Az evolúció felfedése
Sylvan Lake, Kanada - 2015. január 24.
( Forrás:
http://www.kryon.com/cartprodimages/2015
downloads/download_sylvan_15.html
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
A társam ismét félreáll, és magával viszi az emberiség szűrőit. A
mintákat, amikhez hozzászokott: mi a helyes és helytelen, jó és
rossz, megfelelő és nem megfelelő - mert minden ember, igazságok
egész sorával nő fel. Ezek néha azon alapszanak, amiket a szüleitek
tanítottak nektek, néha azon, amit az iskolában tanultatok, máskor
pedig azon, amit a tanítóitok - mind spirituális, mind nevelési
téren - ismertettek meg veletek. Mindez összevéve adja azt, amit
igazságnak tartotok, és kedveseim, ez áll az utatokban. Az óriási változások miatt áll az utatokban. Éveken keresztül
beszéltünk erről, és még éveken keresztül folytatjuk, mert minden
emberi lénynek hallania kell az üzenetet, a saját energiájához
mérten, saját magára vonatkozóan. Mit is értek ez alatt? Sosem volt
még olyan időszak öreg lélek, mint a mostani, amikor az
individualitást ilyen mértékben elismerték és tiszteletben tartották
volna. Ti még mindig szívesen csoportosítanátok annak alapján,
amiben hisztek, és szívesen viselnétek egyforma köntöst - mivel ez
megkülönböztet titeket a többi csoporttól, ahol másmilyen köntöst
viselnek. Ennek meg kell változnia és meg is változik. Az emberek elkezdenek összejönni, csupán egyetlen feltevéssel:
azzal, hogy öreg lelkek. Jártak már itt, volt részük már ebben,
felismerik a változást, és készek arra, hogy továbblépjenek, készen
a Teremtőtől érkező dolgok elfogadására. Adtunk már át információt
ezzel kapcsolatban, hogy mit kell elmozdítanotok a saját életetekben
annak érdekében, hogy arra a helyre érjetek, ahol alapvetően azt
mondjátok: "feladom". A feladás alatt azt értem: feladom a régi
módszereket. Ez minden. Néha ki kell söpörnötök a teret, hogy új energia szállhasson a
megtisztított helyre. Újrakezditek. Az újrakezdésnek néhányak
számára rossz fogalmi tartalma van, másoknak viszont jó. Ám nem kell
újratanulnotok a tapasztalataitokat. Az egyetlen dolog, amit meg
kell tennetek, és ami olyannyira nehéz az emberiségnek, az az, hogy
megszabaduljatok azoktól a dolgoktól, amik nem működnek, mert a
létezés egy régi mintájára épülnek. Hány alkalommal mondtuk ezt már
el? A túlélési módba születtetek bele. Mindaz, amit a játszótéren
tanultatok, mielőtt az emberi kommunikáció eleganciáját
elsajátítottátok volna, azt, hogy hogyan viselkedjetek azzal, aki a
másikat bántja, mindez belétek vésődött. Vannak, akik az új
energiában is azonnal ezekhez a bevésődött reakciókhoz fordulnak,
amint valami hasonló helyzettel találkoznak. Ez az, amit újra kell
írnotok. Elmondtuk, hogy egy új energiába lépünk bele, ami kevésbé fizikai,
és inkább a tudat a mozgatóereje. Azt is hallottátok már, hogy
mindannak, amit tanulmányoztatok, amiben hisztek, most beérik a
gyümölcse. Amit gondolsz, hogy az vagy, amit hangosan kimondasz, azt
a tested hallja és reagál rá. Mondhatjátok ugyan, hogy a testetek
része, a Veleszületett, aki a fátyol mögött van, nem tud különbséget
tenni - akár viccből mondjátok, akár nem, akár negatívak vagytok,
akár nem - hallja és már meg is történik. Ez az az erő, amivel az
emberi lény rendelkezik és hirtelen elkezdesz figyelni arra, amit
kimondasz és ahogyan viselkedsz. Öreg lelkek, közületek hányan
néztek szembe a régi energia mintájával, és nem is tudtok róla. Az
önértékelés hiánya, az a gondolat, hogy ez sose fog sikerülni, mert
eddig sem sikerült, mindez, most sokkal inkább, mint eddig valaha
is, azt közvetíti a számotokra, hogy bizony a gondolataitok uralják
a valóságotokat. Azt tanácsoltam a társamnak, hogy kezdje el tanítani nektek az
"átlagosság" mögötti fizikát, az átlagosság törvényszerűségét. Ez a
harang alakú grafikon azt mintázza meg, hogy a legtöbb ember
átlagos, néhányan kilóghatnak ugyan a sorból - akár fent vagy lent -
de az átlagnak nincs más lehetősége. Ez egy régi paradigma, amely
helytelen, még fizikai értelemben véve is helytelen. Ma este egy olyan tulajdonságról szeretnék beszélni, amelyről még
sosem volt szó nyilvános közvetítés során. Ez átírja az élet
fejlődésének a folyamatát. El akarom mondani, hogy hogyan is működik
igazából. Sok hűha és szemforgatás fogja fogadni bolygószerte.
