokat követik és akik hallgatják a felvételt elektromos berendezéseiken.
Ezért hát megkérdezem mindegyiktektől: Vajon úgy tekintesz magadra, mint
fényharcosra? Vajon úgy tekintesz magadra, mint spirituális Világítótoronyra,
vagy csak úgy teszel, napról napra? Úgy gondolsz magadra, mint spirituális
személyre? Vajon lehetséges az, hogy egy angyal lakozik benned? Amikor a tükörbe
nézel, mit mond neked a tükör? Csupán egy öregedő Emberi Lényt látsz, vagy látod
isteni mivoltodat? Látsz-e valami szeretetreméltót? Szeretjük aktiválni a
tudatosságod DNS-ében lévő energiákat, a benned lévő Isten energiáit. A DNS
10-es rétege, dimenziók közötti DNS energia, ami lehetővé teszi, hogy higgy... egy
benned lévő valóságos energiaréteg, amely együttműködik spirituális
kíváncsiságoddal, hogy felfedezd a benned lévő Istent! Gondold csak el, milyen
összetett és milyen gyönyörű! A benned lévő Isteni tudatosságot mutatja. Ha
elkezdesz másként tekinteni magadra, meg fogod látni a benned lévő Istenséget.
Meg fogjátok látni a régi idők mestereit saját szemeitekben. Akkor tudni
fogjátok, hogy amit én itt teszek, az helyes és valóságos és az időzítés
tökéletes.
Minden információ, amit valaha átadtam nektek, azért volt, hogy lehetővé tegye
számotokra a hitet választani, hogy a béke felé kormányozzátok ezt a bolygót.
Ezt az üzenetet 2006 augusztusának közepén adom, (ekkor lángoltak fel Izraelben
két fronton az események). Nagyon ritkán kötöm dátumhoz ezeket az üzeneteket, ám
szeretném, ha már most tudnátok, miért teszem ezt. Vannak, akik félnek és
kavarodást csinálnak a dualitásban. Azért aggódnak, azt mondják, mert problémák
vannak Izraelben és amikor problémák vannak Izraelben, az azt jelenti, hogy
tartanod kell más dolgoktól is. A nagy vallás mitológiája azt mondja, hogy ennél
sokkal többről van szó. "Álljatok készen az indulásra," mondják majd néhányan.
"változás fog következni a bolygón, amikor Izrael belekeveredett és a hithűek
hamarosan ki lesznek válogatva." Így, ez sokaknak a menekülésről szól. Másoknak
a félelemről. Még másoknak, ez egy jelzés, hogy felemeljék a fényt és induljanak
a csatába.
Emlékeztetlek arra, mit mondtam 1989-ben. Emlékezz azokra a szavakra, mert a
zsidókról fogunk beszélni. "Ahogy megy a sora a zsidóknak, úgy megy a Földnek
is.". Ezeket a szavakat mondtam és ezek még mindig nagy jelentőséggel
bírnak. Azt kérem, hogy emlékezz rájuk és figyelj arra ami következik, mert
újból el fogom őket mondani és majd összefoglalom és ez szolgálhat egy olyan
tanáccsal, hogy amikor problémák vannak Izraelben, akkor valóban változások
fognak történni a Földön.
"Ahogy megy a sora a zsidóknak, úgy megy a Földnek is." Mit fogtok
kezdeni ezzel az információval? Félni fogtok? Rögtön kérdezni fogok tőletek
valamit ezzel kapcsolatosan, de először szeretném összefoglalni. Ez a zsidóknak
is szól. Igen, vannak zsidók is akik ezt olvassák. Igen, vannak zsidók is akik
ezt hallgatják. Itt is vannak zsidók, most ezen a találkozón. Hadd szóljak ismét
erről a származási ágról és hadd magyarázzak el néhány dolgot a többieknek, ami
tisztázhat néhány félreértést. Olyan módon fogom ezt bemutatni, ahogy eddig még
soha, sokkal világosabban.
A zsidók
A zsidók, nem faj. Az antropológusok majd megvizsgálják a héber kultúrát és majd
azt mondják, hogy rendelkeznek egy faj minden jellemzőjével, de mégsem
nevezhetők annak, mert tudományos szempontból nem minősíthetők annak.
Mindamellett, még az antropológusok és a szociológusok is tudják, hogy
jellemzőik különböznek minden, valamikor is létező kultúra jellemzőitől.
Intuitív módon, ők az Akashából szedték fel ezeket. Íme egy asztrális szabály:
Léteznie kell egy gyökér karmikus csoportnak, amely a bolygó Kristály Rácsán
fekszik és soha nem változik. Nem változhat, mert ők a mag. Vagyis azt jelenti,
hogy ők a kapocs az emberiségben. Ez nincs benne a tudományotokban, illetve a
mitológiátokban, de nagyon valóságos és a bizonyíték a történelemben található.
