Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Új szelek fújnak a számotokra, érzitek ezt? Itt van az új energia.
Tudom, hogy hol vagyok (Isztambul, Törökország).
Kedveseim, ezen az összejövetelen egy kicsivel több információt
szeretnék átadni nektek a helyről, ahol helyet foglaltok. Nagyon
megszokott dolog a számunkra ülni egy bizonyos kultúra energiájában
és információt átadni róla. Sok helyen csináltuk már ezt korábban.
Éppen nemrégiben (2015 márciusában) csináltuk ezt azon kontinens
közepén, amit Ausztráliának hívtok. Megtettük Dél-Franciaországban,
az Egyesült Királyságban, Bulgáriában és számtalan alkalommal
Oroszország részein is. Ezek a nevek mai országokat képviselnek, nem
pedig múltbelieket. Szintén ilyen módon beszéltünk Magyarországon.
Mindazonáltal, amikor mindig megadom nektek így az ország nevét,
lesz egy képetek arról, hogy az ma hol is van. Azonban a jelenlegi
országaitok most meghúzott határai, egy nagyon más történet nagyon
újszerű verziói. Csak a saját történelmetek keretein belül ismeritek
ezen országokat. Egy nagyobb történelmet szeretnék ma este átadni
nektek. Egy kimondatlan történetet akarok elmondani nektek - az
ismeretlen történelmet.
Ez nem lesz egy hosszú közvetítés, de meg lesz pakolva számotokra
mélyenszántó információval. Jóllehet a mai üzenet különösképpen az
előttem lévőknek van célozva, de általánosságban mindenkinek szól. A
gondolat az, hogy egy ősi történelemre találnak éppen rá. Ezekkel a
felfedezésekkel, a múltban lévő emberiséggel kapcsolatos
megválaszolatlan kérdések érkeznek. Ez a közvetítés segíteni fog
nektek azáltal, hogy megválaszol néhány kérdést ezen rejtélyekkel
kapcsolatban. Olvassátok hát!
A kérdés, amelyet az előttem lévőknek kívánok feltenni, a következő.
Kinek gondoljátok magatokat valójában? Öreg lélek, ha követted a
korábbi információimat, akkor tudod, hogy sokszor elmondtam neked az
évek során, hogy az emberiség történelme nagyon hosszú. Közületek
néhányan azt hiszik, hogy a civilizáció fészke, a magvak, a
kezdetek, lehet, hogy valóban olyan helyek közepében vannak, mint az
Indus völgye (az ősi Pakisztán, India és Afganisztán). Ez az, ahol
nagyon régi civilizációt találtak. Mégis, ez az egyetlen történelme
a civilizáció időszakának. Szeretnék valamit elmagyarázni nektek.
Az emberiség ötször indult neki. Namármost, amikor azt mondom
"elindult", akkor úgy értem, hogy olyan civilizáció keletkezett,
amit emberiségnek hívtok és korábban négy alkalommal majdnem véget
is ért. Ti most az ötödik civilizációban foglaltok helyet. Ez
körülbelül 100.000 év távlatát jelenti a számotokra, tehát, amikor
megünneplitek azt, amit a történelmeteknek gondoltok, akkor igazából
csak az utolsó fázisra tekintetek rá - az ötödikre. Gondoljatok
erre! Volt négy korábbi emberi civilizáció a tiétek előtt. Okkal
mondom el ezt nektek.
A felvétel kedvéért, sok olyan szakértő létezik, akik másképpen
datálják a dolgokat, több vagy kevesebb szakaszt mondanak és 2012
után mindent másik időszaknak vesznek. De szeretném ha tudnátok azt,
hogy ez a megbeszélés nem a dátumok részleteiről szól, hanem inkább
annak nagyszerűségéről, ami most lett felfedezve. Több történelem
van annál, mint gondoltátok és sokkalta régebbi a lelki csoportotok
szerepe is.
Egy személyes kérdést fogok feltenni nektek. Minden olvasónak és
hallgatónak szól, most és a későbbiekben. Hol voltatok? Mit
tettetek? Úgy tűnik, hogy csak pár napja volt az, hogy a társam ott
volt, amit Ausztrália vörös középpontjának hívnak. Ott az emberiség
egy olyan faját ünnepelte meg, amely a civilizáció mind az öt
adományával vagy szakaszával rendelkezett! A bennszülöttek több,
mint 40.000 évesek, míg a történelmetek csak 10.000 évet ölel fel.
