 |
 |
Ne essetek kétségbe!
Ne essetek kétségbe!
Portland, Maine - 2014. augusztus 23.
( Forrás:
http://www.kryon.com/cartprodimages/2014
downloads/download_maine_14.html
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Általában sok félreértés van a közvetítéssel kapcsolatban és talán
ez a legalapvetőbb, amit hallottatok. Talán ha 3D-s nézőpontból
tekintetek rá, akkor valami különöset és szokatlant láttok. Azt lett
ugye mindig mondva nektek, hogy egy emberi lényt megszállhat
hirtelen valamilyen entitás vagy energia, és ekkor összefüggéstelen
információk jönnek elő. Ez összefüggéstelennek hangzik a számotokra?
A társam most teljesen félreállt és csupán hallgat engem. Elmondom
nektek, hogy ez nem szokatlan és nem furcsa dolog. Ez bármelyik
Földön élő emberi lény számára elérhető, és még csak nem is egy
"adottság", hanem egy veletek született dolog. Hiszen megmondta
minden mester nektek, hogy Isten bennetek van. Így a valódi istenség
magvait hordozzátok. Krisztus mester még azt is mondta: "Az Isten
fiai vagytok", ami azt jelenti, hogy a Teremtő biológiájával
rendelkeztek. Nem kellene akkor képesnek lennetek arra, hogy azzal
kommunikáljatok, ami ti magatok vagytok, hm? De ebben az energiában
nem passzol nektek, hogy ezt megértsétek. Beszéltem arról, hogy az emberi lényben a DNS milyen hatásfokkal
működik, valamint arról, hogy ez egyszerűen nem elég magas jelen
pillanatban ahhoz, hogy intuitív legyen. Tudjátok mit jelent az,
hogy "intuitív"? Azt, hogy azzal a tudattal születtek meg, hogy
létezik egy magasabb erő. A bolygó 85%-a, vagy még többen is,
hisznek a halál utáni életben - azon szervezetek tanai által,
amelyeknek tagjai, és amelyeken belül imádkoznak. Intuitív dolog
tudni arról, hogy a fizikai test halála után folytatjátok, viszont
nem intuitív dolog érintkezésbe lépni a bennetek élő Istennel. Így
oly sokaknak, akik ezt a közvetítést hallgatják, munkálkodniuk
kellett ezen a hiten annak érdekében, hogy idáig eljussanak és
átgondolják ezt a dolgot. Ennek megfontolása tesz titeket azzá, akik
vagytok. Mert nem csak hogy kommunikációs kapcsolatba kerültök a
bennetek lakozó Istennel, hanem azzá is váltok. Megváltozik a
személyiségetek, a biológiátok és az élettartamotok is. Egy haragos
emberi lény, aki egész életében dühöng, az ebből kifolyólag fog
korábban meghalni. Egy könyörületes emberi lény, aki nehezen dühödik
fel, és látja Istent másokban, az emiatt hosszabb életet fog élni.
