A felébredés tulajdonságai - 1. rész
Élő közvetítés - 2021. november 3.
( Forrás:
https://www.kryon.com/CHAN2021/k_channel21_Awakening.html
)
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!
Tisztában vagyok azzal, hogy ki hallgat és olvas, és talán még azzal is, hogy
miért vagytok itt. Azok közül, akik hallgatnak, sokan épp azt tapasztalják, amit
egyfajta ébredésnek fogunk nevezni. Ez az üzenet egyike lesz az ebben a hónapban
átadott négy közvetítésnek, amelyben a felébredés azon tulajdonságairól fogunk
beszélni, amelyek talán egy kicsit furcsák. Az ébredést úgy határozzuk meg, hogy amikor elkezditek felismerni, hogy talán
létezik egy nagyobb igazság, vagy talán felnyittok egy olyan spirituális dobozt,
ami nagyobb annál, mint amit elmondtak nektek. A legtöbben azonban nem
számítanak arra, hogy az ilyesfajta dolgoktól furcsa változások lennének az
életükben. Erre mindjárt rátérünk. Az előfeltevés a következő: Az emberiség - átvitt értelemben - a tudatosság
dobozában volt. Ha a tudatosságot magasra és alacsonyra lehetne minősíteni,
akkor az emberiség tudata alacsony volt. Egy olyan szűk dobozban volt, ami nem
változott, és úgy tűnt, hogy soha nem is fog magasabbra emelkedni. A történelem
bizonyítja ezt, hogy az emberek soha nem tanultak a múltból.
A múltból szerzett ismeretek és megoldások általában javítják a jövőt. Ez az
alacsony tudatosság jele - hogy generációról-generációra ugyanazokat a
diszfunkcionális módszereket és elképzeléseket folytatják, mintha valami mást
hoznának létre. De olyan háborúkat hoztak létre, amelyek ugyanazok voltak, és a
működésképtelen dolgok megmaradtak, majd újra és újra megismétlődtek. Ez hát a
doboz. Nos kedveseim, ez a saját társteremtésetek doboza, de ettől függetlenül ez egy
doboz. A régi tudatosság már korszakok, évezredek óta veletek van, és úgy tűnik,
hogy nem is lesz jobb. Csupán néhány évvel ezelőtt, ugyanolyan volt, mint húsz
évvel ezelőtt, és húsz évvel ezelőtt, és húsz évvel azelőtt...
A kultúrátok, ennek a társadalomnak és ennek a bolygónak az egyik tulajdonsága
most az, hogy a doboz elkezdett feltörni és feljavulni, és ez az, amiről a Nagy
Váltás szól. Itt van egy szabály - amelyet már korábban is átadtunk -, amit a Szellem ad át
nektek: Szabadon választhatjátok meg a saját sorsotokat. Ez a Szellemtől
"függetlenül" történik. Más szóval, Isten nem azért jelenik meg és ad át nektek
egy csodát, hogy térdre boruljatok és felismerjétek, hogy mi áll előttetek.
Nektek kell felállnotok és megkeresnetek azt. A tudatosság sötét szobája
Tehát, hasonlítsuk a tudatosság ezen dobozát egy elsötétített szobához! Ebben a
sötét szobában élt mindig is az emberiség. Sötét van, ezért nem igazán látjátok
jól egymást, mivel nagyon halvány a fény. Ezért sok a félreértés és a
bizalomhiány azzal kapcsolatban, hogy ki is van a szoba másik oldalán. Valójában
annyira félhomályos és sötét, hogy az emberiség úgymond "körbe-körbe járkál",
ahogy a ti kultúrátokban mondják. Ez azt jelenti, hogy olyan korlátokat hoztok
létre, amelyek biztonságban tartanak titeket azon többiektől, akiket nem
láthattok. Sok félelem van azzal kapcsolatban, ami körülöttetek van, mert az a
sötétben van. Ez mind csak egy hasonlat, de ez az, amit a sötét tudatosság
megteremt. Ezért van bizalmatlanság, korrupció és háború, és ez évezredek óta
így maradt. Ebben a hasonlatban hirtelen egy új ajtó kezd el kinyílni. Egy olyan ajtó, amely
talán mindig is ott volt, de soha nem vették észre. Az ajtó nyilvánvaló, mert az
ajtó mögött hatalmas fény van. Ez a fény elkezd megmutatkozni, és fényes -
nagyon fényes. Mondhatnánk, hogy ez a rés valamilyen szinten mindenki figyelmét
felkelti. Aztán meglátjátok, hogy mit tesz a jelenlegi emberi természet vele.
Az új ajtó Egy új ajtó van ott, mit jelent ez? Sokan lesznek, akik azt fogják mondani:
"Ez
egy gonosz ajtó. Ez az, amiről szóltak nekünk. Ez az, amire számítottunk. Ezért
mindenáron maradjatok távol tőle!" Ez a régi spirituális programozásból ered,
amely azt mondja nektek, hogy Isten egy bíráskodó erő, és hogy a gonosz el fog
jönni az utolsó időkben, és elkap benneteket. Ez a téves információ az egyik
legszomorúbb dolog, amit valaha is mondhattak nektek a Teremtő Forrás irántatok
való csodálatos szeretetéről, aki mérhetetlenül szeret benneteket, és csak fényt
tartogat számotokra, minden nap minden másodpercében. Így hát lesznek sokan, akik soha nem fognak odanézni, vagy bolondnak ítélik
azokat, akik ezt megteszik. Továbbra is a működésképtelen dobozban fognak
maradni, félve minden olyantól, amit nem értenek. De lesznek majd olyanok, akik azt fogják mondani:
"Ez fény, ez fény. Nézzétek!" Aztán a többiek azt mondják majd:
"Ez egy trükk. Ez egy trükk. Nézzétek csak, a
Szentírásban benne van, hogy lesz egy trükk!". Ezeket a 3.000 éves szentírásokat
még ma is a spirituális gondolkodás sablonjaként használják, annak ellenére,
hogy olyan nagyon régi elképzeléseket és mitológiát képviselnek, amelyek Istent
egy működésképtelen, az égben élő apának látják. Milliókat programoznak ezekre a
hiedelmekre. A bátor kevesek
De vannak olyanok, akik azt mondják: "A saját szememmel akarom látni, és magam
fogom eldönteni, ahelyett, hogy vakon elhinném azt, amiről azt mondták nekem,
hogy lehet, hogy úgy lesz.". Így néhányan átvitt értelemben átmennek azon az
ajtón, és elkezdenek bepillantani a valaha létezett legnagyobb és legnagyszerűbb
fénybe. Aztán elkezdenek rájönni, hogy ez az, amire vártak. Ez az, amire
vártatok! Talán ezért vagytok itt a bolygón ebben az időben, vagy akár ezért
hallgatjátok, vagy olvassátok most ezt. Az ajtó egy rés a fátyolon, ahogy azt mondani szokták. Ez a váltás kezdete és
egy meghívás, hogy valami magasabb szintű és jobb tudatosságra tekintsetek rá,
mint amit eddig ismertetek. Egy ismeretlen mennyiség van ott, de ez olyan jó
érzés. Intuitívan jó érzés. Nem ijesztő vagy félelmetes. Békésnek és
csodálatosnak tűnik, és minél közelebb kerültök hozzá, annál fényesebbé válik
számotokra. Sok metafora van itt. Folytathatnánk és folytathatnánk. Ahogy
magatokba szívjátok a fényt, felragyogtok. A fény ismeri a neveteket és üdvözöl
benneteket. Ahogy sétáltok a sötét szobában, már attól is ragyogtok, hogy ki
vagytok téve neki. Ebben a ragyogásban aztán még több fényt árasztotok sok más
számára. Ezek a többiek most először látják meg egymást más fényben - egy jobb
fényben. Ez hát a hasonlat. Mi ezt úgy fogjuk elnevezni, hogy "ráébredés egy
nagyobb igazságra". Ráébredés egy nagyobb igazságra
Erről fog hát szólni ez a négy közvetítés ebben a hónapban. Ez az első rész, de
mindegyik ingyenesen meghallgatható. (www.kryon.hu/kozvetitesek.php - a szerk.)
Milyen érzés jelen pillanatban számotokra ez a metamorfózis, mikor is a
tudatosságban a sötétségből a fénybe léptek át? Egy olyan nagyobb igazságra
ébredtek rá, mint amiről valaha is elmondták volna nektek, hogy létezik. Ezért
van hát annyi félelem. Talán soha senki nem mondta el számotokra, hogy ez a
fajta Isten - a Teremtő Forrás - létezik. Csak azt mondták el nektek, hogy van
egy ítélkező Isten, akitől félnetek kell, ahelyett, hogy egy olyan Isten lenne,
aki eredendően a testetek és elmétek része, és arra vár, hogy kinyújtsátok a
kezeteket, és a fény felé menjetek. Néhány felébredési tulajdonság, amiről ebben a közvetítésben beszélni fogunk,
szokatlan. A többi tulajdonság, amiről a többi közvetítésben fogunk beszélni,
szintén szokatlanok. De beszéljük meg, hogy miért is vannak itt egyáltalán!
Ha elkezdtek felébredni egy nagyobb spirituális igazságra, akkor azt
gondolhatjátok: "Nos, jobban fogom látni a vezetőimet. Teljesebb módon fogom
megtapasztalni Istent. Látni fogom a spirituális dolgokat, és sokkal tudatosabb
leszek, egy emelkedett tudatosságban. Elkezdek mesterré válni, és ez a mesterré
válás lehetővé teszi számomra, hogy spirituális dolgokat lássak." Kedveseim, ez
egy szép képzelgés - hogy hirtelen angyalok jelennek meg nektek - de ez nem így
működik. Úgy működik, hogy ti, a tudatosságotok, a biológiátok, a lényegetek elkezd
megváltozni. Miért van ez? Azért, mert Isten bennetek van - minden egyes
DNS-darabkátokban és sejteteken. Ott történik a felébredésetek. Azt mondták
nektek, hogy Isten az égben van. Ehelyett a nagyobb igazság az, hogy az
Univerzum Teremtő Forrása bennetek van. Meg fogtok változni, és ebben a változásban elkezditek kifejleszteni a magasabb
szintű tudatosságot, és elkezditek meglátni ennek az eredményeit. Intuitív módon
kezditek el használni, még ha nem is veszitek észre. Hadd magyarázzam el ezt! Ha
találtok valamit, ami új, és nagyon jól működik a számotokra, akkor intuitív
módon használjátok azt. Ha találtok egy nagyszerű új utat, ahol nincs forgalom
vagy kátyúk, akkor arra mentek. Magától értetődik, hogy nem tudjátok "nem tudni"
azt, hogy ott van. A magasabb tudatosság tehát a létezés egy békésebb és
bölcsebb állapota, de magával hoz néhány furcsa életmódbeli változást ahhoz
képest, amivel a múltban rendelkeztetek. Végül elkezditek felismerni, hogy mi is történik, és belenyugszotok. Valóban, ti
vagytok a Föld világítótornyai, és ti vagytok azok, akik elkezditek magatokhoz
vonzani a jó dolgokat - emiatt tovább is fogtok élni. Ezt már korábban is
mondtuk: Mások eljönnek majd hozzátok, és megkérdezik: "Hogyan csináljátok ezt -
hogyan teremtitek meg ezt a békét? Mi a válasz?" Akkor elmondhatjátok nekik,
amit tudtok az ajtóról, a váltásról és a nagyobb igazság megtalálásának
lehetőségeiről. A felébredés tulajdonságai: Az első számú
Az első: Néhányatoknak furcsa érzése lesz, ahogy átváltotok és megváltoztok,
mert kezdtek többet megérteni azokról a dolgokról, amelyek korábban
megőrjítettek benneteket. Az alacsonyabb szintű tudatosság a türelem és a
megértés hiányát hozza létre. Hirtelen rendben vagytok bizonyos dolgokkal,
amelyek a múltban feldühítettek vagy felbosszantottak titeket.
Bizonyos szokásokkal rendelkező emberek. Olyan emberek, akik talán bizonyos
dolgokat tettek. Vagy olyan helyzetek körülöttetek, melyekkel szemben mindig is
nagyon tiltakoztatok. Helyzetek, amelyek megőrjítettek vagy feldühítettek - és
most először néztek rájuk, és mondjátok: "Óh, ezt megértem. Nem tetszik, de most
már értem, miért történik". Majdnem olyan, mintha az ajtóból jövő fény
megmutatta volna nektek az egészet, hogy meglássátok mi is volt az, és miért
volt. Az eredmény pedig az, hogy meg lett értve. Valójában ez a tulajdonság megmutatja nektek, hogy hogyan tehetitek meg ezt még
nagyobb dolgokkal is azért, hogy békésebbé váljatok a körülöttetek lévő szörnyű
működési zavarokkal kapcsolatban, amelyek most éppen a világban történnek. Na,
ez újdonság! A múltban, amikor olyan dolgokat láttatok, amelyek igazán
feldühítettek benneteket, dühösek voltatok. Ebből gyakran szorongás és félelem
alakult ki, de most hirtelen más megvilágításban látjátok a dolgokat. Mások
talán kifogásolják a békességeteket! "Miért nem vagy dühös?" - kérdezhetik.
