A szeretet útja
Mexikó város, Mexikó - 2019. november 9-10.
( Forrás:
https://www.kryon.com/cartprodimages/2019 downloads/download_Mexico-19.html
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Mexikó nagyszerű földjén vagyunk. Ez a helyszín az, ahol át szeretnék adni egy
üzenetet, pontosabban egy sor üzenetet "A szeretet útja" címmel. Egy kicsit most
másképpen fogom elkezdeni. A társam 30 évvel ezelőtt leült egy székbe, és az
megváltoztatta az életét. Nem igazán hitt a közvetítésben. Olyan helyzet volt ez
a számára, amit le kellett tesztelnie. Mérnökként le kellett ellenőriznie. Azon
a napon pedig minden megváltozott. Azt gondolta, hogy egyedül van, ám ez nem így
volt. Egy kíséret vette körül, amely azt remélte, hogy megteszi azt, amire éppen
készült.
A szék mellett állt, és azt mondta: "Istenem, ha ott vagy, akkor mutasd meg
nekem!" A mérnök pedig abban reménykedett, hogy semmi sem fog történni. Aztán
leült a székbe. Óh igen, ez volt az a pillanat, amikor mi elkezdtük vele a
munkát. (Nevetés) Ekkor kezdtük meg a munkát. Feltöltöttük szeretettel a teste
minden egyes sejtjét, kedveseim. Olyan nagy szeretetet érzett, hogy azonnal
sírni kezdett. Mi történt azon a napon? A társam abban a pillanatban tudta, hogy
emberi lény nem hozhatta létre ezt a szeretetet. Az nem a saját elméjéből
származott, nem a szívéből jött. Nem is várta azt. Erről kívánok tehát beszélni.
Ebben a beszélgetésben - a szeretet útja címűben - az első rész: "Kicsoda
Isten?" Majd pedig kicsit később a második: "Kik vagytok ti?"
A társamat meg
kellett győzni, és ez meg is történt. Ez sokkal nagyobb dolog volt bárminél,
amit valaha is mondtak neki. Sohasem érzett még ehhez foghatót. Ha Istenről
kérdeznélek benneteket, akkor mit mondanátok? Néhányan még magát a szót sem
szeretik. Hívjuk inkább Teremtő Forrásnak, Szellemnek, a világegyetem
megteremtőjének. Ez még csak nem is tudatosság, hanem tiszta szeretet,
együttérzés. Nagyobb annál, mint bármi, amiben valaha is hinni tudtok. Vannak,
akik azt kérdezik: "Van egyáltalán vége a mindenségnek?" Igen, olyan messze van,
hogy el sem tudjátok képzelni. Mindent ez a tiszta szeretet hozott létre. A
legerőteljesebb dolog, amit csak valaha is el tudtok képzelni.
"Kryon, vannak más univerzumok is?" Igen, vannak. A tudomány egy napon el fogja
mondani nektek, hogy léteznek Multiverzumok. Mindegyik egy fénypontból ered, a
legbámulatosabb, legerőteljesebb forrásból, együttérzésből és szeretetből. Ti
milyen nagyok is vagytok összehasonlítva ezzel? Olyanok vagytok, mint egy csepp
víz az összes vízzel rendelkező bolygó összes óceánjában együttvéve. Végül
pedig, ez az együttérző forrás teremtette meg a világegyetemet. Ismeri a
neveteket. Tudja, hogy min mentetek keresztül. Tudja, hogy figyeltek. Ez egy
bámulatos, csodálatra méltó dolog. Hogyan lehetséges ez?
Nincs semmi más ehhez fogható, amit ezen a bolygón valaha is tanulmányoztatok.
Isten nagyobb mindennél, mint amit bárki valaha is mondott nektek róla. Tiszta,
mindamellett szeretet és színtiszta együttérzés. Tehát, hadd mondjak el valamit
nektek: egy megállapítást fogok tenni, ti pedig meg fogjátok azt érteni.
(Nevetés) Isten nem emberi lény. Nevettek talán és így szólnátok: "Ezt nem is
kell mondanod Kryon." Mégis, a bolygón emberek milliárdjai gondolják úgy, hogy
az. Hadd magyarázzam ezt meg!
Óh kedveseim! Ha a szeretet ösvényén fogtok járni, akkor ez annyira elsődleges
információ. Meg kell értsétek azt, amit mondani készülök nektek! Mielőtt a
következő lépést megtennétek, elmondom hogy milyen nagyszerűek is vagytok. Ez
később következik majd... de most képzeljétek el, hogy a világegyetem ezen
teremtőjének, a Tiszta Szeretetnek nincs tudatossága. Tényleg! Túl van azon,
jóval túl mutat rajta, és az emberi lények mégsem látják.
Átadtam nektek egy szabályt, egy alapigazságot. Ez azt mondja ki, hogy: "A
tudatosság nem látja a magasabb szintű tudatosságot." Egy másik kifejezést is
használtam: "A bolond nem tudja, hogy bolond." Minden emberi lény ismer valakit,
aki a nyilvánosság számára bolondnak láttatja önmagát. Minden alkalommal, amikor
látjátok őket, újra csak ezt teszik. Találkozhattok egymással, és azt
mondhatjátok: "Miért nem tudják, hogy ostobán viselkednek?" Azért, mert az
alacsony rezgésű tudatosság nem képes rálátni egy magasabb szintű tudatosságra.
Nem tudjátok, hogy mit nem tudtok. Nem tudtok elmenni egy olyan helyre, amit nem
tudtok elképzelni. Tehát, mi is történik?
Az emberiség úgy határozott, hogy rátestálja a legmagasabb szintű tudatosságot -
amit csak el tud képzelni - Istenre? Gondoljátok, hogy a világegyetem
megteremtőjének lankás domboldalai, völgyei és tavai vannak? Azt gondoljátok
netán, hogy az angyalok egy adott helyen léteznek valahol? Az a Föld kedveseim!
Éppen most írtam körül a Földet. Nincs konkrét helyszín, ahol Isten lenne. Azt
kérdezhetnétek: "Ez hogyan lehetséges?" Úgy, hogy Isten minden egyes atomban
benne van. Bennetek, körülöttetek a levegőben, a teljes naprendszerben, a
bolygók milliárdjaiban. Ilyen nagy hát az Isten.
Miért mondom el ezt nektek? Mert néhány ember szerint háború dúlt a mennyekben.
A háborúhoz nézeteltérések is kellenek, és ez abszurd. Isten egyáltalán nem
háborúzik. Az embereknek vannak nézeteltéréseik, az emberek háborúznak.
