Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a
Mágneses Szolgálattól!Az itt ülők egy 3D-s világban ülnek a székeken. Néhányak közületek
figyelnek, de az csak a korlátozott valóságotok, amely a füleiteken
keresztül hallgat. Az igazság az, hogy ez az üzenet túlmutat a 3D-s
információn. Az üzenetem az öreg lelkeknek szól ebben az adott
időben a bolygón - és ez pedig a sötétség kinyilatkoztatásai. Ez nem
egy sötét üzenet, hanem inkább egyfajta gratuláció, magyarázat.
Talán részletesebb is annál, mint amit azokról a dolgokról akartatok
tudni, amiket sohasem akartatok megismerni. De nem hagyhatjuk ezt
szó nélkül, ahogyan ti sem. Olyan finoman közelítjük meg ezt a
témát, ahogyan csak tudjuk, azon fénymunkások és öreg lelkek miatt a
bolygón, akik semmi mást nem éreztek a legtöbb életükben, csak magas
tudatosságot és szeretetet.
A fény és a sötétség régi aránya
Hol is kezdjük? Néztétek a híreket mostanában? Meglepődtetek
néhányszor azzal kapcsolatban, ahogyan a dolgok zajlanak? Ha erre
igennel válaszoltok, akkor azt mondom nektek, hogy nem figyeltetek
azokra az információimra, amiket sokszor átadtam a számotokra. 2 éve
információt adtam át pontosan erről az időszakról. Azt mondtam el
nektek, hogy az átkelés ezen átkalibrálási hídján, fel fogja
borítani a sötét és a fény energiájának az egyensúlyát a bolygón.
Talán láttatok valami olyasmit, amit az "igazság mérlegének" hívnak?
Ez egy szimbolikus ikon, amin egy bekötött szemű alak egy
súlymérleget tart. A mérleg két serpenyője van kiegyensúlyozva
mindkét oldalon. Olyan ez, mint egy gyógyszerész mérleg, amit
néhányatok ismer, így ismerős számára a hasonlat. Ez mutatja meg az
egyensúly iránti vágyat az életben, különösképpen a korrektséget és
az igazságot. Ez az egyensúly keresése a tudatosságban. Azt
gondolom, hogy megvan a kép az elmétekben erről.
A fény és a sötétség paradigmájában, évezredek óta egyáltalán nincs
egyenlőség. Sohasem voltak egyensúlyban. Az egyik serpenyőben az
van, amit mi sötét tudatosságnak nevezünk, a másikban pedig a fény
tudatossága. Az egyik mutatja a sötétséget, amely mindig a nyerő
volt.
Most mielőtt elkezdjük, azt szeretném ha látnátok, hogy miről nem
beszéltem. Nem beszéltem arról az egyik serpenyőről, ahol gonosz
szellemek és sötét entitások vannak. Nem mondtam el ezt, azt
mondtam, hogy sötét tudatosság. Másrészről nem mondtam el, hogy
léteznek angyalok és szellemek, dévák és koboldok sem. Nem beszéltem
erről, azt mondtam, hogy fény tudatossága. Most tanítom meg. Azt
szeretném, ha ismernétek a különbséget mindezen dolgok között. A
sötétség és a fény közötti különbség, amiről éppen most beszélek, az
a fejlett emberi lény tudatossága.
A mérleg korszakok óta létezik és a sötét emberi tudatosság
túlsúlyban volt a fénnyel szemben. Kikerült az egyensúlyból és ti
tudjátok is ezt. Az elmúlt életeitek történetének része a háborúk, a
halál és a szomorúság, illetve az a túlélő tudatosság, amelynek a
bolygó részese volt. Ez a legfőbb harc a Földön lévő öreg lelkek
számára, és ti tudjátok is ezt.