Tehát, lenne egy kérdésem a számotokra. Hol voltatok 20.000 évvel
ezelőtt? Gondoltatok valaha erre? Az Akasha történelmetek roppant
nagy, de a történelemkönyveitek nem rendelkezek történelmi
feljegyzésekkel ilyen távlatokról - viszont a valódi történelem
igen! Az ott van ám! Mindannak ellenére, amit a történészek
mondanak, sokkal több dolog volt itt korábban, mint ami el lett
mondva nektek arról, hogy mi volt a "kezdetekkor".
Az első két szakaszban lévő civilizációról akarok beszélni nektek.
Sohasem fogtok szilárd bizonyítékot találni a Földön ezen időkről,
mindazonáltal az egyikük kora hozzávetőlegesen 10.000 év volt.
Sokkal kevesebb ember volt akkoriban, kevesebb becsapódás volt a
bolygón. Az erózió majdnem teljesen eltörölte a bizonyítékukat és
azt, amit hátrahagytak.
Az emberiség nem egyetlen helyről indult el. A bennszülöttek nem
rendelkeznek az emberi létezés történelmi határával, csak azzal,
hogy el voltak szigetelve. Ezért a kezdetektől fogva egyetlen helyen
tanulmányozhatjátok a történelmüket, mint egy időkapszulát. De
Európa más volt, az itt lévő változatosság sokkalta nagyobb
fejlődést és kölcsönhatást teremtett meg a csoportok között. Szintén
megteremtette azokat az eredményeket, amelyek néhány alkalommal meg
is fordították a történelmet.
Azt szeretném ha gondolnátok erre, mert a lelketek nem 10.000 évvel
ezelőtt kelt ám az útjára. Komolyan! Nagyon öreg lelkek vagytok. A
most következő a hallgatóságomnak szól a teremben. Mi lenne, ha azt
mondanám nektek, hogy közületek sokan egy civilizációs (karmikus)
csoportban vannak és itt maradtatok, itt éltetek, még azon
történelem előtt is, amiről úgy gondoljátok hogy itt történt? Most
kezd csak bonyolulttá válni a dolog, mert ma mindannyian ismeritek a
jelenlegi határokat, a jelenlegi országok neveivel. Ha azt mondanám
nektek, hogy "Nagyobb Perzsia", akkor az mit jelentene a számotokra?
Három ország lenne? Négy ország? Talán öt? Akkoriban ez a terület
nagyon más határokkal rendelkezett, állandóan változott és más
területi elnevezései voltak. Viszont a civilizáció első és második
szakaszában nem ez történt, mivel azok kicsik voltak.
Az emberiség számos okból fejezte be a korábbi szakaszait. Sohasem
pusztítottátok el magatokat, de közel jutottatok hozzá. Gaia - a
Föld - egyikért sem felelős, mindig az emberi tudatosság volt az,
ami ezt tette. Az emberiségnek - mint egy gyereknek - fel kell
nőnie, de sok szakaszban. A szervezett társadalomról és a
spiritualitás rendszereiről szóló elegáns gondolatoknak, amikkel
manapság rendelkeztek, sok időt vesz igénybe, hogy fejlődjenek. Az
alacsonyabb tudatosság volt az oka annak, hogy a többi szakasz véget
ért. Nem tudtatok elboldogulni. Amikor a népesség kicsi és
koncentrált (összecsoportosult), akkor könnyű meglátni, hogy a
háború okozta és az élelmezés hiányából adódó betegségek, hogyan
tudnak letarolni egy kis falut és majdnem mindenkit elragadni.
Azelőtt a betegség egy totális rejtély volt. Néhányan úgy érezték,
hogy mágia által hozták el, ezáltal még ijesztőbbé téve azt.
Nos, újra az előttem lévő csoporthoz szólnék. Nem voltak itt olyan
sokan közületek a maihoz hasonlítva, viszont tényleg itt voltatok!
Minden szakaszban itt voltatok! Te öreg lélek, ezen a földön voltál!
Ismételten, hol van az itt? Hadd rajzoljak fel egy másik térképet a
számotokra. Olyan távolságra, mint Bosznia, Horvátország és Szerbia,
keresztül egészen addig, amit Perzsiának, Törökországnak, Szíriának
és Iránnak hívtok, nos ezek egyetlen helynek voltak tekintve!
Gondoljatok arra, hogy egy 10.000 évvel ezelőtti történelem az,
amiről egy pillanat múlva beszélni fogunk.
A történelmi harmadik szakaszra, szintén nagyon nehéz lesz
bizonyítékot találjatok, mivel a hármas számúban az emberek nem
építettek nagy építményeket. Akkoriban nem intuitív módon csinálták
ezt. Az emberek az első, második és harmadik szakaszban azokat az
ösztönöket követték, amit maguk körül láttak. Az állati királyság
nem épített építményeket és élt bennük. Az állatok körbe költöztek
és követték az évszakokat. Sohasem voltak egyetlen helyen nagyon
sokáig, így ez az emberek számára is hasonlóképpen történt.
