Az alábbi információ ingyenes, kívánság szerint szabadon kinyomtatható,
lemásolható és szétosztható. A szerzői jog azonban a kiadó kivételével megtiltja
a bármilyen formában történő árusítást.
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
A váltást illetően ez a hónap negyedik közvetítése. Az elmúlt három hétben a
változás számos olyan tulajdonságát megbeszéltük, melyek elkezdenek megtörténni
ezen a bolygón. A változások leginkább tudatosságbeliek, és át is adtunk
számotokra néhány olyan példát, melyek megmutatják, hogy sok ezek közül várható
volt, illetve hogy összhangban van a bennszülöttek üzeneteivel. Ezek a mi
időszakunk, az egyenlítők precessziója, és a 2012-es váltás körül keringenek.
Tehát, itt ültök az elvárt változás idejében, és az első dolog, ami megtörténik
az a COVID. Azt kell kérdezzétek: "Ez összefügg vele?" és már sokszor megadtuk
rá nektek a választ. Csakugyan (összefügg)! Több is, mint összefügg, ez
katalizálja azt, ami következik. A vírus majdnem megállította ezen bolygó normál
működési tulajdonságait. Mondtam nektek, hogy ez olyan, mint egy nagy
gyárleállás, így azt fel lehet újítani.
Átbeszéltük a gyár hasonlatát, ami nem tud leállni. Egy idő után elkezd
működésképtelenné válni. Azok, akik működtetik azt, elkezdik a kapzsiság és a
becsületesség hiányának folyamatát. Olyan rosszá válik a dolog, hogy teljesen
eredménytelen lesz, mégsem tudja senki sem leállítani - túl nagy hozzá. Azonban
a COVID megtette! Ez teret adott, nem igaz? Ez egy olyan tér, amire senki sem
számított. Annak érdekében adatott meg, hogy látszódjon a gyár (a Föld
rendszereinek) eredménytelensége. Ez a felújítás időszaka, és azé hogy tisztán
látszódjanak a sötét dolgok, melyek azokban a sötét sarkokban növekedtek, ahová
sohasem voltatok képesek benézni korábban. Ez egy esély arra, hogy több fényt
lássatok meg, mint valaha, és hogy beazonosítsátok azokat, akik távol tartanak
attól, hogy meglássátok azt.
Kedveseim, ez csupán csak a kezdete annak, amit átbeszéltünk. Átadtunk nektek a
múltban pár üzenetet a váltásról, és mondtuk, hogy: "Figyeljetek erre!" vagy,
hogy: "Keressétek ezt!" Ezek a dolgok érkezőben vannak. Van néhány olyan
érkezőben lévő dolog, ami meglephet benneteket. Ezek igazán szenzációsak és
nagyszerű dolgokkal telítettek. Mikor beszélek néhány dologról ezek közül, azt
kérdezhetitek majd: "Milyen hamar Kryon? Milyen gyorsan?" Minden egyes dolog
azok közül, amit át fogok adni nektek, tulajdonképpen már létezik is. Bizonyos
formában már léteznek, vagy már ki is vannak fejlesztve. Hadd tisztázzam le!
Néhány ezen dolgok közül az emberiségen hever, várva az "Aha" élményt. "Kryon,
miről beszélsz?"
A találmányok akkor kerülnek átadásra, mikor szükség van rájuk
Hadd menjek vissza és tekintsek át újra pár üzenetet, amiket korábban
hallhattatok! A főbb találmányok, melyek megváltoztatták ezen bolygó kultúráját,
gyakran látszólag egyszerre történtek meg - az egész bolygón. Majdnem olyan,
mintha az valahonnan máshonnan, egyszerre lett volna átadva a tudatosság
számára.
Ritkán van, hogy csupán egyetlen egyén az, aki aztán megváltoztatja a bolygót,
hogy az lesz az, amit történelemként elmondanak nektek. De ezek a mélyenszántó
találmányok és felfedezések gyakorta történnek meg egyidejűleg. Az első egyén,
aki megvalósítja őket lesz az, aki learatja a babért.
