A tisztább megértés érdekében - hogy segítsék az olvasókat - Lee és Kryon újra
átvizsgálták ezt a közvetítést. Az írott anyagba esetenként plusz információ is
belekerülhet. Az élőben elhangzottak sokszor olyan energiát hordoznak, és
olyasfajta kommunikációt tartalmaznak, amelyet a nyomtatott szöveg nem képes
visszatükrözni. Szóval élvezzétek ezt a kibővített üzenetet, ami Boulder-ben
lett átadva!
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ígértem ma korábban egy példázatot, amiben ismét csak a Wonak nevezett személy
fog szerepelni. Ha nem hallottatok volna róla korábban, Wo az összes embert
képviseli. Nem tartozik egyik nemhez sem, hanem inkább nő-férfi (wo-man - angol
szójáték - a ford.) Wo mindkét nemet képviseli, azonban ebben az esetben
férfiként fogunk utalni rá, mert a nyelveteken annak van értelme, hogy így
tegyünk (he - a hímnemű ő - a ford.)
Ez egy olyan történet, amit néhányatok fel fog ismerni, ám valamiképpen mégis
teljesen metaforikus jellegű. Nos kedveseim, a példázatoknak mindig van üzenete.
A példázatok mindig metaforák, amik azért és úgy lettek megfogalmazva, hogy más
dolgokat is kifejezhessenek. Néha megmagyarázzuk, hogy mit is jelentenek ezek a
hasonlatok, néha pedig nem. Azonban most, ahogy ezen a különleges utazáson
haladunk, pár jelentést azért mindenképpen meg kívánunk magyarázni.
Azt a címet fogom adni ennek a példázatnak, hogy Wo és a hátsó udvara.
Rögtön érezhetitek azt, hogy a "hátsó udvar" igazából nem is egy fizikai udvar,
és részben igazatok is lenne. Egy pillanat múlva többet is el fogunk mondani a
jelentéséről. Azonban a társam kultúrájában a fizikai hátsó udvar az a hely, ami
egy tipikus amerikai otthon mögött található, és sokan a hallgatóságban is
rendelkeznek vele. Néhányuknak még mindig megvan az az udvara, ahol felnőttek.
Kezdődjön hát a történet! Wonak volt egy hátsó udvara, és az életében végig
igazán fontos volt a számára. Mint olyan sokan közületek, akiknek szintén van -
és ha elég sokáig éltetek egyetlen helyen - akkor tisztán emlékezhettek rá a
gyerekkorotokból. Sok dolog, ami ott zajlott azon a hátsó udvaron, nagyon fontos
a fiatalságotok emlékezetében.
Talán emlékeztek a saját hátsó udvarotokra, mert amikor kicsik voltatok, itt
játszottatok. Emlékezhettek azokra a dolgokra, amik az évek során hozzáadódtak
ehhez, valamint azokra, amik ugyanazok maradtak. Néhány azon dolgok közül a
stabilitásotokat jelentette, és talán arra számítottatok, hogy ugyanolyanok
maradnak. A hátsó udvar ebben a bizonyos példázatban Wo valóságát képviseli.
Számotokra ez az udvar szintén a valóságotokat jelenti, hogy hogyan is
gondolkodtok, hogyan kezelitek a dolgokat az életben.
Természetesen, a valóságotokat korán kezdik formálni, amikor nagyon fiatalok
voltatok, és Wo esetében ő erre nagyon tisztán vissza is emlékszik. Emlékszik a
napra, amikor az apja meghozta a fát. A fa már akkor nagy volt Wo szemében. Az
apja hozott egy olyan berendezést, amiről most már tudja, hogy markológép volt.
Az apja ásott egy lyukat ezzel a géppel és beletette a fát. Emlékszik arra, hogy
a fa odakerülésének oka, maga Wo volt - ez nagyon tetszett neki! Amikor Wo
majdnem öt éves lett, emlékszik rá, hogy az apja azt mondta: "Wo, ez lesz a te
személyes faházikód, és amikor egy kicsit öregebb leszel, együtt építjük meg azt
a házat." Valóban így is történt.