Látjátok, hogy merre is tart ez a dolog? Tehát, az emberek ráhelyezték az emberi
tudatosság jellemzőjét a Teremtőre. Óh, lesz ez még rosszabb is. Az embereknek
az angyalihoz képest alacsonyabb szintű a tudatosságuk. Ez spirituálisan
logikus, nemdebár? Az emberek nem úgy gondolkoznak, mint Isten. Tehát, némelyek
szerint ez a mennybéli háború egy olyan angyalt eredményezett, aki elvesztette a
csatát. Bukott angyalnak hívtátok, és ez az angyal aztán azzá vált, akit ti
Sátánnak neveztek. Ez hogy tetszik? Kedveseim, ez az alacsony tudatosságú
emberek gyermeki meséje - ez csupán egyszerű gyerekmese! Ez nem az a Mindenható,
aki betölti ezt a termet szeretettel, együttérzéssel, és törődéssel. Ez egy
emberi történet. Van ennél még rosszabb is. Emberek milliárdjai szerint ez a
bukott angyal megkínoz, ha nem jól viselkedtek. Jobb, ha megteszitek azokat a
dolgokat az emberi tudatossággal, melyeket helyesnek és megfelelőnek ítélnek
meg. Ha nem teszitek, akkor megfizetitek az árát.
Milliárdok hisznek abban is, hogy ez a gyerekeket is magába foglalja. Az
épületeken belül, a falakon vannak olyan festmények, melyek feltételezhetőleg
istenien ihletett módon mutatják be az emberiség és a gyermekek megkínzását.
Értitek ezt? Ez emberi tudatosság, nem pedig az isteni. Ha többet is meg fogtok
érteni ebből, akkor ki kell töröljétek azon teljes elképzelést, hogy Isten úgy
gondolkozik, mint az emberi lény. Ahhoz egy példa csak, hogy megmutassam
számotokra, mennyire is logikátlan dolog ez: mikor a görögök hatalomra kerültek,
létrehozták a működésképtelen isteneiket. Emberi gyermekeik voltak. Minden
istenük emberi lényként kezdett el viselkedni. Ezek haragos, féltékeny istenek
voltak. Mindazon dolgokat, amikkel az emberiség a legrosszabb formájában
rendelkezik, ráhelyezték a világegyetem mindenható megteremtőjére. Szeretnék
mondani nektek valamit: azt szeretném, ha eltörölnétek ezt az egész elképzelést!
Azt szeretném, hogy üljetek le egy székre, ahol vagytok, és - mint, ahogyan a
társam is tette azon a napon - mondjátok ki: "Kedves Szellem! Tudom, hogy ki
vagy." Majd hadd áramoljon a szeretet belétek olyan módon, hogy teljes mértékben
tudjatok arról: nagyszerűek vagytok!
A közvetítés további részéből már most átadok valamit, mert még nem beszéltem a
lelkekről. Látjátok? Ez lesz a következő. De most szeretném, ha ezen
elgondolkodnátok még kicsit: a mennyekben nincs háború! Isten nem ítélkezik.
Isten nem haragos. Isten nem rendelkezik egyetlen emberi érzelemmel sem. A
világegyetem megteremtője maga a tiszta szeretet. Létezik egy rendszer, van egy
terv. A szeretet útja elkezd kiterjedni, és kibontakozni a bolygón lévő azon
öreg lelkek számára, akik elkezdik megérteni, hogy ezek új idők. Az emberi
tudatosság fejlődésének ideje most érkezett el. Elkezdi meghaladni a
gyermekmeséket, melyeket elmondtak nektek, azon sokkalta elegánsabb megértésbe,
ahogyan a szeretet ezen útja hat rátok. Látjátok, nem véletlenül vagytok itt.
Valóban létezik egy terv, és igen, ehhez a világegyetem teremtőjének is köze
van. Olyan sok alkalommal kérdeztem már: mennyire szeretitek a gyermekeiteket? A
válasz: mérhetetlenül. Mérhetetlenül! Nos, ezt szorozzátok fel a
milliószorosára! Ez hát Isten szeretete felétek. Ez azon Isten, aki meg akarja
mutatni számotokra, hogy hogyan tudjátok meggyógyítani önmagatokat. Ez azon
Isten, aki le akarja leplezni a félelmet. Ez az igazság. A szeretet ezen útja -
melyen ti is jártok, - fenséges és varázslatos. Nincs benne ítélkezés, sem
harag.
Olvastátok valaha a tékozló fiú történetét a Bibliában? Érdekes igazából, mert
valós történetet mesél el. Egy egyedülálló apa két fiáról szól. Az egyik eljött
a Földre, és mindent csodálatosan csinált, tele jóindulattal, eredményekkel. A
másik fia is eljött a Földre, de nem találta meg az útját. Tele volt haraggal és
félelemmel, helytelen cselekedetekkel. Aztán mindketten meghaltak... Ugyanabban
volt részük, mikor visszatértek arra a csodálatos helyre a fátyol másik oldalán.
Ugyanabban az ünneplésben volt részük. Nincs ítélkezés. A Föld telis tele van a
szabad választás jogával. Mehettek bárhová, ahová csak akartok. Ám a szeretet
útjához semmi sem fogható. Hosszabban élhettek egy félelem és aggódás nélküli,
teljesebb életet. Kérdezzétek csak meg a társamat... úgy érződik, hogy mindig a
Teremtő kezét fogjátok, bárhová is mentek, bármerre is tartototok, bármilyen
nehézségeitek is vannak, mivel Isten ismeri a neveteket. Ez hát Isten. Ez a
szeretet útja.
Ez egy olyan üzenet, amit nagyon sokszor, sok helyen átadtam már. Azt szeretném
most, ha a saját nyelveteken hallanátok. Szeretném, ha megfontolnátok - ez
valami olyasmi, amit spirituális logikának neveznek. Lehet, hogy nem
rendelkeztek Isten gondolatmenetével, de meg tudjátok érteni, hogy a szeretet
mit tesz és mire képes. Érzitek a szeretet következményeit, a lelketek iránti
együttérzést. Több mondanivalóm is van még... de amikor elkezdem elmondani és
leírni a számotokra, hogy kik vagytok, akkor ki kell töröljetek magatokból
mindent, amit valaha is mondtak nektek! Mivelhogy kedveseim, ti nagyszerűnek és
csodálatosnak születtetek meg ezen a bolygón. Óh igen, beszélni akarok nektek a
lelketekről és fogok is. Még ma, néhány percen belül, ahogy a történet egyre
jobb lesz. Ezek azok az alapvető igazságok, amiket az embereknek tudnia kell
Istenről, aki annyira törődik veletek.
Kryon vagyok. Azért vagyok itt, hogy ezt az információt átadjam a számotokra. Ez
az egyetlen oka.
És ez így van.
Kryon
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ez a második közvetítés Mexikó városban. A tárgy a szeretet útja. Ezen a
reggelen elkezdtem magyarázni, hogy kicsoda Isten. Nem számít, hogy hányszor
próbálom elmagyarázni ezt, ti mégsem igazán látjátok meg. De most azt kérem,
hogy képzeljétek el - olyan sok minden van még, amiről nem is tudjátok, hogy
milyen gyönyörű! Túl bármin, ami csak el tudtok képzelni. "Kryon! Azt mondtad,
hogy képzeljünk el valamit, amit nem tudunk elképzelni." Ez pontosan így igaz!