Ebben a speciális esetben, a zsidók a mag. Ők ebből a célból jöttek a Földre és
"Isten kiválasztott népének" lettek nevezve. És mielőtt még felkapnád a fejedet
és azt mondanád: "Miért ők és nem mások? Miért ők lettek a kiválasztottak
mások helyett, akik talán jobban megérdemelték?" hadd fejezzem be a
mondatot. Azért "Isten kiválasztott népe", hogy elviseljék a mag energiát...
hogy ne hagyják őket békén, sehol a bolygón, hogy üldözzék és gyűlöljék őket.
Bárhová is mennek, ott lesznek a nyomukban, hogy eltöröljék őket, vagy
elnyomják, leigázzák. Ez velük a cél, mert ők hordozzák az Emberi Akasha magját,
egy asztrális fontosságú erőteljes pozíció.
Az egész történelmetek ezt fogja igazolni. Nem létezik egyetlen másik csoport
sem, amelyet állandóan megsemmisíteni törekedtek volna, több mint 4.000 éven
keresztül. Intuitív módon, a diktátorok, az uralkodók, a császárok, mind tudták
ezt. Úgy érezték, ha meg tudnák semmisíteni a zsidókat, ők maguk kaparinthatnák
meg a hatalmat az Akasha felett, vagy valami ilyet éreztek. Ők lettek volna a
mag! Hát ez az, ami még a mai napig is folytatódik. Lesz, aki majd azt mondja:
"Nos Kryon, ez egy érdekes történet. Van erre valami bizonyítékod?" Csak
annyit mondok, nézzetek bele a történelmetekbe és mondjátok meg, volt-e még
másik nép, akiket ilyen módon üldöztek egész történelmük folyamán? Az
egyiptomiak alatt történt rabszolgaságtól, a rómaiak által végzett népirtásig és
ez a mai napig folytatódik. A közelmúlt náci eseményektől, a jelenlegi iráni
szószaporításig Közel-Keleten, mind azt akarták, hogy ez a "faj" eltűnjön vagy
rabszolgasorba kerüljön. Ó, hát persze, mindnek megvoltak a saját 3D-s okaik, de
az a tény, hogy a zsidókat mindenhol üldözik, akárhová mennek, több mint
véletlen egybeesés. Ez az, amire ki lettek választva. Kezditek érteni? Most hadd
mutassam meg az érem másik oldalát.
Mint zsidóknak, ezért a Földi szolgálatért ellenszolgáltatás, hogy rendelkeznek
egy tiszta karmikus jellemzővel, mely szerint valahányszor visszatérnek egy új
életbe, újra zsidók kell, hogy legyenek. Hogy tetszik ez a terv? Igazságtalannak
tűnik, vagy nem? De így kell lennie. Amikor egy zsidó, egy nem-zsidó életbe
születik, többé már soha nem tér vissza a Judaista "fajba". Ennek van még egy
másik jellemzője is, amelyet világosan láthattok a bolygón. Ahelyett, hogy körbe
adnák a tapasztalat fáklyáját, ahogy azt néhányan közületek tették a különböző
kultúrákban, ők mindig is zsidók voltak. Egyszer zsidó, mindig zsidó, míg ki nem
lépnek ebből a körből és többé már nem léphetnek vissza. A karmikus jellemző
tiszta dolog. Nos, talán a mai energiában, politikailag nem helyes kimondani, de
ha körülnéztek a földön, vajon látjátok-e, hogy a zsidók irányítják a dolgokat?
Fontos posztokat töltenek be és úgy tűnik ott is maradnak. Ők a boltok
tulajdonosai és fontos iparmágnások. Tisztában vannak vele, hogy működik az
emberi természet, mert évszázadokon keresztül ott voltak és azt csinálták.
Veletek, a többiekkel szemben előnyt élveznek, mivel az ő "tapasztalat edényeik"
megteltek, ugyanazt a kerékpárt hajtva újra meg újra és soha nem kellett nekik
mást megtanulni. De ők fizetnek ezért. Ezek hát a zsidók.
Azok a végső idők
Tehát ezek a dolgok történnek ezekben a végső időkben, melyekről 1989-ben
beszéltünk nektek. Ezek a végső idők, valójában a kezdés ideje. Hányan láttátok
már óráitokon a 11:11-et? És amikor ezt látod, vajon ez az energia neked a
"végső időkre?" utal? Ez egy félelem szám? A tizenegy a numerológiában a
felvilágosodást jelenti. Tehát a 11:11, felvilágosodás a négyzeten, ha úgy
tetszik. Felvilágosodás. Felvilágosodás. Ez egyáltalán nem a vége semminek! Ez
egy ígéret!
Vannak, akik azt mondják, hogy ez a megsemmisítés energiája. Ez nem az. Ez
felvilágosodás. "Akkor miért állnak éppen most, olyan rosszul a dolgok Kryon?