Elektromosság: Néhány olyan találmány, ami megvalósította önmagát a bolygón,
látszólag furcsa időzítéssel bír. Visszatekinthettek és azt mondhatjátok: "Miért
tartott ez ilyen sokáig? Hogyan lehetséges ez?" Ha elkezditek megnézni a
tényeket, akkor az elektromosság felfedezése az egyik ezek közül. Mennyi ideje
volt oly sok módon nyilvánvaló ez az energia az emberiség számára? Vajon ez a
statikus (elektromosság), mint a szikrák, melyeket akkor hoztok létre, mikor
bizonyos anyagokon mozgatjátok a lábatokat, vagy a villámlás az égen? Miért
tartott el csupán párszáz évig az, hogy igazán ránézzenek, vagy, hogy feltegyék
a kérdést: "Azon tűnődök, hogy fel tudnánk-e használni ezt az energiát?" Ahogyan
annak is, aki tulajdonképpen felfedezte. Ti úgy tudjátok, hogy Michael Faraday
volt az, igaz? Vagy nektek más történetet mondtak? Hogy ez tulajdonképpen nem is
az elektromosság volt, hanem inkább az elektromágneses indukció (a mágnesesség)?
A repülés egy másik ilyen. A kínaiak már 3.000 évvel ezelőtt rendelkeztek repülő
sárkányokkal és ismerték a széláramlatokat. Miért nem voltak sárkányokat és
függőleges légáramlatokat kihasználó emberek az égen azzal a mélységes
megértéssel, hogy az emberiség már rendelkezik ezekkel a dolgokkal? Mi tartott
el ilyen sokáig? Még manapság is látjátok azokat, akik hegycsúcsokról ugrálnak
le motorosan meghajtott repülési eszközök nélkül - egy sárkányhoz hozzákötözve
magukat. Hol volt ez? Ennek intuitív dolognak kellett volna lennie és
évezredekkel ezelőtt fel kell volna bukkannia. Figyeltétek a madarakat,
sárkányokkal repültetek, mégsem tette meg senki sem évezredeken át. Van ennek
értelme? Addig tartott, ameddig a Wright fivérek meghajtott motorokat
felhasználva át nem adták azt a számotokra. Ez nem volt ám olyan régen
kedveseim, és csak két héttel verték meg a franciák híres első repülését!
Értitek, hogy miről is beszélek? Ez a találmány az egész Földön egy időben lett
"átadva a Mezőbe" mikor készen állt rá.
A találmányok, melyek mélyenszántóan változtatják meg a Földet, ilyen módon
történnek meg, mikor annak itt az ideje. Lehet, hogy nem értetek egyet ezzel és
azt mondjátok: "Óh! Mi bármikor ki tudjuk gondolni ezeket a dolgokat, amikor
csak akarjuk." Ez nem igaz, vagy pedig sok olyan találmánynak, ami teljesen
készen "ott volt, készen állt és intuitív volt", még hamarabb kellett volna
megtörténnie, mint ahogyan tette.
Érkezőben van pár olyan dolog kedveseim, amelyek bizonyos módokon már jelen
vannak. Már benne vannak a Mezőben, várva arra, hogy kihúzzák őket onnan.
Beszélni szeretnék róluk! Néhányat hallottatok is már korábban.
A legjobb érkezőben lévő találmányok nem lesznek csúcstechnológia
Ne legyetek meglepve, ha a legfejlettebb felfedezéseknek, amiket meg fogtok
tenni - melyek mélyenszántóan meg fogják változtatni ezt a bolygót - semmi közük
sem lesz a mesterséges intelligenciához, vagy a hatalmas számítási kapacitáshoz!
azt mondhatjátok, hogy ez olyan, mint: "Visszatérni az alapokhoz", mivel néhány
a legjobb találmányok közül olyan mintázatokat és alapvető fizikát használ, ami
mindig is jelen volt, de amire még nem gondoltatok.
"Kryon! Miről beszélsz?"
AZ AKKUMULKÁTOROK ÉS A HÁLÓZAT VÉGÉRŐL.
Hadd beszéljek a mágneses energiakerékről! Ez lehet két vagy három kerék is.
Létezik egy egyszerű mintázat, a mágnesek egy olyan elrendezése, hogy amikor
helyesen vannak elhelyezve azok, akkor képesek fenntartani a forgást - örökre
(infinitysav.com - a ford.)
A kis vagy nagy mágnesek együttes egyszerű vonzó/taszító energiáját, egy
különleges elrendezésben kihasználva, örökre fent tudjátok tartani a forgást. Ha
tudatában vagytok ennek, ha nem, a természetes mágnesek nagyon erőteljesek és jó
sok erővel vonzanak illetve taszítanak - pihenés, felfrissülési idő,
mellékhatások és üzemanyag nélkül. Ez egy óriási titok! Miért nem láttátok ezt
korábban? Rakjátok össze őket egy olyan elrendezésben, ahol taszítani és vonzani
fogják egymást, és bármilyen méretű kereket forgatni fognak az idők végezetéig,
amekkorát csak kívántok! Minden, amit tennetek kell csupán annyi, hogy időnként
megolajozzátok a csapágyakat. Gondoltatok erre? Kedveseim, figyeljetek ide! Ha
valamit rá tudtok venni a forgásra, akkor azt rá tudjátok kapcsolni egy
elektromos generátorra. Elektromosság, bármilyen mennyiségben, örökre!
Azt szeretném, ha átgondolnátok ez mit is jelent! Képzeljétek csak el: nincsenek
akkumulátorok! "Kryon! Miről beszélsz? Kell, hogy legyenek akkumulátoraid."
Kedveseim, ez a kijelentés annyira idejemúlt! Képzeljétek el a kedvenc
eszközötöket, talán egy telefont! Mi van akkor, ha egy akkumulátor helyett az
egy olyan kicsinyke, egy olyan miniatűr, forgó mágneses motort tartalmaz, ami
valós időben látja el energiával az eszközt - örökre! Nem csak, hogy nincsenek
akkumulátorok a jövőben, hanem semmit nem is kell feltölteni. Minden
elektronikus dolognak, amivel csak rendelkeztek, megvan a saját kicsinyke, forgó
beépített generátora.
"Kryon! Milyen nagy lehet ez a kerék?" Nos, gondoljuk át! Mindent, amit
elmondtam, azt fel lehet nagyítani. Tehát, egy elektromos autóban lévő
akkumulátor helyett, lehet egy nagyobb forgó elektromos generátor, alatta.
Mindig elektromossággal ellátva azt, amit most csak szuperkapacitásnak fogunk
elnevezni (valamit, amit csak röviden beszéltünk át). Mindig lesz elegendő
elektromosság, hogy sok száz kilométernyit menjetek megállás nélkül. Még akkor
is, amikor alszotok, az elektromosság megtermelődik a "szuperkapacitás" számára
- az soha nem áll le.
"Kryon! Én még mindig nem értem, hogy ez hogyan fogja megváltoztatni az egész
bolygót."
Kedveseim! Én független energiáról beszélek minden egyes olyan épület számára,
ami csak létezik a bolygón - anélkül, hogy bármilyen hálózatra rá lenne
kapcsolódva. NINCSENEK VEZETÉKEK ÉS KÜLSŐ FORRÁS. Nincs többé olyan időjárási
mintázat, ami újra le tudna kapcsolni egy egész várost, vagy ami a halálukat
okozhatná azért, mert nem jutnak hozzá az elektromossághoz. Lévén, hogy az
közvetlenül ott van kint egy olyan kis forgó motorban, ami sohasem áll meg.
Mindig forog, hogy ellássa energiával azt, aminek szüksége van rá. A mágnesesség
a válasz. Az ingyenes, helyben van és mobilis elektromosságot jelent minden
számára.
Minden kontinensnek ezen a bolygón annyi elektromossága lehet, amennyit csak
akar, vagy amennyi szükséges annak érdekében, hogy azonnal energiával lássa el a
falukat, kórházakat, kommunikációt, az interneten keresztüli oktatást, és még
több mindent. Az internet működhetne, függetlenül attól, hogy mi a helyzet. El
tudjátok képzelni azt, mikor mindenki képes mindenkivel beszélni? A kultúrák és
a kontinensek elkezdenék meggyógyítani önmagukat és végül elkezdenék tanítani
egymást.
Mindezek egyetlen felfedezetlen mintázatból megtörténhetnek - egy mágneses
elrendezésből. Rakjátok össze azokat a mágneseket, így azok olyan módon fogják
vonzani és taszítani egymást, hogy örökre forogni fognak! Ez bármilyen méretre
testreszabható - miniatürizálva, vagy hatalmasra. Meghajthatnak hajókat, vagy
autókat és örökké működnek. Nincs könnyebben és biztonságosabban használható
erőforrás, hogy ellássa energiával ezt a bolygót, mint a mágnesesség. Nincs
elégetett természetes erőforrás, nincs környezetszennyezés és teljesen
biztonságos.
Kryon, ez nem működik!
"Kryon! Ha rendelkezem ezzel a találmánnyal, akkor vannak odakint olyan erők,
akik sohasem engednék meg, hogy ez ki legyen fejlesztve. Félnék attól, hogy a
birtokában legyek! Az bolygó energiavállalatai megvennék és zsebre vágnák, mert
el akarják adni azt, amijük van. Soha nem hagynák, hogy ez megtörténjen."
Álljunk csak meg egy pillanatra! Kedveseim, ez nem az apáitok világa. Mit
mondtam el nektek a váltásról az elmúlt 30 évben? NE KÖSSÉTEK KI A JÖVŐT ARRA
ALAPOZVA, AMI A MÚLTBAN TÖRTÉNT! A váltás megváltoztatja a bolygó tudatosságát.
Jelen pillanatban az energiavállalatok mindenfelé gondban vannak az
országotokban. Ha nem vettétek volna észre, a fosszilis üzemanyag gondban van. A
nukleáris energia, a korábbi Szent Grál energia, tisztának mutatta magát azért,
hogy kivételesen veszélyes legyen! Mindenki az elfogadott tömeges
energiaszolgáltató rendszerek közül csődben van.
Azt mondom én nektek, hogy ezen ország (USA) energiaszolgáltatói - akár gőzt,
szelet, vagy napsütést is használnak - mind aggódnak emiatt a találmány miatt!
Ez egyszerű, hatékony, nem szükséges óriási beruházás hozzá, és... készen álltok
rá? ...ŐK lesznek az egyetlenek, hogy legyártsák és eladják az egységeket.
Fejlesszék őket, és hogy egyre több és több alkalmazását találják meg azért,
hogy felszabadítsanak mindannyiótokat attól, hogy bármiféle elektromos hálózatra
is kapcsolódjatok. Tehát, azt mondom nektek, hogy ez egy új világ és hogy az
"energiaüzletágban" lévők lesznek az elsők, akik ezt használni akarják majd.
Az emberiség legmagasabb szintű és legerőteljesebb ereje
Hadd adjam át nektek a kedvencemet! Vannak olyan dolgok, amiket a testetek
csinál, melyeknek csakis a tudatossághoz van közük, semmi máshoz. Az elmúlt 20
évben fel lett fedve a bizonyíték arra nézve, hogy a tudatosság energia és az
meg tudja változtatni a fizikát.
Ezt a felismerést nem mindig gondolták így. A múltban a tudatosság valami
ezoterikus, nem jól meghatározható dolog volt és nem tartozott a fizikához -
most viszont igen. Egy lassú ébredés van jelen arra vonatkozólag, hogy a
tudatosságot teljes mértékben energiának kell tekinteni.
Gondoljatok erre: ha a tudatosság energia, akkor mint más fizikai energiáknak,
ennek is kell, hogy legyenek szabályai vagy alapigazságai! Megjósló tudománnyá
válik. Mikor elkezdtek rájönni erre, és megértitek, hogy mik is azok, akkor
rendelkezni fogtok pár válasszal az egészség néhány legnagyobb rejtélyére. A
tudatosság energiája az oka a placebo hatásnak! Valaki bevesz egy
cukortablettát, és azt mondják neki, hogy az gyógyulást hoz - aztán meg is
teszi! Mi a folyamat? Hogyan lehetséges ez?
Valaki bevesz egy homeopátiás tinktúrát - egy olyan vegyszert, ami túl kicsi
ahhoz, hogy kémiai reakciót hozzon létre - ám az mégis gyógyít! Mi történik?
Hogyan működik? A válasz, hogy az energia és a tudatosság fizikája összekombinál
valamit, amit "tükörneuronoknak" neveznek. Amit a test lát és amire számít, azt
gyakran maga teremti meg. Talán láttok valaki mást enni, nektek pedig folyik a
nyálatok. Ez hát a tudatosság hatalma a kémia felett kedveseim.
Elcsodálkoztatok valaha is azon, hogy a tükörneuronok egy erőteljes és nagyobb
részt játszhatnának-e a gyógyítás eljövendő rendszerében? Mi van akkor, ha
meggyőzitek a testeteket arról, hogy az gyógyítás volt? A tükörneuronok nem
tudják elmondani a különbséget aközött amiben hisztek vagy, hogy mi is történik
kémiailag. Ezért a tudatosság utasítja a testet arra, hogy gyógyítsa meg
önmagát, és az megteszi! Most már értitek, hogy hogyan is működhet a spontán
gyógyulás. Amikor meggyőzitek a testet arról, hogy a gyógyulás megtörténik,
akkor azt olyan mértékben elhiszi, hogy meggyógyítja önmagát. Ez egy új
gyógyítási folyamat lesz - felhasználva a tudatosság energiáját új, mérhető,
tudományos módokon.
Nincs mesterséges intelligencia - nincsenek szuper magasan fejlett előrelépések.
Helyette ez válik azon felfedéssé, amivel emberekként mindig is rendelkeztetek.
Erőteljes!
Azt szeretném, hogy fontoljátok meg ezeket a változásokat, mert ezek benne
vannak a Mezőben! Gondoljátok, hogy amikor a tudomány felfedezi, hogy a
tudatosság energia, akkor azt csak úgy magára hagyja? Nem. Jobban rá akarnak
jönni arra, hogy mi is az. Az első dolog, amit felismernek, hogy többdimenziós
energiával van dolguk. A tudomány valóban nem gondol azonnal a létező öngyógyító
lehetőségekre, de végül fog.
Mennyi időt fog ez igénybe venni? Tőletek függ. Közületek hányan hisznek ezekben
a dolgokban? Mivel az önmagatokban való hit - mondhatnátok - a valóság egy
rádióadója, mert mikor hisztek valamiben, akkor megtörténtté tehetitek azt.
A változások érkezőben vannak erre a bolygóra kedveseim, és ezt már mondtam
nektek. Továbbra is beszélünk nektek azokról, amik emelni fogják az emberiséget.
Eljön az idő, mikor az utolsó dolog, amit csak tenni akartok egymással, az az
egymás megölése lesz. Van példa erre más olyan helyeken, amikről beszéltem. Így
hát, én láttam ezt - már láttam.
Kryon vagyok, az emberiség szerelmese.
És ez így van.