Miért viselkedik furcsán a bolygó magja?
Élő közvetítés - 2024. szeptember 17.
( Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=-iPKL9wf3kQ )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Miért viselkedik ilyen furcsán ennek a bolygónak a magja? Most adom át nektek az
egyik legizgalmasabb dolgot, amit csak elmondhatok nektek. Ez a legtöbbek
számára rejtély, hacsak nem tanulmányoztátok Kryon munkáját. 1989-ben - 35 évvel
ezelőtt - egy üzenettel érkeztem. 1993-ban jelent meg Kryon első könyvében, és a
bolygótok mágnesességéről szólt. A Hálóról, a bolygótok Mágneses Hálójáról szólt
konkrétan. Elmondtam nektek valamit, amit 35 évvel az érkezésem előtt a tudósok
már láttak. Azon elképzelést, hogy a Földetek magja valójában elszigetelt és
másképp mozog, mint a bolygótok többi része. Most már látjátok. Látjátok, mert a
műszerek, amiket 70 évvel később használtok, jobbak és megerősítik ezt. Nem csak
azt, hogy furcsán viselkedik, hanem azt is, hogy teljesen külön mozog a magma
többi részétől, sőt talán még meg is fordul.
Itt is van az izgalmas rész, mert amikor 1993-ban átadtam az információt, a
következőket mondtam el nektek. A bolygótok mágnesessége nagymértékben meg fog
változni. Ezt meg kell látnotok, néhány éven belül meg kell lássátok. Amikor a
bolygó bálnái elkezdték partra vetni magukat, az amiatt volt, ami már megtörtént
a bolygó mágnesességével, amikor is az iránytű északi pontja megváltozott. A
bálnák is érintettek voltak ebben, mert ők beépített iránytűt használnak a
navigációhoz azért, hogy rátaláljanak azokra a helyekre, ahová enni és
szaporodni mennek. A madaraknál is ugyanez a helyzet. Kedveseim, mindez
elkezdett megváltozni. A vándorlást szinte kizárólag azon állatok - madarak és
emlősök - irányítják, amelyek a beléjük épített iránytűt használják a
vándorláshoz. Így amikor a mágnesesség elkezdett eltolódni, elmozdulni, és az
észak valahová máshová került, akkor zűrzavar keletkezett - ezt láttátok. Ezt
nem én találtam ki. A kifutópályák számozását az egész bolygón át kellett
festeni - ott szállnak le a repülőgépek -, mivel ezek a számok az iránytű
irányai. Így amikor a mágnesesség elkezdett eltolódni a bolygón, akkor azokat át
kellett festeni - azokat a számokat.
Mindezt azért, hogy elmondjam nektek, elkezdődött. Nem sokkal azután kezdődött
el, mikor elmondtam nektek, hogy a mágnesesség - készen álltok? - és a Hálók -
készen álltok? - valahogyan kapcsolódnak az emberi tudatossághoz. Nos, ez hát az
állítás. Ez akkoriban nevetséges volt, akkoriban nagyon is az volt. Mi köze van
a fizikának a tudatossághoz? Nem sokkal később a Princeton (Egyetem - a ford.)
és egy másik, a HeartMath (Intézet - a ford.) is bekapcsolódott ebbe, majd
2001-re és 2002-re vissza is igazolták. Úgy tűnik, hogy a tudatosság
megváltoztatja a bolygó mágnesességét. Még a véletlenszerűséget is
megváltoztatta a tudatosság, ami pedig azt jelenti, hogy a tudatosság energia.
Nos, itt van, ami miatt izgatott vagyok. Tanulmányoztátok már valaha azt, hogy
mitől van a mágnesesség? Tanulmányoztátok már valaha azt, hogy mit hoz létre egy
nagy mágneses mező? A legtöbben nem. Felhívlak benneteket arra, hogy nézzétek
meg! Ehhez olyan vasdarabokra - mondhatnátok - vagy magmára van szükség, amelyek
úgy forognak egymás körül, hogy létrehozzák a mágneses mezőt. Ennek a Földnek
van egy ilyenje. Léteznek más olyan bolygók, amiknek nincs, némelyeknek viszont
van. A Marsnak régen volt, most pedig nincs. A bolygó mágneses mezeje sok okból
létezik, némelyikük még nem bizonyított, nem vagytok a tudatában, de a fő az,
aminek a tudatában vagytok, hogy megvéd benneteket Nap helioszférájában lévő
kozmikus sugárzástól, ami egy másik mágneses mező, ami felétek lövell ki - ezt
nevezik Napszélnek. Ez a ti védőrétegetek, ez védi meg az emberiséget. Ez
továbbra is így lesz, nem fog eltűnni. Ezért aztán ne hallgassatok azon
félelemkeltőkre, akik azt mondják: "Felfedeztük, hogy a bolygónak van egy magja,
ami majdnem olyan, mint egy acélgolyó - hatalmas és forog. Azt látjuk, hogy
másképp és furcsán forog!" Azt mondom, hogy pontosan ez az, amiről elmondtuk,
hogy meg fog történni. Ez is történik, és ők észrevették ezt. Egy újabb
tudományos tény - mondhatnátok - a tarsolyban, amit továbbra is igazságnak
nevezek, amit akkor fogtok felfedezni, amikor úgy döntötök, hogy felfedezitek.