Mindez amiatt van, amit korábban tanítottak nektek. Az elme zárt,
amikor azt gondolja, hogy tudja, amiről azt hiszi, hogy tudja.
Vannak azonban olyanok, akik amikor meghallják, megértik, hogy
amiről ma este beszélek az mérhető és bebizonyítható, ha eltörlitek
azt, amiről azt hiszitek, hogy tudjátok. Így ma este összeköthetitek a pontokat a tudat egy új folyamatával
kapcsolatban. Hogy máris fokozzam a gondolatot: nem véletlenségből
vagy itt a Földön, hanem itt kell lenned. Jó helyen vagy öreg lélek,
ide tartozol. Jó időben, jó helyen vagy, különböző ügyekkel és
problémákkal küzdve, ami mind az átmenet miatt jelentkezik.
Mindegyik. Ez egyáltalán nem könnyű. Kedveseim, sohasem mondtuk, hogy az lesz.
Az időzítés tűnik helytelennek a fejetekben.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól! Tudom, hol vagyok. A társam által, tudom, hogy hol vagyok. A Szellem
előtt nincs rejtve az, amit tesztek. Azzal szeretnék indítani, hogy
nem minden közvetítés hosszú. Ma este olyan mély üzenetet szeretnék
átadni, amelyet a társam még sosem közvetített. Eddig még nem adtuk
át ezt az információt nyilvános helyen, mivel össze lehet tőle
zavarodni. Az ilyen jellegű közvetítés jobb, ha nem túl hosszú,
annak érdekében, hogy meg tudjunk mutatni nektek egy olyan
szemléletet, amin elgondolkodhattok, mivel itt az ideje annak, hogy
megtudjatok valamit, ami gyönyörűséges. Ennek az új ismeretnek a
felfedése után nem fog semmi megváltozni a tetteitekben, kivéve azt,
hogy jobban fogjátok értékelni saját magatokat.
Egy nagyszabású terv van itt most előtted, kedves emberi lény. Minél
tovább élsz és minél tovább hallgatod ezeket az üzeneteket a fátyol
túloldaláról származó különböző forrásokból, annál inkább rá fogsz
ébredni, hogy az emberiséget emiatt a perc miatt gondolták ki.
