Öt elképzelés az új ember számára
Red Deer, Alberta, Kanada - 2016. február 7.
( Forrás:
http://www.kryon.com/CHAN2016/k_channel16_red-deer-16.html
)
Hogy segítsék az olvasókat, a tisztább megértés érdekében Lee és
Kryon újra átvizsgálták ezt a közvetítést. Az írott anyagba
esetenként plusz információ is belekerülhet. Az élőben elhangzottak
sokszor olyan energiát hordoznak és olyasfajta kommunikációt
tartalmaznak, amelyet a nyomtatott szöveg nem képes visszatükrözni.
Szóval, élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, ami Red Deer-ben,
Alberta-ban, Kanadában lett átadva.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól! Ismételten elmondjuk nektek, hogy a "Mágneses Szolgálat" elnevezés
egy hasonlat, mivel a bolygó Mágneses Hálója tartalmazza azt, amit
mi a "tudatosság elhelyezkedésének" hívunk. Elmondtuk nektek
korábban, hogy enélkül nem tudnátok itt élni a bolygón. Régebben
mondtuk nektek, hogy a Föld mágneses tulajdonságainak, az érkezőben
lévő tudatossági váltás miatt meg kellett változnia. Ez annak
érdekében történt, hogy minden készen álljon arra, ami következik.
Ez az a szolgálat, amiért eredetileg jöttem, és ez az, amit mostanra
a Hálócsoportom elvégzett. Én egyszerűen egy hírvivő vagyok. Az emberek azt mondják: "Nos, honnan jöttél valójában Kryon?"
Elmondtam ma reggel nektek, hogy én nem egy lény vagyok, és nem is
vagyok egyedülálló. Az emberi elfogultság az, ami úgy ítéli meg,
hogy az üzenetek csupán egy egyedülálló forrásból érkeznek.
Ehelyett, a Teremtő Forrásból jöttem, ahogyan ti is. A szeretet és
az együttérzés tiszta tudatosságát képviselem. Ezen emberi lényen
keresztül beszélek, akit a székben ülni láttok. Ez túl szokatlan a számotokra? 30 évvel azon személy halála után,
akit Jézusnak hívtok, a tarsus-i Saul börtönbe került. Azonban most
a neve Pál (apostol), és épp azt írja, ami egy napon a Szentírássá
fog válni. Egymagában ül ott, de a férfi telítve van örömmel.
Könnyek futnak le az arcán, és a félhomályos cellájában azokat a
szavakat rója, amiket oly sok millióan fognak egy nap elolvasni. Ők
ezt Isten szavának fogják hívni, de nem az. Ez Pál szava, a
csodálatos Istene befolyása alatt. Ez a közvetítés. Közvetlenül
fogadja az információt Isten csodájáról, ami a Földön történt és a
szeretet mesteréről. De amikor egy modern ember leül egy székbe, és a Teremtő Forrásból
származó, a Nagy Váltásról szóló frissített üzeneteket ad át, akkor
sokan vannak olyanok, akik tiltakoznak és azt mondják, hogy:
"Lehetetlen!" Ez a ti megítélésetek kedveseim, és nincs ítélkezés a
hitetek miatt. Ám mi továbbra is azt kérjük, hogy használjátok a
tisztánlátásotokat - legalább ebben a helyzetben -, és érezzétek át!
Fontoljátok meg annak az energiáját, amit épp most hallotok!
Figyelni fogtok-e ezekre a szavakra, halljátok-e és megértitek-e
őket, vagy pedig "érzitek" is? Arra szólítunk benneteket, hogy
érezzétek meg a könyörületet és a szeretetet mindannyiótok iránt!
Vagy már eldöntöttétek, hogy nem ez történik? Az öreg lélek kérdése Ez a mai közvetítés egy válasz lesz arra a kérdésre, amit az ébredő
öreg lelkek gyakran feltesznek: "Kedves Kryon, kedves Szellem,
kedves Isten! Ebben az új, változó energiában, mi az, amit a bolygón
lévő öreg lelkek tehetnek azért, hogy ne csupán ezt az energiát
növeljék, hanem magukon is segítsenek? Mi fog történni? Mit
tehetünk? Mi az, amit meg kellene tennünk?" Kedveseim, mondtam nektek korábban, hogy minden alkalommal, amikor
ez a kérdés megválaszolásra kerül, a válasz úgy bontakozik ki, ahogy
a lineáris időtök telik. A lehetőségek változnak, ezért egy olyan
valóságban ültök, amit korábban sohasem tapasztaltatok meg. Ez
újdonság. Az érzés maga olyan lehet, mint tegnap vagy tegnapelőtt,
de a lehetőségek megváltoztak mindannyiótok körül. Az a fajta
váltás, amire személyesen számítottatok, lehet, hogy egyáltalán nem
érkezik meg, hanem helyette valami jobb jön el. A helyzetetek mindig
dinamikus (változó). Nincs előírt mennyiségű energia, ami kézbesítve
lenne a számotokra egy adott menetrend szerint, kedveseim. A
tudatosságotok egész idő alatt változtatja az életetek lehetőségeit.