Idézzétek most fel ezt az arányt, annak az aránytalan módján,
megdöntve, ahogyan a sötét tudatosság oldala van erős túlsúlyban. A
fény tudatossága nem tud előrébb jutni és nincs egyensúly. Ennek
életről-életre ez volt a módja a számotokra és mindennek
körülöttetek. Ez a Földön lévő emberiség története.
Mik a kilátások arra nézve, hogy ezt megfordítsátok? 25 évvel
ezelőtt elmondtam nektek azt, hogy az arányok megváltoznak. Több
mint 25 évvel ezelőtt, ezek el is kezdtek megváltozni és a fény vált
erőteljesebbé. Egyre több lett belőle, több kvantum rész lett,
jobban kapcsolódva a másik oldalhoz. Az egyensúly elkezdett
megváltozni egy jobban kiegyensúlyozott állapot irányába. A
világháborúk abbamaradtak, észrevettétek? A dolgok tényleg jobbá
lettek a bolygón, észrevettétek? Sok korábban ellenséges ország
működik együtt, a régi állandósodott háborúskodó energia helyett.
Észrevettétek? Egy teljesen új fogalom kezdődött el, egy új
paradigma és az arányok elkezdtek kiegyenlítődni. A csata
elkezdődött.
A csata elkezdődik
Amikor eljött 2012, felbukkant a napéjegyenlőségek precessziója és a
tudatosság új naptárai lettek elfogadottak. Az emberiség megcsinálta
és elkezdtem arról beszélni, hogy mi is következhet. Beszéltem a
magvak elvetéséről a gondolkodás új paradigmája számára és minden
közvetítésben elmondtam nektek azt, hogy a csata csak most kezdődik
el.
El szeretnék mondani nektek valamit fénymunkások. Amikor azok az
arányok elkezdtek elmozdulni az egyensúly irányába, akkor nem a fény
vált erősebbé azért, hogy ezt megteremtse. Helyette azt kellett
történjen, hogy a fény figyelmen kívül hagyta a sötétséget. Ez
csökkentette a sötétség mennyiségét és az arányok elkezdtek
elmozdulni. A sötétség elvesztette a lényegét. Értitek? Ahogyan a
sötétség veszített a lényegéből (befolyásából), a fény ennek
tiszteletére elkezdte kiegyensúlyozni az arányokat. Mindig elmondtuk
nektek azt, hogy a sötétségnek önmagától nincs energiája. A sötétség
egyszerűen csak a fény hiánya. Ezért alapból, ha több a fény, akkor
kevesebb a sötétség.
Namármost, ha most megnézitek az arányokat, akkor a fény a nyerő.
Elhagytátok a jelzését annak a lehetőségnek, amelyről az ősök is
beszéltek. Egy közvetítésben néhány héttel ezelőtt, úgy
azonosítottam ezt a jelzést Nyugat-Virginiában, mint a "bölcsesség
korlátja". Utasítottam a társamat, hogy tegye ezt az adott
közvetítést egy olyan helyre, ahol meghallgathatjátok és meg is
tette (Kryon ingyenes hanganyagok). Képesek lesztek meghallgatni,
hogy mi is a bölcsesség korlátja, micsoda a jóindulat tényező és,
hogy mik azok a dolgok, amik elkezdték megváltoztatni a tudatosság
energiáját a bolygón. De ne felejtsétek el, hogy mit is tettetek!
Provokáltátok a sötét tudatosságot! Megböktétek és bedühödött!
Elővettétek a fény ütőjét és megütöttétek a fészkét. Halljátok ezt?
A sötétség első alkalommal van túlélő üzemmódban! Két évvel ezelőtt,
elmondtuk, hogy készüljetek fel a sötétségre. Nem fogja feladni harc
nélkül és a csata most itt van.
Ne essetek kétségbe!