Miért van olyan sok verekedés? Miért van mindenhol ellenség, amerre csak
nézünk?" Hát akkor elmondom újra, kedveseim, hogy pontosan erről beszéltünk
nektek 18 évvel ezelőtt. 1989-ben épp erről a csatáról beszéltünk. Ez nem új
dolog azoknak, akik Kryon írásait tanulmányozzák. Közeledtek a "Kardok
Hídjához."
Most azonban vannak olyanok, akik ezt nem értik és meg vannak rémülve. Ők még
attól is félnek, hogy magukat Fénymunkásnak nevezzék. Ezért kérdezem ezeket a
Fénymunkásokat: Igazából valaha is Fénymunkás voltál-e, vagy csupán magadra
ragasztottad ezt a címkét? Talán ideje megvizsgálnod magad. Te kérted, hogy
konyhafőnök legyél és most félsz kimenni a konyhába, mert ott túlságosan meleg
van? Te kérted, hogy szélmalom legyél, amely elektromosságot termel, de félsz a
széltől? És mit szólsz a világítótoronyhoz, amelyik fél a vihartól? Ilyen dolgok
nem léteznek. Ez kész ellentmondás. És ha rólad van szó, akkor talán ideje
felülvizsgálnod magad, mert megváltoztathatod! Ezért hoztam nektek ezt az
üzenetet. Ne féljetek ezeknek az időknek az energiájától. Nézzetek ezekre a
dolgokra a századok bölcsességével és mondjátok: "Itt van, amire
számítottunk. Ez pont megfelelő ezekben az időkben. Nos, hadd csillapítsuk egy
kicsit, odaküldve fényünket. Hadd legyen ez egy rövid csata, mivel annyi
megvilágosodás van jelen. Hadd járuljak hozzá a változáshoz."
"Kryon, hogy lenne lehetséges ezt megtennünk, amikor az évszázad legnagyobb
elméi próbálják felfogni és nem igazán sikerül nekik? Semmi nem történik. És úgy
tűnik, soha nem jutnak el a megoldásig. Nem úgy tűnik, hogy bármin is
változtatnának, bármennyire is próbálkoznak."
Ha ez a te valóságod és a te igazságod, akkor pontosan ez az, ami történni fog.
Ám van egy másik forgatókönyvem a számodra, hogy megfontold: Te küldöd a kozmosz
intelligenciáját, egy spirituális fénycsóva segítségével. Kapaszkodj fel
spirituális világítótornyod lépcsőin, kapcsold be azt a fényt és küldd a kozmosz
ezen intelligenciáját azokra a területekre, ahol a reményvesztetteknek ily módon
egy megvilágított teret biztosítasz, feltárva nekik olyan dolgokat, amire eddig
nem is gondoltak. Mit szóltok ehhez? Légy az, aki saját világítótornyodban állsz
és így szólsz: "Fogalmam nincs arról, milyen mélységes ez a fény, de érezni
tudom a benne lévő isteni tulajdonságot. Olyannyira isteni üzeneteket küldök,
hogy az Egyesült Nemzetek és egyéb országok vezetői ez által felismerhetik az
útjukat. Talán nem leszünk képesek meggyőzni egy terroristát semmiről, de el
tudjuk érni, hogy a föld többi lakossága olyan módon változzon, hogy a
terrorizmus soha többé ne legyen lehetséges. Ez a fény nem logikus, de maga a
századok bölcsessége. Felülmúlhat mindent, amit az ember tenni vagy gondolni
tud. Ez isteni fény."
Évekkel ezelőtt beszéltem már nektek erről a csatáról, ugye? A régi és az új
energia fognak megütközni. Beszéltem nektek a spirituális dühről (Kryon VIII.
könyve). Amikor ti még nem használtátok ezt a szót, illetve terminológiát, én
használtam. Elmondtam nektek, hogy a spirituális düh, olyan valami amit
előreláthattok ezekben a napokban és íme itt van. Ezekben a napokban azt
jelenti, most ahogy itt ültök. És ez a régi energia. Hányan föltételeztétek,
hogy a századok csatája majd Istennel lesz kapcsolatos? Ha te mégis, akkor te
nagyon jól ismered az Emberi természetet. Ezek a végső csaták, soha nem a
földterületről vagy a kőolajról fognak szólni. Mert ezek nem változtatnak meg
egy korszakot. De egy spirituális váltás igen. Lesznek azonban olyanok, akik
továbbra is így beszélnek: "Isten nevében, a zsidóknak menniük kell".