Azt mondtuk, hogy Isten még csak nem is tudatosság, nem igaz? Hogy tudna Isten
egyszerre milliárdnyi embert meghallani? Még csak elkezdeni sem tudjátok, hogy
elképzeljétek egyáltalán ennek a mechanikáját.
De látjátok ennek a szépségét? Látjátok ennek az elképesztő energiáját? Nos, itt
van a közvetítéssel kapcsolatos második fő kérdés: kik vagytok ti? Ez meg fog
lepni benneteket, mert nem azokról a konkrét személyekről beszélek, akik a
székben ülnek. Még csak nem is azokról, akik hallgatják ezt, mert az csupán
testi, fizikai tapasztalat. A teremtéssel fogjuk elkezdeni, a világegyetem
tényleges megteremtésével - és igazából az még csak nem is a kezdet. Meg kell
értsétek Isten hatalmas, mérhetetlen voltát ahhoz, hogy megértsétek a következő
dolgot, amit elmondok! Isten olyan, mint az energia egyfajta levese, ami
végtelen; de együttérző és mindentudó. Ennek az energiának egy része darabokra
hasadt, hogy megteremtse azt, amit ti most úgy hívtok: lélek. Milyen öreg a
lélek? Fogalmatok sincs róla. Ám épp most, az előbb árultam el nektek valamit: a
lélek része a Teremtő Forrásnak. A lélek nem Istentől különálló dolog. Ti hogyan
tudjátok?
Bizonyos szinten, amennyire csak fel tudjátok fogni, van lelketek. "Kryon! A
világegyetemben minden élőnek van lelke?" A válasz: nem, csak a
kiválasztottaknak. Ezekről a kiválasztottakról akarok beszélni. Nem pár darab
kiválasztott van (nevetés), milliárdnyian vannak. Van itt valami, amire nem
tudtok rájönni, de én átadom nektek: létezik egy mesteri terv. Ennek a fényhez
és a sötétséghez van köze, magának a teljes galaxisnak a megvilágosodásához. A
bolygóról-bolygóra történő előválasztásotok tesztjéhez van ennek köze... nos,
akkor milyen öreg is a lelketek? Mivel lineárisak vagytok, azt gondoljátok, hogy
a lelket akkor kaptátok, amikor megérkeztetek a Földre. Óh, kedveseim, híreim
vannak a számotokra! Ez a lélek olyan idős, mint a világegyetem, és még azelőtt
is része volt a teremtés levesének - minden együttérző dolognak. Egy részetek
létezett, egy részetek létezett már az idők kezdete előtt is!
Időtlenek vagytok. Ezt valóban nehéz megértenetek. Igazából nincs is teremtés,
Isten mindig is létezett. Gondoljatok csak a szeretet körére! Az hol kezdődik?
Hol végződik? Mindig is ott volt. Mondhatni, a világegyetem viszonylag új, ám ti
olyan régóta itt vagytok, mint az univerzum. Ez a galaxis körülbelül 13 milliárd
éves, az éveket a Napotok és a Földetek által mérve. Ez mindannak az alapvető
mértékaránya, amit mérnetek kell az idővel kapcsolatban. A Földetek körülbelül 4
milliárd éves. Kérdezni szeretnék valamit. Ha ti emberiségként 200.000 évesek
vagytok - ahogy párszor elmondtam már azt nektek -, akkor gondoljátok, hogy
lehetséges: létezett olyan intelligens élet, mint a tiétek is, más bolygókon,
évmilliárdokkal azelőtt is már, mint ahogyan ti idekerültetek? Szeretném, ha
megfontolnátok ezt egy pillanatra! Azt is elmondtam nektek már sokszor, hogy a
bolygón élő emberi lények a legfiatalabbak a galaxisban. Ti vagytok az "új fiúk
a grundon", olyan ősi lelkekkel körülvéve, akik már átmentek a sötétség és a
fény ezen tesztjén, és akik saját felemelkedett bolygóval rendelkeznek. Néhányuk
elkezdett segíteni benneteket. Nos igen... de itt jön a fontos kérdés,
figyeltek? Milyen öregek vagytok valójában? Kik is vagytok ti igazából?
Lehetséges, hogy részei voltatok azoknak az ősi civilizációknak, melyek
megvilágosodtak? Lehet, hogy része voltatok a saját magbiológiátoknak más
bolygókon, más időben? Lehetséges, hogy ez csupán az évmilliárdok egyszerű
folytatása veletek? Ha ez a helyzet, akkor hordozzátok ezt az emlékezetet.
Tudtátok ezt? Itt öreg lelkek vannak. Hadd definiáljam az öreg lelket! Mint az
iskolában, minden lélek életöltők tapasztalataival rendelkezik. Na igen, de
milyen régi volt egy tapasztalat, mielőtt ide kerültetek? Ezt "Galaktikus
Akashának" fogom elnevezni. Azt is elmondom nektek, hogy amint az emberi
tudatosság elkezd fejlődni, az Akasha-tudatosság is egyre jobban elkezd
emlékezni. Közületek néhányan jól tudják, hogy miről is beszélek. Ha ti már
emlékeztek, akkor vajon mi lehet az, amire szívesen emlékeznétek? Arra, hogy
milyen egy békés, megvilágosodott, együttérző, fejlett tudatosságú bolygóval
rendelkezni - még akkor is, ha most még nem tudjátok, hogy pontosan mi is az. Ez
képes lecsendesíteni az elméteket és megnyugtatni a lelketeket. Ez az, amik
vagytok. E szerint a terv szerint, amikor megérkeztek ide, tiszták és
nagyszerűek vagytok - mint a Teremtő egy darabkája, egy alkotórésze. Tudjátok,
hogy mi a Merkaba? Olyan szó, amit egy olyan "járműre" használnak, amivel s
amiben megérkeztek. Ez a lelketek része. Ebben olyan mérhetetlenül sok,
többdimenziós információ van, hogy eljön a nap, mikor a Merkaba látható lesz:
néha a tudomány által, néha pedig általatok. Óh igen, ez az evolúciótok része -
de nem a fizikai, hanem a tudatosságbéli evolúciótoké.
Milyen idősek vagytok? Miken is kellett keresztülmennetek valójában? Öreg lélek,
ez a nagyszerűségetek az, ami elkezd keresztülragyogni rajtatok - ezekben az
időkben, ebben az evolúcióban, ami most van eljövőben. Mindazon dolgok, amikről
beszélek, részei ennek a váltásnak. Okkal vagytok itt és most, nem véletlenül.