Számos év eltelt, és Wo látta azt a fát növekedni. Az ágak nagyobbak lettek, és
végül megerősödtek ahhoz is, hogy megmássza őket. Így az apja és Wo egy idő után
elkezdték lassacskán felépíteni azt a faházat. Amikor befejezték, az erős és
nagyszerű lett!
A faházikó kedveseim, a gyermekkort képviseli ebben a példázatban. Wo esetében
ez egy jó gyerekkor volt, tele jó emlékekkel, és nagyon, de nagyon élénken
emlékezett is rá. Részletekre is emlékezett, ahogyan közületek szintén sokan.
Emlékezett valamire, amin még a mai napig is nevet. Amikor az apja nagyon lassan
és szertartásosan építette a faházikót, talált két olyan olajoshordót
(olyasmiket, mint a szemeteskuka), amik a tetejükön nyíltak. Aztán az apja a
fejük tetejére fordította őket, a nyílással lefelé. A fához tette őket, annak
érdekében, hogy a faház részeként szolgáljanak - bejáratként.
Nos, ami ebben lényeges az, hogy az évek során a hordók megmaradtak. Hasznosak
voltak és ott maradtak, ahova tették őket - még miután a faház már el is tűnt.
Még Wo felnőttkorában is, a hordók ugyanazon a helyen maradtak. Ez azért volt,
mert végtére is funkcionáltak. Piknikes asztallá, alkalmi asztallá váltak - egy
deszkával rajtuk, az ételt tartották a partik alkalmával a fa mellett, ahol az
emberek az árnyékban akartak leülni. Ha Wo egy nagy projekten dolgozott a hátsó
udvaron, vagy építeni akart bármit is, a hordók támogatták az egész tervet. A
hordók sohasem mozdultak el.
Érdekes módon, néhány szomszéd észrevette ezt és viccelt is vele:
"Vajon Wo el
fogja mozdítani valaha is azokat a hordókat?" Wo azt mondta nekik: "Nem, nem
hinném. Azok állandóak." Végül a szomszédság viccelődése a következő lett:
"A
jövőben két dolog történhet: vagy eljön az elragadtatás, vagy Wo elmozdítja a
hordókat." A hordók pedig nem mozdultak.
Kedveseim, ebben a példázatban a ti hátsó udvarotokon is vannak hordók. Sohasem
mozdítjátok el őket. Nem tudjátok egykönnyen megmozdítani azokat, és igazából
sohasem gondoltok arra, hogy elmozdítsátok őket, mert azok a valóságotok
igazságainak a magvát képviselik. Kérdés: ebben a történetben Wo vagy az apja
tette oda a hordókat? Ez egy hasonlat Wo számára. Az apja olyan valakit képvisel
az életében, aki jelentőségteljes, fontos személy. Ti ugyanezzel rendelkeztek a
saját életetekben. Volt valaki, aki megtanította azon dolgokat nektek, melyek
végül az igazságotokká, az állandósult valóságotokká váltak, és egy olyan hitté,
amitől sosem mozdultok el. Az oka? Ezeket az állandósult, mozdulatlan hordókat,
ezt az igazságot használjátok mindvégig, mert ezek működnek a számotokra, és
mindig is működtek eddig. A fa természetesen az állandó stabilitásotok, a hordók
(igazságok) pedig soha nincsenek távol attól. Egész életetekben ugyanazok
maradnak, és ez a biztonságotok magja.
Most hadd változtassam meg a történetet egy kicsit, és beszéljek nektek a
"babaházról"! Itt van az, ahol egy kissé külön kitérünk az egyik nemre és
valósághűbbek leszünk a nők számára, akik hallgatják a történetet. Wonak volt
egy faházikója, mert a fiúk ilyet akarnak, de volt egy különálló babaháza is,
mivel a lányok viszont ilyet szeretnének. Az apja és a barátai építették ezt a
babaházat neki. Emlékeztek rá, hogy azt mondtuk nektek, Wo nő-férfi? Ebben a
példázatban mindkét nemet képviseli. Így figyelembe kell vennünk azt, hogy ő
egyúttal kislány is. Wo egy babaházat is akart. Most ebben a történetben, a nemi
jellegzetességek elképzelése előtt tisztelgünk, és hogy a különböző nemű
gyerekek gyakorta másra vágynak. A hátsó udvar a faházzal és a babaházzal együtt
teljes.
