Nyomtatható magyar PDF formátum Magyar nyelvű MP3 gépi felolvasás
2013 - Most mi van?

2013 - Most mi van?
Kundalini körutazás Kryonnal
Phoenix, Arizona - 2013. január 6.

( Forrás: http://www.kryon.com/CHAN 2013/k_channel13_phoenix.html )


Hogy segítsék az olvasókat, Lee és Kryon újra átvizsgálták ezt a közvetítést, hogy még tisztább megértést biztosítsanak. Ami élőben történik, gyakran olyan energiákat hordoz, ami egyfajta kommunikációt tartalmaz és amire a nyomtatott szöveg nem képes. Szóval élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, amelyet Phoenix-ben, Arizónában lett átadva.


Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Ez az első közvetítés, ami 2013-ban megjelenik. Vannak, akik most hallgatnak bennünket és azt mondják, hogy: "Nos, mi következik most, hogy átléptük a 2012-es határt?" Az az emberi lény beszél így, aki csak előre néz és sohasem tekint visszafelé, aki nem áll meg, hogy körülnézzen, aki az energiákat aszerint méri, hogy mi következik, nem pedig aszerint, hogy mi volt és mi van jelenleg. Nos, most nem megyünk annyira előre, hanem azt mondjuk: "Álljatok meg és nézzétek meg, mit tettetek eddig." Mert mielőtt előre néztek, meg kell értenetek, mi van mögöttetek. Ami mögöttetek van, az a régi energia legyőzése, meghaladva mindazt, amit a próféciákban valaha is megjövendöltek, hogy meg fog veletek történni.

Kryon időzítése

Azok kedvéért, akik még nem jöttek volna rá, az 1989-es érkezésem volt az előrejelzése annak, aminek a potenciális időszerűségét láttuk, hogy meg fog történni ebben az időben, ezen a helyen. Ha nem változtattátok volna meg a bolygó tudatosságát és nem jelöltétek volna meg területeteket az 1987-es Harmonikus Konvergenciával, akkor most nem közvetítenénk itt a társammal. Ő egy egészen másfajta életet élne, mert sohasem jelentkeztem volna nála. Már akkor elmondtam neki, ha nem vállalja fel a szerepet, amit felajánlottam neki, lettek volna mások, akik ezt elvállalták volna. Tehát arról van szó, hogy olyan energiát teremtettetek, amely lehetővé tette az érkezésemet és azt, hogy elkezdjem az emberiség tanítását egy emberi lényen keresztül.

Én semmit sem teremtettem itt a megérkezésemmel kedveseim. Ti vagytok azok, akik elhatároztátok, hogy megfőzitek ezt az ételt. Én csak az összetevők egyike vagyok. Azt akarom, hogy nézzetek körül és lássátok, mit alkottatok és mi az, amin keresztülmentetek. Átküzdöttétek magatokat a bolygón létező legrégebbi energián. A fényt választottátok és rávilágítottatok a sötét, elkülönülést képviselő energiákra, a fényt választottátok és rávilágítottatok az ítélkezésre, a drámákra. Mellesleg ezt csináltátok az elmúlt 18 évben.

Óh, néhányan közületek azt mondják, hogy: "Én már sokkal régebben teszem ezt, Kryon." Valóban, de az utolsó 18 év az, amit a nagy Galaktikus Együttállásként előre jeleztek. Ez az együttállás több, mint egy csillagászati együttállás kedveseim. Amikor a Napotok teljes együttállásban van a Földdel és a Galaxis közepével, akkor a teremtésre tekintetek. Ez az együttállás egy energetikai jelző is, nemcsak az, amit a csillagászok az egyenlítők precessziójaként ismernek, vagy amit a maják a naptáraikon keresztül mondtak el, illetve amit az időfraktálokkal kapcsolatos számításokban adtak át nektek. Ez az az idő, amit az Univerzum is ismer és amit ti hoztatok létre.

