Dualitásotok megértése - A fénymunkás kézikönyve sorozat - 2. lecke
San Diego, California - 2007. július 28.
( Forrás: http://www.kryon.com/k_chanelhandbook02.html )
Lee jegyzete: Ez az átirat tulajdonképpen az elmúlt két hónap
alatt történt három élő közvetítés kombinációja, ugyanarra a témára. Az Új Kor
egyik legnehezebb témáját tárgyalja és Kryon arra kért, hogy különösen vigyázzak
az értelmezéssel! Ha a felvett hangot hallgatjátok, csak a részét fogjátok kapni
annak, amit az átiratban bemutatunk. Ez egy fogós téma, olyan, amit sokan
hihetetlennek fognak találni, de sötétnek, vagy akár agresszívnek is. Lesz, akit
majd felingerel, mások nem akarják majd elhinni, de ez az igazság lényege és meg
kell, hogy értsétek. Mert e tudás nélkül továbbra is létezni fog egy hatalmas
akadály, amely ellen úgy tűnik, örökké harcolnotok kell a megvilágosodásért
folytatott kutatásotokban.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Vannak, akik majd azt mondják, hogy a kommunikációnak ilyen módját folytatni
lehetetlen, nehéz. "Miféle folyamat az" - mondják - "amelyik lehetővé teszi
egy Emberi Lénynek, hogy úgy beszéljen, mintha az Ember lenne a kapcsolat?"
Elárulom nektek, ezt a folyamatot könnyű megmagyarázni, mert az Ember - angyal a
Földön. Létezik egy közvetlen kapcsolat a Szellemmel és ti ezt Felsőbb Énnek
neveztétek el. Az Embernek ez a spirituális része úgy működik, mint egy antenna,
ott lobog a szélben, egész életed folyamán. Van köztetek, aki tudja mit tegyen
vele és kapcsolódik ehhez a szent vezetékhez. Legtöbben nem. Ám, amikor
megteszed, az akkor van, amikor a legmélyebb meditációk történnek. Azért hívunk
ebbe az energiába, hogy megtanuld kifejleszteni ezt a kapcsolatot és ráhangolódj
erre az energiára.
Sokan vannak, akik éppen csak, hogy elkezdték a ráhangolódást a Felsőbb Én
energiára. Ezek azok, akik először fedezik fel életükben, hogy többről van szó,
mint amit ők Istenről gondoltak. Már 18 évvel ezelőtt mondtam nektek, hogy a
Föld elkezdett magasabb rezgésszámon rezegni. Amit manapság a hírekben láttok,
az a rezgés, ami történik és több is fog jönni. El kell árulnom, sokan vannak,
akik ki lesznek mozdítva hiedelemrendszerükből, az után érdeklődve, hogy "Mi
a valós és mi nem?" Csodálkoznak: "Mért érzem a szívemben és a lelkemben,
hogy Isten nagyobb, mint azt nekem mondták?" Aztán lesz, akiket elhozunk,
hogy lássák a szavakat, amelyeket 18 éve folyamatosan közlök veletek és
megrendülnek majd a tanításoktól. "Honnan kezdjem?" mondják majd, vagy
"Mi a következő lépés? Hol egy kezdő tankönyv, hogy ne kelljen átvergődnöm az
összes magasabb szintű anyagokon, hogy megtaláljam az alapokat?" A válasz
az, amit hallotok és olvastok, mert megbíztam társamat, hogy készítsen egy
sorozatot a közvetítésekből, aminek ezt a nevet adtuk, "A Fénymunkás
kézikönyve - kiindulópont." Olyan utasításokkal láttam el, hogy minél
nagyobb közönségnek tegye azt hozzáférhetővé, hogy a nagy többség láthassa és
szabad akaratával megvizsgálhassa, vagy nem.
Vannak akik most kezdik ezt az utazást, akik éppen érkeznek, itt ülnek és
felteszik a kérdést: "Mi az, amit érzek? Lehet-e valóságos, hogy egy Emberi
Lény azt tegye, amit úgy tűnik, hogy tesz? (a közvetítés) És ha nem azt teszi,
miért érzem mégis úgy, mintha azt tenné?" Hát ezek jó kérdések és a válasz
az, hogy a Föld rezgésszáma valóban magasabb, kezdi engedni, hogy a tudatosság
megnyíljon. A jelenlevők mind Lemúriai sajátosságokkal rendelkeznek - ha nem
közvetlenül, hát közvetve. El kell árulnom, hogy ti a Lemúriai faj vérvonalából
származtok, abból a fajból, amelynek kvantum-szemlélete volt az Univerzumról, ők
ébredtek először a tudtára az információnak, hogy kik ők tulajdonképpen. Nos,
itt vagytok, ültök itt ebben a modern korban, amikor egy újabb ébredés van
folyamatban és az első vonalban vagytok... mivel az öreg lelkek vannak az elsők
között, akik felébrednek. Ezt már ezelőtt is elmondtuk. Tehát, öreg lélek, lehet
hogy te rengeteg tapasztalattal rendelkezel, de csak a földi, háromdimenziós
szabályok vannak beléd préselve és a kultúrád hitrendszere arról, hogy ki vagy
te és hogy Isten kicsoda.