Szándék és szeretet állt mögötte. A szabad akarat civilizációjában
magatokra kell hagynunk benneteket. Amikor a tudatosságról van szó,
hagynunk kell titeket, hogy egyedül hozzatok döntéseket. Ez egy
válaszfalat hoz létre, amit a fátyol túloldalának neveztetek el. Ez
az elszigeteltség válaszfala. Réges-régóta beszélünk már róla:
arról, hogy mennyire szeretnétek átérni a túloldalra - felkapcsolni
a villanyt, hogy "mindenki hazamehet, nincs semmi teszt" - és
mindannyian visszatértek a Forráshoz. Ti vagytok a munkások, akik
azért kapták a "Fénymunkás" nevet, mert a bolygón végbemenő
változásokon dolgoznak. A tudatosság, az "aha" élmények, mindez
egyenként is számítanak. Ha nézitek a híreket, akkor úgy tűnik, hogy a bolygó bajban van. Nem
ez az első alkalom. A változás okozza ezt, elmondtuk már korábban
is. Most ismét kijelentjük: az első dolog, amit ebben a helyzetben
tennetek kell, az az, hogy törődjetek magatokkal. Ha ez azt jelenti,
hogy kikapcsoljátok a tévét, akkor hát tegyétek azt! Így
felismerhetitek és megérthetitek azt, hogy amit mondok, az
helyénvaló és igaz. Szándék, szeretet, könyörület és változás - ez
az, ami a bolygón zajlik. A hírek jönnek és mennek, ugyanúgy, ahogy
a világ problémáinak okozói is jönnek és mennek. Elmondtuk, hogy a
világosság már elkezdett felülkerekedni a sötétségen, és hogy a
sötétség reagál rá. Ez ilyen egyszerű. Ezért van az, ami van. Minél
inkább a kirakóson dolgoztok, annál inkább látjátok, hogy a fény áll
győzelemre. A sötétség azonban reagálni fog, folyamatosan reagálni fog,
túlélőmódban van, hogy megpróbálja megmenteni önmagát. Szeretném
kijelenteni kedves emberi lény, hogy ez jó hír. (Kryon mosoly).
Általánosságban véve azok, akik nem fejlődnek és nem haladnak előre
- el fognak tűnni. Eljön majd az idő, amikor tiszta lesz az út.
Azok, akik a mostani problémákat okozzák, elfogynak, lemorzsolódnak
- születés és halál által. Az idő előrehaladtával ki fogtok érni
ebből. Ám nem erről akarok beszélni, mert a régi hír az régi hír.
Most fel szeretném fedni előttetek a bolygó evolúcióját. Az alapvető
evolúcióról beszélek. Ezt az üzenetet a társam egyszer már hallotta egy privát
közvetítésben, Dr. Todd Ovokaitys-szel együtt. Gyakran tanítást
adunk át annak a személynek, aki először hallja az információt -
ebben az esetben ez azért van, mert jelen pillanatban ő (Dr.
Ovokaytis) ezen a bolygón az energia mestertanítója. Miután eljutott
hozzá az üzenet, most már ti is hallhatjátok.
Néhányan közületek azt mondják majd: "Hát, ez nem is annyira ütős
hír." Hát, de bizony az. Meg fogja változtatni a bolygó biológusait!
Figyeljetek csak: nemrég volt egy közvetítés, amiben felfedtünk
valamit, a "Tudatosság fizikája" volt a címe. Ez egy új dolognak
volt az előtétele. Eszerint a tudatosság valójában energia, ami
mérhető és szabályai vannak. Nos, a fizika és a metafizika egy olyan
területére érkezünk, ami nagyon-nagyon ezoterikus, és ami a valóság
és a tudatosság kapcsolatát tárgyalja. Vajon a fizika csak magától
működik, vajon az emberek ott vannak-e ennek a működésnek a medrében
- vagy hatnak egymásra? Befolyásolja-e az egyik a másikat? Van-e a természetnek titka? Óh, van ám! Méghozzá olyan, amiből
statisztikákat készíthettek bizonyítéknak. Ahogy a tudomány egyre
érettebb lesz, és a számítógépek, amelyek az általatok "véletlennek"
nevezett dolgot mérik, egyre többet tudnak és mutatnak. Ezek oldják
csak meg ezt a problémát. Ez majd bizonyítani fogja, hogy amit
mondok nektek, az igazsággal bír. A tudatosság energia. Most azt szeretném, ha megállnátok egy
pillanatra. Mi lenne, ha a sejtcsoportok is rendelkeznének
energiával? Nem aggyal, hanem értelemmel, olyan sejtcsoportokban,
amelyek fejlődnek - és nem szükségszerűen csak emberi sejtekben.