Elengedés

Most minden változni kezd és az első dolog ami történik, azt elengedésnek hívjuk. Meg kell értenetek, hogy a Szellem lassan változik, különösen azon időkereten belül, hogy milyen gyorsan képes változni a tudatosság a bolygón, ami pedig tőletek függ. Tehát nincs óra, vagy a Szellem nem tűzött ki határidőt a számotokra, kivéve az elkövetkező 18 évet, ami alatt a bolygótok folytatja az átkelést azon, amit Sötét Szakadéknak hívnak, amely maga a Tejút. Ebben a 18 évben megvan annak az óriási lehetősége, hogy "el tudjátok vetni az új tudatosság magvait", amelyek a jövőben nagyon gyorsan kikelnek majd.

Elengedés: Ha testépítő vagy és sokáig kell tartanod egy súlyt a kezedben és visszateszed a súlyt a helyére, az izmaidnak időre lesz szüksége, hogy visszatérjenek a normális állapotukba. A súly megtartásában feszítés van és a feszítés után a testnek egyensúlyba kell kerülni. A test kémiája megváltoztatja az izmokat, hogy lehetővé tegye a súly megtartását. Ezért van egy elengedéses fázis, ami a súly letétele után következik.

Nos, az elengedésnek ez a metaforája azt mondja, hogy: "Tarts egy kis szünetet, most hogy legyőzted a régi energiát. Mivel a régi energia is elkezd változni, hiszen ő is része az elengedésnek." A régi energia is tartott valamit: ő tartotta a fény hátoldalát (téged). Most mindketten hirtelen az elengedés állapotába kerültök. De a bölcs ember mindig vár egy percet, hogy a dolgok újra helyreálljanak és figyeli, hogy minden elrendeződik. Az az ember, aki nem bölcs, az továbbra is a régi módszer szerint végzi a feszítő mozgást, bármi is legyen az. Fontos, hogy elengedj egy kis időre és lásd, ahogy a paradigma változik.

A régi energia csak egy fény és bölcsesség nélküli energia, ami továbbra is a régi módon feszíti a dolgokat, bármiről is legyen szó. A különbség az, hogy ez már a régen még fellelhető muníció nélkül történik. Ez a muníció a Kristályrácsban volt és megvolt benne a sötétségnek a lehetősége a túlélésre az ezredváltás előtt.

A sötétség

Mivel megváltoztattátok Gaia jelenlegi Kristályrácsát és kifejeztétek szándékotokat, hogy átlépjétek a 2012-es határt, hogy belépjetek 2013-ba, megváltoztak a szabályok, amelyek a sötétség és a fény egymás elleni küzdelmét befolyásolják. Most már a fénynek nagyobb a hatása - sokkal erőteljesebb. A sötétség definíciója: a fény hiánya. Az az üresség, ami nincs megtöltve fénnyel, de még mindig van ereje, ha sokkal kisebb is, mint valaha. Most definiáljunk valami mást is: "a sötétség tudatosságát".

A sötétség és a fény mértékek, nem pedig entitások. Ők képviselik azt, ahogyan az emberek gondolkodnak és azokat a tudatossághullámokat, amelyek útján egymásra hatnak és amelyekkel a Földön paradigmákat hoznak létre. Így, ha azt mondjuk, hogy: "a sötétség ezt vagy azt akarja", akkor emberek olyan csoportjáról beszélünk, akik nem hordozzák a fényt. Ők éppen az ellentéte a fénymunkásoknak, akik azoknak az embereknek a csoportja, akik felismerték önmagukban, hogy Isten bennük van. Mellesleg ez a felismerés az egész emberiségnek rendelkezésére áll, mivel Isten minden lélekben jelen van a bolygón. De nagyon hosszú időn át az emberek nem értették meg azt, hogy az embereknek szabad választásuk van és hogy mások is lehetnek, mint amit mondtak nekik.

Így folyamatos harcok folytak a tudatosságok között és azért, hogy mennyi fényt kapjanak azok, akik láthatják, vagy szeretnék látni a fényt. Mint ahogyan tudjátok is, az emberiség többsége évszázadokon keresztül a homályban tespedt, amelyben nagyon csekély volt a változás egészen mostanáig. Ez nem a jóról vagy a rosszról szól. Ez annak az összeadódott eredménye, ahogyan az emberek önmagukról gondolkoznak és amit az emberek a megfelelő viselkedésnek vélnek. Sokan emberi természetnek mondanák.