A hátsó udvar Wo, és mindannyiótok belső gyermekét is képviseli. Ez az a hely,
ahol a szülinapi bulik zajlottak, ahogy felnőttetek, megjelölve az életben való
előrehaladást. A faház és a babaház volt, ahol felnőttesdit játszottatok, és
ahol például úgy tettetek, mintha ételt készítenétek. Ez erőd, ház, munkahely -
sokféle dolog volt. A hátsó udvar aztán a gyermekkorotokká, az életetekké, és a
hitrendszeretekké vált. A fa? Az csak növekszik, és mindent képes támogatni. Ez
az, amibe belekapaszkodtok, mert vannak bizonyos dolgok az életben, amikről
tudnotok kell, hogy szilárdak, és változatlanok.
Wo fája még sokáig ott állt, azután is, miután a faház már rég eltűnt.
Belekapaszkodott abba a fába az élete során, és az csak nőtt és nőtt - hamarosan
roppant nagy lett. Valójában majdnem olyan nagy volt, mint maga a hátsó udvar!
Olyanná vált, mint egy erdei lombsátor, leárnyékolva az egész udvart.
Wo immár felnőttként bement a hátsó udvarra, felkapta az italát, a szívószálát,
és leült a székébe. "Sóhaj... ez ám az élet." Békés elmével azt gondolta:
"Ez
jó, és körülöttem minden jól van." Ücsörgött ott, és felidézte a múltat:
"Szeretem ezt a fát és a hordókat. Köszönöm emlékek, hogy itt vagytok! A
faházikó eltűnt, de a babaház még itt van. Ezt is köszönöm! Részt vettem benne,
a részemmé vált teljesen, és ez az életem."
Nos, Wo gyakorlatias gondolkodású volt, és történtek negatív dolgok is a hátsó
udvarán. Viszont jó lelkű, kiegyensúlyozott személy is volt, és nem gondolt túl
sokat azokra a dolgokra. Emlékszik a patkányokra. Nem szeret arra gondolni, hogy
kimondja: "Patkányaink vannak." Természetesen tudja azt is, hogy azok nem a
hátsó udvarukból, hanem a kerítésen át, illetve az alatt, a szomszédos udvarból
jönnek. Nos Wo nem fogja ezt közölni a szomszéddal, mert kedveli és értékeli őt.
Azt gondolja: "Vannak bizonyos dolgok, amiket nem mondasz el a szomszédodnak és
a barátaidnak. Nem beszélsz nekik a patkányaikról, nem mondod meg nekik, hogy
hogyan neveljék a gyerekeiket, vagy hogy nincsenek összhangban a színeik, nincs
ízlésük. Egyszerűen csak szereted őket." Tehát Wo mindig is azt érezte, hogy
képes a saját módján kezelni a patkányokat. Azok jöttek és mentek - jóllehet nem
tudta, hogyan is jönnek át a kerítésen vagy alatta - mindig elboldogult velük.
A patkányok természetesen az élet kellemetlen kihívásait képviselik. Ezek azok a
dolgok, amikre ránéztek és nem akartok foglalkozni velük, de valahogy mégis
megteszitek. Néha, a hátsó udvarok némelyikén határozottan túl sok patkány van.
Ez az, amikor egy személy "hibás működésbe megy át" és stresszel. Ez az, amikor
az embereknek leromlik az egészsége. Azonban Wonak jó és kiegyensúlyozott
elképzelése volt az életről. Ő egy jó Wo-illető, és a tőle telhető legjobb módon
kezelte a patkányokat - leginkább úgy, hogy nem gondolt rájuk.