Akkoriban nem volt földművelés. Ha hiszitek, ha nem, az emberek
sohasem ültettek el semmit a negyedik szakaszig. Amit manapság
intuitívnak és határozottan normálisnak gondoltok, az a
gondolkodásmódjuk számára nem az volt. Mindig az évszakokkal
költözködtek és évről-évre mindig ugyanazokra a helyekre tértek
vissza. Azt ették, ami elérhető volt, ami az időjárás és az élő
források által kihajtott.
Ez végül mindig a vízért és a vadászterületekért folyó területi
csatákhoz vezetett, ahol is az éretlen gondolkodás győzedelmeskedett
és végül megtörtént a gyilkolás. Akkoriban úgy néztetek ki, ahogyan
most is. Nem voltatok barlanglakók, de nagyon alacsony
tudatosságotok volt - intelligencia, de alacsony tudatossággal.
Mindig a hatalomért küzdöttetek és az éretlen tudatosság szinte
sohasem teremtette meg a tolerancia országútját. Úgy gondolom
értitek ezt, mert még a mai modern kultúrátokban is tisztán láttátok
ennek a fenntartóit a II. Világháborúban. Az alacsony tudatosság a
civilizáció lerombolását teremti meg. Ez az a fő változás, amiről a
fejlődő ember ezen új korszakában beszélünk.
Majdnem 30.000 évet vett igénybe, hogy elérjétek a negyedik szakaszt
és a közösségi gondolkodásotok elkezdett elegánsabbá válni.
Építményeket építettetek, nagyokat. Közülük néhány központosított
volt és városállamokba csoportosult össze. Benépesítettétek és
erőforrásokat kellett, hogy gyűjtsetek mindenhonnan, majd tárolni
kellett azokat. Tehát, a negyedik szakasz az én skálámon körülbelül
20.000 évvel ezelőtt helyezkedik el. Gondoljatok bele egy
pillanatra. Mi történt ez idő alatt a bennszülött emberekkel? Semmi!
Ugyanolyanok maradtak. Semmi nem érintette meg őket. Soha nem
találkoztak másokkal, így egy olyan civilizációval rendelkeztek,
amely stagnált ugyan, de az egyenletességében alapos volt. Ez
dokumentálva is lett.
Azért mutatok rá erre, hogy bizonyítékot adjak át arról, hogy az
emberiség legalább 40.000, vagy még több éve itt volt. Vannak olyan
helyek ezen a bolygón, amelyek hitelesítik az emberiségetek 60.000
éves létezését. Még az Európai történelmetek is 10.000 éves! Ennek
nincs értelme. Hol voltatok akkor 20.000 évvel ezelőtt? A válasz itt
van, egy olyan történelemben, amelyet éppen megtaláltok.
A bolygó egyik új energiás tulajdonsága a felébredő Akasha.
Elkezdtek emlékezni az igazi kezdetekre, talán a Földet körülvevő
nullpontokra vagy csak az egyszerű életre. Az eredeti Plejádi
otthonok ott voltak, ahol a civilizációk elkezdődtek (A bolygó
csomópontjai és nullpontjai). Az egyikük még közelebb van, ahogy
beszélek nektek (Ararát hegy). Hol voltatok? Szeretnélek lenyűgözni
benneteket valamivel. Sokkal, de sokkalta hosszabb ideje voltatok
részesei a Föld ezen kirakósának, mint azt tudjátok.
A negyedik szakaszban lévő civilizációról akarok beszélni, mert most
kezditek el felfedezni azt. Kedveseim, azokon a területeken, amikről
az előbb beszéltem nektek, olyan sok a felfedeznivaló. Olyan
rejtélyes lesz a számotokra az, hogy újra kell majd írjátok a teljes
elképzelését annak, hogy mi is történt itt. De nem ezek a nagy hírek
ám. Van egy hajlandóság az újraszületésre, amiről az évek során
sokszor beszéltünk nektek. Tény az, hogy hajlamosak vagytok családi
csoportokba leszületni és bizonyos területeken maradni. Újra és újra
maradtok. Az újraszületés rendszere az elmúlt 30.000 évben
megváltozott és egy sokkal kifinomultabb emberiség kezd el
újraszületni más területeken, hogy előmozdítsa számos társadalom
sokszínűségét és toleranciáját. Ez csak az elmúlt 10.000 évben
bukkant fel, előtte ugyanabba a karmikus családba maradtatok újra és
újra.