Nos, ez a régi energia szerinti gondolkodás továbbra is fenn akar maradni. Nem akarja elhinni, hogy változás történt, de ahogy felismeri, hogy már nincs meg a régi hatalma, kissé ki fog billenni az egyensúlyából. Ez elég kellemetlen lesz nektek.

Többen azt mondjátok, hogy: "Nos, 2013-nak elengedést, friss levegőt kellene hoznia. Ah, megcsináltuk! Megtettük!" Nos, el kell, hogy mondjam nektek, hogy a sötétség régi módszerei, mint egy gyerek, aki nem találja a helyét, elfoglalnak majd minden kis repedést, amit csak tudnak. Küzdeni fog az életéért és a túlélésért és érzékelni fogja a tényt, hogy a dolgok már nem ugyanazok. Így, ebben az elengedő periódusban azt kérem, hogy slépjetek hátra egyet. Ha azt látjátok, hogy ezek a csúnya dolgok felütik a fejüket, ne jussatok arra a következtetésre, hogy 2013 nem azt hozta, amit vártatok. Ha azt látjátok, hogy a dolgok nincsenek egyensúlyban a bolygón, még olyan dolgok esetében is, amikre nem számítottatok, ne mondjátok, hogy: "Már megint ez van. Semmit sem változtattunk meg." Mert igen, meghoztátok a változást. Csak ezek a dolgok lassan működnek.

A modern történelem kezdete

Az energia változik és ezt az információt már elmondtuk nektek. A csata forgatókönyvének egyensúlya kiigazítja magát. Erről szól ez az időszak. Ha megkérdezitek azokat, akik más Naprendszerekben már átmentek ezen a folyamaton, akkor kiderül, hogy így kezdődött az ő írásos történelmük. Még csak nem is néznek hátrafelé. Minden most kezdődik. Ahogyan már elmondtuk nektek, ha az emberiség jövőjébe tekintetek, akkor ők majd rámutatnak erre az időre és úgy jelölik meg, mint az emberiség modern történelmének a kezdetét. Ahogy az ezelőtti korokra tekintenek, azt fogják mondani: "Azok voltak a barbárság napjai. Azok voltak a modern mitológia kezdetének napjai. Azok voltak azok az idők, amikor még nem tudtunk eleget és most már látjuk Isten arcát önmagunkban." Ez az, ahová most beléptek. De küzdelmes és lassú az út.

A magvak elvetése

Már sokszor használtam a magvak elvetését, mint metaforát, ezért most kicsit részletesebben megnézzük és több információt adok nektek erről. A metafora természetesen a földművesre vonatkozik. Láthatjátok mindazokat a járulékait, amivel a földműves találkozik, hiszen ezek mind ismertek a számotokra.

Amíg a régi energiában küzdöttetek, nem szántottátok fel a földeket, hogy előkészítsétek a vetéshez. Ehelyett csak túlélők voltatok. Most itt az idő, hogy előkészítsétek a szántóföldet a vetéshez és az elengedés periódusában befelé fordultok. A szántóföldek előkészítése egy metafora, a Felsőbb-Én és a kvantumállapot önmagatokban való felfedezésének a metaforája. Ez egy olyan személyes elmozdulás, ahol a dolgok több értelmet nyernek a mindennapi életetekben. Vannak itt most, akiktől ezt hallom: "Segíts, segíts." Nem gondoljátok, hogy tudom, kik vannak itt? Azt mondom nektek: Tudjátok, hogy kik vagytok kedveseim és azt akarom, hogy most lazítsatok egy kicsit. Ti azon túl is szeretve vagytok, mint ahogy gondoljátok. Isten azon túl is ismer benneteket, mint ahogy gondoljátok. Az, amit ez a jelenlegi énetek most érez, az csak időleges. Rendben? Ez csak ideiglenes. Ha segítségért könyörögtök, akkor nem vagytok egyensúlyban. Itt az idő, hogy lazítsatok Istenben és tudjátok, hogy szeretve vagytok. Van idő. Túl fogjátok élni. Meg fogjátok csinálni.