Aztán ott voltak a kígyók. Namármost, Wonak elképzelése sem volt arról, hogy
azok hogyan kerülhettek be a hátsó udvarára. Elképzelése szerint a kígyók a
kerítés alatt járhattak oda - mert ez az, ahogyan szerinte csinálják az okos
kígyók. Hálás volt azért, hogy nem volt belőlük sok, de amikor bármennyi is
megjelent, félt. Gyűlölte a kígyókat, és semennyit sem kívánt belőlük. Ilyenkor
bement a házba, elrejtőzött, és hívott valaki mást, hogy kapja el őket. Amikor
véget ért a dolog, akkor jött csak elő.
Ebben a történetben, a kígyók az azon dolgoktól való félelmet képviselik, amiket
nem tudtok megoldani. Ez a halálfélelem, vagy egy gyógyíthatatlan betegség, és
minden más olyan félelem, ami meghaladta a patkányokat. Wo azt mondogatta:
"Tudom, hogy hogyan kezeljem ezeket a dolgokat. Egyszerűen csak megszabadulok
tőlük, nem is gondolok rájuk. Végül pedig visszatérek a helyre, ahová leülhetek
a székembe az italommal, szürcsölgethetek a szívószálammal és azt mondhatom,
hogy rendben vagyok, jól vagyok."
A nagy váltás
Minden jó és stabil volt egy bizonyos pontig... aztán jött a földrengés. Wo
emlékszik rá, ahogy ott ücsörög, kortyolgatja az italát, tudván azt, hogy minden
igazán rendben van, amikor beütött a földrengés. Óh, minden morajlott, ingott,
és érezte, hogy a mellette lévő nagy fa úgy recsegett, mint a puskaropogás.
Egy-két ág letört és ráesett a babaházra, amitől az kissé megdőlt. Minden
háborgott körülötte, és ez egy pillanatig rémisztő volt. Wo örömmel nyugtázta,
hogy nem sérült meg, és hamarosan megtudta, hogy egyik szomszédja sem.
Körülnézett, és habár úgy látta, hogy mindenki biztonságban volt, azért akadt
néhány szemmel látható sérülés és jelentősebb változás.
Wo körülnézett, hogy felmérje mindennek az állapotát. A fa egy kicsit másképpen
nézett ki. A babaház egy kicsit más szögben állt, jóllehet úgy tűnt, hogy az is
rendben van. Viszont segítségre volt szüksége ahhoz, hogy biztos legyen benne.
A felügyelők hamarosan megérkeztek. Ők azok, akik a hátsó udvarok biztonságáért
felelősek. Ők hozzák a szabályokat. Nos, a történetben a felügyelők a (törvényen
alapuló - a ford.) hatalmat képviselik. De mivel ez egy példázat, így minden
lehetséges. Néha a hatalom afelé taszít benneteket, hogy olyan dolgokat tegyetek
meg, amik egyfajta felébredéssé, ráeszméléssé válnak. A hatalom néha nem igazán
az, aminek látszik. Ez egy olyasfajta hatalom volt, ami változást okozhat. Most
pedig készüljetek fel erre: Wo néhány szomszédjánál nem volt földrengés! Nem is
csoda, hogy jól voltak. Ez egy kicsit többet elárul már nektek a példázatban
kimondatlan dolgokról, nemigaz?
Látjátok - mint azok közül is sokan, akik hallgatják, vagy olvassák ezt - Wo is
öreg lélek volt. Ő egy jó ember volt. Olyan tudatossággal rendelkezett, ami
készen állt a fejlődésre. Igazán remek, spirituális és nemeslelkű ember volt. Ez
a földrengés ugyan felrázta a hátsó udvarát, de néhány szomszédja mégsem érezte
meg. Közületek páran értik ezt talán?