A következő dolgok esetleg ellenkezhetnek azzal, amire tanítottak és ha ez így
van, állj meg és mérlegeld az igazság energiáját. Ne tételezd föl, hogy minden,
amit olvasol vagy hallasz, teljes mértékben úgy van, mert azt szeretnénk, ha
használnád a saját megkülönböztető képességed keresőmotorját. Használd az
intellektust a szívvel kombinálva és kérdezd meg a Szellemtől: "Lehetséges-e?
Helyes-e?" Mert ezek a dolgok közül némelyik kész kihívás lesz hitrendszered
legmélyebb gyökereivel szemben, mindazzal, amit eddig tanítottak neked. Hát ezt
tesszük a mai napon, felszínre hozunk minden sötét dolgot.
Hangsúlyozom, ez a Fénymunkás Kézikönyvének második fejezete. Az első fejezet
létrehozta annak a megértését, hogy többről van szó, mint amit gondoltál, hogy
történik a földön - a kezdet - a Harmonikus Közeledés - az egyre hatásosabb
eszközök, az új intuíciók és annak az energiának a megnyilvánulása, amelynek
része vagy. Az első fejezet tartalmazta mindezt. Így, egy kis ravaszsággal, ezt
a helyet választottuk ki a második fejezetnek (San Diego). Szükség van rá, hogy
aki majd hallgatja vagy olvassa ezt, tudja, hogy erről a helyről származik Kryon,
ahol most ezt az információt kapjátok. Itt ültek a család tagjai, akik az ő
Emberi testükben türelmesek és kedvesek voltak a mérnök úrhoz, társamhoz, a
közvetítésnek abban a korai időszakában. Elnézték neki a tapasztalatlanságot és
hagyták neki, hogy megtalálja, amit meg kellet neki találnia. És így bezárult a
kör és újra itt van, abban az energiában, ahol kezdte, nem is olyan messze attól
a helytől, ahol fizikailag mindez elkezdődött. Azért választottuk ezt a helyet,
mert a téma nehéz, de olyan valami, amit föltétlen tudnotok kell. Az újság, hogy
jó hírről van szó. Egyszerűen mély értelmű dolog. Készülj fel, mert ha még
ezelőtt nem hallottál róla, nagy kihívás lesz és meg fogja rengetni
hitrendszered legmélyebb gyökereit. Lesz, akit feldühít, másokat nem. Lesz, aki
kényszert érez majd, hogy visszavágjon... lesz, aki nem. Mert ezek az energiák a
dualitásod magjában vannak... ez a benned lévő fény és sötétség tanulmányozása.
A dualitás meghatározása
Az első dolog, amit tudnod kell, miután azzal tisztában vagy, hogy benned isteni
tulajdonság lakozik, hogy ezen a bolygón jelen van valami, amit dualitásnak
hívunk. Ez a dualitás úgy mutatja magát, mint az isteni tulajdonság ellensúlya...
a legsötétebb energia, amit el tudsz képzelni, az a tiéd, ott van a neved rajta.
Veled együtt érkezik születésedkor és nem távozik az utolsó leheletedig. Egyesek
az Árnyék Önmagadnak nevezték. Mások a Sötét Énednek, megint mások a gonosznak
és nevezték már a sötét oldalnak is. Ennek a sajátosságodnak mégis egy más neve
van és ez a dualitás.
A dualitás teljes mértékben helyénvaló, mert egy megtervezett részed.
Születésedkor van hozzád rendelve és nem a fátyol másik oldaláról hozod
magaddal, mert a dualitás katlanja ez a bolygó, ahol egy kísérlet folyik. Ez a
kísérlet arról szól, hogy az angyalok, akik Embernek álcázzák magukat lejönnek,
hogy elsimítsák a játékteret és hogy ebben a dualitásban (fény és sötétség)
megpróbálják megtalálni az egyensúlyt a kettő között. Ez az energia próbája, nem
az Emberé, de olyan nehéznek tűnik, mintha a lelked próbája lenne. Ahogy esetleg
észrevetted, minden egyes Emberi Lény saját maga kell, hogy eldöntse, mi a valós
és mi nem. Személyesen kell eldöntened, bármilyen szervezet hittérítése nélkül,
anélkül, hogy ők mondanák meg neked, hogy mit higgy és mit ne higgy. A napok
egyre fogynak, amikor egyszerűen a szögre akaszthatod lelked hiedelmeit a
történelem szekerén és a mitológiát, amit az képvisel. Mert ez az új energia
kezdi körvonalazni a spirituális dolgok személyes vizsgálatát, a vágyat, hogy
valóban megismerd az igazságot.
Amikor lejössz a földre, kapsz valamit, amivel nem számoltál, erről szeretnék
nektek elmondani mindent. Elmondani, hogy mennyire erőteljes és példákat is
fogok rá hozni. Aztán, el szeretném mondani, hogy mit tehetsz te, vele
kapcsolatban. De mielőtt egyáltalán továbbmennénk, tárgyaljuk meg, hogy mit tett
a dualitás energiája a történelmetekkel, mert ez az alapja és a magja minden
vallásos mitológiának. Ez az alapja és a magja még a Görög isteneknek is. Az
emberiség dualitása volt a mozgató rugója minden történetnek a mágiával
kapcsolatban, a jóval és a rosszal, a fénnyel és a sötétséggel kapcsolatban -
ezek az erők voltak.