Bölcsesség rejlik a magvetés tervének metaforájában. Először előkészítitek a szántóföldeket, utána hozzáadjátok a trágyát és a tápanyagokat. Végül készen álltok a magvak elvetésére. A szántóföld még nem áll készen, ezért várnotok kell és elő kell készíteni. Nos, ez egy földműveléshez kapcsolódó metafora. Lehet, hogy nincs mindennek értelme számotokra, de azt akarja elmondani, hogy most van a határpont a régi és az új között és azt, hogy amiért jöttetek, csak most kezdhetitek el. Még nem vetettétek el a magokat. A szántóföldet elő kell rá készíteni. Ebben az előkészületi fázisban azt fogjátok észrevenni, hogy könnyebben le tudjátok győzni a sötét energiát, hogy elvethessétek a magvakat.

Hirtelen bukkannak fel majd új szituációk, melyek meg fognak győzni benneteket arról, hogy ez így van. El sem fogjátok hinni, hogy milyen könnyedén megfeleltek majd a kihívásoknak, mert mostantól az energia benneteket támogat, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt. A 2013-as év valóban határkövet jelent a szándék szempontjából, ami összefügg a kinyilvánítással. Elkezditek előkészíteni a szántóföldeket az új energia számára és elkezdődik a magok elvetése annak a segítségével, amivel az öreg lélek rendelkezik: a múltból fakadó bölcsesség. A bölcsességnek ezen magvai lesznek elvetve a gazdaságban, a kormányban, a háztartásban és a családban. Ezek az együttérzés magvai, amelyek az összefogásról fognak szólni a széthúzás helyett.

A kezdő földműves

Változni fognak az emberek, különösen az emberi természet, de ez lassú folyamat. Vegyünk például egy kezdő földművest. Nem tudja, mit kell csinálni, de van egy zsák magja. Ezért elolvassa az instrukciókat, előkészíti a szántóföldet és elszórja a magvakat a talajba. Nagyon lelkes! Hazarohan, aludni is alig tud. Eltelik az éjszaka, felkel a nap, már hajnalban kirohan a mezőre, hogy lássa, mi történt. És - nincs ott semmi! Mit rontott el? Nincs termés!

"Semmi sem történik", mondja a földműves. Elvetett egyáltalán valamit? Ez persze nevetséges, mert minden földműves tudja, hogy a gabona lassan kel ki. Valójában olyan lassan nő meg, hogy nem is lehet látni, ahogyan növekszik. Lehajolsz, nézed a növényt és szinte rákiabálsz, hogy: "Nőjj!" és mégsem történik semmi. Aztán egy hét múlva mégis látod, hogy a növény nagyobb lett és rá egy hétre még nagyobb. Egy bizonyos idő múlva beérik és megterem a gabona, amit elvetettél.

Tehát ez az, amiről beszélünk: A tudatosság magvainak elvetése egy lassú folyamat. Csak az elvetésük 18 évbe telik. Szóval mit gondoltok, mennyi idő múlva lesz belőle virág? "Ó, nem!" mondjátok néhányan. Az öreg léleknek ez lesz az első reakciója: "Nem ezt akartam hallani". Talán még ezt is mondod: "Akkor miért vagyok itt? Fáradt vagyok. Miért ne menjek most haza? Kryon, elhatároztam, hogy most visszavonulok a munkából. Elvégeztem a feladatomat. Átlépted a határt. Miért kellene még most is ezzel foglalkoznom? Az ifjabb generációra fogom hagyni."

Nos, most elmondom neked fénymunkás, hogy a magvak csak annak a fénynek a hatására fejlődnek ki, amelyben te érkeztél. Erről van szó. Ti vagytok azok, akiknek bele kell bújni a kesztyűbe, magatokra kell húzni a felelősség köpenyét amelyért idejöttetek és menni előre, amíg biztosan nem látjátok, hogy a termés növekedésnek indult. Csak azt akarom mondani, hogy amin eddig átmentetek, az a legnehezebb része volt az egésznek. Ami ezután jön, az idővel könnyebb lesz. De az egy kicsit később jön el, mint ahogy szeretnétek. Szóval, amit látni fogtok nagyon lassan, az egy új emberi energia felemelkedése. Ez sok formában jelentkezik majd, sok új dolgot fogtok látni. Vizsgáljunk meg egyet.