Ez csodálatos dolog! Azért adhatom át nektek most ezeket a dolgokat, mert volt már rá
példa más, a tiétekéhez hasonló világokban, és közületek néhányan
már keresztülmentek ezen. Ott voltatok. Az Akashátok azt mondja:
"Itt van újra ez a helyzet, és tudom, hogy mit kell tenni. Láttam
már ezt korábban." Nem ez az első alkalom. Jelentős emberi változás
csúcsán ültök a bolygón. Mit tehettek annak érdekében, hogy
összekapcsolódjatok ezzel az energiával?
Öt elképzelés Ma öt elképzelést fogok átadni nektek, és ezek nem könnyűek. Ez nem
egy beteljesítendő lista a számotokra kedveseim, mivel nem adunk át
listákat. Ezek inkább elképzelések, és a legelső, amit mondani
fogok, az elsődleges - mondhatni, minden egyes alkalommal ez lesz az
első, amikor ezt a témát tárgyaljuk. Első: a hit megszilárdítása
Értsétek meg ezt a tapasztalatot. Ez egy angol kifejezés, ami lazán
véve "a hit megszilárdulását" jelenti! Elhiszitek, hogy létezik a
gravitáció, mert születésetek óta tudtok róla. Láthatatlan, de olyan
erősen hisztek benne, hogy még csak nem is gondoltok rá. Az
egyszerűen csak "van". Megértettétek a tömegvonzást. Ez nem valami
olyasmi, aminek a létében olyan módon hinnétek, mint ahogy
gyerekként a Fogtündérben. Nem, ez értelmezve lett, és az utolsó
lélegzetvételetekig a részetekké vált. Hisztek a gravitációban. Arra fogunk kérni benneteket, hogy értsétek meg azt a hitet is, hogy
az energia, amibe beléptek, az mérhetetlenül különbözik attól az
energiától, ahonnan jöttetetek. Ez az első és az elsődleges. Ezt
olyan erősen kell megszilárdítsátok a hitrendszeretekben, hogy
minden, amit mostantól tesztek, az "új normaként" ismerje fel az új
energiát! Sohasem fog visszatérni ahhoz, amilyen volt, és ez része
az új tervnek. Majdnem olyan ez, mintha meghaltatok volna, és kisebb
gravitációval tértetek volna vissza - így most több dolgot tehettek
meg. Ez örökre szól, így ezt meg kell, hogy értsétek! Kedveseim, ennek mindig is az elsőnek kell lennie az ötből, mert nem
lesztek képesek semmi mást sem megtenni, amíg nem hisztek abban,
hogy ez a váltás megtörtént és valóságos. A váltás dinamikus, és
továbbra is változik. Azonban, hasonlóan ahhoz, ahogy lapoztok
egyet, ahogyan új szavakat olvastok egy új regényben, a lap
átfordítva marad. Nem mentek vissza és olvassátok el, hogy mi is
történt előtte. Mostanra már elhagytátok az átlapozott oldalt,
megtapasztalva az új energiát, és megértitek azáltal, hogy hisztek a
megtörténtében. Második: a változás megengedése A kettes számú a "változás megengedése". Óh, makacs emberi lény,
szokj hozzá a változáshoz! A dolgok változnak. Talán nem abban az
irányban, ahogyan azt elterveztétek? Hogyan éreztek ezzel
kapcsolatban? Óh, egyedülálló emberi lény, meg tudod azt érteni,
hogy a változás megengedésével érettebbé válsz? Tudtok az egyedüli
dobozon kívül gondolkodni? Le tudtok ülni és azt mondani: "Ezt vagy
valami jobbat? Megengedem a növekedést, megengedem a tudatosság
változását bennem, ami lehet, hogy olyan módon változtatja meg az
életemet, amit soha, de soha nem gondoltam volna." Mennyire féltek
ettől? A félelem a változás miatt van bennetek, nem pedig amiatt,
hogy az hová vezet. Csupán maga a változás szó miatt! Így a második
ebben az ötös csoportban az, hogy megengedjétek magatoknak, hogy
félelem nélkül elfogadjátok a változásokat. Nézzétek meg ezen dolgok numerológiáját! Az 1-es szám mindig az "új
kezdet", ez könnyű. A 2-es szám gyakran foglalkozik a dualitással, a
kettősség pedig gyakran a változás elsődleges félelme. Egyszerűen
csak nem akarjátok kimozdítani a valóságotokat abból a középpontból,
amihez hozzá vagytok szokva, igaz? Ez gyakran a fény és a sötétség
közötti túlélésről szól. A dualitás - amihez hozzászoktatok, ami a
fény és a sötétség közötti egyensúly - kényelmes. Most hirtelen, a
Szellem egy kis lökést akar adni nektek, hogy kicsit több fényt
fogadjatok be és a sötétség csökkenni kezdjen az életetekben. Ez
majdnem mindent meg fog változtatni! Engedélyt adtok ennek, vagy
sem? A hit és a változás megengedése az első kettő. A fátyol másik oldaláról nézünk benneteket, és tudjuk, hogy minden,
amin keresztülmentek olyan, mint a régi szokásoktól való szabadulás.
