A hang megszentelt energia?
Élő közvetítés - 2025. január 28.
( Forrás:
https://www.youtube.com/watch?v=_h6EoOfFn44 )
Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses
Szolgálattól!
Szerintetek a hang szent dolog? Azt mondtam, hogy hang, nem a zenéről kérdeztem.
Erről már beszéltünk korábban. Azért vagyok itt, hogy a nyers hangról beszéljek,
vagyis a frekvenciáról, amit a testetek aztán hangként ismer fel. Ez rengeteg
beszédtémát szül, de először beszéljünk a nyilvánvalóról! Mit hall az ember, mit
érzékel az ember a hang által? A zene, mint tudjátok, valami olyan, ami
közvetlenül kapcsolódik ahhoz, ami a fátyol másik oldaláról érkezik. Erről már
beszéltünk korábban. A hangzások, a szépség, olyan dolgok, amik megnyugtatnak
vagy felizgatnak benneteket, mikor halljátok őket. Mindezek együttesen a zenei
élmény részét képezik. Én viszont a hangról beszélek.
Ott vannak az ősök, akik tulajdonképpen azzal kezdték, hogy megfigyeltek
bizonyos hangokat, amiket el tudtak dúdolni vagy énekelni, amik aztán valami
módon megváltoztatták számukra azt, ahogyan érezték magukat. Később, amikor a
technológia egyre jobb lett, hangokat tudtatok generálni. Ezek tehát nem zenék
voltak, hanem bizonyos frekvenciájú hangok. A sámánok felfedezték, hogy amikor
bizonyos hangokat adnak át a testnek, akkor azok bizonyos dolgokat csinálnak.
Mások később nem tudományos, hanem ezoterikus módon igazolták is ezt a
felfedezést. Mígnem végül egy egész sornyi olyan hanggal rendelkeztetek, amiket
bizonyos esetekben akár 8, 9, vagy 12 hang is alkothatott. Amikor ezeket a
hangokat egyedül és tisztán, csakis magukban alkalmazták, akkor valójában
gyógyító hatással voltak a testre, vagy bizonyos módon hatottak a tudatosságra.
Hallottátok ezeket a hangokat és bizonyos dolgokat éreztetek, amik szinte minden
embernél közösek voltak. Így aztán hirtelen felmerült az elképzelés, hogy vajon
maga a hang és bizonyos tiszta frekvenciák, hatással vannak-e a belső
Isteniségre? Nos, itt a válasz. Igen, nagyon is. De szeretném folytatni a
választ valamivel, amire talán nem is számítanátok! Amikor meghalljátok ezeket a
frekvenciákat, akkor hangnak nevezitek őket. Úgy azonosítjátok be őket, hogy
hány - talán - hullámot tartalmaznak másodpercenként, vagy amit Hertznek
neveztek. Ezeket a másodpercenkénti hullámokat számként azonosítjátok be, és
ezek a számok aztán bizonyos hangoknak felelnek meg, amelyek különbséget
jelentenek számotokra - sőt még neveik is vannak. Azt mondjátok: "Ennyi vagy
annyi van belőle." De lapozzunk egy pillanatra!
Számotokra mindaz, minden, amit meghatároztok, csak az, amit hallotok. Értitek,
hogy mit is mondok? Mi van akkor, ha a hangoknak egy olyan teljes
frekvenciakészlete létezik, amit nem is hallotok? Ez talán még azoknál is tovább
megy, amiket hallható hangként azonosítotok be. A válasz erre is igen, ez még
annál is tovább megy. Határozzuk hát meg a hangot számotokra! Ez nem hang, hanem
a frekvencia hatása. Nem csak a levegőben lévő frekvencia az, ami reagál arra,
amit hallotok, hanem talán azon bármiben meglévő frekvencia, ami egy bizonyos
szinten rezeg és hatással van rátok. Már sokszor elmondtam nektek valamit a
múltban. Amikor a fátyol túloldalán vagytok, akkor mi fényben énekeljük el a
neveiteket. Álljunk meg tehát egy pillanatra és tegyük fel a nagy kérdést! Mi a
fény frekvenciája? Ez természetesen nagyon magas, a hullámhossza pedig nagyon
kicsi. Mi az atomszerkezet frekvenciája, ahogy rezeg akár egyatomos formában?
Nagyon-nagyon magas, billiószor billió - mondhatnátok. Azért vagyok itt, hogy
elmondjam nektek, a lelketek hallja ezt. Azt, hogy halljátok a fényt - halljátok
azt. Mivel amit a bolygón hallotok, az csak arra korlátozódik, amit egy ember
hallhat. Egy lélek bármit meghallhat, aminek frekvenciája van.