Tegyük fel, hogy létezik egy olyan tulajdonság, amiről még senki nem
beszélt. Elnevezhetitek "sejttudatosságnak" ha akarjátok, bár
igazából sok neve van, ám eddig még nem találkoztatok vele. Van egy híres fizikai kísérlet, amit a társam már sokszor
bemutatott, ami azt bizonyítja, hogy egyszerű dolgokban is energia
van jelen, amire az Univerzum reagál. Ez a fizikai kísérlet azt
állítja, hogy ha megfigyelünk valamit, az a valami megváltoztatja a
valóságát. Sokféle névvel illették már ezt a jelenséget. Többféle
módon lehetséges az egy valamit megfigyelő ember számára, hogy
megváltoztassa annak a valaminek a tulajdonságát. Ez az, amiről
beszélünk. Lehetséges-e, hogy vannak az életnek másféle energiái is? Van egy híres tudós, akiről hallhattatok már többen is, Michael
Denton-nak hívják. Ő az, aki elég vakmerő volt ahhoz, hogy kétségbe
vonja Darwin elméletét, amely elmélet napjainkban általánosan
elfogadott a fajok fejlődésével kapcsolatban. Ez alatt a bolygón
lévő élet evolúcióját értjük, egészen a humanoidig, mielőtt a
Plejádiak megváltoztatták volna a magbiológiátokat. Hogyan is
kerültetek ide? Magatokra néztetek-e valaha is, arra gondolva: ez
egy bámulatos rendszer? Hogyan jöhetett létre ennyire fejletten,
ennyire összetetten, ilyen kevés idő alatt? Nagyon jó kérdés. (Kryon
mosoly). Ma már rendelkeztek számítógépekkel és a képességgel az élet
programozására. Mennyi időbe kellett volna ennek eredetileg telnie?
Nos, Darwin azt mondja, hogy az élet és az ember evolúciója nemcsak
a fajok kiválasztódása által jött létre, hanem mutáció és véletlen
folytán is. Az élet ment a maga medrében, téve a maga dolgát, amikor
is, teljesen véletlenül, megjelent egy mutáns. Mennyi ideig kell
szaporodni ahhoz, hogy egy mutáns felbukkanjon? És amikor a mutáns
megérkezett, véletlenül "jobban" végezte a dolgát, mert abnormális
és rendellenes volt - egyszóval más. Amiatt, hogy jobban végzett
bizonyos dolgokat, megelőzte a többieket, majd egyre több mutáns
jelent meg, egyre több rendellenes dolgot a felszínre hozva. Ezáltal
a következő mutáns sorozat, véletlenül előidézte a fajok fejlődését.
Minden alkalommal, amikor egy olyan lény született, ami egy jobb
valamivel rendelkezett - legyen az jobb mozgásképesség vagy nagyobb
intelligencia -, az vette át a vezetést, amivel aztán mások
versenyre keltek, majd véletlenül, egy újabb mutáns jelent meg, és
így tovább. Ám azok, akiknek szuperszámítógépeik vannak, elkezdték ezt
megkérdőjelezni. Azt mondták: "Ismerjük a mutáció statisztikáját. Az
élet, mivel létezik, tesztelhető és programozható. Kedves
számítógép, vajon mennyi időnek kell eltelnie, hogy az emberi lény,
ahogy a mai formájában ismerjük, erre a szintre fejlődjön azokból az
egyszerű sejtekből, amelyek az óceánból másztak ki? Válaszolj
nekünk, kedves számítógép." Miután lefutatták a szükséges programot
és megkapták a választ, a tudósoknak elállt a lélegzetük is - azért,
mert annyira hosszú időnek kellett volna eltelnie, hogy még
többsejtű élőlényként sem lennél itt most, kedves ember. Ám nem így
történt, igaz? Az az idő, amit a saját nézőpontodból te hosszúnak
gondolsz, ha Darwin elmélete szerint történt volna, ahogy a
számítógép is kalkulálta - valójában szupergyors volt. Értitek ezt? Valami más is történt. Hogy odaérjetek, ahol most vagytok, hogy azzá
fejlődjetek, amik jelenleg vagytok, valami beavatkozásnak kellett
történnie. Kérdezzétek csak meg Michael Dentont, azt, aki amúgy nem
ülne ebben a teremben, ezoterikus dolgokat hallgatva, hogy mit is
gondol erről. Tegyétek csak fel neki a kérdést. Azt fogja
válaszolni, hogy beavatkozásnak kellett történnie annak érdekében,
hogy az élet ilyen gyorsasággal fejlődjön ki a bolygón. Még nevet is
adott neki: "intelligens tervezés". Ez egy tudományos elnevezés.