De ezek csak szokások, nem egyebek. Olyanok vagytok, mint az, aki
szuper tulajdonság birtokában van: tudtok repülni, de egyszerűen túl
kényelmesek vagytok és csak sétálgattok. A hasonlat egyértelmű - a
változás megengedése. Harmadik: az együttérző cselekedet A következő három gyakorlatiasabb, de nagyon nehéz. A sérthetetlen
hitetekkel, és a dolgok változásának megengedésével, most már készen
álltok az egyik legnagyobb lépésre. A harmadik számú az együttérző
cselekedet. Minden, amit mostantól tesztek, az az együttérzés
szempontjából fog történni. Képzeljétek el, hogy autóval mentek az úton, és valaki elétek vág!
Dudál rátok, idiótán bolond módjára viselkedik, majd rátok ordibál.
Hogyan éreztek? Lehetséges ezt a forgatókönyvet egy együttérző
szintre emelni? Igazán? A válasz igen! Mindenekelőtt, ne hagyjátok
hogy hasson rátok! Van valami olyan egyetemes törvény, ami azt
mondja, hogy cserébe mérgesnek kell lennetek? Együttérző személyek
vagytok, így hagyjátok a harag és frusztráció gombját addig a pontig
lefércelődni, hogy egyáltalán nincs is reakció. Ehelyett mindaz,
amire gondolni tudtok ezzel a személlyel kapcsolatban annyi, hogy
rossz napja van. Tehát lelassítotok, több helyet adtok neki, így
jobban fogja érezni magát. Nem nehezteltek rá, nincs miért
visszavágjatok, és nem kiabáltok vissza rá. Mindenben, amit csak
tesztek együttérzően cselekszetek. Történhetnek dolgok az életetekben - a másokkal való kommunikáció
kapcsán -, amik normálisan lehet, hogy sértik az érzéseiteket. Az
életetek egyedi, és vannak olyan dolgok, amikkel az emberek
megsebezhetik a szíveteket. Ez a körülöttetek lévőkkel kapcsolatos
csalódottságotokról szól, és arról, hogy ők hogyan cselekszenek.
Kedveseim, ez egyszerűen emberi. De mi van, ha minden, amit ezen
csalódások eredményeképpen tesztek, egy olyan együttérző lélekből
származik, ami mindezt másképpen látja? Az együttérző módban
valójában nincs senki, aki valaha is meg tudná bántani az
érzéseiteket, mert tudjátok azt, hogy kik vagytok. Nem tudnak
meghatározni és valami olyanná tenni benneteket, amik nem vagytok,
mert dolgokat mondanak rátok. A valódi probléma az, hogy ezek az
egyének valószínűleg kiegyensúlyozatlanok abban a pillanatban, és
csupán rossz napjuk van. Értitek, hogy mit mondok? Nem számít, hogy mi a helyzet, a könyörületes cselekedet együttérző
szívből származik. Ez az erő és a bölcsesség helye. Most vannak itt
olyanok köztetek, akiknek hallania kell a következőt: együttérzőnek
lenni nem gyengeség. A mesterek, akik ezen a bolygón jártak,
árasztották a könyörületet! Sugározták! Azok, akiket talán imádtok,
mind az együttérzésről szólnak. Nem voltak gyengék, kedveseim.