Túl sok információ kerül átadásra a számotokra egyetlen
közvetítésben, egyetlen ülésben, így korábbi üzenetekre hivatkozok a
jobb megértés kedvéért, valamint információkra azért, hogy
elkapjátok a nagyobb képet. Nos, emlékeztetni kívánlak benneteket
valamire, amit szintén elmondtam nektek egy korábbi, a "Ne essetek
kétségbe!" című közvetítésben. Nyerésre álltok! Ez azért van, mert
nyerésben vagytok a bolygón lévő sötét tudatosság felett és az érzi
ezt. Az emberiség azon része, amely a sötétséget képviseli, kivonul
mindenből, mert túl kell élnie.
Mindig is ott volt
Tekintsünk rá erre, mert ez van mindenütt a hírekben. Megdöbbentett
benneteket azon szervezet hirtelen megjelenése, amit (ezen
közvetítés alatt) nem fogunk megnevezni? Honnan jön? Hogyan lehet
ennyire szervezett? Hogyan lehet ilyen jól támogatott? Ennek a
szervezetnek hamarosan saját országa is lehet! Lehetséges, hogy "a
régi energia sötét országának" fogják elnevezni amiatt, amit
képviselni fog.
Az emberiség barbár múltja előjön, hogy megmutassa az arcát. Mindig
is ott volt, elbújva a sziklák alatt és a civilizált emberiség
repedései között. Nem tudott megmutatkozni mostanáig, de most meg
kell neki. Ez a dolog visszataszító és nem szívbajos, nem igaz
kedveseim? Az emberi tettekben megszemélyesített gonosz meglátása
rémítő. Ez olyan undorító és olyan sötét, hogy gyengéd szívvel rá
sem tudtok nézni. Isten nem része ennek és ez magától értetődő.
Nyerésre álltok! A fény áll nyerésre! A sötétség felkelő tudatossága
nem mutatná meg önmagát ilyen erőteljesen vagy gyorsan, ha ez nem
így lenne. Ez pontosan az, amit mondtam nektek, hogy keressetek. Ez
azt bizonyítja, hogy azok, akik a sötét tudatosságot képviselik,
bajban vannak. Kedveseim, a sötét tudatosságnak mindig is egy
kipróbált szabályos rendszere volt. A homályban bujkál és az összes
erőhelyet befolyásolja a bolygón - kormányzatot, kereskedelmet,
pénzügyet. Most viszont hirtelen ott többé nem tud jól elbújni és a
nyilvánosság elé kerül.
Honnan jön a finanszírozás? Egy olyan raktárból érkezik, amely
mindig is ott volt kedveseim. Olyan bevételeket használ, amelyek az
alacsony tudatosságú cselekedetek által lettek létrehozva és nagyon
hosszú ideje vannak összegyűjtve. A finanszírozás nem csak
megjelent. El volt tárolva, várva arra, hogy fel legyen használva
azért, hogy félelmet és sötétséget terjesszen el, hogy mentse azt,
amelyről egyesek azt hiszik, hogy az útjuk.
Ki fog nyerni?
Kedveseim, esélyük sincs! Pedig úgy tűnik, hogy van nekik, nem igaz?
Minden, amit csak tesznek szándékos, annak érdekében, hogy
megrémisszenek benneteket. Nyerésre állnak? Nos, ez az a kérdés,
amit szeretnék, ha innentől kezdve fognátok és minden nap
megvizsgálnátok.
A félelem fekete. Ha féltek, akkor ott nincs fény. Lehettek a
legnagyobb fénymunkások, vagy akár közvetítők is, de ha féltek,
akkor nem számít, hogy hány éve is dolgoztok a fénnyel, vagy hogy
mennyi fényt is halmoztatok fel személyesen. Az mind el fog szállni
a félelemmel és akkor már meg is nyerték az elmétek feletti csatát.
Értitek ezt?