Új ötletek - nem tudhatjátok, amit nem ismertek

Az elmúlt közvetítések során említettünk nektek néhány felfedezést, amelyre ebben az új időszakban számíthattok. Most viszont az új ötletekről és a gondolkodás új paradigmájáról beszélünk. Miután ezek a dolgok megtörténnek és visszatekintetek, azt fogjátok kérdezni, hogy: "Hogyhogy nem gondoltunk erre azelőtt?" Ennek az az oka, hogy nem álltatok készen rá. Ez egy olyan folyamatot vet fel, amit nehéz elmagyarázni, mert az emberek nem akarják hallani.

Az emberi lény azt hiszi, hogy az emberi agy bármilyen gondolat kigondolására képes, ami csak kigondolható az Univerzumban és hogy a határ a csillagos ég. Azt hiszi, hogy adott időben bármelyik intellektuális lény kitalálhat bármit, amire csak szükség lehet, a gondolkodás fejlődése következtében. A történelem azonban nem ezt mutatja, vagy igen? Korábbi közvetítéseink során már rámutattunk erre és kértük, hogy gondolkodjatok el ezen. Felvetettük azt, hogy nyilvánvalónak kellene, hogy legyen számotokra, hogy hogyan lehet repülni és ez természetesen most ismert is. Most mialatt beszélünk, emberi lények ezrei vannak a levegőben, egyik helyről a másikra repülve, azzal a módszerrel, ahogy azt a madarak már évezredekkel ezelőtt megmutatták nektek. Ez mégis új az emberiségnek, csak nemrégen fejlesztette ki a módját. Mennyi ideig néztétek a madarakat és vágyakoztatok a repülésre? Mióta használták az egyes kultúrákban sárkányrepülőt? Ti még fel sem találtátok. Milyen az, amikor az emberi lény gondolkodása korlátlan? Ezt még sohasem találtátok fel. Végül, kb. 100 évvel ezelőtt két kerékpárkészítő végre feltalálta. Most megkérdezem, nem úgy tűnik nektek, hogy történt itt valami, ami egy kicsit eltér a megszokottól? Tudtátok-e, (és most újra elmondom), hogy az a két kerékpárkészítő csak egy héttel döntötte meg az első emberek által végrehajtott repülés rekordját? Mások ugyanúgy párhuzamosan dolgoztak ezen, a Föld más részén. Tudtátok-e ezt? Ennek ez az oka: mert a Szellem csak akkor ülteti be az ötleteket és az újításokat, ha már készen álltok rá és nem előbb. Ezek a látszólag nyilvánvaló dolgok azért láthatatlanok az ember számára, mert nem tud ezekre gondolni. Ez így van mindenütt az embereknél, ha tudtok róla, ha nem.

Hány évig tartottátok szükségesnek, hogy városállamaitok köré erődítményeket emeljetek, hogy kizárjátok más városok lakosait? Az emberek falakat emeltek és rendszeresen háborúztak azért, hogy mások ne kapják meg az ő tulajdonukat. Mennyi időbe telt tehát, hogy rájöjjetek, talán meg is lehetne osztani forrásaitokat, sőt kereskedni is lehetne azokkal, hogy egymás között megosszátok amitek van, úgy hogy végül mindenki nyerhet a folyamatban? Micsoda koncepció! Valóban, nem olyan régen történt. Az, hogy egyesítsétek, amitek van, ahelyett, hogy szétdaraboljátok, csak az utóbbi 75 évben történt meg. Miért nem történt ez meg 1.000 évvel ezelőtt? Ehelyett mindig kijelöltétek a határokat és hadsereget állítottatok fel, hogy biztonságban legyetek. Most, hirtelen megszületett az az ötlet, hogy országok közös csoportja megossza forrásait, vámfizetés nélkül kereskedjen egymással és tudatosan közös védelmet alkalmazzon. Észrevettétek ezt? Nos, álljatok készen ennél is többre, mert teljes kontinensek fognak majd össze a jövőben. De miért tartott ez ilyen sokáig?