Azonban, akik ezt mondják, azok a régi energiát képviselik... azt, amivel harcban
álltok. Szeretnélek emlékeztetni benneteket azokra, akik előszeretettel
választják a régi energiát. Szomorúan szemléled őket azért ami történhet velük,
de ez az ő alternatívájuk, hogy ilyen módon döntsenek és higgyenek. Saját
választásuk, hogy ahhoz az energiához csatlakozzanak amelyikhez akarnak, amikor
annyi választási lehetőség van körülöttük. Ez része a harcnak. Talán nem fog
tetszeni, de lapozz csak vissza és olvasd el Kryon első könyvében az első
közvetítést. Elmondtam, hogy a népességnek majdnem egy százaléka el fog távozni
a bolygóról. És ha ez így van, ez az egy százalék azzal a céllal jött ide. Értsd
meg ezt, de ne félj tőle. Később azt is mondtam, hogy ez a potenciál alaposan
megváltozott és ez így is van. Szabad választásotok folytán, úgy tűnik sokkal
kevesebb embert fog érinteni, de lesznek még kihívások és elhalálozások.
Legtöbben látják ezt és megértik, azokkal kapcsolatban, akik egy magasabb
szinten ezt választották.
A jövő lehetőségei
És most, itt van egy újabb bejelentés: 2007 egy döntő fontosságú évnek tűnik, a
2008 pedig olyan ami súlyos változásokat fog hozni. Ugyanakkor, ez a választások
éve az Egyesült Államokban. 2008 egy 10-es év és egyest jelent a numerológiában.
Azt jelenti, új kezdetek. 2007 egy 9-es év - befejeződik néhány régi minta.
Mindez része annak, amit az általatok létrehozott energiával közeledni látunk.
Ám ez nem lesz elérhető azok számára, akik más utakon járnak. Nem lesz elérhető
azok számára, akik félnek megmutatni fényüket és nem lesz elérhető az olyan
főszakácsok számára, akik még soha sem főztek egy ételt. Ellenben, elérhető lesz
azok számára, akik félelem nélkül szembefordulnak vele és azt mondják:
"Mondjátok meg, mi történik. Tudni akarom, hová küldjem a fényt". Ők azok,
akik kimondottan erre időt szakítanak napjukból három percre, öt percre, tíz
percre, hogy elmondják: "Nem tudom pontosan, hogy ez hogyan segít, de intuitív
módon tudom, hogy van benne valami. Megyek, összegyűjtöm a barátaimat, hogy
imádkozzunk a vezetésért."
Ezek a Világítótornyok, valóban küldik az intelligens kozmikus energiát azokra a
helyekre ahol arra nagy szükség van. Ez olyan energia, amely tudja, hogy mit
tegyen. Olyan energia, amely együttműködik az Emberi elmével és lélekkel és ez
nagyon felemelő érzés. Bölcs, kiegyensúlyozott energia és ez az igazi lőszer
ebben a spirituális csatában. Sok évvel ezelőtt beszéltünk nektek erről a
csatáról és most kezdődik. Valóban! Az utóbbi három évben sokszor elismételtünk
nektek egy mondatot: A Világítótornyok soha nem épülnek biztonságos helyekre!
Tisztában vagy ezzel?
Szeretnél Világítótorony lenni? Lehetsz Világítótorony itt, ebben a nagyszerű
városban (Toronto). Aztán, lesz aki majd azt mondja: "Nos, ez nem tűnik
nagyon veszélyes helynek. Hogyan lehetnék én Világítótorony a csatában, ezen a
helyen?" El fogom mondani, hol a veszély: Amikor felkapcsolod a fényed és
mindazok, akik sötétek a bolygón meglátják azt. Bizonyos értelemben, céltábla
lesz belőled. Megmutatod magad. Felfeded magad a szomszédoknak. Megmutatod, hogy
mi mellett állsz ki. Amikor felkapcsolod a fényt, egyszerre nem vagy többé
láthatatlan. Készen állsz erre? Mit fog mondani a családod? Mit fognak mondani
körülötted a munkatársak? Készen állsz erre? Engedd meg, hogy adjak néhány
tanácsot. Soha nem kell megtérítened senkit. Minden amit tenned kell, hogy
elmondod annak, aki megkérdez: "Hiszek az imában. Ki szeretne velem
imádkozni?" Azok az emberek, akik hisznek Isten szeretetében, MIND
rendelkeznek fénnyel! Tudtad ezt? Nem kell emlegetned Kryont és nem kell semmit
mondanod az Új Korról, vagy bármely vallásos vonatkozásról. Csupán ennyit kell
mondanod: "Ki szeretne velem imádkozni?" Lehet, hogy találsz majd néhány
önkéntest és a fény erősebbé válik. Lehetnek ezek akár hinduk vagy muzulmánok
is. Nem kell vele foglalkoznod.
Vallásosak - itt vagytok?