Az öreg lélek ereje - Ti
Öreg lelkek, fénymunkások olvassák ezt. Az életről-életre
összegyűjtött élettapasztalatotok elképesztő! Az öreg lelkek ismerik
a félelmet. Nem akarok túl élénk lenni, de szeretném, ha
megértenétek ezt! Milyen volt az, mikor azért tettétek nyaktilóba a
fejeteket, mert helytelen módon beszéltetek Istenről? Milyen volt
az, amikor összekötött kézzel és lábbal meggyújtották a máglyát a
lábaitok alatt? Öreg lelkek, ez a félelem! Ezeket a tapasztalatokat
hordozzátok az Akashátokban.
Azt akarom mondani nektek, hogy esélyük sincs megfélemlíteni
benneteket! Tökéletesen tudjátok, hogy mi is a félelem és esélyük
sincs addig, ameddig azon részeteken csüngtök, amely Isten ereje.
Keresztülmentetek mindezen. Ez azt jelenti, hogy az igazság, a
bölcsesség és a fény fegyverével rendelkeztek. Ne felejtsétek ezt
el! Ne felejtsétek el, hogy kik is vagytok!
Látjátok, hogy milyen gyorsan össze lettek rakva? Úgy tűnik, mintha
tegnap még egyáltalán meg sem lett volna a szervezet. Honnan jöttek?
Észrevettetek egy bizonyos habozást, hogy harcoljanak velük? Miért
van az, hogy a lerohant földek lakosai haboznak harcolni velük?
Helyette ezek a vezetők másokat hívnak, hogy segítsenek. Miért van
az, hogy mások is haboznak? Azt szeretném megmutatni nektek, hogy
van itt néhány logikai rendellenesség, amelynek nincs értelme, mert
ez egy olyan csata, amelyet sohasem láttatok azelőtt ezen a bolygón.
Mi számítottunk rá, de ti nem. Ez a tudatosságról szól, nem a
földről vagy az erőforrásokról.
Hogyan győzzünk?
Átadtuk nektek a titkot, hogy hogyan győzzétek le őket anélkül, hogy
egyetlen életet is el kellene venni: egyszerűen vegyétek el a
finanszírozásukat. Nem létezhetnek a tőkéjük nélkül. A
finanszírozásnak szervezettnek, eltároltnak és elosztottnak kell
lennie. Ezt olyan módon kell létrehozni, amelynek szintén
intézményeken kell keresztülmennie. Hallottátok ezt? Minden, amit
tennetek kell, az csupán annyi, hogy megállítjátok a rendszert. Nem
bombázással lehet nyerni, hanem intelligenciával, okos
gondolkodással és pénzügyi érvelésművészettel. Itt az ideje
kiokosodni néhány ilyen dologban és félelem nélkül, másképpen
tekinteni rá erre a kirakósra, mint a korábbiakra. Ne használjátok
azt az energiát amit ők azért, hogy harcoljatok velük, mert nem
fogtok nyerni. Találjátok ki magatok! Ez a szervezett sötétség és a
gonosz gondolkodás utolsó bástyája ezen a bolygón, amelyek azért
egyesültek, hogy megpróbálják túlélni a fényetek ostromát.
A félelem a fegyverük
Azt szeretném, ha tudnátok valamiről miközben a híreket nézitek.
Lehet, hogy az fog felbukkanni, hogy képtelenek vagytok megállítani
őket. Sok helyen fognak erőt nyerni, miközben félelmet teremtenek. A
félelem könnyedén megteremtődik azokban, akik nem öreg lelkek és nem
úgy ismerik a félelmet, ahogyan ti, azokban, akik nem rendelkeznek a
spirituális tapasztalatotok páncéljával. Ez helyez el benneteket a
frontvonalra kedveseim. Felismertétek ezt? De nem kell, hogy az ő
feltételeikkel harcoljatok velük. Minden, amit tennetek kell, az
csupán a fény sugárzása. A magas szintű tudatosság bármelyik napon
képes legyőzni a félelmet.