Tetszik? Dentonnak igaza van. Namármost, a benne lakozó tudós nem fog
szükségszerűen hinni abban, ami majd ezután következik, ő a
következményt látta. A számítógép nem hazudik. A jelenkori
intelligenciátok, az agyatok érettsége tudni fogja, ha ezt
vizsgálja: erre voltatok tervezve, kedveseim, arra, hogy itt
legyetek. A fejlődés gyorsított rendszerben történt, aminek a működésébe nem
tudtok belelátni teljes mértékben, mivel ezek bizonyos folyamatokon
belüli folyamatok, azzal kapcsolatban, hogy hogyan működik a
sejtszerkezet. Nem tudom teljességében átadni, mivel a társam nem
rendelkezik kellő tudással hozzá. Így igen egyszerű formában teszem
ezt. Isteni jóindulattal van tele ez a bolygó. A mai nap folyamán az
Anyatermészetnek nevezett Gaia Hálóként tanulmányoztátok. A társam
nem tudta, nem is tanította, de maga az Anyatermészet sem teljesen
természetes módon keletkezett, hanem azok, akiktől származtok,
segítettek a létrehozásában. Képzeljétek csak el ezt a bolygót, ahol
szándékosan gyorsították a fejlődést. Egy jóindulatú tervezés által
létrehozott humanoid, ami minden statisztikai program szerinti
ütemet felülír. A Darwin szerinti ütemben, amit ti is általánosan
elfogadtok, egyszerűen lehetetlen lett volna, hogy természetes módon
fejlődjetek ki. Teljesen lehetetlen (Kryon mosolyog). Nézzük csak
meg ezt, hogy elkezdjétek megérteni, miért is van igazam. A sejtszerkezet jóindulatú intelligenciával rendelkezik. Ez a
legjobb, amitek lehet. Az élet - minden élet - körül van egy mező.
Ezt főleg azok tervezték és fejlesztették, akik segédkeztek ezt a
bolygót a helyére illeszteni, és kedveseim, ők részben ti magatok
vagytok. Ez a bolygó minden lehetségesnél gyorsabban fejlődött ki!
Most megint arra hivatkozom, amit tudtok, hogy megismertessem
veletek azt, amit nem tudtok, hogy könnyebben megértsétek és
elhiggyétek a tanulandót. A statisztika majd bizonyítékkal szolgál
arra, hogy igazam van. Nem azt fogja bizonyítani, hogy ez a válasz,
csak egyszerűen megmutatja, hogy a természetes kiválasztódás
folyamatába valami beavatkozott. Ez igazából egy látszólagos
ellentmondás. Nem volt ebben semmi természetes kedveseim, mert
belelöktek titeket a létezésbe. A sejtszerkezet jóindulatú
intelligenciával rendelkezik. Nem voltak véletlenszerű mutánsok. A
sejtszerkezet a következő legjobb dolgot hozta létre, amilyen
gyorsan csak tudta. Mert tudatában volt annak, hogy mi érkezik. Az
élet ezen a bolygón beavatkozással fejlődött ki, intelligencián
keresztül, a természeten keresztül, ami szintén intelligenciával
rendelkezett és bele is avatkoztak. Ez a legérthetőbb módja annak, hogy ezt átadjam nektek. Hogy
közöljem, a fejlődő emberi fajt kigondolták, megtervezték. Nem
véletlen, hogy itt vagytok. Nézhetitek a statisztikán keresztül is,
hogy összekössétek a pontokat: lehetséges, hogy ennek a bolygónak
van célja, lehetséges, hogy az emberi lénynek is van célja - hogy
nem véletlenszerűségből van itt, hanem isteni jóindulatból származó
szándékkal tervezték? Ez egy másfajta bolygó. Amikor majd meglátjátok, hogy miként kellett
volna az életnek kifejlődnie, és amikor majd egyszer más bolygókat
tanulmányoztok, az ottani mikróbák vagy állatfajták fejlődését -
óriási különbséget fogtok észlelni az idővonalban. Óriásit. A
tudósaitok csak vakarni fogják a fejüket: "Nem tudjuk mi ez, sem a
mikéntjét, de valamilyen beavatkozás történt". De még mennyire! A természetes kiválasztódás folyamatának egy töredékébe került, hogy
kifejlődjetek. Ez a mai üzenet.