Nem is olyan régen még gyarmatosítók voltatok. Ti mindezt megtettétek, mivel mindezek megtörténtek veletek. Hadseregek űztek ki embereket úgy, hogy ahol megjelentek, ott elvették a földet és annak forrásait. Ez volt a gondolkodási módja azoknak az időknek. Most azt mondjátok, hogy: "Ma már túl vagyunk ezen." Nem igazán, nem eléggé. De majd túl lesztek...

Az új ötletek olyan dolgok, amikre sohasem gondoltatok. Ezeket az ötleteket meg fogjátok kapni, úgy hogy meglesznek a válaszok azokra a fontos kérdéseitekre, melyek a társadalomban felmerültek mióta megszülettetek. A felfedezések tiszta vizet hoznak majd minden ember számára, aki a bolygón él. Olcsón és mindenütt. Ezek az ötletek lesznek majd, amelyek minden okát megszüntetik majd a környezetszennyezésnek és ha később visszagondoltok rá, azt mondjátok majd, hogy: "Ez a megoldás mindig is a rendelkezésünkre állt. Miért nem gondoltunk rá? Miért nem tettük meg ezt már régen?" Mert nem volt itt az ideje és még nem álltatok készen. Nem vetettétek még el a magokat és még a régi energiával küzdöttetek, vívódva, hogy kiirtsátok-e magatokat 2012 előtt. Most nem tettétek... most nem.

Furcsa ez a sok latolgatás és az, amennyit a szociológusaitok tanakodnak "az emberiség nagy problémáin", mert az új ötletekkel az összes felmerülő kérdés megoldódik úgy, ahogyan az a múltban is történt. Emlékeztek rá? Kétszáz évvel ezelőtt még azt mondták a társadalomkutatóitok, hogy az emberiség számára nem lesz elegendő élelem, mert nincs több termőföld, ami eltarthat ekkora népességet. Akkor feltaláltátok a vetésforgót és a műtrágyákat. Hirtelen minden kis földdarabon sokkal többször lehetett vetni, mint azelőtt. Emlékeztek-e azokra a jóslatokra, hogy nem lesz majd elég tűzifa, hogy otthonaitokat fűtsétek? Talán már-már el is felejtettétek. Ez még ez elektromosság ideje előtt volt. Ez így folytatódik tovább és tovább.

Láthatjátok, a mai feladatok is csak olyanok, mint a régiek. (1) Hogyan lehet bővíteni a nagy nemzetek erőforrásait, anélkül, hogy támadható legyen és hogy ne legyen szükség nagy infrastrukturális beruházásokra. Mert jön a hideg és több energiára lesz szükségetek. (2) Mit tehettek a környezetszennyezés ellen? (3) Mi a helyzet a világ túlnépesedésével? Néhány szakértő majd azt mondja, hogy erre a válasz egy nagy világjárvány lesz. A természet (Gaia) el fogja pusztítani a teljes népesség egyharmadát. Az évszázad nagy gondolkodói ezeken a feladványokon törik a fejüket és azt mondják, hogy valós problémákkal kell szembenéznetek.

Hadd tegyek fel nektek egy kérdést. (1) Mi lenne, ha ti mindannyian megszüntetnétek az energiaproblémát? (2) Mi lenne, ha a környezetszennyezést okozó források egyszerűen eltűnnének az új találmányok és ötletek hatására és a természeti környezet újra megtisztítaná önmagát? (3) Túlnépesedés? Feltételezitek, hogy a népesség száma továbbra is exponenciálisan emelkedik, mert az emberek buták és nem tudnak segíteni magukon. Ez kedveseim tudatosság és nevelés kérdése és ez meg fog változni. Képzeljétek el, hogy sok országban nem fog emelkedni a népesség száma - és ez általános lesz. Észrevettétek, hogy néhány gyermek már azon gondolkodik, hogy legyen-e egyáltalán gyereke? Micsoda gondolkodásmód!

Készülj fel a régi és az új különválására

Ez egy új hajnal, de ez minden. A nap átkúszik a horizonton, mintha azt mondaná, hogy: "Visszatértünk" De egy ideig nem fogjátok látni a tiszta égboltot fénymunkások, mert az elengedés folyamatában azokkal a különválásokkal kell foglalkoznotok, amelyek előjönnek. Ezek a különválások azoknak az embereknek az ellenállásából adódnak, akik nem akarnak a fény felé menni és meg akarják tartani azt, amijük van, mivel azok a dolgok segítik őket. Úgy érzik, ez a megfelelő irány, mert a múltban is ez segítette őket és ez biztosítja a megélhetésüket (túlélésüket). Nem fogják megérteni, hogy a dolgok drámai módon megváltoztak.

Minden a New-Age részét képező dolog, kezdve azzal, amit itt hallotok (ebben a közvetítésben) egészen addig, amiket a gyógyítók alkalmaznak, átkalibrálódik. Minden olyan elmélet, amit eddig tanultatok arról, hogy "hogyan működnek a dolgok megfelelően", már nem állja meg a helyét. Sokkal nagyobb szerepet kap az egyéni szellem. Ez azt jelenti, hogy kevésbé kapnak figyelmet a csoportok, sokkal nagyobb fontosságú lesz az egyéni tisztánlátás.

"Várj csak Kryon, ennek így nincs értelme. Mindenki tudja, hogy minél több ember vesz rész együttesen, annál jobb lesz az eredmény. Azért lesz jobb az eredmény, mert több bölcsességen alapszik minden." Valóban? Álljatok készen egy gyökeresen másfajta koncepcióra kedveseim. Hány életet élt le a lelketek? Úgy gondoljatok erre, mint a saját bölcsességetek megnyilvánulása és csak erre támaszkodjatok a válaszok keresésében, bármi is legyen a kérdés. "Ez őrültség Kryon, mi a helyzet a törvényekkel, a szervezetekkel, a közös célokkal és a csoportos törekvésekkel a terveket és energiát illetően? Dobjuk ki a megállapodásokat? Mindezek csak a közösség által kapnak értelmet."

Kedvesem, hogyan mondjak el neked olyan koncepciót, amiről még nem tudsz? A ma közös tudata holnap már őrültség, ha az új információ által az már elavult lesz. Értitek? Mi lenne ha, az egyén összes bölcsessége azokból a paraméterekből fakadna, melyeket az összes előző élete során összegyűjtött és ezek mindenki számára hozzáférhetővé válnának? Mi van akkor, ha létezik egy szent minta, ami mindenki számára egységesen elérhető, de csak egyénileg lehet eljutni hozzá? Akkor az egyén egyedül talál rá a szent válaszokra a fátyol mögül, nem pedig egy közösségi gyűlésen. Elmélkedjetek el ezeken a dolgokon, mielőtt azt mondanátok, hogy az úgynevezett "józan ész" olyan valami, ami állandó.

Mindezek a dolgok újak lesznek és úgy tűnik, szúrni fogják a szemét sokaknak, akik egy életen keresztül azt gondolták, hogy mindezt tudták és az látják, hogy most követik őket azok, akik sohasem hitték, hogy mindez lehetséges. Számítsatok rá, lesz egy elszakadás azoktól, akik nem akarnak együtt haladni az új dolgokkal és sokan közülük öreg lelkek lesznek.

Minden, amiről itt most beszélünk, az üzenetet olvasó öreg lelkek érdeklődésének középpontjába kerül. Öreg lelkek ezrei fogják ezt olvasni a jövőben. Most megmondom, tudom, hogy kik vagytok. Ti nem csak a bolygó új reménységei vagytok, ti mindig is a bolygó reménysége voltatok. Nincs itt semmi sem, ami új lenne, kivéve, hogy végül könnyebben mennek majd a dolgok. De most még meg kell értenetek a változás folyamatát és ez a változás nem mindig tűnik kellemesnek. Ezért várjátok könnyed izgalommal ezt az új energiát az új igazság robbanásszerű beharangozása helyett. Többféle módon haladtok a fény felé, mint azt valaha is tettétek és még az "igazságotok" is megváltozhat majd.

Az új-öreg lélek

Hadd foglaljam össze: szükségünk van rátok. Nem vagytok még készen és senki sem megy el. Még több csatorna fog megnyílni és még több segítő entitás érkezik. Erőteljes információk érkeznek majd olyan forrásokból, amelyekről nem feltételeztétek volna. Képesek lesztek eldönteni, hogy az hiteles-e vagy nem és ez egyszerű lesz. Meg tudjátok állapítani az energiáról, az üzenetről és annak szállítójáról. Mindaz, amit hallanotok kell, az csak egy kis információ lesz és tisztán fogjátok tudni, hogyha az egy hamis csatornán keresztül érkezik. Ez azt jelenti, hogy az a részed, amit tisztánlátásnak neveznek, növekedni fog.

Jobb lesz az intuíciós képességed, mert az erőidnek már nem a sötétséggel kell hadakozni. Ez szépen, lassan fog megtörténni. De most azt mondom, hogy: szükségünk van rád és arra, hogy izgalommal várd azt, ami előtted áll. Éppen most léptél ki egy több, mint 30.000 éves sötét korszakból. Újra megismétlem kedvesem, hogy eljön majd a nap, talán a következő precesszió lesz az, amikor az emberiség történelmébe a 2012-es előtti évek nem is fognak beleszámítani, mint társadalomkutatás szempontjából életképes vagy használható évek. Ez az, ami előttetek áll: egy új korszak kezdete.

Az új gyermekek

Azt hiszem ennek a közvetítésnek ez az iróniája: az előttem ülő emberek azt mondják, elfáradtak. Hosszú időn keresztül harcoltak és ezt fogják folytatni az átkalibrálás után is. Ahogy átkelnek a fátyolon, ahogy azt mindig is teszik, gyermekként térnek majd vissza (természetesen), de a DNS-ük már egészen más lesz, mint ami valaha is volt. Mivel az öreg lelkeknek már soha nem kell mindazon keresztülmenniük, mint azelőtt, hiszen az energia már nem a régi. Ők már úgy ébrednek fel, hogy teljesen tisztában lesznek azzal, hogy kik ők (ezek az új akasha örökségének a jellemzői).

Gyermekként ők már ismerni és látni fogják a színeket (interdimenzionális látással). Gyermekként rendelkeznek majd az öreg lélek önazonosságával, (tudják, hogy már azelőtt is éltek). Mire 13 évesek lesznek, már tudni fogják, miért vannak itt, (az élet iskolájának koncepcióját jól ismerik). De, ez te vagy! Most rólatok írtam, mindannyiótokról. Öreg lélek, ez a legnagyobb változás, amit valaha is tapasztaltál, lehet, hogy egy emberöltőnyi időt vesz igénybe, de megtörténik. Azok, akik hallják ezeket a szavakat és olvassák ezt a szöveget, akkor majd tudni fogják, hogy igazam van és a tudatosságnak egy teljesen új paradigmájában ébrednek fel újra a Földön.

A tanárok világszerte átírják a tanításaikat, mert a gyerekek már teljesen mások lesznek. Ismétlem, ezek nem olyan dolgok, amikre számítotok. Ezek nem egyszerűen új idők, ez sokkal inkább egy új emberiség. Csak azt mondhatjuk, már elmondtuk nektek, hogy meg fog történni. Olyan sok éve már, hogy eljöttem hozzátok (1989) és azt mondtam, nem úgy fogjátok bevégezni, ahogy azt a próféciákban olvastátok, az nem fog megtörténni. Azt mondtam nektek, hogy sokkal jobbra számítsatok. Mondtam, hogy csak figyeljetek. Figyeljetek!

De voltak olyan öreg lelkek, akik azt mondták: "Nem." Azt mondták, Kryon az évszázad gonosza, azért, mert olyan információt hoztam nektek, ami mindazzal ellentétes volt, mint amire számítottatok. Most itt ültök 2013-ban és azt kiálthatnátok: "Igazam volt" De helyette én kiáltom: "Igazatok volt." Mert ti hoztátok létre ezt a változást kedveseim! Ti hoztatok ide engem. Ti hoztatok át bennünket a változáson kedveseim!

Isten óvja az emberiséget és mindazt, amit az Univerzumban képvisel.

És ez így van.

Kryon


Fordító - Főző Anna

Ha tetszett, amit olvastál, akkor az alábbiakkal megoszthatod,
vagy ha megteheted, akkor akár támogathatod is a munkát...

Jogi nyilatkozat

Támogatás

Kapcsolat