A sötétség és a gonosz meghatározása
Van még több is... meghatároznátok a gonoszt nekem? Ez egy olyan
lecke, amit néhányatoknak hallania kell. Ezt néhányan figyelmen
kívül fogják hagyni, mert az emberi lény a gonoszt entitásokhoz
akarja hozzárendelni. Sok ember a gonoszt egy másik dobozba, külön
skatulyába akarja elhelyezni, nem pedig egy emberi skatulyába. A
régi energia be akarja csapni a hagyományos mitológiát. Itt az
ideje, hogy megtudjátok az igazságot. Évek óta létezik a gonosz
szellemekbe és a gonosz entitásokba vetett hit. Ezek olyan külső,
kívülálló erőknek vannak elképzelve, amelyek az emberiséggel
harcolnak azért, hogy irányítsák a fényt.
Kedveseim, el szeretném mondani nektek, hogy mi is igazából a
gonosz. A gonosz a sötét energia megnyilatkozása olyan emberi
lényen, vagy emberi lények csoportján belül, akik szándékosan
ragadják meg és teremtik, erősítik, összpontosítják ezt a
sötétséget. A bolygó bizonyos diktátorai ezt tökéletesen művelték és
ti láttátok is őket. Nem bonyolódott ebbe egyik sem bele, vagy nem
volt szükség külső gonosz szellemekre hozzá. Egy kevés ember képes
volt összpontosítani és megnyilvánítani ezt, így körülöttük mindenki
együttműködött vele és magukba is fogadták azt. Ez a gonosz. Még
csak nem is volt szükségük egy alkalmas entitásra hozzá szarvakkal
és farokkal. Megtették ők maguk. Ez az, amit az emberek meg tudnak
tenni!
Ez egy erőteljes tulajdonsága az emberiségnek. A fény, illetve a
sötét energiája mindkét irányba haladhat. Az emberiség fényt vagy
sötétséget teremthet meg a szabad akaraton keresztül. Ez a
képességet az emberiség elképesztő ereje és a dualitás hordozása
hozza létre. Az emberiségnek nincs szüksége külső segítségre ahhoz,
hogy megteremtse a gonoszt.
Korábban elmondtuk nektek azt, hogy az emberi civilizációtokon belül
a szabad akarat ezelőtt ezen a bolygón, négyszer is a létezés
válaszútja elé került. Ez azért volt, mert a sötét tudatosság nyert
azokban az időszakokban. Ez senkinek sem volt meglepő, mivel az
emberiség túlélő üzemmódban volt mindvégig ezekben az időkben és
nagyon kevés, a kiterjesztett spirituális gondolkodásból származó
fény volt jelen.
Gaia szerepe az emberi tudatosságban
Az egyikről azon idők közül rémisztő lehet tudnotok, mert az egy
teljes együttműködés volt Gaiával, hogy végetek legyen. Egy járvány
majdnem eltörölte az emberiséget a térképről. Egy járvány! Most azt
mondjátok, hogy: "Mi köze van ennek az emberi tudatossághoz Kryon?".
Figyeljetek kedveseim, mert ezen a napon adtam át a tanítást a
társamon keresztül és ő kilenc emberi tulajdonságba rakta őket
össze. Az egyik tulajdonságcsoport három Gaia tulajdonságot
tartalmazott és egy közülük a bolygó tudatossága volt. Gaia
kapcsolódik az emberi tudatossághoz!
Elkezditek összekötni a pontokat? Egy mélységes és spirituális módon
vagytok összekapcsolódva ezzel a bolygóval. Ahogy az emberiség
tudatossága alakul, úgy alakul a bolygóé is. Gaia, az anyatermészet,
bárhogyan is akarjátok hívni, együttműködik az emberi tudatossággal.
Ha 1.000 évet töltötök el egymás gyilkolásával, Gaia akkor is a
legjobb formáját fogja hozni, hogy együttműködjön a vágyaitokkal!