A következőket most az olvasóknak címezem, a világnak, vagy bárkinek, aki
hallani szeretné. Kedves hindu, mit mond neked a dogma, mit kellene éppen most
tenned? Mire tanítottak, mit érzel mélyen bent, hogy mi az igaz? Mi az, amire a
vének - akik a Föld hindu mesterei - tanítottak, hogy éppen most helyénvaló
lenne? Mit kellene tenned ezzel az energiával kapcsolatban? Érzed, hogy valami
történik? Dolgozol rajta? Elmondták neked, hogy bizonyos módon része vagy a föld
energiájának? Kedves hindu, hadd kérdezzem meg: Ki is vagy te ez alkalommal és
miért vagy itt? Mit hozott neked az életek felhalmozása, ami épp most segíthetné
a földet?
Buddhista, mire tanítottak, mi az amit megtehetsz? Valóban része vagy a
mindenségnek? Valóban létezik egy egyetlen, ami magába foglal mindent ami van?
Ha így van, ezzel a kihívások középpontjába kerülsz, ugye? Az energián
keresztül, amelyet te hozol létre, vajon látod-e milyen hatással vagy a
többiekre? Ülj le tehát és fejleszd ezt az energiát, mert megvan hozzá az erőd
barátom. Te egy békés személy vagy, a vihar közepén és a te vibrációd fontos
ezen a bolygón.
Neked kedves zsidó, mit mondtak, mit tehetsz ezzel kapcsolatosan? Te a
túlélésért folyó harc állapotában vagy, ahogy mindig is voltál. Remegsz a
félelemtől, de nem minden zsidó van Izraelben. Mit tehettek? Hiszel az imában? A
századok összes történetei között, a tiétek a legismertebb. Ti láttátok Istennek
a csodáit. Emlékezz, hogy menekültetek meg Egyiptomból? Azok a dolgok valóban
megtörténtek. A táplálékot a mennyből kaptátok. Ezek a dolgok megtörténtek. Hát
nem csoda egy ilyen dolog? Vajon megtörténhetne-e ismét, ám ezúttal olyan módon,
ami az egész bolygót ellátja? Mit mond erről a hited? Létezik valamilyen
korlátozás?
Kedves zsidó, tudtad, hogy a családfád olyan módon lett felállítva, hogy egy
napon majd össze lehessen rakni ezt a képet? Te a megoldás része vagy, nem a
probléma. Te vagy a karmikus gyökérfaj, az a kultúra, amely előidézheti a
különbséget és katalizátora lehet a békének a Földön. Vajon ezzel a ismerettel
még mindig remegsz a félelemtől? "Nem létezik megoldás. Soha nem is létezett.
Ez örökké fog tartani. A problémák megoldhatatlanok." Vajon ez te vagy?
Melyik akarsz lenni, kedves zsidó? Tekints vissza a mester próféta, Illés
szavaira. Nézd csak, mire képes egy Emberi Lény! Nézd a családfád bölcsességét
és tartsd a szemed Jeruzsálemen. Csillapítsd a haragodat, mert nem illik a
ragyogásodhoz, mégis ez a legnagyobb problémád.
És te kedves keresztény, mit fogsz tenni? Mire tanítottak? Mit mondjunk
mestered, Krisztus fényéről? Ő mit mondott? Arra tanítottak, hogy imával
megváltoztathatod a dolgokat? Valamit a "hegyek elmozdításával" kapcsolatban? A
válasz, igen. Vajon úgy van-e, hogy mindennek, amire tanítottak, legfontosabb
része, hogy kezdd imával, fejezd be imával, ha hazaérsz mondj el egy imát
mielőtt eszel és mondj egy imát mielőtt lefekszel? Miről szól mindez? Elmondom.
Ez kommunikáció Istennel. Erőteljes és képes vagy rá. Csatlakozz a hinduhoz, a
buddhistához és a zsidóhoz és küldd azt a fényt azokra a helyekre, ahol
szükségük van rá. Most van az ideje. Része vagy a dolognak - egy mélységes,
gyönyörű része. Olyan nagyszerű a fényed.
Kedves muzulmán, ugye szereted a Prófétát? Rendben, hadd vigyelek vissza a
barlanghoz. Kapsz tőlem valamit, hogy gondolkozz rajta. Te éppen olyan sokat
imádkozol, mint bárki a földön és te egy nagyon szigorú beosztás szerint teszed
ezt. Te hiszel az imában! Tehát, miért ne kezdenéd másképp ezeket az imákat? Nem
fogsz vele megszegni semmit amire tanítottak, mert a Földi békéért fogsz
imádkozni. A barlangban, Mohamed Próféta találkozott az angyallal és most
szeretnélek emlékeztetni arra, hogy mi lett leírva és hogy mit mondott az angyal
neki: "Menj ki és egyesítsd Arábia törzseit és add nekik Izrael Istenét." És ez
az igazság. Nézd csak, merre néznek az imaszőnyegek, mert Jeruzsálem felé néztek
mielőtt politikai okokból Mekka felé fordították volna őket. Nézd csak ezt meg.
