Az Akasha utasítása
Phoenix, Arizóna - 2018. március 4.
( Forrás:
http://www.kryon.com/CHAN2018/k_channel18_phoenix.html )
A tisztább megértés érdekében, hogy segítsék az olvasókat, Lee és
Kryon újra átvizsgálták ezt a közvetítést. Az írott anyagba esetenként plusz
információ is belekerülhet. Az élőben elhangzottak sokszor olyan energiát
hordoznak, és olyasfajta kommunikációt tartalmaznak, amelyet a nyomtatott szöveg
nem képes visszatükrözni. Szóval, élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, ami
Phoenix-ben lett átadva.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!Ezen kétnapos szeminárium zárónapja hamarosan véget ér. Néhányak számára ez
annak a felismerésnek az ideje, hogy nem fogják újra látni egymást, mivel talán
ez az egyetlen alkalom ezen csoport összejövetelére. Elég gyakran felmerülhet a
kérdés: "Nos, mi a záró üzenet?" Nem lehetne jobban elmondani, mint ahogy az
megállapításra került Adironnda és Jeshua bemutatása által - ez pedig a
következő: a mostban vagytok, de mindig hagyjátok, hogy a múlt mondja meg előre
a jövőt. Tehát éppen ezért, jóllehet a jelenben éltek, közületek elég sokan vannak
olyanok is, akik mégis a múltban maradtak. Számos módon vonjátok azokat a
bizonyos múltbéli energiákat az életetekbe most is. Kedveseim, ez csak egy
megszokás. A találkozósorozat utolsó napján általunk átadott közvetítések gyakran sokkalta
személyesebbek, mint más alkalmak tanításai. Néha csupán arra kérünk benneteket,
hogy üljetek egy pillanatig, és tűnődjetek el az adott energián. Mi az, ami
"most" értetek van? Azonban ennél tovább is el szeretnék menni. Szeretném, ha
elvégeznétek egy-két gyakorlatot! Ebben az új energiában mi az új tudatossággal
foglalkozunk. Tegnap a 6. kérdésnél elmondtuk nektek, hogy mi az, amire nem
számítotok, és hogy nem igazán hisztek abban, hogy milyen erőteljesek is
vagytok. A tudatosság valami olyasmi, ami minden dolog felett győzedelmeskedik.
A tudatosság bármilyen általatok elsajátított fizikai gyakorlatnál jobban tud
segíteni. Jobban, mint bármi, amivel ebben a pillanatban csak rendelkeztek. Az
egyik olyan dolog pedig, amire nem számítottatok az, hogy a tudatosság
ténylegesen meg tudja változtatni a múltat. Azt akarom, hogy gondolkozz el egy pillanatra kedves öreg lélek arról, hogy mi
is lehet az Akasha feljegyzésedben! Én tényleg tudom, hogy mi is van ott, és az
bámulatba ejtő. Értitek és felismeritek azt, hogy ebben a csoportban, ahol több
mint százan vagytok, és több ezer életet leéltetek - összességében hány életet is
képviseltek valójában ebben a teremben? Gondoljatok csak erre! Ez majdnem egy
teljes stadionnyi! Ráadásul mindannyiótokban van valami közös: mindegyikőtök
létezett már a régi energiás Földön. Olyan sok egyedi tapasztalatot tudtok felmutatni. Közülük számos mélységesen
drámai. Bevésődtek, és ti ezt tudjátok is. Kedveseim, elmondtuk már korábban,
hogy a szabad választással együtt az emberi lét része az Akashával való
foglalkozás. Azt is mondtuk nektek, hogy a múlt Akashájának az energiája elkezd
megváltozni. Nos, hogyan tud a múlt egyszerűen amiatt megváltozni, hogy a jelen
egy másik energiába mozdul el? A válasz a következő: azért, mert az Akasha egy
régebbi energiához tartozik, és előjön számotokra a múltból. Ezért ha
megváltoztatjátok a jelent, akkor az Akasha is meg fogja változtatni azt, hogy
mit hozzon előre. Az egymás utáni életek tapasztalatai az újabb energiában
lehet, hogy nem ugyanolyan módon jönnek előtérbe. Gondolkodjatok el egy
pillanatra azon, hogy mit is tapasztalhattatok meg! Gondoljatok arra a
mélységre, hogy kik is lehettek igazából azzal a sok mindennel együtt, ami
bennetek zajlik abban, amit múltnak neveztek! Azt szeretném, ha elvégeznétek egy gyakorlatot! Vannak páran, akik azt mondják:
"Nem akarok nemzedékeket várni arra, hogy ezen kialakult elképzelések
