Az arany vonal
Montreál, Kanada - 2019. március 16.
( Forrás:
http://audio.kryon.com/en/LEE%26MON-MONTREAL-SAT-PM.mp3 )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Olyan sok mondanivalóm van a számotokra, amikről sohasem beszéltem korábban, és
itt az ideje annak, hogy tudjatok róla. Társam, lassan és óvatosan haladj az
információval! Amit most mondok el, az korábban még nem került átadásra. Az emberi lényeket izgatja, hogy vonalakat húzzanak a dolgok között. Valami
módon ez jól is van így, mert sok esetben tényleg vannak lerajzolni való
vonalak. Mik a dolgokat összekötő legkorábban meghúzott energia vonalak? Ezek az
eredeti csomópontok és nullpontok. Korábban már közvetítettem, hogy léteznek
olyan befolyásoló vonalak, amik a csomópontok és nullpontok között haladnak. Van
egy olyan vonal, ami keresztülhalad a csomóponton és nullponton - az egyik
pozitív, a másik negatív. A társam szerette volna látni, hogy mi is történne, ha
bolygószerte megrajzolnátok ezeket a vonalakat. Vajon mintázatot alkotnak?
Mindenekelőtt, még meg sincs mindegyik pontnak az összekötendő párja, és mégis -
máris vétettetek egy hibát. Ti azt feltételezitek, hogy ezen mélyenszántó dolgok
közötti vonalak a felszínen haladnak - ám ezek keresztülhatolnak a földön.
Nostehát, még a vonalak megrajzolásának módjában is jelen van egyfajta
elfogultság. A másik dolog, hogy azt feltételezitek, hogy ezek a vonalak
egyenesek. Nem azok. Más dolgok is befolyásolják őket és néha egy kicsit
elhajlanak - csakúgy, ahogyan a mágnesesség is elhajlik kissé. Tehát rögtön
elmondjuk nektek azt, hogy a befolyásoló spirituális dolgok között megrajzolt
vonalak, közismertnek számítanak az ember számára. Mi egy másik ősi vonal?
Mellesleg ez. Elég egyenes. Tudtátok, hogy volt egy megrajzolt vonal a Titikaka
tó és Tibet között? Ez egy olyan ősi vonal, amit a lakoták előre jeleztek a
szárnyas kígyó útjának jóslataiban. Most gondolkodjatok el ezen, mivel ez egy olyan vonal, ami hozzákapcsolja
önmagát ahhoz a váltáshoz, amin éppen most mentetek keresztül! Nos, megértitek
azt az elképzelést, hogy a vonalak néha erősek, máskor pedig nem. Néha
eltűnhetnek, majd visszajöhetnek. Mi okozza ezt? Nos, gondoltatok valaha a
bolygó ezen két területére? Mi volt közös bennük a mélyenszántó tanításokon és
megszenteltségen kívül? A válasz az, hogy mindkettő nagyon magas szintű. Mit
tudtok a plejádiak leszállásairól, és, hogy hol töltötték a legtöbb időt? Nagy
magasságban. Vannak olyan dolgok, amik rejtve vannak, még azokon a területeken
is, melyekről nem beszéltünk a csillagokbéli szülőket illetően. Szerte egész Európában van valami, amit Ley-vonalaknak hívnak. Szóltunk már
korábban a Ley-vonalakról. Olyat fogok most elmondani nektek kedveseim, amire
talán nem is számítottatok. Sok közülük természetes. Néhányukat olyan
befolyásoló vonalak okozzák, amik a víztartó rétegeket követik - talán a korábbi
folyókat és patakokat. Ez az, ahol a kastélyok megépültek, sokkal azután, hogy a
víztartó rétegek ott voltak, és a patakok is felszáradtak már. Az emberek
meglátogatják ezeket, és le vannak nyűgözve, hogy a kastélyok ezen a vonalon
helyezkednek el. Azt mondják, hogy: "Ennek megszenteltnek kell lennie." Nem,
csupán a víznek köszönhető. Ezek azok a dolgok, amik rejtettek. Aztán vannak a
tényleg megszentelt vonalak, amiket azokban az országokban találhattok meg, ahol
jártunk és amikről beszéltünk. Az egyik ilyen országot jelenleg Magyarországnak
nevezik. Elidőztünk Dobogókőn, amiről egyesek azt mondják, hogy a terület szívcsakrája. Ez valami olyasmi, amit látnotok kell. Tényleg vannak ott
többdimenziós átjárók és van pár vonal is. Tehát, amit most mondok nektek - az,
hogy nem minden az, aminek gondoljátok, amikor a történelemről van szó. Vannak
befolyásoló vonalak és dolgok, melyek az egyik helyről tartanak a másikra. Nos, ez most nem fog tetszeni nektek. Azt mondják, hogy a Nazca vonalakat az
űrből kellett, hogy létrehozzák. Még Föld körüli pályáról is valóban láthatjátok
őket. Nemcsak ez, hanem a környező területek némelyike is valójában
kifutópályáknak tűnik. Csakugyan talán az ősök kifutói a járműveiknek. Pont úgy
néznek ki. Van valami mondanivalóm a számotokra. Egy napon találkozni fogtok
azok szépségével, akik a csillagokból származnak, és aztán nevetni fogtok.