Ez olyan 3D-s fizikai információ, aminek a harag kémiájához van
köze, az pedig megöl benneteket. A mesterek sokáig éltek. Azoknak, akik a bibliai időkben éltek, a
természetes élettartama hosszú volt. A DNS-ük működési hatásfoka
sokkal magasabb volt a tietekénél, melynek eredménye a hosszabb
élettartam, a több energia és a könyörületesebb lélek volt. Ezek
azok a dolgok, amiket 25 éve tanítunk nektek - ezek a spirituális
gondolkodás alapjai. Nem profitszerzésről szólnak, kivéve azt az
egyet, ami bennetek keletkezik. Nincsenek doktrínához kötve, kivéve
azt az egyet, amivel megszülettetek. Arra hívnak ki benneteket, hogy
nézzetek körül, és ha egy profitszerzéshez kötött utat választatok,
mert az kényelmesebb, akkor hát tegyétek azt. Ha azért választotok
egy tanítást, mert azt könnyebb követni, akkor tegyetek úgy. Mivel
Isten szeretetét mindegyikben meg fogjátok találni, és a kapott
üzenet hasonló lesz - hiszen az bennetek van. Tehát ennek
közvetítése nem Kryon különleges kiváltsága. Ez az emberiség egyedi
tulajdonsága. Egyre többen és többen kezdenek ráébredni spirituális
szuverenitásukra: arra hogy az emberiség nem azért van itt, hogy
tagjai áldozatok legyenek, hogy szenvedjenek, valamint hogy más
emberek különböző korlátozásokat rakjanak rájuk, azzal a céllal,
hogy irányítsák őket. Ez ugyebár maga a felhívás arra, hogy törjetek
ki a régi paradigmából. Nos, leginkább azokhoz beszélek, akik azt
mondják: "Én már egy éve kitörtem ebből a paradigmából!" A válaszom
nektek erre az, hogy most pedig egy újabból kell kitörni. Bárhogy is
csináltad eddig kedvesem, azt mostantól másképpen fogod. Közvetítést
közvetítés után adtunk át nektek arról, hogy ez mit is jelent,
hogyan működik és hogyan is néz ki. A következő közvetítés, amit egy
pár óra múlva - amely számomra egy pillanat - át fogok adni nektek,
az a bolygón élő fénymunkások legnagyobb félelmeiről szól majd.
Arról, ami valójában itt most zajlik. A csapdákról, amik arra
kényszeríthetnek benneteket, hogy feladjátok. Ha ismeritek az
igazságot arról, hogy mi történik a bolygón, a folyamatban lévő
átkalibrálásról, akkor lesz ennek értelme számotokra, és ki fogtok
tartani. Ha nem ismeritek, akkor hajlamosak lesztek mindezekkel
kapcsolatban mosni kezeiteket. Mit éreztek most? Lehetséges, hogy ez valódi? Egy olyan energiától
származó üzenet a fátyol túloldaláról, aki ismer benneteket, a
neveteket, az életeteket. Lehetséges ez? Több mint lehetséges,
kedveseim. Azt akarom, hogy most együtt ereszkedjünk bele a
középpontotokba, és lássatok meg ott engem. Egy sokaság vagyok. Én
képviselem a Mindenség levesét. Mindannyiótokban benne vagyok, nem
csak a színpadon ülő emberben. Én képviselem minden létező Teremtő
Forrását. Az összes bolygó ebben a galaxisban ugyanebből a Teremtő
Forrásból származik, és ők szintén ismernek engem. Ebben a
pillanatban nem Kryon vagyok, hanem a Nagy Teremtő Forrás
képviselője. Nincs nevem, mert egy sokaság vagyok. Ez vagytok ti is
- elérhető számotokra, a részetek. Szeretném ha tudnátok, hogy
amikor elhagyjátok az épületet, vagy befejezitek ennek a
közvetítésnek a hallgatását és a dolgotokra eredtek, akkor számunkra
semmi sem változik. Mi mindig veletek leszünk, és fogjuk a
kezeiteket, hogy teljesen és totálisan függetlenek lehessetek
spirituálisan, de ne legyetek ezáltal egyedül. Hogy sohase legyen
szükségetek más emberek társaságára, hacsak nem éppen erre vágytok.
Ez Isten szeretete. Ez az, amit minden mester ismert. Láthattátok a
szemeikben. Elégedettek voltak, ugye? Isten szeretetét láthattátok
meg bennük. A legtöbbjük egyedül járt a Földön. Hogyan csinálták?
Nos, ez a felkérés! Nem is olyan nehéz, ha felismeritek, hogy mi is
van itt kibontakozóban. A Föld bolygón élő új ember ezt hamarabb
fogja elkezdeni felismerni, mint ahogyan azt a régi emberek voltak
képesek. A fiatalok előbb meg fogják ezt látni. Lehet, hogy nem
ugyanezeket a szavakat rendelik majd hozzá, mint amiket én most
átadtam. Helyette intuitív és veleszületett dolog lesz az, hogy úgy
bánjanak másokkal, ahogyan velük szeretnék, hogy mások bánjanak.