Tehát, bármit is mondtak nektek a kedves, együttérző emberről, át
kell rendezzétek a felfogásotokat ezzel kapcsolatban. Az egyensúly
erő. Az együttérzés erő. Egy kiegyensúlyozott emberi lény ritkán kap
el betegséget, tudtátok ezt? Egy kiegyensúlyozott emberi lény
rendelkezni fog azzal, amit szinkronicitásnak hívtok. Mások ezt
szerencsének nevezik. A szinkronicitás jelentése ott lenni a jó
helyen és a jó időben, a dolgok tökéletes történésében, mert azok
könyörületes cselekedetek eredményei. Az együttérzés valójában egy
olyan energia, ami a szerencsének vagy véletlennek a gondolatát
félrelöki. Ti irányítjátok a valóságotokat. Ez egy gyönyörű csomag, nem igaz? Amikor elkezdtek az együttérző
cselekedet ösvényén járni, akkor minden megváltozik. Ez volt a
hármas számú. Nos, a 3-as a számmisztikában a "katalizátor". A
katalizátor szót a kémiában gyakran használják arra az anyagra, ami
megváltoztatja a dolgokat maga körül, mialatt önmaga gyakran
ugyanolyan marad. Az együttérző ember megváltoztatja a többieket
maga körül, ahelyett, hogy azok hatnának rá. Nem fog negativitás
tapadni rátok. Ez egyfajta helye az erőnek, és emiatt mások gyakran
akarnak veletek lenni. Megváltoztatjátok a Földet, amerre csak
jártok! Negyedik: a spirituális látásmód A négyes számú a spirituális látásmód. Azt szeretném, ha
elkezdenétek meglátni a nagyobb képet! Azt szeretném, hogy lássátok
meg mindenben Istent! Azt szeretném, hogy tekintsetek ki, és
lássátok meg Istent a fákban, a föld porában, és a Napból érkező
fényben! Azt szeretném, hogy érezzétek meg annak melegét, ahogy
Isten rátok ragyog, még akkor is, ha a sötétségben vagytok. Az együttérzés egy dolog, de a spirituális látással megláthatjátok a
Teremtő Forrást minden dologban és más emberekben is. Abban, aki az
úton elétek vágott, ott van belül Isten, épp úgy, mint bennetek. A
spirituális látásmódotok egyesült az együttérző cselekedetetekkel,
és azt mondja: "Ott megy egy olyan teremtmény, mint jómagam is, aki
még nem tud önmagáról - még nem." Az együttérző lélek - ami a 3-as számú volt, aki spirituális
látásmóddal rendelkezik - az, aki mindenkiben meg tudja látni
Istent. Segít könyörületessé válni, amikor valaki a képetekbe ordít,
és harag helyett Istent látjátok meg az arcában, nem igaz? Meg
tudjátok ezt tenni? Másképpen kell gondolkozzatok! Még inkább
olyanokká kell válnotok, mint a bolygó mesterei, mert ez az, amit ők
tettek. Kedveseim, ezek a dolgok, amiket átadok nektek, az igaz és pontos
ábrázolása az új emberi lénynek. Nem lesztek mindegyikben teljesen,
100%-osan sikeresek addig, ameddig nem gyakoroljátok őket. Az első
számú annak megértése volt, ami megváltozott. Amikor megértetek
valamit, akkor az nem azonnal történik meg - dolgoznotok kell rajta.
A hitnek fokozatosan kell megszilárdulnia az agyatokban, ahogy
látjátok annak bizonyítékát, majd végül felismeri saját maga.
Tulajdonképpen saját magatokat edzitek az értelmezésre és a hitre. A
változás megengedése edz benneteket arra, hogy olyan dolgokat
fogadjatok el, amik lehet, hogy mások. Folyamatosan ezen dolgoztok.
A könyörületes személyiség lassan érkezik meg, nem pedig azonnal. Ne
érezzétek magatokat elbukottnak, mert frusztráltak vagy akár
mérgesek vagytok. Ez csupán egy emlékeztető arra, hogy még nem
voltatok együttérzőek. A spirituális látásmód idővel jön meg
kedveseim, idővel... El fog jönni az idő, amikor minden, amire csak ránéztek, Isten
fényében fog létezni, egy teljesen más nézőpontból. A pincér, aki
kijön az éttermetek asztalához egyáltalán nem egy pincér, hanem ez a
személy inkább egy, a Teremtő fényét hordozó csodálatos emberi lény.
Rámosolyogtok a pincérre, és csak meg akarjátok ölelni őt,
megköszönve, hogy kijött azt asztalhoz. Ez túl furcsa a számotokra?
Túl szokatlan először a szépet meglátni az ítélkezés és a kritika
helyett? Végül majd másképpen bántok másokkal, és ez nem gyengeség.