A felügyelők megjöttek, és azt mondták Wonak:
"Beszéljünk a fáról!" Wo azonnal
reagált: "Ha azt fogjátok mondani nekem, hogy a fának el kell tűnnie, akkor
nektek kell távoznotok. Nem érdekel, hogy mi a helyzet, de a fa marad!" A
felügyelők kedvesek voltak, és megpróbálták megnyugtatni Wot. Azt mondták: "Nem Wo, a fa maradhat. Ez egy jó fa. Azonban, túlságosan súlyos ahhoz, hogy
biztonságos legyen." Aztán előadták Wonak, hogy Gaia hogyan is gondoskodik az ő
fáiról. Emlékeztették arra, hogy Gaia erdeiben a fákat, a tűz, a rovarok, vagy
egyéb természeti dolgok természetes módon ritkítják azért, hogy az lehetővé
tegye számukra a túlélést. Azonban, ha egy ember az erdei környezeten kívül
ültet egy fát, akkor aztán ő a felelős azért, amit normális esetben Gaia tenne
meg. A fáknak szükségük van arra, hogy az egészségük és a hosszú életük
érdekében rendszeresen megmetsszék őket. "Wo, rendszeresen ritkítanod kellett
volna, így most instabillá vált, és utómunkálatokat igényel."
Kedveseim, ha eddig elég jól értitek ezt a példázatot, akkor látjátok, hogy Wo
épp egy váltáson megy keresztül. A "fa megmetszése" azt jelenti, hogy a
valóságát ahhoz az energiához kell hozzáigazítani, amin belül él, nem pedig a
múltjából származó energiához. Attól függően, hogy ki van itt és ki hallgatja
ezt - a fa megmetszése azt jelenti, hogy rendszeresen újra kell értékeljétek a
mindennapi valóságotokat! Wo nem tette meg, és a legtöbben soha nem is teszik. A
"fa" mindig is egyszerűen csak "a fa" volt, azonban hirtelen valami olyasmivé
vált, amire oda kell figyelni.
Wo azt mondta, hogy: "Értem én, de nem akarom látni. Biztosítotok arról, hogy a
fa még élni fog akkor, amikor végeztetek?" A felügyelők kedvesen válaszoltak:
"Igen Wo, nem csak, hogy élni fog, de olyan új állapotban lesz, hogy
évtizedekkel többet fog élni - még téged is túlél. Wo, a fa az fa. Ez pedig egy
gyönyörű példány, és mi sohasem bántanánk. Mi csupán meg fogjuk metszeni, így az
jobban növekedhet."
Amikor a metszés befejeződött, Wo visszajött, és nem igazán tudta, hogy mit is
fog látni, amikor belép a hátsó udvarra. Kinyitotta a kertkaput... térdre
rogyott, és elsírta magát. Nem megmetszették, hanem megölték! Természetesen nem
ez volt a helyzet. Hanem az, hogy Wo még sohasem látott nagy fát metszés után,
így nem volt tudatában annak, hogy mire is számítson. Nem volt többé lombkorona
boltozat, nem voltak ágak. Látszólag minden eltűnt.
Természetesen a fa idővel folytatta a növekedést, és új hajtások kerültek a
furcsán kinéző megmetszett ágak helyére. Wo később azt is felismerte, hogy a
bogarak többé már nem potyogtak a poharába - valami olyasmit, ami a
lombkoronánál mindig megtörtént! Nem voltak többé csípős bogarak sem - amik
szintén a lombozatban éltek! Wo felismert valami mást is. A szép lombkorona
takaró eltűnt, és most napszemüveget kellett felvennie, mert túl sok volt a
napfény! Ne hagyjátok átsiklani magatokat eme hasonlat fölött! Ahogy megnyesitek
a valóságot attól, ami a múltból csüng rajtatok, több fény lesz az életetekben,
és sokkalta kevesebb ingerültség, valamint a látszólag védelmezőnek tűnő ágak
lombkoronájából származó stressz. A boltozat valójában nem adott számotokra
védelmet jelentő árnyékot. Az a változatlan hozzáállás fészke volt, és a saját
növekvő negativitását rejtegette. Leárnyékolt benneteket a fénytől és a
csodálatos új igazságtól. Az egy gondozatlan, megmetszetlen fa volt.
A felügyelők - akik egyre inkább bölcseknek látszottak, nem pedig parancsolóknak
- aztán azt mondták: "Óh Wo, remélem nem bánod, de a fa megmetszésének
folyamatában el kellett mozdítanunk a hordókat." Wo elzöldült.
"Óh Istenem, megmozdítottátok a hordókat?" Wo elsírta magát. Azt felelték:
"Igen." Wo alaposan körülnézett, hogy eljött-e már az elragadtatás, és talán
csak nem vette észre (a szomszédság viccelődése). Elmozdították a hordókat!
A felügyelők folytatták:
"Wo, amikor megmozdítottuk a hordókat, észrevettünk
valamit. Tudtad, hogy kígyófészek volt alattuk?"
Wo nem hitt a fülének.
"Micsoda? A kígyók a hordók alatt voltak?"
"Igen Wo." felelték a felügyelők.
"Mindvégig a hordók alatt voltak. Benéztél-e
valaha is alájuk? Hány éve álltak ott, Wo? Sok olyan dolog volt ott, ami csak a
sötétségben él meg, és amiket ki kellett takarítanunk. Úgy tűnt, hogy évtizedek
óta nem mozdították meg a hordókat." Akkor Wo felismerte, hogy egész életében
sohasem nézett be a hordók alá - és mindvégig onnan jöttek elő a kígyók.
Tekintsünk most csak rá erre a hasonlatra kedveseim! Az igazságok és
elképzelések, amiket sohasem érintetek meg - az életetekben lévő végérvényesnek
gondolt dolgok - azok, amiket az "apátok" tett oda számotokra. Ha elmozdítanátok
őket, akkor az szinte az emlékük kifigurázása, meghurcolása lenne. Egyszerűen
nem mozdítjátok meg azokat a dolgokat, amik ilyen fontosak a számotokra. Talán
ez nem az apátok, hanem inkább a lelkipásztorotok, a papotok, vagy az egyetemi
tanárotok, akit olyannyira tiszteltetek? Látjátok? A hordók nem mozdultak, mert
az tisztelgés az emlékük előtt, és igen, azon hordók alatt voltak a kígyók, mert
sohasem mozdították el őket.
A dolgok egy régebbi energiában állottá, mérgezővé válhatnak, és az új
felfedezések, az új gondolkodás fényében még akár hamissá is válhatnak. Ha a
múlthoz ragaszkodtok - még ha az elképzelések olyanoktól is származnak, akiket
szerettek és tiszteltek - a régi gondolkodás szekrényébe zárjátok magatokat.
Minél hosszabban nem mozdítjátok el a hordókat, annál könnyebb a gondolkodás
régi paradigmájában élni tovább. Íme egy igazság: Isten ma, holnap és mindörökké
ugyanaz, de az Istennel való kapcsolatunk felfedezése úgy változik, ahogy a fény
egyre világosabb, nagyobb erejű lesz.
A felügyelők még nem végeztek. "Wo, sajnáljuk, hogy ezt kell mondjuk neked, de
ez a babaház valami olyasmi, amitől meg kell szabadulnod. Mi meg tudnánk
javítani, de túl sokba fog kerülni. Jobb lenne, ha egyszerűen csak
megszabadulnánk tőle. Teljesen újra kellene építeni. Nem igazán van alapzata,
mivel ez egy gyerekjátéknak épült a számodra. Így rád fog omlani." Wo megdermedt
ettől az elképzeléstől. Azonban logikus elmével megértette, és azt mondta nekik,
hogy csinálják csak. Így hát elvitték, és fel is takarítottak maguk után.
Amikor Wo másnap visszajött, az már nem volt ott. Találkozott a felügyelőkkel,
akiket egyre jobban és jobban kedvelt, majd megbeszélték, hogy hogyan is ment a
munka.
"Tudod Wo, a babaház eltávolítása nehezebb volt, mint gondoltuk."
"Miért volt az?" - kérdezte Wo.
"Nos azért, mert patkányfészek volt benne. Mennyi idő telt el azóta, hogy
ténylegesen bent jártál? Miért tartottad meg, ha nem is használtad?"
Wo elcsendesedett. A patkányok egyáltalán nem a szomszéd udvarából érkeztek. A
gyerekkori babaházából jöttek.
Azt szeretném, ha rátekintenétek erre a hasonlatra kedveseim, mert vannak
olyanok közöttetek, akikben még mindig él a "babaház" emléke, ám nem akarják még
csak megemlíteni sem! Valaki valamikor azt mondta nektek: "Ha felnőttek lesztek,
akkor viselkedjetek is felnőttként! Maradjatok távol a gyerekes dolgoktól!
Hagyjátok abba a gyerekes nevetgélést, vagy az izgatottságot! Ne ereszkedjetek
le négykézlábra, mint egy gyerek! Most már felelősségteljes felnőttek vagytok,
félre kell rakjátok a gyerekkorotok dolgait, és ne is gondoljatok rájuk!"
Figyeljetek most rám kedveseim! Ha rendszeresen meglátogatjátok a belső
gyermeketeket, és részévé teszitek azt a felnőtt paradigmátoknak, akkor az meg
fogja menteni az életeteket! A belső gyermek az, akik vagytok. Ez a gyermeki lét
szépsége. Egy gyermek ártatlansága értékes és tiszta. Ellátogatni erre a belső
gyermek helyre és rendszeresen játszani - az megfiatalít benneteket, elűzi a
depresszió és az aggódás patkányait. Ez a legkiegyensúlyozóbb dolog, amit csak
egy ember tehet - hogy nevet és örvendezik úgy, mintha ismét gyerek lenne.
Wo felismerte, hogy felnőttként sohasem ment be abba a babaházba. Öreg lélek
volt, kiegyensúlyozott, de figyelmen kívül hagyta ezeket a dolgokat, és hagyta,
hogy megdohosodjanak - azt gondolván, hogy azok túlságosan is gyerekesek.
Ragaszkodott az emlékeihez, de a valóságán belül sohasem élte át őket újra. Nem
is nevetett túl sokat, ahogy ezt most felismerte. A patkányok és a kígyók
hasonlata egyértelmű, mert ezen dolgokkal való törődés nélkül, Wo megengedte
számukra, hogy azok a sötétben maradjanak. Megengedte, hogy a tudatlanság ott
növekedjen, aminek a létezéséhez sötétség szükséges.
A felügyelők elmentek, és Wonak már szinte hiányoztak is. Úgy tűnt utólag,
inkább vezetők voltak ők, nem pedig felügyelők. Segítettek Wonak önmagára
találni a földrengés után. Természetesen a felügyelők egyáltalán nem voltak
felsőbb hatalom - hanem a belső Isten, az ébredő tudatosság figyelmessége és
ébersége. Ez volt az "egység" kezdete, ahol minden dolog a maga teljes
valóságában válik láthatóvá.
Végül, idővel Wo a hátsó udvaron találta magát a kerti székében, az italával, a
szívószálával és a napszemüvegével. A Nap fényesen sütött, de ez lehetővé tette
számára, hogy valami mást is meglásson - a színeket! A virágok előbújtak, olyan
virágok, amiket egész életében nem látott. Az udvarán lévő új fény annyi
szépséget, kellemességet és melegséget hozott a számára.
Wo felismerte, hogy minden dolog most is rendben volt. A fa? Még mindig
megragadhatta, és belekapaszkodhatott - még mindig támogatta őt, ahogy mindig
is. Az új ágak csodálatosak, színesek voltak, és másfajta árnyékot adtak. Ezek
voltak azok az ágak, amik Wo mostani élete során nőttek. Ezek Wo ágai voltak,
nem pedig azok, amik a múltjából származtak. A biztonságos fája a saját
elképzeléseiből és a valóságról szóló saját intuitív felfedezéseiből származik.
Nem félt a rendszeres megmetszésüktől sem. Ez a fa többé már nem az apja fája
volt.