Nézd meg az eredeti információt és az egyetértés szépségét, amit a Próféta kért
tőled... nem csak az arabokkal. Mi az, amit tehetsz? Imádkozhatsz! Nagyon erősek
vagytok. Milliárdnyi erősek vagytok. A megoldás részei vagytok. Persze, vannak
még mások is, akiket nem említettem, arra kérlek benneteket, írjátok a neveteket
erre a listára. Én csak a bolygón lévő nagyobb vallási felekezeteket soroltam
fel.
Ideje különbséget tennünk
Tehát, mit gondolsz Istenről? Mit gondolsz, képes lennél különbséget tenni vagy
sem? Úgy gondolod, hogy Isten csak azért tologatja a dolgokat ide-oda, hogy
tönkretegye az életedet? Van, aki így gondolja! Nos, ha te olvasod ezt az
üzenetet vagy hallgatod a felvételt, vagy akár itt vagy a teremben, arra
biztatlak benneteket, hogy érezzétek az irántatok érzett szeretetünket...
mindannyian. Mi tudtuk, hogy el fogtok jönni, hogy meghalljátok, hogy
meglássátok, hogy megtapasztaljátok. Ez egy gyönyörű időszak, azonkívül nagyon
értékes.
Végezetül, megpróbálom összefoglalni nektek, kik is valójában a Fénymunkások.
Hadd fessek most újra egy képet arról, hogy kik is a Fénymunkások ezen a
bolygón. Képzeljük el együtt, ahogy ott állnak. Nézz csak rájuk. Ugye nem úgy
néznek ki, mint valami gigantikus spirituális lények? Teljesen megszokottnak,
átlagosnak látszanak. De ahogy elkezdünk befelé haladni, olyan dolgokat
találunk, amelyekkel a mesterek mind rendelkeztek. Ezek a Fénymunkások
kiegyensúlyozottak. Ezt tudod elsősorban elmondani: kiegyensúlyozottak.
Olyannyira kiegyensúlyozottak, hogy szeretnél együtt lenni velük. Találkoztál
már valaha is olyan valakivel, akivel csak együtt szerettél volna lenni?
Egyszerűen csak szeretnél vele tartani? Ez azért van, mert ők nem ítélkeznek
feletted. Nemesek belülről és meghallgatnak, amikor beszélsz. Helyénvaló és
bölcs dolgokat mondanak. Nem ítélkeznek senki felett, vagy nem tesznek
nevetségessé senkit. Körülöttük nincsenek drámák. Kisugárzásuk van, amit te
érezni tudsz. Öröm velük lenni. Ilyen egy Fénymunkás. És ez nem érhető el
könnyen, nem természetes dolog a ti nyüzsgő kultúrátokban és ehhez aktivált
DNS-re van szükség. Ez egy másik kifejezés "az Emberi Lényre, aki
spirituálisan dolgozik önmagán".
Létezik egy vibráció, ami a Fénymunkástól származik és ami érinti a Kristály
Rácsot. Ők mindent tudnak az Akasháról egy intuitív szinten és rendszeresen
szereznek onnan információt. Ilyenek a kiegyensúlyozott Emberi Lények! Ők
képesek voltak megoldani a dualitást! Hisz a dualitás egy rejtély. Szabad
választással rendelkezel, ám egy angyali kifejeződés vagy. Mit fogsz kezdeni
ezzel? Letettek a földre, ahol a legsötétebb sötétség és a legfényesebb fény
dolgozik körülötted. Hogy fogod irányítani a lelkedet, ilyen feltételek mellett?
Ilyen feltételek mellett fogod leélni az életed. Ez a dualitás. Ez a sötétség
egy darabja, amelyik követ téged mindenhová. Ez a tudatosság, amivel
kapcsolatban mindannyian tréfálkoztok, hogy bizonyos dolgok megtételére késztet
titeket. A Fénymunkások számára, ez egy megoldott probléma. Ők már
kiegyensúlyozták. A középpontban vannak. Ilyen egy Fénymunkás.
Kimagasodnak, még akkor is ha talán fizikailag nem magasak.
Megjelenésük nagyobbnak tűnik, mint amilyen, ez a Fénymunkás. Magabiztosak, de
nem önteltek. Ilyen a Fénymunkás. Együttérző tekintettel néz rád. Törődik veled,
nem érdekli, hogy ki vagy, hogy nézel ki, vagy honnan jöttél. Ez a Fénymunkás.
Talán ez úgy hangzik, mintha visszhangja lenne némelyik mesternek, akit
követtél? Vajon úgy hangzik, mint a Buddha vagy a Krisztus, vagy talán mint
Mohamed Próféta? Nos, így is kell lennie, mivel ezek a jellemzői a bolygó
mestereinek.