Egyiküknek sincs szüksége kifutópályára. Kivetítettétek a repüléseteket a
földönkívüliekre. Nektek olyan repülőgépeitek vannak, amik kifutóval működnek,
így amikor látjátok ezeket a dolgokat a hegyoldalon, azt mondjátok: "Aha! Ezek a
földönkívüliek számára vannak ott." Ezek természetesek és ember alkotta dolgok. Tudatában vagytok annak, hogy a mai
napig léteznek szertartások. Az emberek azt mondják más emberi lényeknek, hogy
ide kell menniük, ezt kell csinálniuk, egy bizonyos irányba kell fordulniuk,
erre az utazásra kell elmenniük annak érdekében, hogy a Teremtő Isten rájuk
ragyogjon, vagy hogy kedvezzen a számukra. Ez a szokás a mai napig is él és
virul. Tehát, miért ilyen nehéz elképzelni ezt? Azt gondolni, hogy az odarajzolt
vonalakat a bennszülöttek készítették ugyanolyan módon, ugyanolyan okból? Azt
mondták nekik kedveseim, hogy minél messzebbre jutnak a vonalakkal, annál
egyenesebbre húzzák őket. Még az esőt is megkaphatják, amiért könyörögtek, úgy
ahogy az ételt és a gabonát is, mivel azok eltűnőben voltak egy újabb időjárási
ciklusnak köszönhetően. Ez az, ahogyan ezek felbukkantak. A történészek
megmutatják azt, hogy ennek ez az igazsága, pont amikor valami ezoterikusra
számítottatok. Beszéltünk nektek a többdimenziós energiamezőkről, melyek olyan rendellenességek
a bolygón, amiről nagyon régóta tudtok. Beszéltünk nektek Írországról. Elmondtuk
nektek, hogy az elképzelés, miszerint többdimenziós teremtményeket láthattok,
valóságos. Az oka az, hogy ezeken a területeken - az Ördög Háromszögével együtt
- a Háló rendellenességei megmutatkoznak, ahol is a mezők némelyike
lenullázódik. Ami azt jelenti, hogy érvénytelenítik egymást. Amikor ez történik,
az megengedi más Háló energiák számára, hogy előjöjjenek, ez pedig valami nagyon
szokatlan dolgot hoz lére. Írországban még a kormányzat is elismeri ezeket a
tündéreket, mivel mindig is léteztek ott, és évszázadokon át látták is őket. Ez
olyan terület kedveseim, ahol az energiák kifejeződhetnek és láthatóvá
válhatnak. Miért éppen koboldok? Elvégre éppen "zöld napot" élünk itt. (A március 17-i ír
ünnepre, Szt. Patrik napra utalva, amikor is mindenki zöldbe öltözik - a ford.)
Szóval, miért koboldok? A válasz a következő. Maga az energia nem
beazonosítható, mert sohasem láttátok azt korábban. Tehát a szemetek, a
tudatosságotok, és az agyatok találkozásával, kiagyal valamit, ami felismerhető,
biztonságos és vicces. Ez hát az, amiért a tündérek tündérek, ahelyett ahogyan
valójában kinéznének. A tudatosságotok felelős ezen dolgok ilyen módon történő
megformázásáért, hogy értelme legyen a lineáris elme számára. Ez nem lesz egy hosszú közvetítés, de mélyenszántó lesz amiatt, ami következik.