Wo fejében a babaház és a faház még mindig ugyanúgy ott volt. Vissza tudott
emlékezni rájuk, tudott nevetni és kiáltozni örömében, ahogy visszaemlékezett
azokra az órákra, amiket ott töltött játékkal. Még át is tervezte őket az új
képzeletében, hogy még ragyogóbbak legyenek, mint amilyenek voltak.
A hordók? A felügyelők nem vitték el, csupán elmozdították őket. Így Wo vitette
el azokat. Hé, különben is, ki akar régi hordókat a hátsó udvarán?
Ez hát a példázat kedveseim.
Mi a helyzet a ti hátsó udvarotokkal? Közületek hányan érezték a földrengést?
Most hadd osszak meg veletek egy másik titkot is! A földrengés mindannyiótok
számára más és más. Van olyan, akinél tegnap volt, van akinél 2012-ben, másoknál
pedig holnap lesz. A földrengés hasonlata valami olyasmi, ami megrázza ugyan a
hitetek alapját, de annak nem kell negatívnak lennie. Elhagyhatjátok ezt a
helyet és megérthetitek mindezt, mielőtt még ma aludni tértek. A felfedezés egy
olyan útját is megkezdhetitek akár, ahol ezen dolgok csak apránként, szép
lassacskán tárulnak fel. Minden személy egyedi.
Lehet egy mélyenszántó hirtelen megvilágosodásotok, ahogy itt ültök.
"Felismerem
a hátsó udvaromat, és az nem néz ki túl jól. Nem akarom, hogy egy földrengés
rázzon fel! Csak egy megmetszett fát szeretnék, amivel dolgozhatok." Ez a bölcs
öreg lélek kijelentése, aki megérti a következőt: "Nem kell teljesen
lenullázódnom ahhoz, hogy ezt megértsem. Már most készen állok a
kinyilatkoztatásra, ahogy emelem éber tudatosságát annak, aki vagyok és aki
voltam. Szellem, mutass nekem új fényt az életemben!"
Mindig lesznek olyanok, akiknek az életükben lesznek olyan problémák, ami arra a
helyre vezeti el őket, ahol olyan dolgokkal kell szembesüljenek, amikkel nem
akartak. Páran Istenhez fognak kiáltani: "Mit csináltam rosszul? Miért történik
ez velem?"
Most konkrétan valakihez beszélek a hallgatóságban.
"Jó ember vagyok. Jó öreg lélek vagyok, és hiszek azokban a dolgokban, amiket
itt tanítanak. Miért történik ez épp velem?"
Íme a válasz: ez azért van, mert túlságosan konok vagy, és ezt tudod is. Azért
van, mert ez által kell felrázni téged az álomból, és fénnyel fogsz kiérni a
másik oldalra. Azért van, mert a fádat megmetszeni kell, nem pedig megölni.
Tudod, hogy miről is beszélek kedvesem. De ez leginkább azért van, mert Isten
olyannyira szeret téged, hogy megadatott számodra a lehetőség, hogy tovább élj
örömben és egészségben, hogy változást hozz a bolygó számára. Isten ismeri a
nevedet. Így van ez minden egyes emberrel. Mindenféle, teljesen különböző,
egyedi és elegáns formában léteztek, de mindannyiótoknak van hátsó udvara - és
lehetősége arra is, hogy azt megváltoztassa.
Fontoljátok hát meg ezen dolgokat a bolygón lévő, illetve a tudatosságotokban
felbukkanó változások fényében! Most visszatérek újra az üzenethez, amit reggel
adtam át nektek. Amikor elkezditek kielemezni azt, hogy kik is lehettek ti a
bolygón, és miért is lehettek jelen, akkor a válaszok csodálatosak és
mélyenszántóak. A válaszokban magasztosság, a felismerésekben pedig nagyszerűség
rejlik, amikor is elkezditek megválaszolni a kérdéseket egytől-egyig.
Ez hát Kryon üzenete, és 30 éven át mindig is ez volt. Csupán minden alkalommal
egy kicsit másképpen mondjuk el. (Kryon mosolyog)
És ez így van.