Néhányan közületek ebben a szobában, az öreg lélek sámáni
energiájával rendelkeznek és fogalmuk sincs arról, hogy mi is van a
lábuk alatt. Civilizáció rétegei és rétegei vannak ott és nem csak
ám az elmúlt 10.000 évből. Érdekes az, hogy most politikailag a
bolygón, ez az egyetlen olyan ország ezen a területen (Törökország),
amely hagyja számotokra, hogy ássatok és megtaláljátok azt, ami ott
van! Majdnem mindegyik másik ország, amit korábban említettem
nektek, gondban van ezzel kapcsolatban - vagy nincsenek
erőforrásaik, vagy talán olyan hitrendszer, amely megengedné ezt. Ez
tartja távol őket most a nagy felfedezéstől, de nem így itt.
Jelentős rejtélyek és nagy felfedezni való dolgok vannak kedveseim
és amikor megteszitek, akkor tudni fogjátok, hogy ez nem az ismert
történelmetek! Amikor elkezditek megtalálni a negyedik szakasz
történelmi leleteit, akkor mérhetetlenül különbözőek lesznek
mindentől az elmúlt 10.000 évből - más tudatosságból és építési
stílusból érkeznek. Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy közülük
néhány az Akashátokban fog "visszhangzani"? Mi lenne, ha azt mondanám
neked, hogy néhányukat te építettél kedvesem?
Nos, hogy mondjam el nektek ezeket a dolgokat anélkül, hogy furán
hangzanának? Az emberiség úgy nő fel, ahogyan egy gyermek,
évezredeken át, lassú tudatossági változással. Olyan információt
adok át nektek, amivel a történészek nem fognak egyetérteni. A
legtöbb szakértő azt érzi, hogy az emberi természet mindig ugyanaz
volt. Ez nem igaz. Csak az elmúlt 10.000 év emberi természete volt
az, amelyet igazán felismernétek, vagy összefüggenétek vele. A
negyedik szakaszban ez nagyon más volt.
Számotokra ismeretlen letűnt civilizációk jelentős archívumai vannak
közvetlenül a lábaitok alatt. Van még pár olyan hely, amit nem
néztetek meg, beleértve azokat, amik az óceánjaitok partjain túl
helyezkednek el. Amikor megtaláljátok őket, akkor azok ki fogják
tágítani annak a látóhatárát, hogy talán mennyi ideig is volt itt
egy jelentős civilizáció. Nagyon kevés olyan hely van a Földön, ahol
leülhetek és elmondhatom ezt. Egy nagyszerű történelem van itt és
közületek páran azon vannak, hogy ezt még az életetekben
felfedezzék. Az érkező technológia olyan dolgokat fog felfedni,
amelyeket azelőtt sohasem láttatok, olyan helyeket, amikre sohasem
számítottatok, hogy meglátjátok, vagy, hogy engedélyezve lesz, hogy
meglássátok. Amit találni fogtok, az rejtély lesz az archeológusok
számára és vakarni fogják a fejüket miatta. Lesznek olyan szobrok és
alakok képei, amiket sohasem láttatok korábban. Mennyekre hivatkozó
írások lesznek a falakon és egyszerűen azt fogjátok gondolni, hogy
ez asztrológia. Hát nem az. Óh, ez valami teljesen más!
Az asztronómia az egyik legrégebbi tudomány a bolygón, de nem több,
mint 12.000 éves. Azért van így, mert ez egy elegáns rendszer, amely
a történelmetekben lévő tudatos emberi lények által kellett legyen
kifejlesztve. Olyan írások és képek lesznek a falakon, amiket nem
ismertek fel. Néhány nagyon rejtélyes lesz, megnyúlt fejű alakokkal.
Azt gondolhatjátok, hogy a lefestett emberek különleges kalappal
rendelkeznek, de nem. Most átadom nektek a negyedik szakasz egyik
azonosítási módját. Itt van, a lábatok alatt a számotokra, hogy
felfedezzétek.
Értitek, hogy mit mondok nektek? Ősiek vagytok. Ez az emberiség
bölcsője. Több civilizáció indult el ezekről a területekről - amiket
korábban ebben az üzenetben megemlítettem - mint bárhonnan máshonnan
a bolygón. Ezek a civilizációk sokkalta mélyenszántóbbak annál, mint
azt tudjátok. Sokuk még csak nem is ismertek a történelmetek
számára, mégis éltetek itt bennük.