Miért történik ez? Elmondom még egyszer. Ha a bolygó mágneses mezeje
kapcsolatban van az emberiség tudatosságával, akkor ez a Háló az új tudatosság
előkészítéseként át fog váltani. Ez történik most a Váltás során, illetve a
jövőben. Azért vagyok itt, azért vagyok szerelmes az emberiségbe, mert a Váltás
itt van. A bennszülöttek jövendölték meg a Váltást, nem Kryon. Az egész bolygón
megjósolták, hogy most változás lesz, és az is van - hatalmas és erőteljes.
Változás az emberek gondolkodásmódjában. Egy olyan nagy változás, hogy azon
fajta dolgok, amik most zajlanak a bolygón, mint a háborúk, nem fognak újra
megtörténni. Lesznek, akik hallgatják ezt, és azt mondják: "Nos, ez nagyon szép
tőled, hogy ezt a bűntettet említed, de nézd, itt vagyunk a változásban, és ez
megtörténik." Ezért hát még egyszer elmondom nektek, hogy miért is történik. A
tudatosság ezen változása, amit néhányan közületek látnak, egy olyan változás,
ami annyira nyilvánvaló olyan sok szempontból. Ez nem a nagyapátok világa. Ez a
változás a metaforája - mondhatnátok - annak a fénynek, ami kezd eljönni erre a
bolygóra, hogy felváltsa az évezredek óta zajló sötétebb fajta tudatosságot és
életmódot. Ahol az emberi életet egyáltalán nem értékelik, ahol a háború annyira
gyakori. Úgy tűnik, mintha néhány évente meg kellene egyet vívni a túlélés
érdekében. Ez az a fajta tudatosság, ahonnan jöttetek. Azok, akik közületek
előző életeket éltek át - a legtöbbjük - részt vett valamilyen háborúban, mert
ez mindig is ott volt - mindig. Még akkor is, amikor néhányan közületek
nagyon-nagyon spirituálisak lettek. Ők lettek a spirituális vezetők, akik aztán
átvették a háborút. Úgy tűnik, hogy ez mindig is itt volt. "Újra csak itt van."
- mondhatják néhányan közületek. "Akkor mi ez? Ez miért más?" Elmondom nektek,
hogy miért az.
Ez nem egy újabb világháború kedveseim, pedig az lehetett volna. Mi történt,
amikor a két háború közül kitört az első? Újra elmondom. Nem volt
oldalválasztás. Nem volt olyan keleti-nyugati jellegű oldalválasztás,
fegyverkezés és felkészülés egy újabb világháborúra. Ehelyett a bolygó szinte
összes nemzete elutasította azt. Némelyik nagy költségbe verte a saját népét
azért, hogy ez ne történjen meg újra. Úgy volt, ahogyan azt a világon mindenki
mondta: "Nem, ezúttal nem! Végeztünk ezzel. Hogy tehettétek?" Nem számít, hogy
ki kezdte el, hogyan kezdődött, hogyan is volt, csak az a tény, hogy egyáltalán
létezett. Furcsa, nem? Furcsa mindazzal együtt, ami a világon történt. Mi lenne,
ha azt mondanám nektek, hogy a régi tudatosság volt az, ami meg akarta tartani
olyannak, amilyen volt? Amikor a fény elkezd megjelenni, azok, akik a sötétségbe
invesztáltak, elmennek a "Második mérföldig", a "Harmadik mérföldig", a
"Negyedik mérföldig" - ahogy ezt mondják - csak azért, hogy minden maradjon a
régiben. Ennek az irányításhoz van köze. Ahhoz van köze, ahogy a dolgok voltak.
A nagy mennyiségű pénzhez van köze. Ezért létezik hát a háború, tudjátok?
Hirtelen azt mondta a világ: "Ezúttal nem!" Lehet, hogy az utolsó háborúkat
látjátok. Az egyik, ami jelenleg is zajlik a Közel-Keleten, már mondtuk nektek
korábban. Már az ősök is megjósolták, még abban a szellemiségben is, ahol
néhányan a nagyszerű könyvvel, a Bibliával rendelkeznek. Azt mondták, hogy a
végső idők kezdete egy háború lesz Izraelben. Olvassátok el újra! Néhányan
megijednek tőle. Néhányan azt mondják, hogy: "Éppen időben." Ez a régi világ
vége, a sötét energia világáé, ahol az emberek éhesek lesznek és éheznek. Egy
olyan világé, ahol a gazdagságot nem osztják meg. Egy olyan világé, ahol nem
feltétlenül törődnek egymással.
Most ez elkezd átváltani egy olyan bolygóra, ahol elkezdik megvizsgálni a
technológiát, amivel mindig is rendelkeztetek. Kedveseim, most jönnek rá, hogy
táplálhatják a Földet. A technológia - egyébként kedveseim - mindig is megvolt
ahhoz, hogy mindenki számára áramot biztosítson nagyon-nagyon csekély vagy
semmilyen negatív hatás nélkül a bolygón. Ezek a dolgok készülnek. Ezek a dolgok
megtörténnek. Ezek most itt vannak. Eközben nagyon sokan vannak olyanok, akik el
akarják venni tőletek ezt a fényt. Ne féljetek attól, ami a Földön történik,
amikor arról a magról beszélnek nektek, ami mozog! Ez pont időben történik. Ez
az, amiről elmondtam nektek, hogy meg fog történni. Mivel ennek a bolygónak a
magja, ami úgy forog, ahogy, a mágneses mező motorja. Mondtam nektek, hogy ez
van érkezőben, és itt is van. Ez izgalmas dolog. Nektek szól, mindannyiótoknak.
Kedveseim, Kryon vagyok, szerelmes vagyok belétek. Jó okkal szeretlek
benneteket.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Buzás Bence |