elkezdjenek működni a tudatosságomban. Nem akarok várni addig, ameddig
újraszületek talán más testben, hogy elkezdjem összegyűjteni a múltból származó
bölcsességet. Nem akarok várni!" Tehát, ha ti itt most ezek közé tartoztok,
akkor jóval megelőzitek a kanyart. Nem kell várjatok. Igazából egyáltalán nem
kell várnotok. Be kell építenetek a tudatotokba (hinnetek kell benne), hogy ezt
most meg tudjátok csinálni! Ami most jön tőlem, az a következő kérdés: "Meg
tudjátok ezt tenni?" Kérdés: "Lehetséges az emberi lény számára, hogy újraírja
azt az energiát, amire életek ezrei óta emlékszik? Megvan az emberiségnek ehhez
az ereje?" A válasz? Igen, óh igen. Jobban, mint korábban valaha is. Óh kedveseim, az ősi időkben azon guruk lábainál ültetek, akik meg tudták ezt
csinálni, és még többet is. Irányítással rendelkeztek az ezoterika és a fizika
fölött is. Nos, mindegyikőtök ezt a fajta mesterlétet tanulja, aminek része az
Akasha megváltoztatása is. Hisztek abban, hogy meg tudjátok ragadni azt, ami az
Akashátokban rejtőzik, azt, ami oly sok módon piszkál és bökdös benneteket, mert
a régi energia megengedte ezt, és most megváltoztathatjátok? Ebbe beletartoznak
a halálnemeitek, az elvesztett gyermekek, a háborúk, amikben meghaltatok, és
mindazok energiái is, akik megöltek benneteket. Ott voltatok mindezen drámai
körülményekben, és még többen is. Voltak olyan rémes életeitek, ahol sohasem
tapasztaltátok meg az örömöt. Voltak, amik rövidek, félelemteljesek és
rettenetesek voltak. Mindannyiótoknak! Sokan éltek a pestis alatt olyan
civilizációkban, amit a régészeitek még csak fel sem ismertek! Ez az Akashátok.
Ez még azokat a civilizációkat is tartalmazza, amik kihaltak. Ez mind ott van
tehát az Akashátokban. "Mi a helyzet a jó dolgokkal, Kryon?" Nos, azok is ott vannak kedveseim! Ott
volt az ünneplés, az öröm, a szépség és a szeretet. Ez ennek az üzenetnek a
témája. Ezekben az új időkben meg tudjátok változtatni azt, amit az Akashátok
energiája átad a számotokra! Ez a "múlt megváltoztatása". Végezzünk egy olyan gyakorlatot, ami meg fogja fordítani azt, amire emlékeztek,
és hogy milyen energiák érinthetnek meg a jelenben. Óh mester, akivé válsz,
miért nem utasítod a hozzád tartozó Akasha feljegyzést, hogy alakuljon olyanná,
ami pozitív, és hogy a dráma helyett kezdje el átadni számodra azt a
bölcsességet, amit életek ezrei alatt gyűjtöttél össze? Most sokan figyelnek
erre, bólogatnak, és azt mondják: "Tudom jól, hogy mire gondolsz!" Múlt héten beszéltünk a "zümmögésről". Ez egy maradvány, ami bizonyos szinten
mindig jelen van. Az elmúlt életek valamiféle módon ott hevernek. Még a
csendetekben, a legcsendesebb pillanataitokban is jelen van - nehéz
megszabadulni a zümmögéstől. Ez az, ami azt mondja: "Nem érdemled meg, hogy itt
legyél. A holnap is pont olyan nehéz lesz, mint ahogyan mindig is volt." Még
akkor is, ha csodás fiatal életet éltél eddig, a zümmögés mégis ott van, mert az
egy olyan régi Akasha feljegyzés, ami majdnemhogy kizárólagosan a negatív
dolgokra emlékszik vissza. Miért is állhat vajon fent ez a helyzet? Azért, mert ez annak az emberiség által
megteremtett energiának a visszatükröződése, amit az alacsony tudatossággal és a
háborúkkal hoztak létre az évszázadok alatt. Egy kevésbé sötét új energiában, és
a több fény ígéretével, az Akasha a változás utasításaira fog reagálni. Ha komolyan gondoljátok, akkor csináljuk együtt! Azt szeretném, ha a társam is
bekapcsolódna! Most félreáll, de itt van. Tudja, hogy mi zajlik. Képes
információkat fogadni tőlem, amiket egyazonidőben számotokra is átadok. Nem
beszél gyakran erről, de sokszor fogad más, egyéb olyan információt azon túl is,
mint amit éppen átad nektek. Ez része a többdimenziós ébredésének, így más
információt fogok adni neki, mint nektek, mert ő is bekapcsolódik a gyakorlatba.
