A DNS-ben van!
Canada, Kelowna - 2008. június 28.
( Forrás: http://kryon.com/k_channel08_kelowna.html )
Hogy segítsünk az olvasónak, ezt a közvetítést újraközvetítettük
(Lee és Kryon) és kibővítettük, hogy még világosabb megértést biztosítson.
Gyakran az élő közvetítés alkalmával olyan energiák vannak jelen, amelyek egy
fajta kommunikációt hordoznak, amit a nyomtatott anyag nem. Élvezzétek hát ezt a
feljavított üzenetet, amely a gyönyörű Kelowná-ban hangzott el.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Lesznek majd köztetek, akik úgy érzik majd, hogy most a nővérük/fivérük beszél
hozzájuk, mert a mai nap a tanítás napja. Néhány olyan komplex üzenetet fogunk
kibogozni, amelyeket egy évvel ezelőtt már megkaptatok. A három dimenziónak
megfelelően fogjuk őket tárgyalni, hogy világosabb legyen számotokra, hogy
megfelelően meg tudjátok érteni. Ezen a megfelelő módon válik ezért lineárissá
és itt az ideje, hogy az egész üzenetet bemutassuk és elmondjuk.
Mielőtt azonban elkezdenénk ezt a tanítást, hangsúlyozni szeretnék egy
megállapítást: Áldott az Emberi Lény, aki érintetlenül távozik erről a helyről.
Áldott az Emberi Lény, aki nem hisz egy szót sem ebből és aki nem látja a fényt
amiről mi beszélünk, mert ugyanannyi angyal távozik innen vele, amennyi veled
távozik. Mert nem arról van szó, hogy jó aki "befogadja" és rossz aki nem. Ez
egyszerűen az információ energiájáról szól és az itt jelenlévő szabad akaratról.
Mérhetetlenül szeretünk benneteket, mert Isten részei vagytok mindannyian. Én
tudom, kik vannak itt... az ő spirituális neveiket mi a fényben énekeljük. Ez a
Felsőbb Énednek a neve.
Haladni szeretnék előre ezzel a tanítással, ezért a társam most olyan
információkat fog tőlem kapni, amit nem is feltételez. Amit a ma esti
közvetítésnek gondoltam, ezt szánjuk olvasmánynak a jövőben. Mondtam a
társamnak, hogy azt szeretném, ha ezt az információt, amit most mindannyian
hallotok, kidolgozná és úgy tanítaná, hogy mások is hallják, a közvetítésen
kívül, úgy talán nem lesz olyan titokzatos. Ha Ember tanítja az Embert a 3D-ben,
az messzemenően hatásosabb, mint bármi amit én tanítani tudnék rajta keresztül,
a közvetítésnek ebben a formájában. Így hát én beleitatom a tudást és az erőt,
hogy szabatosan és tiszta módon taníthassa ezt veletek. A mai tanításunk az
Akasha erejéről szól. Utaltunk már erre. Mondtunk már erről töredék
információkat. Adtunk néhány utalást, hogy ez mit is jelent és most szeretném
kigombolyítani a történetet.
Szóltunk már a múltban egy energiáról, amellyel együtt születsz le és ez az
Akasha. Hallottad már a kifejezést: Az Akasha Krónika. Ez az Akasha lejegyzett
változata. Az Akasha definíciója pedig ez: egy olyan energia, amely képvisel
mindent, ami van. Az Akasha Krónika, tehát egy jegyzete mindennek ami létezett,
sőt több attól. Az Akasha mint fogalom, megmutat mindent ami van és mindennek a
lehetőségét, ami megtörténhet. A 3D-ben az Akasha Krónika egy archívuma a
megtörtént dolgoknak. Azonban nehéz ezt megmagyarázni, a megvalósulatlan
lehetőségek jegyzéke is.
Kétféle Akasha Jegyzet létezik: Az egyik globális, a másik személyes. A globális
ott van azon a helyen, amiről olyan sokat beszéltünk ebben az elmúlt évben, a
Teremtés Barlangjában. Ez egy fizikailag létező hely ezen a bolygón, a
kristályok energiájával töltve. Elmondhatjuk, hogy minden egyes Emberi Lény aki
hallja vagy olvassa ezt a tanítást, rendelkezik egy kristállyal ebben a
barlangban. Interdimenzionálisan ez nem teljesen pontos, de ez a legjobb
megközelítés, amit kaphattok a 3D-ben. Így egyszerűvé válik számotokra, hogy
elképzeljétek. Mindannyian rendelkeztek egy megszentelt fizikai objektummal ezen
a megszentelt helyen, ez egy kristály és ez a bolygón marad akkor is, miután te
elmentél.
A legkeményebb része ennek a magyarázatnak, hogy ez a kristály időtlen. Hogy úgy
mondjam, hordozza a Felsőbb Éned lényegi energiáját, amikor itt vagy a bolygón.
Amikor nem vagy itt, ennek az objektumnak az energiája átkerül a Kristályrácsra,
ami ugye globális. Minden ami valamikor is voltál ezen a bolygón, bele van
itatva és szétterjed a rácsban. Ezért azt mondhatnád, hogy a Felsőbb Éned
állandóan a Földön marad. Egy bizonyos szinten még igazad is volna. Ez
megmagyarázza azt is, hogy tud egy Ember "beszélni a halottakkal." Mert
egy időtlen állapotban, mindenki aki valaha is élt, még mindig itt van, benne a
kristályban.
A születés és a távozás áttekintése - Az első fajta Akasha Krónika
Amikor lejössz a bolygóra, aktiválod ezt az egyedi, személyes
kristályszerkezetet és ettől fogva a Felsőbb Éned a felelős ezért a kristályért
- ő az aki gondoskodik róla amíg itt vagy. Minden Ember Felsőbb Énje állandóan a
fátyol felőlem lévő oldalán van, de vannak olyan szálai ahogy ti mondanátok,
amelyek lehetővé teszik bizonyos részeinek, hogy érintkezzen veled és a
bolygóval. Ezek azok a részek, amelyekkel kapcsolatba kerülsz, amikor meditálsz.
Ha egyszer már megérkeztél a Földre, a Felsőbb Én energiája kapcsolatban van a
Földdel mindaddig, amíg a Föld létezik.
Az élet, amelyet éppen most élsz, ebbe a kristály-struktúrába lesz belekarcolva.
A döntések amelyeket hozol, legyen az spirituális vagy egyéb, minden dolog amit
megtapasztalsz, amin keresztülmész mint Emberi Lény, mind be vannak ágyazva ebbe
a kristályba. A kristály-szerkezet tulajdonságait tudományotok jól ismeri. Ez
egy olyan ásvány, amelynek az atom-szerkezete hosszú időkig ugyanaz. Ez egy
olyan tulajdonságot eredményez amelyet már régen felfedeztek, ami a memóriával
kapcsolatos. A mi esetünkben ez messzemenően több annál amit a tudományotok
valamikor is elérhet... egy olyan kristályszerkezet, amely szent életfeladatokat
tartalmaz, tudást, emlékeket és emlékezést. Amit ti a 3D-ben nem tudtok felfogni
vagy megérteni, hogy a kristály tartalmazza a jövő potenciáljait is. Nehéz ezt
megmagyarázni, de egyelőre fogadjátok el egyszerűen.
Te éled az életed a Földön. Amikor befejezted és megtapasztalod a halált ahogy
ti nevezitek, vagy az átmenetet ahogy mi nevezzük, egy pillanatra visszatérsz a
Teremtés Barlangjába. Ezen a ponton, minden amit megéltél és megtanultál, le
lesz pecsételve ebbe a kristály-objektumba és ekkor a földi lényeged és a
Felsőbb Éned megszentelt, személyes része elhagyja a bolygót.
Azt mondhatnánk, hogy ez a kristály-jegyzet olyan, mint egy interdimenzionális
fa évgyűrűi. Időről időre rárakodnak az életek, minden amit megtanultál és
minden amit a DNS-ed összegyűjtött. Ez messzemenően mélyrehatóbb mint ahogy
feltételeznéd, mert a változások amelyek bekövetkeztek a tudatosságodban, ha van
ilyen, itt maradnak ezen a bolygón rezgésszám változás formájában. Itt marad a
civilizáció többi részének, mert rákerült magának a földnek a Kristályrácsára.
Ezért elmondhatjátok, hogy maga a föld rezonál a ti rezgésetekkel... a múltbeli és
a jövőbeli rezgésekkel.
Semmi nincs elpazarolva, semmi nem vész el kedves Emberi Lény. Amit te itt
teszel, az itt marad. Minden dolog amit tettél, minden döntésed, minden
felismerésed, a szeretet, az öröm, a dráma és a gyász... nem csak a tiéid, mindez
magáé a földé is. Magának a földnek a rezgésszáma tehát milliószor millió
emberélet energiájából áll össze, amelyet az emberiség megközelítőleg 50.000 év
alatt hozott létre.
Nem egy idő-kapszuláról van szó, mert ez aktív egész idő alatt. Egy idő-kapszula
viszont passzív. Az interdimenzionális dolgok mindig a "most"-ban vannak. Tehát,
nincs rajtuk "dátum". Csak "vannak" és úgy "látszanak" a bolygón mint állandóan
aktuálisak. Ez azt jelenti, hogy akármikor megtapasztalod, az egy friss
tapasztalat lesz.
A Föld idejének egy periódusa után, te újra meglátogathatod a földet. Legtöbben
meg is teszitek, mert egy élet a bolygón olyan, mint egy nap egy nagyobb
rendszer életében. A nagyobb rendszer egy áttekintése a ti életeitek százainak
és a Szellem nem úgy lát benneteket, mint egy Embert ebben az életedben, hanem
mint egy időtlen szent entitást, amely része Isten családjának, aki a Földért
dolgozik, aki újra és újra itt van különböző inkarnációkban, vagy a "karmikus
energia megnyilvánulása"-ként. Ezt számodra nagyon nehéz megérteni és elfogadni,
mert ti úgy gondoljátok, hogy az élet a születéssel kezdődik és a halállal ér
véget. Ez a felfogás többé már nem helytálló, hogy az élet pirkadatkor kezdődik
és szürkületkor véget ér. Hanem folytatódik és folytatódik és minden egyes élet
olyan, mint egy nap egy nagyobb életben. Ti folytatjátok az ébredést és az
alvást... újra és újra.
Ti ezt a folyamatot reinkarnációnak neveztétek el. Felsőbb Énetek egy
megnyilvánulása újra és újra lejön a földre. Igaz is, mindig ugyanaz a Felsőbb
Én. Gondolkozz el ezen egy pillanatra... sok élet, sok arc, férfi és nő... de
ugyanaz a Felsőbb Én. Lejön, ahogy már előbb is és elhelyezi az új energiát,
mint egy kezdő impulzust abba a kristályba ami a tiéd. Akkor megszületsz ezen a
bolygón és folytatod az utazást, látszólag mint valaki más, akkor azt az életet
éled. Amikor befejezed amit megtapasztaltál és megtanultál, abból egy újabb
gyűrű lesz a kristályon. Egy idő múlva ezt a szent kristály-szerkezetet sötét
színűre festik az életek százainak gyűrűi. Egy Felsőbb Én, sok-sok élet, sok-sok
név és arc... mind TE vagy. Ez a lényege a Teremtés Barlangjának és a
Kristályráccsal történő folyamatnak. Hát így működik. Bármit teszel, itt marad
ezen a bolygón és hozzáadódik a még ezután következő egész emberiség
energiájához.
Ez az áttekintése a Teremtés Barlangjában lévő Akasha
Krónikának. A nehezebbik rész, azt megmagyarázni, hogyan tartalmazhatja mindez a
jövőt is. Mert mindazoknak az életeknek a lehetősége amelyeket még élhetsz,
szintén ott van a Kristályrácson. Ez segít beállítani, hogy ki leszel a
következő alkalommal. Nem tudom ezt jobban megmagyarázni és nem is fogok
próbálkozni, esetleg annyit, hogy mindezeknek a dolgoknak értelme van. Sokan
karmának nevezték a befejezetlen feladatok folytonosságát, sokkal inkább olyan,
mint holnap felébredni olyan napi feladatokra, amelyeket még meg sem kaptál.
Megbízások várnak rád... ezek a megbízások a jövő. De egy interdimenzionális
energia esetében, ezek mindig is itt vannak és kihatnak arra, hogy mit teszel
amikor felébredsz.
Az Akasha Krónika másik fajtája
Nos, hadd haladjunk tovább a mai tanításig. Van egy másik fajtája is az Akasha
Jegyzetnek. Van egy mini-Akasha jegyzet, amely magában a DNS-edben bukkan fel
születésedkor. Ez még az anyaméhben formálódik és születéskor kapod meg. Ez az
Akasha Jegyzet arról szól, hogy ki vagy és ki mindenki voltál a Földön. Ez
tartalmazza azokat a lehetőségeket is, hogy mi mindent tehettél volna, ott
hordozva őket valahol benned, a DNS-ed rétegeiben. Ez úgy hangozhat, mint a
kristály-jegyzet hasonló tulajdonságai a Teremtés Barlangjában, de nem az. A
barlangban lévő jegyzet az egész emberiségre érvényes. Az össze van kapcsolva a
föld Kristályrácsával. A te DNS-edben lévőnek a célja a személyes felfedezés, a
tudatosság, a karma és az életfeladatok.