Azoknál is, akik itt ülnek egész nap, bizonyos szinten elkezdtek felébredni egy
magasabb szintű tudatosságra, megismerésre, amit már majdnem tudunk. Azon
Teremtő Forrás részei vagytok, aminek a "Belső Isten" nevet adták. Ez nagyszerű
dolog. El fogja kezdeni megmutatni, hogy ez a szeretet útja. Ez nem a Földön
indult el, hanem ennél sokkal korábban. Évmilliókkal ezelőtt, a lelketek már
része volt a szeretet ezen útjának. Érzitek ezt, ugye? Egy bizonyos szint felett
meg is érthetitek majd.
Van még két további közvetítés a szeretet útjáról. Eddig ez a kettő ezoterikus
és spirituális volt - a következő kettő gyakorlatias lesz. Mit is kellene
csinálnotok? Mik az új eszközök? Mi az a néhány dolog, amire nem számítottatok?
Milyen egy fénymunkás manapság? Meg kell, hogy értsétek ebben az egész témában a
sorrendet! Nem tudom átadni nektek az előbbi kérdésekre az információt addig,
amíg meg nem értitek azt, hogy milyen öregek is vagytok, vagy annak a végtelen
nagyszerűségét, ahonnan jöttetek. Lesznek olyanok később majd, akik
tanulmányozni fogják ezeket a közvetítéseket. Értsétek meg, hogy az egésznek
értelme kell, hogy legyen, rétegről-rétegre. Értelmeznetek kell ezeket a
dolgokat, és teljes mértékben meg kell értsétek őket a folytatás érdekében.
Alcazar ma átadta nektek a legmélyenszántóbb utasítást, ami csak létezik: ha meg
akarjátok nyitni magatokat ennek megértésére, akkor le kell hogy üljetek, le
kell csendesedjetek, és meg kell tanulnotok szeretni önmagatokat! Tehát
kedveseim, a szeretet útja egyenesen felétek tart. Ez egy belső dolog, belső
utazás. Ezt a témát fogjuk taglalni a következő alkalommal. Mit tudtok megtenni
az elkövetkező időkben? Miért vagyok itt? Ez egy olyan nagyszabású, annyira
grandiózus történet. Óh, fenséges!
Két ember ül a széken előttetek. Mindkettőt különböző módokon érintette meg a
Szellem, hogy információt adjanak át nektek s ezen új korszak számára. Az
üzenetek mindig ugyanazok maradnak: nem az apáitok világában éltek, ez
egyedülálló dolog, és ti okkal vagytok itt. Emiatt vagyunk itt mi is, és
továbbra is jelen leszünk. A szeretet üzenetei miatt - bárki számára, aki meg
kívánja hallgatni azokat.
Távozzatok másképpen erről a helyről, mint ahogy idejöttetek!
És ez így van.
Kryon
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ez a harmadik üzenet a sorozatban, amit a Szeretet Útjának neveznek, és Mexikó
városban kerül átadásra. Noshát, most válik csak igazán személyessé a dolog. Az
információ, ami mindannyiótokra egytől-egyig hatással van, most elkezd megnyílni
és láthatóvá válik egy szélesebb perspektívájú áttekintésben. Az első közvetítés
Isten szépségét és magasztosságát állapította meg.
Arról beszéltem nektek, hogy oly sokaknak közületek van egy másik verziója is
egy olyan Istenről, aminek valahogyan emberi tudatossága van. Egy haragos vagy
ítélkező Istenről. Egy olyan Istenről, aki megkínoz benneteket... és hát mint
azt tudjuk, ez nem a nagyszerű verzió. Spirituálisan még csak értelme sincs
annak, hogy a világegyetem megteremtője ezen tulajdonságok közül bármelyikkel is
bírjon. Elmondtuk nektek, hogy ezt teljes mértékben szükséges megértenetek
ahhoz, hogy aztán rátérhessünk a következőre. A második közvetítésben a lelketek
nagyszerűségéről beszéltem nektek. Emlékeztettelek titeket arra, hogy a lelketek
a Teremtő egy darabkája. Minden emberben ott lakozik az isteni minőség. Szabad
választással dönthettek arról, hogy rátaláltok-e vagy sem, és most elértük a
3-as számút, a harmadik üzenetet. Nos, a 3-as a tibeti számmisztikában a
katalizátor, a katalitikus energia. Ez egy jó szám ehhez az üzenethez, mert most
valami más zajlik, mint korábban. Ez az oka Kryon ittlétének. 30 évvel ezelőtt
érkeztem, és az oka annak, hogy itt vagyok az, hogy átvezesselek benneteket ezen
a váltáson. Tegnap és ma - ezen a hétvégén - épp ünnepség van Berlinben. Nos,
ezeken a napokon dőlt le a berlini fal, röviddel azután pedig széthullott a
Szovjetunió. Egy meg nem jövendölt időszak váltotta ezt ki, és ti végül
elhagytátok a 2012-es jelzést. Emiatt szükséges hát ez az üzenet a számotokra.
Az emberi lény - különösen az öreg lélek - most elkezd részese lenne egy nagyon
nagy tervnek. Elkezdtek megváltozni. Ez csodálatos dolog. Ez a jóslat
visszaigazolása a saját országotokban - a kondor és a sas jóslatáé. 2012
története... a jóslat azt mondta, hogy ha elhagyjátok ezt a 2012-es jelzést,
akkor az emberek elkezdhetnek fejlődni. Nos, itt van valami, ami gyakorlatias
tudnivaló a számotokra. Ez a jelzés, ez a 2012-es jelzés még azok által is
ismert volt, akik belétek ültették a magokat. Azok által, akik a csillagokból
korszakokon át figyeltek benneteket. Azt kérdezhetitek, hogy: "Mi olyan történt,
ami fejlett emberi tudatosságot okozott? Vagy ez csak úgy, egyszerűen
megtörtént?" Óh, a válasz az kedveseim, hogy volt hozzá segítségetek. 2012 és
decemberi dátuma óta, mindezen évek során, egészen eddig a közvetítésig -
2019-ig -, a csomópontok és nullpontok fokozatos megnyílása látszott. Ha sohasem
hallottatok még erről, akkor elmondhatom nektek. Ez egy olyan rendszer, amit
miattatok helyeztek el ide, ha szabad akaratotokból elhagynátok 2012-t.
Ez az, amiért véget ért a maja naptár - mivel ez volt a régi időszámítás és a
régi világ vége. Majd hirtelen a dolgok elkezdenek megtörténni a bolygón -
látszólag önmaguktól -, de csodálatos okuk van a megtörténésre. Ezek az
időkapszulák olyan kapszulák, amik a megfelelő időben nyílnak fel és a bolygó
"Hálóira öntik a fényt" - ez egy hasonlat. Ez sokkal inkább a tudás, az
együttérzés felemelkedett energiája. Mindezek a dolgok elkezdenek rákerülni
ezekre a Hálókra, ti pedig megérzitek, érzékelitek őket. Így hát, a felkérés az:
hogy kezdjétek el megérezni és használni ezeket!