Szeretném, ha elmélkednétek ezen egy kicsit. Tudva azt, hogy már van
erre bizonyíték, nektek is átadhatom ezt. Értitek ugye, hogyan is
történik a közvetítés? Nem robbanthatunk ki számotokra olyan
információt, amiről ti magatok nem gondolkodtatok előtte. Először
fel kell tennetek a kérdéseket, hogy megadjuk rájuk a választ.
Tiszteletben tartjuk a szabad választás lehetőségét. Elkezdtétek
feltenni a kérdéseket, és mi megadtuk a forrást a válaszhoz. Mit is jelent mindez számotokra?- kérdezem, ahogy lassan a
közvetítés végére érünk. Szóval, mi van, ha az emberiség tervezése
Istentől jön, jóindulatú, gyönyörű, és minden véletlen felett áll?
Máshogy gondolkodnátok-e, ha tudnátok, hogy mindazt, amit most
mondtunk, szándékkal tettük? Mi folyik most az életetekben, ami
leköt benneteket? Hogyha Isten jóindulatú ereje képes életet
teremteni a bolygón egy "pillanat" alatt, nem gondoljátok, hogy
talán, képes titeket is megsegíteni a problémáitokban? (Kryon nevet) Ez egy másfajta energia, egy másfajta információ - ami szépséges. A
fejlődés elkerülhetetlen, és most lesz csak igazán jó, mivel az
emberi természet érettebbé válik és kikerül a játszótérről, egyre
inkább látjátok egymást: az ország a másik országot, egy szent
csoport a másik szent csoportot, és abbahagyjátok az egymás kővel
való dobálását, amivel olyan hosszú ideig foglalatoskodtatok. Ahogy
bölcsebbé váltok, meglátjátok a közös dolgokat, amik összekötnek
benneteket, kezet foghattok, és együtt énekelhetitek a jóindulatú
Isten dícséretét - az egy Istenét - aki, bár sokféle formával és
sokféle igazsággal bír, mégis egy közös nevezővel: ami a szeretet. Könyörület - ez az az igazság, ami meg fogja változtatni a világot.
Nem gyors iramban, de meg fog történni. A változás fordulópontjánál
álltok, azoknak a folyamatoknak az elején, amikről még nem is
beszéltünk. Figyeljetek tudósok: ha hallgatjátok ezt és forgatjátok
a szemeteket - menjetek, végezzétek el a számításokat, majd gyertek
vissza. A magyarázatot majd ti adjátok meg. Egy nap látni fogjátok a
kémcsőben is. A sejtek körüli mező, ami számotokra egy eddig
elképzelhetetlen intelligenciával rendelkezik, agy és központi
idegrendszer nélkül - és mégis van ott valami. Természetesen
többdimenziós és egy kicsit kvantum - menjetek és találjátok meg! Ez
egy csodaszép dolog. Te pedig, öreg lélek, megérdemled az igazságot. És ez így van.
Kryon
Átíró - Barczi Bernadett
Fordító - Barczi Bernadett |