DNS-edben ott a mester-lét, amely arra vár, hogy beteljesüljön. A spirituális
Világítótorony intuitív, tudja mikor kell beszélni. Nem mondanak nem helyénvaló
dolgokat. Eléggé intuitívek ahhoz, hogy tudják, mikor imádkozzanak és miért
imádkozzanak. Csak ránéznek valakire és tudják, hogy igazat mond-e vagy sem.
Mindemellett nem ítélkeznek, inkább arra használják mindezt, hogy saját életüket
navigálják és semmiben sem különböznek tőled. Életük pontosan olyan, mint a
tiéd. Egyik nap talán mosással foglalkoznak, egy másik napon talán egy
mélyreható fényenergiát küldenek a Közel-Keletre. Azonban ők egy spirituális
Világítótorony és tudják hogyan végezzék mindkét dolgot ugyanazzal az isteni
megközelítéssel. Elgondolkoztatok valaha ezen? A közönséges dolgok az életedben,
talán nem is olyan közönségesek. Meg tudod-e ünnepelni a közönséges dolgokat?
Tudsz-e fényt küldeni országod vezetőinek, miközben mosogatsz? Egy Fénymunkás
tud.
A Fénymunkás az, aki gyufát gyújt és felmegy a Világítótorony lépcsőin, amikor a
vihar közeledik. Tudja, hogyan hozza egyensúlyba a dolgokat. Tudja, hogy mit
kezdjen egy sötét energiával. Sokan kérdezik: "Kryon, mit tudok tenni azzal a
sötétséggel az életemben?" A Fénymunkás tudja, hogy mit tegyen vele. Már
nagyon régen átültette a hátsó ülésre. Soha többé nem hagyja, hogy ő vezessen
(Kryon nevet). Nincs több depresszió és nincs több aggódás. Indulatok? Az sem.
Az emberi természettel ellentétben, a Fénymunkás lassú a haragra, nagyon lassú a
haragra és bölcs a válasszal. Egészen másként tekint az életre, ahogy azt a régi
idők mesterei is tették... még mosogatás közben is.
Erre azt mondhatnátok: "Kryon, ez így nagyon nehéz. Hol vannak ilyen
emberek?" Éppen itt vannak. Olvassák ezeket a sorokat és hallgatják az
előadást. Itt vannak a teremben. Talán meg is lepődnél, ha látnád őket, hogy
milyen öregek, vagy milyen fiatalok, ám ők itt az edzés és a cselekvés különböző
fázisaiban vannak. Olyanok, mint a harcosok, akik edzenek és edzenek, hogy egy
tökéletes hadsereg részei legyenek. Kardot viselnek, ami nem gyilkolásra való
hanem ünneplésre - a Kardok Hídja. Újra csak megemlítjük. A Kardok Hídja része a
végső csatának. Tulajdonképpen metaforikusan beszélünk, de ez az egyetlen kép
amit kaphattok tőlünk, ami arról szól, hogy ez a csata tulajdonképpen megoldódik
majd és hogy lesz rá megoldás. Minden Fénymunkás kardot visel. Ezeket majd
magasra tartják, hogy a győztesek átmenjenek alattuk. És kik ezek a győztesek? A
Földnek nevezett civilizáció és az Új Jeruzsálem, hát ők azok.
Vajon melengeti a szíveteket, hogy tudjátok mindannyian a részei vagytok ennek?
Figyelj csak olvasó. Mit csinálsz majd, ha abbahagyod az olvasást? Szentelsz
Istennek 30 másodpercet? Adj valamennyi időt Istennek? Békében. Semmi telefon.
Sem TV, sem rádió. Csak 30 másodperc. Nos, talán ki is mered mondani: "Vagyok,
aki vagyok és a bennem lévő isteni tulajdonság különbséget fog tenni ezen a
bolygón. Megérzem az igazságot amikor hallom és amikor olvasom. Még az én kis
erőfeszítéseim is olyan energiát teremtenek, ami sokkal több annál, mint amit el
tudok képzelni és ezt a többiekével kombinálva, megteremtjük a békét a Földön."
Mit szólsz ehhez?