Az Emberi Lény még a ti modern kultúrátokban is azt hiszi, hogy a mennyben,
valamikor régen volt egy háború. Ilyen azonban nem volt. Nincs háború a fátyol
másik oldalán. A harc és a konfliktus a dualitásra jellemző fogalmak. Gondold
csak végig, vajon Isten osztozna veletek a ti 3D-s élményeitekben? Nem, hanem ti
folytatjátok még mindig, hogy erre építsétek spirituális történelmeteket, mintha
úgy történt volna. Az angyalok nem verekednek, itt nincs a hatalomért való harc
és a ti tudatosságotok szemléletmódja nem ruházható át a Szellem működésére.
Ebben a mítoszban egy angyal mégis lehullott a mennyből, a neve Lucifer volt.
Persze nehéz lett volna, mert nincs olyan "hely", hogy mennyország! Megint csak
arról van szó, hogy ti létrehoztatok "helyeket" egy dimenziókon keresztülhatoló
állapotra, ez pedig lehetetlen. Egyedül az otthon létezik, az ahol vagy, amikor
nem a földön vagy... és az nem hely. Az a dimenziókon áthatoló energiának egy
állapota, amely az időn kívül létezik. Mégis, ahogy a mitológia mondja, ez a
bukott angyal volt a felelős azért a helyért, amelyet rá jellemző módon
kifejlesztett és a gonosz helyét Pokolnak neveztétek és ha nem jól viselkedtek,
oda kerültök.
Nos, hagyjuk ezt a történetet. Vajon Istenre jellemzőek ezek a dolgok szerinted,
vagy az emberre? Csak azért teszem fel ezt a kérdést, mert egy bizonyos ponton
fel kell ismerned az igazságot és szétválasztanod azt, amit hallottál, attól
amivel az intuíciód most üvölt feléd. Olvasd és mérlegelj, vajon a család hozta
volna létre számodra a következőt: A pokol az, ahová automatikusan kerülsz,
amikor meghalsz! (A mitológiának megfelelően) Ahol szenvedni fogsz örökké. Pont.
Hacsak, természetesen, nem teszel valamit, amíg itt vagy a Földön, ami abból
áll, hogy csatlakozol valahová és kijelented, hogy úgy élsz és ezzel beköltözöl
kultúrád hitrendszerének egyik skatulyájába. És ismét, - vajon Istenre
jellemzőek ezek a dolgok, vagy úgy hangzanak mint az ember teremtményei?
Kedveseim, újra csak elmondjuk, nem létezik Lucifer. Elárulok nektek valamit az
emberiséggel kapcsolatban és ez nagyon érdekes. Minden jóra, ami veled történik,
azt mondjátok: "Isten jó. Isten tette ezt velem. Nagyon örülök, mert közel
vagyok Istenhez, mert ezt Isten tette." És amikor valami rossz történik, az
Emberi Lények gyakran mondják, "Hát ez szörnyű, ez a gonosz. Az ördög tart
hatalmában. Én nem tudom mi történt." Ez a magatartás természetesen azt jelenti,
hogy az Emberek nem felelősek semmiért, sem a jóért, sem a rosszért! Csak
lebegnek, abban reménykedve, hogy nem rántja be őket valami rossz energia,
miközben ők a saját dolgukat végzik! És ha szerencséjük van, Isten és a Sátán
közt dúló harc nem érinti őket. Az Ember végül is nyerni fog és a mennyországba
jut majd ha meghal, ha jól viselkedett és ha az erejét a történelmi mitológiák
szolgálatába állította... amelyekből, mint spirituális hitrendszer, több mint 700
verzió található ezen a bolygón, sok-sok szerkezeti formában és a szabályok sok
variációjával. Isteni hangzása van ennek? Egyáltalán! Ez az Ember mitológiája,
gyakran nagy teljességgel felszolgálva spirituális vezetők által, akik biztosak
abban, hogy az ő ösvényük a helyes.
Ezt nem azért mondtuk el nektek, hogy ítélkezzetek bárki felett is. Ez
egyszerűen történelmi igazság. Kezdettől fogva azt mondjuk nektek, hogy
becsülünk minden egyes kutatást Isten után. Aki azonban ebben az új energiában
végzi a keresést, annak el kell kezdenie felismerni a saját igazságát, mi pedig
segítünk ebben... egy más perspektívát mutatva nektek. Mert ez fogja
megváltoztatni a jövőt és elindítani a Föld egyre emelkedő vibrációját.
Jegyezd meg, hogy ez nem egy olyan üzenet, amely majd egy újabb spirituális
skatulyába kényszerít! Mert Kryon munkássága körül nem létezik szervezet, ahogy
általában a New Age körül sem. Nincs szervezet, amihez csatlakozz, nincs
székhely, ahova bejárj, nincs történelmi Emberi próféta, akit imádhatnál, de
központi szabálykönyv sem. Ez egy új spirituális szemléletmód, ahol milliók
fogják megtapasztalni az igazságot, amelyik ott rejtőzik saját magukban - de ott
rejtőzik minden szabály, minden tan és minden szeretet is, ami idehozta őket.
Össze fogják mérni azt, amit éreznek azzal, amit látnak maguk körül. Sokan
csodálkoznak majd, hogy tud egy ilyen hatalmas, világméretű Emberi csoport ilyen
egyforma lenni gondolataiban, szervezet vagy vezetés vagy bármilyen nemű tagság
nélkül. Ez a dolgok új rendje, amikor inkább az az igaz és valós, amit
felfedezel belsődben, mint amit azoktól hallottál, akik a történelem mítoszait
visszhangozzák... akik közül legtöbben még nem is értenek egyet azzal.