A legnagyobb erő, amivel valaha is rendelkezhettek emberi lényként
az, hogy meglátjátok Istent másokban. Odakint látjátok Istent a
fákban, és tudjátok azt, hogy létezik egy isteni rendszer, aminek a
részei vagytok, ahogy az is a ti részetek. Túláradhat bennetek az
öröm és szeretet, csupán amiatt, hogy a rendszer része vagytok. Ez
annyira más, mint ahogy azt tanították nektek. Ötödik: a türelem A számmisztikában az 5-ös a változás, és ez az egyik legnehezebb
tulajdonság, mivel ez "türelemre" int. Az emberi lény mindent "most"
akar. Értitek? Tudom ám, hogy kik vannak itt! Veletek született
dolog az, hogy a dolgokat azonnal akarjátok. Olyan sokszor
megbeszéltük ezt már veletek. Amikor a tekintély beszél, azonnal
akar valamit. Minden egyes alkalommal, amikor utasításra kell
végrehajtani valamit, ott a nyomás, hogy azonnal kell megcsinálni,
nem pedig később. Az emberi lények azt akarják, hogy a dolgok
gyorsan legyenek kézbesítve hozzájuk, és azt, hogy a cselekedet
azonnal történjen meg. El kell, hogy kezdjétek a szinkronicitással történő ellazulás
gyakorlását! Figyeljetek: a dolgok, amiket közületek sokan kértek,
először más dolgok megtörténtétől függnek! Lazítsatok! Ezek a más dolgok olyanok lesznek, amik felett látszólag nincs
irányításotok, de a lehetőségek ott vannak számukra a változáshoz.
Ha meg tudjátok várni, és nem vagytok frusztráltak vagy mérgesek,
akkor az a feladat. Hosszú évekkel ezelőtt, amikor először kezdtem
el a társammal közvetíteni, akkor beszéltünk a birtokotokban levő
vonatjegyről, és a sínek mellett való ácsorgásról. Megszereztétek és
kifizettétek a jegyet. A vonat érkezik, csak éppen nem tudjátok,
hogy mikor! Tehát, mivel türelmes emberek vagytok, tudni fogjátok,
hogy a vonat érkezőben van és nyugodtak vagytok felőle. Remekül
töltitek az időt, miközben vártok rá, ahelyett, hogy panaszkodnátok
a késés miatt. Türelem! A spirituális türelem aranyat ér. Ez nehéz dolog. Az öt dolog közül
egyik sem természetetekből fakadó. Egyik sem veletek született, és
éppen emiatt nehezek. Viszont annyira teljesíthetőek, kedveseim! Ne dolgozzatok rajtuk egyenként, kivéve az elsőt! Azt vegyétek
előre! Ismerjétek fel, hogy mit is csináltok! Értsétek meg és
higgyetek benne, majd a többin már dolgozhattok egyszerre is.
Lesznek közületek, akik jobbak lesznek az egyikben, mint a másikban.
Ez azért van, mert egyediek vagytok, és a személyiségetek az elmúlt
életeitek leckéinek és tapasztalatainak az összesége. Ne
hasonlítsátok össze a megfigyeléseiteket másokéval, majd érezzétek
azt, hogy rosszul csináljátok! Halljátok? Hajlamosak vagytok
összejönni és homogenizálni mindent egy listába, aztán e szerint
cselekedni. Ha pedig nem feleltek meg egy általános listának, akkor
nem csináljátok jól a dolgot. Ezt nem tudjátok megtenni ezekkel a
dolgokkal, mert oly egyéni a lelketek, és oly sok életöltőn vagytok
túl. Tudtátok, hogy amit az ittlétetek legutóbbi alkalmával csináltatok,
az éppen most hatással van rátok? Azon állít, hogy milyen jól
fogjátok ezt az öt dolgot csinálni. Vannak, akik készen állnak
rájuk, vannak, akik pedig nem. Néhányótoknak pedig keményebben kell
gyakorolnia másoknál. Tehát, mindegyiket személyesen közelítsétek
meg, és attól függetlenül dolgozzatok a kirakóson, hogy mások mit
mondanak arról, mit is kellene tennetek! Mérhetetlenül különbözőek
vagytok egymástól! Azt szeretném, ha tudnátok, hogy mindez, és mindezek megtanulása,
teljes mértékben normális és elfogadható Isten színe előtt. Nem
fogtok megbukni. Ne hasonlítsátok magatokat másokhoz! Azt szeretném,
ha egyenesen előre néznétek, bele a Teremtő szemébe, és tudnátok
azt, hogy Istenek vagytok, illetve, hogy minden, amit elmondtam
nektek, az igaz és lehetséges! Ez csak a kezdet. Ez az, amit
elmondani jöttem a mai napon. Kryon vagyok, az emberiség szerelmese. És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett |