Beszéd a Föld állapotáról
Élő közvetítés - 2024. október 25.
( Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=sFvGpnaDvKI )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Ezt a Föld állapotáról szóló beszédnek neveztem el. Olyan, mint egy
összefoglaló, amit eddig még nem tettem meg, mivel most van itt az ideje, hogy
megtegyem. Sok mindent meg kell ma vitatni. Néhány dologra nem számítottatok,
néhány hiányzó dolgot talán akartatok, de ez a közvetítés leírja, hogy hol is
tartotok. Ez majdnem a 2024-es évetek vége. Ahhoz, hogy igazán elmagyarázhassam
mindazt, amit ma át akarok adni nektek, hogy talán kiemeljek néhány olyan
dolgot, ami érkezőben van, az elején kell kezdenem. Ezek olyan dolgok, amiket
nem mindenki ismer. Amit most el fogok mondani nektek, az egy nagy történet. De
a nagy történetet sokan ismerik, akik talán hallgatnak engem korszakokon
keresztül, akik a szemináriumok résztvevői voltak és akik talán olvasták a
könyveket. Ez talán újdonság lesz számotokra.
A Váltás
Mi lenne, ha azt mondanám nektek, hogy minden, amit ma láttok, minden, az
energia, mind előre meg volt jósolva? Nem sokkoló és nem meglepetés, hogy néhány
dolog, amit láttatok - még a háborúk is -, mindez valahogyan energetikailag már
nagyon régen került átadásra a számotokra. Ezért szeretném újra felszínre hozni
ezt az energiát, amiben most vagytok, amit mi úgy hívunk: a Váltás! A Váltásra
sok-sok alkalommal úgy utaltunk, mint a lehetőségek ablakára. Ebben az ablakban
egy jelentős tudatosságváltás van az emberiség számára, illetve olyan eszközök,
amik talán az emberiség számára érkeznek - de ez más. Azt is mondtuk nektek,
hogy ez egy olyan időszak lesz, ami különbözik a bolygó bármely más időszakától.
Azt, hogy az öreg lelkek, akik éppen most térnek vissza, várták ezt. Azt, hogy
most olyan dolgok valósulhatnak meg, amik korábban sohasem. 35 évvel ezelőtt
érkeztünk. Akkoriban olyan információkat adtunk át, amik nagyon ellentmondásosak
voltak. Mivel nagyon sok szervezett vallási hitrendszer volt - bármit is akartok
mondani -, akik elég jól kidolgozták azt, amit arról mondtak, hogy mi fog
történni. Az az érdekes, hogy kidolgozták azt, mi fog történni éppen most. Azt
szeretném elmondani nektek, hogy ezt a változást az ősök megjósolták. Ez nem
valami kitalált dolog. Az egész az energianaptárak köré épül - ha úgy tetszik.
Az energianaptárakat nagyon jól ismerte néhány bennszülött nép. De azok nem
annyira, akik egyszerűen csak diagramokat rajzoltak a sziklákra, elmondva azt,
hogy mi is történhet meg ebben az időszakban, ebben a végső időben, a végidőben,
mert ez lenne a régi energia vége. Ez kellene, hogy legyen az ünneplés ideje
mindannyiótok számára! Ha bármelyikőtök azért nézi ezt, mert a végzet
jövendölését akarja hallani, akkor most kellene kikapcsolnia, mert én ezt nem
fogom kielégíteni! Amit kielégítek, az az az információ, amit 35 évvel ezelőtt
kezdtem el, és amit a mai napig folytatok az emberi lény nagyszerűségéről.
Azt mondhatnátok, hogy az egész 1987-ben kezdődött el, és volt valami, amit
"Harmonikus Konvergenciának" hívtak. Ez a bolygók egy olyan különleges
együttállása, ami szintén a bennszülöttek naptárain alapult, különösen a
majákéin. Jóval azelőtt, hogy az, amit a "Napéjegyenlőségek Precessziójának"
neveztek, már elkezdődtek az ünnepségek. A Föld különböző részein találkozók
voltak azért, hogy végre békét hozzanak el a bolygóra. Ez egy előfutára volt
annak, ami ezután következett. A legvilágosabban a csillagászok, a maják mondták
el a történetet, de nagyon sok bennszülött is tudott erről az időszakról.
Elmondták, hogy érkezőben van, és hogy ez egy döntési pont lesz az emberiség
számára. A maják ennél többet is mondtak. A maják az idő és az évek mintáiban,
pátensekben dolgoztak. Ezek mind összeadódnak egy középső döntési ponthoz. Ez a
középső pont pedig 2012 volt, ami történetesen a középső pontja annak, amit mi a
Napéjegyenlőségek Precessziójának hívunk. Tehát, hogy leegyszerűsítsük a
dolgokat, ez egy csillagászatilag helyes időpont. Ennek semmi köze sincs a
valláshoz, a hitrendszerekhez, a New Age-hez, vagy a régi korszakhoz. Egyszerűen
csak van. Ez a Föld 26.000 éves imbolygását jelenti, ami abban csúcsosodik ki,
amit a Napéjegyenlőségek Precessziójának neveznek, és ami 1994-ben kezdődött el.
Ha tudni akarjátok, hogy mi ez az időszak, akkor azt is elmondom nektek most,
hogy megismerjétek, hogy mikor is ér véget ezen lehetőség ablaka.
Csillagászatilag az időzítés egy olyan 36 éves időablak, ami 1994-ben kezdődött
el és 2030-ig tart. Már nagyon közel vagytok a végéhez. Mindjárt elmondom, hogy
ez mit is jelent.
Közel-Kelet
Tehát itt vagytok abban, amit az ősök a döntés idejeként jósoltak meg. Oly sok
hitrendszeretekben itt szerepelt a világvége, mert a döntés az volt, hogy nem
tudjátok megcsinálni, a III. világháború bekövetkezne, a Világvége a maga
formájában megtörténne. Hadd mondjam el nektek a félelmetes részt! A félelmetes
rész pedig az, hogy mindezek a dolgok elkezdődnek, és a szikra hozzá egy izraeli
háború lesz. A kezdetektől fogva mondom nektek, hogy a történészek számítottak
erre, mert ezt mondták el nekik. A bolygó vallásos narratívája ezt mondta el a
számukra, de egyikőtök sem értette jól - nem igazán. Az a szikra, a háború
Izraelben, ami a 2000-es évek éveiben történhet meg, ami jelenleg is zajlik, az
a fény kezdete fekete-fehér színben. Ez a világ a szín kezdete. Ezt mondtuk el
nektek. Erre most azt mondhatjátok: "Hogyan lehet ilyen negatív és ilyen szörnyű
a fény kezdete?" Mi lenne, ha úgy utalnék rá, mint azon utolsó csatára, ahol
évszázadok óta tartó gyűlölet zajlott? Ahol a világ többi része úgy tűnt, hogy
világháborúkon, sőt, kegyetlenségeken ment keresztül, hogy véget érjen. Aztán
fél évszázaddal később kereskedelmi partnerek lesznek - de nem a Közel-Keleten.
Tudjátok, ott nagyon-nagyon más a helyzet.
Ami a Közel-Keleten történik, az történik a Földdel is. Ezt már sok-sok
alkalommal elmondtam. Majd rátérek erre is kedveseim. Ez a Napéjegyenlőségek
Precessziója, amit most Váltásnak nevezünk. Ez a nagyobb lehetőség időszaka az
emberiség felébredésére. Ez az, amit a Váltás jelent különösen azok számára,
akik sok-sok élet után jönnek el újra erre a bolygóra. Egy olyan világban, ami
soha nem változott meg, ahol a történelem újra és újra megismétlődött, és a
bolygó paradigmája mindig negatív volt. Ahol a sötétség és a fény hányadosában
több volt a sötétség, mint a fény. Ez kezdett el megváltozni, a bolygó állapota
kedveseim. Ma több fény van, mint valaha is volt. Lehet, hogy ránéztek és azt
mondjátok: "Őrült vagy Kryon! Nézz körül, nézz csak körül!" Azt fogom mondani
nektek, hogy igen, nézzetek körül!
Lássatok meg néhányat azokból a különböző paradigmákból, amik mindig is ott
voltak, amik negatívak, szörnyűek és borzalmasak voltak, amik úgy tűnik, hogy
kijavították önmagukat. Ahol is az emberek úgy tűnik, hogy többet számítanak,
mint valaha. Azokra, akik bántalmazták a gyerekeket, most felhívják a figyelmet
- ezt korábban sohasem tették. Az olyan dolgok, amiket a szőnyeg alá söpörtek és
elrejtettek, most már nem rejtőznek el. Gondolkodtatok már ezen? Láttatok
bármilyen elmozdulást a fiataloknál az ezotéria felé? Mondhatni, hogy először is
jobban érdeklődnek a fátyol másik oldala iránt? Arról, hogy létezik-e, hogy ott
van-e. A saját szóhasználatotokban hány podcastot láttatok erről? Ez mindenhol
jelen van, ez a Váltás! Az indiánok amerikában, a hopik, belekarcoltak a
sziklába egy próféciát. Ugyanazt láthatjátok, amit a maják is átadtak nektek az
összes számításukban. Egy olyan időszakot, amikor is az emberiségnek Váltania
kell, különben bevégzi. 35 évvel ezelőtt az volt az üzenetem, hogy nincs végzet
kedveseim. A hógolyó gurul - ahogyan mi mondjuk - és nem tudjátok megállítani a
fényt, ami elkezdődik. Ez hát az, amiről ma beszélni akarok! Minden, amiről ma
beszélek nektek, ezekben a kiszámított hullámokban érkezik meg - mondhatni
energiahullámokban -, amik nem váratlanok. Ebből fogok átadni nektek egy mintát.
Indigó gyerekek
1999-ben azt mondtam a társamnak, hogy készítsen elő egy új könyvet. A könyv,
ami bestsellerként fog megjelenni, nem egy Kryon könyv lesz. Arról fog szólni,
ami a bolygón történik a gyermekekkel kapcsolatban. Egy újfajta gyermek kezdett
el leszületni a bolygóra. Lassacskán, de egyre többen és többen érkeztek. Indigó
gyerekeknek hívják őket. Az indigó nem egy csakra lényege volt, ezt a színt egy
nő látta meg. Egy Nancy Tappy nevű nő, aki képes volt színeket látni az egyének
személyiségtípusain belül. Ezt ő tömören tanította, és én akkor azt mondtam a
társamnak, hogy tárja fel azt, amit ő látott, mikor egy új szín érkezett meg a
bolygóra. Az új szín, ami az újszülöttekben képviseltette magát. Aztán a kisebb
gyerekekben is indigó volt. Ennek ez volt a módja. A könyv nagyon népszerű lett,
mert nagyon sok felnőtt, akinek gyereke született, ezt látta a gyerekeiben. A
gyerekek nem voltak okosabbak, bölcsebbek voltak. Akik akkoriban születtek meg,
mind öreg lelkek voltak, hogy mára kiemelkedő helyen legyenek. Egy olyan helyen,
ahol megváltoztathatják a Földet, mivel másképpen gondolkodnak. Egy maroknyiak
voltak. Ez volt az ADD és az ADHD ideje, amikor korábban soha nem volt semmi
ilyesmi. Szinte mintha egy betegség bukkant volna fel amiatt, hogy itt voltak.
Ez egyáltalán nem egy betegség volt. Ez egy kulturális reakció volt azon újfajta
tudatosságra, ami megállta a helyét, nem fogadta el a narratívát, és felkészült
a Váltásra.
Amerikai választások
Az Egyesült Államokban politikai választások zajlanak. Óh, Istenem! Meglepődtök
bármin is? Sok amerikai azt mondaná: "Minket már semmi sem lep meg. Ez már több
körön átment, benne az összes ilyen dologgal." Átadok nektek néhány olyan
információt, amivel talán nem értetek egyet. Nem fog számítani, hogy ki nyer,
mert az eredmény ugyanaz lesz, mint az elmúlt évtizedekben kedveseim. Az
eredmény a következő lesz. Nem számít, hogy ki nyeri ezt a választást. Két olyan
pártotok lesz, akik nem jönnek ki egymással, akik megvetik egymást és a
következő négy évet harccal fogják tölteni. Nagyon kevés időt fognak tölteni
azzal, hogy segítsenek Amerika polgárainak. Hadd kérdezzek meg valamit tőled
amerikai! Milyen érzés tudni, hogy ez a helyzet? Lehet, hogy nem értetek egyet
azzal, hogy a pártotok ezt vagy azt teszi? Majd meglátjuk, de több energiát
fordítanak az ellenzék elleni harcra, mint az ország megsegítésére. Szóval
megkérdezem az amerikai fiatalokat, hogy tetszik ez eddig? Az idősebbeket. Nos,
ők már hozzászoktak. Szerintetek ennek így kell lennie? Készüljetek fel egy
váratlan eseményre! Nem túl hamarosan, de közeleg. Azt mondom nektek, hogy itt
az ideje, hogy megváltoztassuk az egész politikát! Ahogyan eddig láttátok azt
Amerikában működni. Ez csak az indigókkal együtt fog megvalósulni. A jelöltek,
akiket most választotok elnöknek, nem indigók kedveseim. Ők ennek a bolygónak a
régi energiáját képviselik. Ők ebben a narratívában nevelkedtek. Ez így működik.
Ezt kell néznetek. Tetszik nektek? Azt a szót fogom használni, hogy bujkálni
vagy leselkedni. Az Egyesült Államok Kongresszusában olyan fiatal államférfiak
vannak mindkét nemből, akik készek felvenni a kesztyűt, és azt mondani, hogy:
"Fiatalabb vezetésre van szükség, egy fiatalabb nemzet számára." Lassan meg
fogja látni a lakosság, hogy sokkal fiatalabbaknak kellene lenniük, 20-30 évvel
fiatalabbaknak, tele lendülettel, élettel és ötletekkel. Az egyik ilyen az lesz,
hogy: "Tiszteljük egymást, ha nem is értünk egyet!" Ez van hát érkezőben. Lehet,
hogy sokkoló lesz, de ez jön. Ezt akartam elmondani a választásotokkal
kapcsolatban. Nem fog számítani. Ez annyira fontos, hogy megkértem a társamat,
hogy egy ébressze fel újra az indigógyermek témát. Arra, hogy hozzon létre egy
indigó vitát, egy programot, vagy talán még egy csúcstalálkozót is. Ahol is ez
most úgy lesz átfogalmazva, hogy mindenki megértse, hogy az indigógyermekek, már
nem gyermekek. Ők azon öreg lelkek, akik fiatalabbak ezen a bolygón. Akik azért
jönnek el, hogy sok területen változást hozzanak. Látjátok ezt? Pontosnak és
igaznak érzitek, amit mondok? Remélem, mert sokan azok közül, akik most ezt
nézik, indigók. Ez a ti időtök kedveseim. 1999-ben azonosítottunk be benneteket,
és itt vagytok. Most az iskolarendszerekben helyezkedtek el. Benne vagytok a
felemelkedő politikai rendszerekben. Az indigó zászló azt mondja, hogy van egy
bölcsebb, talán együttérzőbb módja a dolgok intézésének. Egyikük még az Amerikai
Egyesült Államok számára is javasolta az "Együttérzés Minisztériumát". Mit
gondoltok erről? Ezek azon fajta változások, amikről beszélni akartam nektek. De
van még más is.
A Föld magja
Szeretnék felhozni valamit, amiről sokan nem beszélnek, de ti már láttátok és
jelentettétek! Arról, ami valójában mindennek a középpontja, amit már 35 éve
mondok nektek. Valami történik most a Föld magjával. A Föld magja sebességet
vált. Nos, egyesek számára ez riasztó dolog. Ezt fogjátok hallani mindig is
bármivel kapcsolatban, ami megváltozik, de én ezt fogom elmondani nektek. Ez
pontosan az ütemterv szerint történik. Ennek most kellett megtörténnie, mert
ennek a Napéjegyenlőségi Precessziónak a végén 2030-ban, ez a lehetőségi ablak
lecsökken - nem lesz akkora. Semmi sem történik a végzet felé vezető úton,
semminek sincs vége, csupán a fény, ami ebben a 36 évben világított, egy kicsit
halványabb lesz. A Föld halad tovább mindazokkal a dolgokkal együtt, amikről
beszéltünk nektek, amik újak, beleértve a 24. kromoszóma felfedezését is.
Mindezek a dolgok, amik sokaknak távoliak, hirtelen tudományosak lesznek. "De a
Föld magja megváltozik?" Kezdjük hát újra az elején!
Amikor 35 évvel ezelőtt megérkeztem, elmondtam nektek valamit, amit kigúnyoltak
és kinevettek. Azt, hogy a bolygó Mágneses Hálója kapcsolatban áll a
tudatossággal. Azt, hogy Gaia, a bolygó, a Mágneses Háló és a tudatosság,
mind-mind az emberi faj szövetségesei. Elmondtam nektek azt, hogy egy olyan
mágneses struktúrában ültök benne, ami valójában megadja nektek azon felső
határt, hogy meddig mehettek el, még a találmányokkal kapcsolatban is. Minden
egy Mágneses Hálóval van beállítva. Csak a 9.11-es esemény után mutatták ki
tudományosan, hogy ez igaz. Valamilyen szinten, valamilyen okból kifolyólag,
amikor a Föld több mint a fele ugyanazt az együttérző eseményt élte át, akkor
olyan dolgok változtak meg, amiknek soha nem lett volna szabad megváltozniuk a
Földön. A Mágneses Háló erőssége egy kis időre megháromszorozódott. A
véletlenszám-generátorokkal kapcsolatos kísérletek és a véletlen kockadobás
gondolata valóban eltorzult, és olyan dolgokká változott, amelyeknek soha nem
lett volna szabad megtörténniük. Mindez ezért történt. Azon tudatosság miatt
volt, amit az emberek milliárdjaival generáltak, akik egyszerre lettek
együttérzőek. Még a Princeton Egyetem is részt vett ebben. Kedveseim, amit 35
évvel ezelőtt hoztam el számotokra, mostanra bebizonyosodott. Ennek a bolygónak
a Mágneses Hálója kapcsolatban áll az emberiség tudatosságának a csúcs- és
mélypontjaival. Mennyit változott ez a Mágneses Háló az elmúlt 1-2.000 évben? A
válasz, nem sokat, de aztán elkezdett. Ahogy megjósoltam, nagyot változott.
Annyira, hogy még a repülőterek kifutópályaszámai is új számozást kaptak, mert
az iránytűjük iránya is eltolódott. A Váltás elkezdődött. Meg lehetett mérni,
hogy merre is mutatott északra az iránytű. Ez egyáltalán nem egy ezoterikus
dolog volt. A Mágneses Háló elkezdett eltolódni. Készüljetek fel egy újabbra,
mert minden ahhoz kapcsolódik a bolygótokon, ami mágnesességet hoz létre, amit
Mágneses Hálónak neveznek! Ez a Föld magja és a sebesség, amivel az forog. "Ez
egy óriási elektromágnes" - mondhatnátok, ahol az elektromosság mindenhol jelen
van. De ez egy óriási mágnes is. Ott van a föld magja, ami kissé más sebességgel
vagy néha más irányban is forog, mint a környező magma. "Nos, ez akkor egy
generátor, egy dinamó" - mondhatnátok. Tanulmányozzátok! Nézzétek meg a Mágneses
Hálótok fizikáját! Nos, ez a mag elkezd mozogni - vagy ahogy mondtam, talán. "Ez
a mag a bolygó Mágneses Hálójának egy másfajta viselkedését vagy dimenziósságát
fogja okozni" - mondhatnátok. Lennének olyanok, akik nagyon megijednek, mondván:
"Ez a Föld vége lesz, amikor ez megtörténik." Valójában ez a felébredés kezdete
lesz. Ez ezért történik, pontosan a menetrend szerint. Pont menetrendszerűen.
Foton öv
Hányan tanulmányoztátok azt, amit a csillagászok látnak felétek közeledni az
űrben? Mivel ez a bolygótok és a naprendszeretek olyan területeken mozog a
térben a központja körül, ahol még soha nem volt korábban. Amíg csak éltek,
naprendszerként állandóan új térbe léptek be. Csakhogy ezúttal olyan dolgok
vannak előttetek, amiket még soha nem láttatok odakint. Épp most léptek be egy
újnak tűnő sugárzás buborékába. Vannak olyanok, akik nagyon megijedtek. A
csillagászok nem tudják, hogy mit is mondjanak. Talán még csak nem is hallotok
róla. Kérdezzétek hát meg őket! Ez mit fog csinálni? Hatással lesz a Nap
helioszférájára, azt fogja tenni. A Nap helioszférája a Nap Mágneses Hálója,
amely a Föld Mágneses Hálójával érintkezik. Az egyik mágneses mező a másik
felett, klasszikus dolog az elektromosságban, az elektronikában. Energiát hoz
létre. Ez is meg fogja változtatni a Mágneses Hálótokat. Készüljetek fel a
tudatosság nagy változására! Az indigók megérkeztek. A tudatosság egy beállítás,
a Váltás egy beállítás a Föld magasabb tudatossága számára.
Új tudatosság
Azt mondták nektek a narratívában, hogy amikor háború lesz Izraelben, akkor az
egy nagy kelet-nyugati döntést fog kiváltani. Keletet a nyugat ellen, a régi
hidegháborút. Ez akkor az utolsó háború lesz, mert ez lesz a III. Világháború.
Nos, már tudjátok. Kipróbálták és nem működött egy olyan nagy országgal, aki
számított rá, mikor megtámadta a szomszédját. A világ nagy része azt mondta,
hogy: "Nem megyünk oda, nem megyünk abba az irányba." Tudjátok, amikor Svájc nem
semleges, akkor tudjátok, hogy ez egy másik világ. Ez már nem a nagyapátok
világa. A történelem nem fogja megismételni önmagát - ezúttal nem, mert az
emberiség tudatossága kezd elmozdulni. Ez a háború Izraelben hamarosan véget ér
és ez a ti kezetekben van kedveseim. De amikor vége lesz, akkor mindkét oldal
polgárainak más kérdéseket kell majd feltenniük az évszázados nézeteltérés,
bizalmatlanság és gyűlölet után. A polgárok elkezdenek majd összejönni, és
felteszik maguknak azt a kérdést, hogy: "Mit akarunk? Mivel a régi narratíva azt
mondta, hogy amit akarunk, az nem az, amit a vezetőink mondtak el nekünk. Nem az
ellenséget akarjuk kiirtani. Mi békét akarunk a gyerekeinknek. Azt akarjuk
tudni, hogy jó ételeket kapjanak az iskolákban, mindkét oldalon. Belefáradtunk
ebbe." Ahhoz, hogy ez megtörténjen, meg kellett történnie a háborúnak, ahogy
látjátok is. Ez a háború, ami egy világvége lett volna, lehet, hogy nagyon is
egy szín. Beszéltem nektek arról, hogy ami a Közel-Keletre jön, ami évszázadok
óta fekete-fehér volt, a Földnek ezen állapota más, mint gondoltátok. Ahol az
emberek elkezdenek törődni egymással. Ahol is, ahogy mondtam nektek, végül magas
szintű tudatosság lesz. Azt, hogy a Kongresszus és az, ahogy minden fel van
építve, diszfunkcionális, nem működik. Azt, hogy ahhoz, hogy ez helyre legyen
hozva, a fiataloknak kell közbelépniük. Új szabályokat kell alkotni, nem pedig
törvényeket kedveseim! Az együttérzés szabályainak fogjuk hívni őket, nem pedig
törvényeknek. Ahol is jobban bántok egymással és tisztelitek egymást azért, akik
vagytok. Mindkét oldalon a hazafiak azok, akik megpróbálnak tenni valamit a
polgárokért.
Mesterséges intelligencia
Még nem fejeztem be, mert most felhozok valami olyan ellentmondásos dolgot,
amilyet csak lehet. Itt van az az időszak, amikor azt fogjátok mondani, hogy:
"Nos, én nem hiszem el Kryon. Te bolond vagy, ez nem fog működni!" Ekkor ott
leszek, ahol 35 évvel ezelőtt voltam, amikor is senki sem akarta meghallani ezt
az igazságot. Valami olyan kezdődik el veletek ezen a bolygón, aminek
nagyon-nagyon ijesztő neve van - mesterséges intelligenciának hívják. Talán
hallottatok már beszélni róla. Most van itt az idő rá, és ez nem újdonság,
csupán a számítógépes megkönnyítésetek vált egyre erősebbé. Ez mindig is itt
volt kedveseim. Bármikor, amikor telefonon felhívtok egy céget és a számítógép a
másik végén, aki veletek beszél hallja és megérti azt, amit mondtok, akkor az
mesterséges intelligencia. Hány éve is rendelkeztek ezzel? Bármikor, amikor
bármilyen gép képes megérteni azt, amit a saját nyelveteken mondtok, majd aztán
végrehajtani egy műveletet, az mesterséges intelligencia. "De hirtelen ez
ijesztővé válik, mert talán egyre robotikusabbak lesznek, egyre valóságosabbak,
egyre intelligensebbek" - mondhatnátok. Nos, el kell kezdenetek átfogalmazni
azt, hogy ez mit is jelenthet a bolygótok számára, és túl kell lépjetek azon,
amit a filmek szerint ez jelent majd számotokra! 56 évvel ezelőtt mindez egy
filmmel kezdődött. Azzal a híres filmmel, amiben a HAL 9000 megölte a
legénységet a Jupiter felé vezető úton. Akkor láttátok ezt először. Ez egy szép
programozás, nem igaz? Még azok is, akik nem akkor születtek, elmondom nektek,
hogy ez már régóta létezik. "Ha a gépek okosodnak, akkor ellenetek fordulnak."
Most ez a narratíva kedveseim, de ez sohasem történt meg még ténylegesen.
Viszont ez egy jó történet, nem igaz? "Ez teszi mindannyiukat gonosszá,
veszélyessé. Ne menjetek közel hozzá! Ne adjatok nekik öntudatot!" Ezek azok a
dolgok, amiket elmondtak nektek és amiket hallottatok.
Elmondom nektek, hogy mit tehet értetek a mesterséges intelligencia. Lesz egy
olyan fázis, amin át kell majd esnetek. Amikor visszamentek az 50-es és 60-as
évekbe, és azt akarjátok, hogy mindez egy olyan robotban nyilvánuljon meg, ami
járkál és főz nektek, akkor ezt nem fogja megtenni. A legjobb mesterséges
intelligenciának nem lesz se karja, se lába. A legjobb mesterséges intelligencia
még csak nem is fog beszélni hozzátok. Mennyi időbe telt, mire megtalálták a
gyermekbénulás gyógymódját? Miért nem mentek és néztek utána? Hány évig tartott
ez? Hány gyereknek kellett meghalnia, várva arra, hogy mi is volt a gyógymód? A
gyógymód mindig is ott volt a területen, de amíg az emberek
kísérletről-kísérletre, évről-évre csinálták, azt egy intelligens számítógép
néhány hét alatt meg tudta volna tenni. Látjátok, hogy hova akarok kilyukadni? A
mesterséges intelligencia lesz az analízis bástyája. Rendszereken és
számításokon keresztül tud dolgozni. Nem csak matematikával, hanem szimulált
kísérletekkel. A mesterséges intelligencia meg fogja gyógyítani a bolygó néhány
jelentős betegségét, mert képes szimulálni a kísérleteket az összes ismert kémia
segítségével. A mesterséges intelligencia fog elvinni benneteket a csillagokig.
Nélküle nem fogtok eljutni oda. A mesterséges intelligencia fogja lehetővé
tenni, hogy beszélgessetek azokkal, akik végül a csillagokból érkeznek, mert -
ahogy azt elképzelhetitek - ők nem fognak földi nyelven beszélni. Ez valami
olyasmi dolog lesz, ami meg fog történni. Valami olyan lesz, amire számítani
fogtok - a mesterséges intelligencia fordítóra, nem a Föld számára.
12-es alapú matematika
Kedveseim! Bátorítok minden matematikust, aki ezt hallgatta, hogy értse meg,
ismerje fel, és dobja el a narratívát! Építsen 12-es alapú mesterséges
intelligencia számítógépeket! Az univerzum 12-es alapú. Rendelkezik mindazokkal
a dolgokkal, amelyekkel a 12-es alapnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy
együttműködjön az univerzum fizikájával, és amivel a 10-es alap nem. A 10-es
alap csak közelít hozzá a kedveseim, az csak megközelíti. Nem is ismeritek azon
valódi arányok némelyikét, amelyek odakint léteznek. Csak a 10-es alap
narratívájával haladtok. Ez annyira ellentmondásos, de igaz. Tényleg azt
hittétek, hogy az egyik legmélyebb arány, amely valaha is létezni fog bárhol is
az univerzumban, a Pí, az még csak nem is egy szám? Valami bajotok van vele? Azt
fogjátok mondani, hogy: "Nos, várj egy percet! Az arányszám az arányszám,
függetlenül attól, hogy milyen alapról van szó." Találjátok ki újra! A 12-es
alap megmutatja nektek, hogy a Pí miért 4-es. Tudtátok azt, hogy a 4-esek a
12-es alap alapszerkezetei és alapblokkjai? Hány 12-est láttatok már a
világegyetemben? Mindenhol ott vannak a szentségben - mindenhol jelen vannak.
Még a fizikátok is a 12-es alapra kényszerít rá benneteket, és ezt még csak el
sem ismertétek. Néhányatoknak ki kellene vennie a memóriakártyákat a
fényképezőgépeitekből, ha meg tudjátok tenni. Emlékeztek a fényképezőgépekre?
Jöjjetek rá arra, hogy mind osztható 4-el. A fizika már csak így halad előre,
nem érdekes? Egyik sem a 10-es alapú. Én mondom nektek, hogy a mesterséges
intelligencia - ha úgy használják, ahogyan azt megtervezték -, akkor nem lesz az
emberiség gyilkosa. Meg fogja gyógyítani a betegségeiteket, elvisz benneteket az
űrbe, és lefordítja azokat, akikkel találkozni fogtok.
Szóval lépjetek túl rajta, az összes filmen! Legyetek óvatosak azzal, hogyan
használjátok! Lépjetek túl azon a fázison, amikor szó szerint olyan törvényeket
akarnak majd hozni, ahol összeházasodhattok vele, mivel mindig egyetért veletek!
Ha egyszer túl lesztek ezen a fázison és megértitek, hogy mire való, akkor meg
fogjátok látni - meglátjátok - hogy az pont akkor van itt, amikor itt kell
lennie. A Váltás alatt van jelen, mert ide tartozik. Ez csupán a kezdet, mert az
embereknek erre van szükségük ahhoz, hogy nagyon sokáig éljenek. A mai
betegségek közül oly sok azért létezik, mert tovább éltek és szegényesen
tápláljátok magatokat. Olyan dolgok, amikre talán sosem gondoltatok. Tudtátok,
hogy a Föld, Gaia, a növények rendelkeznek a legtöbb gyógymóddal a főbb
betegségekre? Nem a laboratóriumokban vannak kedveseim, nem a laborokban. Mennyi
pénzt költöttetek el arra, hogy megtaláljátok ezt a vírusok helyett?
Hol álltok most?
Elmondok nektek valami olyat, ami érkezőben van. Egy változás jön azzal
kapcsolatban, ahogy gondolkodtok minden olyan dologról, amire korábban soha nem
kellett gondoljatok. Amikor azt mondom nektek, hogy "ez nem a nagyapátok
világa", akkor azt mondom el, hogy az energia annyira más, hogy meg kell majd
állnotok levegőt venni, és még a legegyszerűbb dolgokat is át kell majd
alakítsátok. Mi fog történni akkor, amikor az a találmány, amiről beszéltem
végre megérkezik? Amikor többdimenziós mezőket láthattok és ezt a lencsét a
Földre fordítjátok, majd ott életet találtok? Újra kell majd definiálnotok az
életet! Olyan sok dolog van, aminek nem is vagytok tudatában. Olyan sok
nagyszerű és dicsőséges dolog létezik, ami rejtve van előletek. Olyanok, amik az
emberiség javát fogják szolgálni. Ez még csak a kezdet. Hol álltok most? Erről
szól a beszéd, amit átadok. Megcsináltátok! Túljutottatok a döntési ponton. Úgy
döntöttetek, hogy nem pusztítjátok el magatokat, helyette a legjobb tudásotok
szerint dolgoztatok. Azért, hogy az öreg lelkek elkezdjenek felébredni - a
fiatalok először -, az indigók megérkeznek. Az indigók kora elérkezett, de még
most sem tudnak néhányan közületek róluk. Helyette a híreket nézitek, amik azt
mondják el számotokra, hogy minden szétesik. Majd zenét játszanak nektek, aztán
reklámokat. Nem gondoltatok arra, hogy ez talán programozás? Ne nézzétek tovább
a híreket! Inkább igazi újságírókon keresztül olvassatok, ne pedig azokon
keresztül, akik szórakoztatnak! Ezek mind részei azon új paradigmáknak, amiket
látni fogtok, és amelyekhez hozzá fogtok szokni. Újra kell alakítsátok és újra
kell gondoljátok azokat a dolgokat, amiket elmondták nektek! Nos, aminek eddig
ez volt a módja, annak többé már nem. Ez van hát érkezőben, meg fogjátok látni.
Ez az üzenet azzal az érzéssel tölt el engem - azt az entitást, akit Kryon-nak
hívnak a fátyol túloldalán -, hogy felálljak és ujjongjak, mert annyira
szerelmes vagyok belétek. A hógolyó, amit látok, ami gurul lefelé a tudatosság
ezen hegyén, más bolygókon már megtörtént. Ez annyira jó dolog. Sokkal jobb,
mint amivel most rendelkeztek. Maradjatok a pályán!
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Buzás Bence |