Nos, beszéltem nektek a bolygó Kristályrácsáról. Ez egy olyan
ezoterikus rácsháló, amely emlékszik az emberiség eseményeire és
tudatosságára. Bonyolult dolog. A következő módon képzeljétek ezt
el. Bármit is tegyenek és gondoljanak az emberek, arra ezen bolygót
lefedő Kristályrács emlékszik. Azért hívják Kristályrácsnak, mert az
emberiség rezgését tárolja. Minél több civilizáció van egy helyen,
annál több emlékezete van annak, hogy mi történt meg ott.
Hogyan mondjam el ezt nektek? Van valami elképzelésetek arról, hogy
milyen öregek vagytok? Van bármi fogalmatok arról, hogy milyen
mélységes lenyomat az, amit ezen a rácson hagytatok? Ezt talán itt
ti csináltátok 30.000 évvel ezelőtt. Öreg lélek, lehorgonyoztál ezen
a földön. A por hozzád tartozik, családot család után neveltél fel
és csatát csata után vívtál meg itt! Nagy jelentősége van annak,
hogy mit is jelent ez arra vonatkozóan, hogy ez hogyan gyakorol
hatást az új energiában. Hallgassatok a következő spirituális
logikára! Azok, akik a földet terítve dolgoznak itt, akik
civilizációt civilizáció után építettek itt, akik családot család
után neveltetek fel itt, lesznek azok, akik természetes módon
felébrednek és megváltoztatják azt. A múlt sámánjai vagytok. Ti
vagytok azok. Nem érzitek? A rács beszél hozzátok, emlékszik rátok.
Olyan szelek fújnak Törökországban, amik elkezdik megváltoztatni itt
a dolgokat. Éreztétek ezt? Néhányan közületek bele is fáradtak ebbe.
Egyfajta ébredés zajlik itt, csak úgy, mint a titeket környező
országokban. Az Akasha felébred és páran közületek tudatában vannak
ennek a váltásnak ugyan, de nem tudjátok, hogy ez miért is történik
meg. Tehát, ezért vagyok itt, majdnem a megbeszéltek szerint.
Új spirituális szelek fújnak Törökországban. Tolerancia van
Törökországban. Néhány fiatalembernél Törökországban olyan ébredés
van jelen, amire nem számítottatok. Vannak olyanok, akik semmilyen
változást nem akarnak Törökországban. Vannak olyanok, akik a
területbe egy régi módon fektettek bele, akik harcolni fognak azért,
hogy megtartsák a régit. Nem akarják, hogy bármikor is bármilyen
fajta új energiába kerüljön bele! Sokan vannak és meg szeretnének
ijeszteni benneteket. Kedveseim, esélyük sincs rá! A fény és az új
tudatosság egyfajta ébredése zajlik itt, képviselve azokat, akik
30.000 évesek és készen állnak a változásra! Ezek bizony ti
lennétek.
Ti birtokoljátok a port, a fákat és még az állatok is tudnak
rólatok. A bölcsek, a természet őrzői, tudnak rólatok. Azok a
többdimenziós átjárók, amikről tudjátok, hogy itt vannak, tudnak
rólatok. Ti vagytok azok, akik meg fogjátok világítani ezt a helyet.
A múltatok itt lesz újra felfedezve és a bizonyíték már elkezdett
feltárulni. Olyan történelem van itt jelen, amelyről senki sem tud,
kivéve az Akashátokat. Újra el fogom ezt mondani. Nagyon kevés hely
létezik, ahol leülhetek és átadhatom ezt a közvetítést. Itt volt
ideje a társam számára, hogy elhozzon ide engem, így most
hallhatjátok ezt.
Öreg lélek, olyan bölcsességgel rendelkezel, amely elmozdíthatja ezt
a területet egy fenséges helyre. Ne legyetek türelmetlenek. Az
emberi tudatosság lassan mozdul el, viszont már így tesz. Nem
érzitek az új szeleket? Frissítő. Ugyanekkor ez sokak számára
rejtélyes dolog. Talán most megértitek, hogy mit is éreztek?
Ne legyetek azok, akik vissza akarnak térni a régi utakra! Lássátok
a sámánt magatokban! Lássátok azt a bölcset magatokban, aki tudja,
hogy miért is jött! Néhányan a bolygón lévő legöregebb lelkek közül,
most éppen itt vannak. Tudjátok, hogy milyen érzést okoz ez nekünk?
A kezdetektől fogva veletek voltunk és nem sok olyan hely van ám a
bolygón, mint ez az egy. Azt szeretném, ha ma este úgy mennétek el
erről a helyről, hogy tudjátok kik is vagytok.
És ez így van.