Hogy a béke titka a Földön az, hogy összehozzuk a dolgokat, ne pedig
szétválasszuk őket. Hogy ezen bolygó fennmaradásának titka az élet,
nem pedig a halál megteremtésén nyugszik. Egy teljes olyan nemzedék
van leszületőben, aki különbözik azon régi generációtól, aki az ezen
a bolygón való túlélést a háborúskodással tette egyenlővé. Ez az
kedveseim, ami megváltozik. Meg fogjátok látni. Ez minden mostanra. Ne csukjátok be az ajtót, amikor azt mondom,
hogy: "és ez így van!" Ne csukjátok be az ajtót! És ez így van.
Kryon
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól! A közvetítés folyamatához az szükséges, hogy a társam félreálljon.
Ha hallgattatok már különféle általa közzétett közvetítéseket, akkor
elmondom, hogy minden alkalommal lezajlik valami, aminek
valószínűleg nem vagytok tudatában. Van egy űr, egy csend az
üdvözlésem és az első szavaim között. Ebben a csendben a társam egy
olyan tanult folyamaton megy keresztül, amelynek keretében félreáll,
és bezárja az ajtót mindaz előtt, ami ő maga. A közvetítések azért
nem túl hosszúak, mert nem képes sokáig ebben az állapotban maradni
- amint ezt páraknak már el is magyarázta. Ekkor ő is csak
hallgatóság, akárcsak ti, de egy idő után a túlélés miatt vissza
kell térnie, és mi ezt tiszteletben tartjuk. Még ebben az üzenetben
is tiszteljük - időzítés, és hosszúság szempontjából is, holott ez
egy fontos üzenet! Ez mindenkinek szól, és most aktuális! Ezen
közvetítés dátumának fontosságát az is kiemeli, hogy pont ez lett
kiválasztva az átadására. Mondhatni, megnézhetitek, és láthatjátok,
hogy milyen nap van ma. Ez amiatt fontos, ami jelenleg a bolygón
történik. Kedveseim, megadom számotokra a címet: "Ne essetek
kétségbe!" Mi a leginkább sértő azok számára, akik szeretik Istent és érzik a
jelenlétét, valamint megértik az élet alapelveit? Mi a leginkább
visszataszító a számotokra? Nos, épp ez történik most a bolygón. Mi
az a legrosszabb dolog, ami elválaszt benneteket Istentől? Mi lehet
az? Egyetlen szó: félelem. Ha félni kezdtek drága családom, akkor a
sötét oldal nyer. Szeretném átvenni veletek a félelem néhány
alapkoncepcióját, és meglehet, hogy ebben a folyamatban minden itt
lévő szívet megérintek. Keresztülmentetek egy évnyi átkalibráláson,
majd átbotladoztatok az idei év kapuján, és aztán még ennek az első
6 hónapjában is lassabban haladtatok, mint ahogyan szerettetek volna
- ráadásul csakis olyan a dolgokkal szembesültetek, amiket nem
értetek. Tettem egy utalást, adtam egy előrejelzést arról, - vissza
is nézhetitek - hogy körülbelül ebben az időben háború lesz a
Közel-Keleten. Lett is. Ez nem véletlen - mint ahogy a bolygón most
történő dolgok egyike sem a véletlen műve. Beszélni fogok ezek közül
néhányról mindjárt, de előbb személyesebbre venném a hangvételt.