Mit mondjunk rólatok, akik épp most itt vagytok ezen a találkozón? Ó, olyan
sokan vannak, akik még csatlakoznak hozzánk a mai napon. Erről nektek fogalmatok
sincs, miközben itt ültök ezen a találkozón. Úgy gondoljátok, hogy itt csak
Kryon és ti vagytok egy találkozón és ez minden ami van. Fogalmatok sincs arról,
mi minden történik még. Mi van akkor ezekkel az olvasókkal itt? Ők is itt vannak
most veletek, kérdezzétek meg őket! Így hát arra biztatlak benneteket, hogy
csatlakozzatok hozzájuk, még akkor is ha nem egy időben vannak veletek, azt
szeretném ha ünnepelnétek a gyógyulásukat, mert történnek gyógyulások miközben
ezt olvassák. Különböző felismerések, gyógyulások és látomások történnek,
akárcsak veletek. Nagyon fontosak és ők sokkal többen vannak, mint ti. Talán te
is egy vagy közülük? (Kryon mosolyog az időparadoxon gondolatára, hogy egy
közvetlen hallgató lehet akár egy jövendő olvasó is)
"Kryon, miért beszélsz olyan sokat a gyógyulásról?" Elárulom nektek. Ez
azért van, mert a Fénymunkás sokkal jobban végzi a munkáját, a fehér fény
teremtését, amikor a teste egészségileg kiegyensúlyozott. Hát ezért. Azt
szeretnénk, hogy még sokáig itt maradjatok. De nem mindenki hiszi ebben a
teremben, hogy így lesz. Tudom kik azok, akik itt vannak. Tudom, mi a bajotok.
Hogyan szeretnétek megváltoztatni? Ez az időpont éppen megfelelő erre, együtt az
angyali kísérettel amely rád telepszik amikor eldöntöd, hogy meglátogatsz egy
hasonló előadást mint ez, vagy majd később elolvasod.
Lassan távozunk. Az üzenetet ismertettük és ez egy értékes üzenet. Társam már
reagál (Lee elszomorodik). Minden alkalommal, amikor bejelentjük távozunk, eljut
hozzá az érzés, amelyet mi érzünk. Hát persze, valóban léteznek érzelmek a
fátyol másik oldalán - igen mélyrehatóak, leginkább a szereteté. És minden
alkalommal reagál amikor bejelentjük, hogy távozunk. Nem tudja hányszor fogjuk
még ezt tenni. Mint nektek is, élete nagy része napi munkával telik, ám nagyon
mélyen érzi amikor bejelentjük távozunk. Érzi a vonzalmat, amit mi is érzünk az
Emberek iránt akikhez beszéltünk.
Az olvasók, a hallgatók és mindenki aki szánt egy percet arra, hogy figyeljen
ezekre a dolgokra, részesül ebből az áldásból: Áldottak azok az Emberek, akik
célul tűzték ki maguknak a művelődést... hogy többet megtudjanak a vibrációs
szintjéről annak a helynek, ahol ők a kozmoszban léteznek. Ne távozzatok innen
olyan kérdésekkel, hogy hogyan tegyétek a dolgokat. Csak tegyétek meg.
Állj a Szellem elé és tedd fel a kérdést: "Istenem, mondd meg nekem, mi az
amit tudnom kell!" És számíts a válaszokra és haladj előre azzal a kozmikus
intelligenciával, amivel rendelkezel. Nevezd, aminek akarod. Csak arra kell
képesnek lenned, hogy elindulj, a többit Isten majd hozzáteszi ahogy kapaszkodsz
felfelé szent utazásod lépcsőfokain.
Ez Kryon üzenete és mindig is ez volt. Mindezek az évek folyamán, mi folytatjuk
a tájékoztatást arról, hogy nem ok nélkül vagytok itt. Valahol belül isteni
tulajdonsággal rendelkeztek és egy mélyreható öngyógyítással. Rendelkeztek a
képességgel, hogy életetekben megoldjátok a megoldhatatlant. Az emberi
kapcsolatok dolgában, munkahelyi problémákkal kapcsolatban... teljesen
megszabadulhattok a drámáktól. Soha többé nem kell megtapasztalnotok az
aggódást. Nagyon türelmes emberekké válhattok. Mindezekkel a dolgokkal
rendelkeztek, ahogy azt a mesterek mondták. A mesterlét az, amit tanítunk
nektek.
A Mágneses Hálón már évek óta a végső behangolás történik. Jelenleg a csata
sűrűjében vagytok. Mi itt vagyunk, ahogy mindig is voltunk, hogy fogjunk a
kezed, hogy megmossuk a lábad, hogy mélyreható dolgokat tanítsunk meg veletek,
hogy mennyire értékesek vagytok és hogy milyen szép is az élet. Tartsatok erre
igényt minden nap. Nézz a tükörbe és mondd ki az igazságod: Vagyok, aki Vagyok.
Töltsd meg életed minden napját fénnyel. Takarítsd ki azokat a dolgokat, amelyek
nem tartoznak egy fénnyel teli élethez és tarts igényt a hatalmadra, angyal.
Felszedjük az edényeket amelyeket arra használtunk, hogy megmossuk a lábatokat
és elmegyünk erről a helyről, a következő alkalomig. Ez egy mélyreható alkalom,
egy kedves hely szent energiákkal telve.
Áldottak vagytok ti, akik hallottátok és olvastátok ezeket a
szavakat.
És ez így van.
Kryon
Fordító -
Korpos Magdolna |