Gaia az emberi tudatosságra fog tekinteni és megpróbál segíteni
nektek abban, amit mutattok, hogy tenni szeretnétek! Tudtatok Gaia
veletek kapcsolatos ezen szerepéről? Ő egy társ a számotokra, egy
gyorsító - attól függően, hogy mit is adtok át neki. Lehet, hogy át
kellene tekintenetek újra azt, amit a bolygó bennszülöttei még
mindig értenek. Gaia egy társ!
Járvány: Nem tartjátok furcsának azt, hogy az elmúlt 50 évben, mikor
is 7 milliárdos népességgel rendelkeztek, minden pillanatban 2.000
repülővel az égen, amelyek majdnem minden elképzelhető helyre
elmennek, nem volt egy járvány sem az életöltőtökben? Az elmúlt 20
évben 5 alkalommal indult el egy lehetséges járvány, de egy sem vált
komollyá. Össze tudja ezt rakni valamelyikőtök? Kedveseim, amikor a
világnak jóval kisebb volt a népessége néhányszáz évvel ezelőtt,
tömegközlekedés nélkül, hogy elszórják a vírust, még akkor is
milliókat törölt el egy járvány. A megnövekedett népességgel és a
tömegközlekedéssel, jóval veszélyesebb manapság, mint korábban. Nem
értelmetlen ez, ugye? Mi történt, hogy megálltak?
Amikor megismeritek az emberiség kapcsolatát Gaiával, akkor lesz
értelme. Gaia egy olyan életerő, amely a társatok. Figyel
benneteket, hogy hogyan változtatjátok meg a fény és a sötétség
egyensúlyát, illetve reagál arra, amit az emberek akarnak. Neki is
van polaritása! Talán itt az ideje elkezdeni meditálnotok,
megköszönve a Föld bolygótoknak, hogy támogat benneteket az
Akashátok spiritualitásában. Mivel mindig veletek van és olyan
életerő, amely mindig jelen van. Az ősök ilyen módon kezdték el a
szertartásaikat. Elfelejtettétek?
Ebola
Most állítottam be a színpadot a következő témára, ugye? Ebola.
Féltek már? (Kryon humor) Gaia egy olyan életerő, amely az emberi
tudatosság része. A társam kitette a kivetítőre ma, így láthattátok
a kapcsolatokat (az előadás sorozat alatt). Most itt az ideje
összekötni a pontokat. Kedvesem, Gaia is a csatában van, mert itt
jön valami rémisztő, amely nem volt a jelenlegi életöltőtökben és
féltek tőle - egy lehetséges járványtól a bolygón.
Van egy nagyon híres film, amelyből a társam egy párbeszédet fog
idézni. Néhányan közületek ismerni fogják, páran pedig nem, de itt
van: "Kérsz egy kis tüzet Madárijesztő?". Mitől féltek? A
sötétségtől? Gaia veletek van a csatában és aktívan üldözi a
megoldásokat a fényen keresztül. A bolygó energiája veletek van
ebben a harcban! Az ebola vírus sokk és meglepetés is egyben. Ez a
tudatlanság és a félelem által van meghajtva, így tud tevékenykedni.
Nézzétek meg, hogy honnan indult el és tekintsétek meg, hogy hogyan
is szerezte meg a képességet arra, hogy folytatódjon. Könnyedén
kiterjeszti a félelmét és az erejét azokkal, akik abban hisznek,
hogy ez egy átok, azok helyett, akik viszont értik a tudományt.
A falvak telítve vannak olyanokkal, akik ellenállnak annak, hogy
elhagyják a családtagjaikat, mert azt hiszik, hogy a betegség egy
átok! Félelem! Ahelyett, hogy megértenék azt, hogy elkülönítve
kellene lenniük a vírustól, a család együtt hal meg tudatlanságban
és félelemben. Ez jelképezi azt, hogy hogyan is működik a sötétség.