Mi lenne tehát akkor, ha az univerzum színeiből, vagy akár magából a
körülöttetek lévő látható fényből egy zenekart tudnátok építeni? Mi lenne, ha
ennek olyan hangzásai, akkordjai és szépségei lennének, amik nektek énekelnek?
Mint ahogyan azt is halljátok, ami nektek énekel az emberi tartományban is. Ha
követitek azt, amit mondok, akkor a hang minden struktúrára hatással van - még
arra is, ami maga a lelketek. Tehát kedveseim, elérkeztetek egy másik kérdéshez,
hadd adjam át ezt nektek! Ahogy az emberi lény elkezd emelkedni a
frekvenciájában, könnyebbé válik a lényegi állapot felé vezető úton. Más szóval,
amikor az emberi lény elkezdi kifejleszteni a magas szintű tudatosságot, akkor
jelentenek-e bármit is számotokra a magasabb hangok? Másképpen hatnak-e rátok? A
válasz igen. Lehetséges-e, hogy az emberi halláson túli hangok - most, ahogyan
ott ültök - hatással lennének rátok még akkor is, ha nem hallanátok őket? A
válasz igen. Nagyon sok minden lenne még itt magának a hangnak a
tulajdonságairól - nem csak a zenének, hanem magának a hangnak a
tulajdonságairól. Mindannak a hatásáról, amivel rendelkeztek mind fizikailag,
mind többdimenziósan a szerveitekben, az agyatokban és a tudatosságotokban.
Mindezek együttesen határozzák meg azt, hogy kik vagytok.
Tehát, amikor elkezditek elemezni, hogy maguk a hangok mit tudnak tenni veletek
és bennetek, az majdnem olyan, mint egy varázslat. Készüljetek fel néhány olyan
gyógyító központra, amik olyan hangokat mutatnak be, amiket nem is hallhattok!
Talán azok származékai, amiket felhangokként hallhattok. Amik olyan magasak,
hogy belépnek abba, amit ti a frekvenciák sztratoszférájának hívtok. Amiknek még
olyan hangszerei sincsenek, amikkel jól elő lehetne állítani őket. Ez is
hatással lesz rátok. Ez a tobozmirigyhez szól, kedveseim. A fény azon
frekvenciáira emlékeztet benneteket, amiket akkor hallhattok meg, amikor nem itt
vagytok. Ez mind a felemelkedett emberi lény része. Miért is adom át ezt most
nektek? Mi lehet a lehetséges oka annak, hogy 35 évnyi közvetítés után talán
másképpen kezdek el beszélni hozzátok? Íme, hogy miért. Ahogy a fátyol
elvékonyodik... Figyeljetek! Figyeljetek! ...ahogy a fátyol elvékonyodik, az
univerzum hangjai tisztábbá válnak a számotokra. Némelyikük a neveteket és a
fényeteket fogja énekelni. Ezek a hangok együttesen olyan hangszíneket és
hangzásokat hoznak létre, amik számotokra a Mennyország zenéjét jelentik - a
lelketek zenéjét. Néhányan közületek már most elkezdték meghallani őket.
Ez nem a nagyapátok világa. Ez nem a nagyapátok világa, még ha ő egy sámán is
volt. Vagy a nagyanyátoké, ha sámán volt, akkor sem az ő világa. Ez még azon is
túl van. Ami itt történik a testetekben, az később az emberiség tudatosságában
is tükröződni fog. Jelenleg a sötétség és a fény harcában vagytok, kedveseim.
Hogyan szeretnétek békét teremteni azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amik miatt
aggódtok? Miért nem nyitjátok meg az átjárót az univerzum zenéje felé, ahogy az
elkezd belétek jönni és megmutatkozni? Talán azt mondjátok: "Óh, én akarom ezt!
Hogyan csináljam?" Elmondom még egyszer. Ez valami olyasmi, amire nem is
számítotok. Ezzel születtek meg, csak be kell kapcsolnotok! Mondhatnátok, hogy:
"Kedves Szellem! Engedd meg, hogy a magam módján halljam ezt! Talán a szeretet
az, amit érzek. Talán a béke az, amit érzek. Add meg nekem a béke hangját, hadd
hasson rám! Így nyugodt lehetek a nagyszerűségem felől, ebben a valóban új
világban."
Kryon vagyok, szerelmes mindannyiótokba. Elmondom nektek, hogy a történelem nem
fogja megismételni önmagát. Új dolgokat kell megtanulnotok és csatákat kell
megnyernetek. Intolerancia, megvilágosodás és mesterlét. De hát ez az, amiért
itt vagytok.
És ez így van.
Kryon
Fordító - Konrád Bálint
Lektor - Buzás Bence |