Mondjátok el nekik, hogy a haragot megoldássá alakítjátok, és mosolyogjatok
hozzá! Ez sokakkal kezd el megtörténni. Ezt nevezzük "a meg nem érthető békés megértő
szemléletének". Érdekes lenne látni, hogyan fordítják le ezt más nyelvekre. (Kryon
humor) Még ha nem is dolgoztok a dühproblémáitokon, azok tisztulnak. Ezt mivel
magyarázzátok meg? Azokat a helyzeteket, amelyekben kényelmetlenül éreztétek
magatokat és szorongtatok, hirtelen a megértés magasabb tudatosságával kezditek
el fogadni, és jobb fényben látjátok a dolgokat. Nos, mindenekelőtt ennek kellene elárulnia kedveseim azt, hogy is mi történik
veletek, mert ezek a mesteriség jellemzői. A mesteriség békés arcot jelent,
függetlenül attól, hogy mi történik, bölcsességgel és megértéssel a zűrzavar
közepette. A felébredés tulajdonságai: Kettes számú
Úgy érzitek, hogy megszakadt a kapcsolatotok néhány olyan barátotokkal, akik már
régóta megvannak. Nos, ennek semmi köze sincs ahhoz, ami jelenleg a bolygón
történik. Semmi köze nincs néhány olyan tulajdonsághoz, ami a hírekben szerepel,
vagy néhány olyan dologhoz, ami elválasztana benneteket. A korábbi barátokkal
való kapcsolat megszakadásának érzéséről beszélek. A barátok azok, akikkel szívesen vagytok együtt, és akikkel szívesen csináltok
közös elfoglaltságokat. De hirtelen ránéztek a tevékenységekre, és azt
gondoljátok: "Nem biztos, hogy ezt akarom csinálni". Talán még elemezni is
kezditek, és azt gondoljátok: "Miért? Miért szakadok el ettől az életre szóló
baráttól és másoktól?". Aztán elkezdtek olyan dolgokat meglátni, amik korábban
sohasem érdekeltek benneteket. "Nos, most már látom, hogy ez a személy tényleg
negatív. Ezek a barátok sokat panaszkodnak másokra és mindenre". Az elmétek
folytatja az elemzést: "Na és akkor mi van? Engem korábban sohasem zavart." De
most már igen, és ez az egésznek a lényege. Most már rájöttetek: "Kezdem ezt más
megvilágításban hallani, és a panaszaik kezdenek valahogy az arcomba csapni.
Kényelmetlenül érzem magam a közelükben, és ez újdonság. Mindig azt hittem, hogy
ez így rendben van, és most már nem így van". Valóságos elszakadást érzel.
A mesteriség fénnyel veszi körül magát, és nem engedi be a diszfunkcionális
tudatosság negatív vagy sötét oldalát. A mesteriesség elutasítja a vágyat, hogy
részt vegyen olyan tevékenységekben, amelyek másokat lealacsonyítanak, vagy
olyan szavakban, amelyek a bölcsesség vagy a szeretetteljes létállapot hiányát
tükrözik. A felébredés tulajdonságai: Hármas számú
Óh, de néhányatok számára talán ez a következő lesz a legfurcsább mind közül.
Készen álltok? Kezditek úgy érezni, hogy a családotok nem is igazán a
családotok. A vér szerinti rokonaitok, testvéreitek, nővéreitek, testvéreitek,
anyukátok, apukátok nem igazán az, ami az igazi lelki családotok. Kezditek
meglátni a lelketek célját, és elkezdtek felismerni egy nagyobb és nagyobb
igazságot. A család fogalma a legtöbbek számára a vér szerinti rokonokra vonatkozik.
Hirtelen elkezdtek eltávolodni tőlük, mintha elutasítanátok a kapcsolatot! Nem
arról van szó, hogy azért távolítjátok el magatokat tőlük, amit tesznek vagy
mondanak, hanem inkább úgy tekintetek rájuk, mint akiknek már nincs közük
egymáshoz! Ez most titokzatosnak és furcsának tűnik, de néhányan közületek ezt tapasztalják
meg. Bűntudatot éreznek emiatt, nem értve, hogy egy mester egészen másképpen
kezdi el látni a családot. A kémiai kapcsolat látásából átváltoztok a
spirituális kapcsolat látására. Keresitek az "igazi családot", amely odakint
várja, hogy találkozzon veletek. Ennek része a Földanya, Gaia más fényben való szemlélete is, úgy mint az egész
bolygó valódi családjának forrása. A mesterré válás olyan igazságokra való ráébredés, amelyeket évezredek óta
sötétség borított, és amelyek most elkezdenek nyilvánvalóvá válni azok számára,
akik látni akarják. Ez néhány azon furcsa dolgok közül, amelyek kezdenek megtörténni azokkal, akik
megtapasztalják az elmozdulást - a felébredést. Van még több is. Vannak
pszichológiai problémák és fizikai problémák - igazán furcsák. Mire eljutunk a
negyedik közvetítéshez, elmondjuk nektek, hogy valóban miért is történik mindez
úgy, ahogyan. (www.kryon.hu/kozvetitesek.php - a szerk.)
Boldogok azok, akik most odamennek ehhez a fényhez - az ajtó réséhez - és nem
félnek. Mert meg fogják találni a saját nagyszerűségüket a saját
sejtszerkezetükben, és azt, hogy miért vannak itt. Eközben mérhetetlenül
szeretve fogják érezni magukat. Kryon vagyok, az emberiség szerelmese.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint |