2011 és azon túl
Boulder, Colorado - 2011. január 16.
( Forrás:
http://www.kryon.com/k_channel11_boulder.html )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon
vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ez az első rögzített Kryon
közvetítés 2011-ben. Ezekben a pillanatokban szeretnék nektek
felvázolni egy összefoglalót az éppen elmúlt 2010-es évről a
számmisztika szempontjából, majd erről amiben éppen most vagyunk, a
2011-es évről. Aztán tovább folytatnám, hogy megmagyarázzak néhány
olyan rendellenességet aminek tanúi voltatok, majd egy
visszatekintés következik, hogy mit is mondtam minderről 22 évvel
ezelőtt. Elmondanám utána azokat a potenciálokat, amelyeket látunk a
bolygóval kapcsolatban, a közeli és a távoli jövőt.
A 2010-es évből éppen hogy csak
kiléptetek. A számok egymás után következnek egy lineáris
sorrendben, de ugyanúgy a körülöttük lévő energiák is. Mi ezért arra
kérünk benneteket, hogy nézzétek meg ezeket az energiákat, amelyek
számmisztikailag erre a helyzetre vonatkoznak. A számmisztika
áttekintést ad az energiákról, amelyeket az évszámban lévő
számjegyek festenek le. Nem kaptok persze egy igazán
megtapasztalható energiát, ami bármilyen akciót kiváltana. A
számmisztika arra lett létrehozva, hogy segítsen az Emberi Lényeknek
megérteni azokat az energiákat, amelyek az adott pillanatban ott
vannak körülöttük. Ez az egyik legrégibb tudomány a bolygón, ezért
is kértem arra a társamat, hogy értse meg és tanítsa. Tud egyszerű
lenni, de tud nagyon bonyolult is. Elmehet olyan messzire is, hogy
az már kvantum-számmisztika, a számok mögött lévő számok.
Hát akkor hadd nézzük a 2010-es
évet, kettes-nulla-egyes-nulla. A számmisztika legegyszerűbb
formájában a nullát nem vesszük figyelembe, csak mint helyi értéket
és elválasztót. Egy másik fajta számmisztikai rendszerben a
nulláknak maguknak is energiájuk van, amelyek magukért beszélnek,
attól függően, hol helyezkednek el az illető számjegyben. Azonban,
mi most csak a lehető legegyszerűbb számmisztikáról fogunk beszélni,
az egytől a kilencig.
Az eredetileg a tibetiek által
kifejlesztett, sajátságos, mélyreható rendszer (amelyet mi
használunk), már nagyon régóta itt van veletek. Kétezer tíz (2010)
egy hármas, ha összeadjátok a számjegyeket. Egyedül akkor nem
adjátok össze a számjegyeket, amikor azok mesterszámokban végződnek
(11, 22, 33, 44, stb). A hármas nem mesterszám. Inkább egy olyan
szám, ami "katalizátort" jelent. A hármas az az energia, ami körül
létrejött a könyv a DNS-ről, amire én kértem a társam, hogy írja meg
és fejezze be 2010-ben. Ez a Kryon sorozat 12. könyve. Ez is egy
hármas. Ez a DNS 12 energiája köré csoportosul és ez is három.
2010-ben lett befejezve, ez is három. Ha most veszed a három hármast
és összeadod, egy kilencest kapsz, ami
beteljesülés.
Nézzük hát először a hármast,
mert a hármas egymagában a legegyszerűbb forma, egy
katalizátor-szám, ami jelenlétével hozzájárul valami másnak a
megváltozásához. Ezért azt mondhatjuk, hogy ami elindult 2010-ben,
katalizátora lehet annak, ami majd következik az életedben. Gondold
csak végig mi történt 2010-ben, az ötleteidet, a tevékenységeidet és
néhány olyan dolgot ami esetleg megtörtént veled. Gondolj rájuk
ilyen megvilágításban: Talán ezektől a dolgoktól kaptál egy olyan
energiát, ami katalizátorként hatott, mert ez az év volt az, ahol az
ilyen dolgok legtöbb energiához jutnak és a legtöbbet jelentik
neked. Nos, talán már egy kicsit jobban érted, hogy miért
"kezdődtek" ezek a dolgok csak 2010-ben. Ha ezt tudtad volna már az
év kezdetén, talán egy kicsit többet lazítottál volna?
Megváltoztathatta volna a reakcióidat? Hát erre való a számmisztika
- egy olyan segítség, amelyik szélesebb kvantum-perspektívát tesz
lehetővé, a látszólag lineáris dolgoknál.
2011
A számok állhatnak egyedül és
szemlélhetjük őket csoportként. A számmisztikában mindkettőt meg
kell vizsgálni. Nem hagyhatod figyelmen kívül, hogy hol helyezkednek
el. Ezért a 2011-et megnézzük egyenként is meg együtt is.
EGYENKÉNT: Nézzük akkor a
kettest, mert ez jelenti a dualitást. Az Emberi rejtvény
fajtája a dualitás, az az energia, amivel minden nap dolgotok van,
az Emberi Önmagatok és a szent önmagatok között, a bolygón
kibontakozó váltás és a 3D összehasonlítása azzal, ami
multidimenzionális. Ez a dualitás, amit a kettes képvisel.
Hasonlítsd most ezt össze azzal, ami a 11-es, egy
mester-szám. Emlékezz, most nem választjuk szét az egyeseket, mert
ikerként állnak egymás mellett, képviselve az első mester-számot,
11. A tizenegy megvilágosodást jelent. Sokan közületek
folyton a 11:11-et látják az órájukon. Ez nem jelentéktelen dolog,
mert ez akkor megvilágosodás-megvilágosodás, két mester-szám áll
egymás mellett, csak az órajellel elválasztva. Ez minden alkalommal
egy kacsintás a Szellem részéről, amely azt mondja, "Gyengéden
szeretünk." Egy másik kacsintás pedig: "Ott vagyunk veled.
Fogjuk a kezed. Csak menj tovább." A szeretet kacsintása,
ahányszor csak meglátod.
EGYÜTT, DE NEM ÖSSZEADVA: a
kettes és a 11-es együtt a dualitás megvilágosodását
jelentik. A 2011-es egy nagyon érdekes év lesz. Tehát a 2011-es év
valódi számmisztikai jelentése, a dualitás megvilágosodása
lenne. Ez egy olyan üzenet a számotokra, amelyik azt mondja: "A
hajóutad a fénybe folytatódik." Ami azt jelenti, hogy a dualitás
rejtélye egy olyan irányba mozdul, ami pozitív. Ha hozzáfűzhetnél
bármilyen információt ahhoz, aminek lehetősége van megtörténni ebben
az évben, az több küzdelem lenne és több kihívás
előttetek, ám ami végül egy pozitív végeredménnyel jár majd.
Miért olyan nehéz a változás,
amikor a dolgok a megvilágosodás felé haladnak? A válasz pedig, mert
az Emberi természet ellenáll mindennek ami új. Még azoknak a
dolgoknak is ellenáll, amelyek jobbak! Az emberiség hajlik arra,
hogy azt akarja, abban az energiában maradjon, amiben éppen van és
amiben mindig is volt, nem számít milyen sötét is az, vagy milyen
régi.
AZ ÉV ÖSSZEGZÉSE: Ha most
összeadjuk a kettest, meg kétszer az egyest, az négy lesz, a négyes
pedig Gaia száma. Egyéb dolgok mellett ez Gaia éve lesz.
Minden, ami a földről szól és a föld változásairól, a föld
mozgásairól és természetesen az időjárásról.
Most újra átismételjük azokat a
változásokat, amelyekről 1989-ben kezdtünk beszélni, jóval
tömörebben mint azt bármikor korábban tettük. Mindig is megvolt
annak a lehetősége, hogy ez a váltás rettenetes anomáliákat okoz az
időjárásban. Úgyhogy ha furcsának is tűnik, nem az. Ellenkezőleg, ez
egy visszatérő ciklus. Jóllehet, az anomália az a tény, hogy
miattatok korábban következett be ez a ciklus a bolygón, mint ahogy
azt valaha is feltételeztük. Ennek viszont oka van. A váltás ami
előtt álltok, az Emberi tudatosság váltása. Igazodik a Galaktikus
Együttálláshoz, a föld pörgettyű mozgásának imbolygásához,
sorbaállítva az égitestet, amit ti a napotoknak neveztek, hogy
egyvonalba álljon a galaxis középpontjával. Ezt jelképezi az a
mélységes prófécia, amit az ősöktől kaptatok. Valami történik az
Emberi tudatosság fejlődésével kapcsolatban. És ha valami
tulajdonságot szeretnétek kapcsolni ehhez, az csak a rezgésszám
növekedése lehetne. A DNS-etek rezgésszáma növekedett meg.
Hadd kérdezzelek meg Fénymunkás,
vajon érzed azt, ahogy az idő gyorsul? Az egyenletesen haladó idő
egy olyan szemléletmód, amihez hozzászoktál születésed óta és az
észlelt változás idegesít, vagy nem? Bizonyos esetekben ez
felébreszt hajnali háromkor és a sejtjeid azt kérdezik: "Mi az,
ami más?" Ha legközelebb felébredsz és a sejtjeid megkérdezik mi
a hiba, azt szeretném ha úgy beszélnél hozzájuk, mint a saját DNS-ed
főnöke. Emlékeztesd őket arra az időre, amikor ezt terveztétek, mert
az most elérkezett. A váltás itt van.
Miközben legtöbben csak annyit
látnak, hogy rossz az időjárás. Vajon mit mondtam 22 évvel ezelőtt?
Nézd csak meg gondosan a szavakat, mert a leírás az időjárásról
szólt. Azt írtam le, hogy bizonyos helyek a földön, amelyek mindig
bőven termettek, sivárrá lesznek. Mondtam azt is, hogy más helyek
viszont a bolygón, ahol soha nem volt víz, bővelkedni fognak benne,
talán még túlságosan is! Mit jelent ez? A vízről szól és mindig is
arról szólt.
Most tehát felfrissítjük amit
akkor mondtunk, áttekintésként. Egy olyan ciklus kellős közepében
vagytok, ami lehűlést fog hozni a bolygónak. Nem melegedésről van
szó, inkább egy lehűlési ciklusról. Persze, ez mindig egy rövid
felmelegedéssel kezdődik. Történt már ilyen ezelőtt. Most újra
közeleg. Egy hosszú ciklus ez, egy generáció plusz öt év. Hát, ennyi
ideig fog tartani. A jégsapkák olvadásával kezdődik, ami sokkal
nagyobb méretű olvadás lesz, mint amit bármelyiketek is látott volna
az életében, de még az őseitek életében sem. Egy olyan ciklus,
aminek az ismétlődése több száz évig tart, de ez még nem lett
lejegyezve az Emberiség krónikáiban. Határozottan le van jegyezve
viszont a jég rétegeiben és a fák évgyűrűiben.
Ezerévek óta történik, ismétlődő
módon. A vízről van szó. Úgy kezdődik, hogy a jégsapkák bizonyos
fokig megolvadnak, ennek nagyon sok féleképpen mutatkozik meg a
hatása a bolygón. Nem tudna ez megtörténni, ha nem következnének be
a változások a bolygón, ugyanúgy ahogy Gaia is változik, amit
folyamatosan tapasztaltok. Mi történik, ha eltávolítjátok azt a
súlyt a sarkokról, ami megolvad (a jég)? Hideg víz lesz belőle és
hozzáadódik ahhoz a nagyon finom hőmérsékleti egyensúlyhoz, ami a
bolygó tengereiben kialakult (1). Az első dolog mégis a víz
súlyarányának átrendeződése a föld vékony kérgén. A sarkokon lévő
jég és az új vízmennyiség a tengerekben. Az eredmény földrengéseket
okoz és vulkáni aktivitást és ezeknek vagytok a szemtanúi, vagy nem?
Olyan helyen vannak földrengések, ahol soha nem feltételeztétek.
Vulkánok kelnek életre, olyan módon, ahogy soha nem láttátok
normális körülmények között. Lesz még több is. Számítsatok rá.
Talán túl sok lenne azt kérni az
Emberi Lénytől, ha egy vulkán közelében él, ami akár ki is törhet,
hogy talán el kellene költözni? Lesznek olyanok, akik majd azt
mondják: "ha az eddigi életemben nem volt kitörés, vagy még a
szüleim életében sem, de még a nagyszüleim életében sem, akkor miért
törne ki most?" Meglepetés érhet, mert minden dolgok változnak. Ez
történik Gaiával.
Újra elmondjuk: ami most zajlik,
nem büntetés az emberiségre nézve. Azok a dolgok, amelyek jelenleg
történnek a bolygón, nem azért történnek, mert Gaia el akarja
pusztítani az emberi civilizációt. És ezt azért mondom, mert éppen
ezt az üzenetet halljátok azok szájából, akik meg akarnak titeket
ijeszteni és félelmet akarnak táplálni a szívetekbe. Ami jelenleg
történik a bolygón, az egy váltás, amelynek a célja, hogy olyanná
alakítsa a Földet, hogy még sokáig tudjatok rajta élni és mindennel
el tudjon látni titeket, amire csak szükségetek van - több élelmet
fogtok találni az óceánokban, mint valaha!
(2) A második dolog, amit a
sarki jégsapkák olvadása okoz, az ökológiai rendszerrel kapcsolatos.
Mindjárt elmondom ezt az előrejelzést. Létezik egy 3D-s emberi
szemlélet, ami azt mondja, minden "elhasználódik", aztán eldobjuk.
De a természet nem ilyen módon működik és a mi előrejelzésünk
ellentmond majd mindennek, amit valaha is hallottatok. Elmondok majd
egy példabeszédet és elmondom, mire számíthattok, de még előtte
megmagyarázom, mi történik a madarakkal és a halakkal.
Az elmúlt néhány hétben döglött
halakat vetett partra a víz bizonyos tavakban, több százezer, de
lehet, hogy több millió halat. Madarak hullottak le, repülés közben.
Ez egy olyan megállapítás, amit tudományos oldalról is hamarosan
bejelentenek majd. Mindez visszavezethető a vízciklusra - egytől
egyig. Mindig az időjárásról van szó, egy olyan időjárási ciklusról,
amit még nem láttatok ezelőtt. Vajon emlékeztek, amikor néhány évvel
ezelőtt bálnák vetődtek partra? Vajon észrevettétek, hogy ilyen már
nem történik? De amíg éveken keresztül újabb és újabb esetek
történtek, az Emberi Lények sokasága rettegett, hogy
"Ez a világ vége. Azért lesznek a bálnák
öngyilkosok."
A bálnák azért sodródtak partra,
mert a Föld mágneses mezeje olyan mértékben megváltozott, hogy a
belső navigációs rendszerük (a biológiájukban található mágnesesség,
ami a belső migrációs iránytűjük) egyenesen a partra kormányozta
őket. A szárazföld ugyanis nem mozdult el, csak a mágneses mező.
Azaz mondhatjuk azt is, hogy az öröklött migrációs térképük hibás
volt. Amiért pedig ez manapság már nem történik az, hogy a borjaik,
azaz a következő generáció már újraírta a térképet. A Természet
(Gaia) teszi ezt. Így, a következő generáció már nem ismétli
ugyanazokat a hibákat. Ez helyett újra beszabályozzák a vonulási
útvonalakat és most már nem vetődnek partra, esetleg elvétve.
A bolygó mágnessége folytatja az
elmozdulást és a madarak készületlenek. Akár a bálnák, sokan a
madarak közül is olyan magasságokba tévedtek az atmoszférában, hogy
a jégeső halálra zúzta őket és megfagytak. Aztán pedig lepottyantak.
Az időjárási ciklus miatt van mindez. Vajon meddig folytatódik?
Néhányukkal még megtörténik, egy darabig, aztán rájönnek és
újrakalibrálják az iránytűt. Hát, ezt teszi a természet.
Azt mondhatjátok erre: "Nos, a természet módszerei
szigorúak." Nem erről van szó. Ez egy
pozitív tanulási rendszer, ami lehetővé teszi a madarak
generációinak, hogy életben maradhassanak. Egy kevés számú
elpusztult madár lehetővé teszi a többségnek, hogy folytassa az
életciklusát és a faj fennmaradását a bolygón.
Szeretném, ha megvizsgálnátok az
elpusztult halakat is. Hadd világítson rá a tudomány a jelenség
okára. Azt kérem, vizsgáljátok meg a halakat, valami közös van
bennük. Mind-mind fiatal, serdülő példányok voltak. És mért éppen
azok? Vajon mit tudtok a vízciklusról? Vajon mit tudtok a hideg
vízről és bizonyos halak életciklusáról és azok szaporodási
szokásairól? Elmondom, a vízrétegek hőmérséklete változik és ez
megváltoztatja a tavak és az óceánok életciklusát. A halak fiatal
nemzedéke leginkább érzékeny a hideg vízre, ha a víz hőmérséklete
néhány fokot csökken, hajlamosak elpusztulni. Az a faj pedig
különösen, amelynél ezek a dolgok megtörténtek. Tízezer-számra ölte
meg őket a hideg. Ez is a vízciklus. Vajon folytatódik a
halpusztulás? Egy darabig igen, amíg nem akklimatizálódnak és át nem
állnak a hidegebb víz elviselésére, de megteszik. A természet teszi
ezt.
Példabeszéd a szivárvány
szobáról
Szeretnék elmondani egy
példabeszédet, az élet egy metaforáját. Van egy szoba, amelyet
szivárvány szobának fogunk hívni. Ebben a szobában a szivárvány
minden színe lineáris módon jelenik meg, egy időben egy szín, aztán
ezerévente történik változás. Ez így kell, hogy történjen, hogy a
szoba létezhessen, ezért is hívják szivárvány-szobának. Több ezer
évig sárga, majd kékre vált, azután pirosra, lilára, zöldre és
szépen lassan a szivárvány minden színe megjelenik a szobában. A
színek mind sorban megjelennek, egyszerre egy szín.
Szeretnék nektek ezekről az
élőlényekről mesélni, akik ebben a szobában élnek - okos,
intelligens és szent teremtmények, mindannyian az idő alatt
születtek, amikor a szoba színe piros volt. A szüleik és a
nagyszüleik is a piros érában látták meg a napvilágot, sőt, amióta
léteznek írásos történelmi emlékeik, azóta a szoba mindig piros
volt. Ez minden, amit valaha ismertek. Ezért, azt mondhatnátok, hogy
piros tudatossággal rendelkeznek és azt feltételezik, hogy az
továbbra is piros lesz. Bárhová mennek, a pirossal dolgoznak. Ők a
pirosak népe.
Idővel azonban a
Szivárványszobával kezd az történni, ami mindig is történt vele,
lassan elkezdi változtatni a színét a következő színbe, a lilába. A
szoba kezd lilává változni. Mi történik azokkal, akik mindig is csak
a pirosat ismerték? Az első dolog a félelem. A piros nép azt mondja:
"Valami furcsa és szokatlan dolog közeleg,
ilyen eddig még soha nem történt! Sötét és valami módon félelmetes.
Ezt biztosan mi okoztuk. Mi kell, hogy legyünk a felelősek. Nincs rá
más magyarázat! Ezért nekünk kell találnunk valami megoldást, hogy
megállítsuk a lilát. Azt feltételezzük, hogy ami piros, annak
pirosnak kell lenni. A lila rossz."
De még a piros emberek között is
vannak néhányan, akik azt mondják: "Mi örömmel látjuk a lilát.
Nem tudjuk, hogy miért van itt, de elfogadjuk, hogy helyénvaló.
Habár mi mindig pirosak voltunk és nem értjük a lilát, de nem félünk
tőle. Az ősi ezoterikus próféciák megjövendölték, hogy egy napon
elmozdulás fog történni a pirosban, Isten áldja a lilát." És
pontosan ez az energia az, amiben most vagytok kedveseim, minden ami
évezredekig normális volt ezen a bolygón, most megváltozik. És
amikor ez ideér, sokkal több rendellenességet fogtok látni, mint a
lehulló madarak, vagy a partra vetett halak, vagy a jégsapkák
olvadása. Elmondom, mire várhattok.
Az előrejelzés: az élet
ciklusának megújítása
Ha megváltoztatod a föld
óceánjaiban a vízrétegek hőmérsékletét, a dolgok kezdenek változni,
mert az óceánokban lévő táplálék életciklusa a lánc alján lévő
legapróbb élőlényektől függ. A plankton csak bizonyos hőmérsékleten
él meg, ez pedig most változik. Szabadulj meg attól a gondolattól,
hogy tudod, hogyan is kellene a dolgoknak működni, ehelyett gondolj
arra, hogy "megújulás" vagy arra, "hogy is kezdődött". Ez majd segít
abban, hogy megértsd, mi is történik most. Ez a ciklus arra lett
teremtve, hogy újratöltse az óceánokat élettel és nem mindig úgy,
hogy azt a rendszert tartja fenn, amelyik addig ott volt.
Most beszéljünk egy kicsit az
óceánokról. Addig nem jutunk el, hogy mi történik a levegőben és,
hogy mit tapasztalhatnak az emlősök. Beszéljünk csak az óceánokról.
A lazacokról már hallottatok? Mire figyelmeztet benneteket a
tudomány velük kapcsolatban? Túlhalásszátok a vizeket! A tengerek
haldoklanak. A korallok pusztulnak. A korallzátonyok eltűnnek. A
tápláléklánc már nem ugyanaz, mint régen volt. Már mindent
túlhalásztatok. Halászati kvótákat vezettetek be, hogy ezen
segítsetek. Hát, mindazok a piros kis emberek a piros világban - nem
tudnak a liláról. A piros nép csak a piros életfelfogást ismeri.
Vajon hallottatok mostanában a
lazacokról? Túl sok van belőlük! Pontosan azokon a helyeken, ahol
érvényben vannak a halászati tilalmak azért, hogy ne halásszátok túl
őket, a lazacok beugrálnak a csónakba! Minden valószínűség és a
környezetvédők meg a biológusok elképzelése ellenére, elárasztják az
óceánt Alaszka vizeiben, túlságosan is sok a hal.
Mit mond ez nektek? Lehetséges,
hogy Gaiai gondoskodik magáról? Igen, pontosan ezt jelenti! Talán ez
a kiigazítás tudja majd folyamatosan táplálni az emberiséget. Vajon
eszébe jutott ez már valakinek? Mi van akkor, ha Gaia szövetségben
áll veletek? Mi van akkor, ha a tudatosság növekedése, ami megemelte
a DNS-ed rezgésszámát, riasztotta Gaiát, hogy változtassa meg az
időjárás ciklusait, annak érdekében, hogy kész legyen táplálni az
emberiséget? Vajon megnéztétek az óceánt, azokon a helyeken, ahol
olajszennyeződések történtek? Olyan módon áll helyre, amit senki nem
látott előre. Mi történik?
Az óceánok hőmérsékletváltozása
miatt maga az életciklus is változik és sok minden amiről azt
hittétek, hogy a tengerekben zajló élet úgy működik, lassan
változik. Az életnek egy új rendszere van kialakulóban, ahogy az már
ezelőtt is megtörtént és most újra megtörténik, a ti életetekben.
Kiegészíti amit tudtok és feltár nektek egy új elvet: Gaia
rendszeresen frissíti az élet ciklusát a Földön.
És ebben az új folyamatban
bizonyos növények és állatok, halak és madarak majd kipusztulnak. Az
én tanácsom ezért, különösen azoknak akik környezetvédők, hogy
próbálják megérteni az élet ciklusát, esetleg lazíthatnak egy kicsit
és béküljenek meg azzal, amit a természet már nem egyszer megtett.
Létrehozza az életet a bolygón, hogy az szolgálja a bolygót egy
ideig. Amikor egy bizonyos típusú élet már nem szolgálja a bolygót,
olyan módon, hogy az a haladást szolgálja, akkor eltávolítja. Az
élet megszűntetése, különösen az időjárás-változás következtében
Gaia számára normális dolog. Helyénvaló, tiszteletreméltó és
teljesen normális, még ha ti nem is így gondoljátok. Ne
próbálkozzatok megmenteni minden kihalóban lévő állatfajt, halat és
madarat! Néhánynak el kell tűnnie. És kedveseim, ne akarjátok
ráfogni ezekre az eseményekre, hogy azt ti okoztátok!
A piros emberek izgatottak. A
lila már a küszöbön van és ők arra próbálnak rájönni, mit csináltak
rosszul. Nem tudják, hogy a Szivárvány Szobában vannak. Azt hiszik,
még mindig a Pirosban. Hát ezt teszi a Szivárvány Szoba,
megváltoztatja a színét. Miközben a szoba azt teszi, amit mindig is
tett, a piros emberek ott ülnek rettegve és arra próbálnak rájönni,
mit tettek, ami talán a lila megjelenését okozta.
A Szivárvány Szoba gyönyörű. A
lila szín lényeges. A pirosból a lilába történő átmenetnek
metafizikai jelentősége van ebben a példabeszédben, de hagyom, hogy
magatok jöjjetek rá. Azok számára, akik a színekkel foglalkoznak,
jelentősége van annak, miért említettem ezt a kettőt. A Föld sokkal
szentebbé válik, mint valaha is volt. És ebben Gaia veletek van.
Olyan módon működik veletek együtt, amiről soha nem is gondoltátok,
hogy lehetséges, olyan módon, amire a biológusaitok azt mondták,
hogy az nem fog megtörténni. Azt gondoljátok, hogy a pusztulását
okozzátok? Nem, ez inkább oda vezet, hogy egy új, átalakult
ökológiai rendszer születik.
Az emberi tudatosság
Hadd beszéljek az emberi
tudatosságról és, hogy mi történik. Ha olvastátok, amit mondtam az
utóbbi hónapokban, az egyik közvetítés címe az volt, hogy "A
történelem vége". Ez metafora, ami azt jelenti, hogy vége a dolgok
megszokott működési módjának. Vagyis, ez a működési mód
újjászületik, olyanná válik, amilyen lehetne. Mi változik
tehát? Az emberi természet. Vajon mi az, amit egy Ember intuitíve
tenni fog, amit azelőtt soha nem tett?
A történelem arról számol be,
hogy az emberek megosztanak, szétválasztanak. Vajon megnéztétek
valaha is Európát és merült-e fel bennetek a kérdés, hogy lehet
ennyi ország, ilyen közel egymáshoz, ilyen kis területen és mégis
mind más nyelvet beszél és más a kultúrája? Hadd áruljam el, hogy
történt mindez. Ezt nevezik Emberi természetnek. Ha valamelyik
Embercsoport nem kedveli a másikat, rögtön elkerítik magukat
egymástól és száz meg száz éveken keresztül egyedi nyelvet
fejlesztenek ki és soha nem akarnak egységessé válni a többiekkel.
Valójában, háborúznak egymással. Leigázzák egymást. Erről már
beszéltünk előbb is. Ezt teszik az Emberek. Elkülönül és hódít.
Inkább szétválasztja a dolgokat, minthogy egyesítené őket.
Még az emberiség számára
legszentebb dolgokból is kategorizált és szervezett spiritualitás
lett. Istent is beskatulyáztátok és ha valakinek újabb ötlete támad,
létrehoztok egy újabb skatulyát. Ti választottátok el magatokat
Istentől. Nem sokkal ez után már több száz skatulya tartalmazza a
hiedelmeket és a tanításokat az egyetlen Teremtőről. Ebben a
folyamatban, ujjal mutogattatok a többi skatulyára, "gonosznak"
nevezve azokat. Sőt, ezután még leigázni is elkezditek őket. Ezt
tették az Emberek korszakokon keresztül a PIROS SZOBÁBAN. Nos,
elárulom, ez az, ami változik.
Kaptatok már ezelőtt is bizonyos
információkat ezekről a dolgokról és most újra el szeretném mondani
őket. Soha nem tételeztétek volna fel, hogy megtörténik, hogy a nagy
pénzek terén is változások lesznek a bolygón, ez mégis megtörtént.
Ti teremtettétek meg magatoknak a recessziót azzal, hogy a banki
ügyletek új módját választottátok. Nem történt ez meg még a
bankokkal és biztosítókkal, de elkezdtétek egy olyan tisztességen
alapuló rendszernek a kiépítését, melyben a világ együtt tud működni
pénzügyileg.
Már szóltunk arról, hogy eljön
majd az idő, amikor csak ötfajta valuta létezik majd a bolygón, mert
a kontinensek úgy döntenek, hogy egyesítik országaikat, nem pedig
szétválasztják. Vajon tudjátok, mi volt a modell? Az Egyesült
Államok. Micsoda kísérlet! Képzeljétek el: vesztek több különböző
országot, amelyeknek külön kormányzata van, még sincs semmilyen
látható határ közöttük és egyetlen pénznemmel látjátok el őket.
Működik. Már több mint száz éve működik. Minden valószínűség
ellenére, működik.
Ötven évvel ezelőtt, a második
világháború végén, az európaiak látták, hogy az USA hogy csinálja és
úgy döntöttek, lemásolják. Ebből lett az Európai Unió. A háború után
így gondolkodtak: "Mi lenne, ha fognánk Európa több országát,
azokat, amelyek az írott történelem kezdete óta háborúztak egymással
és egyesítenénk őket? Megszüntetjük a határokat és egyetlen
pénznemet adunk nekik." Csak nevettek rajtuk! Ma mégis itt van,
látjátok.
Napjainkban az ő pénzügyi
rendszerük erősebb, mint a tiétek! Hogy hová akarok ezzel
kilyukadni? Idehallgassatok - Itt egy sajátossága, követelménye,
alaptétele ennek az új föld-energiájának: Az elkülönülés
megsemmisít. Az emberiség életben maradása az egységben van.
Elkezditek összerakni a dolgokat és nem szétválasztani. És minél
többet összeraktok, annál inkább egységesek lesztek. Aztán, lassan
felfogjátok, hogy a cél nem az, hogy szétválasszátok, hanem, hogy
összerakjátok a dolgokat. Mit teremtett meg az Európai Unió?
Elárulom. Nem az Eurót. Létrehozta az országoknak egy olyan
csoportját, melyek már soha többé nem fognak egymással háborúzni!
Nem lehetséges. Hisz kereskednek egymással. Gondold csak ezt végig.
Hát erről beszélünk.
Ne lepődjetek meg, ha az a
rengeteg skatulya, amibe a spiritualitást szerveztétek, elkezd
egységessé válni, mert sokkal erősebbek lesznek, ha ezt teszik.
Sokkal több emberhez jutnak el a tanítások, ha ezt teszik. Végül
majd azt fogjátok látni, hogy a személyes skatulyák eltűnnek.
Az új politika
Most hadd mondjak valamit a
távoli jövővel kapcsolatban, amit nem fogtok elhinni vagy megérteni.
Az a fajta politizálás, ami most működik, véget fog érni. Amikor
majd kezditek megérteni a bolygón működő új energiák jellemzőit,
többé már nem igazán lesz megfelelő az ellenzéki pártok létezése.
Ehelyett azokat fogjátok előnyben részesítni, akik párttól
függetlenül, a saját üzenetüket fogják hirdetni. És amikor szavazni
kell majd, az üzenetre szavaztok, nem a politikai hovatartozásukra.
Ahelyett, hogy hovatartozásukkal
elhatárolódnának, egységesek lesznek célkitűzésükben. Egyedülálló és
gyönyörű ötleteik lesznek, eltérően azoktól, akik bármelyik
skatulyába tartoznak. Egy napon a kétpártrendszer olyan elavultnak
tűnik majd számotokra, mint manapság a diktátorok a földön, ahogy
ott páváskodnak saját személyzetük előtt. Tudjátok, lejár az idejük.
Vagy már észrevettétek?
Lesz, aki majd azt mondja:
"Igen, de nyilvánvalóan te nem tudod Kryon, hogy működik a politika
a Földön. A párttagság teremti meg a nagytőkét." Valóban? Mi
lenne, ha egyszerre mindenkit értesítenél és mindenki adna egy
dollárt? Vajon ehhez pártra van szükség? Csak figyelj és meglátod.
Hadd mondjak valamit egy
elképesztő ötletről, ami most kezd megvalósulni Brazíliában. Már
létezik egy bizottság, amelyik ilyen ötlettel állt elő: "Mi
lenne, ha fognánk Dél-Amerika összes országát, eltörölnénk a
határokat és végül egyetlen pénznemet vezetnénk be?" Ismerősen
hangzik? Ez lesz végül az egyik a világ öt valutája közül.
Az egyesítés
erőssé teszi a bolygót és békét teremt rajta és ebben a folyamatban,
a számotokra elefántméretűnek tűnő probléma, ami akadályozza, hogy
bekövetkezzen a béke, amit ti terrorizmusnak hívtok és azt hiszitek
róla, hogy a legnagyobb probléma a Közel-Keleten, egy olyan
fordulatot vesz, amit senki, de senki nem láthat előre. Már
beszéltem erről. Vajon elcsodálkoztatok, amikor a Szovjetunió
összeomlott? Hát nem őmiattuk volt felhalmozva az a komoly
mennyiségű fegyver? Vajon nem emiatt olyan hatalmas a Pentagon? És
mindez összeomlott, egyik napról a másikra. Vajon számított erre
valaki? Ilyen döbbenetes lesz ez is. Egy olyan probléma előtt
álltok, amire ma még nincs megoldás, holnap történelem lesz és
elkezdődhet az összhang.
A lehetőségek
folytatódnak
Végül ez az
egységesedési hullám átterjed Afrikára, ami egy gyógyult földrészt
fog jelenteni, ahol soha többé nem lesz már jelen az AIDS. És egy
egészséges és gyógyult ország, ahol nem pusztítanak betegségek, nem
tűri meg majd a diktátorokat, akik a beteg népességet kihasználták.
Ez a gyógyult kontinens lesz az egyik legerősebb gazdaság a bolygón,
még Kínát is meg fogja verni a gazdasági versenyben. Hogy miért?
Mert Afrikának nincs egységes gazdasági illetve doktrinákon alapuló
történelme. Tiszta lappal indulnak az új energiában. Miközben Kína
még mindig küzd a régi rendszer képviselőivel és nem tud leszokni az
ezeréves korlátozó szabályzatokról. Nem lesz képes felvenni a
versenyt egy olyan társadalommal, ahol nincs miről leszokni, vagy
mit elfelejteni.
Ezek a
lehetőségek amelyeket itt látok előttem és a bolygótok jövőjével
kapcsolatban továbbra is látom őket. Lemúriaiak és Sumérok előtt
állok. Azok előtt, akik már éltek itt ezelőtt is. Sámán-energiák
előtt állok. Vártátok ezt kedveseim, tudtátok, hogy közeleg. Most
pedig itt vagytok, hogy megváltoztassátok.
Kedves Emberi
Lények, 2011 egy kihívásokkal teli év lehet, az előttetek álló
változások miatt, mert Gaia reagál ezekre a változásokra. Itt vannak
most veletek az ősök energiái de az elődeitek energiái is és
mindannyian itt ülnek ebben a teremben. Vajon képesek vagytok ezt
érezni? Mindannyian titeket szemlélnek és azt mondják:
"Jó munka volt. És hamarosan túl vagytok rajta."
(Kryon szünetet
tart)
Csak még néhány
percig hadd üljek itt veletek.
(Hosszabb
szünet)
És ez így van.
Kryon
Fordító - Vass Antal |