Hogy mi segíti ennek a vonzás és taszítás energián alapuló mitológiának a
működését a Földön, nagyon nyilvánvaló. Az, hogy nem akarod elhinni, hogy egy
ilyen sötét valami tényleg benned lakozhat, vagy, hogy benned lakozik valami
olyan grandiózus, mint Isten. Mindig azt gondoltad, hogy te jelentéktelen vagy,
bűnben születtél, következésképpen elvesztetted a jó hatalmát, de nem
rendelkezel a rossz hatalmával sem. Itt ücsörögsz erőtlenül és fogalmad sincs
róla, hogy mindkét, igen mélyreható erő ott székel pontosan a te lelkedben.
Legyél tisztában ezzel. Az értéktelenségnek ebben az állapotában, bárki számára
megfelelő vagy, hogy megragadja érdeklődésedet saját Isten-rendszere számára.
Valóban, a bolygó lakosságának 85%-a kialakította magának a skatulyákat, ahol
mindezt meg tudja magyarázni a 3D-nek megfelelően. Nem érdekes, hogy amikor az
Ember érettebb korba lép, az első dolga, hogy ezek a válaszok után kutat? Isten
az a DNS-edben, ami arra ösztökél, hogy kutass a teremtő után.
Itt az igazság. Van egy darabkája Istennek, amely leszületik veled - de erről
beszéltünk már az elmúlt alkalommal. Ott lakozik benned és arra vár, hogy
felébresszék. Ez egy kvantum energia. (Dimenziókon áthatoló, nem a 3D-ben).
Gyönyörű. Ez fény. Oka van annak, hogy bökdös és húzigál, hogy "beleülj a
székbe", ahogy mondani szokták, vagyis tudnod kell, hogy része vagy
valaminek. Nem véletlenség, hogy itt vagy, vagy hogy olvasod e sorokat. Tudod,
ez a te teljes jóváhagyásoddal történik. Lehet, hogy nem tudod mi az, csak azt,
hogy tenned kell valamit ezzel kapcsolatban, de tudnod kell a következőt:
egyszerűen maga az a tény, hogy érdeklődsz, változásokat okoz a bolygón.
Tisztában voltál ezzel? Már csak hogy itt vagy és figyelsz, segíti a bolygót. De
ez egy másik napra való üzenet. Istennek ez a darabkája benned egyensúlyban van,
mert szintén benned lakozik a legsötétebb sötétség, ami a nevedet viseli.
Mivelhogy ez a dualitás. Már mondtuk, de nem árt újra hallanotok.
A küzdelem 3D-s megközelítése
Három dimenziós nézőpontból a küzdelem abból áll, hogy ha van egy ellenséged,
legyőzöd. A 3D-ben elmész a csatába és megölöd. Ő eltűnik, te pedig győztesen
felkelsz és így szólsz: "Legyőztem a gonoszt, ami bennem volt, nincs többé."
Ennek számodra így van értelme. Mert sok olyan hely van, ahová el tudsz menni,
hogy "legyőzd a belső szörnyet" és nem is kell messzire menned, hogy ezen
segíts. De nem ez az eset a dualitással, mert azzal együtt kell élned egész
életedben. Azt megsemmisíteni nem lehet, mert az az Ember halálát jelentené.
Sokan azonban így beszélnek: "Nincs értelme egy ilyen erős ellenséget, ami
bennem van... csak úgy hagyni, hadd legyen. Egyezségre kell vele jutni." De
ezzel a benned lévő energiával nem úgy juthatsz egyezségre, hogy megsemmisíted.
Inkább egyensúlynak neveznénk, amit tenned kell... és ez, kedveseim egy olyan
fogalom, ami nem egyszerre történik, hanem folyamatosan, majdnem minden élő
Ember számára. Mert hatástalanítani kell a túlélési ösztönt, a szó legmélyebb
értelmében. Ez megszünteti a menekülési vagy harci ösztönt és egy olyan
bölcsességgel helyettesíti, amelyet már 18 éve próbálkozunk nektek elmagyarázni.
Tehát, ez a Második fejezet annak a tudomásul vétele, ami ott van bennetek, de
amit nem vagytok hajlandók még elfogadni sem, hogy ott van. Igen megerőltető
elhinni, hogy Isten bennetek van... megtalálni már nem olyan nehéz. De elhinni,
hogy a gonosz gyökere is ott van benned, kész sértés az intellektuális énednek
és a makulátlanságnak, amit legtöbb ember tart magáról, becsületes életvitele
miatt. Más szavakkal, ez az egész fogalom olyan, amit a "skatulyán kívül" kell
megvizsgálnod.
A dualitás igazságának leleplezése
Olyan sok különböző módon fedi fel magát a dualitás. Nem kellene már őket
felsorolnom, de azok miatt, akik éppen újonnan érkeznek, mégis megteszem...
azoktól a dolgoktól fogva, amelyek jelentéktelenek, azokig a dolgokig, amelyek
nem azok.
Az egyik a dráma ezek közül. A dráma. Találkoztatok már olyan Emberi Lénnyel,
aki egyedül csak úgy tudja élni életét, ha folyamatosan drámába keveredik? Az
irónia az, hogy ő az, aki állandóan telefonközelben akar maradni veled, a
Fénymunkással, mert te kiegyensúlyozott vagy és fényt hordozol, ami vonzza
azokat, akik ezzel nem rendelkeznek. Így panaszkodik: "Több dráma van az
életemben, mint amit el tudok viselni. Itt az egyik, ott a másik. Már azt hittem
megoldottam, de akkor újra csak ott van." És akkor te türelmesen adsz neki a
bölcsességedből, már vagy századik alkalommal és minden rendben lesz, ahogy
mindig történni szokott. De mihelyt leteszed a telefont, tisztában vagy vele mi
fog történni, ugye? Egyáltalán nem fogadja meg a tanácsaidat. Csak azt akarja,
hogy egy hang a vonal másik végén elmondja neki, amit már úgyis tud! Aztán
másnap megint jelentkezik, hogy elmondja, hogy "Ez történt, meg ez történt,
meg ez. Úgy látszik, hogy ez tovább folytatódik." Végül is, akár még az
igazat is elmondhatod neki... kérdezz rá: "Tisztában vagy-e vele, hogy mindezt
te rajzolod magadnak? Hogy szükséged van rájuk a túlélésedhez?" Persze
tiltakozni fog, "Soha! Soha nem keresném magamnak a bajt!", mondja. Mégis
keresi! És elárulom neked miért, mert így kényelmesebb neki. Ha nem létezne
dráma az életükben, az a sámán után kellene kutatniuk, akik ők maguk! Áldott az
Emberi Lény, aki megszabadul a drámától és a spirituális oldal után néz, mert
nagyon gyakran a dráma egy nagyon fontos dolgot takar el, - a fényt, amely
beáramlana az életükbe. De ettől ők nagyon félnek! Tehát, a dráma segít nekik,
hogy ne kelljen szembenézni a valósággal és a dráma kényelmessé válik.
A következő az aggódás. Aggódás mindenért! Az aggódik, aki úgy érzi, hogy
tehetetlen bármit megtenni! Vannak köztetek olyanok, akik fölébrednek hajnali
háromkor, azért aggódva, hogy nincs miért aggódniuk! Amikor elkezded
kiegyensúlyozni magadban ezt a sötét dolgot, amit dualitásnak hívtok, az egyik
dolog, ami eltűnik, az aggódás, mivel ráérzel, hogy a rendszer elkezd működni és
hogy tényleg nem vagy egyedül. Létezik egy terv és az aggódás kezd eltűnni. Ám
itt ez a sötét dolog, ami fel akar ébreszteni, ilyenekkel: "Nos, nézz csak
ide! Emiatt most már aggódni kellene!" Aztán kapsz tőle egy "listát" a
dolgokról, amikért aggódni kell. Ez az, amikor nem tudsz visszaaludni. Ilyenkor
fölkelsz... Ismerősek ezek az érzések, ugye? Ez teljes mértékben Emberi.
A dráma és az aggódás vezetnek az önértékelés hiányához és a félelemhez. Magadra
nézel a tükörben és amit látsz, egy korosodó Emberi Lény és azt gondolod, hogy
erről szól az egész élet. "Hol van a fiatalságom?" mondod: "Miért nem
haladhatok visszafelé?" mondod. "Miről szól az élet? Egy olyan kis része
vagyok ennek a rendszernek..." És ez a benned lévő sötét dolog még biztat:
"Pontosan! Haver, teljesen igazad van. Semmi vagy. És mindig is az leszel.
Véletlenségből vagy itt. Amikor majd meghalsz, annyi és eltűnsz." És
valamilyen okból, az Ember lógó orral rábólint: "Bizony, így van."
A te nézőpontodból talán nem korrekt, amiről beszélek. Mert neked a 3D a
korrekt, csakhogy az korántsem képviseli annak a nagyszerűségét, amit az Emberek
berendeztek maguknak ezen a bolygón. Mert a sötét oldalad könnyű előhozni. Az
Isteni oldalad nem. Az irónia az, hogy a sötét oldalt olyan könnyű előhozni,
hogy letagadtad és létrehoztál egy lényt, aki felelős ezért... az ördögöt. Úgy
tűnik ezért, hogy az ördög ott van mindenütt! Az Isten pedig sehol. A valóság
az, hogy ez a dualitás egyensúlya. Isten után kutatnod kell, a sötét oldalad
pedig állandóan ott van és nyomkodja a gombokat. Ez így lett megteremtve és
egyensúlyában helyes. Az utolsó fejezetben látni fogod, mért van az, hogy az
Isteni-éned felfedezése mindörökre kibillenti az egyensúlyt. Mindennek igen
mélyreható oka van, ám a 3D-ben ezt nehéz megmagyarázni. Egyensúlynak kell
lennie, YIN és YANG egyensúlynak a természetben, mindenütt. Mindig az
egyensúlyról van szó. Az energiakísérletet a Földön Istennek azok a darabkái
végzik, amelyek Ember álruhát öltöttek. Ők jönnek és elmennek, cserélgetve a
részeket ebben az energia játékban. A kísérlet nem őket vizsgálja, inkább ők
maguk végzik a kísérletet. Merre fog billenni az egyensúly, ha beleadjátok
mindkettőt, a fényt is és a sötétséget is? És mi fog történni a Földdel? A
válaszok pedig rejtve vannak előtted, ami éppen most ezt a földet illeti, a
szabad döntés egyedüli bolygóját, egyenlőre. De részei az Univerzumnak magának
és a szövedéknek, ami mindent átsző.