Ti is félni fogtok? Kedveseim, az ebola le lesz győzve. Mindennek
tudatában maradjatok meg békességben. Imádkozzatok a fényért azok
számára a falvakban, akik félnek, így többet tudhatnak meg arról,
hogy hogyan is kerülhetik el ezt a betegséget, hogy túlélhessenek és
láthassák a családjukat.
Megváltoztatjátok a történelmet
Ti vagytok azok, akik ezt a változást okozzátok kedveseim.
Gratulálunk, hogy olyan fényesen ragyogjátok a fényt, hogy futásra
kényszerítitek a sötétséget. Ennek a bizonyítéka ott van mindenben,
amit csak elmondtam nektek. Minden valószínűség ellenére, van egy
ellenszer nélküli vírusotok. Minden valószínűség ellenére, van egy
olyan barbár mozgalmatok, amely annyira gonosz és sötét, amilyet
csak el tudtok képzelni és látszólag máról holnapra szerveződött
össze. Minden valószínűség ellenére: ennek a szervezetnek
szerteágazó finanszírozási forrásai vannak, pénzügyi megosztása és
számtalan segítsége abban, hogy bárkit megfélemlítsen maga körül.
Így olyan ijesztő, hogy olyan országok közötti szövetségek léteznek,
amelyek maguktól sohasem jöttek volna össze és egyeztek volna meg
semmiben sem, de ők mégis az asztalnál ülnek azon tanakodva, hogy
hogyan is harcoljanak a sötétség ellen. Hát ez a sötétség!
A gonosz nem teremtődik meg jobban egy külső erő által, mint ahogyan
azt a fény is teszi. A fény és a sötétség egy olyan egyensúly,
amelyet az emberiség képes az egyik irányba elhúzni. Hallottátok
ezt? Olyan sötétségbe vagy fénybe mehettek el, amilyenbe csak
akartok és mindig is meg lesz ez a képességetek. Ez az a dualitás,
amelyet a történelmeteken keresztül örökké láthattok. Most azonban
egy olyan helyzetben vagytok, ahol ki kell jönnötök a barbár korból
- az évezredeken át tartó hódításból, gyilkolásból és háborúból - és
sarkon kell, hogy forduljatok.
Ismételten elmondom nektek: ne essetek kétségbe! Gyújtsátok meg azt
a fényt, amely veletek érkezett és félelemtől mentesen húzzátok ki
magatokat! "Ez túl egyszerű Kryon.". Óh, igazán? Hogyan is gondolod
azt kedves fénymunkás, hogy ez a bolygó bevette ezt a jelentős
kanyart? Öreg lélek, érted azt, hogy a fény, amellyel rendelkezel
egy többdimenziós erő? Nem lineáris. Nem a mennyisége számít, hanem
annak célja és igazsága. Mondhatni, kis erőfeszítéssel nagy dolgok
érhetők el - és az öreg lelkek bizony rendkívül erőteljesek ebben.
Ezzel zárom soraim. Több, mint 20 évvel ezelőtt egy olyan székben
ültem a társammal, mint ez. Először kezdte el kinyitni a száját egy
csoport előtt. Az első hasonlat egyike, amelyet valaha is megadott,
az a "sötétség szobájának" lett elnevezve. Most újra át fogom ezt
adni. A bolygón mindenhol, újra hallanotok kell ezt ma. A sötétség
és fény dinamikája nem a mennyiségről szól.
A sötétség szobája
Egy sötét, emberi lényekkel telített szobában vagytok. A szoba olyan
sötét, hogy egymásnak ütköztök. Rémisztő, hogy nem vagytok képesek
látni azt, aki közel áll hozzátok, vagy, hogy kit is képvisel,
milyen nagy, milyen nemű, vagy bármit is vele kapcsolatban.
Elkülönítve érzitek magatokat.