A saját Akashájában még megbúvó néhány dolog miatt szüksége van arra, hogy ezt
megtegye, pont úgy, mint ahogyan nektek is. Ismételten csak, ha komolyan gondoljátok ezt, akkor azt szeretném, hogy most
helyezkedjetek kényelmesen el, hogy készen álljatok egy olyan gyakorlatra, ami
akár az egész hátralévő életeteket megváltoztathatja! Azt akarom, hogy
emlékezzetek erre, mert lehet, hogy meg akarjátok majd ismételni! Nem azért,
mert elsőre nem működik, hanem mert az emberi lények egy lineáris idővonalon
belül vannak, és arra neveltek benneteket, hogy ha kétszer vagy háromszor
végeztek el valamit, akkor az jelentőségteljesebb lesz. Nem fogunk szembemenni a
neveltetésetek természetével. Csupán azt fogjuk elmondani nektek, hogy nem baj,
ha megismétlitek. De kedveseim, ha ezt komolyan elvégzitek, és 100%-ban
beépítitek a tudatotokba, akkor érezni fogjátok a különbséget az elkövetkezendő
napokban és hetekben. "Kryon, miért kellene ezt tennem? Nem igazán vagyok biztos benne, hogy az
Akashám bosszant." Szóval, fiatalodsz, nem igaz? Tökéletesen egészséges vagy?
Egyáltalán nicsenek problémáid? Azt válaszolhatjátok: "Nos, mi köze van ennek az Akashához?" A válasz: abszolút minden! Olyan sokat örököltetek abból, amin
keresztülmentetek, amit nem ismertek fel, ami majdnem mindannyiótokat beállít
annak, akik vagytok. Az Akasha állítja be a gondolkodásmódotokat, a
személyiségeteket, a módot, ahogyan a testek elfogadja a betegségek támadását,
hogy hogyan tekintetek önmagatokra, és még a spiritualitásotokat is. Ezek
mindegyike az Akashátokból származó öröklött jellemvonás. Igen, a szüleitektől
is kaptatok néhányat. De kedveseim, tudom, hogy tudatában vagytok annak, hogy
egyazon szülőknek lehet két gyermeke, akik mégis mérhetetlenül különbözőek -
majdnem, mintha más-más bolygóról jöttek volna! Az egyik mindig egészséges, a
másik mindig beteg. Az egyik magabiztos, a másik félénk. Tudjátok, hogy több is
létezik annál, mint a biológiai örökségetek kémiája. Ez az, amire jelen
pillanatban rátekintetek. Valójában az Akasha tesz benneteket azzá, akik ma
vagytok. Nos, mielőtt ezt megtesszük: értsétek meg, hogy nem csupán eldobjátok azokat a
dolgokat, amik zavartak benneteket az álmaitokban! Most fogtok túljutni a
nehezén, ha úgy kívánjátok azzal kapcsolatban, hogy hogyan is látja a fizikai
testetek a Földet manapság. Most pedig azt szeretném, hogy annyira mélyedjetek el ebben, amennyire csak
tudtok, mert azon vagytok, hogy úgy szólítsátok meg az Akasha feljegyzéseteket,
mint azelőtt még sohasem! Elismételhetitek halkan az alábbiakat, ha nincsenek rá
saját szavaitok. Ez pedig a következőképpen hangzik: "Kedves csodálatos Akasha - aki engem és a lelkemet oly sok kifejezési formával
képviselsz ebben az új energiában - nálam az irányítás! Kedves Akasha, ami a jelenlegi lényegem és a bolygón leélt ezernyi életem
kifejezéseit képviseli! Tekints rá a ma energiájára, mert én irányítok! Kedves
Akasha, aki olyan szép vagy, mert te is én vagyok: azt az egyetlen lelket
képviseled, ami életöltők ezrein át voltam ezen a Földön. Tudd a következőt:
változás zajlik, amit én fogok diktálni, mert ebben én vagyok az illetékes!
A lényeg, hogy én vagyok a felelős a saját életemért, és első alkalommal akarom
most azt, hogy hallgass ide! Jóindulatra utasítalak a visszaemlékezésben! Azt a
parancsot adom, hogy ez az Akasha kezdje el megváltoztatni azt, hogy mire
emlékszik vissza az elmúlt életekből! Ezennel határt húzok a dráma számára. Nem
megengedett, hogy az csorbítsa életem fényét. Határt húzok a negatív dolgok
számára, minden harag, árulás és borzalom számára. Határt szabok a számomra nem
helyénvaló dolgoknak. Óh, ezek a dolgok még mindig ott lehetnek ugyan, de most a
sötétségbe merülnek, és ott is maradnak. Utasítom az Akashámban mindeddig
előtérben lévő negativitást: ülj vissza a hátsó ülésre, mert ma én vezetek!
Többé semmi oka sincs megmutatkozni, mert ahogy látod, mindezekért én vagyok a
felelős. Ezt mondom hát!" Látjátok, hogy mit is csináltok? Gyakran jelenik meg az az érzés, - és ez mindig
is így volt - hogy nem ti vagytok az illetékesek a saját életetekkel
kapcsolatban. Beszéltek az Akasha feljegyzésről, de az csak ott ül, mintegy az
"irritáció könyvtáraként", nem igaz? Olyan, mintha egyáltalán semmi
irányításotok sem lenne felette. Hirtelen azonban azt mondom nektek, hogy
minden, de minden felett van irányításotok. Fejezzük hát csak be ezt! "Kedves Akasha, te gyönyörű és jóindulatú! Te én vagyok, én pedig te. Hadd
kezdje el megmutatni önmagát lelkem érettsége, és minden szépség, öröm,
bölcsesség, amik az életeim ezrei alatt megmutatkoztak oly módokon, amik
jóindulattal fognak meglepni engem! A jó dolgokban, a jóindulatú dolgokban, a
pozitív elvárásokkal kapcsolatban - az Akasha feljegyzésem legyen a legjobb
dolog, ami valaha csak megtörtént velem! Az életem pedig tükrözze ezt a napot és
ezt a döntést! Így szóltam. Én irányítok!" Még nem vagyunk készen, mert itt és most, a "jelenben" munkálkodunk, emlékeztek?
Több is van még ezzel kapcsolatban, mert vannak olyan dolgok, amik szintén
zavaróak jelen pillanatban a számotokra, amik "nagyon" is aktuálisak, és még nem
kerültek bele az Akashába. Tudjátok, hogy mire is akarok kilyukadni? Be
kívánjátok fejezni a munkát? "Kedves sejtekből álló lény, aki vagyok! Én vagyok az illetékes. Minden
dolognak, ami a születésemtől fogva eddig az adott pillanatig felbukkant az
életemben, legyen ez figyelmeztetés! Az agyamban lévő emlékeknek, maguknak a
szinapszisoknak, amik tárolják őket, legyen ez figyelmeztetés! Hagyjon fel
mindazon dolgokkal, és álljon el tőlük, melyek alatta lennének
nagyszerűségemnek, mindazzal, ami csak az isteni teremtést képviseli eme
bolygón. Nem engedélyezett, hogy továbbra is lejátsszd a 'régi szalagokat'. A
'szalagok' pedig a következők: az árulás, amit megtapasztaltam, a szomorúság, a
rossz érzések, a düh, az alacsony energiás emberi természetem, maga az egész
háttérben való zümmögés. Állj el ezektől és hagyj fel velük! Én vagyok az
emlékeim illetékese, és minden egyes sejt a Felsőbb-Énemet visszhangozza. Olyan
módon vagyok része ennek, amit nem ismertem korábban. Én vagyok az illetékes
minden olyan dologban, ami én vagyok. Ezt parancsolom annak érdekében, hogy
anélkül távozhassak erről a helyről, hogy azokat a saját múltamból származó
negatív dolgokat kellene magammal cipelnem, amik csak a jelenlegi bolygóra
születésem óta felbukkantak." Még nem végeztem. Hisztek abban, hogy meg tudjátok változtatni a
tudatosságotokat a saját akaratotokon keresztül? Mondtam nektek tegnap, hogy nem
is hinnétek el, hogy ehhez milyen eszközzel is rendelkeztek. Éppen most mutatom
nektek, hogy ez hogyan is működik. Még nincs vége, ennél több is van. Azt
mérlegelem, hogy mennyit fedjek fel még előttetek, amit meg is tudtok
cselekedni. Meg tudjátok változtatni azt, akik vagytok? Meg tudjátok ragadni a
saját személyes természeteteket, és el tudtok kezdeni dolgozni vele? Tudtok