Mivel mindezen vonalaktól, fél-vonalaktól és Ley-vonalaktól eljutok a
legezoterikusabb és legvalóságosabb vonalig, ami éppen itt van - pontosan itt. Óh, légy óvatos társam, és helyesen mondd el ezeket a dolgokat! Kis idővel
ezelőtt megkérdezték tőlem, hogy amikor utazom a világban, akkor ugye beszélek a
régi kultúrákról, és hogy mivel is rendelkeztek a magyarok és az olaszok,
valamint azok, akik Prágában élnek. A tulajdonságaik benne vannak az Akashában.
Megkérdezték tőlem azt is, hogy: "Mi a helyzet egy kanadaival?" A válaszom ez:
nem vagytok elég idősek. A szövetségetek túlságosan összetett az alattatok lévő
országgal. Így aztán nem tudtok a föld Akasha lenyomatairól beszélni - azokról,
melyek évezredek óta ott vannak. Óh, de van itt valami más is. Légy tömör társam! Kevesebb, mint 100 éven belül,
itt lesz egy ébredő kontinens lehetősége - ez a kontinens pedig Afrika. Ez a
központi rész, a problémás terület, a betegség és a gyilkolás helyszíne. A
lehetőség a következő: 100 éven belül gyógyulás megy végbe ezen területen.
Találmányok érkeznek majd, hogy elektromosságot, vizet és gyógyító energiát
adjanak, hogy ne legyen több betegség. Ugyanakkor azért is, hogy ne csak a
betegséget, hanem azokat is kiűzze onnan, akik sötétek, és sötét dolgokat
művelnek. Időben megérkezik majd. Egy napon olyan társadalomkultúra lesz ott,
ami a legmagasabb szintű technológiával és tudatossággal fog rendelkezni a
bolygón. Miért éppen ott? Elmondtuk ezt már korábban. Mivel nincs olyan
kultúrájuk, amit el kellene felejteniük - érintetlen. El tudjátok képzelni, hogy mit jelent az, amikor megtisztul? Amikor kitisztulnak
a betegségek és a sötétség, a most ott jelen lévő tudatosság? Azok, akik a
nemzetet fogják felépíteni, olyan elképzelésekkel fognak rendelkezni, amik
frissek, újak, szépségesek, elegánsak és érettek. Ez a kormányzat elkövetkező
forradalma. Olyan módokon fog megtörténni, amiket még nem láttatok korábban -
olyanokon, amik működnek. Ez a másik iránti emberi nagyszerűség következő
forradalma. A szabályoknak, amikhez mindenki tartja magát, emiatt értelme van,
és ez a helyes életmód. Képzeljétek most el ezt a helyet! Képzeljétek el, hogy
valami ilyen nagyszerűvel van helyettesítve! De ezoterikus értelemben hadd kérdezzem meg ezt tőletek! Hol fogják megszerezni
ezt a kultúrát, ezt a tapasztalatot? Honnan fogják az aranyvonalat megrajzolni?
Merre fog tartani? Kövessétek ezt! Kedveseim, ha megnézitek a statisztikákat,
akkor melyik országban a legjobb élni a Földön azok szerint, akik beszámoltak
róla? Tudatában voltatok az első számúnak? A lista csúcsán vagytok. Az összes
kanadai városból pedig melyik bír az ellenállhatatlan - ha nem roppant mértékben
ellenállhatatlan - tehetség kultúrájával? Ha elkezditek felsorolni Montreal
tulajdonságait - és soroljátok őket -, akkor az első lenne a film, animáció,
divat, és étel terén... és így tovább. Honnan jött ez? Lehetséges, hogy
valamilyen valóságos többdimenziósságban éltek? Ezt fogom az "arany izzásnak"
hívni. Olyan dolgok lehetségesek itt, amik máshol nem történnek meg. Ez nem a képzeletetek. Óh kedveseim, van egy templom nem is túl messze innen.