A szomszédotokon csüngtök a kezeiket fogva. Találtok másokat is,
akik a kezeiteket fogják tartani és addig vagytok biztonságban,
ameddig fogjátok a kezeiket. Ez a sötétség! Csak ne ütközzetek össze
másokkal! Nem tudjátok, hogy kik ők és mit is akarnak. Csak azokban
bíztok, akiket ismertek, akik a kezeiteket fogják! A többiek csakis
az erőforrásaitokra pályáznak! Az a legjobb, ha összeálltok, talán
építetek egy saját kisvárost, aztán falakat húztok köré, így "mások"
nem kaparinthatnak meg benneteket. Nem láttok! Sötétség van!
Fegyvereik lehetnek, utánatok eredhetnek. Nem tudhatjátok pontosan.
Nem látjátok őket.
Évszázadok, vagy talán évezredek óta ez a példázat ábrázolja a
bolygó tudatosságát. Elkülönültetek, egyesültetek, védekeztetek.
Mások, akik valóban a sötétben voltak, bármilyen olyan földet
meghódítottak, amelyet az erejükkel le tudtak rohanni.
Ebben a sötét szobában, hirtelen megjelenik egy fénymunkás, egy
idősebb lélek. Meggyújt egy gyufát. Namármost, a gyufa nem teremt
sok fényt, de ha egy teljesen sötét szobában vagytok, akkor egy kis
fény is hosszú utat tesz meg. Hirtelen a szoba megváltozik. Nincs
fénnyel telítve ugyan, de homályosan elkezdhettek látni magatok
körül. Először láthatjátok meg a szomszédaitokat! Pont olyanok, mint
ti - félnek! Rövidesen az emberek elkezdik ledönteni a falakat,
megtörik a kört és abbahagyják azt, hogy csak a családjuk kezét
fogják. Helyette találnak másokat, hogy tartsák a kezeiket, majd
azok is találnak más köröket, ahogyan azok is szintúgy...
Sokan tudni akarják, hogy honnan is jön a fény. Még csak a nevét sem
tudják a gyufahordozónak, nem igaz? Volt a gyufahordozónak tanítása?
Nem. Volt a gyufahordozónak olyan szervezete, ahová csatlakozni,
vagy, amit hirdetni lehet? Nem. Milyen volt a gyufahordozónak?
Fénye! Sokan még többet akarnak belőle. Ők a gyufahordozóra
tekintenek és azt mondják, hogy: "Megoszthatjuk a gyufád tüzét?". A
válasz igen és hirtelen még több fény lesz. Mások aztán mennek és
megosztják a fényüket a saját gyufáikból. Minden gyufával több fény
lesz és most már sokan láthatják tisztán egymást. A fénnyel
egyáltalán nincs semmilyen ok a félelemre. A sötétség elillan.
Ez a bolygón lévő fény tudatosságának a hasonlata. Lassan növekszik.
20 évvel ezelőtt adtuk át nektek ezt a történetet. Azért akkor
tettük, mert tudtunk a mai nap lehetőségéről, és a csatátokról a
sötétséggel.
Ragyogjátok a fényeteket azáltal, ahogyan erre reagáltok és
maradjatok kívül a félelmen. Az egész világ fényesebb lesz miatta. A
sötétség, a járvány és semmilyen más sötét dolog sem tudja túlélni a
fényeteket! Ez annak az időnek az igazsága, amire vártatok. Az
szeretném, hogy ha hazavinnétek magatokkal ezt az elvet. Eléggé
mélyenszántó, nem igaz?
Mondtam nektek, hogy érkezik és itt is van. Foglalkozzatok vele
kedveseim. Éppen most mondtam el, hogy hogyan. Ti nyeritek meg a
csatát. Ne nézzetek híreket önmagatok visszaigazolására, mert az
csak meg fog félemlíteni benneteket. Végül is, ez az ő munkájuk.
Értsétek meg ezt és legyetek bölcsek a változás idején.
És ez így van.