Nos, beszéljünk a paradigma néhány változásáról, és azon dolgokról, amikre nem
számítottatok. A székeken helyet foglaló öreg lelkekhez szólok, és azon
sokasághoz is, akik hallgatnak vagy olvasnak. Ti vagytok az, akikre ez hatással
van. Nektek van meg a tapasztalatotok, az elmúlt életek, akárcsak az iskola
kijárt osztályai. Minden egyes élet egyre több és több tapasztalattal lát el,
több bölcsességet ad a lelketek számára. Az öreg lelkek itt vannak előttem is
most, ezen a csodálatos földön - nagy szívvel, kedvességgel tele -, ami Mexikó.
Talán nem értettétek meg, hogy nem kell megdolgozni ezért - nem olyan mértékben,
mint gondoljátok. A fény úgy rakódik és nyomódik rá a Hálókra, mintha eszközök
sorát vennétek fel és használnátok. Ez sokkal kézenfekvőbb az öreg lélek
számára, aki megérzi ezeket a dolgokat. Az egyik kiváltója - kiváltó az, ami egy
dolog megtörténtét sarkallja - kötődik az első két közvetítéshez. Ha teljesen
megértitek azt, hogy kik vagytok, akkor elkezdetek lazítani. Ez azt jelenti,
hogy meg kell értsétek az önértékelési problémát. Tegnap ezen a színpadon,
Alcazar kért benneteket, hogy szeressétek önmagatokat. "Látjátok, hogy mi
történik, mikor szeretitek magatokat?" - mondta.
Ez abszolút helyes. Ahogy elkezditek megtisztítani a saját önértékeléseteket,
elkezdtek ellazulni és megnyugodni azzal kapcsolatban, hogy kik is vagytok,
akkor valami olyan kezd el megtörténni, ami azelőtt sohasem. Ez a plusz fény,
ami rányomódik a Hálókra, elkezd beáramlani a tobozmirigyetekbe, és plusz
információkat kezd el átadni nektek az életetekről. Ez más. Olyan sokan ülnek
itt és mondják azt, hogy: "Mit kellene most tennem? Ebben a helyzetben, ebben a
problémában." Amit elmondok nektek, az újdonság. Ha le tudtok ülni és
megbékéltek önmagatokkal, és egy pillanatra letisztulnak a problémák a
fejetekben, akkor ez egy olyan teret hoz létre, ahol elkezdhetitek szeretni
önmagatokat. Ez mintegy kiváltója, okozati elindítója azon információnak, ami
elkezd belétek áramlani arra vonatkozóan, amire legközelebb szeretnétek
megoldást kapni az életetekben a körülöttetek lévő 3D-s problémákra.
"Kryon! Azt mondod nekünk, hogy ha egyszerűen csak leülünk, megértjük,
elfogadjuk és szeretjük magunkat, akkor információhoz jutunk?" Igen. Nos, a
múltban ugyebár, ahol nem ez volt a paradigma, csak mentetek előre és rá kellett
jönnötök a dolgokra. Elolvastok egy könyvet, elmentek egy olvasóhoz, találtok
egy folyamatot, hogy megvizsgáljátok magatokat azzal kapcsolatban, hogy
megpróbáljátok megoldani az életetekben lévő problémákat. Nos, ez a fejlődő
tudatosság. Ám ez egy olyan tudatosság, ami aztán lassan elkezdi táplálni
önmagát. Azt szeretném, ha számítanátok az intuitív elképzelésekre! Minél jobban
tudjátok szeretni magatokat, annál több választ fogtok kapni. De ha az
aggódásban, drámában, frusztrációban pörögtök, akkor semmi sem fog történni. A
válaszok ott vannak, ahol és amikor csendesek vagytok, és ezek új válaszok.
Azt mondhatjátok páran talán, hogy: "Nekem nincs túl jó intuícióm."
Ez is
változóban van. Az egyik dolog esetleg, amit meg kellene tennetek az, hogy
magatokra néztek a tükörben, és kijelentitek: "A megszentelt intuícióm
növekszik. A szeretet útját járom. Szeretem önmagamat." Ez mintegy
visszaigazolása, megerősítése, egy újabb nézőpontja annak, hogy külső segítség
nélkül is megtaláljátok s fogadjátok a megoldásokat. A külső segítség jó dolog,
de nem mindenki öreg lélek, kedveseim. Néhányak közületek lehet, hogy épp
tanítók, segítők, vagy közvetítők, mert ez a ti időtök most erre. A világ
nagyobbik része azonban nem öreg lelkekből áll. Szükségük van a bölcsességre és
tudásra, amit elkezdtek kiemelni a Hálókból, a felfokozott élet hozzávalójaként.
Második számú. Egy paradigmaváltást szeretnék átadni nektek! Ez nagyszabású
dolog, és az emberek elvárásaihoz van köze. Azon alapul, amit az emberek eddig
mindennel kapcsolatban megtapasztaltak. Az emberek úgy érzik, hogy rögtön
szükséges csinálniuk valamit. "Kryon! Új energiánk és eszközeink vannak.
Felkapom őket és hozzálátok valamihez!" Vannak olyanok is, akik ettől az
érzéstől frusztráltak, és nem igazán tudják, hogy mihez is kezdjenek. Mi
következik?
Hadd mondjak el nektek egy történetet, ami a világítótoronyról szól! Nagyon
régen elmondtam már ezt a történetet, de most szükséges, hogy még jobban
értsétek! A világítótorony a parti sziklákon állt, és ragyogott. Minden este
megmutatta a fényét. Napról-napra, hétről-hétre, egyszerűen csak a fényt
mutatja. A világítótorony tudatossága ebben a kis példázatban az, ahol is a
világítótorony azt mondja: "Ki vagyok én? Ez itt most egy új energia." - a
világítótorony így szól. "Ezért tennem kell valamit, de a sziklákhoz vagyok
láncolva. Nos, ha ki tudnék szabadulni a sziklából, akkor biztos tehetnék
valamit. El tudnék menni más helyekre és meg tudnám mutatni a fényemet, és ott
ragyoghatnék. Frusztrált vagyok. Csak itt ülök a sötétségben, ugyanazon a
sziklán évek óta. Itt jön az új energia, de én még mindig a sziklán ücsörgök.
Csak világítok itt egyhelyben minden este - ez minden, amit teszek."
Most pedig visszavonulunk, hátrahagyjuk a frusztrált világítótornyot - és
megnézzük a nagyobb képet. Ez a világítótorony minden egyes este elvezeti az
óceánon lévőket a Föld biztonságos kikötőibe. A világítótorony az ottléte által
életeket ment. Minden egyes órában világít. A világítótornyot hasonlatként kell
érteni, mint az öreg lelket ebben az új energiában! Ennyi a tevőleges rész: maga
a jelenlét, és mindazon dolgok megértése, amiket tanítok nektek. Az emberek
elkezdenek észrevenni benneteket. Ti másképpen kezelitek a drámát. Máshogyan
kezelitek a frusztrációt. Nem kell sehová se mennetek, vagy bármit is tennetek
amiatt, hogy világítótornyok vagytok ebben az új energiában! Ti mutatjátok a
fényt mások számára. Életeket mentetek, tudjátok?
Ezek hát az új paradigmák. Hajlandóak vagytok itatósként magatokba szívni a
Hálókban lévő új fényt? Ezek azok az új eszközök, melyek már itt vannak - ez egy
hasonlat. A dolgok, amiket korábban kértetek, immár elérhetőek. Azt fogjátok
mondani: "Hogyan fogom tudni, hogy mik azok az eszközök?" Ha figyeltek, menjünk
vissza az első számúra. A tobozmirigyen keresztül jön az intuíció. Azon dolgok,
melyekről addig talán nem tudtatok. Azok közületek, akik úgy érzik, hogy valami
különleges ok miatt vannak jelen, és korábban megpróbálták megteremteni ezt a
valamit - nos ti vagytok azok a ténykedők, akiknek mindig tennie "kell" valamit.
Ám a világítótornyoknak ott kell maradniuk, ahová elhelyezték őket a fényükkel!
De az emberek különbözőek... és ez most a ténykedőknek szól. Hányan és
hányféleképp próbálták meg közületek azt tenni, ami belül van, amiről úgy
tudjátok, hogy azért vagytok itt? Van egy megírandó könyv. Van egy felépítendő
gyógyító központ. Vannak egyéb végrehajtandó dolgok és célok. Vannak, akik a
régi energiában ezeket megpróbálták és elbuktak. Nem volt jó az időzítés. Te
vagy ez a cselekvő - te bizony! De - egyszerűen fogalmazva, - csupán az időzítés
nem volt megfelelő. Noshát, amit mondani akarok nektek az, hogy az idő most már
megfelelő hozzá!
De itt van még egy másik érdekes dolog is, amit az emberek gyakorta tesznek. Ha
megpróbálnak valamit és elbuknak, akkor úgy döntenek, hogy ennyi volt. Valaki
azt mondja nektek, hogy: "Mi a helyzet azzal a könyvvel?" "Nem tudom
megcsinálni. Megpróbáltam, de nem működött a dolog. Tehát, nem is fogom
végigvinni." Így, ilyen formán a feltételezés és alapvetés az, hogy bármit is
megpróbálni: elegendő egyszer. Figyeljetek rám, hallgass ide ténykedő! A dolgok,
amikről úgy gondolod, hogy azokért vagy itt... óh, hát most van itt az idő.
Ültessétek el a magokat. Használjátok az intuíciótokat és ültessétek el a
magokat! Számítsatok az életetekbe érkező szinkronicitásra - melyre ugyan nem
számítottatok, de akartátok! Ez igazából azt jelenti, hogy amit intuitíven
éreztek, hogy megtehető, az behatol a Mágneses mezőbe, és ott találkozik
másokkal, akik megismerik majd, és aztán a szinkronicitás pedig keresztezni
fogja az utatokat. Ők azok, akikre korábban szükségetek volt, de sohasem tűntek
fel annak érdekében, hogy talán felépüljön a gyógyító központ, vagy talán
elkezdődjön egy másik, bármelyik eltervezett projekt. Nos, világítótornyok - ti
tudjátok, hogy kik is vagytok. Ne legyetek frusztráltak amiatt, hogy nem ti
vagytok a ténykedők. "Kryon! Hogyan fogom tudni azt, hogy világítótorony
vagyok-e, vagy pedig ténykedő?" Ember, túl sokat gondolkodsz. Túl sokat elemzel!
Tudod már te, hogy ki vagy - tényleg tudod.
Még egy valamivel szeretném befejezni, és ez annyira kritikus dolog. Itt az
ideje annak is, hogy - nem számít mely kultúrában is élsz - elkezdjétek
feleleveníteni a Pachamama iránti szeretetet, és összekapcsolódjatok a Földdel!
A Föld legyen része a meditációtoknak! A bennszülöttek tisztelik a Földet. Azt
mondhatjátok: "Ez számukra könnyebb volt, mivel csak felkeltek reggel és ez volt
minden, amivel foglalkoztak. Nem voltak figyelemelterelő dolgok. Tisztelték a
Földet, mert ott volt mindenhol körülöttük és ellátta őket táplálékkal."
Óh, még
mindig ezt teszi. Látjátok? A Föld hordozza ezeket a Hálókat, melyekről
beszélünk. Gaia értetek van, tudjátok? A körülmények miatt van itt: a levegőért,
amit belélegeztek, az ételért, amit megesztek. Gaia tudatossággal rendelkezik.
Közületek néhányan talán most azt mondanák: "Ez az Anyatermészet. Pachamama egy
anya." Azt szeretném, ha elkezdenétek tisztelni a Földet, függetlenül attól,
hogy hol éltek! Szeretném, ha megértenétek őt a meditációitokban! Csodás lenne,
ha meg tudnátok tenni azt, amit a bennszülöttek csináltak! Kezdjétek úgy a
meditációtokat, hogy megtisztelitek a bolygót! Felismeritek, hogy egyetlen
modern hitrendszeretek sem teszi ezt?
A modern Bibliátokban mit mondanak a bolygóról? Mit mondanak a bolygó
tudatosságáról? Ez el lett távolítva belőle, teljesen hiányzik. Itt az idő most
számotokra, hogy visszarakjátok! A bolygó őshonos lakosai olyan sokat
taníthatnak nektek arról, hogy hogyan is működnek a dolgok. A váltás része a
visszatérés is ahhoz, ami működik - adózzatok tisztelettel Gaiának. A mai
negyedik, ezutáni közvetítés talán egy kicsit személyes hangú lesz a számotokra.
Úgy fogom elnevezni, hogy "A csata megnyerése". Óh, ti mennyire nagyszerűek is
vagytok! Olyan sok megértenivaló dolog van még a számotokra önmagatokról - ám
minél többet tudtok meg magatokról, annál könnyebb lesz a szeretet útját járni.
És ez így van.
Kryon
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Ez a Mexikó városban átadott negyedik üzenet a szeretet útja témában, vagy azt a
címet is adhatjuk neki, hogy "A csata megnyerése". Szeretném kicsit előkészíteni
a terepet hozzá. Nehéz elképzelnetek valóban, hogy a szabad választással az
emberiség hozta létre a sötétség és a fény egyensúlyát. Ez az egyensúly
korszakok óta veletek van. Ez felelős az öreg lelkek oly sok frusztrációájért
is. Képzeljétek csak el, hogy rendelkeztek a fény tudásával, de mégis egy olyan
világban éltek, ahol az egyensúly nem a fény felé billen! Az öreg lelkek tudják
ezt, mindannyian, akik velem szemben ülnek. Olyan sokan a hallgatóság és a
későbbi leiratot, fordításokat olvasók közül is ezzel a helyzettel mentek
keresztül az életükön. Ez egy csata kedveseim, mindig is az volt. Hogy tudjátok
hatékonyan hordozni a fényeteket egy sötét Földön? Vannak köztetek, akik képesek
voltak rövid ideig sugározni azt, és mégis azt érezték, hogy visszaverték őket,
mások hozzáállása miatt, a tudatosság sötétségének hasonlata miatt. Tudok róla.
Kedveseim, a kíséret jelen van. Sokszor szóltunk már erről. Nehéz leírni és
megmagyarázni, és még nehezebb elhinni. Körülöttetek mindenhol többdimenziósság
van jelen. A tudósok egyetértenének abban, hogy magában az atomban - ami
létrehoz mindent, ami létezik - dimenziók vannak. Sokkal több, mint 3 vagy 4.
Azt kérdezhetnétek magatoktól: "Mi van a többiben?" El fogok mondani majdnem
mindent, amit nem láttok. Ám olyan sok minden van, amit érzékelhettek.
Beszéltünk erről korábban. Ez a többdimenziósság, - a multidimenzionalitás - ami
elkezd megjelenni ebben az új energiában. Ebben a tulajdonságban elkezditek
másképpen látni a sötétséget. Emlékezzetek csak rá! Az elmúlt közvetítésben azt
mondtam nektek, hogy vannak időkapszulák - amiket Csomópontoknak hívnak és 12
van belőlük - arra épültek, hogy 2012-ben megnyíljanak, az utolsó hónapban. Az
ősök jövendölése, a Sas és a Kondor jóslata mind a magasabb tudatosság
eljöveteléről szólnak, feltéve, ha még itt lennétek - és ti itt vagytok. Ezek az
időkapszulák felnyíltak és rászórták a fényüket a Hálókra. Nos, mit gondoltok,
mi fog történni a sötétség és a fény azon egyensúlyával, ami mindig is jelen
volt? Öreg lélek, pont jókor vagy itt: mert elkezdődik a váltás.
Azt szeretném, ha tudatában lennétek a könnyedség érzésének! Ez fizikai érzés -
a könnyedség. Elkezditek megérteni, hogy a csata, amelyet évek óta vívtok,
elkezd a javatokra változni. Elkezdenek apró dolgok felbukkanni. Először
megérzitek őket, és tudatában vagytok annak, hogy valami más. Mondtuk nektek
korábban, hogy a titok oly sok mindenhez, ami történni fog, azzal a képességgel
együtt jön el, hogy csendben vagytok. Érezzétek a nagyszerűség önbizalmát, és
hogy elkezditek szeretni önmagatokat! Ez az újdonság. A fény és a sötétség
egyensúlya miatt mondtuk el ezt nektek. Olyan sok minden jelenik meg, ami a
fényre és a sötétségre vonatkozik. Hasonlatokban beszélek ugyan, de ti tudjátok,
hogy mit is jelentenek. Tudjátok, hogy milyen nehéz megtartani a fényt a
sötétségben? Emiatt olyan fáradtak sokan közületek. Belefáradtak a harcba - a
személyes életükben, a városukban, a kultúrájukban. Mindenkiről beszélek a
bolygón.
A sötétség mindig is jelen volt a kormányzatokban, és ez elkezd megváltozni. Azt
gondolhatjátok, ez lesz az utolsó dolog, ami megváltozik - ám lehet, hogy meg
fogtok lepődni. Olyan sok fénymag lett elültetve. Azok a helyek és szervezetek,
amiket politikainak neveznétek, csak várják az időt, hogy elkezdjék a
változásokat. Figyeljetek! Az öreg lelkek ott is léteznek, tényleg ott vannak.
Ehhez türelem kell, de hadd térjek vissza hozzátok! Most elkezditek megnyerni a
sötétség és a fény csatáját. Azokhoz szeretnék szólni, akik hallják a hangomat!
Hozzátok, akik mindig is a félelemmel, a sötétséggel, a negativitással és az
aggodalommal vívtatok harcot. Tudom, hogy kik vagytok. Mégis, úgy tűnik,
valamiképp ez mindig visszatér. Elmentek egy ilyen rendezvényre, ünnepeltek,
meditáltok, nevettek, és békésen érzitek magatokat egészen addig, ameddig nem
távoztok. Aztán visszamentek ahhoz, amit egy sötétebb energiának gondoltok.
Minden ott lévő dolog látszólag visszatér. Ez a fajta egyensúly - amihez
hozzászoktatok kedveseim - nem kell többé a valóságotok legyen, soha többé!
Ülhettek pont itt, befogadva a rátok áradó fényt, majd másképpen távoztok, mint
ahogyan idejöttetek. Lehet, hogy ugyanabba a sötét energiába tértek vissza utána
- de nem kell, hogy részt vegyetek benne. Itt van a jó hír: ennek már nem kell
hatnia rátok úgy, mint a múltban. Erről akarok beszélni. A múltban az ezoterika
egyik iparága volt az, ami szerint meg kellett tisztítani a sötét energiát.
Évezredeken át ez történt azokkal, akik itt éltek. Az őslakosok tisztítottak, ők
értették mi a sötét energia. Látták is azt - és ez nem újdonság. Elmondom
nektek, hogy ez változóban van. Mi történik az öreg lélekkel, aki elkezdi
megérteni, hogy a fény és a sötétség egyensúlya benne más? Hadd fessek le erről
számotokra egy képet! Felálltok erről a helyről és távoztok. A múltban utána
levédtétek volna magatokat a sötét tudatosság ellen, ami talán majd újra
körülvesz benneteket. Ez manapság már nem egy hasonlat. Felálltok erről a
helyről, és aztán bárhová is mentek: a sötétség visszavonulásba kezd a fény
miatt, amit hordoztok.
Emlékezzetek! Ha az évek során, amióta itt vagyok, követtétek az üzeneteimet: a
sötét szoba példázata manapság is itt van. Ahol a szobában sötét van. Mindenki a
legjobbját nyújtja, de a félelem mégis jelen van. Nem tudja senki, hogy mi van
előtte és körülötte, nem látni semmit a sötétben. Az emberek egymásba ütköznek,
félnek. Hirtelen valaki elővesz egy gyufát. A szobában lévő egyetlen gyufás
személy lágy fénnyel világítja be a helyiséget - ami éppen elegendő arra, hogy
kicsivel jobban lássanak. A szoba másik felében nem tudják, hogy ki is gyújtotta
meg a gyufát. Mindaz, amit tudnak annyi, hogy a sötétség eltűnt. Ti vagytok a
gyufahordozók, és a gyufa állandó. Amikor eltávoztok innen, a sötétség elfut
előletek. Ez hát a különbség a korszakokon át tartó fény és sötétség
egyensúlyával összehasonlítva, ami eddig nem kedvezett a számotokra.
Óh, most pedig nagyon is ezt teszi, tényleg számotokra kedvez. Óh, ez sokkal
nagyobb szabású annál, mintsem azt gondolnátok. Ez esélyt ad megoldani a
problémákat, anélkül, hogy többet tennétek. Egy ünnep közeleg, és ebben a
kultúrában elég nagynak számít - decemberben van. Közületek sokan útra kelnek és
meglátogatják a családot. De a látogatandó család kerül titeket, amiatt amiben
hisztek. Vannak, akik nevetségessé tesznek benneteket amiatt, amiben hisztek.
Azért, mert nem követitek a kultúrát, nem követitek azt, amit a szüleitek
tanítottak nektek, igaz? A fényben megmaradni, azt megtartani nehéz dolog. Nehéz
hazamenni, az ünnepek gyakran nehezek. Legyen hát ez az ünnep most más! Nem fog
hatni rád semmi, amit a családodból bárki mondana. Ott fogtok állni egy gyengéd
fényben, miközben mindenhol sötétség lesz jelen. Bármikor is rosszindulatú
szavak vagy gondolatok hangzanak el, le fognak pattanni rólatok. Ti pedig minden
egyes problémás személynek küldeni fogjátok a fényt. Garantálom, hogy le
fogjátok fegyverezni, mert ti álltok nyerésre a csatában. Ez egy más karácsony
lesz a számotokra. A rokonaitok és a barátaitok egy új békét fognak meglátni
bennetek. A véleményük talán még nem fog megváltozni arról, amiben hisztek, de
el fognak kezdeni észrevenni valamit.
Békések vagytok, ők viszont nem. Mit gondoltok, hogyan fog ez működni - ez a
világítótorony? Sohasem ismeritek az életeket, amiket megérint - még a családból
valókat sem. A fény és a sötétség új egyensúlya annyira mélyenható. El fog
kezdeni együttműködni az egészségetekkel. Mondtam nektek korábban, hogy azok a
dolgok, melyeket ki szeretnétek tisztítani a testetekben, másképpen fognak
elkezdeni figyelni. Szeretnék adni nektek egy olyan előrejelzést, amit már
korábban átadtam! Van itt valami, amire nem számítottatok, hogy most halljátok.
Bizonyos kórokozók, mikrobák, vírusok és a bolygón lévő legrosszabb rákfajták
közül is néhány, mind sötét energiából állnak. Ezek élnek, és megvan a saját
energiájuk. Évtizedek óta hozzátok kapcsolódnak, mert ti ezidáig ugyanabban az
energiában éltetek.
Óh, és vajon mi is történik akkor, amikor elkezditek megváltoztatni a
rezgéseteket? Van egy előrejelzésem: a tudomány el fog kezdeni észrevenni
valamit. Vannak olyan egyének, akik többé sohasem kapják el a múlt betegségeit.
Tiszták és mentesek tőlük, mert magasabb a rezgésük, és az alacsony szintű
tudatosságnak így esélye sincsen. Ti nyeritek a csatát. Ez a fajta fény- és
sötétségbeli egyensúly jóval túllép azon, mint pusztán a fény és a sötétség
hasonlata. Elkezdi kialakítani és járhatóvá tenni a szeretet útját. Úgy
tisztítjátok meg az utat, ahogyan jártok rajta. Nem kell az érkezőben lévő
nehézségekre gondoljatok! Ha úgy tisztítjátok meg az utat, ahogy jártok rajta -
értitek ezt? - akkor bizonyos érkező nehézségek nem kell, hogy nehézségek
legyenek, mert ti nyeritek meg a csatát!
"Kryon! Bárcsak hinni tudnék ebben! Életem legjavát azzal töltöttem, hogy ezzel
harcoltam." Ezt hívják félelemnek, kedveseim. El kell kezdjétek visszaigazolni a
hiteteket! Amint elkezditek meglátni ezeket a fénytulajdonságokat az
életetekben, mindannyian ezt a szállóigét fogjátok használni: "Köszönöm Szellem!
Kérek még!" Kaptok is, mert megerősítitek azzal, ahogy az úton jártok, ahogy
számítotok a fényre és számítotok a megoldásokra - ez hát a kulcs. Ha
aggodalommal jártok, akkor az a sötétség. Az a sötétség, amit magatok elé
helyeztek. Ezzel szeretném befejezni: a sötétség nem okos!
Mikor feltűnik a fény, a sötétség eltűnik, mivel a sötétség meghatározása: a
fény hiánya. Tehát, mikor eljön a fény, a sötétségnek nincs esélye. Félreértés
ne essék: csatában vesztek részt! Mikor a bolygó bizonyos sötét energiái
felismerik, hogy vesztésre állnak, akkor meg fogják többszörözni az
erőfeszítéseiket, hogy elrettentsenek benneteket. Azért, mert tudják, hogy a
félelem megbénítja a fényt. Olyan kézenfekvő lesz, hogy a sötétség miért nem is
annyira intelligens. Olyan könnyedén azonosíthatjátok magatokban ezt. Mikor
más-más, különféle módokon környékezne meg, csak mosolyogjatok és mondjátok azt:
"Távozz az utamból, bennem van a fény!" Ez hát a kulcs az eljövendő csatához. A
sötétség és mindaz, amit képvisel, nem fogja könnyedén feladni. Ám esélye sincs,
amikor árasztjátok magatokból a fényt. Értsétek meg azt, hogy besétálhattok egy
sötét területre - képletesen - és az nem tud megérinteni benneteket, mert ti
magatok vagytok a fény. Öreg lélek, az idők változnak. Újra csak elmondom: ez
már nem az apáitok világa, hanem a tiétek. Mindenki, aki hallgatja vagy olvassa
ezt, tegyen így! Ezt hallanotok kellett, mert véletlenek nincsenek. Nagyon
könnyű a szeretet útját járni - mindaddig, amíg van fényetek.
Vannak itt olyanok, akik sohasem látják egymást többé, és mégis közeli család
vagytok, mert közösen volt részetek valamiben - ezt hívják lélekmegosztásnak.
Éljen ez az emlék a fejetekben, a lelketekben. Emlékezzetek erre az időre,
amikor koherenciában találkoztatok és a mező tudott a fényetekről! Ezek a dolgok
sohasem távoznak el. Örökre bevésődnek a mezőbe, behatolnak a bolygó
Kristályhálójába. A kíséret tudja, hogy mit is tettetek ezekben a napokban.
Emlékezzetek rá, hogy a Szellem mosolyog és nevet, és veletek együtt ünnepli
ezeket a napokat!
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Barczi Bernadett
Stilisztika - Daka Sándor |