Azok, akik átadják magukat saját dualitásuk ezen sötét energiáinak, még tovább
fognak süllyedni a sötétség következő rétegébe, ez pedig a harag, a gyűlölet, az
erőszak, a halál, a könyörtelen gyilkolás. "Hohó!", mondjátok majd:
"Nos Kryon Úr, hát a gonoszról beszél." Valóban? És mi az, hogy gonosz?
Elárulom nektek. A sötét oldal az, amely az Emberi Lényben készen áll, hogy
kifejlődjön és megérjen.
Ha arra akarsz haladni, - hogy gonosz ember legyél - minden
erő rendelkezésedre áll, amit csak akarsz. Használhatod, mert ez a szabad
választás. Isten nem fog utadba állni, tudtad ezt? Ó, olyan sokan lesznek, akik
majd így beszélnek: "Nos, így van ez, amikor az ördög beavatkozik. Ő lesz,
aki ezt megteszi. Ő fog engem oda lelökni." És létezik kultusz, ahol éppen
ez az imádat tárgya. Hogy mi az igazság? Senki nem lök le téged sehová, kedves
Emberi Lény. Az a te szabad döntésed. Sok Ember elmegy abba az irányba, mert ott
találja meg a saját erejét. Ott tud hatalmat gyakorolni a többi Ember fölött...
hogy aggódást, drámát teremtsen és ellenőrzése alatt tartsa a többieket.
A bolygó diktátorai, a régiek és a mostaniak, ebben találják meg a hatalmukat.
Kényszerítik a népet, hogy rájuk figyeljen. Ha elég Emberi Lényt megölnek, az
olyan fokú félelmet teremt, ami szükséges a hatalmukhoz. Ezt teszik és nem kell,
hogy én mondjam ezt nektek. Tudjátok ti ezt. És elárulom nektek, habár ez
gonosz... ez az Emberi Lény, aki a gonosz hatalmát gyakorolja. Talán nem is
akarjátok ezt hallani, de el kell hogy mondjam. Szükség van rá ahhoz, hogy
teljesen megértsétek, ami most jön.
Az Emberi Lény erőteljes mindkét irányban. Benne gyökereznek az angyali, de az
ördögi energiák is. "Kedves Kryon, épp az előbb mondtad, hogy nem létezik
olyan dolog, hogy ördög. Én ezt nem hiszem. Voltam olyan helyeken, ahol láttam a
mágiát. Láttam démonok kiűzését Emberi Lényekből. Valódi fizikai alakokat láttam
forogni a padlón és eltűnni." Kedves Emberi Lény, te hiszel a csodákban? Ha
igen, ki mondta azt neked, hogy az mindig a fény segítségével történik?
Emlékszel, amikor az egyensúlyról beszéltem? A fekete mágia egyszerűen egy Ember
sötét erejéből létrehozott csoda. Egy Emberi Lény meg tudja ezt tenni.
Lesznek, akik majd így beszélnek: "Láttam már voodoo varázslatot, olyan
valóságos. Nagyon valóságos. Az Emberek teljesen átadják magukat. Beteggé
teszik, sőt meg is ölik őket csupán szuggessztióval. Ez a gonosz" És újra
elmondom, üdvözlöm bennetek az Emberi Lény hatalmát. Nézzetek bele a
történelmetekbe. Nézzétek a diktátorokat, akik csupán beszédeikkel olyan sok
embert eltérítettek, annyira, hogy azok halomra ölték egymást. Elárulom, ez
Emberi képesség és igen erőteljes.
Az érem másik oldala
Nos, miért mondanám el nektek mindezeket? Ne félj egytől sem, mert csak arról
beszéltem, ami a lényeged... és hatalmad van mind fölött. De létezik ennek másik
oldala is. Kedveseim, ha először olvassátok, vagy hallgatjátok ezt az anyagot és
ez a Második fejezet számotokra, azt szeretném tudatni veletek, hogy ez azért
egyre jobb lesz. Ez a sötét részetek azonban rögtön azt mondja: "Ezt nem
hiszem el. Hagyd abba az olvasást. Ne hallgasd ezt tovább." De miért? Mert
mindjárt meg fogjátok tőlem hallani a történet többi részét.
A sötét részed tudja, hogy ha tovább kutatsz, mindennek vége. Mert meg fogsz
látni valamit, amit ő nem szeretne, hogy megláss... hogy szabad döntéssel
rendelkezel, hogy meglásd az egyensúlyozó erőt... és, igen, hogy ez micsoda egy
erő! Ha látni tudnátok az angyalok csapatát, amint ott sürgölődnek körülöttetek
vödrökkel ezekben a pillanatokban és begyűjtik azt a figyelemre méltó energiát,
amelyet ti fejlesztetek, elképednétek. Mert ők készen állnak arra, hogy együtt
vívják meg veletek csatáitokat. Isten egy darabkájával benned érkezel erre a
bolygóra. A benned lévő sötét dolog viszont arra szolgál, hogy mérsékelje a
kezdő energiát, amely létrehozza a karmát. Nem ok nélkül van itt és
születésedtől fogva van veled. Milyen sokan tanítottátok gyermekeiteket, hogy
legyenek dühösek, amikor a másik gyerek az ő játékukkal akart játszani? Ti
szülők, milyen sokan tanítottátok gyermekeiteket arra, hogy féltékenyek legyenek
vagy dühöngjenek? Ti pedig tiltakoztok, "Soha nem tanítottam a gyermekemet
ezekre a dolgokra." Én pedig bólogatok, tudom. Már azzal ellátva születnek
meg, akárcsak te is. Kezded már érteni?
Nos, odaértünk a jó hírekhez. Egyezhetsz a következőkkel, vagy sem. Az emberiség
nagy része csak áll és nem is próbál változtatni ezen. Hogy úgy mondjuk, az
érzékelés az, amivel szinkronban vagy és ez majdnem olyan erős, mint a fátyol
túlsó oldala. Naponta megfigyelheted ezt a kultúrátokban. Úgy tanítottak, hogy
el kell menned abba a bizonyos épületbe (a templom), hogy beszámolj és meggyónj
minden szörnyű dolgot, ami az elmédben van. Ez megment Isten haragjától egy kis
időre. Aztán visszajönnek a sötét dolgok és megint el kell menned abba az
épületbe és gyónhatsz újra. Micsoda kiszolgáltatottság! Ez egy állandó Yin/Yang
körforgás, vagy nem? A beszennyeződés és a megtisztulás között. Micsoda
mitológia! Úgy gondolod ezt a rendszert Isten teremtette? Nem, amit Isten
teremtett az így néz ki: Benned egy isteni rendszer van, ennek a dualitásnak az
egyensúlyozására, olyan módon, hogy az ne találjon kapaszkodót. Tiszta
szándékkal mondd ki a következőket: "Édes Istenem, fáradt vagyok ezektől a
dolgoktól, mutasd meg mit kell tudnom, hogy kitűzzem azt magamnak." Ez a
kezdet, mert ez képviseli a szándékodat, hogy belökd a fátyol túlsó oldalára
nyíló ajtót, azért folyamodva, hogy felfedezd magadban az isteni tulajdonságot.
Az egyensúly a szándékkal kezdődik. És ezt már az első leckében is elmondtuk,
egy teljes egész rendszer kezdődik a szándékkal. És ez egy olyan helyre teszi
félre ezt a sötét oldaladat, hogy még megtalálni sem leszel képes.
A fény és a sötétség kettőssége a Föld bolygó rendszerének lett teremtve. Ám ez
a két energia nagyon, nagyon különböző. A benned lévő sötétségnek fogalma sincs
a te spirituális tevékenységedről. Gondolkodj csak el ezen. Azok közületek, akik
spirituális döntést hoznak és követik az intuíció és az ítélőképesség térképét,
akik felemelik Isten darabkáját önmagukban, egy olyan energiát teremtenek, amely
láthatatlan dualitásotok másik oldalának! Ennek a sötét dolognak fogalma sincs
róla, hogy mit teszel, vagy mit tettél. Csak mérges, hogy már nem tud elérni
soha többé.
Egyszer, amikor belépsz a fénybe és elkezded ezt az utazást, ez a dolog, ami
annyi problémát okozott neked egész életedben, lényegtelenné válik. Hasonló
lesz, mint egy gyerek a hátsó ülésen, fészkelődik és idegesít és tudni akarja,
hogy "ott vagyunk-e már?" Mindezt megteheti, fészkelődhet a hátsó ülésen,
de csak ennyi. Persze, mindig ott van és néha hangosabb, néha csendesebb.
Van aki bosszankodik, még a Fénymunkások közül is és így beszél: "Miért van
az, hogy ilyen változó módon viselkedik? Úgy gondoltam, hogy a spirituális
munkásságom majd teljesen csendben tartja." Nem így van, mivel mindig készen
áll, hogy lecsapjon. Vannak gyenge pillanataid, végül is egyensúlyról van szó.
Nos, kell-e ezt nektek mondanom? Kedves Fénymunkás, ne ostorozd magad érzelmileg
amiatt, hogy ilyen periódusokon mész keresztül. Néha ez nagyon nehéz, néha meg
nem annyira. Vannak hullámhegyek és vannak hullámvölgyek és ez teljesen
normális. Ez természetes, kedves Emberi Lény, mert állandóan a kép
összeillesztésén dolgozol a fény és a sötétség energiái között. Ez egy
folyamatos harc, aminek soha nem lesz vége, az utolsó leheletedig. Azok viszont,
akik beléptek a fénybe, előnyben vannak. Habár ez úgy tűnik nagyon egyszerű,
emlékeztetnélek benneteket a fénnyel kapcsolatos tanításaimra is, évekkel
ezelőtt. Tízezer ember van egy sötétségbe borult stadionban és erre az is
hatással van, ha csak egyetlen egy is bekapcsol egy fényforrást. Mert ha csak
egy fényforrást is bekapcsolsz, nem fontos milyen nagy a sötétség,- definíciója
szerint - tovább nem létezhet. Ez ám a hatalom. Látod ebben a méltányosságot?
Habár az emberiség kihívásai intuitíve mutatkoznak meg és az Isten oldala nem...
amikor rátalálsz a fényre, az egy börtön állapotba taszítja a dualitást, ahol a
sötétség fogva van. Tehát, az erő a fény oldalán van. A fény aktív, a sötétség
nem. A sötétség nem tud megjelenésével megváltoztatni egy fényes helyiséget! A
fény viszont teljesen megváltoztat egy sötét szobát.
Talán ideje volna kipróbálni? Tiszta szándékkal mondd ki: "Édes Istenem,
mondd mi az, amit tudnom kell?" Ez elindítja a folyamatot. Ne mondd meg
Istennek, mit tegyen az életedben. Inkább csak annyit: "kész vagyok tudni."
Ez egy bölcs kijelentés és így kezdesz rájönni, hogy ki vagy. Ne legyél
meglepődve ha szeretet áramlik a szívedbe. Ne legyél meglepődve, ha azt veszed
észre, hogy az angyalok kézen fognak és nem tudod megmagyarázni az érzést. Ne
legyél meglepődve, ha megmagyarázhatatlan békére lelsz... és a félelem? Ez a
nagyágyú. Figyeld csak meg, honnan indul a félelem. A hasadból indul. Ez az
emberiségnek egy alsóbb energia jellemzője. A hasadból indul. Semmi köze sincs a
megvilágosodásodhoz, vagy a harmadik szemedhez. Onnan indul, ahol parancsolni
tudsz neki. Ám, ha nem teszed, gyorsan eléri az elmédet.
Legközelebb, ha reagálnod kell a félelemre, lesz e elég bátorságod, bölcsességed
és minden hozzávaló, hogy így szólj, "Állj! Tudom mire készülsz. Ne mozdulj!" Ne
hagyd annak a sötétségnek és annak a félelemnek, hogy a szívedig hatoljon.
Engedd, hogy a bölcsesség és a szeretet és annak a tudása, hogy Isten benned
van, felülkerekedjen. És akkor úgy fogod találni, hogy a félelem elszáll.
Szertefoszlik. Meg fogja próbálni néha, hogy elkapjon az éjszaka közepén, de még
akkor is teljes mértékben ellenőrzésed alatt tarthatod. Gondolj Isten
szeretetére, amely ott van melletted, egy védelmező ragyogás állapotában. Mondd
ezt: "Távozz tőlem. Távozz a hátsó ülésre. Tudom, hogy ki vagy. Te az én
sötét részem vagy, de már soha többé nem hagylak vezetni."
Mindez túl egyszerűnek tűnik... vagy talán őrültségnek? Lehetséges, hogy a válasz
az élet olyan sok kihívására ennyire egyszerű? Merül fel a kérdés. Nem olyan
egyszerű. De ez a hitnek egy alapvető kérdése, amely kezd szétválasztani
belülről attól a részedtől, amiről azt gondoltad, hogy valahol másutt van. Sokan
szorongást éreznek a szétválasztás miatt! Szóltunk már erről az Első Kryon
könyvben. "Sugallatnak" hívtuk. A jóváhagyás sugalmazása a dualitás
megváltoztatására! És ez a Fénymunkás.
Elmondom, amit a társamnak Lee-nek is mondtam az elején, amikor kezdte ezt
csinálni. Azt mondtam neki, "Kedves Társam, te most a fényed miatt
rendelkezel azzal a képességgel, hogy ellenállj a bolygón létező legkeményebb
mitológiának, állj be a pentagram (az ötágú csillag) közepébe. Tedd ezt akkor,
amikor a hívei felveszik a furcsa öltözéküket és különös szavakat kántálnak,
hogy ártsanak vele neked. Engedd, hadd próbálják ki a mágiájukat rajtad. Minden
ami történhet, hogy mosolyogsz a próbálkozásaikon. Mert a fényed messzemenően
ragyogóbb, mint bármi, amit egy Emberi Lény elő tud varázsolni sötét
oldalával... messze, messze nagyszerűbb, mint bármilyen sötétség, amit akár az
Emberi Lények egy egész csoportja képes teremteni. Mert te közvetlenül a
forrásra csatlakozol." Kérdezzétek csak meg. Ő megtette. Mert volt idő,
amikor egy csoport támadott rá mágiájával az Egyesült Nemzetekbe való első
utazásunk alkalmával és semmi eredménye nem volt. Mert ha a sötétség támad a
fényre, az semmi eredménnyel nem jár. Ez az igazság.
Ennek a leckének a célja, kedveseim az, hogy meghalljátok az igazságot, hogy
sokkal erősebbek vagytok, mint bármely sötét dolog ezen a bolygón. Sokkal
erősebbek, mint bármelyik démon, amiről azt mondták, hogy esetleg benned
lakozik. És ha bizonyítékra van szükséged, csak nyisd ki az ajtót Istenhez.
Engedj be minket és tudni fogod, hogy amit ma elmondtam, igaz. Ez csak amiatt
van, amit fátyolnak hívnak. Mert az teljes mértékben elrejti, ami itt tényleg
történik.
Legyél tudatában annak, - hogy a mai napon nem kértünk arra, hogy csatlakozz
bárhová, vagy igen? Legyél tudatában annak, - hogy a mai napon arra sem kértünk,
hogy kövess bármilyen protokollt, amely különböző könyveket és füzeteket kínál
megvételre. Ehelyett arra biztatunk, hogy olvasd az utasításokat a DNS-ben,
amellyel ide érkeztél. Hadd mutatkozzon meg a mesterlét, sámánok, mert azok
vagytok!
Ez a mai üzenet. Ez az egyetlen ehhez hasonló, amit tőlünk
kaptok. Ez egy olyan valami, amin elgondolkozhattok, amíg figyelitek a vonzás és
taszítás energiáit ezen a bolygón. Áldottak azok, akik megérezték ennek a napnak
és ennek a leckének az energiáját. Mert mélységesen szereti őket egy olyan
entitás, aki csak együtt akar lenni veletek... én. Aztán megkérdezhetitek, ki
jött látogatóba, kihez, ugye?
És ez így van. Kryon
Fordító - Vass Antal |