dolgozni ezen a kirakóson annak érdekében, hogy olyanná formáljátok a dolgokat,
amit kívántok, ahelyett, amilyet nem akartok? Meg tudjátok változtatni az
öregedésetek mértékét? Igen. "Kedves sejtszerkezet! Én vagyok az illetékes, most a főnök beszél. Hallgass
csak ide! Azt parancsolom neked, hogy lásd meg a szépséget, a jóindulatot, és a
belső Istent a testem minden egyes sejtjében! Arra utasítalak, hogy legyél
ellenállóbb a betegségekkel szemben, mint korábban valaha is voltam! Látod, a
betegség nem tud a fényhez kapcsolódni, és én több fényt hordozok, mint korábban
valaha. Azt utasítom, ami bennem volt, ami helytelen, hogy távozzon és változzon
meg! Hadd mutassa meg önmagát a testemben lévő kémia az elkövetkezendő napokban,
így tudni fogom, hogy ez valóságos! Átveszem az irányítást azon dolgok felett,
amikről sosem mondták nekem, hogy irányíthatóak lennének általam. Ezennel
eldöntetett." Ez hát a gyakorlat. Óh, több is van még, de ez elég mostanra, mert elkezdünk
belemenni azokba a teljesen hihetetlen dolgokba, hogy mit is lehettek képesek
megtenni a jövőben. Jelenleg kedveseim, éljetek ezen a bolygón nagyon hosszú
ideig, és a folyamatban a félelem helyett legyetek inkább örömteliek! Legyenek
azok a "gombok" immár mind kikapcsolva, amik csupán haragba, szomorúságba és
félelembe taszítanának benneteket! Most pedig üres helyre érkezünk, egy gyönyörű üres térbe. Ezt a teret egy
jelentős tisztítás okozta. Mindezek a dolgok, és még több is, most mindenki
számára lehetségesek, nem számít, hogy milyen egyediek is vagytok, és hogy hány
életet éltetek le. Ennek a teljes Akasha átirányításnak még csak neve sincsen.
Ez nem egy olyan folyamat, ami teljesen kiforrott volna már. Képzeljétek el
milyen erőteljes a tudatosságotok, és hogy az megragadhatja az agyatok
ezotériáját, az életöltőitek minden emlékét, és jóindulattá, örömmé, illetve
fénnyé alakíthatja! Ez az üzenet. Hát nem nagyszerű? Ahogy telik az idő, egyre több dolog kerül
felfedésre, és lesznek olyanok, akik majd hallgatják, akik a szemüket forgatva
azt mondják: "De nem számomra! Nem ma!" Kedveseim, pont úgy szeretnek benneteket is, mint bárkit a bolygón. A szeretet
általi szabad választás mindig is elérhető opció volt minden egyes emberi lény
számára. Egyáltalán nincs ítélkezés. Azt szeretném, hogy bűntudat és félelem
nélkül menjetek el erről a helyről! Az elkövetkezendő néhány napban érezhetitek
is majd azt, hogy "valami egy kicsit más". Talán valami súlyt emeltek le rólatok
- ezoterikus súlyt. Azt mondhatjátok: "Nem tudom megmagyarázni, csak azt tudom,
hogy felszabadultabbnak érzem magamat most, mint korábban valaha is." Talán majd
azt mondják néhányan nektek, hogy másképp gondolkodtok és cselekszetek. Az
igazság az, hogy egy olyan mélységes öreg lélekcsoporthoz csatlakoztatok, akik a
váltás felfokozását tanulják az emberiség számára, mert éppen most
változtattátok meg önmagatokat. A többiek körülöttetek azonnal profitálni fognak
belőle, mivel ők már fényesebbnek fognak látni benneteket. Lehet, hogy ők olyan
szépséget is meg fognak látni a lelketekben, amit nem láttak meg korábban. Ez az igazság. Ez hát az ilyen dolgok működésének a módja, és épp most adtam át
az öreg lelkek számára ezt az emelt szintű információt. Ne keverjétek össze az
"öreg" lelket azzal, hogy években mérve hány évesek is vagytok, mert van, hogy
néha a legfiatalabbak a legbölcsebbek! Sokszor a legfiatalabbak az idősekkel
együtt vannak itt jelen, mert ők értik azt, hogy az Akasha tekintetében nem
létezik generációs szakadék. Távozzatok megváltozva erről a helyről! Tűnődjetek
el mindazon dolgokon, amiket a mai napon megtettetek! És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett
Stilisztika - Daka Sándor |