Kedveseim, 25 évvel ezelőtt azt mondtuk nektek, hogy a bolygószintű
váltás lehetősége létezik. A kihalásotokkal kapcsolatos
előrejelzések valódiak voltak abban az időben, amikor azok át lettek
adva. Mindegyik, mivel ez volt az, ami felé tartottatok. A bolygó
legkifinomultabb ezoterikus elméi adtak át nektek félelemmel teli
információt arról, hogy mi is lebeg a fejetek felett. Azok az
előrejelzések átadásuk pillanatában helyénvalók voltak, különösen
1987 előtt. A Harmonikus Konvergenciát követően, miután a dolgok
elkezdtek megváltozni - amit a "hógolyó legördülésének" fogunk hívni
- láttuk a lehetőségeket, és én 1989-ben megérkeztem. Az üzenetek akkoriban egyszerűek voltak, mivel céljuk csak a
figyelmetek felébresztése volt. Elmondtam nektek, hogy vessétek le a
karmátokat. Mondtam nektek, hogy készüljetek fel hatalmatok
megragadására. Elmondtam nektek, hogy a bolygó nem fog elpusztulni,
nem lesz világvége, és nem lesz III. Világháború sem. Most pedig itt
ültök 2014-ben és tudjátok, hogy igazam volt. De pont amikor azt
gondoltátok, hogy: "Talán majd most!" ...abban a pillanatban a
virágoskert, amiben sétálni vágytatok, mégsem volt elérhető. Mert
egyelőre még nem az. Épp amikor már úgy gondoltátok, hogy a dolgok
jóra fordulhatnak, és magasabb tudatosságot, az élet szépségét,
megértést és toleranciát fogtok látni - egyiket sem kaptátok meg.
Nem erre számítottatok! Mindjárt beszélni fogok róla. Mik egy
fénymunkás és egy öreg lélek legnagyobb félelmei? Az első számú - nevezzük csak nevén: a változás. Nem szeretitek a
változást, én mégis azt mondtam nektek, hogy márpedig jönni fog,
mert jönnie kell. Ez most egy átfogó visszatekintés! Semmi sem lesz
már úgy, mint ahogy az régen volt. Mondtuk nektek, hogy többé nem
létezik olyan, hogy "normális". Miért féltek ettől? Hallom, ahogy
erre most az a válaszoljátok, hogy: "Mert ezek a változások rosszak!
Mert amit látunk, az nem az, amire számítottunk. Jó változást adj
nekünk, ne rosszat!" Féltek tőle. Féltek, mert nem értitek. Ne
essetek kétségbe! Ezek a változások, amiknek azért kell végbemennie
az emberiségben, hogy béke legyen a Földön, és hogy változás álljon
be az emberi természetben, el fognak tartani egy ideig. Újra és újra
elmondtuk nektek: elvetettétek a fény magvait. De ne várjátok azt,
hogy másnap felkeltek, dobbantotok párat a lábatokkal, és ezek
azonnal, jól láthatóan nőni kezdenek - mert nem nőnek olyan gyorsan.
Mennyi idővel az ültetés után mutatja meg magát egy termény? Eltart
egy darabig, mire az ember elhiszi mégcsak azt is, hogy megeredt! És
íme, már panaszkodtok is. Hallom én jól. "Erre nem számítottunk!
Elültettük a magvakat, és vihar jött ránk!" Ez megijesztett
benneteket. Vajon jól csináltátok? Avagy rosszul? Elfelejtettetek
valamit ültetéskor? Ne essetek kétségbe! Nem felejtettetek el
semmit! Egyetlen dolgot sem! Viszont hallgassatok csak most ide.
Amikor elvetettétek a fény magvait, akkor azt nyilatkoztátok ki a
sötét oldal számára, hogy kihívjátok az ezen a bolygón uralkodó régi
energiát. Átléptetek egy határvonalat, a Föld billegése folytatódik,
a napéjegyenlőségek precessziója nem ért véget, és ti még mindig itt
vagytok! Kedveseim, ez volt az ősök jóslata: hogy amikor mindez
eljön, akkor elültetitek annak magvait, ami által ebből a bolygóból
a fény bolygója lesz, és elkezdődik a Föld energiájának a
meglágyulása. Elvetettétek a lelki tudat magvait, a szellemi
tudatosságét, a szelídségét, a szeretetét. Minden, amit az imént
felsoroltam, gyökeresen ellenszegül azok szándékaival, akik
gyűlölködést és gonoszságot akarnak. Érzik ezt! Pontosan tudják,
hogy kik vagytok. Nem 3D-ben, hanem energetikai szinten: párbajra
hívtátok ki őket! Mindezen változás velejárói az átkalibrálás nehézségei, amelyeket jó
páran közületek meg is tapasztaltak. Vizsgáljunk meg ezekből párat.
Miért is kéne csorbát szenvednie az egészségeteknek a spirituális
átalakulás ideje alatt? Nem gyógyulásra kellene inkább számítsatok a
problémák helyett? Nos, az az emberi lény, aki úgy gondolta, hogy
megtarthatja összes régi felszerelését, beléphet vele az új
energiába és minden rendben lesz, az nem érti meg azt, hogy a régi
szerszámok ott nem fognak működni. A DNS-etek, a tudatosságotok és
maga az egészséghányadosotok átkalibrálása - ezek mind problémákkal
fognak járni. Néhányatoknál ennek metaforikus értelemben véve
egészségügyi következményei voltak. Itt nem arról volt szó, hogy
valami baja volt a testeteknek, hanem arról, hogy ez mit is jelent.
Gond volt a fületekkel, a szemetekkel, vagy valamelyik szervetekkel?
Ezek mind más dolgokat jelentenek! Mi volt a lecke? Mi a lecke most?
Informálódjatok ez ügyben kedveseim, mert önmagatok és az
egészségetek átkalibrálása ijesztő, ha nem értitek, hogy mi is megy
végbe. Megijedtetek? Azt gondoltátok, hogy: "Mit csináltam rosszul?
Hát a gonosz győzedelmeskedik ezen a bolygón? Valami olyan kerített
a hatalmába, amire nem számítottam? Miért kellene, hogy egészségügyi
gondjaim legyenek?" Mondtam már valaha nektek, hogy mi okozza az
általános megfázást? Amit mellesleg soha, de soha nem fogtok
meggyógyítani. Az, hogy emberek vagytok! Az általános megfázás a
sejtek egészséghányadosának átkalibrálása. Kell egy kicsi belőle
annak érdekében, hogy a testetek azon részeit ösztökélje, amelyek a
betegségekkel és a megfázással harcolnak, mert ekkor minden
bekapcsolódik. Továbbra is meg fogtok fázni! Kihívás - dupla vagy
semmi! Legközelebb, amikor megfáztok, mondjátok azt, hogy: "Köszönöm
Istenem a megfázásomat!" Vannak köztetek, akik tudják, hogy igazam
van, néhányan viszont azt fogják mondani, hogy: "Nos, ez nem lehet
igaz, mert én egy évben egyszer fázom meg, a barátaim pedig ötször.
Ezt akkor mivel indokolod, Kryon?" Nincs indoklás. Értitek azt, hogy
különböző emberek vagytok? Értitek, hogy mások a belső
folyamataitok, és a biológiátok is különböző? Ez ennyire egyszerű.
Egyes embereknek tovább tart, másoknak nem. Ez az, ami jelenleg az
egészségetekkel történik. Ne legyetek meglepve, ha egészségügyi
problémátoknak egy kis maradványát életetek egész hátralévő részében
hordozzátok emlékeztető jeleként annak, amin keresztülmentetek,
azért, hogy oda érkezzetek, ahol most vagytok. A test és a Szellem
az, ami ezt teszi. Semmit sem csináltatok rosszul! Ne essetek
kétségbe! Aztán ott vannak azok a gyógyítók, tisztánlátók és médiumok, akik
kimozdultak a középpontból és elveszítették a kapcsolatot. Lehet,
hogy nem teljesen, de épp eléggé ahhoz, hogy többé már ne akarják
csinálni. Rettegnek attól, hogy teljesen elveszítik. Munkál bennük a
félelem, és azt kérdezik: "Mit tettem rosszul? Miért most történik
ez?" Néhányan a karrierjük csúcsán vannak: a munka jobban megy, mint
valaha, és rádöbbennek, hogy egy kissé elmozdultak abból a
középpontból, amiben azelőtt voltak - és ez nem elfogadható. Nincs
ahhoz fogható, mint a dolgok legbelső lényegében, a velejében lenni,
ugye? Amikor beleereszkedsz a középpontba, gyógyító, akkor pontosan
tudod, mi a teendőd. Médium, tudod, hogy mit kell tenned.
Tisztánlátó, tudod a dolgod. Amikor benne vagy, jön minden magától,
édes és gyönyörű áramlással, az eredmény pedig látványos. Mindazok,
akik eljönnek hozzátok, valóban segítséget és gyógyulást kapnak, és
ti azzal fejezhetitek be a napot, hogy azt mondjátok: "Jó munkát
végeztünk." Nos, amikor ez a kapcsolat elkezd halványulni - még ha
csak egy kicsit is - akkor az bizonytalansággal, félelemmel, és
fájdalommal teli. Bántja a szíveteket, mert nem értitek, hogy Isten
miért hagyott el benneteket, és miért vett el valami ilyen jó és
csodálatos dolgot. Figyeljetek rám, egyetlen egy valamit akarok
nektek most mondani: ne essetek kétségbe! Nemcsak hogy visszajön,
hanem ha félreteszitek a félelmet és lazítotok, akkor ez duplán jön
vissza! Ez az átkalibrálás folyamata, ami időt vesz igénybe. Idővel
a testetekben lévő összes sejtnek át kell váltania. Az állandó testi
megújulási folyamatok azt szolgálják, hogy az új tudatosság áthasson
egy régi energiájú testet. Gyógyító, tisztánlátó, médium - nem
veszítettetek el semmit sem! Az szeretném, ha csak magatokba
szállnátok, és - dupla vagy semmi alapon - azt mondanátok,
hogy:"Köszönöm Szellem azt, amit most megtapasztalok!" Ez a félelem
ellentéte. Ez a hit! Ez az a fénymunkás, aki megtanulta a leckét
megtapasztalás által, és rendelkezik a megfelelő bölcsességgel. Őket
nem lehet megtéveszteni, azzal, hogy "elveszítették". Nos - ha már az elvesztésről beszélünk - a másik félelem: azok, akik
a saját hitrendszerüket és teljes hitüket alapjaiban kérdőjelezik
meg. "Túl sok rossz dolog történt velem Kryon. Régen, amikor téged
hallgattalak, megvígasztalódtam. Most pedig csak falra hányt borsó,
amit mondasz. Semmit sem érzek már. Azon töprengek, vajon jól
csináltam-e? Bolond voltam, hogy mindezen évek alatt azt gondoltam,
hogy ezek a dolgok helyénvalóak és igazak?" Néhányan közületek azt
fogják mondani, hogy: "Az egyház semmit sem adott nekem, és most már
te sem! Itt ülök, és egyedül érzem magamat." Van egy üzenetem a
számotokra: ne essetek kétségbe! Várjátok meg, amíg azok a magok
csírázásnak indulnak. Fel fogjátok ismerni egymást! Rátok néznek
majd és azt mondják, hogy: "Köszönöm a türelmedet!" Kedvesem, fogd
meg a kezem! Megteszed a kedvemért? A folyamat időigényes. Végig
tudjátok csinálni úgy, hogy érzelmileg nem estek szét, nem
kérdőjelezitek meg magatokat, és nem szálltok bele a dráma
spiráljába? Ne essetek kétségbe! Kapaszkodjatok bármibe, amibe csak
tudtok! Ha szükségetek van rá, gondoljatok vissza arra, hogy milyen
volt. Bizony mondom nektek, hogy vissza fog térni. Hogy ez mennyi
ideig tart majd, az személyfüggő. Hányszor fáztok meg egy évben? Ez
egyéni dolog. Nincs egyetlen, univerzális megoldás mindenre és soha
nem is lesz. Olyan sok minden függ tőletek, és a bennetek zajló
folyamatoktól, tartsátok távol ettől a félelmet! Aztán amikor azt gondoltátok, hogy minden jobbra fordult, felrobbant
a Közel-Kelet. Beszéljünk róla. Többféle módon szeretném ezt a témát
megközelíteni. Az első dolog az, hogy emlékezzetek rá, megmondtam,
hogy ez meg fog történni. Az évezredeken keresztül tanított gyűlölet
nem fog egyszerűen felborulni azért, mert átléptétek a
napéjegyenlőségek precesszióját. Azok a kultúrák, akik sohasem
jöttek jól ki egymással, és belenevelték a gyerekeikbe, hogy ki az
ellenség, azok nem fognak hirtelen kedvessé és szeretővé válni
egykori ellenfeleikkel szemben. Ez nemzedékek bölcsességét igényli
annak érdekében, hogy végezetül leülepedjen. De most azt szeretném,
ha meglátnátok, hogy mi is történik valójában, hogy megérthessétek.
Hallgassatok csak ide! 3D-ben, amikor valamilyen
labdajáték-bajnokság van, akkor ugyebár olyan folyamat zajlik le,
amelynek során eldől az, hogy ki a legjobb csapat. Akik pedig végül
a döntőben összejönnek, azok a legjobbak legjobbika, nemde? Ők egy
végső csatában találkoznak, amely mindkettőjük számára nehéz lesz,
hiszen azzal harcolnak, aki a legkeményebben edzett. Öreg lélek,
találkozz tehát azokkal a bolygón lévő újakkal, akik mindent el
akarnak pusztítani, ami fény! Tudjátok, hogy kikről beszélek. Szinte
a semmiből, hirtelen bukkannak elő, és nem nyújtanak felemelő
látványt. Finanszírozással együtt tűnnek fel, és - minden körülmény
dacára - erősek. Ne essetek kétségbe, mert a fény fog
győzedelmeskedni! Azok, akik a gyűlöletet és az intoleranciát
támogatják, valamint nem tisztelik az életet, azok nem tudnak egy
olyan bolygón túlélni, amely az ellenkezőjét akarja. Nem is fognak!
De végig kell nézzétek az események kibontakozását - végig kell
nézzétek az egész bajnokságot! Fénymunkás, ez lesz a legrosszabb
dolog, amit csak el tudsz képzelni. Azt látni, hogy a sötét oldal
olyan szinten felerősödött, hogy az már a TV-közvetítésekbe is
bekerül, és mélyen át kell érezzétek ezt, hiszen mindannyian
empatikusak vagytok. Ez pedig arra késztet benneteket, hogy
feladjátok. Én is végigmentem mindazon, amin ti, mert veletek élek.
Látom a könnyeket, érzem az érzelmeket. "Istenem, ennek tényleg így
kell lennie?" A válasz: igen! Így kellett lennie, mert átléptetek
egy határvonalat, és a dolgok nem maradhatnak meg ugyanolyannak,
mint eddig. A fény és a sötétség közötti döntésnek végezetül meg
kell születnie ezen a bolygón. Nem portyázhatnak gyilkos csoportok
egy olyan bolygón, ahol a többiek a fényt akarják! Ne essetek
kétségbe! Nos, a bajnokság folyamatban van. Ha félelembe estek
bármelyik területen is, amiről beszéltem nektek, akkor azt mondom,
ezzel ti magatok szolgáltatjátok a muníciót a másik oldalnak. Ahhoz,
hogy eljussatok odáig, hogy megnyerjétek ezt a bajnokságot - és
bizony ti fogtok nyerni -, ahhoz félre kell tennetek a félelmet, és
ki kell bírjátok azokat a fájdalmas érzelmi nyilakat, amik akkor
hatolnak a szívetekbe, amikor azt látjátok, hogy életeket vesznek
el, és ártatlanokat gyilkolnak meg. A Közel-Kelet önmagára ébredt.
Nem csak Irakban vannak problémák, nem csak Egyiptomban, nem csak
Izraelben, hanem az egész területen. Irán felől eddig még nem is
hallottatok! Ők mindannyian végig fognak menni a folyamataikon. Mit fog csinálni a Föld népe? Ki fogja nyilvánítani a véleményét!
Mit akar a legtöbb ember ezen a bolygón? A múltban egyszerűen csak
figyelmen kívül hagyták a Közel-Keletet: "Csináljanak, amit
akarnak." Meg fogjátok látni, hogy ezúttal másként lesz. Látjuk,
hogy az a bizonyos hógolyó már gurul. A hógolyó egy hasonlat, ami a
bolygón élő emberek többségének magasabb tudatosságú gondolkodását
jelképezi. A fiatal emberek a hógolyó arcvonala. Ők lesznek azok,
akik először fognak tiltakozni. Ők lesznek azok, akik nem fogják
követni a gyűlölet és a háború vezetőinek az utasításait. Ők lesznek
a földi béke hajtóműve. Fénymunkás, az a dolgod, hogy elvetett
magjaid növekedését biztosítsad. Azok a magok a félelem mezején soha
nem fognak kihajtani és megteremni. Ne essetek kétségbe! Lehetne
világosabb, tisztább az üzenet arról, hogy mit is kell tennetek? Amikor befejezem ezt az üzenetet, azt szeretném, hogy maradjatok a
helyeteken egy ideig, és gondolkozzatok el mindazon, amit mondtam.
Aztán, amikor úgy érzitek, menjetek utatokra. Nem szükséges csendben
maradnotok. Csak azt szeretném, hogy ez a találkozó oly módon érjen
véget, ahogy nektek megfelelő. Ez lehet, hogy egy olyan üzenet lesz,
ami a másik oldalon álló önmagatoknak szól. Esetleg egy olyan üzenet
lesz, ami a testetekben lévő sejteknek szól. Lehet, hogy egy
megerősítés lesz. Lehet, hogy csak csend lesz. Nem kell hosszan
időznötök, csak eléggé ahhoz, hogy igazoljátok a Szellem felé azt,
hogy meghallottátok, amit ma mondtam. "Drága Szellem, nem fogok
félelembe esni! Segíts nekem, hogy emlékezzek erre! Segíts nekem,
hogy emlékezzek a nagyszerűségemre, drága Istenem! Segíts nekem
megóvni a fény magjainak mezejét a félelemmel, kétséggel és
aggódással való beszennyeződéstől, hogy így erőssé növekedhessenek!
Ennek eredményeként lesz fény a bolygón és béke a Földön. A
közösségi szellem felépül. Összeolvadás lesz, nem pedig részekre
szakadás - amiben az ellenségek végül egymásra tudnak majd nézni, és
képesek lesznek egymás mellett élni. A megértés és a tolerancia
által végül ki fog alakulni az optimális állapot. Hadd legyek én az
egyik, aki elveti ennek a magját!" Ez eléggé jó kezdés lenne! Gondolkozzatok el ezeken a dolgokon, mert
ezek képviselik ma az igazságot. És ez így van.
Kryon
Átíró - Konrád Bálint
Fordító - Korontai Éva |
|
|
 |
 |
|
Ha tetszett, amit olvastál és megosztanád másokkal, esetleg meghálálnád, támogatnád a munkát, akkor itt megteheted:
|
|
|