Ez persze ezoterikus. Még talán furcsa is számodra, ugye? Van aki hihetetlennek
tartja, hogy a DNS-edben van lejegyezve az összes eddigi életed. Hadd beszéljünk
most erről. Arról fogunk beszélni, hogy milyen hatással van ez rád. Arról fogunk
beszélni, hogy mit jelent ez. Mindezeket a dolgokat egy kis időperiódusban
fogjuk nektek átadni, ebbe a mai üzenetbe sűrítve.
Lesz, aki majd megkérdezi: "Nos Kryon, hát most itt van előttünk ez a
rejtvény. Értjük amit mondasz. Azt akarod nekünk megmagyarázni, hogy nagyon sok,
a múltból származó energiával születünk le. De mi van akkor azokkal, akik
először jönnek a Földre? A te szavaiddal élve, az ő kristályukon még nincs
évgyűrű. Nem rendelkezik az elmúlt megnyilvánulások energiájával, nem
rendelkezik a Földön szerzett tapasztalattal. Hogy is van ez? Mi történik
ilyenkor?"
Ez egy nagyon logikus kérdés. Egy újonc nagyon jól ismert energiával
rendelkezik, ami a bolygó számára egyedi. Legtöbben akik ezt olvassátok, már
megtapasztaltátok ezt. Van nagyon sok új jövevény is!
Tudnod kell a következőt: Kryon tisztában van a mértani
haladvány fogalmával. Ami azt jelenti, hogy az Emberi Lények száma ezen a
bolygón exponenciálisan növekszik. Ahogy a népesség szaporodik, az azt jelenti
kedves Emberi Lények, hogy sok-sok olyan van köztetek aki először van itt. És
habár százalékban kifejezve jó sokan vannak az öreg lelkek, még nagyobb arányban
vannak azok, akik még sohasem voltak itt. Mi tudjuk ezt. Ez része a tervnek és a
Föld energiájának. Ezért ez az üzenet nem azokat illeti akik még soha nem voltak
itt. Egy másik alkalommal már beszéltünk az újonnan érkezők tulajdonságairól. Ti
már túl vagytok ezen.
Én tisztában vagyok vele, hogy hol vagyok, abban a városban amit ti Kelovnának
hívtok és az országban, amit Kanadának. Ezt csak azoknak mondom, akik majd
később fogják hallgatni vagy olvasni, hogy hol is vagyunk. Ebben a teremben azok
között, akik most a valós időben hallgatják ezt az üzenetet, nincs olyan aki
első alkalommal van a földön. Ti mindannyian voltatok már itt ezelőtt. Ezért, a
ti számotokra itt a teremben, ez az üzenet tömör és hatásos. Nincs olyan a
teremben, aki nem tud vele mit kezdeni. Vannak itt akik nagyon öreg lelkek,
Lemuriainak nevezett, eredeti forrás-lelkek. Sokan vannak akik nem azok, de
olyan sokszor jöttek már ebbe a planetáris síkba, hogy a rácson százával vannak
a jelölések a nevük mellett. Öreg lelkek vagytok, hozzátok beszélek most. Jól
figyeljetek, mert ez nagyon fontos a Fénymunkásoknak.
Benne van a DNS-ben (DNS információk egy helyen)
Megszületik egy gyermek és a DNS szállítja az Akasha energiáját a
személyiségébe. Közvetlenül ezek az energiák láthatóak mindenkinél. Az első
dolog a karmikus üledék. A karma valóságos. A bolygó némely, leginkább
mélyreható ezoterikus hitrendszere, beszél is erről. A legrégibb hitrendszerek
némelyike, először a karmáról tanít benneteket. Tisztában vannak az érkezésnek
és távozásnak ezzel a rendszerével és hogy mit jelent ez nektek.
19 éve mondjuk nektek, hogy a karma az első dolog amit megváltoztathatsz ebben
az új energiában. Elmondtuk azt is, hogy a Fénymunkás automatikusan meg fog
szabadulni tőle, amikor kifejezi tiszta szándékát, hogy egy magasabb tudatosság
irányába kíván haladni. Elmondtuk, hogy ez volt "a jóváhagyás sugalmazása, hogy
szabadulj meg a karmától". (1989-ben ezt úgy hívtuk: "az implantátum") A karma
egy olyan energia, amelyet magaddal hozol egy előző életből a befejezetlen
feladatok miatt, amelyeket ez alkalommal nem kell megtanulnia egyiketeknek sem.
Ez az egyike azoknak az ajándékoknak, amelyeket a rajtatok történt nagy változás
miatt kaptok. Ez nem egy új hír. A fent leírt példában, a megszületett gyermek
megkapja. A legtöbb Emberi Lény aki manapság születik, rendelkezik karmával,
mert nem telt még el elég idő ahhoz, hogy kialakuljon egy karma-mentes
Fénymunkás csapat akik már reinkarnálódtak volna. A mi példánkban később
következik be, hogy a gyermek eldönti érvényteleníti a karmáját, vagy nem. (Ha
egy életben érvényteleníted a régi lényegi karmikus feladatokat, nem viszed
magaddal a következőbe.)
Az életfeladatok behangolása és egy gyermek személyiségének energiája az Akasha
kristály-jegyzeten alapul és születésekor lesz átadva a gyermeknek.
Elmondhatjátok egy új nap kezdődik és az Ember folytatja átfogó "történetét" a
Földön. A gyermek növekedni kezd, az előbb már beszéltem erről. De újra elmondom
amivel az anyák egyet fognak érteni, mert ők látják, hogy nem fontos, hogy
honnan jön egy gyermek, vagy kik lesznek a szülei... a gyermek magára veszi az
Akasha Jegyzetét és a saját elmúlt életeinek energiáját. Az anyák tudják ezt,
mert ők tapasztalják, amikor a gyermekek egyazon szülőktől származnak, mégis
nagyon eltérőek egymástól. Az egyik tehetséges lesz, a másik nem. Az egyiknek
lesznek félelmei, a másiknak nem. Csak úgy tudom ezt megmagyarázni kedves Emberi
Lények, ahogy már mondtam is, ez a DNS-ben van. Együtt rezegnek a saját múltjuk
Akasha Jegyzetével. Egyenesen a Teremtés Barlangjából jönnek, ahol az elmúlt
életük jellemzőivel átitatják DNS-üket és elkezdik az utazásukat. Genetikailag
nézve, hasonlíthatnak az anyjukra vagy az apjukra, sőt még a személyiségük
jegyei is lehetnek a szülőké, de az életük lényegi része (az életfeladatok) a
saját elmúlt életeikből származik. Hadd beszéljünk arról, mi mindent kapnak
amikor lejönnek (megérkeznek a Földre).
Félelem vagy nem-félelem: Egy Ember "félelem-hányadosa" attól függ, hogy mit
tanult már meg és miken ment keresztül a múltban. Persze ha öreg lelkekről van
szó, ők nem félnek az élettől, mert már keresztülmentek néhányszor a nagy
félelmeken. Vannak köztük harcosok, nagy harcosok. Úgy lépnek be különböző
helyzetekbe, mintha csak a saját valóságuk lenne. Ha csak néhányszor lettek
volna itt, kevesebb, mint 30 vagy 40-szer, még bizony félnének. Van aki egy
félelemmel teli életből érkezik, ahol semmi mást nem csinált csak félt. Ott volt
a félelem az életében, ott volt a halálakor, most is megláthatod a félelmet a
szemében. Ezek félnek magától az élettől. Az anyák, bolygószerte idejük nagy
részét azzal töltik, hogy megkíséreljék megszabadítani gyermeküket a félelemtől!
Szeretik a gyermekeiket és nem tudják megérteni, miért olyan óvatosak mindennel
kapcsolatban. Persze az anyák tudják, hogy nem ők alakították ezt így. Ez
máshonnan származik.
Vágyak: Figyeljétek a gyerekeket, hogy fejlődnek a személyes vágyaik. Mi a
kedvenc ételük? Melyik a kedvenc zenéjük? Mivel szeretnek szórakozni? Mi
nyugtatja meg őket, vagy mi bosszantja vagy mérgesíti őket? Annyira eltérőek és
még csak nem is feltétlenül hasonlítanak a biológiai szüleikre. Érdekes ugye,
hogy lehet ez? Hadd áruljak el egy titkot: Figyeld csak meg, milyen fajta ételt
szeretnek, mert ez elárulja hova tartoznak. Úgy nézz erre, hogy ez sokat elárul
arról, mihez szokott hozzá a DNS és újra a vágyak.
Milyen zenét szeretnek? Mi nyugtatja meg a lelküket? Mi az, amit megnéznek? Mi
vonzza őket? Mindannyian különbözőek, de mindet az Akasha DNS-e formálja... hogy
kik szoktak lenni, mit tanultak meg és mit ad nekik a kristály-múlt. Akik
először vannak itt, egyszerűen sodródnak az árral és élveznek minden új dolgot,
mivel ez az első utazásuk. A többiek is ilyen módon kezdenek, de hamarosan
belefáradnak és olyan dolgok után indulnak, amelyek "kiáltanak utánuk a
DNS-ükből." Ezek a múltbéli adottságok és érdeklődés. Sokan azonnal "hátramenetbe" kapcsolnak a szüleik nem kis meglepetésére. DNS-ükben le van
jegyezve minden az elmúlt életekből, ami formálja a mostani énjüket.
Tehetség: Vagy van nekik, vagy nincs. Vagy be tudnak hangolódni, vagy nem.
Némelyek telis-tele tehetséggel jönnek le! Van aki művész már születésekor, csak
áthozva amit az Akashától kapott, a közvetlen ez előtti életében. Ami a DNS-ben
benne van, az hosszú életek rajzolása, színek, formák és gyönyörű zene. Van aki
úgy születik le mint mester-művész és egy időben három vagy négy területen, csak
idő kérdése, hogy megtalálják az ujjaikban az érzést, hogy újra tudjanak
játszani a billentyűkön, vagy pengessék egy gitár húrjait. Némelyik azonnal az a
hangszer iránt vonzódik amelyen játszani szokott és a tehetsége messze
meghaladja azt, amit ez alkalommal tanítottak neki. Hogy magyarázod ezt kedves
Emberi Lény? Az Akasha formálja őket.
Személyiség: Ahogy a gyermek növekszik, személyiségét látszólag a környezete
formálja, ez néha kellemes, néha meg nem. Néha, szülőként úgy tűnik, teljesen
elveszted az irányítást, habár mindent helyesen tettél! Csodálkozhatsz rajta:
"Hogy tudott az én gyerekem ennyire kifordulni? Miért nem olyan mint én? Miért
kell harcolnom azért, hogy elérjem, hogy megértse, mi a józan ész? Valóban nem
olyan mint én vagyok, vagy a családom."
Később mint felnőttek, olyan irányba térhetnek, amit soha nem feltételeztél
volna... olyan irányba, amit nem is tanítottál nekik. Csodálkozni fogsz, hogy
tud a te gyermeked olyan szörnyűséget tenni. Lesz, aki így vélekedik majd:
"Hát nem csodálatos, hogy az én gyermekem tökéletes tudatossággal rendelkezik.
Pont úgy gondolkozik mint én. Sikeresen megtanítottam." Hadd áruljam el az
igazságot, kedves Emberi Lény. Gyermekeitek gyakran a szüleitek! (már régtől
fogva) Azért születnek abba a karmikus csoportba, hogy tanítsanak téged és ti
őket. Családtagok ugyanazon gyakorló csoportokba inkarnálódnak, különösen a
megvilágosodás gyakorlására. Úgy is mondhatnánk, létezik egy rendszer, a
megvilágosodás rendszere. Vajon feltételeztétek ezt? Elmondhatjuk a következőt
kedves Emberi Lények, ezen a bolygón végzett munkátok jutalma - jól figyeljetek
- a bolygón végzett munkátok jutalmaként bele lesz gravírozva abba a kristályba
mint lehetőség, hogy ki született, mint a te ágyékod gyümölcse. Igen gyakran a
megvilágosodott gyermek csak felszedi azt, amit ő tanított veled eredetileg...
visszaemlékezve saját múltbéli tapasztalataira és a saját életfeladataira.
Könnyű magadnak tulajdonítani az érdemet, de igazából nem te voltál az akitől
kapta a tanítást. Ez egy körforgás, a nevelés körforgása, gyermek a szülőt,
szülő a gyermeket.
Ez azt jelenti, hogy te miközben itt ülsz, valószínűleg növelni fogod a
Fénymunkások számát ezen a bolygón, még akkor is ha ők nem hisznek abban amiben
te hiszel. Ők a fény gyermekei lesznek. Azt is mondhatnánk, hogy az ő szívükben
visszhangzik majd az információ, ami már ott van a te sejtszerkezetedben. Ez az,
amit te adsz nekik. És ez a rendszer része. Elég komplikált. Mindannak a
kombinációja, hogy kik voltak ezelőtt, a karmikus értelemben vett döntésük, hogy
kik legyenek a szüleik, kik legyenek ők és milyen energiákkal szeretnék
folytatni. De elárulom, hogy a vágy és a jóváhagyás ott van a DNS-ben,
mindkettőtöknek. Amikor átlépsz a fátyol másik oldalára, kiválasztod magadnak a
családot a következő megnyilvánulásodra és visszajöhetsz és azt mondhatod: "Ugyanabban a családban akarok lenni" és folytatod a fény családfáját.
Mélyreható dolgok ezek. Nehéz és gyönyörű dolgok.
Mindenki felnő... a felnőtt: A növekedésnek vége és itt áll a felnőtt.
Félelmekkel, vágyakkal, tehetséggel vagy anélkül, személyes vonások és a fóbiák,
mind sértetlenek. Ez közös mindenkinél. És még csak most jön a java: Eddig a
pontig ez volt az, amit még el is tudsz fogadni, kedves Emberi Lény, arról, hogy
ki is vagy.
Automatikusan ez az, aki vagy és elkezdesz működni ezekkel a tulajdonságokkal.
Úgy érzed, ennek "ez a módja" ez a normális és hát, ilyen a természet... valami,
ami csak "van" és nem lehet megváltoztatni. Erre mi egyedül azt mondhatjuk:
"Mennyire három dimenziósak vagytok!" Mert csak ilyen módon tudtok
gondolkodni: "Ez a megállapodás, amit ez alkalommal kaptam. Ez a kezem, amit
kaptam és ez vagyok én." És elkezded élni az életed, akárhogy is működik,
"ez" van.
Az Emberi Lény következő nagy képessége
A pszichológusok évek óta mondják, hogy tényleg meg tudsz változni, attól
függően, hogy hogy gondolkodsz. Teljes mértékben, spirituális összefüggések
nélkül azt állítják: "A pozitív gondolkodás ereje tényleg meg tudja
változtatni az életed." Ők tudják. A dolog az energiáról szól és igazuk van.
Ez szintén utalás arra, hogy mi a rossz a gondolkodásotokban. Az új energia
1987-ben érkezett meg. A mágneses háló megváltozott és a kristály-rács
elmozdult. Maga a Föld másképpen rezeg manapság, mint akkortájt. Mondtuk nektek
amikor megjöttünk, hogy "ti változtattátok meg a jövőtöket." Szóltunk az
ajándékokról is, most pedig elmagyarázzuk egyiket, az egyik legjobbat. Mindig is
itt volt, csakhogy most fokozottan.
Miért döntöttél úgy, hogy a sejtjeid uralkodjanak rajtad? Miért döntöttél úgy,
hogy a génjeid amelyekkel rendelkezel, biológiailag állandóságra
kényszerítsenek? Ki mondta neked, hogy így kell lenni? Hadd ismertessek veled
egy régi energia szemléletet: "Akárki vagyok, az vagyok. Isten okkal
teremtett ilyennek és ezért megteszem a legjobbat, ami tőlem telik. Megteszem a
legjobbat, amit tudok, azzal, amit kaptam." Nem hangzik ez túl durván? Van,
akinek ez szépen hangzik. Nos, újra el fogom mondani: Köszöntünk egy
interdimenzionális váltás küszöbén, az egész Emberi gondolkodásmódot meg lehet
változtatni, hogy magába foglalja az új ajándékokat!
"Bármivel is születtem, nem számít. Parancsolok a biológiámnak, az
immun-rendszeremnek és a tudatosságomnak. Isten egy olyan isteni teremtménynek
alkotott engem, hogy képes vagyok igénybe venni a múlt energiáit az
Akashában...és teljes mértékben megváltoztatni a biológiámat, a kinézésemet és
ellenállóképességemet, amivé csak kívánom."
Lehetetlennek hangzik? Léteznek nagyon alapos tanítók, már most, akik meg tudják
tanítani az Embereket, hogyan "gondolkodjanak a gének szintje felett" (Bruce H.
Lipton: A hit biológiája). Az orvostudomány már kimondta, hogy a DNS-ed nem a
sorsod (A 2008 szeptemberi Discover Magazine: A DNS nem a sorsod)! Más szóval,
ez az egész elmélet felbukkan az egész emberiség számára, mivel itt az ideje.
Beszéljünk ennek a spirituális vonatkozásáról.
Minden amivel rendelkezel megváltoztatható, egészen a
betegségekig, amit pillanatnyilag a véredben hordozol. Tudod, ez csak az Akasha.
A te DNS-ednek a része, tehát hozzád tartozik. Jól figyelj: Ha a választék, hogy
ki-mindenki voltál már, ott van a DNS-edben és benne van egy gyönyörű, fiatal,
egészséges Emberi Lény is, tehát a rendelkezésedre áll! Talán ott van a
képesség, hogy megtegyél bizonyos dolgokat, hogy művész legyél, te legyél a
szónok, az író, a harcos, egy magabiztos valaki, olyan valaki, aki ki tudja
magát húzni és egyenesen járni. Vajon érted, hogy mindez "te" vagy? Mindez már
ott van. De te így szólsz: "Ez egy szép gondolat Kryon, de mindez a múltban
van. A múltat nem tudod megérinteni." Én pedig: mennyire lineáris vagy! Mert
ezek az új ajándékok - te vagy saját magad, egy nem-lineáris magatartás a
sejtszerkezeteddel szemben. Tűntesd el a linearitást az életedből és majd úgy
találod, hogy nem csak megérinteni tudod ezeket a dolgokat, de ki tudod őket
aknázni (kitermelni őket a forrásból). Könnyedén böngészhetsz köztük!
"Tetszik az ötlet Kryon. Hogy tudom ezt megtenni? Kész vagyok rá."
Az Akasha kiaknázása
Elmondom az első lépést. Hinned kell! Ne azért hidd, mert én azt mondtam, hogy
így van. Olyan szilárdan kell hinned mintha valóság lenne, biológiailag, mint a
karod. Amikor ránézel a karodra, így szólsz: "van két karom és ezek itt
vannak és látom őket." Kétség nem fér hozzá és az agyad is tudja ezt
szintén. Az anyag is tudja körülötted és hogy bebizonyítsd, fel tudsz emelni
vele dolgokat. Ehhez nem fér kétség. Ez a te karod.
Nos, hogy érzed magad amikor azt mondod: "A DNS-emben ott van az Akasha
Jegyzet. Bennem van egy jegyzet mindarról, ami valaha is voltam és ehhez
hozzáférhetek." Mondd meg nekem, tested mely részei tiltakoznak ezen állítás
ellen? Megmondom én - mind, amelyik lineáris! A logika így fog rád kiabálni:
"Nem tudod ezt megtenni. Nem tudod megváltoztatni azt aki vagy." És nincs
igaza ezzel kapcsolatban.
Mindannyian meg tudjátok ezt tenni. Ez része az új energiában való létezésnek és
el szeretném mondani, hogy sokan már meg is tették azok közül, akik itt vannak a
teremben. Lassan történik ez a dolog, apró kis lépésekben. Csöndben történik,
úgy hogy senki nem veszi észre és olyan nyilvánvalóvá válik, hogy a legjobb
barátaid nem fognak rádismerni. A hozzá való energia pedig abból a választékból
származik, ami mind te vagy. Benne van a DNS-edben, minden egyes darab,
milliószor millió darab, mind a te kívánságod szerint behangolva.
Három nehézségi fokozat létezik: Az egyszerű, a közepes és a nehéz. El
fogom mondani, hogy mi történik mindegyikben. Vajon érted az elvet. Vajon érted,
kedves Emberi Lény, hogy nem Istent kéred bármire? Csak azt kell tenned, hogy
olyan mértékben változtatod meg magad, hogy be tudsz menni és elvenni amit már
megtanultál... amiért már megdolgoztál. Hol a kulcs? Meg kell értened és hinned,
hogy az egy Felsőbb Én volt veled minden alkalommal. Ez azt jelenti, hogy a
központi tudatosságod jelen volt minden egyes életedben. Nincs ez másképp a
mostani alkalommal sem. Egyszerűen csak egy másik megnyilvánulása vagy
ugyanannak a Felsőbb Énnek. Tehát, mindazokért a dolgokért lennél itt, amiről
beszélünk. Ezt hinned kell. "Vajon a Felsőbb Én tudja, hogy mi történik?"
Vajon valóban válaszolnom kell erre a kérdésre? A Felsőbb Én terád várt, hogy
eljusson hozzád a hit.
A könnyű: Félelmek. Fóbiák és akadályok. Ezeket könnyű kitisztítani.
Mégis ezek azok, amelyekkel mindenkinek problémája van és amelyeken mindenki
változtatni akar. Mennyire szeretnél nem félni azoktól a dolgoktól amelyektől
félsz? Itt most nyíltan beszélünk. Vajon félsz előrelépni, félsz a változástól,
félsz azoktól a dolgoktól, amelyek körülötted történnek? Vannak olyanok, akiknek
különböző fóbiáik vannak. Hogy úgy mondjuk, ezek csökevények, visszamaradt
dolgok az elmúlt életek tapasztalataiból. Félsz a magasságtól, a rovaroktól,
vagy a víztől, félsz ettől is meg attól is? Azt mondhatod: "Nos igen, de ez
igazán nem hat ki az életemre, mert már megtanultam velük élni." Igenis
kihatnak! Megmondom miért, mert ez sötétséget visz a fény műtermébe. Az pedig
nem való oda. Nincs rá szükséged. Belezavar a hitedbe, a teljesítményedbe, a
haladásodba és állandóan ott van a tudatodban. Az nem te vagy ezzel az
alkalommal, mivel ezek egy másik élet tükröződései... egy más helyről. Soha
többé nincs rájuk szükséged. Olyan, mintha szeretnéd, hogy gyors legyen a
változás, de közben magaddal kell cipelni egy csomó régi holmit amire
számítottál, de soha nem volt rá szükség, hogy kinyisd és használd. Van ennek
értelme?
Kezdd el hát. Kezdj dolgozni azzal amit most hiszel, hasonló módon mint ahogy
hiszed, hogy van karod. Hamarosan azt fogod tapasztalni, hogy a fóbiák és a
félelmek elkezdenek hátrálni és változni. Ahogy ez történik, elkezded követelni
az Akasha Krónikának azt a részét ami lenni szoktál, de amelyik most újra van
élesztve. Olyan mintha te lennél. Ez valóban te vagy. Nem hasonlít senki másra,
mert azt vetted igénybe ami már a tiéd. A félelmek úgyszintén kezdenek eltűnni.
Ezt érezheted, tovább provokálhatod őket és dolgozhatsz rajtuk úgy, hogy a
sejtszerkezeted is érezze. Félsz a magasságtól? Alkalomadtán menj el egy magas
helyre, hogy próbára tedd magad. Látni fogod, ahogy a félelem kezd fogyni. Nem
paralizál tovább, ha lenézel a terasz pereméről. Ezek a dolgok kezdenek eltűnni,
addig a pontig, hogy csodálkozni fogsz rajta miért is voltak ott egyáltalán!
Ezek apró kihívások. Az elzáródásaid, amelyek vándorolnak az egyik energiából a
másikba. Valósak, de meg fognak szűnni amint igénybe veszed az erőt, ami hozzád
tartozik... a félelem hiánya. Ez növekedés és gyakorlást igényel. Ám a haladást
feltétlenül észre fogod venni.
Az Emberek nem szeretnek változni. Sokaknál vannak jelen ezek az elzáródások.
Ezek a tudatosság útjában lévő elzáródások. Mi az, ami kiváltja a dühödet? Egy
elzáródás a béke útjában, nem? Vajon türelmes tudsz maradni, miközben egy bolond
mesél neked a bolondságáról? Megértő tudsz lenni a bajával kapcsolatban,
ahelyett, hogy dühös lennél? Igen. Ezek az egyszerűbb dolgok. Ezeknek a
próbáknak meg tudsz felelni, megváltoztatod az életed és akkor kezdesz dolgozni
a jóval összetettebb dolgokon. Ebben az a szép kedves Emberi Lény, hogy ha
mindannyian megtettétek az egyszerű dolgokat, lesz egy csapat békés
harcosotok... a fény harcosai. Mindannyian mentesek lesztek a félelemtől, a
fóbiáktól és az elzáródásoktól. Mindannyian tisztán fogjátok küldeni a fényt és
nem lesz ítélkezés a Szellem részéről, ha semmi mást nem is tettél. Ám, ha
kívánsz tenni, az már nehezebb lesz.
A közepes: Szeretnél-e megszabadulni az allergiáidtól és megváltoztatni
az immun-rendszered? Ez egy kicsit nehezebb. Megkérdezheted: "Nos, egy ilyen
dolgot meg hogy viszel véghez? Csak elgondolod és elmúlik? Vagy van allergiám,
vagy nincs. A sejtjeim allergiásak." Ó, valóban? Elárulom nektek, kedveseim,
vannak olyanok itt a teremben, akik megszabadultak allergiájuktól, mert
felfogták, hogy az csak valaminek a maradéka, amire már többé nincs szükségük.
Beléptek az Akasha Krónikába és fogták az eredeti DNS-üket egy olyan életből,
amelyben nem voltak allergiásak semmire! Az a lenyomat is ott van! Egy olyan
immun-rendszert jelent, amely szívós és ép és soha nem volt beteg. Erős volt és
soha nem volt allergiás semmire. Szeretnéd-e, hogy soha se legyél beteg?
Szeretnéd-e, hogy legyen erőd és energiád évek múlva is? Tudod, ez egy kicsit
nehezebb. De így van. Bármit is gondolsz magadról, újraírható sejtszinten.
Szeretnéd-e, hogy békében teljen az életed mindennel kapcsolatban, mindegy hogy
mi is az? Nem azt mondtam, hogy a problémák el fognak tűnni. Csak megkérdeztem,
milyen volna békésnek lenni? Szeretnél-e mentes lenni a drámáktól és az
aggódástól? Érdekes dolog ez a drámával kapcsolatban: Ha a Fénymunkás nem
karmikus energiával dolgozik, a dráma eltűnik! Amikor elengeded a karmádat,
nincs értelme folytatni a drámát valamivel kapcsolatban, amire már többé nincs
szükséged. "Kryon, én évekkel ezelőtt elengedtem a karmámat, amikor
elhatároztam, hogy megváltoztatom az ösvényem. Mégis úgy tűnik, mintha még
mindig itt lenne." Ez nem olyan egyszerű. Kifejezni a szándékod, hogy elengedd a
karmád, olyan, mint az ösvény tisztogatása magad előtt. Most viszont fel kell
kerekedned és haladnod azon az ösvényen. A karmikus jellemzők kiabálni fognak
utánad: "Emelj fel... a tiéd vagyok!" De akkor visszaemlékszel ahogy haladsz,
hogy a szándékod hozott létre egy olyan helyzetet, ahol már soha nem kell
felemelned őket. Azonban mindig ott lesznek körülötted, beszélnek hozzád.
Nehéz dolog ez. Hadd mondjam el nektek öreg lelkek, mindannyian, akik itt ültök
ebben a teremben, vagy bármely Fénymunkás aki olvassa ezt, túl vagytok már egy
spirituális felismerésen. Voltatok már szerzetesek, szerzetesnők, voltatok
sámánok. Keresztülmentetek ezeken a dolgokon, vagy nem ülnétek itt ezeken a
székeken, vagy olvasnátok ezt az ezoterikus információt. Ezek között a közepes
Akasha jellemzők között, mondhatjuk ki tudsz fejleszteni egy olyan békés
személyiséget, hogy mindenki szeretne veled lenni. Ez a válasz, nem? Ez az a
nyugalom, amivel a mesterek rendelkeztek. És ez csak a közepes nehézségű rész,
vagyis éppen csak a kiinduló pontot kaptátok meg. Megkaptátok az egyszerűt,
megkaptátok a közepest. Most elmondom azt, amelyik nehéz.
A nehéz: Ez a hihetetlen rész. Azok számára való, akik valóban be akarják
ásni magukat az Akashába és meg akarják változtatni a jövőt. Mindegyiktekben ott
van minden, ami valamikor is voltatok... korszakok tapasztalata. Ráadásul, ha
elindultok kiaknázni az Akashát, másszóval ha elindultok, hogy elvegyétek azokat
a dolgokat, megszabadultok azoktól a dolgoktól, amelyeket nem szerettek ebben az
életben. Ez az eredmény. Nem arról van szó, hogy belépsz a DNS-be és szerzel
magadnak valami mást, hogy azt magadra illeszd. Tulajdonképpen ez egy csere,
valamit valamiért. Ez a dolog így működik. Mert a DNS tartalmaz mindent, ami
vagy. Csak annyit teszel, hogy kicseréled a tulajdonságokat... berakod a
jegyzetbe, ami nem alkalmazkodik az energiáidhoz és elveszed a dolgokat, amelyek
igen. Mert a tiéd mindaz.
Van itt valami más is: Mindannyian rendelkeztek valamivel, amit spirituális
korsónak neveznénk. Ez a korsó meg van töltve mindazzal, amit valaha is
megtanultál Emberi Lényként ezen a földön Istenről, a vezetőkről, az
angyalokról, a kölcsönhatásokról, a szent kommunikációról. És ez a korsó a tiéd.
Nem kell minden életed alatt újratölteni. Ott áll, készen arra, hogy lecsavard a
tetejét és kiáradjon belőle minden, amit valaha is tudtál. Ez része a
spirituális Akasha rendszerének. Ez a spirituális bearanyozása minden létezőnek,
ami lehetővé teszi egy látszólag újoncnak ezen a bolygón, hogy máról-holnapra
mesterré váljon. Ez az "újonc" megfizette az árát és átélte mindezt. Talán még
meg is halt a hitéért.
Sokan közületek félnek bizonyos dolgoktól, mert meghaltak annak eredményeként.
Némelyek nem akarják megérinteni sem az ezoterikus dolgokat, mert azok hordozzák
a megvilágosodástól és a haláltól való félelmet. Olyan nagy ez a félelem, hogy
emiatt nem akarjátok kinyitni a korsót. Így sokan elutasítják ezt az egész
tantételt, nem hisznek benne. Nos, azért nem így van. Hiszel benne, csak éppen
hozzá sem akarsz érni újra. Tudom kik azok, akik itt vannak. Tehát az első
sajátosság a nehéz kategóriában a spirituális korsó kinyitása és hogy magadra
vedd mindazt, amit valaha is megtanultál. Félsz ezektől a dolgoktól? Mert vannak
köztetek olyanok, akik fontosak voltak a spirituális dolgok történelmében. Ez az
igazság.
Nem csak a spirituális tudást hordozod... a korsóban, a személyiséget is, aki
lenni szoktál. Ezt elég nehéz elmagyarázni neked.
Látszólag máról holnapra, valaki akit egyáltalán nem érdekeltek a metafizikai
dolgok, hatalmas tanítóvá válhat. Kiömlik a korsó és csak figyelnie kell és
megtanulni használni az információt lineáris módon. Aki nem-tanító, tanítóvá
válik. Azok, akiknek egyáltalán semmilyen tudásuk nem volt, most óriási tudással
rendelkeznek. Akik csak úgy tévelyegtek, óriási bölcsességet szereznek. A
spirituális korsó - ez az igazán nehéz dolog. Ott van, mindnyájatoknak van.
Beleértve mindenkit ebben a teremben és az olvasót is.
Magadra tudsz ölteni egy olyan személyiséget, amely teljes mértékben különbözik
attól, amivel megszülettél. Készen állsz erre? Túlságosan is kapcsolódsz a
félelmekhez, fóbiákhoz és az elzáródásokhoz? Szeretnél egy sokkal békésebb
személyiség lenni? Ez maga is egy fajta félelem, nem? Úgy érezheted, hogy
elveszíted saját magad, csak azért, hogy megleld saját magad! Megteheted ebben a
"nehéz" kategóriában. Ezek azok a dolgok, amelyeket tisztán megkaphatsz a
Felsőbb Énnel való kapcsolaton keresztül. A növekedéshez, ezekben a dolgokban,
szükség van egy fokozott kommunikatív képességre az Emberi Lény és a Felsőbb Én
között. Ez a kapcsolat minden lépéssel szorosabb.
"Várj csak egy kicsit, Kryon. Azt mondtad, hogy a DNS-ünkkel vagyunk
összekapcsolva, nem a Felsőbb Énnel." Igen, azt mondtam. Mit gondolsz, a
Felsőbb Éned hol van? Ott van a DNS interdimenzionális részében. Azt az
információt már megkaptátok, hogy a DNS melyik rétege tartalmazza, még a héber
nevét is megadtuk. Azt is mondtuk, hogy a hatos számot viseli: a DNS hatos számú
energiája. Ez a lényegi információ, ez a Felsőbb Én ott lapul a DNS milliószor
millió darabkájában, együttműködve, hogy létrehozzák azt aki te vagy. Ó, te azt
szeretnéd gondolni, hogy a Felsőbb Éned valamiféle angyal a levegőben? Nem így
van. Ez benned van, beágyazva a sejtszerkezetedbe. Hát most tudod, hogy hol
van... Olyan sok tudnivaló van itt még.
"Hát Kryon, most már teljesen össze vagyok zavarva. Hol van Isten,
mindebben?" Épp ott, ahol soha nem keresnéd, mert Isten egy fogalom, egy
szerető család spirituális segítségének fogalma és ez ott van valahol a fátyolon
túl. Isten szeretet, mégsem tudod megtalálni ezt a teljességet kívül magadon. Ez
egy állandó keresés és az emberiség kutat Isten után a teremtése óta. Most újra
kijelentem, hogy Isten rendszere benned van és hogy a legbelső lényege isteni
mivoltodnak ott van a DNS interdimenzionális részében, ami pedig benne van a
saját testedben. Legyél csendben és tudd, hogy te vagy Isten. Álljon meg a
keresés és ünnepeld a győzelmet, hogy megtaláltad az igazságot a
legvalószínűtlenebb helyen... belül.
Majdnem készen is vagyunk. Szeretnéd-e, hogy olyan talentumaid legyenek,
amilyenekkel most nem rendelkezel? "Hogy lehetséges az Kryon? Vagy tehetséges
vagyok, vagy nem. Vagy tudok zongorázni, vagy nem." Mennyire három
dimenziósak vagytok! Hát erről van szó, eldöntöd, hogy be van fejezve. Úgy
érzed, mintha valamiféle sütemény volnál és amikor kijössz a sütőből, be vagy
fejezve! Nem érted, hogy csak a kezdő recept vagy és ez a recept változtatásért
kiált. Az Akashádban, más szóval, a DNS-edben ott van a tehetségre való
emlékezés, amiről úgy gondolod, hogy nem rendelkezel vele, de ami mindig is ott
volt. Ezt hívják úgy, hogy az Akasha kiaknázása. Beszéltünk erről már az előbb.
Évekbe telik, de megtehető. Megtörténhet és föl lehet ébreszteni. Mitől félsz?
Miért nem kezdesz hozzá?
Erre te: "Nos, nem tudok az emberek előtt beszélni. Nem igazán megy ez
nekem." És mi van a szónokkal a harmadik századból? Hajlandó vagy eldobni?
Végül is, az is te voltál! Szeretnél bemenni és elvenni azokat a
tulajdonságokat? A szónok hitelesen fog beszélni és a nép hallgatni fogja. Ez a
tehetség. Sokan vagytok akiben ott van, pedig nem volt ott a születésetekkor.
Ezért nem tudsz elképzelni egy ilyen dolgot. Nem élhettél volna le annyi életet,
ha nem lett volna ez a tehetséged. Újra elmondom: Olyan hatalmas tárháza van
annak, amit a saját történelmed folyamán összegyűjtöttél, hogy abból bármit
kihúzhatsz, kedves Emberi Lény. A tiéd, hogy fejleszd. Túlságosan is furcsa?
Kérdezd meg erről a társamat valamelyik nap. Ő megtette.
A legnehezebb: Szeretnéd-e olyan mértékben megváltoztatni a DNS-ed, hogy
a betegségre, amely most ott hullámzik benne, még csak ne is emlékezz, hogy
valamikor is ott volt? Lépj be és vedd a tiszta DNS-t, amilyen akkor volt,
mielőtt még a betegség egyáltalán megérkezett! A DNS emlékszik, hogy milyen
volt. Emlékszel? Ott volt, közreműködött. Kezdd el változtatni saját DNS-ed,
interdimenzionális módon úgy, hogy a betegség visszavonul, eltűnik és soha nem
tér vissza. "Ez úgy hangzik Kryon, mint egy csoda!" Tulajdonképpen az
is... a mesterré válás csodája.
A csodák csak olyan dolgok, amelyek kívül esnek a te normális hitrendszered
határain. Változtasd meg a hitrendszered és mindennapivá válnak. Gyakran, amikor
ezek a rendkívüli dolgok megtörténnek, az Emberek az ég felé emelik a kezüket és
Istennek hálálkodnak. Nem értik, hogy ők maguk aktiválták a saját DNS-üket, ami
aztán olyan erővel bír, hogy megkapják azt, amit a múltban egyedül csak a
mesterek voltak képesek adni. Egyszerűen csak kicserélték, ami cserélni valójuk
volt, egy nem-lineáris módon. Meggyógyították a saját életüket. Amiről azt
gondolták, hogy csak a mestereknek hozzáférhető, most hozzáférhető mindenkinek.
Ez az Emberi faj felhatalmazása. Kevesebb, mint fél százalék fogja ezt valaha is
megtenni. De te része vagy ennek a csoportnak és te ezt tudod.
Nem mondanánk nektek ezeket a dolgokat, ha nem így volna, ha nem volnának
hitelesek. Mi csak kinyitottuk az ajtót egy tanításhoz, aminek terjednie kell.
Egy rendszer létezik itt. Egy olyan rendszer, ahol a család energiája a
családdal marad és te még csak nem is tudsz róla. Vannak itt olyanok, akik
gyászolják azokat, akiket elveszítettek, pedig nem is veszítették el őket
egyáltalán. A linearitásban ti nem értitek Isten szeretetét, illetve a
rendszert, amely a ti javatokra van itt, a ti gyarapodástokra. Azok, akiket
elveszítettél, az életed hátralévő részében fogják majd a kezed. Hát nem érted?
Ennek így kell lennie. Ez vigasztaljon. Innen származik a nyugalmad. Arra van
tervezve, hogy keresztülsegítsen az életen. Ez a család!
Sok minden van még rejtve és a rendszer biztosítja számodra, hogy elkezdj
behatolni az Akashába. Nyomd be az ajtót.
Fogd meg a kezét a Felsőbb Énednek és soha ne nézz vissza.
Ez a felhívás, öreg lélek.
Ez a biztatás.
Áldottak az Emberek, akik hallgatják és olvassák ezt.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Vass Antal |