Több száz mankó lóg odakint rajta. Mindenki, aki elment erre a helyre mankóval
bicegve, az gyógyultan távozott. Azt mondhatjátok, hogy: "Nos, ez azért van,
mert valamilyen gyógyító volt ott." Mi van, ha ez a gyógyító tudja, hogy hogyan
dolgozzon a terület többdimenziósságával? Pont ilyen többdimenziósság van itt
is, ebben a hotelben. Csak nem pont annyira látványos, mintha mankótok lenne. Gondoltatok valaha ezekre a dolgokra? Ebben a városban vannak olyan dolgok, amik
nem történnek meg ám akárhol. Ez majdnem olyan, mintha Isten megáldotta volna
ezt a helyet olyan módon, ami máshol nincs. Igazatok lenne. Ennek az arany
izzásnak van egy vonala, pontosabban számos vonala van. Az ezoterikus tanítók
látták és észrevették. De most el fogom mondani nektek, hogy az egyik közülük merre tart. Jelen
pillanatban ez látható is, Afrika szívébe halad. Ez az első számú hely az
életre, mert kedves, friss, és nagyobb a tisztelet az emberi jogok iránt, mint
bárhol. Ez a hely rendelkezik az arany izzással. Ez lesz, ami átitatja majd ezt
az újonnan induló kultúrát. Szükségük lesz arra, amivel most rendelkeztek, és ez
az adott meghúzott vonal pont átszeli az óceánt. Pont ahhoz a kontinenshez
vezet. Ez annyira ezoterikus. Elmondom nektek: ez olyan, mintha azok Akashájából
merítenének, akik itt élnek, mert nem tudnak majd a semmiből indítani és azonnal
mindennel rendelkezni. Lennie kell egy alapvető, mag-kezdőpontnak. Ez a hely
rendelkezik más vonalakkal is, melyek más helyekre tartanak. Ezoterikusan tehát
ez okból. Most pedig, ahogyan ezt mondom, lesznek olyanok itt, akik így szólnak:
"Hűha!
Ezt tudtuk. Valahogyan tudtuk ezt." Hát persze, hogy tudtátok. Természetes, hogy
tudtátok, mert ott lóg fölöttetek és izzik. Ott a lehetősége annak, amit az öreg
lelkekkel tehettek meg ezen a varázslatos helyen, ami olyan sok érettséggel
rendelkezik. Nem érzitek? Nem véletlen, hogy itt vagytok. Nem véletlen az itteni
nyelv. Mindezek egy napon felsorakoznak majd. Elhelyezitek a lenyomatotokat,
valahol máshol pedig szükség lesz rá. Elmondtam a társamnak, hogy ő ott lesz.
Annak a kultúrának a része lesz, ott lesz annak színe-javaként. Az lesz a
feladata, hogy segítsen elindítani azt, ami ott rejlik. Kedveseim, elmondom most
nektek, hogy nem lesz egyedül - mivel ott lesznek vele néhányan a barátai és
csapatának tagjai közül, valamint olyanok is, akik szeretik Kryont. Ez a
legmélyebb kapcsolódás, amiről valaha is beszéltünk. Az egyik helytől a másikig,
ami a jövőt fogja formálni. Mikor? A válasz: igen. Amikor az helyénvaló. Látni
fogjátok az érkezését. Ez hát Kryon üzenete kedveseim. Egy új bolygó szerető üzenete. Óh, minden
kultúrának megvannak a saját pozitívumai és negatívumai. Egyik sem lesz soha
tökéletes. Ez szabad választás kérdése. Viszont a magas tudatosság megemeli az
átlag szintjét. Majd újra és újra megemeli azt. Hamarosan békéhez vezet a
bolygón, végül pedig ennél is többhöz. Jelen pillanatban a csillaganyák szélesen mosolyognak, ők átmentek már ezen.
Tudnak a befolyásoló vonalakról. Tudják, hogy mi az, amikor az egyik ezoterikus
tudatosság hatással van a másikra. Ennek ez a módja. Talán nem lineáris, talán
nem a ti valóságotokban, de ez valódi. Áldott az az emberi lény, aki megérti
ezt, és meglátja mindebben a nagyszerűséget! Kryon vagyok, az emberiség szerelmese. És ez így van.
Kryon
Átíró - Antal Viktória, Smajda Anita
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett
Stilisztika - Daka Sándor |